Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-29 / 281. szám
10 Barangolás az országban 1986. NOVEMBER 29. Hódi Sándor a bezárt lovakért aggódik rakodás előtt összehoztuk egy kancával, legyenek szép emlékei. .. Legnagyobb meglepetésünkre a „partner” vemhes lett. Kár, hogy takarmánymérgezésben kimúlt; az utolsó Aldátó csikót hozta volna a világra. Mezőhegyes 99 majorját számozás alapján különböztetik meg az ott dolgozók. A 48-asban találunk rá az egyik ménesre. Gazdájuk Hódi Sándor, aki életének 58 esztendejét bátran belefonhatja a mezőhegyesi lótenyésztés történetébe. — Csikósként kezdtem, most telepvezető vagyok — mutatkozik be. — Nézze, itt a karámban a lovakat. Unatkoznak, rágják egymás farkát, sörényét, de van olyan is, amelyik a riglifára szokott Krizsán Sándor világhírű fogatával A Jó módot nem is titkolják a mezőhegyeslek rá, azt harapdálja. Granulátumot kapnak, aztán pontosan kiporciózott abrakot,, a futtatás napi 7 kör, 7 kilométer és ez kevés nekik. Régen a pusztán saját magukat szabályozták; amelyik éhes volt, harapott a kövér fűből, ha mozoghatnék jött rá, vágtázott a széllel, dehát a legelő kellett szántónak. A lovak egyeduralmát a magyar gulya kezdte ki 1860- ban. Szarvasmarhával kezdték benépesíteni a hegyesi határt, öt évre rá jött a mangalica. Aztán 1876-ban Gluzek Gyula személyében olyan gazda állt a birtok élére, aki szinte napjainkig terjedően meghatározta a termelési rendet. Cukorrépát honosított, juhokat hozatott Angliából és a gőzekével megérkezett a kor többi technikai vívmánya is. Bekapcsolták Mezőhegyest a vasút -és távíróhálózatba, és a birtoknak saját telefonvonala lett a majorok között. És jöttek a szenzációs termelési eredmények is. A búza a felsorolás végén említette a lovakat. — őrizzük a tradíciót — mondta — de csak egy határig. Egy évvel ezelőtt 850 lovunk volt, mára 750-re csökkentettük az állományt. Sokáig tervezetten veszteséges volt ez az ágazat, mostanában, mintha hasznot kezdene hozni. A minőségre figyelünk rá jobban: a közelmúltban a Szovjetunióból hoztunk két pompás fedező mént, üszőket adtunk érte. Az az igazság, hogy a kombinát évi 3 milliárdos áruértékesítésében csak morzsa az, amit a lovakért kapunk. A jövedelmezőségünk 6—7 százalékos és ez kevés, tovább kell lépnünk. Biztos, hogy a kitűnően szervezett mezőgazdasági intézmény tovább is lép. De vajon a karámba kényszerí- tett ménes tudja e majd a többi ágazattal tartani a lépést? Palágyl Béla Képek; Tarpai Zoltán termésátlaga megkétszereződött. Az 1900 évi párizsi világkiállításon a Nóniusz XXXVI elnyerte a „Tökéin tes ló” címet. A Junó tehén 13 391 kilogrammos tejhozamával világrekordot ért el. A növénynemesítő telep vezetője az a Székács Elemér volt a századelőn, akinek nevét Törökszentmiklóson mező- gazdasági szakközépiskola őrzi. A felszabadulás után Veres Péter érkezett Mezőhegyesre a földosztás beindítására. Az ország útján című kötetében erre így emlékezik; „Benyargaljuk a határt, megnézzük a földeket — 6 azokkal nincs baj, ott vannak és úgy vannak, mint százezer év óta: feketén, kövéren és ígéretesen. (Magyarország legjobb földjei várják az ekét és a magot.) Azonban a jószág itt is kevés, elhajtották a javát nyugatra (a traktorokkal, fogatokkal az urak menekültek), a gépek rosz- szak, elhanyagoltak, a gyárak állnak, istállók, magtárak üresek, ha a forradalom tüze, a reménység nem égne bennünk, kétségbe esnénk, hogy lesz itt ez évben termelés? Mindegy: ez van, ami van, de ez aztán a miénk... a többi már nem fontos. Annyira nem, hogy arra sem emlékszem, hogy jutottunk vissza Debrecenbe.” Innentől kezdve az állami gazdaság, majd a kombinát útja nyílegyenesen vezetett a nemzetközi hírnév felé. Jöttek a szenzációs terméseredmények, s vele a jó mód, ami ma már hivalkodó a nagyközségben. Bár erre nem kötelezi senki az építőket, a házak arccal most is a kombinát felé fordulnak. Kicsit nosztalgikusan idézem fel a vezérigazgatóval folytatott beszélgetést. Igen, A Mezőhegyesre igyekvőt már Tótkomlóstól a majorok adják kézről-kézre. Hatalmas silótornyok, gulyák, ménesek pontosan informálják az idegent a kombinát tevékenységéről. Olyan ez, mintha az olvasó egy könyvben először a képeket lapozná végig: anélkül, hogy egyetlen betűt is elolvasna, így is tudja mit láthat. tökéletes nevelésére az angol telivér ló általában alkalmasabb, mint a keleti, mert semmivel sem kevesebb, de talán több csontot, ideget, erőt önt ivadékaiba.” Bár Csekonics után kapkodás és némi fejetlenség uralkodott el a tenyésztésben, három törzs így is Mezőhegyes nevéhez kapcsolódik. A nóniusz. a gidrán és a mezőhegyesi félvér napjainkban is ott van a versenypályákon. A tenyésztés színvonalára mi sem jellemzőbb, hogy amikor a törzset alapító Nónius Se- niort Mezőhegyesre szállították, vele együtt érkezett a Fajoum nevű arab mén, Napóleon kedvenc hátaslova is. November végi verőfényes délutánba lépünk ki a múltból. Hild János tervezte félköríves istállók sarkánál lovászok beszélgetnek. Nem, nem a munkáról, hiszen legtöbbjük szabad szombatos. Ezúttal pihentető témát választottak — a lovat. A társaság alig leplezett tisztelettel tekint egy fiatalemberre, Krizsán Sándorra, aki 1985- ben országos bajnokságot nyert négyes fogathajtásban — úgy. hogy a szilvásváradi világbajnokság érmeseit utasította maga mögé. Hát persze, hogy az istállóban kötünk ki, ahol a bajnok négyes sziesztázik. Krizsán egyedülálló az országban, sőt a világban is fogatával. Mind az öt ló — a négy fogatban lévő és a tartalék, névszerint Gitta, Démon, Donor, Hella és Szeder — egy apától, az Aldátótól származik. Sanyitól már Szilvásváradon várták a nagy kiugrást, ez azonban elmaradt. Hazai gyártmányú kocsijának a fémtengelye tört el, ezzel elszálltak a remények. — Mióta élsz ló közelében? — kérdem az országos bajnok hajtót. — Amióta az eszem tudom — és ez nem közhely. Totyogó apróság voltam, amikor átvágtázott fölöttem a ménes. Még ma is emlékszem a kalimpáló patákra, a fénylő hasakra. Felálltam a porból és még csak nem is ríttam. Ekkor nem lett bajom, de később igen. Csikós voltarm azt is megúsztam. Aztán amikor a biztonságosnak tetsző fogatra kerültem, jött a baj csőstül. A Hella szétrúgta a kezem: pénteken lesántult, szombaton kivittem megnézni mi van vele, szegény ijedtében kirúgott, úgy lötyögött a karom, akár a csirke lába. Egy másik alkalommal a kocsi felborult, a szár rámteke- redett, kétszáz méteren át húzott a fogat, a lábamat negyven helyen vágták föl. — Volt egy látványos bukásod az idei angliai világ- bajnokság előtt is. . . — Igen, Tápiószentmárton- ban edzőtáboroztunk. Az egyik akadályba alaposan belehajtottam, a kocsi felborult és én a segédhajtómmal kirepültem. Szegénynek a csigolyája sérült meg, én viszont talpra ugrottam és az ismét kerékre forduló kocsi után vetettem magam. Fel akartam ugrani és kishíján úgy jártam, mint az az osztrák segédhajtó, akinek Szilvásváradon a kerék a lábát vágta le. Kelepeit a talpam a küllőkön.. . — Ezután jött a világbajnokság. Csekonics József, a mezőhegyest honalapító — Alig egy hét múlva utaztunk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még a díjhajtó négyszögben is nem a bukás járt az eszemben. A 12. hely nem leégés, de talán ha én vagyok a harmadik csapattag — amit úgy gondo- dom, eredményeimmel kiérdemeltem — a bizalmat még jobb eredménnyel háláltam volna meg. — Keresem az Aldátót, nem találom. Mi lett a sorsa? — Visszavittük az NSZK- ba, ahol garantálják neki a békés és derűs öregséget. Mondják, szobrot is kap. Szépen búcsúzott. Elmondhatom? — Ügy gondolom, igen. Azért vittük haza 28 esztendős korában, 18 évi mezőhegyesi szolgálat után, mert már alkalmatlan volta tenyésztésre. Tíz perccel a beA kombinátot nem kell keresni — sőt kikerülni lehetetlen. Az út olyan természetességgel vezet be a boltíves kapu alatt, hogy az utas bátran felsóhajthat: végre megérkeztem. Szabad szombat délelőttjén a központ irodái kihaltak, egyedül a vezér- igazgató rezidenciájában van élet. Andó Ferenc meg is magyarázza miért e csendes időszakot választotta arra, hogy rendet rakjon az íróasztalán és eligazodjon az iratok között. — Egész héten nagyon kevés időm van a papírmunkára. most viszont hajnali négykor felkeltem, körbejártam a birtokot és amolyan villámellenőrzést tartottam. Mi már a kormány döntését megelőzően elkezdtük üldöziti az italt a munkahelyről, és a fegyelem szigorításában megláttuk a jövedelmezőséget. Nézze, nálunk jól keresnek az emberek, a nyereséggel, illetménnyel úgy 100 ezer forint körül van az évi átlag- jövedelem, — ennyiért pedig már követelhetünk, nem? A háromezerhatszáz fős létszámot százharminccal csökkentettük, és nem tagadom, azoktól váltunk meg, akiknek nem fűlött a foguk a szigorú munkarendhez. A Munka Vöröszászló Érdemrendjével kitüntetett kombinát eredményei közül csak azokat sorolom, amelyeket a vezérigazgató is nagyobb nyomatékkai mondott. Így az egy tehénre eső 6 ezer 300 literes átlag tejhozamot, a sertéseknél a közel 17 kilogrammos havi súlygyarapodást, a növények közül a hibridkukoricát, a répamagot és egy új vállalkozást, a gombatenyésztést — holland technológiával, amire már is vár a debreceni konzervgyár. Persze, szó esett a libatenyésztésről, a cukorgyárról, amelyik ma már a kombinát része, és arról, hogy az elmúlt ötéves tervben 600 OTP-lakás építésében segédkezett a mezőgazdasági nagyüzem. A nyolcezer falubeliből családonként legalább egy dolgozik a kombinátnál, de a. kötődés nem hivatalos és semmiképp nem formális. A gyönyörű ősparkban egy ifjú pár fényképezkedett az óriás platán alatt. Darázs Ottilia állatgondozó és Papp» Lajos ács-állványozó itt örö- kíttette meg magát mielőtt az anyakönyvvezetőhöz indult volna. — Nálunk ez a szokás — mondták olyan természetességgel, miként annak számít az is, hogy mindketten a kombinátnál dolgoznak. A rendkívüli vonzódás megértéséért vissza kell kanyarodni a múltba. Múltja volt Mezőhegyesnek, nem is akármilyen. Gárdonyi Géza A láthatatlan emberben a falu közelébe rajzolta Attila hun király díszes sátrát és a dolognak valóság magva is volt. Mégpedig az, hogy 1799-ben itt találták meg Attila kincsét, a leggazdagabb népvándorláskorabeli leletet, és a 23 aranyedényt ma a bécsi- udvari múzeumban őrzik. Mezőhegyes neve 1421-ben szerepel először a krónikákban, aztán a törökvilág letörli a térképről a falut. 1785-ben a határ kihalt, puszta, még egy fa sem nyújt árnyékot az arra vetődőnek. Három vertfalú betyárrejtegető jelzi, hogy néha azért ember is jár errefelé. Mégis Mezőhegyes sorsa ekkor dől el véglegesen: 1784. december 20-án kelt az osztrák császár aláírásával az az alapítólevél, amelyik a Mezőhegyesi Ménesintézet létrehozásáról intézkedett. Ennek megszervezésére és az építkezés megindítására II. József Csekonics József vértes századost jelölte ki. Fergeteges ütemben kezdődött az építkezés: kétszáz kőműves, százötven ács látott munkához, ökrös és lovasfogatok hosszú sora hullámzott Mezőhegyes -félé Aradról és Nagylakról. Amikor II. József 1787 nyarán meglátogatta Mezőhegyest, csak az elismerés hangján tudott szólni a látottakról. A rögtönzött bemutatón pedig a vakmerőcsikósok produkciójukért 100 arany jutalmat kaptak a császártól. A lovak számára ragyogó, tágas istállókat emeltek, az ápoló személyzet azonban földbe vájt putrikban lakott. Csekonics Józsefet 1806-os távozásakor nagy tisztelettel búcsúztatták, és érdemeiért az „inzurgensek” brigadérosá- vá nevezték ki. Miként napjainkban, úgy már az 1800-as évek elején is élénk vita folyt a lovak fajtakérdéséről, amelyben hallatta hangját Wesselényi Miklós és Széchenyi István is. Volt aki az angol lovakra voksolt, volt aki az arab lóért kai doskodott, de voltak híve! a normann lovaknak is. Széchenyi István az angol ló pártján volt: „A mi lovaink Andó Ferenc vezérigazgató a továbblépés útjáról beszél
