Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-30 / 256. szám
1986. OKTÓBER 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A szakember utánpótlás biztosítására két éve alakított ki tanműhelyt a törökszentmiklósi Ruházati Ipari Szövetkezet. Jelenleg két évfolyamon 24 lány tanulja a női szabó szakmát Fotó: T. Katona A Kritika novemberi számában Vita a vallásosságról—Elemzés az iskolai düntésekrél—Tanulmány Vallásosság a fejlett szocializmusban? — ez a központi kérdése annak a vitának, amely hónapok óta folyik a lap hasábjain és amelyet Tomka Miklós A vallás szerepe a mi társadalmunkban című cikke indított el. A novemberi számban ez A vallásosság történelmi változásai címmel Fürj Zoltán fejti ki álláspontját, és ad érdekes áttekintést a hazai történelmi fejlődés és az egyházak, a vallás összefüggéseiről. Néhány kérdés a tanulmányból: „Hogyan válaszol a vallásos ember fejlődésünkre, korunk, társadalmi, politikai változásaira? Milyen a vallásos tömegek és a marxista munkásmozgalom kapcsolata nálunk, a kapitalista országokban és a harmadik világban?” A vallás szerepe a mi társadalmunkban című vitának különös időszerűséget ad az a tanácskozás, amelyet nemrég rendeztek Budapesten, katolikusok és marxisták párbeszédeként. Véget nem érő viták folynak József Attila és az illegális párt viszonyáról — állapítja meg Újhelyi József cikke bevezetőjében, és a nem csituló vitákat értékelve hozzáfűzi, hogy „e kérdésben nem irodalmi, sőt elsősorban nem irodalmi, hanem politikai nézetek is ösz- szeütköznek”. Valóban, Újhelyi hozzászólása a vitához nem csupán a költő személyével összefüggő pártbeli nézeteltéréseket sorakoztatja fel, hanem rávilágít az illegális kommunista mozgalom kevéssé ismert beűső életére is. Ugyancsak József Attila párttagságának problémaköréhez tartozik Szabolcs Miklós írása A József Attila emlékkönyvről címmel. „Ki dönt az iskolában és milyen kérdésekben?” és ki fellel a döntésekért? — teszi fel a kérdést az új oktatási kérdéssel kapcsolatban Sz. Tóth Gyula Kompetens szabadság című hozzászólásában. Felhívja a figyelmet arra, hogy még mindig nincs tisztázva olyan alapkérdés, hogy milyen szervezet az iskola és mik a funkciói. Kipontozzuk vagy kimondjuk? címmel Szepes Erika a szövegelemzés és a műfordításról írt tanulmányt Arisz- tophanész „Lüzisztraté” című komédiájának magyar fordításáról és a mű hazai színreviteléről. A gazdag kritikai rovatban ismertetéseket találunk az irodalom, a színház, a fillm és a televízió újdonságaiból. Különleges kövek, bélyeges téglák Római erődítmény a Dunából Igen jetentős régészeti leletmentés első szalkasza fejeződött be a Tolna megyei Bölcskénél. A Duna medréből kiemelték egy római erődítmény maradványait. Ezen a helyien igen vastag falaik maradványai találhatóik egymástól távol a Duma-mederben, tehát nagyik! terjedésű építmény állt ott, eredetileg természetesen nem a folyóban, hanem közvetlenül a vízpartom. Az első vizsgálatok alapján megállapították a szakembereik, hogy a római koriból származó 18 nagyméretű kő ritka értékeit .képvisel. Veiliük együtt a IV. század elejéről való, ugyancsak római bélyeges téglák is előkerültek. A szekszárdi múzeum régészei arról tájékoztatták az MTI munkatársát, hogy a leletanyagot tisztítás és restaurálás után nism a múzeumiban állítják ki, mert a több mázsás, sőt tonnás kövek súlyát nem bírná él: az épület. A római maradványokat a szabadban fogják elhelyezni, de ehhez előbb védőtető építésére van szükség, s ahhoz meg kell szerezni az anyagi fedezetet. A lelőhely további kutatásához pedig a Magyar Tudományos Akadémia segítségét, több tudományág szakembereinek közreműködését kéri a Bért Balogh Ádiám Múzeum. Három évtizedes szolgálat után Nyugdíjban az örményesi kézbesítő örményes, Dózsa György út 18. Apró, agresszív kutyák állják utamat. Valahol a kert végében, a szőlőlugasok között egy postássapkás ember foglalatoskodik. Kovács Lajos, a falu postás bácsija nyugdíj előtti szabadságát tölti. Betessékel a konyhába, s biztatnom se igen kell, mesélni kezd.-Kunhegyesen született, de szülei, akik urasági cselédek voltak hamarosan átköltöztek Örményesre. .Négy gyereket neveltek föl. — Eleinte, nyári száime- tékiben. libáikat meg pulykáikat őriztem, később map- számosikadtam; ’45-lben kerültem a postához. Rövidesen megnősültem és született két fiam. ’51-ben élívit- tefc tartalékos átképzésre, időntúM voltam már, s utána, mivel a postánál kevés volt a pénz, a terményfor- giadmáinál: igyekeztem boldogulni, mint rákodó. Aztán Pestre mentem a családdal. A földalatti építésénél dolgoztam), a Keletinél. Allbér- leteztünk is, de főként a só- gönéknái laktunk. Anyagilag jól kijöttünk volna; óm hamarosan megbetegedtem. A tüdőm mondta fel a szolgálatot. Nézem a velllem szemben ülő egészséges, kedélyes embert. Nehéz elhinni róla, hogy egy évig nyomta az élgyat a János kórházban, és különféle szanatóriumokban. Pedig sokáig nem végezhetett nehéz fizikai munkát. Mielőtt ’58-ban visszakerült az örményesi postára, éjje- liiórtködni kényszerült az akkor harmincas éveit járó fiatalember. — Egyesített kézbesítő voltam, hordtam újságot, levelet. Se vasárnap, se ünnepnap nem volt éveken keresztül. Menni kellett ha fújt, ha esett, hóban is. Régebben szinte a postán aludtunk. Kitüntetéseiről nem beszéli de amikor kérdem nejével ikihozaitja őket a szobáiból1. összeszámolni is nehéz llenne, csak oklevélből több mint féltucatja van. A legutóbbit — a Posta Elnöki Elismerést — tavasszal vette át Debrecenben. — Azt hiszem, nem csak az én elismerésem ez, hanem a feleségemé ia Az ő megértése is kellett mindehhez. — Szerették a népek, az biztos — szól közbe félesége. Volt olyan idős asszony, aki mikor megtudta, hogy nyugdíjba megy az uram, sírt: „Mi liesz eztán velünk?” Kérdezem milyenek lesznek a nyugdíjas évek. hiány - zik-e majd a mimika, hisz eddigi, mint szavaiból is kitűnt, szívesen végezte a dolgát, s az emberek a munkáján keresztül szerették meg benne a postást. — Tetszik tudni, akad itt szö6zmötölmi való bőven. Mindent most akarok megcsinálni, mert munka után már se időm, se kedvem nem volt. Aztán itt vannak az unokák. Az idősebbik fiamnak van három gyereke. Itt laknak a faluiban. A másik meg doktorált, Szolnokon dolgozik a rendőrkapitányságon. de ő is haza-haza jön a családjával, legalább kéthetente. Egy biztos, unatkozni ezután se fogok. Jene! Gyula Az ÚjvidékI Színház Szolnokon Két tartalmas este Ellöljáróban bevallom: elfogult vagyok az újvidékiekkel szemben, akik határainkon túl hirdetik a magyar szó szépségét és igazát, és ráadásul most elhozták nekünk is bemutatni, hogy odahaza mit csinálnak. A jugoszláviai Vajdaság magyar színházának társulata két estére érkezett hozzánk, eleget téve az immár hagyományosnak tekinthető, kölcsönös vendégszereplésekben megnyilvánuló kapcsolat követelményeinek. Megszoktuk már, hogy az újvidékiek mindig valami igényeset hoznak magukkal, mondhatni színházi csemegével lepnek meg bennünket; lehetőleg kevésbé ismert, a felfedezés erejévdl ható dráma előadásával rukkolnak elő; olyan produkcióval, amelyben az eredetiség, a magas igényű szellemiség és az izgalmas formai útkeresés ízeit kóstolhatjuk meg. Most is ez történt, hisz az egyik este, hétfőn, Örkény István talán legproblematikusabb, de ugyanakkor legizgalmasabb drámáját, a Forgatókönyvet mutatták be, a másikon pedig egy többnyire még ismeretlen mai kínai szerző művét vitték színre. Az előbbit a nagyszínházban, az utóbbit a Szobaszínház meghitten családias környezetében. Két este — két különböző színház, két különböző világ. Az egyik gondolatainkba igen. tehetségesen, jó kondícióban szólaltatják meg a színészek, s szál tail válik hatásossá. Különösen mély benyomásokat tesz F e jcs György öregapója, akinek végtelen szeretetre méltóságát, emberi mélységét aligha tudjuk elfeledni. A népmesékből ismerünk ehhez hasonló szív-apókat, de itt semmi külsődlegesen népmeséi, minden póztalanul mai emberi, mérhetetlen lelki gazdagsággal. Az előadáson úgy érezhettük, hogy mi nézők is ott vagyunk a szereplők között, minden ólyan ismerősen mainak, közvetlenül emberinek tűnt. Olyannyira, hogy már szinte elfelejtettük, hogy mindez csupán játék. Elismerés valamennyi színésznek, ihletett, szép este volt. Ugyanakkor felkavaró a másik, a Forgatókönyv, melly invenciózus előadásával, a színpadi tálalás eredetiségével — rendező Jubisa Geor- gievszki — nagyvonalúan egységes szemléletével, Örkényi hangvételével fogott meg. Ennek a bemutatónak már csak azért is örülhettünk, mert a Szigligetiben Örkény otthon van. Szinte valameny- nyi drámája színre került már itt, sőt a Macskajáték, valamint a Kulcskeresők egyenesen innen indult hódító Yitjára. Most a Forgatókönyvvel szinte teljes llett a lista. Persze Örkényt játszakiismereti drámáját, amelyben gazdagon jelenik meg az eszméhez való hűség problematikája, a történelem dialektikájának számos emberi vonatkozása, a hit és logika bonyolult összefüggéseiben. Olyan viliágba visz el, amely valósággal cirkusz, csakhát annak varázsa nélkül, mert ez csupán emberi cirkusz, ahol vadállatok helyett is emberek produkálják magukat, s ahol a „mutatvány” nem tapsra, hanem életre- halálra megy ki; ahol nincsenek kifeszítve biztosító kötelek és hálók, ahol minden lépés életveszélyes. Cirkuszi világ, vagy tán ördögi, amelyben arra kényszerül az ember, hogy megtagadja igaz magát; hogy kettős tudattal éljen. Ezen a színpadon nemcsak a „porondmester” partnernőjének korbácsa csattan élesen, felszikráznak az éles gondollatok is. Méghozzá azzal a kínzó kérdéssel a végén, hogy vajon megmenthető-e az eszmébe vetett hit, ilyen világban is, amelyről szó van, és ha igen, akkor hogyan. De erre már tőlünk várja a választ. Mindezt sok-sok leleménnyel, színészi és színpadi ötlettel tárja elő a társulat, bár az első részben kissé még körülményesen, s talán a kelleténél lassúbb tempójú játékban, valójában csak a második részfí Barabás Ádám (Ferenczi Jenő) és a Bohóc (Bakota Árpád) jelenete a Forgatókönyv előadásából markol, vagy helyesebben gondolatainkba mar, a másik lelkünket simogatja; a Forgatókönyv éles fényeivel belénk világított, A buszmegállóból, bánatos, meleg pillanatok suhantak felénk, a buszra váró emberek finom szomorúsága őszi eső módjára permetezett ránk, lírájával feloldva az időtlen várakozás már-már misztikussá váló szorongásait. Maradjunk csak ez utóbbinál. A kinai szerző, Kao Hszing csien mai drámája tábláját tekintve talán nem túlságosan eredeti: egy megállóban az összeverődő, buszra várakozó, s a városba igyekvő idegenek az idő múlásával megismerkednek, sőt összemelegednek. Soványka cselekmény, kevéske fordulattal. Csakhogy ezt a már-már közhelyes történetet, mely apró hétköznapi mozzanatokból épül fe] Harag György — akinek egyik utolsó munkája ez — megérinti rendezői varázspálcájával, s a költészet finom aranyporát hinti rá, szimbolikussá növesztve a buszra várakozás, a városba eljutás (ami a jobb és szebb élet reményét jelenti), azaz a játék tartalmát. Ezt a kicsit csehovi hangulatú, pasztellszínekkel megfestett drámát ni — bármelyik munkájáról is legyen szó — sohasem könnyű; megfelelő színpadi formát adni sajátosan groteszk világának, mindig kockázatos vállalkozás. Az újvidékiek előadása azonban egészében arról győzött meg: egységes elképzelésük, határozott véleményük van a Forgatókönyvről, s ezt ki is tudják fejezni. Az erősen filozofikus tartalmú drámát elsősorban az értelem játékának fogták fel, anélkül azonban, hogy elszíntelenítették volna a színpadon magát a gondolatot; az elidegenítő színház eszközeihez nyúlnak, tudatosan és következetesen használják elemeit, de nem azért, hogy a színháztól idegenítsenek el bennünket, hanem hogy kellő távolságra kerüljünk mindattól, amit látunk és hallunk, hogy módunk nyílhassák a kritikai megítélés magatartására. Nem érzelmi azonosulást követeli az általuk létrehozott „cirkuszi játék”, csupán együttgondolkodásra ösztönöz. Ezzel az alapvető szemlélettel vetíti elénk az ellőadás egy hajdani illegális pártharcos, maj3 a személyi kultuszos torzult időkben ellenforradalmárrá „minősített” kommunista űelben szárnyallván magasabbra. A játszók közül külön is ki kell emelni Soltis Lajos erőtől duzzadó Mesterét, akinek „mosolygós nyugalomba” öltöztetett fenevadsága félelmetes, feltűnően emlékeztet Thomas Mann Varázslójának Cippolájára is. De figyelemre méltó Bakota Árpád kitűnő érzékkel színesen megformált Bohóca, vagy Ladik Katalin markánsan megfogalmazott Littkénéje, de a többiek is — Pásthy Mátyás. Ábrahám Irén, Rom- hányi Ibi — a Forgatókönyv előadásának valamennyi résztvevője helyén van a játékban. Talán a Barabás Ádámot alakító Ferenczi Jenő telljesítménye halványabb kissé, főleg az első részben, a másodikban már ő is hozzánő feladatához. Olyan színpadi vízió ez, végül is — nem kívánom most csorbítani érdemét holmi technikai fogyatékosságok emlegetésével, példáull a kivégzés „tökéletlen” jelenete —, amely a továbbgondolandó kérdések özönét zúdította ránk. Két tartalmas este az újvidékiektől, sajnálhatják, akik nem részesülhettek benne, akik barátai a jó színháznak. Valkó Mihály
