Szolnok Megyei Néplap, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-20 / 196. szám
10 Barangolás a megyében 1986. AUGUSZTUS 20. □ | Jászdózsán ér utói a déli harangszó. Az étteremben fotóskollégámmal nagy- I nagy bizalommal böngésszük a tintaceruzával megírt étlapot, mivel a sebtében felrótt verébfejbetűk valamiképp a házias konyha ígéretét sugallják. Gulyásleves és rántott szelet mellett állapodunk meg, ám az első fogás csalódást okoz. Ügy látszik, mintha a szakácsasszony a levest merő formalitásnak vélné: két szem krumpli melllett egyetlen hús árválkodik a gulyásban. Hanem aztán a rántott szelet! A húsok széle lelóg a tányérról. Asztalszomszédunk két nógrádi méhész. Egyikük büszkén teszi közzé a győzelmi jelentést: elbánt mind a két szelet hússal! A másik feladja, bőségesen jólJászágó határában óriás műanyagtestű hernyóként nyújtózkodnak a fóliasátrak. A felcsapott bejárati, „függönyön" túl öblös paprikák, rubin-piro6 paradicsomok kelletik magukat. A sátrakhoz tartozó házak udvarán utánfutós gépkocsik állnak. Nem, nem az átlag feletti jómód szimbólumaként elsősorban, hanem mindenek előtt pótolhatatlan .munkaeszközként. Szalánci János udvarán együtt ül a család. Éppen számolják az idei termés hozamát, így amikor bekapcsolódunk, nem kerül csomó a beszélgetés fonalára. — Nem volt jó az idei termés — csóválja elégedetlenül fejét a házigazda. — Gyengén adott a paprika, tövek pusztultak ki megmagyarázhatatlan okból. Na mármost: azt Valóban más / A Hűtőgépgyár vendégháza a Neszűrben Boisnyákra. A paradicsom az idén jobban ment, így jött be 70 ezer forint körül, de a kiadás elérte az 50 ezret, ezret. Ügy lett 20 ezer forint a haszon, hogy a befektetett munkát — amit pedig januártól lehet számítani — még niem könyveltem sehová. — Ha ilyen ráfizetéses a bolt, miért csinálják? — kérdem Mire a gazda megbo- csátóan mosolyog. — Hát volt itt azért jobb termés is... 1082-ben 120 ezer forintot vettem ki a fólia alól, akkor vásároltam a piros Wartburgot. Ágó talaja a johbak közé tartozik, de most valahogy kis zárni thaálmos hangulatú állomásról gyalog indultam a város- •----------k özpont felé. Miközben a' deszkakerítések mögé rejtőző, falusias küllemű házak között kutyagoltam, arra vártam, hogy egyszerre belecsöppenek a centrum sodró nyüzsgésébe. Tömött buszokra, ha jól emlékszem még villamosra is számítottam, de zajos, viilódzó, neonnal hivalkodó szórakozóhelyekre, üzletekre mindenképp. Ehelyett a főtér tágas és nyugalmas kiöblösödése fogadott a múlt relikviáival: a méltóságteljes templommal, a tekintélyt parancsoló tanácsházával, a bíróság tömör épületével. Aztán ismét kertes házak, szendergő utcák következtek és igen, olyan gondosan szegeit pa- lánkok, melyeken a legvizslább tekintet sem találhatott hajszálnyi rést. Az ipar éppen csak éledezett a városban, és ha akkor valakinek a hűtőgépgyár műjégpályájáról, fedett uszodájáról, sportcsarnokáról, ál- latkiertjéről, étterméről, üzletéről és lakótelepéről kezdek mesélni, alighanem Gyöngyösről hivatott volna mentőt az illető... Hogy az élet mégse legyen olyan könnyen érthető: szerintem minden idők legjohb futballcsapata ekkor volt a városnak. A Szalánci család a fólia alatt a jászsági ember? tatlan lett minden. Hullámzik a piac is, az ember már reszket, amikor beérik az első termés: vajon milyen vevőkre talál a Bosnyákon? — Nem hozna többet a konyhára az állatartás? — próbálom a hozzáértő ember látszatát kelteni, de ismét csak mosolyog Szalánci János. — Nézze, az én csirkéimet Pesten nevelik. Adtam egy disznót az egyik ismerősömnek, 80 darab tyúkot, csirkét adott érte. Mondja, miért bajlódjak akkor én vele? Nézem a kapirgáló szárnyasokat: szépek, fazékiba- valók. Ha nem tudnám az eredetüket, igazi tanyasi jó- KÍágőknak titulálnám őket. Méghogy fővárosi illetókes- ségűek... Ki érti ezt? Hogy kiengedtem a szellemet a palackból — visszaidézve a 25 évvel ezelőtti találkozást a Jászsággal — makacsul zaklatni kezdenek az emlékképek. Nem egyszer őgyelegtem Jászberény piacán és alig értettem meg, miért kellett hajnalok hajnalán sorba állni egy valamirevaló zöldségért ? Ma már tudom, hogy a szegélyes hátország tette. Nem érte még el a Jászságot a hevesi divat, a fólia. Meg aztán a Neszűrben olykor ajándékba is lehetett kapni néhány sor szőlőt csak azért, hogy a tulajdonos megszabaduljon az adótól. A homokos dűlőkben nádtetős kaibák is csak elvétve mutatkoztak, zöldséget pedig csak a fantaszták próbáltak termelni, vagy azok a szerencsések, akikre kutat hagytak a szőlő végében az elődök. A többi halandó bizony kilométerekről hordlakott az egyik rántottszelet- teL Elégedetten tolja tehát félre a tányérját, s tűnődve válaszol a percekkel korábban feltett kérdésemre, amiről már azt hittem, el is felejtette — Hogy milyen emberek a jászok? őszinték, ők még köszönnek az idegennek is. Rátartik, de becsületesek. Én már bebarangoltam az országot, három évvel ezelőtt vetődtem ide a kaptárakkal, és azóta mindig ide térek visz- sza. A határban bátran kint hagyhatok mindent őrizetlenül, nem nyúl hozzá senki. De mást is megfigyeltem. Minálunk elképzelhetetlen lenne az, ami itt mindennapos: bejön egy asszony a presszóba, kér egy sört vagy egy pálinkát, leül az asztalhoz, megissza -és távozik. Ezért itt senki meg nem szólja. gondolná az ember, ha kevesebb a termés, magasabb az ár. Nem így történt, vékonyan csordogált a pénz is. a piacon. _ Végezzünk egy konkrét számvetést az idei terméssel — indítványozom A gazda szívesen rááll, nincs nehéz helyzetben, hiszen a felesége minden fillér kiadást és bevételt elkönyvel, de nyilván van tartva a ráfordított munka is. A fólia alatt 200 négyszögöl föld van. A befedés 15 ezer forintba került, a 160 mázsa trágya 4 ezer, ennek a fuvarja, aztán a palánta, a melegház, nyolcszori út a — Ügy látom, nincs annyi pénz errefelé, mint Nógrádban az iparban, de talán ezért van, hogy a Jászságban jobban megbecsülik. Még nem láttam olyat errefelé, hogy valakivel feltörölték volna a kocsmát Nálunk keményen isznak az emberek, igaz, jobban is van miből. Társa, a másik méhész bólogat: „Igen, így van, szóról szóra”. Tovább megyünk, s útközben kiszámolom, még napra is éppen negyedszázada, . annak, hogy először érkeztem meg Jászberénybe. Az Kismamák klubja Jászfény- szarun. A háttérben lévő otthonok is megérdemlik a figyelmet... háttá a vizet a permetezéshez is. Ma a Neszűr Jászberény szőlője, kertje, üdülőkörzete, pompás hétvégi házak magasodnak, hogy a város szívében is elfogadná bárki. Valami módon megteremtődött a komfort is: tó kígyózott a víz, a villany a legtöbb portára. Az elajándékozott szőlők pedig ma aranyat érnek. Hogy milyen ember a jász? Ha lehetősége kínálkozik, csodálatos leleménnyel és ambícióval tud értéket termelni. Ha kell bort — ha kell hűtőszekrényt. Jász szépség lesz erz a kislány Napjainkban pedig a város piaca alighanem a leg- irígylésre méltóbb a megyében. Jászapátit elhagyva, Szolnok és Heves megye határán áll egy tisztes kort megélt, ^ám magára azért adni igyekvő tanya. Az udvaron egy munkás külsejű férfi biciklit szerel. Ügyesen bánik a szerszámmal, fjedig a balkezén csak három ujjat számlálhat. A gazdát, Makkos Sándort, szemmel láthatóan megette a munka. — Egy tanyasi gazdaembernek honnan van a műszaki ismerete? — teszem fel a kérdést a félig szétszedett kerékpárra mutatva. Makkos Sándor nevet. — Én úgy vagyok tanyasi, mint fővárosi. És úgy vagyok paraszt, mint munkás. De jász is csak annyira vagyok, amennyire hevesi. E találós kérdésnek is beillő bemutatkozást később megmagyarázza. Édesapja, Makkos Ala- joxs 18 holdon gazdálkodott mindaddig, míg a téeszbe nem lépett. Fia nem kívánta követni, 1953-ban Budapesten talált munkát, s ott dolgozik mind a mai napig. Közben úgy másfél évtizeddel ezelőtt kizuhant a HÉV peronjáról, s a bal kezének kis és gyűrűs ujja bánta.... A nyugdíj már elérhető közelségben van, így változtatni nem kíván. Hétfőtől péntekig a fővárosban kocsikísérőként dolgozik, a hétvége pedig a tanyáé. Vásárolni Hevesre jár, de a rokonokat, barátokat a Jászságban szokta felkeresni. Különös sors e perifériára szorult emberé. Vajon a Jászság szívében is ilyen zaklatott életet mondhatna magáénak? Nem lehet a Jászságot így felemlegetni, hogy szóba ne jöjjön az ott éők mássága. A megkülönböztető jegyeket ki-ki saját ítélkezése alapján állítja sorba. Ha egy társaságban valaki a jász származásával áll elő, biztos, hogy a jelenlévők felütik a fejüket. — Vajon mi az alapja a megkülönböztető figyelemnek? — forgatom magamban a kérdést, de megnyugtató megoldás híján a tájegység egyik legjobb ismerőjéhez, Szabó Lászlóhoz, a Damjanich Múzeum főmunkatársához fordulok válaszért végül. — Ma már szinte kikezdhetetlen az a tény, hogy az Észak-Iránból származó alán nép soraiból kerültek ki a jászok és a szovjetunióbélá rokonaik az őszetek. A Szir- Darja mellől a Kaukázus előterébe jutottak, ahol egy olvasztótégelyben éppen a bronzkori kábán kultúra fortyogott. A magyarok közelében éltek, az Aranyszarvas legendájában Dúl király lányai nagy valószínűséggel jász szépségek lehettek. Rájuk telepedvén, a kunok segédnépekké tették őket, aztán így együtt menekültek a tatárok elől hazánk területére. — Ügy tudom, e történelmi hipotézishez napjainkban nyertek újabb támpontokat. — Az őszetek és a jászok rokonságát ma már evidenciaként kezelhetjük. Oszétia északi részén az Orosz SZSZK-hoz, déli területe pedig a Grúz Autonóm Köztársasághoz tartozik. Ordzsono- k,i tízében él egy Kuznyecov nevű régész, aki a közvetett bizonyítékok helyett közvetlen bizonyítékokkal szolgál a rokonság igazolására. Moszkvában Borisz Kalujev őszét Iszánmazású akadémikus írt kérésünkre egy ■ könyvet, amely fordítás alatt áll, de már előre látható, hogy tudományos szenzációkat tartalmaz majd. Már a kéziratban való elolvasást is nagy- nagy izgalommal várja a szakma. — A jászok mássága tehát történelmi adottság? — A dolgok naív egyszerűsítése lenne, ha az iráni mentalitáshoz hasonlítanám a mai jászokat Mások, de nem az eredetük miatt: amit ma karakterüknek tartunk, az a már itt eltöltött évszáMakkos Sándor bácsi, aki őrzi a megyehatárt záriak során vált vérükké. Alkalmazkodóak, mert így kellett tenniük ahhoz, hogy megőrizzék egzisztenciájukat, függetlenségüket, összetartozásukat és különállásukat. A kun ellenállt, a jász alkalmazkodott. Reflexük a rugalmasság, a tolerancia. Ennek köszönhették viszonylagos jó módjukat, létbiztonságukat. Alkalmazkodni — a tudós szavak ismerősen csengenek, — a megváltozott feltételekhez, közben a feltételeket magukat is alakítani szorgalommal, tehetséggel. Ezért válhatott a Jászság, e pompás vidék szemünk láttára is többé, gazdagabbá. Palágyi Béla
