Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-17 / 270. szám
1986. NOVEMBER 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hét Wmjmibéi Valahol Szibériában, de lehetne bárhol: egy vízierőmű építése miatt kénytelenek elárasztani a szigetre épült kis falut. Matyorát. Az ott lakóknak el kell hagyniuk a szépséges tájat, szülőföldjüket. Fájdalmas búcsú. Larisza Sepityko amikor belefogott a Búcsúzás rendezésébe ezt mondta: .. nem akarok búcsúzni a múlttól". Néhány nappal később autóbaleset következtében meghalt. Elem Klimov nyilatkozata: „Larisza alkotói elképzelésének megvalósítását erkölcsi kötelességemnek tartottam". A gyönyörű filmet ugyanis az elhunyt rendezőnő férje, Elem Klimov forgatta, valósította meg. Hogy milyen lett volna Larisza Sepityko Búcsúzása, nem tudhatjuk, azt sem végtére, hogy Klimovnak menynyiben sikerült fogadalmának megfelelnie, de egy bizonyos: a Búcsúzás nemcsak Matyoráról szóló üzenet, felfelcsillan Larisza Sepityko emléke is. A film Valentyin Raszpu- tyin regényéből készült, nagyszerű könyv, de ez még nem garancia arra, hogy a filmvásznon is emlékezetes marad. Márpedig a Búcsúzást a kortárs szovjet filmművészet legnagyobb alkotásának tartják. Méltán, hiszen Klimovnak sikerült a lehetetlen: az ősi fák sírása is hallik, meg az új. megváltozott élet is ott lüktet a filmben. Hogy lehet a líra ennyire kemény? Csak Klimov filmje után sejthetünk meg ebből valamit. A mottó a régi orosz közmondás is lehetne: „Ahol fát vágnak, ott repül a forgács.” S a „forgács” sebeket is okozhat, halálos sebeket. S Klimov fát vág abban az értelemben, hogy olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre „forgács” is lehet a válasz. A Búcsúzás kérdései ugyanis nem egyértelműek. Klimov hol kívülállóként kérdez és a válasszal azonosul, máskor pedig az ügy iránti elkötelezettséggel szinte provokál. A tét nagy, Matyóra eltűnik a föld színéről. Klimov az ottaniak szemével lát, az ottaniak szívével érez, de gondolkodása egészével — amelynek megjelenítése a film — mégis kifejezi: a változás törvény- szerű, tehát szükségszerű és elkerülhetetlen. Klimov nemcsak az embereket, de a fákat is beszélteti. Az élet folytonosságának szimbólumaként a Fenyők Cárja szinte főszereplővé lép elő. A Fenyők Cárja ellenáll az időnek, a pusztító gépezetnek, a tűz se fogja: örökkön él, sugallják a képsorok. S az ember? Milyen kicsi és milyen védtelen, de lelkében mennyire erős tud lenni, hatalmasabb a Fenyők Cárjánál, az óriási vörösfenyőnél. S, hogy mindez így igaz, példa rá a film, Matyóra ezután örökké él. Ahogy megmarad Dárja alakja is, amíg világ a világ. Sztyefa- nija Sztanyuta alakításával ez az öregasszony „bevonult” a filmtörténet nagy alakjai közé, ahogy Vjacseszlav Ar- tyomov és Alfréd Snitke muzsikáját is a legemlékezetesebb filmzenék között halljuk majd, akár a Volt egyszer egy vadnyugatét... Isten veled, Matyóra mondjuk együtt Klimov filmjével, de Larisza Sepityko szavai is visszacsengenek, tényleg nem akarunk búcsúzni... — ti — Ma nyílik Gecse Árpád kiállítása Gecse Árpád festőművész kiállítását ma délelőtt 10 órakor nyitják meg Szolnokon, a Kiszöv F. Bede utcai tanácstermében. Az Alattyánban élő, valaha a Jászság festőjeként emlegetett idős művész az elmúlt években örvendetesen sokszor hívta meg tárlataira tisztelőit, a közönséget. De talán ennél is többet mondó az a tény, hogy a megye, az ország különböző tájain sűrűn ismétlődő kiállításain mindig felfedezhetünk egy- egy új képét. Az utóbbi két évtizedben az alföldi festészet doyenje új reneszánszát éli, érlelt alkotásainak színpompája egyenesen lenyűgöző. Ezért is várhatjuk fokozott érdeklődéssel a művész legújabb szolnoki tárlatát, minden bizonnyal eddig még nem láthatott alkotásaival örvendezteti meg a közönséget. Pécsett Európa-fesztivál Hazánkban rendezik meg 1988-ban — a szocialista országok közül elsőként — a tizedik „Europa cantat fesztivált”, kontinensünk amatőr kórusmozgalmának egyik legnagyobb szabású nemzetközi seregszemléjét. A tizenkét európai ország amatőr kórusszervezeteit tömörítő nemzetközi kórusszövetség vezetősége a hét végén a jubileumi fesztivál színhelyén, Pécsett tartotta ülését, amelyen az 1988 nyarára tervezett találkozó programjának előkészítéséről tanácskozott. Drámajáték és pedagógusképzés A jászberényi tanácskozás mérföldkő lehet A tanácskozás címét nem a legszerencsésebben választották meg: „A drámajátékvezetés tanítása a pedagógusképzésben”. Mert többről sokkal többről volt szó a Művelődési Minisztérium, az Országos Közművelődési Központ és a Jászberényi Tanítóképző Főiskola által a hét végén rendezett eszmecserén. Amit teljes bizonyossággal — a mérlegkészítés igénye nélkül — megfogalmazhatunk a két nap tapasztalatai alapján: a drámajátéknak, a drámapedagógiának az elmúlt mintegy másfél évtizedben olyan eredményei kristályosodtak ki, amelyek fölhasználása igencsak üdvös volna a pedagógusképzésben is. Ennek hasznát — egészen leegyszerűsítve — az iskola mindennapi munkájában látnánk. A tanácskozás (fórum, disputa, tapasztalatcsere) résztvevői — pedagógusok, pedagógusképzésben dolgozók, közművelődési szakemberek — a záróbeszélgetésen egybehangzóan úgy fogalmaztak, hogy a jászberényi esemény mérföldkő lehet, mert az elhangzott előadások, a látott bemutatók azt igazolták, hogy a drámajáték korszerűen és hatásosan bővítheti a pedagógia eszköztárát. Szó sincs természetesen megváltó módszerről, s végképpen nincs valami merőben újról; mindössze arról van szó, hogy a drámajáték elterjedése az iskolákban eredményesebbé tenné a gyerekek értelmi-érzelmi nevelését, a képességfejlesztést, a tehetség kibontakozását. Mindez nem keveset kíván a pedagógusoktól. Azt is többek között, hogy tudjanak játszani, a játék vezetői lenni — legyen szó óvodáról, iskoláról, bármelyik tantárgyról. A jászberényi főiskola azzal, hogy nagyon jó házigazdája volt e rendezvénynek, ismét jelét adta annak, hogy kész befogadni az új, vagy ki nem használt módszereket, lehetőségeket. Sőt, ez esetben többre is vállalkozott. Az intézmény főigazgatója, Fábián Zoltán a tanácskozás zárszavában arról szólt, ho'gy a meggyőző és kedvező tapasztalatok birtokában további, a drámapedagógiai módszerek terjesztését szolgáló eseményeknek is otthont ad a jászberényi főiskola. (A résztvevők többsége egyébként hangsúlyozottan fölvetette, hogy Jászberény megfelelő műhelye lehetne a folytatásnak, hiszen a főiskolán idestova egy évtizede tanítanak drámajáték-vezetést.) A két nap programja — az ügy súlyához mérten — rendkívül zsúfolt volt. Előadások, korreferátumok hangzottak el a drámajáték segítségével való nevelés külföldi és hazai tapasztalatairól, a kísérleti pedagógiai programok e témához kapcsolódó eredményeiről, a drámajáték nyelvoktatásban játszott szerepéről. Mindezt a jászberényi főiskolások, a jászfény- szarui általános iskolások és pedagógusaik gyakorlati bemutatói tették teljessé. A tanácskozás előkészítése, lebonyolítása — s ez is a főiskola érdeme — semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. Csupán egyetlen, inkább óhajt, mint megjegyzést: hasznos volna, ha a tanácskozáson elhangzottak leglényegesebb részleteivel könyv formájában is megismerkedhetnének a pedagógusok, az oktatásügy felelősei, a közművelődési szakemberek és az úttörőmozgalomban dolgozók. V. J. Népművelők vándorgyűlése Szekszárdim Zenél« szökőkút Szekszárdon. a Liszt téren elkészült Kiss Ildikó és Fusz György keramikus iparművész alkotása, a zenélő szökőkút. A kút minden páratlan órában Liszt 8. magyar rapszódiájának azt a részletét játssza, amelyet a nagy zeneszerző a városban komponált. Szombatot! befejeződött Veszprémben a Magyar Népművelők Egyesületének V. vándorgyűlése. A Vegyipari Egyetem aulájában több mint 500 szakember két napon át elemezte különböző megközelítésben, hogy a népművelők tevékenysége miként szolgálhatja az eddiginél hatékonyabban a társadalmi megújulást, és, hogy ennek érdekében milyen tartalmi és módszertani változtatásokra van szükség. Alapvető feladatnak tartották a résztvevők az előadások és felszólalások szerint a népművelés társadalmasítását. Negyedik alkalommal hirdettek pályázatot az idén a megye foltosainak. A pályázatra huszonkilencen küldtek el összesen 118 képet, amelyből a zsűri huszonegy szerző 52 alkotását találta kiállításra méltónak. A tárlatot szombaton délelőtt nyitotta meg Vencsellei István fotóművész Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Ekkor adták át a pályázat díjait is. A fődíjat Kardos Tamás nyerte el, nívódíjat Hídvégi Péter és Nagy László, az ifjúsági kategóriában pedig Offenber- ger Ottó kapott. A kiállítás a MMIK első emeleti bal oldali társalgójában december 8-ig láthaltó, kedd kivételével naponta 14—19 óráig. Felvételünk a megnyitón készült, Kardos Tamás átveszi a fődíjat Vencsellei Istvántól (Fotó: Korényi) A rendező: Rátonyi Róbert Sportnyelven „szólva”: Sylvia — Sybill 4:3. Cecília történetének pénteki szolnoki bemutatója után ezt mutatná a képzeletbeli eredményjelző tábla. 1951-től napjainkig a Csárdáskirálynő érte meg a legtöbb bemutatót — számszerint immár négyet — a Szigligeti Színház színpadán. Ezt, megelőzően is mindössze három szolnoki Csárdáskirálynőről tudunk. A Csárdáskirálynő előadásaira csak igényes, felkészült magántársulatok vállalkoztak! A Sybill az elmúlt jó három évtizedben háromszor került bemutatásra, a Viktória, a Haway rózsája, a Ma- rica grófnő, a Maya, a Lih bárónő, a Gül baba, a Bajadér, a Bál a Savoyban kétszer. .. A pénteki bemutatóig a Luxemburg grófja ‘'állta még a „versenyt” a Csárdáskirálynővel, Lehár operettjét is háromszor tűzte műsorra a színház, — tehát hozzávetőlegesen évtizedenként. Az 1954-es Csárdáskirálynőit Orbók Endre rendezte, az 1958-as bemutató rendezője Prókai István volt, a sorrendben a legutolsó, 1969-es előadást pedig Bor József rendezte; Sylviát Bókái Mária, Cecíliát Hegedűs Ágnes, Edivint Rózsa Sándor énékelte, játszotta, Bóni ifjú Újlaki László volt, Kerekes Ferkó Huszár László, Miska pedig Halász László... A korabeli kritika igen mérsékelten írt a bemutatóról, Rózsa Sándor énekesi kvalitásait dicsérte és Huszár László játékát... Dehát a közönség már akkor is fittyet hányt a fanyal- gó kritikusra, s estéről estére vastaps fogadta Cecíliát, Sylviát, Bónit és a többieket. A pénteki bemutatóelőadás rendezője Rátonyi Róbert. — Hányadszor hallja Sylvia belépőjét, tanár úr? — Jaj, nem vagyok én ta- " Rátonyi Róbert: Nem udvariasságból mondom, élmény itt lennem... nár úr... Színész vagyok, akit az a megtiszteltetés ért, hogy most itthon is megrendezheti a Csárdáskirálynöt. Egyébként a külföldi előadásokkal együtt 4114-szer játszottam a Csárdáskirálynőben, ebből kétezerszer Magyarországon. Ez utóbbi igen nagy megterhelést jelentett számomra, hiszen az 1954-es eredeti szereposztásból az évek múlásával csak én egyedül maradtam meg a „régiek” közül. A változások miatt, délelőttönként próbálnom kellett, természetesen, majd este az előadás... Nos, talán indokolt volt, hogy megszeressem és meggyűlöljem ezt a darabolt... — S most milyen a „viszonyuk?.” —A pályafutásom alatt nem is tudom, hogy hol kaptam ennyi szeretetet, mint itt Szolnokon ettől a társulattól, s a város lakóitól, merem remélni az előadás majdani nézőitől. Nagyon keményen, szigorú próbarend szerint dolgozunk, ráadásul a zenekarral, az énekkarral csak esténként próbálhatok. Mindössze négy hetem volt a próbákra! Amikor ezt egy neves fővárosi kollégának elmondtam, egyszerűen csak annyit mondott: Robi, te megőrültél! Talán nem, csupán vonzott a feladat, hogy egy vidéki színházban hetven szereplős Csárdáskirálynőt rendezzek. Meg kell mondanom, hogy nekem sohasem voltak különösebben rendezői ambícióim, bár rendeztem — játszottam — a Csárdáskiráynőt Kolozsvárott, Leningrád- ban, Habarovszkban. New Yorkban, a Broodway-n és máshol is. Hiheti talán, semmit sem itt találtam ki az előadásból, ha szabad így mondanom: felkészülve jöttem a Tisza-partjára. Hozzá teszem: számomra nem az a fontos, hogy netán azt mondja majd a közönség „de pazar a rendezés!” — sokkal inkább szeretném ha a játékot dicsérnék, a színészeket. Persze, hogy „druk- kos” is vagyok, hiszen olyan Csárdáskirálynő még nem volt, hogy az énekesi teljesítmény, a színészi játék egyformán és maradéktalanul tökéletes legyen. Persze, a népes szereplőgárdával mindent elkövettünk, hogy jó előadás szülessen. Fontosnak tartottam például, hogy a színészek jól értsék a darab történelmi hátterét, tudatosuljon bennük, hogy akiket megjelenítenek, azok valamikor élték, hús-vér emberek voltak, nem bábok. Egyébként 1954 óta először kerül bemutatásra a darab Kellér-Békeffy átdolgozásában. Erre a szövegkönyvre Nádasdy Kálmán azt mondta, hogy Molnár Ferenc-i mestermű. .. A pénteki premier főbb szereplői: Cecília Sebestyén Éva, Miska főpincér Dobák Lajos, Sylvia Egri Márta, Ed- vin Maros Gábor m. v., Stázi grófnő Roczkó Zsuzsanna, Bóni gróf Szerémi Zoltán. Tiszai Lajos Péntektől újra Jaj cica... Megyei fotótárlat
