Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-07 / 236. szám

1986. OKTÓBER 7. SZOLNOK MEOYEI NÉPLAP 3 A azoolallzmus megújulásának útja A forradalmi munkás-paraszt kormány Hogy 1956. november első napjaira milyen végveszély­be került a népi rendszer, és mennyire közel volt a burzsoá restauráció — amelynek első szakasza, a dolog természeténél fogva, a féktelen fehérterror lett vol­na —, azt Mindszenty József fellépése mutatta. Az ős­reakciós, a kommunizmus és minden progresszió el­len inkvizítori gyűlölettel eltelt főpap, miután kisza­badult a háziőrizetből, no­vember 3-i rádióbeszédében meghirdette programját. Eb­ben az új, immár teljesen jobbra tolódott koalíciós Nagy Imre-kormánytól is megvonta a bizalmat. Félre kell állítani és felelősségre kell vonni mindenkit, aki­nek bármilyen része volt a népi demokratikus rendszer létrehozásában — hirdette, — és bejelentette követelé­seit a magántulajdonon ala­puló társadalmi rend visz- szaállításána, az egyház egy­kori hatalmi szerepének res­taurálására, és visszaköve­telte a földreform révén ki­osztott egyházi birtokokat is. Az ellenforradalmi hata­lomátvételt meg kellett hiú­sítani. November 4-én létre­jött az új forradalmi köz­pont: Kádár Jánossal az élen azok az elvtársak, akik az ellenforradalom kirobba­nása után kinevezett első Nagy Imre-kormánytól is voltak (Münnich Ferenc, Ap­ró Antal, Kossá István) és november 1-én, illetve 2-án, látva e testület teljes jobb- ratolódását, minden kapcso­latot megszakítottak vele, megalakították a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt. A forradalmi központhoz tartoztak a Nagy Imre-csoporttal szakító munkásmozgalmi személyi­ségek, mint Fehér Lajos, Kál­lai Gyula, Kiss Károly, Ma­rosán György és mások, va­lamint Dobi István, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke is. Az ő szerepe azért is fontos volt, mert mint a törvényesség és jog­folytonosság megszemélyesí­tőjének módja volt arra, hogy alkotmányos úton hajt­sa végre a Nagy Imre-kor- mány felmentését, illetve a Forradalmi Munkás-Pa­raszt Kormány beiktatását. Kádár János 1957 májusá­ban az országgyűlésen így jellemezte az 1956. novem­beri helyzetet, és a Forra­dalmi Munkás-Paraszt Kor­mány megalakításának szük­ségességét: „November ele­jén a magyar kommunisták számára a történelem így tette fel a kérdést: az-e a megoldás a proletárdiktatú­ra gyakorlatában elkövetett hibákra, hogy felszámoljuk a munkásosztály hatalmát? Az-e a megoldás a gazdaság- politikában elkövetett hi­bákra, hogy szétromboljuk a szocialista népgazdaságot? Ügy küszöböljük-e ki a kul­túrpolitikában elkövetett szektás hibákat, hogy el­vesszük a néptől azt, amit a kultúrforradalom nyújtott neki? Ügy küszöböljük-e ki a szovjet—magyar viszony apró-cseprő, a szocialista lé­nyeget nem érintő, és füg­getlenségünket nem csorbító fogyatékosságait, hogy szem­befordulunk a Szovjetunió­val, szakítunk a proletár in­ternacionalizmussal, és át­visszük az országot az im­perializmus táborába? Kom­munisták, marxisták csak határozott nemmel válaszol­hattak ezekre a sorsdöntő kérdésekre... A magyar for­radalmi munkás-paraszt kormány tagjai november első napjaiban szakítottak az ellenforradalom bábjává vált, tehetetlen és széthulló- ban levő Nagy Imre-kor- mánnyal. Ilyen körülmények között jött létre és alakult meg a mai forradalmi mun­kás-paraszt kormány. Ez a kormány úgy döntött, hogy a Szovjetunió fegyveres se­gítségét kéri az ellenforrada­lom szétveréséhez, és a rend helyreállításához. Ehhez a Szovjetunió testvéri segítsége múlhatatlanul szükséges volt. Mi volt a cél? Szétver­ni az ellenforradalmat, ren­det teremteni az országban, és újjászervezni a szocialis­ta forradalom erőit. Mi ugyanis pontosan tudtuk, hogy a magyar munkásosz­tály és a dolgozó parasztság alapvető tömegei, s hasonló­képpen az értelmiség na­gyobbik és jobbik fele a szo- ciailista forradalom híve.” A fordulat végrehajtását persze bonyolította, hogy a nehezen áttekinthető esemé­nyek miatt, a szocializmus­hoz hű erők sorában, sőt még a párttagságban is a változás iránt bizalmatlan­ság és bizonyos passzivitás volt tapasztalható. Az ellen- forradalmi erők viszont, érezve a megsemmisülés ve­szélyét — amikor már kato­nailag vereséget szenvedtek —, az úgynevezett munkás- tanácsok demagóg, nemcsak teljesíthetetlen gazdasági kö­veteléseivel, hanem a meg­szűnt Nagy Imre-kormányt mintegy helyettesítő politi­kai programjával (az Orszá­gos Munkástanács szinte el­lenkormány szerepében lé­pett fel) próbálták megaka­dályozni a rend helyreállí­tását. A forradalmi munkás- paraszt kormány nemcsak a fegyveres ellenforradalmá­rokkal, hanem az ilyenkor kihívásokkal szemben is ke­rülte a konfliktusok kiélezé­sét, és végsőkig türelmet ta­núsított a megtévesztett em­berek iránt, ám nem kerül­hette el, hogy olykor a pro­letárdiktatúrának a diktatú­ra oldala kerüljön előtérbe. De az új szellemet, a töme­gekkel való kapcsolat nyílt­ságát demonstrálta az az el­vinek tekinthető kijelentés, amelyet Kádár János már egy 1956. november 11-én megtartott értekezleten han­goztatott, amikor leszögezte: „Nem azért vagyunk felelős poszton ilyen nehéz időkben, hogy szépeket mondjunk, hanem azért, hogy igazat mondjunk, és a nép érdeké­ben cselekedjünk.” Már a forradalmi munkás­paraszt kormány megalaku­lását bejelentő november 4-i felhívás, majd november— december folyamán sok gaz­dasági intézkedés jelezte az új vezetés elszántságát arra, hogy a korábbi hibákat 'ki­küszöböli. November 10-i rendelettel 8—15 százalék­kal emelték az iparban dol­gozók bérét; november 12- én megszüntették a mező- gazdasági termékek beadási kötelezettségét; eltörölték a gyermektelenségi adót; visz- szaállították a szabad mun­kavállalást; visszaadták a törvénytelenül megvont nyugdíjakat; mérsékelték a kisiparosok adóját, és még egy sor, a lakosság legkü­lönbözőbb rétegeit kedvező­en érintő intézkedést hoztak. A politikai szerkezet nem változott, de a hatalomgya­korlás módja annál inkább. Ebben a rendcsináló perió­dusban is megmutatkozott mint szándék a törekvés a demokratizmusra, a tömegek bevonására ügyeik intézésé­be. Elvként mondták ki már a november 27-i megyei tit­kári értekezleten, hogy a helyzet normalizálódásával párhuzamosan a kormány­zásba be kell vonni a pár- tonkívülieket, növelni kell az állami szervek önállóságát. A rendszer konszolidálása tehát kezdettől a szocialista megújulás programja is volt. Nemes János (Következik: A decemberi határozat) Mit számít a számítógép? Közelebb a hétköznapokhoz, közelebb az emberekhez Amikor létrehozták az első monstrumot, még egész termet foglalt el, a mai lénye­gesen többet tudó masinák már egy bő­röndben is elférnek. A tudósok az emberi agy teljesítőképességét fölülmúló műve­leti sebességekről írtak. Féltünk, a gép túlnő az emberen. 1970-ben már nyolcvan Magyarországon is működött — ma kiépí­tett intézményrendszere van. Az elmúlt 15 év alatt 30 ezren szereztek szakképesí­tést, de a legtöbben, ha szembe kerülünk — Életében hogyan került először kapcsolatba a számí­tógéppel? Milyen élmény ha­tására választotta ezt a szak­területet? — Az igazat megvallva, egészen egyszerű anyagi meg­fontolások vezettek el a szá­mítógéphez. A közgáz hall­gatója voltam, s mint min­den egyetemistának, nekem is jól jött egy kis jövedelem­kiegészítés. Az Állami Bizto­sító géptermében ismerked­tem meg a számítógépek elő­deivel, az ügyviteli lyukkár- tyarendező berendezésekkel. Az első igazi számítógéppel Moszkvában találkoztam. A második év után pályáztam meg az ösztöndíjat. Ott is vé­geztem el a gazdasági-sta­tisztikai egyetemet 1967-ben, és 1970-től dolgozom a KSH- nál. — Itthon ugyanebben az évben indult a számítástech­nikai központi fejlesztési program. A másfél évtizedes fejlődés milyen eredménye­ket hozott? — Mondjam azt, hogy elju­tottunk a vágyak birodalmá­ba? A hatvanas évekhez vi­szonyítva mindenképp. Ha viszont a fejlődést nemcsak önmagunkhoz mérjük, ha ki­tekintünk határainkon túl, az elmaradásunk még mindig szembeötlő. Nos, a lényeg a három ötéves terv alatt dina­mikus volt a felfutás. Ered­ménye: hazánkban a vállala­toknál mintegy 20 ezer gép van, a lakosság 100 ezer mik­roszámítógéppel rendelkezik. Az adatoknál azonban fonto­sabb, meghonosodott, kiala­kult egy számítástechnikai kultúra. Elég utalni csak ar­ra, hogy az egyetemeken „polgárjogot nyert” a számí­tástechnikai oktatás, a közép­iskolákban is folyik már kép­zés, újabban pedig az általá­nos iskolákat is bevonják a programba. —Ügy tűnik, nem idegen­kedünk a számítógéptől any- nyira, mint korábban. — Ha egy kavicsot a ten­gerbe dobunk, előbb-utóbb elfoglalja azt a helyet, ame­lyet saját és külső körülmé­nyei meghatároznak. A vilá­gon minden így van. A szá­mítógép is megtalálta tuda­tunkban a reális értékét. Igen, nem fetisizáljuk, mint korábban, nem tartunk attól, hogy a társadalom irányítá­sát kiragadják a kezünkből a gondolkodó gépek. Szeren­Hazaérkezett a pártmunkás- küldöttség Kfusztendilböl A hét végén hazaérkezett a bulgáriai Kjusztendilből az a háromtagú pártmunkás­küldöttség, amelyik Fábián Péternek, a megyei pártbi­zottság titkárának vezetésé­vel a testvérmegye művelő­désügyének pártirányítását tanulmányozta. Aranyérem Plovdivban Az IKARUS 365 típusú tá­volsági autóbusz folytatja az idei sikersorozatát. Ősszel Lipcsében aranyérmet kapott, Poznanban pedig a legszebb terméknek járó díjjal tüntet­ték ki. Ebben az évben az IKA­RUS Karosszéria- és Jármű­gyár korszerű konstrukciója immár a harmadik elisme­résben részesült, aranyérmet kapott Plovdivban. i I i I f i 1 1 1 lm ■ A Taurina Agrárfejlesztő Közös Vállalat törökszentmiklósi műszaki üzemegységé­ben megrendelésre, egyedi kívánságok szerint gyártanak takarmánykiosztó ko­csikat, melyekkel gyorsabb és fizikai munkát nem igénylő az állatállomány etetése. Felvételünkön a kész kocsi látható elszáll!tás előtt Fotó: Mészáros cséré a számítógép lekerült arról a piedesztálról, amelyre az ismeretek hiánya tette föl. Közelebb került a hétközna­pokhoz, közelebb az embe­rekhez. — A szakemberek azonban nagy ellentmondásként emle­getik, hogy a számítástech­nikai kultúrában előbbre tar­tanak, mint a gyártásban. — Sajnos ez így van. Tart­hatnánk sokkal előbbre is. A berendezések döntő többségét külföldről szerezzük be. Pe­dig ha csak a személyi szá­mítógépeket nézzük, egyelőre korlátlan a kereslet. A válla­lati 20 ezer gépből 17 ezer a mikroszámítógép, szerencsé­re ezek a utóbbi három év­ben kerültek hozzánk, így korszerű technikát képvisel­nek. Van köztük magyar gyármányú is. De az igazság az, hogy igazi nagy magyar elektronikai vállalat nem állt rá időben ezek előállítására. Kis szövetkezetek készítenek, kis szériában fölöslegesen sokfélét. Az alkalmazásban, programkészítésben, az okta­tásban, tehát általában a fel- használásban már nincs olyan hátrányunk. Viszont az eszköz határt szab. Nem vég­zi el azt a feladatot — bár­mennyire is okos a felhasz­náló — amire nem képes. És ami ugyancsak kedvezőtlen: a globális, nagyteljesítményű gépekből van a legkevesebb, pótolnivalónk itt a legna­gyobb. — A vámszabályok, mintha ezzel a helyzettel nem lenné­nek tisztában. Miért vámol­juk meg saját fejlődésünket? — A turisták valóban nem szerelemből vásárolnak szá­mítógépeket. A kérdést vi­szont így is megfogalmazhat­juk: jó-e nekünk, ha valu­tánk turistakeretéből haladó, korszerű műszaki eszközök­höz jutunk? A vám felemás választ ad a kérdésre. A gond épp az, hogy az élvonalat je­lentő, nagyobb értékű termé­keket sújtják leginkább. Ma­gyarán nem érdekelt a vá­sárló ezek behozatalában, de a deviza így is elmegy, leg­feljebb szappant, kozmetiku­mot hoz a bőröndjében. Ugyanakkor megfelelő állami import sem ellensúlyozza a robbanásszerűen megnőtt igé­nyeket. — ön az alkalmazással foglalkozik. Beszéljünk most erről. Mi történne, ha a szá­mítógépek egyik napról a másikra kiiktatnák az éle­tünkből? Másképp: mennyire terjedt el a használatuk? — Katasztrofális helyzet alakulna ki. Ma már az élet jó néhány területe elképzel­hetetlen számítógépes adat- feldolgozás nélkül. Tulajdon­képpen az ipar a legnagyobb felhasználó, -de jelentős az államigazgatásban is a sze­repe, az egészségügyben és az oktatásban szintén. Voltak és még mindig vannak fehér foltok. A mezőgazdaságban, a helyi tanácsoknál és a keres­kedelemben nem tekinthető kellő üteműnek a fejlődés. — Vajon önt, aki hivatá­vele, azt érezzük, mint amikor gyermek­korunkban az első órát a kezünkbe vet­tük, hogy megértsük, szét kellene szedni. Minderről, tehát a számítógép, a számítás- technika jelenlegi helyzetéről dr. Varga Lajossal, a KSH számítástechnika-alkal­mazási főosztályának vezetőjével beszél­gettem, azon a közelmúltban Szolnokon megtartott számítástechnikai KGST-ta- nácskozáson, melynek magyar delegációját vezette. sánál fogva lépést tart a szá­mítógépgyártás viharosan gyors fejlődésével, milyen technikai újdonság lepte meg az utóbbi időben? — Az év elején jártam Franciaországban, az ottani kirendeltségünkön láttam egy Deledata berendezést. Tulaj­donképpen egy információ- szolgáltató készülék, rendkí­vül könnyen elsajátítható a kezelése, s a különböző In­tézmények, posta, állomások, repülőterek, üzletek stb. in­formációihoz pillanatok alatt hozzá lehet jutni. A francia állam és a posta ezeket a ké­szülékeket ingyen, vagy cse­kély térítés ellenében bo- csájtja a hivatalok, magán­emberek rendelkezésére. — Alighanem itthon szeré­nyebb fejlődésre számítha­tunk? — A fejlődés extenzív sza­kasza nálunk is lezárult. Az intenzív szakaszt azonban ér­telmezni kell. Ez ugyanis nem zárja ki, hogy a későb­biekben ne növekedhetnének az eszközök, az értékük vagy akár a foglalkoztatottak szá­ma. De az igénybevétel, a fel- használás, alkalmazás lesz sokkal intenzívebb. Tovább fog nőni a számítástechnikát alkalmazó területek száma. A fő kérdés azonban az, hogy ezt a technikát hogyan, mi­lyen módon hasznosítjuk. — Gyakorlatilag eljutot­tunk az országos számítógép- hálózat létrehozásának kér­déséhez. — A számítástechnikánk már most rendelkezik azok­kal a műszaki feltételekkel, amelyek biztosítanák egy ilyen adatszolgáltató hálózat létrehozását. Alapvető gát azonban a távközlési infra­struktúránk ismert állapo­ta. Ez akadályozza az infor­mációs közszolgáltatás kiala­kítását. Ezen a területen nemcsak összehasonlításban, önmagunkhoz, saját igénye­inkhez képest is lépéshát­rányban vagyunk. A minősé­gi előrelépést pedig ez bizto­sítaná. — Tekintsünk azért bele ebbe a jövőbe! Nem kell tar­tanunk egyfajta elszemélyte­lenedéstől? — Magyarországon jelenleg a foglalkoztatottak egyhar- mada lát el információs te­vékenységet. A fejlődéssel párhuzamosan tovább nő ez az arány. A számítógépes há­lózat az információ hozzá­férhetőségét könnyíti meg, s gyorsítja meg elérhetősé­gét. Az ügyintézést, nyilván­tartást mindenképpen át­strukturálja. Nem hiszek az elszemélytelenedés gondola­tában. Hiszen aki időt nyer, életet nyer. A felszabadult idő épp az emberi kapcsola­tok ápolására fordítható. Sok­kal komolyabb veszélyt jelent az egyén számára, hogy a ró­la tárolt információkhoz má­sok is hozzájuthatnak. Egy példával érzékeltetném. Ha valakihez mondjuk bekopog­tat a biztosító ügynöke, hogy kössön casco-biztosítást, s csak másnap kapja meg a kocsi átvételéről szóló értesí­tést, elgondolkodhat, vajon honnan is jutottak ehhez ai információhoz. Elég ártatlan dolog ez, de jelzi, a szemé­lyi jogok védelmét adott eset­ben jogi és technikai eszkö­zökkel egyaránt biztosítani kell. —Ezek meglehetősen távoli gondok, mi foglalkoztatja most leginkább? — Elég feszített a tanács­kozás menetrendje. Széret- nék egy számítógépet kifag­gatni, vajon lesz-e annyi szabad időm, hogy kiugorjak Szandaszőlősre a szüléimhez. Sz. Gy.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents