Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-25 / 252. szám

10 Barangolás a megyében 1986. OKTÓBER 25­Jánoshida. a 800 éves falu A falu előtt szorosam a Zagyva-töltés maliié húzódik a szolnoki út, majd alighogy megjelenik a helységnévjel- zö tábla. egy nagy kanyarral elhagyja a folyót, s elkerüli a falút is. A kanyarban leá­gazó út vezet a faluiba, s míg az idegen figyelmét a hídon ét a Zagyva látványa köti le; észrevétlenül elhagy egy idő­vel dacoló, kettétört koromá- jú nagy fát. Vám talán két­száz éves is, tartják az öre­gek; mert a nagyapjuk is már csak olyan nagynak és időtlennek ismerte. Arról nem szól az emlékezet, hogy Rákóczi megpihent volna alatta, pedig a szomszédos községekben meglehet, nem kerülte volna el a „Rákóczi fája” megnevezést. A jános- hidai ember azonban sohase volt nagyra törő, nem mi ntha nem vágyott volna szebbre; jobbra, de aiz évszázadok a környezeténél kevesebb lehe­tőséget adtak a boldogulásán ra. A Zagyva egyébként valló­ban szép. Megérdemel né­hány pillantást a hídról, a töltések közé szorított, szelí­den kanyargó folyó. A lassan ballagó vizet bokrok szegé­lyezik, távolabb rekettyés ta­karja el, és a fák mögül meg­változott irányban lép ki. A rozsdabarna réten elszórt li­banyáj szedeget, a töltés lá­bánál töhenek hevernek lus­tán, elégedettem, és a Zagy­va-gáton túlról a falu már mutatja háaait, tornyát, szí­nes lombjait. Az októberi ve­rőfényben leírhatatlan han­gulat ül a tájon, az ember nem is alkar szabadulni a ha­tása alól1. A faluiba vezető út már prózaibb. A házak, árkok olyanok, mint máshol, de a központ felé kanyarodva ha­marosan kiszélesedik az ut­ca. Nyárfáik, fenyők és tiuják 6ora vezet az enyhén kanya­rodó, széles sugárúton, a vi­rágágyak, nyírt sövények is­mét különös hangulatot te­remtenek. A Fő út a modern tanácsháza, a pártház és a téesiziroda mellett tovább har­iadva kétszintes épület előtt hirtelen véget ér. A kastély, ahogy a faluban nevezik a volt premontrei prépostság rendlházát, még ma is a köz­ség föló emelkedik. A nádfe- deles faluvégi házak között azonban egytkor jóval na­gyabb volt aíz ellentét. Nem konkurált véle emeletes kő­ház, megjelenésével is uralta a falut. Most a sebhelyes főhomlokzatát állvány takar­ja, de a felújítás hamarosan befejeződik. Az emeleten szolgálati lakások vannak, a földszintjére pedig egy hó­napja költözött be az öregek napközi otthona. A megszokott egykori tisz­tasági fürdő után még idege­nül érzik magukat az idős emberék a tágas szobákban.. Jó 40 éve pedig gyakran megfordultak ott a falak 'kö­zött, csakhogy akkor nem őket szolgálták lka. mint ahogy ma a község igyekszik a kényelmet, nyugalmat meg­teremteni számukra. Van té­vé, rádió, könyvek, újságok, llehet kötni, varrni, de legin­kább a kártya forog a kéz­ben. Ügy telik legjobban az idő — mondják az asszonyok, s köziben beszélik a falu so­rét, mesélik sajátjukat. — Az életünkben nem volt ilyen jó sorúink. mint itt, csak be kell gyalogolnunk, s mindent a helyünkbe hoz­nak — mondják az ebéd utá­ni ikávézás közben. — Sok­szor megbeszéltük már, hogy amit így a tányéron vissza­küldőink, bizony sokért nem adtuk volna an maik idején. Nagy úr volt a szegénység, megtanított mindenkit be­osztani a keveset is. Nem csoda, hiszen földje, amiből meg tudott volna él­ni egy népes család, csak ké­véseiknek vplt. a népszáímlá­lás adatai szerint 1930-ban Jánoshidán a keresők több mint féle nincstelen gazda­sági cseléd, napszámos; a birtokosok kétharmadának vagyona sem érte el az öt holdat. Az uradalomban ke­resték megélhetést, a kör­nyékbeli jómódú gazdáknál adták él magúkat, vagy ban­dákba verődve a Dunántúlon vállaltak munkát. A cselé­is ásni kellene meg a virágo­kat gondozni. A déli harangi- szóra fogja az ételhordót és elgyalogol a községi konyhá­ra. Jól főznek, kiadósán, s az jól meg is becsüli, aki még ma is a szájában érzi a fcu- koricalkenyér izét. A kastély méűüett szépen parkosított 'környezetben áll az Alföld egyik legrégibb műemléke, a premontrei rend Aa Alföld értékes románkori emléke két évtizede még egy volt a sok barokk templom között Eszes Frigyes: meg kellett érte­ni a parasztot, hisz ezer évig várt a földre Molnár Ferenc: összefogással pótoljuk a lemaradást defcruek az intéző mér négy órakor kiosztotta a munkát; s az benne tartott sötétedé­sig, de mégha hét végére is jutott tennivaló, jobb dolguk volt a suimmásökinál. Leg­alább egész évben volt; mit az asztalra tenni, de a sum­mádnak néhány hónap alatt kellett beszereznie a család egész évi élelmét, ruhára, tűzre valóját. — Egy fazék érett túróért, egy kocsi szalmáért és egy választási malacért adott oda anyám nyolc-kilenc éves ko­romban disznópásztomak egy boldogházi gazdához — mondja a nyolcvankét éves Molnár Balázs. — Két hét múlva vasárnap hazaenge­dett a gazda, én pedig me|m mentem vissza. Anyám meg­ijedt. mert a bérre szükség volt, de apám igazat adott. Otthon maradtam libát őriz­ni. Azután mentem én is a többiekkel summásnak Fejér megyébe; 1919-ben is ott vol­tunk; miikor nyár végén vá­ratlanul megjelent az apám. Vöpöskatona volt, ott bújt meg közöttünk, csak kará­csonyra merészkedett haza vélünk együtt. Két nap múl­va már megtalálták a csend­őrök. Ahogy a magam lábára álltam, dolgoztam itthon az. uradalomban, meg a 'kör­nyéken, és amikor elfogyott a munka a földeken, akkor pedig mentem Pestre a Ce­mentgyárba. Balázs bácsi az év ellején maradit magára, azóta egye­dül tesz-vesz a portán, most által alapított témplom. Két évtizede még csak egy volt a számtalan jászsági barokk templom között, azonban a felújítás során kiderült, hogy nyolc évszázados emlékeket rejt a vakolat. Az 1971—73- as műemléki kutatómunka tette láthatóvá a román kori részleteket, és a helyreállí­tással nyerte el mai képét a templom. A környék egyébként év­ezredek óta lakott volt, erről tanúskodnak a különböző korszakokból előkerült lele­tek. A község területén is lépten-nyomom bukkannak a régmúlt nyomaira, a Zagyva- híd 1948-as építéseikor csak­úgy mint most legutóbb a jubdlleumi óvoda alapozása sarán. A falu középkori múltja ennek ellenére ködbe vész. legfeljebb a prépostság története követhető nyomon. Sazdád ugyan gyakran váű­A gazdag vízi világ a tiszta vizű folyókkal együtt már a múlté, üresen emeli ki hálóját Tasi István Is az ország egyik legszennyezettebb folyójából toztalk, de az uradalom ma­radt, és maradtak évszáza­dokon ét a jabbágyterhék i®. A kései jobbágyfelszabadítás után a múlt század második felében a tótkéri határrészen osztottak földet (nem önzet­lenül), majd a két világhá­ború között a falu alatt ka­pott a nép a zselüérföldek- bőű Az 1945-ös földosztáskor itt valóban ezer éves jussát kapta a panaszt. A 4000 hol­das uradalmat osztották szét, fiam is jutott minden igény­lőnek föld. Az új föddhözjuit- tatottak munkája jó ideig nem volt könnyebb, mint ko­rábban. — Igavonó híján sokan szántás nélkül csak úgy be­lekapni ták a magot a főidbe — emlékezik Turóczi Pálné a kezdeti lendületre —, de mindegy volt, mert magának dolgozott. Vállalt minden ál­dozatot, sőt hamarosan rabja lett saját földjének. Elsők között léptem a ’49 őszén ala­kult Dimitrov Tsz-be, majd ’54-toen egy lakóházban be­rendezett bölcsőde szakácsa lettem. Mint a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének tátikára állandóan jártam a falut, szerveztük a gyűlése­ket, csasztus'kákat írtunk, színdarabokat adtunk elő. Könnyű volt az asszonyokat mozgatni, pedig szinte min­den estére jutott valamilyen program. A Csárdáskirálynőt nyolcszor adtuk elő a kultúr- házfoan, de talán a legna­gyobb sikerünk egy ’57-es po­litikai nagygyűlés megszer­vezése volt. Eszes Frigyes, a Vörös Hajnal Tsz párttitkára a tée­szek szervezése idején a ta­nácsnál igazgatási előladó volt. Jól ismerte a falut, megértette a földjükhöz ra­gaszkodó parasztokat, de tisztában volt a koiiefctivizá- iás előnyével is. Úgynevezett népnevelő csoportok lepték efl) a határt 1959 februárjá­ban, hogy meggyőzzék a pa­rasztokat a közös gazdálko­dás előnyeiről'. — A tótkéri iskolában gyűltünk össze és onnan in­dultunk a tanyákra. Azon a részen régi kis- és törpebir­tokosok éltek, de Mázsára, ahol csak ’45-ben osztottak földet, ugyanolyan nehéz dolga volt az ági tatáknak. Ama jobban hallgattak a ta­nyasiak, akiről látták, hogy megérti gondjaikat, és átésrzi azt az örömöt, amit a „ma­gamiéin aratok” jelentett szá­mukra. Hamarosan megala­kult a korábban fel nem bomlott Dimitrov mellett a Bélke és az Aranykalász Tsz,, és még március végén kike­rült a heOységinévjelző tábla mellé, hogy „szocialista köz­ség”. i Az egyesülések után 1966- bam létrejött Vörös Hajnal Tsz fokozatosan erősödött és tavaly a százmilliós termelé­si érték mellett 12 és félmil­liós nyereséget ért el. A téesz döntő szerepet vállal a köz­ségfejlesztési feladatok meg­oldásában, és nemcsak azért, mert teheti, hanem azért is, mert a vezetők tudják, hogy Jánoshidának néhány évti­a törekvés hatja át a község valamennyi lakóját, ennek érdekében szervez, mozgósít, koordinál a községi pártbi­zottság, a tanács, a népfront is. A kezdeti évek lassú fej­lődése után az elmúlt másfél évtizedben szemmel látható­an meglendült a község- Köz­épületek sora jellemzi ezt a változást, új munkahelyek születtek, kiépült a járda, víz, és a kisfeszültségű háló­zat, burkolat fedi a falu út­jainak egyharmadát, felké­szültek az ifjú szakemberek letelepítésére, eredményes erőfeszítéseket tettek az el­vándorlás fékezésére; a köz­ség otthont teremtő képessé­gének megteremtésére. — A jánoshidai ember sze­reti faluját — mondja Mol­nár Ferenc tanácsélnök. — Jásznak vallja magát, bár­mennyire is idegennek tekin­tették ezen a földön, és nem kérkedik 800 éves múltjával. Ez a nép sóikat tett azért, hogy bebizonyítsa, jól tud élni a történelem adta lehe­tőséggel. Büszkék vagyunk eredményeinkre, a szép fő­utcánkra, a dolgos lakóinkra, az önzetlen összefogásra. Nem vagyunk elégedetlenek jelenünkké!; de nlem vissza; hanem előre tekintünk. Üj óvoda, tornaterem, szol­gálati lakások, szolgáltató­ház, újabb munkalehetősé­gek szerepelnek a feladatok között. Folytatódik a közmű szépítése, és sokat fordíts nak az idősek napjai na megkönnyítésére is. Az elte négy évtized alatt a falu tó pe gyökeresen megváltozót eltűntek a szegényes; földit süllyedt cseüédházak, beépül tek a zseOQérföldek, de mind ezzel együtt úgy tűnik, a fie Lu túlságosan is igyekszik él felejteni a múltat. Lebontás ra vár a falu talán legére gebb háza is a Deák Fedem utcában. Darák Gábarn nem szívesen beszél a múlt ról, jobb szeretné, ha már nádtetős, mestergjerendás hé za sem tanúskodna anróL M még lefelé visz a lépcső járdáról a kétszáz éves hé zaba, de előtte már ott áll' a új; lábazatig betöltött föld del. A summás és cseüédéleíne! emlékeiből sem alakult ik helytörténeti gyűjtemény; d a falú kezdi málr kutat* múltját, a könyvtárban is kolásokból alakult múükuita to csoport magnószalagr rögzíti az idősek emlékek dalait, szokásait. Nem azér hogy visszasírják a régi sze génységet, hanem a tényeke saját múltjukat kellően meg ismerjék; az életmód váltál nyomon kövessék; az ösztc nős agnánmozgalmak és e erős vallásosság hagyamt nyalnak hatását értékeljél] és nagyszüleik sorsát vállai va építsék unokáik jövőjét Lukácsi Pál Fotó: T. Katona L. kiépítésé, az utcák, parkok Az utolsó hizzlc egyike a régmúlt Jánosbldárúl. Már épül helyette az új Az üregek napküzl otthonában: Soha nem volt ilyen J6 dolgunt zed alatt évszázados lemara­dásokat kell pótolnia. Ez

Next

/
Thumbnails
Contents