Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-12 / 266. szám

1986. NOVEMBER 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé " képernyője előtt D Hogyan neveljünk hazafiságra? Szeretnék Televíziónk „hemzseg” a sorozatoktól, hadd tegyem hozzá: a jó sorozatoktól. Itt van például a szombat dél­utánonként jelentkező Élet a Földön, David Attenborugh természetrajzi filmje. Lenyű­göző és csodálatos, ahogy be­mutatja a szerző a különböző állatfajtáik kialakulását, egy- egy élőlényről finom portrét is rajzolván. A színeiben is pompázatos film tartalmában rendkívül szakszerű, mond­hatni tudományos. Mennyi pontos és intim megfigyelés, ellesett pillanat, itt minden a maga megszokott, természe­tes életét éli. Kitűnő a ma­gyar tálalása is, szép magyar mondataival Végvári Tamás tiszta hangzású tolmácsolásá­ban. A Rabszolgasors sikere Aztán itt van a Rabszolga­sors, amely immár a tizedik részéhez érkezett, s egyben a népszerűsége is alighanem legmagasabb pontjára ért — a Tv-Híradó rögtönzött köz­véleménykutatása legalábbis azt mutatta kedd este a foly­tatást megelőzően, hogy egy ország várja szorongva-szur- kolva Isaura rabszolgasorsból való szabadulását — nézők millióinak rokonszenve kisíé- ri e kedves leányzó életsor­sának alakulását. (Még a hu­moristának is ez ad témát a párt központi napilapjának szombati rovatában.) Legen­dák keringenek a film hosz- szúságáról, és sokan fájlal­ják, hogy a tizenötből már csak öt folytatás van hátra. Ekkora népszerűség elgon­dolkodtatja á* kritikust is, je­len sorok íróját, aki ha nem is fitymálgatta intellektuális fölénnyel a meglehetősen egyszerű és lassan csordogáló történetet, de kezdetben nem iji rajongott túlságosan érte. .Vajon mi lehet az oka — vagy talán magyarázata egy olyan történet elsöprő sikeré­nek, amely időben és térben Is meglehetősen távol esik tőlünk. Ugyanis hol van már tőlünk a rabszolgasors áldat­lan intézménye? Csakhogy ez a film nem is annyira témá­jában, mint inkább tartalmá­ban áll hozzánk közel. Akár e népmesék, amelyekben a jó és a gonosz ütközik meg egy­mással és vív ádáz csatát. Nos ugyanezt az élményt kí­nálja Isaura drámája — en­nek az alapvető két emberi­társadalmi tulajdonságnak a konfliktusát élhetjük át — természetesen reménykedvén a jó győzelmében. Ezt tartja most bennünk a lelket, még azok után is, hogy Isaura el­vesztette okos és csupaember szerelmét, Tóbiást. Igen. olyan ez, mint egy megrázó mese — nem cifrázva, nem bonyolítva túl, szépen sorjá­ban adva elő a részleteket. Mintha csak egy kedves könyvben lapoznánk, s rend­re elevenednének meg a so­rok. A Rabszolgasors igazi televíziós bestseller, könnyen fogyaszható, de nem üres táplálék. És mélyen humánus film: képes felébreszteni bennünk a mindenkori el­nyomottak, megalázónak Iránti rokonszenvet, és fel­kelteni a gyűlöletet mind­azok ellen, akik az embert legfőbb jogától, emberi mél­tóságától akarják megfoszta­ni. "Érthető tehát, hogy sze­retnénk már mielőbb meg­tudni Isaura igazságának győzelmét. Molióre Más hangvétel, más szem­lélet Jellemzi egy most indu­ló sorozat filmjeit — ame­lyekben a zseniális komédiás, Moliére élete elevenedik meg festői módon, „látványos tab­lókon”. Csütörtök este láthat­tuk az első részt, de csak a kettesen. Mintha kissé alábe­csülné a műsorszerkesztés a francia Ariane Mnouchkine ötrészes alkotását, vagy talán a nézők új iránti fogékony­ságában nem bízik eléggé. Pedig lehet-e népszerűbb té­ma, mint a korában és azóta is közkedvelt színházi szerző, színész, direktor páratlanul gazdag és fordulatos élete, amely kész színház. Még csak a film egyötödét láthattuk, de máris szembetűnő szerke­zetének nagyvonalúsága, nem vész el az apró részletekben, egy-egy jelentősebb életmoz­zanat köré csoportosítja mondandóját, s így teszi át- élhetővé és - szemléletessé Jean Baptiste sorsát. Külön is élvezet volt látni a korabe­li, XVII. századi városok ut­cáit; olyan festmény ez a film, amelyet fénnyel és ár­nyékkal festettek — amely egyszerre sugározza magából a tiszta szépséget és a régi korok borongós misztikumát. De nem áradozom, inkább ajánlom figyelmébe azoknak, akik Moliére-ben is az em­bert szeretnék felfedezni; a gyötrelmes, a nagyságos, a játékos, a szomorú és víg em­bert — aki művészként írta be nevét a halhatatlanok könyvébe. A világ metrói És még egy sorozat, amely nem közvetlenül beszél az emberről, hanem közvetve dicséri szellemét és alkotó kedvét, okos gondolatait és dús képzeletét. És ez egy ma­gyar sorozat, méghozzá tele­víziónk egyik talán legjelen­tősebb vállalkozása, hiszen más hasonló példák nyomán — lásd a repülés története vagy a hajózásé — Lovas György szerkesztő-riporter. Ráday Mihály operatőr és a rendező Fazekas Lajos azt vette a fejébe, hogy sorra be­mutatja a világ leghíresebb metróit, kezdve a legelsővel, a londonival, s folytatva a legforgalmasabbal, a moszk­vaiak Leninről elnevezett földalattijával. Ez utóbbit láthattuk péntek este — be­járván ötvenéves múltjának legfontosabb állomásait, s 203 kilométer hosszúságú útvo­nalának egyes megállóit, csodálatos építményeit, ame­lyek művészi'megoldásaikkal azokat is elkápráztathatták, akik csak most filmen láthat­ták őket. A dokumentumfilm jól érzékeltette, hogy ez a föld alatti építmény mennyi­re összenőtt a moszkvaiak életével, hogyan szolgált pél­dául háborús időkben óvó menedékhelyül, sokaknak születési helyéül is, sok új­szülött neve mellé került az anyakönyvbe a születési hely rovatába a metró bejegyzés. Ha ez a sokat megélt föld­alatti egyszer megszólalna! Nos, ebben a filmben meg­történt: „megszólalt” a moszkvai metró. S beszélt ar­ról. amit látott, emberi sor­sokról, változásokról és vál- tozandóságról — lám a me­netjegy ára a kezdeti 5 ko­pekról egy kopejkával sem emelkedett többre, ma is eny- nyit kérnek érte — még a jö­vőről is; arról, hogy az ezred­fordulóra még egyszer annyi lesz a hossza, mint mostan, 1986-ban, s hogy szerte a Szovjetunióban testvéröccsei nőnek majd. Szóval: érdemes volt „felszállni” Lovas Györ- gyék moszkvai metrójára — gazdag utazásban lehetett részünk. Szívesen szólnék a Velünk élő történelemről is a jó so­rozatok társaságában, de ta­lán majd akkor, ha véget ér, ha láttuk már valamennyi részletét. — V. M. — D népfront keretén belül Megalakult a megyei cigányügyi munka- csoport Tegnap délelőtt a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak székházában megalakult a megyei társadalompolitikai munkabizottság mellett mű­ködő cigányügyi munkacso­port. Az alakuló ülésen jelen volt Choli Daróczi József, az Országos Cigánytanács el­nöke, aki a tanács és a Ci­gányság Kulturális Szövetsé­ge tevékenységéről, terveiről tájékoztatta a résztvevőket. A Szolnok megyei munkacso­port megalakulásával — melynek vezetője Bujdosó Jánosné lett, aki egyben az országos tanács alelnöke is — tovább bővült az a háló­zat, amely a Hazafias Nép­front tevékenységével, szer­vezeti felépítésével össz­hangban alapvető feladatául a cigánylakosság beilleszke­désének meggyorsítását, az ezzel kapcsolatos feladatok elvi és gyakorlati irányítá­sát, megvalósítását tűzte ki célul. A tanácskozáson a megyei tanács cigánykoordi­nációs bizottságának titkára, Kollár József tartott 'tájé­koztatót a cigánygyermekek iskoláztatásának Szolnok me­gyei helyzetéről. Gyerekeknek hirdetik Nemzetközi rajzverseny Nemzetközi gyermek- rajz-versenyekre várják a fiatalok jelentkezését. Az indiai SHANKAR nemzetközi gyermekrajz­versenyen azok a gyermekek vehetnek részt 30X40 centi­méternél nem kisebb egyé­ni alkotásokkal, akik 1971. január 1-je után születtek. A rajzok témája szabadon választható, ceruzarajzot a szervezők nem fogadnak el. A munkák hátoldalán angol nyelven kell feltüntetni a beküldő nevét, születési évét, lakhelyének és óvodá­jának, illetve iskolájának teljes címét, a mű címét, valamint a szülő vagy ta­nár igazolását arról, hogy a gyermek a rajzot 1986-ban készítette. A munkákat 1986. december 4-ig kell bekülde­ni az Országos Pedagógiai Intézet (Bp., VII., Gorkij fasor 17—21. 1071) címére. A 3—18 éves gyermekek és fiatalok a jövő évi HYVINKAA nemzetközi gyermek- és ifjúsági rajz­versenyre is pályázhatnak. A versenyen 10—18 évesek vesznek részt, a 10 éven alu­li pályázók legjobb munkái­ból kiállítást rendeznek. A rajzok mérete és technikája szabadon választható. A ja­vasolt témák: népi mondá­ink, legendáink és történe­teink; zenei, irodalmi, szín­házi, múzeumi vagy egyéb közösségi élmény; modern és történelmi hősök. A beküldési határidő: 1987. január 16. egypár gondolatot leírni a gyerekek hazafiasságra va­ló neveléséről, különös te­kintettel arra, hogy miként ha e tekintetben a család és az iskola, s milyen kellene hogy legyen a kettő össz­hangja. Egyes-egyedül a gyerekek közvetlen érdekeit nézem. Nem távolabbi vagy elvont ideológiai célok ve­zetnek, hiszen azok úgyis rögzítve vannak megannyi iránytadó dokumentumban s a tanerők is unos-untalan hallják őket. A tárgyat — tudniillik — a hazafias neve­lést — tisztán gyakorlati nézőpontból tekintve hatá­rozottan hangsúlyoznom kell, hogy a gyerekeket szinte kiskoruktól korszerű, dialektikus materialista tör­ténelemszemléletre, ezen túl ideológiai tisztánlátásra, sőt közéletiségre kell nevel­nünk; s ez az, amitől a szü­lők jó része (nem egyszer korábbi rossz tapasztalatok alapján) éppúgy húzódozik, mint a pedagógus, aki a „hivatalos” állásfoglalást és a kötelező tananyagot sokszor — okkal-ok nélkül — egysíkúnak, sőt szimplifi- kálónak érzi. Nem is szólva arról, hogy az nehezen ad alkalmat akár a tanár, akár a szülő, akár a gyermek sze­mélyes nézeteinek kialakítá­sára. Márpedig (és ez a má­sodik tételem) önként vál­lalt egyéni véleményekre van szükség, és ennek kell összhangban lennie a szocia­lista ideológiával. Miként lehet ezt elérni? Mit tegyen, tehet például a vallásos szülő, vagy az, aki netán (szíve mélyén) a ka­pitalista verseny híve, s mit tegyenek a közömbösök? Semmi esetre se neveljék gyermeküket kettős állásfog­lalásra: otthon az igaznak vélt nézetek elfogadására, vagy közömbösségre (hiszen ilyesmiről sok szó esik s a A szovjet filmkultúra nap­jai keretében tegnap Veress József kandidátus, a Magyar Filmintézet tudományos igaz­gatója A szovjet film hét év­tizede címmel tartott előadást Szolnokon, a moziüzemi vál­lalat előadótermében. Az előadó a szovjet film­ipar államosítását — ez 1919 augusztusában történt — köz­vetlenül követő időszakról megállapította, hogy maga a szocializálás ténye a filmek általános normáit egyszerre nem változtatta meg, de az 1920-as években már jelen­tős alkotások születtek. Ezek a filmalkotások elsősorban a „nagy trojka” Eizenstein, Pu- dovkin és Dovzsenko nevéhez kötődnek. A „nagy hármas” olyan iskolát teremtett, amelynek hatása ma is ér­vényesül a szovjet filmmű­vészetben. Eizensteint a tömegek for­radalmi mozgása érdekelte szülők sokszor indokoltan bírálják mai életünk meg­annyi visszásságát) — Ugyan­akkor óvatosságra intve őket, nehogy az iskolában ilyen nézeteknek adjanak hangot. Ez ugyanis alakos­kodásra késztet, és ciniz­mushoz vezet. Az igazán egyszerű persze az volna, ha a szülők is szocialista módon gondolkodnának. Ezt azonban lehet óhajtani, de nem lehet elvárni — legkevésbé az iskolának. Mi tehát a megoldás? A gyer­meket — otthon és az isko­lában — őszinteségre nevel­ni, arra, hogy minden prob­lémájukat, az ideológiait is (beleértve a hazafiság kér­dését), el merjék vinni az iskolába, és ott emiatt sem­miféle hátrányuk ne legyen (és ne csak a pedagógus ré­széről, hanem példái az út­törőmozgalmon belül sem), ott viszont nyílt és őszinte válaszokat kapjanak. Tipikus kérdés a hazafias­ság és nemzetköziség. Az előbbire viszonylag könnyen lehet nevelni, de mitsem ér, ha nem helyezzük történe­ti távlatba, és nem kapcsol­juk össze az internacionaliz­mussal. Konkrétan: a nem­zeti dicsőség, érdemek s elsősorban a szabadságküz­delmek tárgyalása során szinte magától merül fel a sikertelenség problémája. El kell mondani, hogy fél­évezrede szerencsétlen tör­ténelmi körülmények kö­zött éltünk (török, majd osztrák- német elnyomás). De érdem, hogy mégis vagyunk, most pedig az egész világ megbecsüli, amit az utolsó harminc évben létre­hoztunk. További kérdés lehet a szabadságharc. Az oroszok verték le. Igen, de az a cári Oroszország volt. Csakhogy a II. világháborúban is le­győztek bennünket. Miért nevezzük őket felszabadí­tóknak? Ez a kérdés bi­zony felmerül a gyerekek­elsősorban; Pudovkin az egyént állította filmjei kö­zéppontjába; Dovzsenko lírai alkat volt, munkáit festői lá­tásmód jellemzi. Rámutatott az előadó, hogy az 1920-as évek nagy reneszánszát mennyire elismerik és ku­tatják napjainkban. Mindez a célok megfogalmazása szempontjából is indokolt, hiszen az említett időben ala­kult ki a szovjet filmművé­szet hármas küldetése, neve­zetesen, hogy a film társa­dalmi, politikai szolgálatra vállalkozott, megújuló kész­ségét folyamatosan magában hordozta, s hogy milliók mű­vészetévé vált. A szovjet filmművészetben a legjobb alkotások mindig megfelel­tek ennek a küldetésnek. Az 1930-as évek elején — ami­kor a szovjet filmművészet már igen nehéz korszakot élt — folytatódtak a progresz- szív hagyományok, s ebből az időből is maradtak jelentős alkotások — pl. a Csapajev — az utókorra. A Csapajev — Georgij és Szergej Va- sziljev rendezte — a polgár- háború legendás hősének ál­lít méltó, tehát emberarcú emléket. E korban igen je­lentős művészi tett a „közü­lünk való” és „nem tévedhe­tetlen” hős megjelenítése. Az 1930-as évek második felé­ben a sztálini korszak voná­sai egyre erőteljesebbé vál­tak, de ezek ellenére Eizens­tein A jégmezők lovagja megfilmesítésével látnoki küldetést teljesített. A film 1938-ban a teuton terjeszke­dők ellen harcolt Nyevszkij herceg alakját idézte meg, s kimondja- aki karddal tá­mad, kard által vész el! A film egyértelműen Hitler várható támadására irányít­ja a figyelmet, s ugyanazt a funkciót tölti be, amelyet ben. Azért kellett leverniük, mert Magyarország támadta meg őket, rossz ügyért har­coltak a katonáink, — igaz, ez a régi uralkodó osztályok bűne volt, de jórészük so­káig még lelkesedett is, vagy legalábbis nem mert szembeszegülni mint tették azt például a jugoszláv par­tizánok). Ez volt a fő oka, hogy a békekötés is hátrá­nyosan alakult. Itt kerülhet elő a más országokban élő magyarok kérdése, és az, hogy mit teszünk az ottani magyarokért. Teszünk, ám az államközi tárgyalások részleteit nem szokás nyilvá­nosságra hozni. Valahogy így képzelem el ezen kérdések megbeszélését — akár a szülők bevonásá­val is. Ezek persze csak jel­zések, nagyon sok egyéb problémát is föl lehetne és kellene vetni. Miért élnek jobban nyugaton? Nem len­ne-e jobb, ha ide 1945-ben az amerikaiak jöttek volna? — és így tovább. Mindez része a hazafias, történelmi (és politikai) nevelésnek. Mint ahogy az úgynevezett cigánykérdés is, amelynek révén a retrográd naciona­lista, sőt faji szemlélet szin­te észrevétlenül szivárog be a gyerekek tudatába. S je­lentkezik retrográd cigány nézet is. Mindezt nyíltan kell megbeszélni. Persze a kisgyerekek a maguk mód­ján érdeklődnek ilyesmi iránt, mégis: egész világné­zetüket most kell megala­pozni. A nyíltan ellenséges állásfoglalásnál is rosszabb az alakoskodás, a kettős ma­gatartás. Mert az előbbi vi­tával leküzdhető, az utóbbi viszont nemcsak az ideoló­giai, politikai nézeteket de­formálja, hanem ami mind­ennél fontosabb: a jellemet Chaplin antifasiszta filmje — 1940! — a Diktátor. A honvédő háború idején a szovjet film is a mindent a frontnak szemléletet szol­gálta, sematizmusa — feke­te, fehér figurák — kézen­fekvő volt. Az 1950-es évek felében mennyiségileg is visszaesett a szovjet film­ipar, évepte csupán 8—10 filmet gyártottak, de ezt a mélypontot éppen az új hul­lám jeles alkotásai követték: a Szállnak a darvak, az Em­beri sors, az Iván gyermek­kora és más, mély katarzi­sokat hordozó filmek. A Szállnak a darvak világsiker, Cannes-ban is nagydíjat nyert. A negyvenegyedik (1956), a Ballada a katonáról (1959) és a Tiszta égbolt (1960) jelzik — más munkák között — a szovjet film tar­talmi változásainak útját. A háború, mint az egész szovjet társadalmat megrá­zó tény emléke a mai szov­jet filmművészetben is to­vább él, de a patetikus hő­sök megjelenítése helyett már a megtévedt, élete egy- egy fontos pillanatában rosz- szul döntő ember is előtérbe került. Ennek a folyamat­nak egyik legművészibb al­kotása a nálunk a napokban bemutatott Ellenőrzés az utakon. Jelentős és széles körű a máról szóló filmek tematiká­ja; közülük igen fontos és izgalmas gondolatokat hordo­zó film a Bocsáss meg, Ma­dárijesztő. Végezetül arról szólott Veress József, hogy a szovjet filmművész szövetség közelmúltban tartott kong­resszusán az alkotók nagy felelősséggel szorgalmazták a szovjet film további megúj­hodásának szükségességét. —ti— Kalocsán egy régi malomépületbcn gyűjtötte össze a Mező- gazdasági Múzeum a fűszerpaprika történetével kapcsolatos adatokat, egykori termesztési és feldolgozási eszközöket (MTI-fotó: Balassa Ferenc — KS) is. Kristó Nagy István A szovjet filmkultúra napjai Visszanyerni a közönség bizalmát Veress József kandidátus előadása a szovjet film hét évtizedéről

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents