Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
Nemzetközi körkép 1986. SZEPTEMBER 27. Szovßot—amerikai viszony A józan ész sikere Sevardnadze és Shultz a tárgyalások szünetében „Veszélyben van a csúcstalálkozó?" — tette fel a kérdést szeptember 22-re előre dátumozott számában, drámai tálalásban mindjárt a címottdalón a Newsweek című amerikai hírmagazin. Viszont már a lap megjelenése napján tudta a világ: a Gorbacsov—Reagan találkozó előkészítése egyelőre folytatódik. Ez a leglényegesebb eleme annak a mérlegnek, amelyet Sevardnadze szovjet és Shultz amerikai külügyminiszter kétnapos tárgyalása nyomán fel lehet állítani. És ez akkor is biztató, ha a lehetőség, mint a diplomáciában oly sokszor, korántsem jelent bizonyosságot. Akár a katonaió A Shultz—Sevardnadze találkozó előzményei nagyon is ellentmondásosak voltak. Egyrészt megmutatkozott az, hogy az Egyesült Államokban roppant befolyásos körök dolgoznak a csúcstalálkozó ellen. Koholt vádak alapján letartóztatták New Yorkban Gennadij Zaharov fizikust, szovjet ENSZ-mun- katársat. Azt, hogy koholt vádak, nem mi mondjuk. Egyértelműen erre a következtetésre jutottak olyan politológus-jogász szakértők, mint Robert Legwood, a Columbia Egyetem Harriman Intézetének igazgatója, és Jerry Hough, a neves Brookings Intézettől; az utóbbi nyíltan felveti a tudatos FBI-provokáció lehetőségét. Ezt követően került sor a titkos iratok átvétele közben tetten ért Nicolas Daniloff laptudósító őrizetbevételére Moszkvában. Miközben a csendes diplomácia azon dolgozott, hogy mindketten távozzanak a fogságból, és saját országuk nagykövetségének oltalma alatt maradjanak, újabb, a Szovjetuniót sértő és kihívó amerikai lépésre került sor. Felszólították, hogy ENSZ-misszidjá- nak 25 munkatársa hagyja el az Egyesült Államokat. Me- gintcsak a kémkedés semmivel sem igazolt vádjára hivatkoztak, amelyről köztudott dolog, hogy bármikor előrángatható. És megint csak egy olyan titkos szervezet állt az ügy mögött, az FBI, amelyről köztudomású, hogy egész története, vgzető munkatársainak egzisztenciális érdeke szembeállítja az enyhüléssel. (Nagyon jellemző és elgondolkodtató egyébként, hogy amikor Zaharo- vot letartóztatták, erről Shultz külügyminisztert elmulasztották előre értesíteni .) Akár a katonaló, ha meghallja a trombitaszót, a szélsőséges antikommunizmus megszállottái a párbeszéd azonnali beszüntetését követelték, pontosabban olyan ultimátumokat, amelyek lehetetlenné teszik a párbeszédet. A Daniloff-ügyet kiragadták összefüggéseiből és megpróbálták a kapcsolatok próbakövének beállítani. Megint egyszer rekordot állított Zbigniew Brzezinski, a volt Carter-kormányzat nemzet- biztonsági tanácsadója, aki „puhasággal" vádolta Reagan elnököt, és azt követelte, hogy ha már valamilyen alku következik be Zaharov és Daniloff ügyében, akkor tartóztassanak le újabb és újabb szovjet állampolgárokat. Másszóval bekövetkezett az, aminek előrelátásához igen nagy fantáziára lett volna szükség: a politikai Neander-völgy lakói immár Reagan elnököt is megpróbálták „jobbról előzni”, megalkuvással vádolták, csak azért, mert egy újabb csúcstalálkozó előrevetíti a katonai feszültség csökkentésének lehetőségét. Ilyen előzmények után került sor a 14 órás Sevardnadze—Shultz eszmecserére. Az, hogy a borús jóslatok ilyen baljós előzmények után sem váltak valóra, és hogy mindkét részről konstruktívnak, hasznosnak, a lényeges biztonságpolitikai problémák megoldását is elősegítő- nek minősítették a megbeszélést, mindenesetre lehetőséget ad bizonyos következtetések levonására. Az első az, hogy a Szovjetunió nem hagyja magát az amerikai héjáktól provokálni, s nem hagyja, hogy ezek a körök diktálják politikai válaszlépését, és megtörhessék a párbeszédet. (Határozott s egyszersmind rugalmas volt Sevardnadze a szovjet ENSZ-képviselet elleni amerikai akció ügyében, amikor jelezte, hogy ha a döntést Washingtonban fenntartják, a Szovjetunió válaszolni fog, de nem fogja „érzelmi alapon” megtenni e lépést; a Daniloff-ügyben világosan kifejezésre juttatta, hogy lehet olyan megoldást találni, amely mindenkit kielégít.) A második az, hogy a Szovjetunió diplomáciai kezdeményezései, a jelek szerint, az amerikai adminisztráción belül is aktivizálták azokat, akik tudják és értik: vannak történelmi pillanatok, amelyek nem térnek vissza, s amikor keresni kell a megegyezés útját és lehetőségét. A külügyminiszteri találkozóval egyidejűleg napvilágot látott jelzések szerint közeledtek az álláspontok az európai középhatótávolságú eszközök kérdésében. Mint ismeretes, az ezügyben tett nagyvonalú szovjet indítvány már az első szakaszban azt irányozza elő, hogy felszámoljanak e zónában minden ilyen eszközt e két nagyhatalom fegyvertárából,. tehát az amerikai Pershing—2-t és manőverező robotrepülőgépet, továbbá a szovjet SS—20-t. Azért, hogy e kérdésben meg lehessen állapodni, a Szovjetunió módosította álláspontját a korábbihoz képest a francia és angol atomerő kérdésében. Velük kapcsolatban e szakaszban mindössze az a kötelességvállalás szükséges, hogy nem növelik saját hadászati és közepes hatótávolságú eszközeiket, mialatt a Szovjetunió és az Egyesült Államok megteszi az iménti lépéseket Európában. Sürget az idő Természetesen nem lehet bizonyosra venni, hogy a végleges megoldás pontosan a szovjet indítvány nyomvonalán halad, ám szinte bizonyos, hogy ez volt az a javaslat, amely kimozdította e kérdést a holtpontról. Ennek jelentősége azzal a jogos szovjet várakozással függ össze, hogy a második csúcs ne legyen „ismerkedési est”, hanem legalább egy-két kérdésben tényleges előrehaladást rögzítsen. Figyelemreméltó, hogy mind az amerikai, mind pedig a szovjet külügyminiszter épp ezt a problémakört nevezte a „nagy kérdések” közül a legígéretesebbnek a találkozó után. Mindenesetre — noha itt is még sok akadályt kell leküzdeni — az előrehafvdás könnyebbnek látszik, mint a hadászati fegyverek dolgában. Vagyis: a középhatótávolságú fegyverek csökkentése jelentheti az egyik problémakört, amelyre Sevardnadze utalt, kijelentvén: néhány fontos kérdés megérhet az aláírásra a csúcstalálkozó idejére. Más nyilatkozatok szerint körvonalazódhat egy megállapodás olyan központok létesítésében is, amelyek a nukleáris háború veszélyének csökkentésére hivatottak, továbbá a vegyi fegyverek dolgában. Egy bizonyos: a Sevardnadze—Shultz találkozó — amelyen a szovjet külügyminiszter megállapítása szerint végülis a józan ész győzedelmeskedett — kulcsszerepet játszott abban, hogy a tárgyalási gépezet, a maga sok helyszínével továbbra is mozgásban maradjon. Az előrehaladás, a csúcstalálkozó feltételeinek megteremtése az eddiginél is nagyobb erőfeszítéseket kíván, s azt, hogy amerikai részről is azokra a kérdésekre koncentrálnak, amelyek a leglényegesebbek. A tét nagy, az órákat a tárgyalótermekben is csak rövid időre lehet megállítani, s az idő nem vár. Fron óta ország Aláírni vagy nem aláírni? A francia politika folyamatos szín játékában ez a „hamleti” kérdés Francois Mitterrand köztársasági elnök előtt tornyosul. A terjedelmes dokumentum, amelyen az elnök szignójának szerepelnie kell, az új választókörzeti beosztást szabályozó rendelet, amellyel kapcsolatban már hetek óta dúl a vita a franciák földjén. Ha „igen”-t mond, szentesíti azt az eszközt, amely nem utolsósorban a szocialista párt szárnyainak megnyesésére hivatott. Ha „nem”-et, akkor kiteszi magát a vádnak, hogy pártérdekek érvényesítésére használja fel elnöki pozícióját — és valószínűleg akkor is törvény lesz a tervezetből, csak akkor parlamenti szavazás után, amint az az állami ipar magánkézbe adásával kapcsolatban történt. De miért vitás egyáltalán a szavazókörzetek beosztása? A probléma megértéséhez vissza kell lépnünk néhány esztendőt. A de Gaulle tábornok által 1958 után kiépített francia állami intézményrendszer — az V. Köztársaság — egyik fontos eleme a szavazókörzetenkénti, többségi, kétfordulós választási szisztéma. Vagyis itt nem a pártok által meghatározott országos vagy megyei listák között osztják szét a szavazatok országos arányában a mandátumokat, hanem minden egyes szavazókörzetben külön választási csata dúl azért, hogy ki legyen a szavazókörzet egyetlen képviselője a parlamentben. Ez természetesen eleve kizárja, hogy az egyes pártok közötti országos erőviszonyok hű képe legyen a parlament: nem azé lesz a többség a törvényhozásban, akire az országban a legtöbben szavaznak, hanem azé, aki a legtöbb szavazókörzetben győz. Az arányokat tovább torzítja az, hogy amennyiben a szavazás első fordulójában senki sem szerzi meg valamely körzetben az ab- 'szolut többséget, a következő héten sorrakerülő másoVajda Péter---------------------------Mongólia--------------------------S zakszervezetek a közművelődésért A szakszervezeti mozgalom mintegy ötvenéves nyíltra tekint vissza Mongóliában, s ma tagjainak száma megközelíti a 400 ezret. A mongol szakszervezetek legfontosabb feladatai között tartják számon az országos közművelődési program teljesítését, a lakosság szakmai és műveltségi szintjének emelését, kulturális színvonalának növelését. A szak- szervezetek üzemeltetik a művelődési otthonok 70, a klubok 40 százalékát. A szakszervezetek által kínált szakismereti, művelődési és kulturális programok valámennyi korosztályhoz utat találjak, s változatosságukkal, sokoldalúságukkal a legkülönbözőbb rétegek számára is vonzóak. Sok ezer mongol állampolgár vált a könyvek barátjává az olvasómozgalom segítségével. Rendeznek a szakszervezetek képzőművészeti bemutatókat, tájékoztató jellegű filmvetítéseket. Napjaink követelményeinek megfelelően a szakszervezetek a korábbinál nagyobb figyelmet fordítanak a dolgozók ismereteinek gyarapítására, korszerűsítésére. A2 oktatás e formájának kialakult hagyományai vannak a munkások közgazdasági iskoláiban. A tananyagot a szó legjobb értelmében az élet diktálja. A hallgatók elemzik a párt gazdaságpolitikájának kérdéseit, elemi ismereteket szereznek a gazdaságirányításról, illetve megismerkednek új gazdaságirányítási mechanizmusok elméletével. Az utóbbi három évben 120 ezren fejezték be tanulmányaikat Az olvasó mozgalom keretében sokezren váltak könyvbarátokká Egy aláírás tétje dik menetben már a relatív többség is elegendő — s hogy ekkor már rendszerint nem pártok, hanem pártszövetségek (általában a jobboldal kontra baloldal) küzdenek egymással. A szocialisták 1981. évi választási győzelme után ezt a rendszert az arányos szavazás egy sajátos változatával váltották fel 1985 tavaszán, s idén márciusban ez volt érvényben a törvényhozási választásokon, amikor a jobboldal győzött. Ezt követően visszaállították a korábbi metódust — és közben a demográfiai változások nyomán időszerűvé vált a körzetek új kijelölése. Nem nehéz belátni: ha minden körzet mandátuma külön csata tétje, komoly hatása van annak kimenetelére, kik laknak az adott körzetben — illetve hogyan osztják meg a lakosságot a körzetek között. Ha például négy szomszédos választókörzetben korábban nagyjából egyenlő erőkkel állt egymással szemben a jobb- illetve a baloldal, s két-két mandátumra számíthatott, egy ügyes átcsoportosítás elérheti, hogy a baloldal nagy fölénybe kerül egy helyen, viszont kisebbségbe a másik háromban — és így elveszít egy mandátumot. Vagyis egy munkáskörzet esetleg egy választókörzet lesz, hogy ne vigyenek el szavazói egy jobboldali mandátumot, vagy éppen ellenkezőleg, feldarabolják mások között, s így a baloldali voksok elvesznek. Charles Pasqua belügyminiszter egyébként az ilyen vádak elkerülésére felajánlotta az ellenzéknek, hogy vegyen részt az új választási térkép kirajzolásában: mivel azonban a döntő szó mégis a kormányé, ezt egyöntetűen elutasították. Nem nehéz felmérni azt sem, hogy ez a választási rendszer elsősorban a kisebb pártokat sújtja: a baloldalon a kommunistákat, a jobboldalon pedig a demagóg. Híjfasiszta Nemzeti Frontot — nekik lesz a legkevesebb esélyük arra, hogy egy-egy választókörzeten belül abszolút többségbe kerüljenek. Ha a jelenlegi szavazati arányok változatlanok maradnak, arra számíthatnak, hogy képviselőik száma a legkésőbb 1991-ben esedékes legközelebbi parlamenti vá4 lasztáson a jelenleginek legalább a felére csökken. Éppen ezért abban az esetben, ha az új választókörzeti felosztás a parlament elé kerülne, korántsem lenne biztos, hogy a Nemzeti Front ugyanúgy a kormányt támogatná, mint az államosítási törvény esetében tette, ráadásul a két koalíciós partner, az RPR és az UDF között is voltak viták a választókörzetekről: így az ügybe bele is törhet a kormány bicskája. Ezért taktikai szempontok arra indíthatják Mitterrand elnököt, hogy ne írja alá a szöveget — ezzel azonban komoly válságot robbantana ki, holott eddig a politikai társbérlet az ő esélyeit növelte. Egy legutóbbi közvéleménykutatás ugyanis azt a furcsa eredményt hozta, hogy a (legkésőbb 1988-ban esedékes) elnökválasztás első fordulójában a jobboldal különböző jelöltjei együtt a voksok 55 százalékával ugyan többségre tennének szert, de a második fordulóban ő győzne, mert a jobboldal megosztott. Egy ilyen sikerhez, emlegetik mind gyakrabban a szocialista politikusok, Mitterrandnak már a konszenzus megtestesítőjének képében, s nem a „baloldal” embereként kellene fellépnie — a kommunistákkal való szocialista szövetség amúgyis felbomlott. «'i Az aláírás megtagadása esetleg ezt a konszenzus-képet rombolná le — az aláírás viszont a kormányra mérhető csapás esélyét sza- lasztaná el, a parlamenti választásokon pedig a kormánypártok sanszait növelné. Választani nehéz — mert nemcsak választókörzetekről van szó. Bar ács Dénes Fiatal olvasók a főváros központi gyerekkőnyvtára előtt ezeken az iskolákon. Jelenleg a foglalkoztatottaknak mintegy a negyede látogatja a tanfolyamokat. Az iskola elvégzése sokfé- munkahely, mind a dolgozó le haszonnal jár mind a számára. Azok, akik részt vettek a közgazdasági képzésben, aktívabbak társaiknál, alkotóbb szellemben igyekeznek ellátni munkakörüket. A VII. ötéves tervben, 1980 és 1985 között a közgazdasági iskolákba járó munkások és mérnökök a hatékonyságot és a munkamegtakarítást szem előtt tartó ötleteikkel, eljárásaikkal több mint 174 millió tugrlk (kb. 720 millió forint) értékű hasznot hoztak a népgazdaságnak. A mongol szakszervezetek költségvetésüknek 30 százalékát minden évben kulturális és oktatási célokra fordítják. A közművelődési tervek valóra váltását az állam az előző öt évben 10 milliárd tugrikkal (40 milliárd forint) támogatta.
