Szolnok Megyei Néplap, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-16 / 193. szám
10 Ratalokról-fiataloknaK 1986. AUGUSZTUS 16. „Sokallom a munkát, keveslem a pénzt...” „A brigád neve nem jut eszembe...” „Szerződés kötött engem is...” Pályakezdés után néhány évvel Mindannyian átéltük, vannak, akik csak ezután élik át, vagyis előbb-utóbb valamennyien túlesünk rajta. Ezért, jóllehet közhely, mégis igaz tartalmat hordoz: életünk meghatározó lépése, amikor megkezdjük a választott, esetleg kényszerből választott pályát, amin hosszabb-rövidebb ideig haladunk. Korántsem mindegy, hogy az első lépésekhez kapunk-e segítséget, él-e környezetünkben, a munkahelyünkön olyan, aki átérezve a nem könnyű hetek, kezdeti hónapok jelentőségét, megfogja a kezünket és elmondja, mit hogyan kell csinálni. Kisújszállásiak Akik a Hortobágyot kutatják Ilyen akrobaUmnUtványokat is megkíván a talajmintavétel Sokféle pályakezdés létezik, mert akadnak, akik közvetlenül az általános iskola elvégzése után munkába állnak, akadnak, akik egyetemi-főiskolai tanulmányaikat követően helyezkednek el, és jócskán akadnak, akik érettségi — illetve szakmunkás-bizonyítvánnyal a zsebükben kezdik meg a pályájukat. Az indulás feltételeinek különbözősége mellett azonosságokat is felfedezhetünk. És efféle, minden pályakezdőt közelről érintő azonosságok a beilleszkedés gondjai, a megélhetés, magyarán a fizetés mértéke es a tervek valóraváltásához nyújtott támogatás. A szakmunkásképző intézetekben tanuló fiatalok már a tanulmányi idejük során megismerkedhetnek leendő munkahelyükkel, a munkatársaikkal és a várható lehetőségekkel. Hogy emiatt köny- nyebb vagy nehezebb helyzetben vannak-e, mint azok, akik a milnkakönyvükkel, a fris-' sen kiállított, egy életre szóló dokumentummal első ízben lépik át a munkahelyük küszöbét, vitatható kérdés. Hiszen a többségüket szerződés köti ahhoz a vállalathoz, üzemhez, ahol dolgozni kezdenek, mégpedig olyan szerződés, amelyet csak igen alapos átgondolás után érdemes egyoldalúan felbontani. A Mezőgép a megye egyik legnagyobb vállalata, több gyáregységgel, ahol folyamatosan igénylik az új szakmunkásokat és ahol úgy igyekeznek bebiztosítani maguknak a szakember utánpótlást, hogy a fiatalt még a tanulmányai éveiben a vállalathoz kötik. Tímár László a törzsgyár forgácsoló üzemében dolgozik két esztendeje. A szakmunkásképzőt Törökszent- miklóson végezte, a Mezőgép ottani gyárába járt szakmai gyakorlatra. — Azért döntöttem annak idején a szolnoki törzsgyár mellett, mert a bátyám is itt dolgozik — mondja a nyurga fiatalember. — Bevallom, eredetileg autószerelő szerettem volna lenni, de akkora volt a túljelentkezés, hogy átirányítottak a forgácsolókhoz. — Nagy törést okozott, hogy végül is mást kellett tanulni, mint amit szeretett volna? — Gyerekkori álmom volt az autószerelés .. . Igen, kellemetlen érzéseim támadtak a kezdeti időkben, aztán, ahogy jobban megismertem a kényszerből választott szakmát, megkedveltem. A pályakezdés tulajdonképpen simán ment. hamar befogadtak a régebbi munkatársak, öt hónap elteltével brigádtag lettem. — Melyik brigádé? Tímár László tanácstalanul felhúzza a vállait, zavart mosollyal néz ki az ablakon. — Hirtelen nem is tudom .. . A brigád neve nem jut eszembe. — Jelentett valami többletet a munkájában, hogy brigádtag lett? — Semmit, az is más dolog, meg a munka is más. A bérem ugyanannyi így is, mintha nem lennék brigádtag. — Vagyis mennyi? — Hát... Most már kijön a 27—28 forintos órabér, de teljesítményben dolgozunk. Havonta összejön öt- és félezer, nem rossz. Ahhoz képest, persze. — Mihez képest? — A munkaviszonyban eltöltött évekhez képest. Bár kértem már a munkatársaimat, hogy hadd legyek tagja a gmk-nak, azonban azt mondták, hogy majd ha leszerelek. Februárra várom a behívót. ' Nagy Gábor tavaly végzett a 605-ös Szakmunkásképző Intézetben: géplakatos. — Harmadévesként már a jelenlegi munkahelyemen dolgoztam, szerződés kötött engem is a Mezőgéphez. Mint tanulót, fokozatosan hozzászoktattak az itteni körülményekhez, feladatokhoz. Az eredeti tervem nekem is az autószerelés volt, és erről még ma se mondtam le. Egyelőre elégedett vagyok, igaz, vannak velem egykorú, azonos szakmájú srácok, akik az én négy és félezer forintomnál többet keresnek, persze máshol. — Tehát elpályázik a Mezőgéptől? Hevesen megrázza hosszú fürtjeit: — Szó sincs róla! Gyorsan megszoktam a kollégákat, a munkahelyet, a munkát, és különben is korai lenne még a változtatásra gondolni, hiszen csak tizenkilenc éves leszek. Almási István kissé türelmetlenül hallgatta végig a társait, ő már „öreg szakinak” érzi magát, hiszen öt évvel ezelőtt került a gyárhoz. — Megmondom úgy ahogy van, ha egy kezdő ide akarna jönni, lebeszélném. Legalábbis arról a szakmáról, ami nekem jutott. Hegesztőként végeztem 1981-ben, de a terveim szerint mezőgazdasági gépszerelő akartam lenni. — Miért beszélne le másokat a hegesztésről? — Ennyi pénzért egész nap bőrkötényben dolgozni... ! Szerintem az a baj, hogy nem tesznek különbséget a kezdők és a már több éve itt dolgozók bérezése között. Amikor én idekerültem, még megvolt a különbség. Ma már mindenki a munkája alapján kapja a fizetését. — És ez miért baj? — Nem is ez a baj, hanem, hogy a régi dolgozók nem érzik a hűségükért járó megbecsülést. — Azt hiszem, felesleges a kérdés, hogy máshol kíván-e elhelyezkedni. . . — Megvan a gépkocsivezetői jogosítványom, személy- kocsira szeretnék kerülni. A munkatársaimmal jói megvagyunk, bár néha vitatkozunk, természetesen a pénzen. Tudok olyan osztálytársaimról, akik kevesebb munkával jóval többet keresnek. — A pénzen kívül mi készteti még a helyváltoztatásra? — Semmi. Itt rövid idő alatt befogadtak, mindenki segített a kezdeti lépéseknél, a beilleszkedésnél. De sokallom a munkát és keveslem a pénzt. Ez van. Eszemben sincs hegesztőként nyugdíjba menni. * * * Újra meg újra átolvasom a jegyzeteim, és" szinte minden mondatban a pénz szóra bukkanok. A beilleszkedésre, a fogadtatásra egyik fiatalember sem panaszkodott, sőt. csak dicséróleg szóltak az idősebb munkatársakról. Egyikük még azt is elmondta, hogy az igazgató gyakran megfordul az üzemrészben, elbeszélget a dolgozókkal, vagyis ha csak teheti, igyekszik köztük, velük élni, érezni. De mindezt kevésnek tartják. Nem szeretnék általánosítani, ennyiből nem is lehet, hiszen a megszólalt fiatalok csupán egy, igaz. igen jelentős hányadát képviselik a pályakezdőknek. Mégsem érdektelen a véleményük az életpálya első éveiről. zenöt pontot ért el a Semmelweis Orvostudományi Egyetem fölvételi vizsgáján, azaz első éves egyetemi hallgató. És ilyenkor, a siker csúcspontján érdemes néhány szót vesztegetni az indíttatásra; az előzményekre, a családra, az egykori alma materre. Annál inkább, mert Andrea két kitüntetést is mutat. Az egyiket 1976-ban, az iskola fennállásának 300. évfordulóján alapították a karcagi Gábor Áron Gimnáziumban. Nos, a Pro Schole kitüntetést három éven keresztül nem is adták ki, most Andrea megkapta. Mikor? — Azt hiszem azért, miért nagyon szerettem, szeretem az iskolámat. Országosan nem elismert, nem úgynevezett „elit” gimnázium, mégis kaptunk annyit tanárainktól, nevelőinktől, amennyit másutt más tanárok adnak. Elsőben még A Hortobágyot járjuk, könyörtelenül. Mármint a természet nem könyörül; vájkot köpünk, hörög a beszippantott portól a motor. A 33-as útról a Meggyescsárda felé kanyarodunk, ahol a tábla jelzi. A csárdával szemközti erdő hűvösében sátrak lapulnak. Ugyan kinek jutott eszébe ott, a világ végén kikapcsolódni? Kisújszállásiak. Nem táborozok, kutatók! A 13. Hortobágyi kutató-akció résztvevői. Szervezőjük, szellemi atyjuk dr. Tóth Albert, a kisújszállási Móricz Zsig- mond Gimnázium tudós tanára. Szenvedélyét úgy látszik sikerrel ottogatja növendékeibe, melynek egyik ékes bizonyítéka szűnni nem akaró érdeklődésük a puszta iránt. Geológusok, botanikusok, madarászok, hidrobiológu- sök (a vízi világ kutatói), rovargyűjtők és halkutatók. Leginkább gimnazisták — a megyei természet és környezetvédelmi versenyek győztesei —, és a gimnázium egykori tanulói. Gönczi Károly például már a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola harmadéves biológia-testnevelés szakos hallgatója, Dobai Tibor frissen végzett agrármérnök. Ok ma a tüzet őrzők, hiszen csak figyeltem, alkalmazkodtam, aztán megválasztottak az iskolai KISZ-bizottság titkárának. A középiskolákban az a divat, hogy a harmadik osztály végén megkérdezik a KISZ-bizottság titkárától, vállalja-e negyedikben is a megbízatást, vagy inkább a tanulásra, az érettségire, a felvételire tartogatja erejét. Őszintén szólva engem meglepett a kérdés, mert eszembe sem jutott, hogy ne vállalnám tovább. Mi adta Andreának az önbizalmat? Egyrészt az, hogy a tanulással soha nem volt gondja, végig csupa ötöst írtak a bizonyítványába az általánosban és a középiskolában is. Ráadásul külön érdeklik a nyelvek, angolból korosztályában a megye első tíz legjobbja közé vere- kedte be magát a tanulmányi versenyeken. Külön dicsőség; több megye bajnokrégi jó szokásuk a terrpészet kedvelőinek; érkezésükkor meggyújtják a tábortüzet, amely szunnyadozhat napközben, de nem alhat ki az egy hét elteltének végéig. Hajnalban kelnek, reggel nyakukba akasztják a legszükségesebb felszereléseket ságában a területi kilencedik helyet szerezte meg. És ezért a tanulmányi eredményéért, a jó közösségi munkájáért kapta a gimnázium egykori diákjáról, majd tanáráról, a neves turkoló- gusról elnevezett Németh Gyula emlékplakettet, amely már városi rangú elismerés, hiszen a könyvtár, a művelődési központ és a gimnázium közösen alapította. A plaketten egy felkiáltójeles mondat olvasható; A jó kunok! ők indítottak... Bizony érdemes volna egyszer arról is szót ejtenünk, hogyan ápolja múltban gyökerező hagyományait egy-egy településünk, hogyan igyekszik kitörölhetetlenül eszébe, szívébe vésni fiainak; soha ne feledjék a szülőföldet! De maradjunk még egy kicsit a tanulásnál! A módszer érdekel. — Naponta 3—3 és fél órát tanultam, nem tagadom le. Pedig néhány diák arra büszke, hogy a kisújjából rázza ki a tudást, könnyedén megszerzi a jó jegyeket. Nem! Tanulás nélkül nem ment volna. A reál tárgyakat szerettem jobban. És irrtelüetük a nyelveket. Azt tudtam, hogy nem humán pályára készülök, mégis gondolkoztam, hová is jelentkezzek. Végül arra a következtetésre jutottam; megpróbálok valami nehezet. Ha sikerül jó, ha nem, legaláhb tudom, mi a mérce. Andreának sikerült. Édesanyja — aki egyedül nevteli lányát — süteménnyel, gyümölccsel 'kínál. És hozzáteszi; lehet, hogy más nem, ő tudja mennyit kellett Andreának a tanulás, mit jelentettek neki a mozgalmi elfoglaltságok. Sokat, nagyon so— a távcsövet, a műszereket, az elemózsiát —, kerékpárra pattannak, és irány a Hortobágy, az éppen esedékes kutatási terület. A geológusok talajmintákkal birkóznak a botanikusok a növénytársulásokat vizsgálják, a többiek is teszik dolgukat választott szakmájuk szerint így térképezik föl nyárról-nyárra a Hortobágy egy-egy kis területét Kutatásaik eredményeit számtalan helyen publikálják, az egyetemisták, a főis-, kolósok diplomadolgozatai is a pusztán tapasztaltak alapján készülnek. Mi a vonzó együttléteik- ben ? A természet kutatása, a tudományos munkálkodás és a kötetlen kikapcsolódás finom ötvöződése. Tizenhárom évvel ezelőtt kezdték, és remélik, még hosszú évtizedeken át folytathatják a münkát. kát. De szerencsére a gyors észjárás, a jó képesség mellől nem hiányzott a szorgalom az akarat, a kitartás. Mindennek persze hátterét otthon kellett megteremteni; a nyugalmas, kényelmes, biztonságot sugárzó lakásban, a bizalommal teli szülő—gyer- mlek kapcsolatban. És valószínűleg ez a kellemes légkör határozhatta meg Andrea jellemének azokat az alapvonásait, amelyekkel társai, bizalmát kiérdemelte. Mert ő sohasem kérkedett a kitűnővel, inkább az osztálytársak elismerését váltotta ki eredménye. A negyedik tanév elején, 18. életévét betöltve az iskola pártszervezetének tagja lett. Kérdezem, milyen mély az elkötelezettség, nem okozott-e csalódást az, hogy most már más oldalról is megismerte tanárait? — Nem, nem okozott csalódást. Nyilván azért szerettem, szeretem őket, mert megérdemlik. Társukká fogadtak a pártalapszervezet- ben is. Újra a jövőt vizsgáljuk, Andrea édesanyja nem titkolja aggodalmát. Kiröppen a nagylány! A napi találkozások kéthetenkénti, esetleg csak havonta ismétlődő rövid beszélgetésekké zsugorodnak, amelyek alkalmával épphogy a legfontosabb dolgok jöhetnek szóba. Termé- sztetes az anyai féltés, gyors a felelet:, — Mert nem bízol bennem eléggé anyukám! De hiszen bízik, hogyne bízna! Ugyanúgy, ahogy saját magában megbízik, hiszen másként miért vállalná az újabb hatéves tanulás mindenféle terhét. Ideje útbaindítanunk Andreát! Mi mást javasolhatnánk, mint amit mérceként ő állított maga elé: próbálj meg valami nehezet Andrea) Egri Sándor Ben dó János gaonna, kupahtanáca — E Megpróbált valami nehezet ANDREA SIKERES FELVÉTELIJE A fölvételik okozta országos láz csillapulóban. Ezekben a hetekben sorra megkapták az értesítéseket a jelöltek és a borítékban egyetlen szóra reagáltak csupán: fölvételt nyert, vagy nem nyert. Nem hiszem, hogy különösebben sorsromboló lenne egy-egy elutasítás, az viszont igaz, sorsokat életpályákat határozhat meg az igen. Nos, Gyéresy Andreának, Karcagon már nem kell nyugtalankodnia, a százhúszból százti-
