Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-02 / 206. szám
XXXVII. évf. 206.sz., 1986. szept.2.. kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Tegnap kezdődött Harareban El nem kötelezettek csúcsértekezlete Szolnokon, az Allatforgalmi és Húsipari Vállalat telepén többmillió forintos költséggel nagykapacitású szennyvíztisztító telepet építenek. A munka lassan a befejezéséhez köze-1 ledik. Megépült a gépház, az összekötő vezeték és a közel 30 méter magas zsírszétválasztó torony. Az új tisztítómű üzembelépésével lényegesen javulnak a környezetvédelem feltételei a vágóhíd környékén (Fotó: Cs. F.) Pugwash-konferencia II nukleáris háborúnak csak vesztese lehet A zimbabwei főváros nemzetközi konferenciaközpontjában tegnap délelőtt ünnepélyesen megnyitották az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek nyolcadik csúcstalálkozóját. Első felszólalóként Radzsiv Gandhi, az előző csúcsértekezletnek otthont adó India kormányfője, a 101 országot és felszabadítási szervezetet tömörítő mozgalom leköszönő elnöke üdvözölte a küldötteket, köztük ötven ország állam-, illetve kormányfőjét. Kifejezte meggyőződését, hogy a mostani csúcsértekezlet, amelyet egy olyan afrikai országban tartanak, ahol a szabadságharc hat éve vívta ki győzelmét, szintén hozzá fog járulni a mozgalom egységének erősítéséhez. Ezután átadta az el nem kötelezettek soros elnöki tisztét Robert Mugabének, a vendéglátó ország kormányElkészült és érdekes adatokat közöl a Szolnok Megyei Tanács kereskedelmi osztályának mérlege az esztendő első felének áruellátásáról, forgalmáról. Az elemzés szerint 1986 első felében erőteljesebb mértékben nőtt a megye lakosságának kész- pénzbevétele, — a személyi jövedelem 6,5 —, a munkabér 7,1 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Bár a pénzkiadásban jelentős változás nem következett be az előző évhez viszonyítva, a kiskereskedelmi forgalom folyóáron 7,9 százalékos emelkedést mutat. Ezzel egy- időben jelentősen nőtt a takarékbetétállomány, amely mind az OTP, mind a takarékszövetkezetek idei mérlegére jellemző. A megye kiskereskedelmi forgalma az országos átlagnak megfelelően alakult, viszont nagyobb volt annál vendéglátásban és vegyesiparcikk árucsoportban. Élelmiszerből valamelyest emelkedett a forgalom, a ruházati kereskedelem azonban még mindig meglehetősen ingadozó mind kínálatában, mind a keresletben. Érthetően a vendéglátás a nyári hónapokban ívelt fölfelé, valamivel több vendég valamivel kevesebb időt töltött a szállodákban, nyaralóházakban és kempingekben. Ez azonban nem minden hozzánk érkező turistacsoportra érvényes, a szocialista országokból érkező vendégek kevesebb napot töltöttek el megyénkben, mint a nyugatiak. A kempingekben, nyaralóházakban az első félév utolsó hónapja, a június volt a legforgalmasabb. Érdekes fogyasztói változásról, szerkezetmódosulásról vallanak a statisztika számai a vegyesiparcikk árucsoportban. A javuló kínálat élénkülő keresletet eredményezett. Nőtt a tartós fogyasztási cikkek készpénzvásárlása is. A bútorértékesítésben 9,6 százalékkal emelkedett a forgalom, s 32,2 százalékkal több személygépkocsit értékesítettek, mint tavaly ilyenkor. A televíziófőjének, akit „tanítóként, szabadságharcosként és államférfiként” méltatott. Robert Mugabe ezt követő beszédében a leszerelést nevezte a világ legsürgetőbb feladatának és a mozgalom nevében állást foglalt a nukleáris kísérletek átfogó tilalma mellett. A dél-afrikai helyzetről szólva felhívta a nyugati hatalmakat, hogy támogassák a pretoriai rezsim ellen hozandó átfogó és kötelező érvényű büntető intézkedéseket. Mugabe hangsúlyozta, hogy az el nem kötelezettek síkra szállnak a béke megszilárdításáért, a leszerelésért és a népek együttműködéséért. Az emberiséget fenyegető atomnáború megakadályozásában nevezte meg minden más erőfeszítés sikerének legfontosabb előfeltételét. A mozgalom üdkészülékek közül — bár a fekete-fehér képernyősök iránt is nőtt a kereslet — a színes tévék forgalma 68,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül is emelkedett a drágább típusok eladása. Jelentős a vásárlóközönség érdeklődése a videomagnók és a személyi számítógépek iránt. A videomagnók vásárlása a tavalyinak harminceg/szeresére növekedett. Ez utóbbi két áruféleség azt is bizonyítja, hogy változás történik a fogyasztói értékítéletben is. A korszerű üzemeltetési formák szervezésében a bolti kiskereskedelemben lényeges változás nem történt. A második negyedév végén 105 vözli a Szovjetunió és az Egyesült Államok állásfoglalását, amely szerint megengedhetetlen az atomháború megvívása. Jelentős lépés lenne ebben az irányban egy átfogó szerződés a nukleáris kísérletek betiltásáról — tette hozzá. Az el nem kötelezettek új elnöke a résztvevők nevében elégedettséggel nyugtázta Mihail Gorbacsov üzenetet, amely nagyra értékeli a mozgalmat, mint a háború, az agresszió, az imperializmus, gyarmatosítás és a fajüldözés elleni hatalmas erőt, amely hozzájárul a béke, az értelem és a jószándék győzelmi esélyének növeléséhez. * * ♦ Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte a csúcsértekezlet résztvevőit. bolt — kettővel kevesebb, mint 1985. június 30-án — működött szerződéses formában. Ezek több mint 75 százaléka a szövetkezeti szektorban helyezkedik el. A szerződéses üzletek száma a vendéglátásban jelentős, a 292 üzlet a megyei vendéglátó-forgalom negyven százalékát bonyolítja. A bolti kiskereskedelemben a jövedelemérdekeltségű üzletek száma 33 százalékkal emelkedett. Bár a kereskedelemben általában 5—8 százalékkal nőttek az átlagbérek, a létszámban szerény csökkenés következett be az első félév során. Tanévnyitó a Politikai Főiskolán Diploma kiosztó és tanévnyitó ünnepséget tartottak tegnap a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bízót tságánalk Politikai Főiskoláján. i Az ünnepségen részt vett lés beszédet mondott Horváth jístván, az MSZMp Központi |Bizot.tságának titkára. Köszöntötte az ünnepi esemény résztvevőit, majd azokról a feladatokról szólt, amelyek |az MSZMP XIII. kongresz- szusán.ak határozata és útimutatásai alapján népünk előtt állnak. Hangsúlyozta, hogy munkánk fő irányait és tartalmát a társadalmi cselekvés minden területén a XIII. kongresszus határozató jelöli ki, amely tükrözi a közvélemény és a párttagság állásfoglalását. A kongresz- szus óta eltelt időiben viszont nem mindenütt indult [meg a következetes végrehajtás, a hiányosságok felszámolásáért, \ A KB titkárának beszéde qtán Szabó József rektor átnyújtotta a diplomát a Po- jLitiikai Főiskola elmúlt tanévben végzett 224 hallgatóijának. 300. évforduló Tudósok Budáról Buda visszavívásának 300. évfordulója alkalmából tegnap nemzetközi tudományos Ülésszak kezdődött a Magyar tudományos Akadémia váribeli kongresszusi termében. A „Buda, 1686” című tanácskozássorozaton rangos hazai és külföldi történészek ismertetik előadásaikban a 300 évvel ezelőtti történelmi eseményeket. A konferenciát — amelynek ,első napján részt vett Láng István, az MTA főtitkára — Pach Zsigmond Pál akadémikus nyitotta meg. A megnyitót követően Kö- peczi Béla akadémikus művelődési miniszter „Európai hatalmi érdekek és erőviszonyok a felszabadító háborúk idején” címmel tartott előadást. Tegnap Budapesten megkezdődött a Pugwash mozgalom 36. nemzetközi konferenciája. Az 1957-ben a kanadai Pugwash halászfaluban létrehozott szervezet tanácskozását a TOT Továbbképzési és Üdülési Központjában Berényi Dénes akadémikus, a Pugwash magyarországi bizottságának elnöke nyitotta meg. Ezt követően Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a hazai tudósok nevében köszöntötte a résztvevőket. A továbbiakban Jan Mar- tenson, az ENSZ főtitkárhelyettese ismertette Pérez de Cuellarnak az ENSZ főtitkárának a konferencia résztvevőihez intézett üzenetét, majd Georges Kutukdjian, az UNESCO megfigyelője k<£ szöntötte a tanácskozás résztvevőit. Maciej Nalecz, a Pugwash Tanácsának elnöke ismertette a konferencia programját. Szólt arról, hogy a hatnapos tanácskozáson több mint kétszázan vitatják meg a nukleáris fegyverkezési verseny helyzetét, az európai biztonság problémáit, az atomfegyverekkel nem rendelkező államok szerepét a nukleáris háború veszélyének csökkentésében. Foglalkoznak a kelet—nyugati feszültség enyhítésének nem-katonai lehetőségeivel, a békével és az enyhüléssel. A megnyitót követően zárt Három hónapja Mongóliáiban is dolgoznak a Tisza- menti Regionális Vízművek építőbrigádjai: a magyar és mongol kormány között létrejött szerződés alapján hazai vállalatok volfrámérc- bányát építenek Cagan-Da- vaaban. A Szolnok megyei kivitelező a 118 millió forint értékű beruházásra egy sikeres versenytárgyalás után kapott megbízást. Május 29-én indult útnak az első vasúti szerelvény, amely a munkavégzéshez szükséges építőipari gépeket és anyagokat szállította az ázsiai országba. A vállalat dolgozói — kubikosok, kőművesek, lakatosok, vízvezeték- és villanyszerélők — ikét csoportban utaztak ki, jelenleg negyvenen dolgoznak a helyszínen. A TRV szolnoki üzemigazgatóságának építési gárdája a bánya felszíni üzemfenntartó, üléseken folytatódott a konferencia részvevőinek munkája. Este nyílt plenáris tanácskozással folytatódott a konferencia. Ezen Várkonyi Péter külügyminiszter a magyar külpolitikai törekvésekről tartott előadást. Beszédében a kormány nevében köszöntötte a konferencia résztvevőit. — Megtiszteltetésnek tekintjük, hogy házigazdái lehetünk a haladó emberiség köreiben méltán nagy megbecsülésnek örvendő tudósmozgalom idei konferenciájának — mondotta elöljáróban. — Hittel valljuk: a nukleáris háborúnak csak vesztese lehet, maga a civilizáció. Magyarország népe és kormánya mindig nagy rokonszenvet táplált az olyan mozgalmak iránt, amelyek korunk legégetőbb problémája, a nukleáris háború veszélyének elhárítása érdekében tevékenykednek. Ezt követően Simái Mihály, a Magyar ENSZ Társaság elnöke, a Világgazdasági Kutató Intézet főigazgató helyettese tartott előadást a magyar gazdaság helyzetéről, a világgazdasággal kialakított kapcsolatrendszerérői. Este Várkonyi Péter külügyminiszter fogadást adott a konferencia résztvevőinek a Gundel étteremben. üzemviteli, jóléti és szociális valami nt energia és közmű épületednek kivitelezését végzi. A vállalkozás feltételei igen szigorúak; a Wolf- ráminvest RT-vei kötött megállapodás a munkavégzés feltételeitől a kiszállítandó anyagokig mindent pontosan rögzít. Az Ulánbátortól 80 kilométerre északkeletre fekvő településen április közepétől október közepéig dolgozhatnak az időjárási körülmények miatt. A magyar kolónia jurtákban lakik, az étkezésről és az egészség- ügyi ellátásról magyar szakács illetve orvos gondoskodik. A különleges követelményeket támasztó vállalkozás jó rajtot vett; az idei évre előírt munkákból több mint négy millió forint értékű már megvalósult, s a teljes kivitelezést három év alatt férjezik be a TRV dolgozói. — sj — A Paksi Atomerőműben megkezdődött a harmadik blokk fizikai indítása: a fűtőelemek berakása a reaktorba. A t&bb hétig tartó munka után, a terv szerint még szeptemberben megtörténhet az újabb blokk üzembe helyezése. Képünkön a 3-as számú reaktorcsarnok, középen a reaktor aknával (MTI-fotó: Gottvald Károly — KS) Mérleg az első félévi áruellátásról Több személygépkocsit, bútort és színes tévét vettünk Nőtt a videomagnók és a számítógépek forgalma — változik a fogyasztás szerkezete Szolnoki építők Mongóliában Volfrámérc-bánya magyar kivitelezésben