Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-03 / 259. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. NOVEMBER 3. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk és testvérünk, KALMAR FERENC 1386. október 29-én, életének 68. évében elhunyt. Végső búcsúztatása november 3-án 11 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló gyermekei, unokái és testvérei. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk, fiam, testvérünk, ANTAL ZOLTÁN üzemvezető életének 52. évé­ben váratlanul elhunyt. Te­metése november 3-án 12.30 órakor lesz a szolnoki Mun­kásőr úti temetőben. A gyá­szoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ba­rátoknak, ismerősöknek, akik CS. SZABÓ ZS1GMONDNÉ szül. Matuz Julianna temeté­sén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család, Törökszent- mikiós. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, szom­szédoknak, a Tiszatáj minden dolgozójának, akik szeretett édesanyánk, FÖLDVÁRI DANIELNE született Pap Mária, élt 88 évet, temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család, Surján. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, jó barátoknak, munkatársaknak, akik fe­lejthetetlen édesapánk, TÖRÖK KAROLY temetésén részt vettek. Kü­lön köszönetét mondunk a Baromfifeldolgozó vállalat, az AFfiSZ Tavasz ABC dol­gozóinak, akik mély fájdal­munkban velünk éreztek. Gyászoló felesége és család­ja, Törökszentmiklós. Fájó szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, is­merősöknek, akik PATÓ SÁNDOR temetésén részt veitek. Külön köszönést a Tiszatáj , Tsz vezetőségének, a Mezőgép, az IKV számviteli és pénz­ügyi osztálya dolgozóinak, akik koszorúikkal, virágaik­kal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Fájó szívű fele­sége, fia, két leánya és csa­ládjaik, Surján, Budapest. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak az is­merősöknek, szomszédoknak, akik drága édesanyánk, nagymamánk, dédlkénk, ÖZV. MODLA ANTALNÉ temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, és részvétnyilvání­tásukkal mély fájdalmunk­ban osztoztak. A gyászoló család, Szolnok. Köszönjük mindenkinek, akik szeretett édesanyánk, ÖZV. BÜZAS MIKLÓSNÉ született Gaál Borbála hosz- szú betegsége alatt segítet­tek, temetésén részt vettek és velünk együttéreztek. A gyászoló család. INGATLAN HOMOK, Döbrel Já­nos úton 408 négy­szögöl szőlő beépít­hető házhelynek el­adó. Érdeklődni: Ti- szaföldvár, Malom út 1. (12356) _______ C IBAKHAZA, Bátor- szőlő III. út 1. sz. alatt 532 négyszögöl szőlő, házzal együtt eladó, műút mellett. Érdeklődni: a hely­színen vagy 1043 Bu­dapest, Tál út 12. II. S. Lapu Pál. (11658) . BALATON FÖLD-i IVARON I. osztályú üdülőövezetben, víz­től 3 percre iídülő- rész eladó. Érdek­lődni : Szolnok, te­lefon: (56.11-461 (11513)_________ K UNSZENTMAR- TON, Türr I. út 8. alatt levő kertes osaládl ház, villany­kályhákkal, nagy melléképülettel, 200 négyszögöl telekkel, garázzsal eladó. Ér­deklődni : Kunszent- márton. Park presz­szó. (12195)_________ F ÜRDŐSZOBÁS, központi fűtéses családi ház, 14 m-es melléképülettel, Ipa­ri árammal eladó. Jászberény, Kazin­czy út 5. Érdeklőd­ni a helyszínen. (12535) JÁSZBERÉNY kül­területén jószágtar­tásra alkalmas ta­nya eladó. Érdek­lődni : Jászberény, Néphadsereg út 13. (12579)_______________ C SALÁDI ház, 270 négyszögöl telekkel, azonnal beköltözhe­tően eladó. Jászbe­rény, Érhát út 8. alatt. Érdeklődni: Jedám út 25. 17 óra után. (12577)________ A ZONNAL beköl­tözhető 2 szobás csa­ládi ház eladó. Sza- Jol, Kossuth L. út 3. Irányár: 550 ezer Ft. (H. 2355)________ J ó állapotban levő tanya eladó, 1 hold szántóval. Jószág­tartásra, méhészke­désre kiválóan al­kalmas. Két csőkút van, kövesúthoz, buszmegállóhoz kö­zel. Érdeklődni: hét­végén, Jászberény, ÜJerdő 64. Ride? Kálmán. (12578) SZINTES ház, két család részére Is megfelel, Abonyban eladó. (Állomással szemben.) Bóta Bé­la. (H. 2358)_______ T ISZAFÖLDVAR belterületén 2x400 négyszögöl telek, a egyikben 2 szobás, tatarozásra szoruló parasztházzal eladó. Szolnokon 2 szobás, tanácsi lakást be­számítok. Levélcím: Budapest, I., Attila út 18. Tel.: 569-925. Fischer. (11382) KÉTSZOBÁS, für­dőszobás, kis csa­ládi ház, gázbeve­zetési lehetőséggel a 4-es főúthoz közel eladó, Törökszent­miklós, Szabadsajtó út 31. Érdeklődni: 17 órától. (12509) 2 szobás, fürdőszo­bás, kertes családi ház, melléképülettel haláleset miatt el­adó. Érdeklődni a helyszínen, Szolnok, Terv út 13. vagy Bozsó K. út 24. fsz. 3. (11228)____________ 2 szobás, fürdőszo­bás családi ház el­adó. Mezőhék, Pető- fi út 1. (12259) HÁZ eladó Jászbe­rény, Határ út 32. alatt. Érdeklődni Béke út 25, (12531) KARCAG, Mester út 5. szám alatti ház eladó. (12452) __ 2 00 négyszögöl telek Tiszafüred, Madách út 9. szám alatt sür- gősen eladó. (12725) HAROMSZOBAS, összkomfortos csa­ládi ház, mellék- épületekkel eladó, vagy OTP-s lakásra cserélhető. Érdek­lődni : Karcag, Ha- lom út 12, (12448) ELADÓ Vezsenyen, a Földvári út 28. szám alatt kertes családi ház. Érdek­lődni: Tarján Fe­renc, Vezseny, Szé- chenyl út 28. (12569) TISZAPÜSPÖKI- BEN, Hunyadi út 7. alatt családi ház, valamint 300 négy­szögöl építési telek a Bajcsy-Zs. út 9. alatt eladó. Érdek­lődni: 16 órától Szolnok, Vörös Cs. út 48. III/'l, (H, 2396) GARÁZS eladó Szol­nokon, a Vosztokon. Érdeklődni: Dózsa Gy. út 6. III/3. Te­lefon: 13-747. (H. 2394) _________________ Ü JSZASZON, a vas­útállomástól 2 perc­re 40 mJ-es, Javítást igénylő házrész, te­lekrésszel, takarék- szövetkezeten kér resztül is 100 ezer Ft-ért eladó. Leve­leket: „ÜJszász” Jel­igére a szolnoki hirdetőbe kérek. (H. 2452)________________ K ÉTSZOBÁS, I. emeleti, loggiás, te­hermentes lakás, ál­lomáshoz közel el­adó. Érdeklődni: 17- 529 telefonon, bár- mlkor. (H. 2246) HOMOK, Aranykert út 16. szám alatt egy szoba-konyha-elő- szoba-kamrás lakó­ház, egy hold üres területtel, olcsón el­adó. Érdeklődni: Aranykert 42. Veres. (12208) MEZÖT ÜROÍL Ba­csó Béla út 19. szám alatt, 3 szobás, kom­fortos ház eladó vagy elcserélhető, 2 szobás, társasházira, első emeletig. Gáz­bevezetési lehetőség van. Érdeklődni: szombat- vasárnap délelőtt. (12204) CSALÁDI ház el­adó, Berekfürdő, Corvin Ottó út 5. szám alatt. Érdek­lődni hétvégén. (12455) TÖRÖKSZENT- MIKLÖS, Szabad­ságharcos út 78. alatt, kétszobás összkomfortos csalá­di ház, lakható mel­léképülettel, 350 négyszögöl telekkel, kövesút mellett el­adó. (12253) 130 m3-es tetőtér- beépltéses családi ház eladó. Jászbe­rény, Rác út 26. (11686) CSALÁDI ház sür­gősen, olcsón eladó. Jászberény, Lenin út 9._(11295)____________ Z AGYVARÉKASON, Táncsics Mihály út 4. szám alatti, két­szobás, családi ház 350 négyszögöl te­lekkel eladó. Ér­deklődni: 17 órától, vasútállomáshoz kö­zel. (11445)_________ H UNyadfalVXJj , Petőfi út 7. szám alatt, szoba-kony- hás kis ház, 1 hold földdel eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Hunor út 60. szám alatt. (11458)________ K ÉTSZOBÁS családi ház, 1036 m3 telek­kel, gazdasági épü­letekkel eladó. Ugyanott, 2 éves, törzskönyvezett, CAC kitűnő kuvasz kan eladó. Tiszavár- kony. Bajcsy út 11. (11496) HOBBITELEK el­adó Alcslszíget, Strand u. 50. Ér­deklődni : Szolnok, Bozsó K. u. 5. VI/48. 17 órától. (H. 2993) RAKOCZIFALVAN, Kossuth út 89. szám alatt beköltözhető kertes ház, olajos bojler eladó. Érdek­lődni : Jókai út 140. és Szandaszőlős. Krúdy Gyula út 134. (11385) NAGY családi ház lakható alsóépület­tel, két családnak is alkalmas, eladó vagy elcserélhető, kétszo­bás, OTP-s, Illetve szövetkezeti lakásra -f készpénz. Szol­nok, Verseghy út 32. 17—19 óráig. (H.2392) ELADÓ Vámos­györk, Vörös Had­sereg út 163. alatt beköltözhető, két­szobás családi ház nagy kerttel, kb. fél hold szántófölddel. Érdeklődni a hely­színen, vasárnap Il­ls óráig. (12418) BATTHYÁNY Úti garázs eladó. Ér­deklődni : Török­szentmiklós, Tán­csics Mihály út 24/c. (12340) GÉPJÁRMŰ ELADNI 3,5 tonnás, billenős pótkocsi. Pusztamonostor, Te- mető út 3. (12423^ UZ Zaporozsec na­gyon olcsón eladó. Szolnok, Csokonai út 23. 1/8. (11517) PA forgalmi rend­számú Trabant Hy- comat szabadon el­adó. Kunszentmár-. A Díjbeszedő Leányvállalat tájékoztatja a bérlőket és a lakástulajdonosokat, hogy lakbér és egyéb szolgáltatá­si díj befizetésére ügyfélfogadó órát tart minden szer­dán 6 h-tól 20 h-ig az Ingatlankezelő Vállalat házkeze- lőségi irodáiban: Széchenyi lakótelep: Városközpont: Vosztok úti lakótelep: Vasútállomás környéke: Barta I. út 8. sz. fsz. Ady E. út I. sz. fsz. Vörös Csillag út 72. sz. fsz. Jubileum tér 4. I. em. Továbbá értesítjük a t. bérlőket, hogy a Barta I. út 8. sz., valamint az Ady E. út 1. sz. alatti házkezelőségen, még minden szombati nap 8 h-tól 12 h-ig is állunk rendelke­zésükre. (12812) IDŐS személy gon­dozásárt vállalom az ország bármely ré­szében, saját laká­sán. i,Egyetértés 294” Jeligére a ki­adóba. (11588) REDŐNY, reluxa 15 színben, garanciá­val. Telefon: 18-569. Hétfőn. pénteken. ÍH. 2198) Jeligére a hirdetőbe. szolnoki (H. 2401) GYESEN levő kis­mama bedolgozást vagy 16 óra után bármilyen elfoglalt­ságot keres. „Ál­landó" Jeligére a szolnoki hirdetőbe (H. 2399) LAKÁSCSERE ton, Killián It. E III. 15. Érdeklődni: hétköznap 17 óra után, szombat, va­sárnap egész nap. (12298) ______________ P L Skoda 120 L írsz. első kézből eladó. Érdeklődni: 16 óra után, szombaton egész nap. Jászbe­rény, Szövetkezet út 7. II. e. 7. a. Te- lefon: 12-078. (12537) ZT-s 126-os Polski Fiat, friss műszaki vizsgával eladó. Német Tibor, Jász­berény, Martos Fló­ra út 5. (12532) 1200-as Zsiguli és 850-es sport Fiat, friss műszakival el adó. Görbe, Jászbe­rény, Jókai M. út 11. 13 óra után. (12526)__________ 1 2001-as Zsiguli fel­újított állapotban, 2 éves műszakival el­adó. Karcag, Ady E. út 41. (12450) _ KL-es 1200 S Lada megkímélt állapot­ban eladó. Megte­kinthető hétvégén egész nap. Jászjá- kóhalma, Sallai út 23. (12506)___________ F RISSEN műszaki­zott UN-es Moszk­vics 412-es olcsón eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Szol­nok, Jász! F. út 17. III/IO. (1106)_______ B ETEGSÉG miatt sürgősen eladó SF rendszámú UAZ kis­teherautó. Abádsza- lók, Aladár út 19. (12337)_______________ T G-s Wartburg és Vihar 25 LE-s csó­nakmotor eladó. Érdeklődni: Mart­fű, Rózsa F. út 6. (11484) ADÁSVÉTEL 18 ezer kalóriás ka­zán és egy keringe­tő szivattyú eladó. Jászberény, Tobor- Zó út 43/a. (12424) CIKK-CAKK ipari varrógép eladó, Cegléd, Szőlő út 36/a. (11511) ELADÓ két 50 mé­teres aluminium 5/4-es fólia váz 9000 Ft/db. 200 kilogramm káliumszulfát, , 2200 darab 10-es cserép, valamint Stalker IX-es CB szűrővel, antennával 28 000 Ft-ért. Érdeklődni: 18 órától. Bánfalvi József, Kunszent- márton, Kossuth 38/a. (12175)__ N YÜLALLOMA- NYOMAT felszámo­lom, fa és fém ket­recek, tartozékok­kal eladók. Mező­túr, Csokonai út 17.__(12475)__ E GY 6 hónapos he­réit sodrott csikó el­adó. Karcag, Püs­pökladányi út 80. (12449)____ K IFOGÁSTALAN ál­lapotban levő, nagy­képernyős színes te­levízió 10 000 Ft-ért eladó. Kiss, Jász­apáti, Jókai út 45. (12582) ____________ T ÁRCSAFÉKES ETZ eladó. Érdeklődni: hétköznap 16 óra után, Kisújszállás, József Attila út 9/1. (12498)____________ 2 20 V-08 új aggregét eladó. Jászberény, Jókai út 11. 13 óra után. (12527) ALUMÍNIUM radiá­torok és 120 literes villanybojler eladó. Törökszentmiklós, Pacsirta út 24. (12583) 200 literes villany- bojler eladó. Török­szentmiklós, Bethlen G. út 20. Tel.: 24. (12566) VENNÉK használt ajtókat, ablakokat, bontott téglát, vá­lyogot, födélfákat, tetőcserepet, csak Jó állapotban. Cím: Sebestyén István, Szolnok, Sziget u. 7. (H. 2453) ELADÓ bontásból ! m hosszú áthidaló fagerenda, tok nél­küli ajtók, 1 spa- lettás, valamint ke­ret nélküli abla­kok. Szolnok, Vö­rös Csillag u. 22. 11/11. (H. 2454) NAGY szemű nap­raforgó, 200 literes villanybojler, olaj- kályha, olajoshordó és olajoskannáik el­adók. Szolnok, Ma­dách u. 30. (H. 2402) FINOM kidolgozású 42-es drapp irha­bunda, alig hasz­nált állapotban el­adó. Érdeklődni: Szolnok, Várkonyi tér 16. II/6. 17—19 óra között. (H. 2398) EGY 1 éves bernát­hegyi kan eladó. Szűcs Lajos, Szol­nok, Nyúl u. IV. mellékköz. Érdek­lődni: szombat, va­sárnap egész nap. (H. 2395) FENYŐ LAMBÉRIA eladó. Jászberény, Winermann u. 11. (12325) MARIKA ülőgarni­túra és gyermek­szobabútor eladó. Kisújszállás, Kígyó út 46/a. Csurgó. (12467) ELADÓ Terra kerti­gép, jó állapotban, teljes felszereléssel, pótkocsi, eke. 2 faj­ta rotációs kapa, tárcsa, kultlvátor. Érdeklődni bármi­kor lehet. Túrkeve, Módls út 29. Fábián László. (12350) LANGOSSÜTŐ el­adó, 4-es főút mel­lett, Kenderes, Sport bisztró parkolójá­ban. Érdeklődni: Demeter Gyuláné- nál. Kenderes, Kos­suth út 91. vagy Adamecz Lászlóné, Kenderes, Jókai út 31/a. (12667) JÖ állapotban levő, összecsukhatós rok­kantkocsi eladó. Ér­deklődni : szombat- vuaárnap. Szolnok Ragó Antal út 4. VII/29. (11476) ELADOM vagy el­cserélném két ma­gyar csikóm, egy sodrott lóra — sze­mélygépkocsit be­számítok. Vatai End­re, Kisújszállás, Honvéd út 19. (12465) EGYÉB NYOLCVANON fe­lüli, magára ma­radt asszony tartási szerződést kötne la­kótelepi két szoba összkomfortos, ta­nácsi lakásába, hoz­zá költöző, rende­zett anyagi helyze­tű gondozóval, le­het házaspár is. „Saját bútorral jö­het” jeligére a ki­adóba. (12798) MAGYAR szakos pedagógus 4 órás ál­lást keres Szolno­kon. Minden meg­oldás érdekel. „Gé­pelni is tudok” Jel­igére a kiadóba. (11504) MIKULÁSRA virgá­csot, nagy és mini csomagot is a ké­szítőnél, 111. után véltél is. Szépért Béla, 6721 Szeged, Pusztaszeri út 10. Tel.: 16-733. 14 órá­tól. (11585) HŐTÁROLÓS kály­hák Javítását és vil­lanybojlerek tisztí­tását, Javítását vál­lalom. Csurgó, Kis­újszállás, Kígyó út 46/a. (12466) BELVÁROSI, két­szobás, összkomfor­tos, gázfűtéses la­kás kiadó. „Ősz 86” EGRI 2,5 szobás családi házat elcse­rélném szolnoki házmester! lakásra. Érdeklődni Eger, Kohári út 4. 11/5. (12452) ______________ D EBRECENI 68 m3- es tanácsi lakáso­mat elcserélném szolnokira. Érdek­lődni a 18-512-es szolnoki telefonon, 18 óra után. (12876) HÁZASSÁG ELVALT, 50 éves, 176 cm magas nő meg­ismerkedne józan- életű férfival, 180/ 55-ig. Lakás van. „Találkozzunk” jel­igére a karcagi Pa­tyolatba. 02460)__ V IDÉKI 64 éves,_ öz­vegyasszony vagyok. Nem iszom, nem dohányzom. Szeret­nék társat találni egy rendes, józan­életű, becsületes özvegyember sze­mélyében, akivel magányos napjai­mat megoszthatnám, mert a magány na­gyon fáj. Anyagi helyzetem rendezett. „Piros rózsák be­szélgetnek” jeligére a kiadóba. _(11428) 5 2/158 cm magas gépkocsivezető ez­úton keresi hozzáil­lő, egyedül élő hölgy ismeretségét házas­ság céljából. Szolnok környékiek előny­ben. „Hulló fale­vél” Jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 2400) Dolgozókat alkalmazunk v ' Hetényi Géza Kórház-Rendelő­intézet élelmezési osztálya keres élelmezési adminisztrátorokat és szakácsokat. Jelentkezés: az élelmezési osztályvezetőnél, Szol­nok, Vörös Hadsereg út 39—41. (2327) 24 éves gyorsl-gépirói adminiszt­ratív gyakorlattal állandó mun­kahelyet keresek. „Törökszent­miklóson” Jeligére a törökszent­miklósi hirdetőbe. (12514) Szolnoki nyomdarészlegünkbe nyomdai berakó és kötészeti munkára női munkatársakat al­kalmazunk. Jelentkezni lehet az ÁFÉSZ nyomdájában, Szolnok, Beloiannisz út 34. szára alatt. (12799) A Szolnoki Mezőgép Vállalat tö­rökszentmiklósi gyára felvételre keres festés-felületelőkészítés te­rületén gyakorlattal rendelkező vegyész-üzemmérnököt, vegyész- technikust, gyors- és gépíró munkatársakat. Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán. (H. 2416) tízezer forint A Tiszamenti Vegyiművek, Szolnok a lakosság számára II kötvény kamata évi 11 %, lejárata 5 év, törlesztése 1990-töl történik A kötvény 10 000 és 50 000 Ft-os címletekben vásárolható meg az MNB főpénztárában (Buda pest, V. Rosenberg hp. u. 4.) és az MNB Szol nők Megyei Igazgatóságán és annak fiókjainál (11612/b) kötvényt bocsát ki A Szolnoki Tejipari Vállalat sza- joll sajtérlelője fatüzelésü kazán mellé fűtőt alkalmaz. Kazánke- zelől vizsga nem szükséges. Je­lentkezni a sajtérlelő vezetőjé­nél lehet. (12723) A KEV1TERV vállalkozási, illet­ve fővállalkozási területre al­kalmaz, megfelelő gyakorlattal rendelkező (műszáki előkészí­tés, beruházás, kivitelezés) gé­pész, villamos- és építőmérnököt, üzemmérnököt, illetve techniku­sokat műszaki ellenőri beosz­tásba. Pályázni lehet: személye*- sen KEVITERV Szolnok, Ságvá- rí krt. 32. személyzeti és okta­tási osztály XIV. em. 24-es ajtó. Telefon: 18-881/363-a* mellék. (2333) Szolnok Megyei Tanács V. B. titkárság gazdasági és ügyvitel­szervezési osztálya felsőfokú végzettséggel, számítógépes gya­korlattal, rendszerszervezőt ke­res tanácsi ügyvitelszervezés! feladatok elvégzésére. Jelent­kezni lehet írásban, önéletrajz csatolásával, vagy személyesen az osztály vezetőjénél. Cím: 5001 Szolnok, Kossuth L. u. 2. fsz. 8. (12228) Azonnali belépéssel felveszek tárgyalóképes, sokoldalú fiatal munkaerőt vagy nyugdíjast. „Jászberényi telephely” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (12230) A Tiszaparti Gimnázium Szol­nok, Zalka M. s. 4. sz. takarító­nőt azonnali belépéssel felvesz. Érdeklődni lehet a gondnoksá­gon. (H. 2407) Felvételre keresünk tüzeléstech­nikai szervizszerelőket, elektro­műszerészt vagy villanyszerelő szakmával rendelkezőket. Szak­munkásokat átképezünk. Jelent­kezés a 16-409-es telefonon. (12305) Hirdetmény Vállalatunk kivitelezésé­ben készült Bánhalma és Fegyvernek közötti térségben a Nagykunsági főcsatorna mellett a kocsordosi szi­vattyútelep energia ellátását szolgáló 20 kV-os légvezeték és OTR állomás. A hálózat és a transzformátorállomás 1986. október 30-tól feszült­ség alatt állónak tekinten­dő, ezért az oszlopokra a felmászás és a vezeték meg­közelítése TILOS ÉS ÉLET­VESZÉLYES! EVILL Válla­lat II. szerelésvezetőség Eger. (12586)

Next

/
Thumbnails
Contents