Szolnok Megyei Néplap, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-23 / 198. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. AUGUSZTUS 23. I Arcképvázlat 1 Három próbát már teljesített ft tárgyalás elhalasztva Amikor Hajnal Antal 1956. május 4-én élete legelső munkanapján bemutatko­zott a Középtiszai Állami Gazdaság jogelődjénél, a bánhalmi gazdaságban, a műszaki egyetemet végzett ifjú mérnöktől az egyik ve­zető megkérdezte: azután mihez is értesz te öcsém, ez­zel a papírral? Kérem szé­pen, hangzott a felelet, tu­dók differenciálni, meg in­tegrálni is, ha szükséges. Állj, ne is folytasd tovább, inkább valami hasznosabbat csinálj... Csinálni is kellett, mert ki­mondva, kimondatlanul af­féle megméretések, erőpró­bák következtek. Mégpedig fél év alatt három, akár a népmesékben. Először a gaz­daság kiszolgált, teljesen le­robbant Skodáját hozta rendbe, újította fel másod­magával néhány nap alatt. Erre még csak hümmögtek, gondolván, vak tyúk is talál szemet. Az viszont már álta­lános feltűnést keltett, ami­kor Tisza gyenda határában megjavított egy vízszívó mo­tort. Hát ehhez is ért, álmél- kodtak. De a legemberpró- bálóbb leckét harmadjára kapta, miután szolgálati mo­tort kért. Van, lesz, eredj be a garázsba, kicsit bütykölni kell rajta, ott porosodik a sarokban! Tényleg ott árvál­kodott az ártatlan, nem volt azon semmi, csak két kerék, meg a váz. Az alkatrészek pedig egy fonott vesszőko­sárban egymásra hajigálva. Az utolsó anya is megvan, csak egybe kell passzintani őket, pislogott huncutul a műhelyfőnök. Két nap alatt „egybevarázsolta” a jó öreg Csepelt, és elrobogva vele, integetett az ámuló műhely­belieknek. Egy szó mint száz, ezután az ifjú mérnököt „fent” a vezetők, meg „lent” a munkások is egyformán tisztelték, befogadták. — Szerencsém volt, mivel Szolnokon a Gépipari Tech­nikumban érettségiztem, ahol akkoriban rangot jelentett diáknak lenni. Azután egy évig gyárban is dolgoztam, és ott hegeszteni, szerelni, esztergálni egyaránt kellett, így nem fogott ki rajtam senki. így lettem valamivel több, mint 25 évesen pár hó­nap gyakorlat után a gazda­ság főmérnöke. Nem beszél róla, de ab­ban, hogy a gazdaság több­ször is elnyerte a kiváló cí­met, az ő igyekezete, fá­radtsága is benne van. Az, hogy rendíthetetlenül szor­galmazta a géppark moder­nizálását, ellenőrizte, fel­ügyelte az állomány szaksze­rű javítását, karbantartását. Az irodájában szinte soha nem tartózkodott, jószerével mindig útban volt az egyik kerületből, határrészből a másikra. Izig-vérig gyakor­lati szakember, de mivel az önreklámozás nem a kenye­re, azt a legbensőségesebb ismerősein kívül valószínű­leg nagyon kevesen tudják, hogy címzetes főiskolai do­cens is. Még pedig a DATE mezőtúri főiskolai karán a gépészeti tanszéken oktatta — munkája mellett — 13 évig a hallgatókat. Igen, mindezt múlt időben, mert az idén már nem vállalta a megbízatást, bár a szakdol­gozatok elbírálásában azért részt vesz. — A vállalati tanács igaz­gatónak választott, és így 55 évesen kerültem a megye legnagyobb mezőgazdasági területe, a 20 ezer 500 hek­táros Középtiszai Állami Gazdaság élére. Páran óvtak, és őszintén bevallva nekem is okozott néhány álmatlan éjszakát a felkérés, el mer­jem-e vállalni olyan gazda­ság irányítását egy kollektí­vával közösen, amelyik ti­zenhárom község, és három város területére nyúlik. Hogy végül mégis igent mondtam, annak a fő oka az, hogy nekem ez a cég az első és remélhetőleg az utol­só munkahelyem. Ismerem a földjeit, a gépparkot, a lehe­tőségeket, és mindenek fe­lett az embereket. Képesnek tartom őket arra, hogy 25 milliós nyereségünket meg­ismételjük, esetleg pár év múlva növeljük. Még akkor is, ha jelenleg aszály sújt bennünket, és az adósságunk sem kevés. Azt is célul tűz­tem ki, hogy a megfelelő helyre megfelelő emberek kerüljenek, mert a mostani állapot ebben a vonatkozás­ban nem minden területen ideális. Végezetül amit legsürge­tőbbnek tartok, és már el is kezdtünk: a vezetői, irányí­tói munka javítását. Hiszem és vallom, itt kell először lépnünk, hogy az alaptevé­kenységünket, a mezőgazda- sági termelést jobban, haté­konyabban végezzük. Ehhez viszont sokat kell az embe­rekkel foglalkozni, közöt­tük lenni, ismerni őket, a gondjaikat. Egyet máris ki­jelenthetek: reprezentatív, aláírogató igazgató semmi­képpen nem akarok lenni. Éppen ezért az íróasztalom mögött csak a mindennapi irodai ügyek elintézéséhez szükséges munkaidőt töltöm. Utána, ha nem is annyit, mint főmérnök koromban, a kerületeket, a műhelyeket, a határt nézem, emberekkel akarok találkozni, mert semmiféle jelentés nem pó­tolhatja a személyes tapasz­talatot. És ebbe szeretném bevonni közvetlen segítői­met is, hiszen a vezetés so­ha sem egyéni feladat, ha­nem sportnyelven fogalmaz­va: csapatjáték. Hajnal Antalnak szakber­kekben jelentős hírneve van. A főiskolai docensi címén kívül tizenkét éve a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei gépesítési szekciójá­nak társadalmi alelnöke. Ezen kívül a gazdaságban évről évre szervezi a gépész szakemberek utánpótlását. Részt vesz a képzésükben, meg a vizsgáztatásaikon is. Két gyereke született. A fia ősztől a műszaki egye­tem elsőse, és úgy tűnik, ő halad az apai nyomdokokon. A lánya most érettségizett. Az NB II-ben röplabdázik, és ez a sportszeretet is szü­lői örökség, hiszen neki is a legnagyobb hobbija a sport. Rendszeresen kocog, úszik ma is, ez hozzátartozik az életéhez. Számtalan magas kitüntetés birtokosa, de iga­zából mégis azt említi fő erényeként, hogy az ajtaja bármikor nyitva áll annak, aki gondjaival, problémái­val felkeresi. Pályáját harminc eszten­deje úgy kezdte, hogy a meg­méretés első három próbá­ját becsülettel teljesítette. A negyedikre, a ráadásra, öt évet szavaztak neki. Akik szerénységét, szakmaszere­tetét, szívósságát, a dolgo­zókhoz való viszonyát isme­rik, bizton állítják: ez sem végződik másként, mint az első három próbatétel. Az első tárgyalást fél ki­lencre tűzték ki, a megyei bíróság keddi tárgyalási napján. Nyolc óra 25 perc­kor még csendes, kihalt az első emeleti előtér. A ko­molyságot árasztó falak kór­házfolyosókat idéző csendjét csak elvétve töri meg valaki. Az ajtóra felerősített kiírás szerint az első .tárgyalásra kerülő ügy a Törökszentmik­lósi Gamesz és a Mezőtúri Állami Gazdaság kötbérpere. Délelőttre még két tárgyalás van kitűzve. Nyolc óra 27 perckor jól öltözött aktatáskás férfiak tűnnek fel, szám szerint né­gyen. Beszélgetnek. Megjön a bírónő is, majd pontban fél kilenckor a kissé recsegő hangszórón beszólitja a fele­ket. A felperesi helyre egye­dül ül le a törökszentmikló- siak jogtanácsosa, míg az al­peres oldalán hárman is szorongnak. Hogy is van hát ez? A bí­rósági folyosókon heves je­lenetekhez, szenvedélyes vi­tákhoz, de legalább egymás­nak haraggal hátat fordító peres felekhez fvagyunk szokva, s nem békés beszél­getőkhöz. A gazdasági perek világa azonban e szempont­ból (is!) sajátosan eltér az egyéb polgári vagy akár a büntetőperek légkörétől, hangulatától. Itt nem hara­gos szomszédok, civódó há­zasfelek vagy gyűlölködő örökösök állnak egymással szemben, hanem zömmel gazdálkodó szervezetek, ame­lyeket jogászaik képviselnek a perben. Jogtanácsosok, jo­gi előadók, akik többnyire jól ismerik egymást, mivel legtöbb értelmiségi szakmá­hoz hasonlóan, a jogászoké is viszonylag zárt világ. Is­merősként üdvözlik egymást, beszélgetnek a tárgyalás kezdetéig, hogy aztán a bí­róság előtt megvívják kü­lönösebb indulatok nélküli, de többnyire éles csatáikat. I jéghegy csúcsán Amikor először hívtam fel telefonon dr. Hegyvári Sán­dort, a megyei bíróság el­nökhelyettesét, hogy a gaz­dasági perekről, s ezzel ösz- szefüggésben a gazdasági életünkben uralkodó szerző­déses állapotokról szeretnék írni, rövid gondolkodás után válaszolt: — A biróság elé kerülő ügyek e tárgykörben már csak a képzeletbeli jéghegy­nek a csúcsát jelentik, kis hányadát csupán az egész­nek, a gazdaságban lezajló összes vitáknak. _ De ezekből — kérdez­tem közbe — következtetni lehet a felszín alatti részek­re, a mélyben zajló folyama­tokra is? — Természetesen ... A beszélgetést pár nappal később, dr. Hegyvári Sándor irodájában folytattuk. — Az utóbbi öt esztendő­ben háromszáz és négyszáz kpzé „állt be” a Szolnok Megyei Biróság előtt zajló gazdasági perek száma. Ta­valy például 392 ilyen ügyet tárgyaltunk. Ezeket kiegé­szíti még átlagosan ötszáz peren kívül zajló, (úgyneve­zett fizetési meghagyásos el­járás. Ezek annyira alacsony számok, hogy egyszerűéin nem igaz, amit első látásra sugallnak. Nem igaz, hogy csak ennyi vitás eset fordul elő a megyében egy eszten­dő alatt. Kötbérügyünk pél­dául, ami a késedelmes tel­jesítés egyik szankciója, a múlt évben mindössze 25 volt, kártérítési pert ötven­egyet, szavatosságit 61-et folytattunk. — A szerződésszegések többségét tehát nem „tere­lik” bírósági útra a felek. Megegyeznek egymás között? — Igen, s ez önmagában nem baj, sőt az a nominális, dolog, ha kölcsönös kompro­misszumok révén, elkerülik a bírósági eljárást! Akkor válik elgondolkoztatövá mindez, amikor e megegyezé­seket már nem a kölcsönös­ség, hanem valamilyen egy­oldalú gazdasági kényszer diktálja. A jelenlegi közgaz­dasági háttér ugyanis nem szolgálja, és nem is kény­szeríti ki igazán a korrekt partneri kapcsolatokat A felborult kereslet-kínálati viszonyok között a cégek zöme örül, ha ki tudja haj­tani, akár késedelmesen vagy hibásan iá, a szerződésben kikötött szolgáltatást, s nem meri kötbér-, kártérítési vagy más jogos igényét ér­vényesíteni. Hiszen a part­nerre legközelebb is rászorul­hat, s jobb a békesség. Azok a megegyezések pedig, ame­lyeket jórészt a monopol- helyzet diktál, vagy amelyek „kéz kezet mos” alapon jön­nek létre, s a társadalmi va­gyont károsítva, gyengítik a gazdaság rendjét, már nem helyeselhetek. Függőben a parti Kezdődik a tárgyalás. A bírónő ismerteti a tényállást. A felek még 1984 áprilisában kötöttek vállalkozási szerző­dést, amelyben az állami gazdaság 1984 végi határidő­vel vállalta az egyik török­szentmiklósi iskola felújítá­sát. Az eredeti határidőből menet közben, sajátos mó­don 1985 szeptembere, a 3,8 millió forintos költségvetés­ből pedig több mint 5 millió lett. A beruházó — számára érthető, a kivitelezőnek vi­szont teljesen érthetetlen módon!? — 600 ezer forint kötbért perel a késedelemért. A tárgyalás különösebb meglepetések nélkül folyik. Sakkozók jutnak eszembe, akik a parti elején sorra ,.húzzák” az elméiét álital egy-egy variációban leg­jobbnak tartott lépéseket, előre tudván az ellenfél vá­laszát is. A felperes képvi­selője szervezési, munkavég­zési hiányosságokkal hoza­kodik elő, míg az alperesé anyagbeszerzési nehézségek­kel és a terven felül felme­rülő többletmunkákkal, terv­től eltérő kivitelzéssel érvel. Pár perc alatt rögtönzött, de eléggé pontos képet rajzol­nak építőiparunk összes főbb bajairól. A vita eldöntéséhez további bizonyítás szüksé­ges, ezért a bírónő a tárgya­lást elhalasztja, s új határ­napot tűz ki, a jövő hónap közepére. Az ügy húzódik tovább. A második tárgyalás rö­vid, alig húsz percig tart. Kártérítési per, amelyben az OTP Szolnok Megyei Igaz­gatósága próbál „bevasalni” 136 ezer forintot, hibás tel­jesítés miatt, a Szegedi Ter­vező Szövetkezettől és a Túr- kevei Vegyesipari Szövetke­zettől. Ez is egy két éve tar­tó építési huzavona bírósági „megkoronázása”! Semmi rendkívüli nem történik: tervtől eltérő kivitelezés, to­vábbi bizonyítás szükséges... Már ismerős kifejezések. A tárgyalás elnapolva, új ha­tárnap, s ezzel vége. Valószínűleg semmi újat nem mondok azzal, ha el­árulom: a megyei bíróság legfőbb „szállítója” gazdasá­gi ügyekben az építőipar, s maga az egész építési és be­ruházási tevékenység. Innen kerül ki a peres ügyek közel tizenöt százaléka. Még mondja valaki, hogy a jog- gyakorlat nem tükrözi elég­gé a társadalom állapotát! Abban az ágazatban, ahol a szerződések nagy részét ele­ve úgy kötik, hogy a ben­nük foglalt szolgáltatások és ellenszolgáltatások nincse­nek egyensúlyban, nem is lehet más a helyzet. Első osztályú árakért olykor csak sokadik osztályú módon tel­jesít a kivitelező! Természetesen az is igaz, hogy az építőipar közismert bajai külön megérnek egy alapos elemzést. Munkaerő- helyzete; anyagellátási gond­jai, s még lehetne sorolni. Csakhogy attól,, hogy meg­értjük bajait, még nem lesz­nek gyorsabbak a beruházá­sok, sem jobbak az épülő la­kások. És persze nem lesz kevesebb vitás ügy sem! Polgári eljárásjogi stúdiu­mokon annak idején, meg­próbálták mélyen belénk sulykolni a per hatékonysá­gának fontosságát, az eljá­rás alapelvei között pedig a szóbeliség elvét, valamint a jóhiszemű eljárás követel­ményrendszerét, azon belül is a perelhúzás tilalmát Nos, ahogy Hegyvári Sándor irodájában elnéztem, néhány vastagra duzzadt iratcsomót, kezdtem azt hinni, hogy a hajdani joghallgatók egy ré­sze hajlamos időnként elfe­lejteni ezeket az elveket — Az eljárás rövid időn belüli befejezése fontos tár­sadalmi érdek — reagált a bíróság elnökhelyettese, — kapja meg mindenki a pén­zét minél előbb! Ám a gaz­dasági perek e tekintetben is sajátosak. Az ügyek tar­talmi bonyolultsága miatt itt nem lehet az abszolút gyorsaság a legfőbb követel­mény. Addig tartson egy per. amíg sikerül tisztázni min­den körülményt. De semmi­vel sem tovább! E perekben egyébként nagyobb teret kap az írásbeliség, és mivel ál­talában szakmai kérdésekben kell dönteni, gyakran vonunk be szakértőt, esetleg szakér­tőket az eljárásba. Mindezek természetesen vastagítják az aktát, és időigényesek is. Szándékosan rosszhiszemű perelhúzásra egyébként rit­kán akad példa, s ilyenkor megvannak az eszközeink, hogy elejét vegyük a manő­vereknek. Ezekkel élni is szoktunk 1 — A megyei bíróság elé kerülő, gazdasági tárgyú pe­rekből leszűrhető tapasztala­tok alapján, hogyan lehetne a bíró szemével értékelni a gazdáklodó szervezete,! njk. közötti szerződéses kapcsola­tokat? — Alapvetően meghatá­rozzák ezeket a már emlí­tett kereslet-kínálati zava­rok. Az egyik fél kiszolgál­tatottabb helyzete tartalmi­lag is negatívan hat a szer­ződéskötésekre, s alapvetően befolyásolja a teljesítés fe­gyelmezettségét. Tehát a ha­táridőket és a szolgáltatás színvonalát. A gazdaságunk­ban zajló reformfolyamatok hatásaként jelentősen meg­nőtt a vállalatok önállósága. Ugyanakkor viszont gondot okoznak a szabályozók, s egyáltalán jogszabályaink gyors változásai, amelyek­nek ■ követése egyre nehe­zebb. Nagyobb tehát a bi­zonytalanság a gazdálkodó szervezetek körében, nem csoda, ha időnként nem tud­ják pontosan, hogy milyen jogszabályt alkalmazzanak. Jogvita a vitáért A délelőtt utolsó tárgyalá­sa gazdasági „tyúkper” a javából, a Csőszerelőipari Vállalat és két alperes,' a Szolnok Megyei ÁÉV, vala­mint a Víz- és Csatornamű Vállalat között. A jogvita egy 19 ezer 500 forintnyi kár megfizetése miatt zajúk. A követelés kis összege miatt inkább csak elvi jelentősé­gű a végső eredmény. Két vehemens jogászhölgy vív — a felperes, és az első rendű alperes képviselői — szín­vonalas presztízs csatát. Azt mindkét fél elismeri, hogy a vitatott összeg tulajdonkép­pen jelentéktelen! A tét te­hát csak annyi: kinek van igaza? Ennek eldöntésére vi­szont még várni kelL Igen, jól gondolta a ked­ves olvasó: szakértő meghall­gatása szükséges, így a tár­gyalást — Új határnap kitű- , zésével — elhalasztották! L. Murányi LiasM D. Szabó Miklós Társadalmi összefogással vezetik be a gárt Szolnokon a Véső utca 11. és 30. között. Az utca lakóinak munkáját a cukorgyártól kapott gépek segítik Fotó: — nss —

Next

/
Thumbnails
Contents