Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-08 / 211. szám

1986. SZEPTEMBER 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hót fllmjmlböl Maradok hűtlen híve Igen jót derültem a Mara­dok hűtlen híve című film nézése közben. Előttem egy kamasz pár ült, s a jó száz perces mozi első félórája azzal telt, hogy a fitos orryj| fruska sűrűn és feltűnően a lovagja kezére ütött, majd sokat mondóan a jobbján ülő barátnőjére nézett: na, mi­lyen lány vagyok, látod! Lát­ta, én is láttam, sőt azt is, hogy egy különösen forró filmbéli jelenet után „frus- káék” is „külön békét kö­töttek”. A komédia inkább tanul­ságos, semmint kacagásra in­gerlő. Megdőlt ugyanis előt­tem az a feltételezés, hogy az amerikai filmesek mara­déktalanul jó üzletemberek A Howard Zieff rendezte film impresszáriója netán nem tud a mi zseniális Mol­nár Ferencünkről? Kizárt dolognak tartom, hiszen né­mi magyar paródia-féleség is van a filmben. A két fősze­replő éppen egy New-York-i magyar étteremben tartott vonópárbajt. Na, nem ez a csúcsa a filmnek, még akkor se, ha figyelembe vesszük, hogy a magyar alföldön a kunhalmok a legmagasabb hegyek. A Maradok hűtlen híve titkolatlan sablon. Annak is a gyengébb fajtájából. Azért gondoltam, mennyivel jobb üzletet csinált volna a pro­ducer, ha a mi Molnár Fe- rencünk valamelyik ragyogó, hasonló témájú, tartalmú írásából forgatta volna film­jét. A következő a tanulság, hogy mindennek van fonák­ja, visszája. Csak tükör kér­dése az egész, hogy kiderül­jön, lám milyen is egy mű­vészházasság. Csak tükör kérdése az egész, hogy kide­rüljön, lám milyen is egy jó (úgynevezett: jó!) polgári há­zasság. Howard Zieff mind­kettőnek jól ismeri a színét is, visszáját is, de félő, hogy ebben nincs egyedül, így semmi eredetit s újat nem tudott mondani, számos, ki­tűnő kollégái úgyszólván már minden függönyt elhúz­tak a téma kulisszatitkai elől. Hiába ad különleges dramaturgiai funkciót a ren­dező a gyönyörűséges Nas­tassja Kinskinek — egyéb­ként igazán nagy a Páris, Texasban volt, Wim Wen­ders filmjében — szinte hip­notizálva a nézőt, hogy ilyen nőért érdemes féltékenynek lenni! Ez bizony fából vas­karika. öltek már féltékeny­ségből e világon vasorrú bá­bák miatt is, hisz közismert az ízlés parttalansága. A szegényes alapötlet se­hogy se bírja el a túlmérete­zett, világsztárokkal végig­játszatott másfél órát. Mert ugye mondanunk sem kell, Kinski kisasszony filmbéli színésznő felesége —. tehát szerepében — csak egy bu­gyuta félreértés folytán ke­veredik olyan helyzetbe, mintha a jó polgári házas­ságból átlépne a jó művész­házasság kereteibe. Ennyi... — ti — etten szólnak a „lovakrul” Megnyílt Szabó Iván és Szabó Gábor kiállítása Szolnokon A helyi szokásoktól eltérő, kissé szokatlan időpontban szombaton, este 7 órakor nyi­totta meg Szabó Iván és Sza­bó Gábor Lovakrul című ki­állítását Hecker Walter, a Magyar Lovas Szövetség fő­titkára. A mai magyar szobrászat­nak örökifjú nagy öregjének Szabó Ivánnak, s az egy nemzedékkel fiatalabb, de rangos művészi sikereket el­ért Szabó Gábornak temati­kus tárlatára igen sokan vol­tak kíváncsiak annak ellené­re, hogy a megnyitó tényleg „vacsoraidőben” volt. Szabó Iván gyakori vendé­ge a városnak, a Kunságnak, legutóbb Karcagon volt ki­állítása — a nyárelőn — két évvel ezelőtt, s 1983-ban a most megnyílt tárlata szín­helyén. De a szolnoki nép­táncfesztiválok zsűrijében is rendszeresen jelen van a mű­vész, sőt külön díjat is ala­pított a fesztiválon résztve­vő legjobb együttesek szá­mára. Szabó Gábor — tudomá­sunk szerint — először állít ki Szolnokon, de a megnyitó értő közönségének észrevéte­leiből arra következtethe­tünk, hogy a továbbiakban ő is szívesen látott művész a Tisza partján — bár ezúttal még csak a kiállítás témájá­hoz szorosan kötődő munkái révén ismerkedhetnek vele a szolnokiak. Tegyük hozzá: a most kiállított szobrok, kisplasztikák, érmek is rep­rezentálják az avatott mű­vészt, — de a most látottnál Szabó Gábor horizontja — természetesen — témáiban is sokkal színesebb, gazdagabb. De mindenképpen szerencsés volt, hogy ketten „szóltak” a „Lovakrul”, s a klasszikus anyagok, a kő, a fa, a bronz és az agyag nyelvén a leg­különbözőbb módon sok mindent elmondtak a nemes állatról, a szabadságot jelké­pező lóról. Szabó Gábor „pa­ripái” a statikusabbak, „nyu- godtabbak”, a csendes lírá­hoz közelebb állóak. A „Kis lovas” érezteti meg velünk leginkább, hogy alkotója a ló, a lovaglás ismerője és szerelmese; a lovat szőrén ülő fiú és az állat harmoni­kus mozdulata ritka szép szoborpillanat. Szabó Gábor kitűnő éremművész, a Sán­dor Móric sorozatából a Bál a Hattyúban és a Találkozás Széchenyivel című érme vonzza és gyönyörködteti el­sősorban a szemet. Termé­szetesen, az „ördöglovas” mellett itt is főszereplő a ló. Amennyivel kiteljesedet- tebb Szabó Iván alkotópályá­ja, annyival mond el többet a „lovakrul”. A ma is lovag­ló idős mester munkáiban különösen jól érződik az egymásra talált lovas és ló A kiállítás legnagyobb bra­vúrja az 60 cm magas bronz Ágaskodó ló büszkesége, annak művészi vetülete, hogy az egykori ócsai, tápiószelei kisdiák az igazi férfit csak lóháton tud­ta elképzelni. A bőség zavara kisért ££a- bó Iván lovas-szobrai láttán. A kiállítás legnagyobb bra­vúrja kétségkívül a mind­össze 50 centiméter magas (bronz) Ágaskodó ló, amely az alkotó munkásságának minden bizonnyal eddigi művészetének csúcspontja. De hasonlót vélünk a jávor­fába faragott Vágtató lovak fríz-szerű látványáról, a Né­gyesfogatról (dombormű) és a Csikók nagyszerű ritmusú, miniatűr kompozíciójáról. Nem győzzük hangsúlyoz­ni: hosszasan sorolhatnánk a Munkácsy-díjas kiváló mű­vész szerelmetes „lovainak” remek sokféleségét, s ha tud­juk, hogy Szabó Iván a tánc­nak, az emberi mozdulatnak, a röpülő madaraknak is mennyire avatott énekesit, akkor értjük meg igazán, milyen óriási életmű részét láthatjuk a mindössze szep­tember I3-ig nyitva tartó ki­állításon. Szolnoki btflcsfidékben Kezdeményezések és kísérleti csoportok Szolnok ezer gyermeket befogadó 15 bölcsődéjében új módszerek bevezetésével javítják a gondozási, nevelé­si munka színvonalát. A gyermekek felvétele előtt immáron gyakorlat a bölcső­dei vezetők, gondozónők csa­ládlátogatása, ismerkedés a családi környezettel, körül­ményekkel. Másik jelentős lépés, hogy kezdetben a ki­csinyekkel az édesanyjuk is néhány órát tölthet és a gon­dozónőkkel közösen szoktat­ják az új környezethez az apróságokat. Az első tapasz­talatok szerint az új formák bevezetése erősíti a bölcsőde, a család, a szülők és a gon­dozónők kapcsolatát. Ezt a célt szolgálja a bölcsődék nyitottságának a megterem­tése is. Ma már nem első­sorban a fogadóórák és a szülői értekezletek szervezé­sén van a hangsúly, hanem a folyamatos, mindennapi kap­csolattartásra törekednek a gondozónők. A városi tanács kezdemé­nyezésére az Egészségügyi Minisztérium hozzájárult, hogy a városban kísérleti jelleggel rehabilitációs böl­csődei csoportokat hozzanak létre. A kijelölt Vörös Csil­lag úti bölcsődében az in­tézmény saját erejéből és szervezésében speciális kis- létszámú csoportokban testi­leg vagy szellemileg vissza­maradott vagy mindkét terü­leten sérült gyermekeket gondoznak. A kisdedek gyó­gyító, rehabilitációs nevelé­sében, gondozásában gyer­mekideggyógyász, pszicho- pedagógus és gyógytornász is részt vesz. Ilyen ártalmaktól sérült gyermekeket korábban nem lehetett az intézmé­nyekbe felvenni. Az első ta­pasztalatok szerint a rehabi­litációtól jelentős nevelési eredmények remélhetők. A nyári uborkaswozon után Új évad a közművelődésben is Noha a csillagászat szerint még nem köszöntött ránk az ősz, az egyre hűvösödé reg­gelek, esték már tudtunkra adják, hogy nem várat ma­gára sokáig, visszavonhatat­lanul véget ér az idei nyár. Emlékké válik a vakáció, a nyaralás, az utazás, a köny- nyed szórakozás, pihenés. Gyermekeink benépesítet­ték az óvodát, iskolát, s új „évad” kezdődik a közmű­velődésben is. Bármennyire is arra törekednek a népmű­velők, szakemberek, hogy a nyár se legyen „uborkasze­zon” valljuk meg őszintén, a kánikulában inkább a ta­vakban, folyókban keresünk felüdülést mint a művelődé­si házakban. Szeptember­ben természetesen már gyakrabban kopogtatunk be a könyvtárakba, a művelő­dési házakba, alhol a nyári szórakoztató kínálatot faj­súlyosabb programok vált­ják fel. Se szeri, se száma a különböző nyelv, számító- gépes. vagy hobbi jellegű tanfolyamot hirdető plakát­nak, s természetesen már javában próbálnak a Szigli­geti Színháziban is. Holt sze­zon-e vagy sem a nyár? Ha a közművelődési intézmények őszi műsortervét nézzük fel­tétlenül „igennel” kell vála­szolnunk. A Szigligeti Színházban rövidesen bemutató elő­adásra várnak bennünket. A Szobaszínháziban szeptember 17-én Csátih Géza tragédiá­ját, a Janikát láthatjuk, majd három napra rá, 20-án gyermekeinket vihetjük a Mark Twain Koldus és ki­rályfi című művéből készült előadásra. Október 3-án a Bánk bán kerül színre, előbb azonban a Megyei Művelő- lődési és Ifjúsági Központ­ban válthatunk jegyet, ahol október 11-én Müller Péter Seress Rezső életéről ké­szített Szomorú vasárnap cí­mű zenés játékát nézhetjük meg. Négy előadásból álló színházbérleti sorozat indul Karcagon, a Népszínház és a Békés megyei Jókai Szín­ház vendégszerepel a város­ban. Szeptember 1-től újra ve­títenek a Moziüzemi Válla­lat központjában., a Video- moziban is. A hónap műsora ugyan tartalmilag enyhén szólva könnyű, talán majd az októberi kínálat fajsúlyo­sabb lesz. a hagyományok­nak megfelelően rangos, ze­nei eseményeket ígér viszont az új hangvereenyévad. A közeljövőben bolgár hege­dűművészek, a Magyar Ka­marazenekar. s természete­sen a Szolnoki szimfonikusok koncerteznek a megye terü­letén. Felsorolni is hosszú lenne a sokféle tanfolyamot, ame­lyet a művelődési házak, a TIT indít, s a múzeumok ga­lériák kiállítási ajánlatát. Bár az igazsághoz tartozik, hogy kiállításokban a nyá­ron sem volt hiány. S, aki akkor nem tudta megnézni például Tornyai János em­lékkiállítását a Szolnoki Ga­lériában most még pótolhat­ja. Az őszi ajánlat, kínálat — amelyből csak ízelítőt ad­tunk csupán — pezsgő kul­turális életet ígér. S hogy holt szezon lesz-e vagy sem az elkövetkezendő néhány hónap — úgy tűnik — már igazából csak rajtunk, a kö­zönségen múlik. — ti ­Finn újságírók a megyeszékhelyen A Szolnok és Riihimäki közötti kapcsolatok kereté­ben szombaton a megyeszék­helyre érkezett tizennégy finn újságíró, a Riihimäen Sanomat című újságtól s a városi rádiótól. A finn ven­dégek megismerkedtek Szol­nok nevezetességeivel, mű- émlékeivjel, újságíró koJléf- gákkal találkoztak, tegnap pedig ellátogattak Karcagra és Tiszaörsre. Az újságíró­csoport ma utazik vissza ■Finnországba. Képűnkön a Néplap szerkesztőségében rendezett találkozón, a la­punk készítésével ismerke­dő finn újságírók egy cso­portja. (Fotó: T. K. L.) Két megyei Egyiptomban Halley üstökös expedíció '86 Kairó—Aswan—Qena— Szuez—Port Said—K air ó— i—Hehvan — mutatja Tóth László a maguk rajzolta tér­képen, amely a Halley üstö­kös expedíció ’86 feliratú füzetben található. Az expe­dícióban két fiú vett részt: Tóth László, aki Szolnokon, Zana Péter, aki Jászlad ány- ban lakik. Mindketten a Kossuth Lajos Tudomány- egyetem másodéves fizika- technika szakos hallgatói. Idén március 24-én indultak itthonról, repülőgéppel utaz­tak Kairöha, onnan pedig buszon, vonaton, teherautón folytatták útjukat április 5- én érkeztek vissza Budapest­re, több, mint kétezer-há­romszáz kilométert tettek meg. S hogy miért vették nyakukba a világot? Mind­ketten szenvedélyes csilla­gászok, és Egyiptomban eb­ben az időszakban jól lő­hetett fényképezni a híres Halley üstököst. — Együtt jártunk Péter­rel gimnáziumba, a Vargá­ba — meséli Tóth László, akit tanévkezdés előtt még sikerült elérnem, — Már a gimnázium harmadik osztá­lyában terveztük ezt az utat. Persze, az elején csak álom volt. Leveleket írtunk az utazási irodákhoz, az Aka­démiához. hogy össze tudjuk állítani a programot, és vá­laszt kapjunk az úttal kap­csolatos kérdéseinkre, aggá­lyainkra. Eleinte mi magunk se hittük, hogy valóra válik, a szüléink is csak az elutazás előtti hónapban vették ko­molyan szándékunkat. Erő­sítette elhatározásunkat, hogy két Halley-üstökös ex­pedíciót szerveztek Magyar- országon, az egyiket Krétára, a másikat Egyiptomiba. Egyiptomba először több mint harmincán akartak menni, a végén ketten utaz­tunk el. — Hány fotót sikerült ké­szíteni az üstökösről? Diaképet vesz elő, s mutat­ja. Laikusként — felidézve az újságokból közismert fo­tókat — úgy sejtem, hogy a kép közepén lévő pontocs­ka az üstökös. Eltaláltam. — Hetet. Hozzá kell tenni. hogy nagyon nehéz fotózni. Ráadásul az első éjszakán elaludtunk, így csak tizenhá­rom éjszaka állt rendelkezé­sünkre. Éjjel egy óra után kellett beállítani a távcsö­vet, aztán még egy órát el- vacakoltunk a pici változta­tásokkal, két és három óra között lehetett fotózni. Most már — az út tapasztalatai­nak birtokában — másképp csinálnánk, a legjobb körie­ket ugyanis Aswanban ké­szítettük, mert minél délebb­re mentünk, annál jobbak lettek. A TIT Szolnoki Szerveze­tétől kaptak távcsövet. Kis teljesítményű — mondja László, merthogy a nagyobb teljesítményűeket nem is tudták volna elvinni a háti­zsákjukban. Ismerőseik, és a Tiszamenti Vegyiművek csillagászati szakköre mint­egy százezer forint értékű műszerrel, fényképezőgép­pel segítették a vállalkozást. Az Akadémia is ’ támogatta erkölcsileg őket. Körülbelül huszonötezer forintot költött mindkét fiú az útra. Igény­be vették a MALÉV egyik kedvezményét, és Egyiptonv ban olcsó szállások után néztek. Természetesen zse­bükben volt a nemzetközi di­ák utazási igazolvány. — Hihetetlenül olcsón lutaztunk. A Kairó és Luxor közötti 800 kilométer példá­ul fejenként 150 forintunk­ba került. A sivatagi négy­száz kilométert busszal tet­tük meg. Bár az út célja „csillagá­szati” volt, de a nappali élet is hozott élményeket. — Egy hétig azt a kaját ettük, amit itthonról vittünk. Qenában ettünk először egyiptomi ételt. Ez egy édes, ropogós, zsíros lepény volt. Ketten vettünk egyet, töb­bet nem mertünk enni, mert Barátjával, (Péterrel, a gi**- hi piramisok oldalán ismerőseink óvtak 'bennün­ket az ottani víztől és enni­valótól, hogy megbetegedünk tőle. Mondanom se kell, ku­tyabajunk nem lett. Aztán nekibátorodtunk, és ettünk kecskesajtot, -túrót, ittunk babérlevélből, mustármagból főzött teát. Van egy ételük, amely kecskemájjal készül és hasonlít a hamburgerhez, teával, és erjesztett növé­nyekkel adják. Ha turista csoporttal mentünk volna, több pénzbe kerül, és keve­sebbet látunk az egyiptomi életből. Együtt utaztunk az ottani emberekkel a buszon, a vonaton, és nemcsak azo­kon az útvonalakon jártunk, amelyeket a turistáknak mu­tatnak. — Mi lesz az üstökösről készült képek sorsa? — Már be is mutattuk őket előadásokon. Régebben is tartottunk már, most.még ezzel is „fűszerezni” tudjuk. Az ' Uránia Csillagvizsgáló­ba is meghívtak bennünket. A krétai és az egyiptomi HaUey-üstökös expedíció élménybeszámolójának egy estét szenteltek. — Paulina ­Luxori utcakép lí í jH. Hi il

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents