Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-29 / 229. szám
Ara: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXVII ért. «». ml, 1»M. a», h*fí A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Lázár György Belgiumba utazik Lázár György a Minisztertanács elnöke Wilfried Martens belga miniszterelnök meghívására ma hivatalos látogatásra Belgiumba utazik. Lázár György belgiumi látogatását megelőzően a belga sajtó ismertetéseket közöl Magyarországról, hazánk politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életéről. Lázár György a belga miniszterelnökkel, a külügy-, valamint a közlekedési és külkereskedelmi miniszterrel folytatandó tárgyalásain kívül részt vesz a belga külkereskedelmi hivatalnak a tiszteletére rendezett fogadásán, ahol találkozik a belga gazdasági életben fontos szerepet betöltő Albert herceggel is, a király testvérével. A magyar miniszterelnököt fogadja I. Baudouin belga király is. Paksi premier Megkezdődött a villamos- energia-termelés a Paksi Atomerőmű most elkészült harmadik blokkjában. Az új reaktorblokkot vasárnapra virradó éjszaka 1 óra 53 perckor kapcsolták rá az országos energiahálózatra. A párhuzamos kapcsolásnál jelen volt Kapolyi László ipari miniszter. A blokk teljesítménye megegyezik a már négy éve üzemelő első, és a két évvel ezelőtt indított második számú blokkéval, 440 megawatt. r Kicserélik az öreg gépeket Új termékek gyártásába fognak Profilbővítés a Túrkevei Háziipari Szövetkezetben A tavalyi, ugyancsak az első félévihez hasonlított 22 százalékos termelés és 30 százalékos árbevételnövekedés ellenére nem tartják sikeresnek 1986 első felét a Túrkevei Háziipari Szövetkezetben. A csaknem negyven féle terméket — asztali garnitúrákat, falvédőket, függönyöket — gyártó szövődéi részlegtől sem várhat a második félévben sem a szövetkezet vezetősége — elsősorban a személyi feltételek hiányosságai miatt — látványos termelés- illetve jövedelemnövekedést. Hosszabb távon viszont megalapozzák jövedelmük növekedését: az átlagosan ötven-hatvan éves átlagkorú, elavult berendezésedet újabb, műszakilag „többet tudó”, azaz nagyobb mintavariációt lehetővé tevő szövőgépekre cserélik ki, az Abban a részlegben, ahol női felsőruházati termékek konfekcionálását végzik bérmunkában, a bedolgozói létszám növelésével ugyancsak bérmunkában történő bébi- ruhavarrás bevezetésével, valamint saját tervezésű, saját anyagból készülő női ruhák varrásával kívánják javítani a jövedelemtermelést. Már a palántanevelő termesztőedények gyártásának bevezetésekor is sokan föltették a klasszikus kérdést: hogy kerül a csizma az asztalra? A vezetőség továbbra sem hagy föl azzal a törekvéssel, hogy a szövetkezet nevével is kifejezett háziipari jellegű alaptevékenyKötelki jubileum Kőtelken a 250 éves általános iskola jubileumi ünnepségét tartották szombaton. Az ünnepségről, a történtekről részletes tudósítás olvasható az ß. oldalon. Kitüntetéseket adtak át. iskolatörténeti kiállítás nyílt fés öregdiák tárlatát nyitották meg. Kapuzárás a BNV-n Több mint 700 ezer látogató Vasárnap a hivatalos nyitási idő előtt fél órával, már fél tízkor utoljára nyitották ki Kőbányán az őszi BNV kapuit. Az utolsó nap a verőfényes, kellemes időben a csúcsforgalom jegyében zajlott le. A látogatókat e napon is változatos programok várták. Szinte egymást érték a divatbemutatók. A vendéglátóipar az idén is megfelelően gondoskodott a látogatók ellátásáról, a tíz nap alatt mindig volt eleséget nagyobb árbevétel és nyereség elérésével biztató profillal bővítse. Olyan gyógyászati eszközök — tartósan ágyhoz kötött, balesetes vagy vénás megbetegedésben szenvedők végtagjainak rögzítésére, pihentetésére és a felfekvés megakadályozására szolgáló párnák és végtagtámaszok — gyártására vállalkozott a szövetkezet, amelyek prototípusai iránt már két jelentős fórumon, az egészségügyi szakdolgozók kecskeméti országos konferenciáján és a Budapesten megtartott nemzetközi sebészkongresszuson biztató szakmai érdeklődés mutatkozott. T. F. gendő enni- és innivaló. A karcagi Birkacsárdában 8700 adag birkapörkölt, 9800 pacalpörkölt, 3500 babgulyás, 2000 alföldi gulyás és 4500 házi túróscsusza fogyott például el. Vasárnap este 7 órakor a Rákóczi-induló hangjaival búcsúzott az összesen több mint 700 ezer vendéget fogúdé Őszi Budapesti Nemzetközi Vásár. A főtér árbocairól levonták a résztvevő országok zászlóit és bezárta kapuit a fogyasztási cikkek szakvására. Nagyüzem volt a hét végén a fűszerpaprika- földeken: a megye gazdaságaiban mindenütt szedték a tavalyinál kevesebb, de jobb minőségű termést. Felvételünk a Mezőhéki Táncsics Tsz háztáji területén készült, Patkós Kálmánék paprikatáblájában (Riportunk a 3. oldalon) Mítoszok köbén elbeszélve „A Népstadion üt városligeti szakaszán az árnyas fák alatt egy ódon, majdnem roskatag, öreg épület áll. Falán két tábla: á 115-ös szám, s egy felirat; Képzőművészeti Kivitelező Vállalat”. Riportunk i(5. oldal) ide, ebbe la műhelybe viszi el olvasóinkat. |Mit csinálnak, mivel foglalkoznak, s Iközben egy szolnoki kőfaragóval is megismerkedhetünk. Szülőfalum, Kunhegyes „Hogy mit jelent • a szülőfalu? Nekem visszapillantást a gyermekkor távolodó mezsgyéjére; petrólcumlámpás estéket, hajdani tanyázáso- kat, kedves szomszédokat, szigorú tanítókat, sok-sok jóbarátot, a disznóölések, i perzselések reggeli izgalmát” — írja D. Szabó Miklós az 5. oldalon található cikkében, amelyben részletesen leírja a 700 éves fennállásának ünneplésére készülő Kunhegyes várható eseményeit. Kongresszus, kereszttűz alatt Külpolitikai kommentárunk a 2. oldalon Ünnepség Battonyán Átadták az S. 0. S. gyermekfalut Szombat délelőtt sötét felhők egymásra torlódó forgataga, szemerkélő eső, és a békéscsabai Ifjúsági Ház fúvószenekarának pattogó ritmusú indulói fogadták a hétezerkétszáz lakosú Battonyán az első magyarországi S. O. S. gyermekfalu ünnepélyes átadására az ország minden tájáról, sőt még külföldről is odasereglő vendégeket. Elsőként Kaposvári Júlia, a Magyar S. O. S. Gyermekfalu Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően, a Jielybelii citerazenekar és a kalocsai Gyermek Néptánccsoport jóhangulatú műsorának tapsoltak az ünnepség résztvevői, majd Gyulavári. Pál, a Békés Megyei Tanács elnöke többek között arról beszélt, hogy a család, a szülői ház melege, mennyire meghatározó minden ember életében. Az itt élő gyermekeknek — fordult befejezésül a falu lakói felé — mivel messziről jöttek, először meg kell tanulni az )új barátok, ismerősök, tanárok s a falu utcáinak nevét, de a legfontosabtj mégis az, hogy egymáshoz megtalálják az utat. Ezután Helrput Kutin a Nemzetközi S. O. S. Kinderdorf Egyesület elnöke szólt a megjelentekhez, majd Cse- hák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese lépett a mikrofonhoz. — A világon mindenhol nagy öröm — mondotta — ha az emberek birtokba vehetik új lakásukat. Az azonban nálunk is ritkán fordul elő, hogy egyszerre 15 házba költözzc*nek be lakóik. Itt ebben a termőre forduló gyönyörű almáskertben most otthonra lelt az a felnőtt, aki fészekalja apróságra, s az a gyermek, aki megértő anyára vágyott. S az sem mindennapi, hogy egy falu közössége kertjét ajánlja föl ilyen célra. Sokak számára talán szokatlan még az is, hogy ismeretlenek adták munkaidejüket, pénzüket egy jó ügy megvalósítása érdekében. De ez a cselekedet érthetővé válik akkor, ha figyelembe vesszük, hogy nem lehet közömbös senkinek, hogyan nőnek fel hazánkban a gyerekek. Befejezésül a Magyar Népköztársaság kormánya nevében köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik ebben a munkában részt vettek, majd ünnepélyesen megnyitotta Magyarország első — s a világ kétszázharmincötödik gyermekfaluját a Békés megyei Battonyán. — N. T. — Tiszafüredi Költségvetési üzem Építenek, utat készítenek A Tiszafüredi Költségvetési Üzem 247 dolgozója az előzetes elképzelések szerint ebben az évben valamivel több mint negyvenmillió forint értékű munkát végez. Ennek az összegnek a többsége — mintegy huszonnégymillió értékben — építőipari Tanfolyam — hétvégén! K Kaposvár szerzett előnyt, de a MÄV MTE fordítani tudott Hogy a pedagógusok szombati napon tartják meg megyei köznevelési aktívájukat, cseppet sem meglepő. Az azonban már kissé szokatlanabb, hogy más konferenciákat, sőt tömegszervezeti továbbképzéseket is ezen a napon, azaz hétvégeken tartják. Épp ezért örvendetes, hogy az idei tanévben nevéhez méltóan, már valóban estivé vált például a marxista egyetem is, és a politikai, társadalmi, tömegszervezetek is mindinkább törekszenek arra, hogy rendezvényeiket lehetőleg munkaidőn túl tartsák meg. így aztán a megyei úttörő konferenciát, az MSZBT megyei értekezletét is ilyen időpontra tűzték ki. A hétvégén például a Tiszaliget- ben találkoztam leendő propagandistákkal, akik a megye különböző településeiről érkeztek erre a péntek délutántól vasárnap délutánig tartó politikai tanfolyamra, ök, akik hétvégéjüket fordították a továbbképzésükre, nemcsak szavakkal, példájukkal is propagandáját adták annak, hogy a felismerésnek a gyakorlatban kell érvényt szerezni. Sokaknak még újszerű mindez. A régebbi beidegződések miatt talán meg is ütköznek. A társadalmi aktivitás csökkenésére hivatkoznak. Az értékeknek azonban tisztán kell önmagukat igazolniuk. Csak a politika álarca mögé bújt szemlélet tekintheti úgy, hogy a társadalomért végzett önkéntes tevékenységük kifejtésében, mindennapi munkánk tisztességes ellátása akadályt jelent. Arról van persze szó, hogy szabad időnk egy részét kell közösségi időnek tekinteni, nem pedig forditva. Mert úgy gondolom, mindkét tevékenységünk csak akkor válhat hasznossá, ha kiegészíti, nem pedig rontja egymás hatékonyságát. Sz. Gy. jellegű, amelyek között új létesítmények is szerepelnek, így a városban már átadták az építők boltját, Tiszaszőlő- sön és Tiszaderzsen pedig év végi határidővel a takarék- szövetkezetnek építenek ki- rendeltséget. Nagyivánban családi ház készítését vállalták, és ugyancsak ők végzik a 33-as főút új, városi nyomvonalához a csatlakozó bekötőutak készítését. Felújításaik közül különösen mutatósra sikerült a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium, és a középiskolai kollégium rekonstrukciója. Jelenleg Tiszaörvényben ABC-t újítanak fel: ennek a műszaki átadását a napokban tartják, Tiszaörsön pedig elkezdték a művelődési ház építését. Ugyancsak a vállalat végzi a városi szemétszállítást is. A szennyvíztisztítás is feladatuk: erre két gépkocsijuk van. A felsoroltakon kívül még a település különböző részein 254 ezer négyzetméter parkterületet is gondoznak bel- és külterjes módon. Szaknyelven fogalmazva alaptevékenységen kívüli tevékenységet is vállalnak, évente mintegy tizenhárommillió forint. értékben. Ugyanis 1985. április 1-től az üzem tulajdonába került a városi téglagyár, ahol évente 2,9 millió kis- és 490 ezer darab uniform téglát gyártanak: elsősorban a környékbeli építkezők segítésére. Egy virágboltjuk is van, ahol az éves bevétel 2,2 millió forint. A fehérmezes Hegedűs védőjével csatázik (Tudósításunk a 7. oldalon) D. Sz. M.