Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-11 / 265. szám
1986. NOVEMBER 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Szociális biztonság, hatékony foglalkoztatás Hogy társadalmunk hasznos tagjai lehessenek Tizenöt évvel ezelőtt született meg a csökkent munkaképességű dolgozók helyzetét átfogóan rendező jogszabály. Azon a felismerésen alapult, hogy hatékony rehabilitáció csak akkor valósítható meg, ha e tevékenység komplex rendszerét alakítják ki. A komplex rehabilitáció orvosi, foglalkozási, pedagógiai és szociális rehabilitációt jelent. Rehabilitáció 7. Az eredeti jogszabályt az újabb, 1983-ban kiadott együttes rendelet fejlesztette tovább, mégpedig úgy, hogy jelentősebb változást hozott a foglalkozási rehabilitáció szervezeti rendszerében, az eljárás szabályaiban. köteles intézkedni. Ha az sem tud segíteni, akkor jön a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság, amely az átmeneti vagy a rendszeres szociális járadékot állapítja meg. A járadék összege évenként változik, most 2320 forint havonta. — Könnyen juthatnak az emberek átmeneti, vagy rendszeres szociális járadékhoz, mint valamilyen „alapfizetéshez”? — Ha a dolgozó indokolatlanul nem akarja elfogadni a neki megfelelő, felajánlott umnkahelyet. a társadalombiztosítási igazgatóság a járadékot megvonhatja. Egyébként kétévenként felülvizsgálják a járadékosokat, és egyre gyakrabban kapunk olyan értesítést a társadalombiztosítási igazgatóságtól, hogy megvonta a járadékot. Á rokkantság megállapítása A megváltozott munkaképességűek közül ezek szerint egyáltalán nem törvényszerű, hogy mindenki rokkantsági nyugdíjas legyen. — Mégis: mi a tendencia? — fordulok dr. Pataki Lajos főorvoshoz, az Országos Orvosszakértői Intézet I. fokú bizottságának elnökéhez. — Az 1983-as rendelet szerint a táppénz harmadik hónapja után a főorvosi bizottság megvizsgálja a dolgozó egészségi állapotát, és kezdeményezi az Országos Orvosszakértői Intézet I. fokú bizottságánál — azaz nálunk — a munkaképesség-csökkenés, esetleg a rokkantság megállapítását. Rehabilitációs véleményt a főorvosi bizottság ad, mi csak akkor, ha üzemi baleset vagy foglalkozási ártalom érte a dolgozót. Egyébként 1985-ben 2110 igénybejelentőből 1625-en kerültek rokkantsági nyugdíjba. (folytatjuk) Egri Sándor Pótolni az elmaradást Szabadnapi széntermelés a bányákban A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének legutóbbi központi vezetőségi ülésén a testület határozatot hozott arról, hogy a szabadnapi széntermelésről a döntés jogát a bánya-vállalati szak- szervezeti bizottságok hatáskörébe adja át. Az állásfoglalás előzményeiről és részleteiről az MTI munkatársa tájékoztatást kért Korompay Pétertől, aki a szakszervezet titkáraként a napirend előterjesztője volt. — Az előzményekhez tartozik, hogy a szénbányászat az utóbbi években a nehezedő geológiai és műszaki feltételek közepette és a munkaerőgondok miatt csak a szabadnapi termeléssel elégíthette ki az ország igényeit. A bányászok 25, egyes vállalatoknál 30—40 szabadnapjukon dolgoztak, ami már megközelítette a tűrőképesség határát. Ezért a szakszervezet központi vezetősége egy korábbi ülésén az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség és az Ipari Minisztérium egyetértésével határozatot hozott a szabadnapi széntermelés korlátozására, illetve megszüntetésére. Bár a lakosság részére szánt szénmennyiség időarányos részét az év első tíz hónapjában 108 ezer tonnával túliteljesítették, összességében a szénbányászat majdnem 400 ezer tonnával elmaradt esedékes terveinek teljesítésében. Az elmaradás minél nagyobb arányú pótlása érdekében számos munkahelyi kollektíva, vállalati szakszervezeti bizottság kérte a szabadnapi termelés újbóli engedélyezését. — A központi vezetőség határozatát követő szombaton és vasárnap — november 1-jén és 2-án — megtartott szabadnapi termeléssel 25 ezer tonna szenet hoztak felszínre a bányászok. Azzal lehet számolni, hogy a további szabadnapi termeléssel a szénbányászat az év végéig tartozásának túlnyomó részét pótolja — fejezte be nyilatkozatát Korompay Péter. Rendszeres munka Nézzük: mi a rehabilitáció lényege? A cél az, hogy a születésüknél fogva fogyatékos, illetve baleset vagy egészségromlás miatt megváltozott munkaképességű fiatalok és felnőttek társadalmunk hasznos tagjaivá váljanak, A rendszeres munkavégzés és az ebből származó jövedelem jelenti számukra a biztosítékot arra, hogy — a szociális biztonság és a társadalmi elismertség révén — társadalmi beilleszkedésük megvalósuljon. Éppen a hatékony foglalkoztatás teremti meg a megváltozott munkaképességűek számára azt az életérzést, hogy nemcsak megtűrt tagjai a társadalomnak, hanem aktív alakítói is. A társadalmi beilleszkedés akkor válik teljesebbé, ha a biztonságot nyújtó állami juttatások mellett a munkavégzés is biztosított. Hogyan? A foglalkozási rehabilitációs rendszer fejlesztésével! Milyen a megyei helyzetkép? Szolnok megye csaknem 243 ezer fős munkaképes lakosából tizenötezren tekinthetők megváltozott munkaképességűnek. (Becsült adat.) Társadalombiztosítási ellátásban — rokkantnyugdíjban vagy járadékban — kétharmaduk, azaz tízezer ember részesül. Háromezer-háromszáz dolgozó munkahelyi rehabilitációja biztosított. — Az országos adatok szerint a rokkantsági nyugdíjasok aránya — a többi megyéhez, illetve a fővároshoz viszonyítva — magasnak tekinthető Szolnok megyében — tájékoztat a megyei tanács egészségügyi és szociálpolitikai osztályán Tóth Lászlóné rehabilitációs felelős. — Csak Győr-Sopron Somogy és Békés megye, valamint a főváros előz meg bennünket. A járadék megvonható — Hogyan működik a foglalkozási rehabilitáció rendszere? — A rehabilitációs feladatok ellátásáért elsősorban a munkáltató a felelős. Ha a munkahely nem tudja elhelyezni a megváltozott munkaképességű dolgozóját, akkor kerül az ügy a helyi tanácsok szakigazgatást segítő szervei, azaz a tanácsok mellett működő rehabilitációs bizottságok elé. A megyében a kilenc város tanácsa mellett mindenütt működik rehabilitációs bizottság, a megyei tanács egészségügyi és szociálpolitikai osztályának szakmai tanácsadó testületé a területi rehabilitációs bizottság. Ha a munkahely nem tudja megoldani a dolgozó elhelyezését 15 napon belül, akkor a helyi (városi) rehabilitációs bizottság következik, amely 30 napon belül Hét ember „összehajolt”... Tallózás egy munkásőtegység történetéből Három évtized távlatából ugyan ki tudja már megmondani, hogy milyen megpróbáltatásokon ment keresztül az ellenforradalom napjaiban az a hét ember, aki 1957. február 28-án a megyei tanács egyik termében azért ült össze, hogy megalakítsa a szolnoki munkásőr zászlóaljat. Annyi bizonyos, hogy saját tapasztalatukból is adódott a felismerés: a párt megújuló politikáját fegyverrel is kell támogatniok, visszaszorítva az ellenforradalom fegyveres erőit. Abban az időben már erős karhatalmat alkottak az önkéntesek a megyeszékhelyen. A lakosság a rend helyreállítását, a szocialista építőmunka folytatását kívánta. Nem csoda, hogy a munkásőrségbe tömegesen jelentkeztek. Néhány nap elteltével, 1957. március 5-én hivatalosan is megalakult a Szolnoki Munkásőr Zászlóalj. Tagjait a polgári védelmi parancsnokság látta el egyenruhával. Csizmát a karhatalmi alakulatoktól, fegyvert a szovjet katonáktól kaptak. A korábban ideiglenes jelleggel létrehozott tiszti munkás századnak a megyei bíróság épületének bal oldali szárnyában volt a körlete. Ott osztották ki a fegyvereket a munkásőröknek. Nem sokkal később a tiszti munkás századot feloszlatták. Személyi állománya belépett a munkásőrségbe, megalakítva a szolnoki zászlóalj harmadik századát. Róluk, az először fegyvert fogókról patetikus hangon kellene szólni, de azok. akik még élnek közülük, bizonyára nem veszik zokon, ha engem mindig egy hétköznapi epizód emlékeztet rájuk. Fegyvert szállító budapesti ellenforradalmárokat tartóztattak fel. Kiebrudal- ták őket a kocsiból, az autót pedig a szerkesztőségnek adták, örültünk is, meg mérgelődtünk is miatta. A hátsó ülést ugyanis valahol valakik — bizonyára azért, hogy legyen hely a fegyverszállítmánynak — kiszedték. A kis létszámú szerkesztőségi pártszervezetből az évek során hárman kerültek a munkásőrségbe. Nemcsak „hivatalból” íródtak tehát a tudósítások a testület életéről. A szolnoki munkásőr egység zászlaját 1957. július 7- én avatták fel. Az ünnepségen részt vett az akkori belügyminiszter is. A zászló alá akkor és a későbbiekben felsorakozott munkásőrök is hűek maradtak esküjükhöz, tették és teszik amit kell. Annak idején járták a falvakat, szervezték a termelőszövetkezeteket. Megtalálhatók voltak az első szocialista brigádokban és a közélet egyéb területein. Közülük ketten a Kossuth- díjat, huszonegyen pedig a Szocialista Hazáért Érdemrendet érdemelték ki. E sorok írója többször elkísérte az egységet éjszakai gyakorlatra és lövészetre. Meggyőződhetett arról, hogy mennyi önzetlen fáradozás ölt testet abban az egységgyűlési értékelésen elhangzott mondatban, hogy a zászlóalj tagjai becsülettel teljesítik pártmegbízatásukat. Nem véletlen, hogy a szolnoki munkásőrök többször részesültek kollektív kitüntetésben is. A közigazgatás átszervezésekor, a járások megszűnésével a szolnoki egységhez kerültek a tiszaföldvári, a martfűi és a nagykörűi munkásőrök. Emberségből, helytállásból többször példát adtak ők is, — bizonyítva, hogy a városi egység nem valami különleges, egyedi alakulata a testületnek. Máshol, mások is komolyan veszik fegyveres szolgálatra szóló pártmeg- bizatásukat, ezért csak kisebb részkérdésekben lehet különbséget tenni a mun- kásőregységek között. A sok kollektív kitüntetés arra vall: a szolnokiak megállják a helyüket három évtized múltán is és méltó módon készülnek egységük megalakulásának harmincadik jubileumára. Bizonyságul szolgáljon erre — többek között — az, hogy az idei koncentrált kiképzéseken a megjelenés 94,1 százalékos volt, jobb mint tavaly. A rövid szolgálati idővel rendelkező munkásőrök megismerték a harc megvívásához szükséges elméleti és (gyakorlati tudnivalókat, a régiek pedig növelték jártasságukat. Az egység tagjai eredményesen teljesítették lőkiképzési feladataikat is. Summázhatnánk az egészet úgy is, hogy a koncentrált kiképzések teljes mértékben elérték céljukat. A szolnoki egység hivatása magaslatán áll. S. B. A nőkre ugyanúgy lehet számítani, mint a férfiakra. Képünkön: eligazítás az egyik gyakorlaton (Fotó: N. Zs.) Ű| közlekedésitörvéay készül Autó és alkatrész, miniszteri garanciával Mindenki közlekedik. Még- alatt működő minisztériuhozzá egyre többen a közutakon. Így van ez világszerte, s az is közös a különböző országokban, hogy — ez mindenütt egyre több gondot okoz. Ezen az sem változtat, ha — mint nálunk jövőre várható — törvényt alkotnak a közlekedésről. Segít viszont abban, hogy ez a fontos terület mindenféle vonatkozásban közüggyé váljék. Ügy is, hogy meghatározott feladatokat ró a kormány több tagjára, illetve a vezetésük Két minisztérium Nem csökkennek az említett két miniszter tennivalói a későbbiek során sem, a jövőre kidolgozandó törvény- javaslathoz kés'zített tematika több mint harminc pontban sorolja fel a közlekedési miniszter feladatait és további tízet tűz a' belügyminiszter elé. A belkereskedelmi miniszter és az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke kapja azt a feladatot, hogy „kezdeményezi az igényeknek és követelményeknek megfelelő járművek beszerzését, gyártását és gondoskodik azok elosztásáról illetve kereskedelmi forgalmazásáról”, továbbá az ő dolguk a szükséges pótalkatrészek, gumiabroncsok; felszerelési cikkek gyártásának vagy behozatalának megszervezése is. S nem utolsósorban: azok kereskedelmi forgalomba hozatala. Ez pedig már arra enged következtetni, hogy legalább a belátható jövőben változik e téren a helyzet: majd csak eljutunk odáig, hogy személygépkocsit vásárolni lehet, meg hogy a pótalkatrészek és egyéb, az autósok számára fontos cikkek — miniszteri garanciával — a veÚtépítés — Az viszont elsősorban a gépkocsi-tulajdonosok vágyát fejezi ki, hogy a törvény mondja ki; legyen összhangban a jármű ára és élettartama, továbbá, hogy legyen kedvező a járművek tüzelő- és kenőanyag-igénye. Magyarán: a jövő közlekedésének alapvető feltétele a korszerű járműpark. Amitől ma — bizony, nagyon mesz- sze vagyunk. Kimondja majd a törvény — természetesen csak akkor, ha a tervezetet minden illetékes elfogadja és a javaslatot az országgyűlés törvényerőre emeli —, hogy olyan karbantartó-javító hálózatot kell kiépíteni, amely igazodik a hazai járműállomány területi és típusok szerinti megoszlásához, növekedéséhez és műszaki színvonalának fejlődéséhez. A járműjavításban felhasznált eszközökre és berendezésekre, az alkalmazott technológiákra minőségi követelményeket kell meghatáGyalogosok Külön, újra szabályozzák — a gyalogosok közlekedését. Korántsem azért, mintha a törvény nem állna továbbra is „a gyalogosok pártján”. Sőt: éppen a gyalogosok érdekében. Így például remélhetőleg bekerül a törvénybe, hogy a gyalogosok — ha nincs járda, útpadka vagy kerékpárút — az úttest bal oldalán, a menetiránnyal szemben kötelesek haladni, mégpedig egy sorban! Régi ugyan ez a szabály, de mindeddig vajmi kevesen voltak hajlandók tudomásul venni. Pedig de sok gyalogos-baleset származott már ennek megszegéséből! Különösen falvakban, de — talán még gyakrabban — az üdülőhelyeken szokás semmibe venni ezt az előírást. Sok gépkocsivezető viszont azt a — most ismét írásba foglalt — szabályt hagyj a fimokra. Mert a majdani törvény hatályba lépéséig a közúti közlekedés bonyolult kérdéstömege a közlekedési minisztérium és a belügyminisztérium között oszlik meg. Leegyszerűsítve: az elsőre az utak és a járművek üzemképessége tartozik, a másodikra mindezek rendje-fegyel- me és a járművezetői engedélyek kiadása. Igaz, hogy a feladatok ma is sokkal több- rétűek ennél — de a nagyközönség körülbelül ezt látja belőle. negyven feladata vöknek jutnak és nem a feketepiacnak. Reményre jogosít az is, hogy a művelődési miniszter ugyancsak megkapja a maga „leckéjét”;. gondoskodnia kell a közlekedési ismeretek óvodai és iskolai oktatásáról, a közlekedési szakemberek korszerű képzéséről. Ami — remélhetőleg — oda vezet, hogy az ifjabb nemzedék nemcsak a gépkocsi-típusokat ismeri fel messziről, de a közlekedés veszélyeit is, s megtanul ésszerűen, biztonságosan közlekedni, kevesebb lesz a gyermekbaleset. „Az Országos Környezetés Természetvédelmi Hivatal elnöke — olvassuk a továbbiakban — közreműködik a közúti közlekedés környezetkárosító hatását csökkentő intézkedések kidolgozásában és megtételében”. Ez is a jövőbe mutat — de bizony mindezekre sürgős szükség van! Mert lassanként Európa egyetlen országa leszünk, ahol büntetlenül bocsáthatnak ki füstfelhőket gépkocsik és autóbuszok. Jó lenne azoknak az intézkedéseknek „kidolgozását és megtételét” előbbre hozni! jótállással rozni. No meg — ismét nem utolsósorban — „a kereskedelmi szervezetek felelősek azért, hogy az indokolt alkatrész-igényeket mennyiségben, minőségben, választékban és időre kielégítsék”. Szabályozzák az útépítéseket is. Lehet magánutat építeni — de törekedni kell arra, hogy azok kapcsolatban legyenek az egységes közúthálózattal. A közutak építői pedig — ez bizonyára némelyik autóút, autópálya építése tanulságának levonásából ered — 5—10 évig jótállással tartoznak... Lehetőséget ad az előzetes tervezet — s talán majd a törvény is — arra, hogy a Minisztertanács egyes közutak használatát az illetékes útkezelő engedélyéhez vagy díj fizetéséhez kösse. Azaz; lehet, hogy majd nálunk is lesz autópálya-díj, mint számos országban már régóta van. Ahhoz azonban előbb autópálya-hálózat kell... a bal oldalon gyeimen kívül, hogy a kijelölt gyalogosátkelőhelyen (a „zebrán”) a gyalogosnak van elsőbbsége, s az útkereszteződésben is ott, ahová kocsival behajt. Ám a mentő- és a tűzoltóautóval általában a megkülönböztető jelzést használó gépkocsikkal szemben — s ezt is ajánlatos megjegyezni! — nincs elsőbbsége a gyalogosnak. Visszatérve a lényegre: még csak az első tematika készült el — s egy esztendő áll rendelkezésre ahhoz, hogy az Országgyűlés elé kerüljön a közlekedési törvényjavaslat. Talán — remélhetőleg — ezt még széles körű vita is meg fogja előzni. Hiszen nagy jelentőségű ügyről van szó. Mert mindenki közlekedik... V. E.
