Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-25 / 226. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. SZEPTEMBER 25IA tudomány világai Egy új tudományág Építészeti meteorológia A magyar állam meteorológiai s zolgáiaümak fennállása első évtizedeiben majdnem kizárólag az volt a rendeltetése. hogy a mezőgazdaság számára szolgáltasson időjárása és éghajlati adatóikat. Ma viszont adatait és tanácsait már az éllet sok ágában felihasználják, a többi között az építőiparban is. A tervezés égtáji szempontjai A meteorológia építészeti alkalmazása már a tervezés időszakában megkezdődik. A lakás például akkor lesz a legkellömesébib és a legegészségesebb, ha a lakószobák abdakaá kelet felé vagy délkelet félé néznek. Az ilyen lakás reggeli és délelőtti napsütést kap, a déli óráiktól viszont már árnyékba kerül. Minden más elrendezés kedvezőtlenebb. A délre, cUéfb- nyugatra, vagy a nyugatra néző lakás nyáron túlságosan meleg, s ráadásul az utóbbi egész évben ki van téve a szélnek, léghuzaitnak; az északi oldalra néző lakások :hid!eigie|k és egészségtelenek, mert nem kapnak napfényt. A fürdőszobának, a konyhád mák, az éléskamrának is megvan a maguk elhelyezési követelményei. Az éléskamrát például nem szabad a ház napos oldalára helyezni, mert ott az éMtaiszerelk gyorsan megramlanak. Ma az építészek már úgy tervezik a lakóházakat, hogy számolnak a meteorológiai Szempontokkal. Ezzel elérik, hogy minden egyes lakás égtája fekvése kedvező legyen. Ily módon a fűtési költségeknél is jelentékeny megtakarítás érhető ed!. Egész városrészek, lakótelepek építése esetén a terve- zőffnérnök maga választja meg az utcák, terek és a parkok helyét és irányát. El lehet kerülni a rendkívül egészségtelen nyugat—keleti és ezeket merőlegesen átszelő észak—déli útvonalakkal való sakktáblaszeírű beépítést Ez nagyon megkönnyíti azt is, hogy az egyes épületeken belül minden helyiségnek kedvező égtáji fekvést adhassanak. A várostervezésnek fomto6 mozzanata, hogy figyelem- be kell venni a váro6 környezetének éghajlati adottságait. Ezek lehetnek kedvezőek (erdők, vízfelületek) és lehetnék kedvezőtlenek (futóhomokos és porképző területek, ipartelepek szomszédsága, amelyek a levegőt szennyezik). A lakótelepek helyét úgy kell kiválasztani, hogy a környékein uralkodó jellegzetes széljérás minéL több napon szállítson a városba tiszta levegőt és minél ritkábban hozza ibe a sizenmye- zett területek levegőjét. Ezt a feladatot könnyű volna egyszer s mindenkorra megoldani, ha az ország minden vidékén egyformák volnának a széijárási viszonyok. A Valóság azonban az, hogy minden területnek más szél- járása van. Budapesten például az északnyugati szél a leggyakoribb, Debrecenben viszont a délny ugati és az északkeleti szólL Hegyes vidékeken a hegyek és a völgyek vonulata iránya meglepő rendet lenességeket okozhat a sízéljárásban. Ezért a meteorológiai szolgálatnak egyik lényeges feladata, hogy minden város hagy település megtervezéséhez előre megadja az ottani szélviszonyók pontos leírását. Az építkezés és az időjárás Az építőipari munkák nagy része még ma is a szabad ég alatt folyik. Igaz, a házgyárak már előre elkészítik a beépítendő épületelemeket, és ez a munka fedett műhelyekben végezhető, de a panelokat a szabadban kell beemelná, majd a szerelési munkálatát is ott kell elvégezni. Ezt a tevékenységet a kedvező időjárás meggyorsítja, viszont a nagy esőzések, a szélviharok, a nagy meleg és a nagy hideg sok akadályt gördíthet eléje. Közepes erősségű szélben az építkezéseknél használt nagy toronydarukat biztonsági okokból nem szabad működtetni, a szélvihar pedig természetesen további akadályokat is jelent. A betonozást erősen nehezíti a téli fagy és az erős nyári napsütés. Ma világszerte divatban van az óriási irodaházak építése üvegből és acélból. Ezek az épületek kívüliről nézve igen tetszetősek, de belsejükben nehéz problémák merülnek fék Belső „időjárásuk” olyan, mint az üvegházé, vagyis felhalmozzák magukban a napsugárzásból származó hőenergiát, és a nyári meleg 10—15 fokkal nagyabb lehet bennük, mint kint a szabadban. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a bemntartóz- kodás tűrhetetlenné válik. Természetesein ennek is megvan a maga műszaki megoldása. Az irodaházakat nagy teljesítményű klímaberendezéssel (légkondicionálással) kedd ellátni, amely télen a fűtésről gondoskodik, nyáron pedig hűti a helyiségeket, és szabályozza a levegő nedvességtartalmát is. Ma már világszerte épülnek olyan gyárak, műhelyek és egyéb épületek, amelyeknek a helyiségei függetlenek a nappali világosság ingadozásaitól, mert nincsenek ablakaik, hanem éjjel-nappal egyenletes fénycsöves világítást kapnak. Aki ilyen munkahelyen dofligozák, annak nincs tudomása a külső időjárás változásairól, nem gyönyörködhet a felhős égbolt jelenségeiben, nem hadija a szél zúgását és csak az órájára pillantva állapíthatja meg, hogy nappal van-e vagy éjszaka. De megszabadul alttól a nyomasztó hangulattól Is, amelyet a sötét, ködös téli időjárás okoz igen sok emberben, és a munka- kedvet az ablakkal ellátott helyiségben erősen csökkenti. A zöldterületek A nagyvárosok életének Hegártalimasabb vonásai: a zaj, a füst, a por és a szélsőséges nyári hőség. A zöldterületek ezeket az ártalmakat mind nagymértékben csökkentik. A parkok fái és cserjéi tompítják a forgalmas útról származó zajt. Lombozatuk felfogja a füstöt és a port. Jelenlétük a forró nyári napokon hűsítő hatású. A kertészeti tudomány ismeri annak a módját, miiként lehet ezeket az előnyöket már aránylag kis területű parkokkal is megteremteni, ha a kiültetett fákat és cserjéket jól választják meg. Persze a zöldterületek létesítésébe is 'belejátszhatnak az éghajlati mozzanatok. A túl erős szél. a napsütés hiánya mteglassíthatja vagy lehetetlenné teheti egyes növények szép kifejlődését. Ezért a zöldterületek megtervezésénél is fel kell használni az illető környékre vonatkozólag összegyűjtött meteorológiai adatokat. M. K. * ,V\ I ** * Hogyan találnak hasa? Vándorló '.imadarak i . * t , » * 'I • . * i > t . • ♦* A helyzetváltoztatásra képes állatok a kedvezőtlenné vált környezeti viszonyok elől egyszerűen megszöknek. Minden ősszel megfigyelhető, hogy vándormadaraink csoportokba verődnek, majd megkezdik vándorlásukat a táplálék és éghajlat szempontjából kedvezőbb vidékre. A madarak vonulását az utóbbi évtizedekben nagyon alaposan tanulmányozták: több százezer madarat gyűrűztek meg, s a befutott jelentések alapján meglehetősen jó képet kaptak a madarak vándorlásának sebességéről, vonulásuk irányáról és téli szállásáról. A tudósok elsősorban arra keresnek egyértelmű választ, hogyan találnak el a madarak idegenbe, s onnan vissza hazájukba. Az első kérdést nagyon behatóan tanulmányozta például a rossitteni (NSZK) madárvárta személyzete. A kísérletek legfontosabb alanyai a gólyák voltak, amelyeknek az útvonala már hosszabb ideje elég jól ismert. A keleten fészkelő gólyák délkeletnek haladva és a közel-keleten átrepülve tartanak afrikai téli szállásuk felé. A nyugatnémetországi gólyák délnyugatnak tartanak, és Gibraltáron át repülnek ugyanoda. A kutatók fiatal keleti gólyákat kivettek a fészekből, meggyűrűzték, és mindaddig fogva tartották őket, amíg ősszel valamennyi társuk útira nem kelt. A foglyokat azután Nyugat-Németországba vitték, és ott szabadon engedték. A kérdés az volt, hogy Gibraltáron át repülnek-« majd mint nyugati társaik, vagy a közel-keleten át, mini szüleik. A válasz meglepő volt: a gólyák a délkeleti irányt követték, amelyet hazájukból kellett volna követniük, s így Olaszországba érkeztek. A kísérlet világosan bizonyítja, hogy a vándorlás az irány öröklött ismeretén alapul. De ezzel a problémának csak az egyik fele van megoldva, hiszen a vándormadarak tavasszal visszatérnek hazájukba. Hogyan találnak vissza? A kérdés megvizsgálása végett számos költésben lévő madarat befogtak, s fészküktől nagyobb távolságra szabadon engedték őket A legtöbb madár azonnal a levegőbe emelkedett, s a fészek irányában elrepült. A madarak nagy része vissza is talált a fészkére. A visszata- lálásban a távolságnak nem lehet nagy szerepe, minthogy a kisebb távolságról szabadon engedett madarak éppen olyan jól találtak haza, mint a nagyobb távolságra elvitt madarak. Németországból Svédországba és Angliába átszállított seregélyek és fecskék nagy része még onnan Is visszatalált. Egy nyaktekercset repülőgépen szállítottak el Berlinből Szalonikibe, és a madár tíz nap múlva ismét visszatalált a fészkébe, tehát naponta 160 kilométer távolságot tett meg pontosan az otthon irányába. Egy íejtólyt azonban a tudósok minden erőfeszítésükkel sem tudtak még megoldani: hogyan találnak célba az állatok? Képünkön: A darvak vonulásakor 50—70 tagú csoportokban repülnek. Hegyesvagy tompaszögű alakzatban haladnak, s ebben az ékszerű formában minden madár valamivel kijjebb van, mint a megelőző. (KS) Hangos fényképek A zsebben is elfér az az újfajta nyugatnémet készülék, amellyel 18 másodpercnyi hangfelvételt (magyarázó szöveget, zenét, esetleg éneket is) lehet rögzíteni a tíz centiméteres fotópapír hátlapjára felvitt mágnescsíkra. A készülék tulajdonképpen magnetofon: a nyílásba illesztett papírképet a motor lassan végighúzza a mágnesfej előtt, és így rögzíti a beépített mikrofonba mondott kommentárt, zenét. Lejátszásra állítva, a készülék reprodukálja a hangot. Maga az ötlet egyébként nem új, de a nyugatnémet készülék az eddig legkisebb (14 X 12,5 X5 centiméter méretű), és a legolcsóbb is. Intogotóstól a rádióhullámig A repülőgépek földi irányítói Amint szaporodott a repülőgépek és pilóták száma, kiderült, hogy a végtelenül szabadnak hitt légben közlekedők szintén kénytelenek szabályokhoz igazodni. A legelső légi közlekedési szabályokat és jelzéseket jórészt a hajózástól vették át. Így például az első légi szabály így szólt: jobbra térj, jobbra előzz, mögötte keresztezz! — pontosan (úgy, ahogy ez a hajózásban már régebben kialakult. Egy másik szabály szerint —, de ez már az éjszakai repülés idejéből származik — a repülőgépeket helyzetjelző lámpával kell felszerelni: a gép menetirány szerinti bal oldalát piros, a jobbot meg zöld fény jelzi, csakúgy, mint a hajókon. Űtközben a pilóták eleinte a térképük, magasságmérőjük, a levegő torlónyomásán alapuló sebességmérőjük meg órájuk alapján tájékozódtak, és irányukat folyadékkal töltött gömbbe épített, csillapított mozgású iránytű mutatta. Jelentős változást hozott a huszas években a pörgety- tyűs helyzetjelző műszerek kialakulása és a rádió térhódítása. Az előbbi segítségével a pilóta már ködben, a horizont és a talaj látása nélkül is a kívánt helyzetben tudta vezetni a gépet. Az igazi előrelépést azonban csak a rádióhullámok alapos megismerése jelentette. Kiderült, hogy a náidilóihuilllóimolkat az adó irányába mutató vevőantenna erősebben észleli, s ha az antennát karika alakúra hajlítják, és egy függőleges tengely körül forgatják, megállapítható egy rádióadó iránya. így, ha egymástól távolabb lévő és Ismert földrajzi helyzetű két rádióadó jeleinek maximu- mát-minimumát a pilóta a repülőgépen elhelyezett vevőantennán át felfogta, ebből meg tudta állapítani a gép helyzetét. A korszerű berendezések e célra telepített, ismert helyzetű és hívó jelű rádióadó-hálózatra hangolva önműködően megmutatják az adóhoz vezető irányt és az attól való távolságot is. A második világháborúban vált általánossá a nagyon rövid, nagy hatótávolságú, megfelelő antennákkal irányba terelhető, s a gépekről vissza is verődő rádióhullámok alkalmazása. Ennek a rendszernek, azaz a lokátornak (radarnak) és számos más, a rádiójelek mérésén, terjedésük törvényszerűségein alapuló rendszernek alkalmazása lehetővé teszi, hogy a gépeket útközben figyelemmel kísérjék és akkor is a repülőtérre vezessék, ha a föld nem látható. Képünkön: A légi közlekedés biztonságát szolgáló földi berendezés. Rómában már két róazbül állt Ollókrónika A legrégibb ollók i.e. 2500-ból valók. Egyiptomi sírokban találták őket. Formájuk persze más, mint a mai ollóké. Ügy készültek, hogy egy fémcsíkot meghajlítottak, aztán kiélesítették. A rómaiak ollója már két részből állt, vasból készült. Ilyen egyszerű ollókat bizánci és népvándorlás kori sírokban is találtak. A ma ismert alakú ollót valószínűleg 1395-ben rajzolták le először. Az. eddig ismert legrégibb ollórajzra egy apátság könyvtárában bukkantok. A rajta látható olló kétkarú, és az ujjak helye már a maiakhoz hasonlóan van kiképezve. A kézimunkázás elterjedése után már változatos formában és méretben különböző anyagból készültek ollók. Voltak vas, aranyozott ezüst, sőt elefánt- csont ollók is, de a legtöbb ollót acélból formálták. Sokáig a leghíresebb ollómárka a solingeni volt. Kiváló minőségű acélból állították elő az ollókat Solin- genben. Alapanyagukat a kohó rúdban szállította, az olló kívánt hosszának megfelelően kiszabva és hasítva. A rudakat még vörösen izzó állapotban formába kovácsolták, majd a kigyűrő- dő részeket eltávolították, s benyomták a gyári jelet az acélba. A kihűlés után következett a nikkelezés, csiszolás, polírozás, élezés, s persze a két rész összeállítása. Miután az ollók elkészítéséhez ilyen sok és aprólékos munkára volt szükség a félkész darabokat a solingeni üzem kis műhelyeknek adta ki megmunkálásra,, összeállításra. Nélkülözhetetlenek a különféle ollók ma is, a sebészollótól a sövényvágón át a birkanyíróig. Alakjuk azonban alaposan megváltozott, „áramvonalasabb”, modernebb lett. Ezt bizonyítja a képünkön látható három ultramodern ollófor- ma is.
