Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-06 / 262. szám

Béoal konforonola Űj szovjet javaslatok Várkonyi Péter felszólalása — Sevardnadze—Shultz találkozó Második napjához érkezett a bécsi Európa-találkozó. A tegnap délelőtti ülés elnöke, az NDK képviselője elsőként hazánk külügyminiszteré­nek adta meg a szót. Várko­nyi Péter nagy érdeklődés­sel kísért, angol nyelvű be­szédében áttekintette a nem­zetközi helyzet fő vonásait; kitért a helsinki folyamat értékelésére, hangsúlyozta Magyarország érdekeltségét a bécsi találkozó eredmé­nyességében, valamint azt a szándékunkat, hogy ehhez tevékenyen hozzájárulunk. Várkonyi Péter bizakodás­sal vont párhuzamot a há­rom esztendővel ezelőtt zá­rult madridi, illetve a most megnyílt bécsi utókonferencia között, s kijelentette: ha a madridi találkozó a mainál jóval feszültebb viszonyok közepette is jelentős ered­ményeket hozott, akkor Bécs a helsinki folyamat ed­digi tapasztalatainak hig ­gadt és körültekintő elemzé­sével újabb komoly lépése­ket tehet a biztonság, az együttműködés útján. Részletesen szólt Reykja- víkról, s aláhúzta, hogy a világ közvéleménye tisztelet­tel adózik á Szovjetunió erő­feszítéseinek, megegyezési készségének. Sajnálatos mó­don elmaradt az áttörést je­lentő döntő lépés, de lélek­tani szempontból bekövetke­zett az áttörés, többé senki se mondhatja, hogy remény­telen utópia a nukleáris fegyverek megsemmisítése, és szélmalomharcot folytat, aki ezért a célért munkálko­dik. Méltatta a stockholmi megállapodás jelentőségét, s annak továbbvitelét sürget­te. Ezzel kapcsolatosan meg­említette a Budapesti Felhí­vást, amely a hagyományos fegyverzet csökkentésére irányuló kezdeményezéseivel szervesen kiegészíti a nuk­leáris leszerelési javaslato­kat. (A Budapesti Felhívás­ról különben több ízben esett szó különböző formákban, mind az ülésteremben el­hangzott felszólalások, mind a sajtóértekezletek során.) Külügyminiszterünk rész­letesen beszélt arról is, hogy az összeurópai együttmű­ködést külpolitikánk szerves részévé tettük, érdekeltek vagyunk a helsinki folyamat lendületes folytatásában, mindhárom kosár témáinak kiegyensúlyozott megvaló­sításában. Visszatekintve a budapesti Kulturális Fó­rumra, a benyújtott, mint­egy 250 indítvánnyal kap­csolatban megjegyezte: a fórumot mi kiindulópontnak tekintjük, s ezért kétoldalú alapon számos országgal konzultációkat kezdtünk a legéletképesebb, elfogadá­sára legesélyesebbnek tar­tott javaslatok megvalósítá­sa érdekében. Befejezésül a külügymi­niszter ismét aláhúzta: a Magyar Népköztársaság, le­hetőségeivel összhangban, aktívan részt kíván venni az európai biztonsági és együtt­működési folyamatban. S aki ebben ugyancsak érdé- . kelt, megbízható és tevé­keny partnerre talál ben­nünk. »' Várkonyi Péter után, Edu­ard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió külügyminisztere emelke­dett szólásra, s a többi kö­(Folytatás a <?■ oldalon) November 7-e alkalmából Kitüntetési ünnepségek Budapesten és Szolnokon Ma: Otthon lenni a hazában 4. oldal I jövő heti rádii­és tévéműsor 5—6. oldal A Szegedi Ipari Vásáron mutatta be új termékét, a V8ZL— 400 típusú höszigetelt víz- és tejszállító kocsit a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőtúri főiskolai karának tan­üzeme. Képünkön a 400 literes tartály palástját begesztik (Fotó: Mészáros) A román föváromban Véget ért a KGST 42. ülésszaka Hazaérkezett a Lázár Gytirgy vezette magyar küldöttség A KGST- 42. ülésszaka teg­nap befejezte munkáját. A délután tartott teljes ülésen a tagállamok küldöttségei­nek vezetői aláírták az ülésszak jegyzőkönyvét, továbbá azokat a nemrég létrejött egyezményeket, amelyek a KGST együttmű­ködését szabályozzák Ango­lával, Etiópiával és a Jemeni Népi Demokratikus Köztár­sasággal. Ezután a záróülésen elnök­lő Constantin Dascalescu ro­mán miniszterelnök össze­foglalta és méltatta az ülés­szak munkáját. Kiemelte: a KGST-tagállamok ismétel­ten készségüket nyilvánítot­ták, hogy fejlesztik együtt­működésüket a többi szocia­lista országgal, a fejlődő or­szágokkal, továbbá a kölcsö­nös előnyök és az egyenlő­ség alapján bővíteni kíván­ják kapcsolataikat a tőkés rendszerű országokkal is. Az ülésről kiadott közle­mény a 2. oldalon Lázár György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke tegnap hazaérkezett Buka­restből, ahol küldöttség élén a KGST 42. ülésszakán vett részt. A delegáció tagjai voltak: Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, § Központi Bi­zottság titkára, Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyet­tes, Faluvégi Lajos minisz­terelnök-helyettes, az Orszá­gos Tervhivatal, elnöke, Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizott­ság elnöke, valamint Barity Miklós külügyminiszter­helyettes. Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXVII. évf. 262. sz., 1986. november 6., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Tejipari rekonstrukció Vajgyártó gépsor, új technológia Bővül a választék, növekszik a hatékonyság A nagy októberi szocialista forradalom 69. évfordulója al­kalmából tegnap a Parla­mentben kitüntetéseket adtak át a sajtó dolgozóinak. Az ünnepségen Bányász Rezső államtitkár, a Miniszterta­nács Tájékoztatási Hivatalá­nak elnöke köszöntötte a megjelenteket, közöttük Be- recz Jánost, az MSZMP KB titkárát, Lakatos Ernőt, az MSZMP KB agitációs és pro­paganda osztályának vezető­jét, Megyeri Károlyt, a Magyar Újságírók Országos Szövetsé­gének főtitkárát és Lux Já­nost, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szak- szervezetének főtitkárát. Beszédében — emlékeztet­ve az ellenforradalom leve­rését követő eszmei megúju­lásra — szólt arról, hogy a szocialista újságírás legjobb­jai önfeláldozó munkájuk­kal, elkötelezett tevékenysé­gűtekkel az elmúlt 30 eszten­dőben is hozzájárultak a szocializmus magyarországi építésének-sikereihez. Eszel­temben a magyar sajtónak továbbra is feladata, hogy jól élve hatalmas lehetősé­geivel, elkötelezetten segítse a szocializmus építését. A televízió, a rádió, az írott saj­tó még tudatosabban sar­kalljon a közösség érdekeit szolgáló tettekre, és ne le­gyen elnéző a lustasággal, az élősdiséggel, a tehetetlenség­gel szemben — mondotta Bá­nyász Rezső, majd átadta a kitüntetéseket. Lapunk munkatársai közül Nagy Zsolt, a fotórovat ve­zetője a Munka Érdemrend bronz fokozata, Pataki Ist­ván, a sportrovat munkatár­sa pedig a Kiváló Munká­ért kitüntetésben részesült. A hagyományokhoz híven a Megyéi Művelődési és If­júsági Központ színháztermé­ben tegnap reggel nyolc óra­kor négyszáz úttörő és kisdo­bos gyűlt össze, hogy meg­emlékezzenek a nagy októ­beri szocialista forradalom győzelmének 69. évforduló­járól. A négyszáz gyerek ün­nepe most mégis több volt, mint az előző években. A me­gyei úttörőelnökségtől a Be­loiannisz Üti Általános Isko­la megkapta a ,,Legyen az is­kola az úttörőcsapat ottho­na!” elnevezésű kitüntetést és a velejáró pénzjutalmat. Ugyancsak reggel nyolc órakor kezdődött a Szolnok Megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság kitüntetési ünnepsé­ge a városi tanács nagyter­mében. Dr. Lőrinczy György, a megyei NEB elnöke mon­dott ünnepi beszédet, majd a társadalmi, szakmai munká­ban kimagasló teljesítményt nyújtó népi ellenőröknek Lengyel Boldizsár, a városi tanács elnökhelyettese és dr. Lőrinczy György adta át a kitüntetéseket, elismeréseket. A tanácsi kereskedelem és vendéglátás kiváló dolgozóit köszöntötték délelőtt a me­gyei tanácsházán. Tóth And­rás, a kereskedelmi osztály vezetőjének köszöntője után Sóos Pál osztályvezető-he­lyettes méltatta az ünnep je­lentőségét, s üdvözölte azo­kat, akik sok éves, jó mun­kájuk alapján kitüntetésre érdemesültek. Bugán Mihály, a megyei tanács elnökhelyet­tese kilenc kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozónak nyújtotta át a Kiváló Mun­káért kitüntetést. Az ünnep­ségen ott voltak a szakmái szakszervezet, valamint a vállalatok vezetői is. flvatűllnnepség Túrkevén Űj létesítmény az űutéjavfténál Tegnap Túrkevén a Ti­szántúli Autójavító Vállalat­nál ünnepélyesen adták át az üzem új létesítményeit. Több mint két és fél millió forintos költséggel készült el az alkatrészgyártás és -fel­újítás hatékonyságát növelő indukciós hevítő. Befejezték az új diagnosztikai műhely berendezéseinek szerelését is. A mintegy hét millió fo­rintos beruházás révén ja­vulnak a motorok fogyasztá­sának és teljesítményének mérési feltételei. Már egy éve is elmúlt an­nak, hogy lapunk hasábjain tudósítottunk arról, hogy a Szolnoki Tejipari Vállalatnál 310 millió forintos rekonst­rukcióba kezdtek, amely há­rom — a szolnoki, a karcagi és a jászberényi — üzemeket érinti. A megyeszékhelyen folyó fejlesztési munkálatok 110 millió forintba kerülnek, ahol többek között már 1985- ben új területek vásárlásával kialakították a tej átvételi házat, a központi minőségel­lenőrzési laboratóriumot, fel­építették a korszerű önmosó silókat. Jelenleg pedig épül az új üzemcsarnok, amelyben szo­ciális helyiségek és a hűtő­kamrák is helyet kapnak. Ez utóbbiakra azért van szük­ség, mert a jelenlegi 216 négyzetméteres hűtőt az üzem már régen kinőtte. Az új hűtőkamrák elkészülésé­vel 520 négyzetméterre nö­vekszik a hűtőtér, így több terméket tudnak majd rak­tározni, amiből az is követ­kezik, hogy folyamatosabbá és biztonságosabbá tehető az ellátás. Ugyanakkor a szol­noki üzemben már dolgozik az új vajgyártó gépsor is. Ez a berendezés óránként 10 mázsa vaj előállítására ké­pes, amelynek teljesítménye akkor értékelhető igazán, ha tudjuk, hogy ezt megelőzően az elavult gépeken két mű­szakban csupán 30 mázsa vaj készült. A rekonstrukciónak a régi technológia újra cserélése mellett az is célja, hogy a választék bővüljön, a haté­konyság növekedjen, vala­mint egyfajta profiltisztítás is megvalósuljon a vállalat­nál. Ez utóbbira példa a kar­cagi üzemben végzett 31 és fél millió forintos beruházás, így ma már a szolnoki üzem­ből a túró gyártása teljesen kikerült Karcagra, s ugyan­akkor az eddig ott gyártott kakaók, ízesített tejek pedig a megyeszékhelyen lévő üzemben készülnek. A Kar­cagon beszerelt modern gé­pek segítségével megduplá­zódott, vagyis 30 mázsáról 60 mázsára növekedett a na­ponta gyártott túró mennyi­sége. De nemcsak ez, hanem a kunsági 25 százalékos zsír- tartalmú tejföl gyártása is emelkedett, hiszen a beruhá­zás előtt csak 1300 litert, most pedig már 4 ezer litert készítenek naponta. Jelenleg folyik a kefir próbagyártása is. Ezen kívül a jövőben új termékek — így az ízesített túrók, különböző sajtkrémek — készítését is tervezik. Jászberényi üzemükben a jövő év elején állítják ter­melésbe az évi 15 millió li­ter kapacitású új adagoló és gyártó gépsorokat, amelyek segítségével megkezdik a fél­tartós tejek gyártását is. A Szolnoki Tejipari Válla­latnál 1985-ben elkezdett re­konstrukció ma már a fini­séhez érkezett, s a tervek szerint 1987 első félévében teljesen befejeződik. Ma még korai lenne jóslatokba bo­csátkozni, de az előzőleg le­írtakból is kiderül, hogy a termelés növekedett, ami jó alapot nyújthat arra, hogy — mint a vállalat vezetői el­mondták — a jelenlegi 850 millió forintos termelési ér­tékük 1 milliárd 300 millió forintra emelkedjen, úgy hogy 8 millió forintos nye­reségük is megduplázódjon. A Veszprémi Bakonyművek Keszthelyi Gyárában augusztusban kezdték meg a Lada Szamara személygépkocsik elektroni kus gyújtáselosztóinak gyártását. Az új gyújtáselosztó nem tartalmaz mechanikus megszakítót, a gyújtáshoz szükséges nagyfeszültséget elektronikus úton állítja elő. Még ebben az évben több mint 23300- at gyártanak szovjet megrendelésre. (MTI fotó: Czika László)

Next

/
Thumbnails
Contents