Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-20 / 222. szám
10 Barangolás az országbán 1986. SZEPTEMBER 20. Varázslatosan szép az őszi erdő. A búcsúzó nyár makacs zöldjeit, a türelmetlen ősz, egyetlen éjszaka festi át, mérges sárgára, buja barnára, égő vörösre. E látványhoz a simogató napfény — pazarló ráadás. Aggtelekre már ezért is érdemes elzarándokolni, mi azonban a földalatti világiért látogattunk ide, amely meséket, korokat, legendákat őriz. Az ötvenes évek nagyikalandja — amire lélegzet — visszafojtva figyelt az ország — Baradia feltárása és a Béke 'barlang felfedezése volt. Jó, az Aggteleki csepp- kőlbarlang már az ősember számára is komfortos lakhelynek számított — később megfordult itt Petőfi Sándor is, Rimaszombatra tartván — de Jakucs Lászlóéknak is akadt bőségesen felfedezni való. Az expedíciójuk útját megörökítő könyvek a kor slágerei voltak. E roFöld alatti mesék mantikus időszak egyik szereplője a nyugdíjas Várnai Bertalan. — Boltos voltam a faluban, aztán amikor 1949-ben egy villanyihoz is konyító embert kerestek a barlangnál jelentkeztem — emlékezik vissza a kezdetre, az egykori barlangász. Tunbi- nafcezelő lettem, aztán igazgatóként küldtek nyugdíjba. Ma már elmondhatom, hogy jól jött nekünk Jakucs László. Megszállott ember volt, — Hát igen, a határőrparancsnok gyakran szóvá tette, hogy gyanakszik a földalatti jövésúnk-meniésünk miatt. Már-már a csempészés gyanújával illetett bennünket, amikor Jakucs László gondolt egy nagyot és meghívta egy .Illegális határátkelésre”. Az illető ráállt — persze, bátorságát némi r ummal tápláltuk — aztán nekivágtunk. Tudni kell, hogy az út a határ felé három helyen is víz alatt Egy kép a hőskorból fantaszta! És mert okos is volt, értett hozzá, hogyan lehet onnan lentről rendre hírt adni rólunk... — Mi hajszolta önöket az életveszélyes kalandba? — Valami minidig volt: amikor Jósvafőhöz közel, az Óriások termében megtalálták az ősember meztelen talpának lenyomatát, a tét az volt, hogy bebizonyítsuk: ősünk lejuthatott Aggtelekiről odáig. Fáklyákat csináltunk, birkacombokat raktunk a hátizsákba, aztán útnak indultunk. Heten voltunk, fiatalok, elszántaki — és célhoz értünk: egy hipotézis bizonysággá vált, igenis megtelhette ezt az utat az ősember is. Az Aggtelektől induló Baradia barlang 25 kilométeres hosszából 7 kilométer jut a határon túlra. A mélyben az országhatárt kettős vasrács jelzi. Várnai Bertalannak ehhez is fűződik egy különös emléke. Ezt még ma is önelégült mosollyal meséli. folytatódik. Jobb esetben, a szifonokban a víz szintje és a mennyezet között van néhány centimétemyi levegő, ám olyan szakasz is adódik, ahol -métereiken, át a víz mélyében kell haladni. A parancsnok már az első akadálynál vissza akart fordulni, ám ehhez egyedül nem volt bátorsága. Végül átvészelte a tortúrát, tányérsapkáját elveszítve, csurom vizíesen ikecmergett ki Domicán. Hetekig nyomta az ágyat, ám a csempészés gyanúját többé nem hozta szóba. Késő estig beszélgettünk rég volt dolgokról Várnai Bertaüanékmáii, aztán az éjszakát alighanem az ország legolcsóbb túristaházában töltöttük, majd reggel 9 órakor egy hódmezővásárhelyi csoportba keveredve közép- túrára indultunk. Nem tudom ki hogy van véle, de a barlang bejáratát jelző súlyos vasajtó előtt hevesebben ver az ember szíve. Az al ászállás mindenesetre Bejárat a szlovákiai oldalon nem téveszthető össze semmiképp egy metró utazással. A túravezető kislány néhány közhasznú dologra figyelmeztet mindenkit, így a „szívesek” lehetőleg maradjanak fenn, mivel számukra már néhány száz méter megtétele is rosszullétet akozhat. Lemaradni sem ajánlatos, a villanyokat szakaszosan oltja és gyújtja a vezető, így az elcseüengők úgy járhatnak, mint azok a beszeszelt túristák, akik néhány csoportnyit vakon bolyongtak, amíg véletlenül beléjük nem botlott valaki. A látvány lenyűgöző; még a legrvérszegényebb képzelőerő is talál magának kapaszkodót a fantáziáláshoz. A Teknősibéka terem névadója nem tagadhatná le a hasonlóságot, de egy ülő Buddha, vagy mészbefagyott, virágzó hófehér fa láttán, bátran tervezhető a látogató meglepett felkiáltása. Akár napjában többször is megfordulhat az ember a barlangban, a varázslat alól nem tud szabadulni. Bámulatos a természet kifogyhatatlan leleménye; mintha a teremtés fogásait gyakorolta volna e földalatti műhelyében az Alkotó... A Hangverseny teremben egy röpke orgonamuzslkát és egy S'imándy áriát kap — színes felvillanások körítésével — a látogató, aztán ismét a túravezető kislányé a szó. A Fekete teremben elmondja, hogy az ősember konyhája, no meg a későbbi korok ^zurokfáklyája tette, hogy sötétszürke ttepedék fátyolozza az egyébként hófehér cseppkövet. A Csipke tereimben pedig a hiányzó „jéglcsapok” történetével szolgái: túristák tördelték le szuvenírként mindaddig, amíg áthatolhatatlan korláttal körül nem vették az alacsonyabban lógó cseppköveket. A kijárata ajtó előtt megkérdi : Van-e valakinek mondanivalója ? — Még szóhoz sem tudunk jutni a gyönyörűségtől — sóhajt egy középkorú Ilyen keskeny résen bújtunk át — meséli Várnai Bertalan asszony, és csak akkor jó- zanodik íki, amikor a kijárat vakító fénye szemébe spriccel. — A látogatottság? Kiszámíthatatlan — készít rövid mérleget a túravezetó. Az iskolakezdéssel alaposan megcsappant az érdeklődés, de korábban a vasúti jegyek árának emelését, meg a 'belépőjegy árának 28 forintra való növekedését is megéreztük. Azért az idei nyáron már volt olyan nap, almikor több minit kétezer ember is .megfordult odalenn. Ilyenkor 10 percenként indulták a turnusok és bizony megizzadtunk, pedig a barlangban télen, nyáron 10 fok körül van a hőmérséklet. — Szép, sőt túl szép minden. A Lámpák kevert fénye, a hatásos elhelyezése emelni próbálná, — ezért mintha kissé lefokozná az élményt — tűnődünk kollégámmal a felszínen, miközben az országhatár felé tartunk. Valamikor a Siziovákiai oldalon lévő Domdcai barlang útlevél nélkül is elérhető volt. Aki Aggteleken és Jósvafőn kigyönyönködte miagát, buszra ülhetett és a személyazonossági felmutatása után átmehetett a 7 kilométerre lévő Domicára. Ügy két évvel ezelőtt szűnt meg ez a gyakorlat, most útlevelet kérnek, sőt vámvizsgálatot is tartanaik a határnál. Domicán hipermodern betonépítmény jelzi a barlang bejáratát. A vezető, Mackó Dusán olyan szívélyességgel fogad bennünket, mintha érkezésünkre várt volna. Az idegenvezetést ő maga végzi, és kicsit a gazda büszkeségével újságolja, hogy két évvel ezelőtt épült 12 millió koronáért a bejárat, de ez a korszerűsítés volt hivatva arra is. hogy megszüntesse a barlangba évente visszatérő árvizet. Az építkezés apropója az is volt, hogy az idén — méghozzá október 3-án — lesz 60 éve annak, hogy Majkó János finánc egy gőzölgő kürtőbe ereszkedve felfedezte a domicai barlangot. Szlovákiában egyébként 12 barlangot tartanak számon: a két jégbarlang mellett van egy aragonit, — amiből ösz- szesen 3 van Európában — a többi cseppkőbarLang. A közelmúltban megszavaztatták a szakembereket, melyiket tartják a legszebbnek? Szinte egyhangú volt a vélemény, hogy a domicai az első. Miközben Mackó Dusán a bejárati ajtó kulcsát keresi, elmondja azt .is, hogy az ő szolgáltatásaik Aggtelekhez 'képest csónakázással bővülnek: a belépő „szárazon” 8 korona víziutazással kombinálva 14 korona. A látogatottság? Az elmúlt 15 esztendő csúcsa az évi 45 ezer vendég volt, mindenesetre nagyon hiányzik az a 15 ezer magyar érdeklődő, amelyik a .megszigorított határátlépés miatt az utóbbi években elmarad. .. Belépünk a barlangba, és a különbség már az első méterek után szembeötlik. Jóval tágasabbak, kiépítet- tebbek az utak. A lámpák tárgyilagos fehér fénnyeL világítják meg a pompás oszlopokat, mészcsüMroám a feltárások szerint póruljárt: egy váratlan földmozgás során beomlott a bejárat, ősünk kint rekedt, így edényei olyan összevisszaságban hevertek szanaszét, akár egy rendetlen háziasszony konyhájában. A vandálok néha ebben a barlangban is megfordulnak: Dusán barátunk mutatja a letördelt cseppkőtüskéket, de menten előveszi a „seri ff-jelvényét” is. ö, a vezető, e jelvény viselése közben hatósági közegnek számít, így a természeti kincseik védelmében az állam áll a háta .mögött. És nem trétfadotog a barlang gazdáival szembeszállni. Az anagpnit barlangban történt meg az az eset, hogy egy fiatalember leküzdhetetlen vágyat érzett egy csodálatos képződmény iránt. Letörte, zsebre vágta, de a csoport egyik tagja észrevette. A barlang vezetője csendőrt hívott, gyorsított ítélettel: 8 és félezer koronára .büntették a tettest, de mellékbüntetésként ás másfél évre szóló, 15 százalékos fizetéscsökkentést kapott. — Olyan szép itt miniden, hogy 15 éve meg sem próbálok vele betelni — vallja meg kissé szemérmesen érzéseit a vezető. Ha valamivel tele van a fejem, lejövök, teszek egy sétát és máris megnyugszom; úgy megyek innen ki, mintha (kicseréltek volna. Az emberek nem is hiszik, hogy ezt a csodát itt lenn a víz végezte el. Bácsikák gyakran rákérdeznek: .Aztán Domical barlancrénlet lámpafényben Aa ősember mészkőbe fagyott edénye kát, kagylóhéj szerűen csavarodó drapériákat. A barlangból egyébként 1750 métert tártak fel' a nagyközönség számára és ettől csak a gyemenovai hosszabb Szlovákiában — éppen 50 méterrel. A csoda itt is csoda. A mese ugyanarról szól, mint Aggtelken: a természet jókedvében csak álmokkal mérhető világot is tud teremteni. Az ősember „természetesein” itt is otthonra talált, fiam meddig tartott, amíg maguk ezt ilyen szépen ki- hegyezgették — mert azt ne mondják, hogy magától lett ez így..Panaszkodik is Dusán. A vízzel a moha spórái érikeznék, és ott, ahol fény éri a cseppkövet, zöld vegetáció terebélyesedik. A csontfehértől a pasz- tellsárgán át a borostyán barnába hajló tónusban egy irritáló zölddel is meg kell bárátkozni. Eddig nem tudtak semmit tenni ez ellen, valami vegyszert emleget a vezető, de legyint is lemondóan. csodát ettől se vár; az élet e halott világban is fieUartózhatatlanui követel teret magának. Kifelé menet dicsérem a fényt, a komfortot, mire Mackó Dusán így szabadkozik: — Nem világosabb ez mint az aggteleki, sőt kisebb a lámpák fényereje, csak hát amikor 15 évvel ezelőtt idejöttem, kicseréltem mindegyiket. Ügy gondoltam, nem szépíteni kell ezt a világot, hanem a maga valóságában megmutatná. Mennyire igaza van; Palágyi Béla (Fotó: Tárpái Zoltán
