Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-29 / 177. szám

r SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JÚLIUS 29. Nápolyiról Szolnokra Már eldöntöttem, hogy itt maradok A városok vetélkedése, la­kosaik tréfálkozása egymás rovására Olaszországban is gyakori dolog. Egy trieszti is­merősöm, amikor megtudta, hogy él Szolnokon egy Ná- polyból ideszármazott férfi, így sóhajtott fel: „Pedig azt hittem, végre találtam egy várost a világon, ahol nem bukkan föl egy nápolyi!” Hogy Walter De Vita erre mit válaszolt volna, azt nem tudom, de föltételezem, hogy aligha maradt volna adós va­lami szellemes riposzttal, éles nyelvért ugyanis Ná­polyban sem mennek a szomszédba. A haja hófehér, pedig még csak ötvenkét éves. Tizenhá­rom éve él Szolnokon. — Hogy is kezdődött a történet? — Számomra azzal, hogy 1933-ban megszülettem. A családom Nápoly környékére való. Szegények voltunk: pa­rasztok, napszámosok, kén­bányászok. Az apám már gyerekkorában a bányába került, a kifejtett ként gye­rekek hordták föl kosarak­ban a hátukon. Nagyapám is ott dolgozott, róla mesélték, hogy amikor ő osztotta ki a kosarakat a gyerekeknek, a legnehezebbet mindig a sa­ját fiának adta, nehogy meg­szólják, hogy kivételez... Ke­mény ember volt, ilyenné ne­velte az apámat is, aki már a fasizmus előtt tagja volt a szocialista pártnak, majd 1943-ban az elsők között szer­vezte a kommunista pártot. Nagyon aktívan politizált: agitált, sztrájkot szervezett, önzetlenül csinálta, sőt él­vezte, ez volt az élete. — Hogyan telt a gyerek­kora? — A gyerekkoromat az ut­cán töltöttem a testvéreim­mel együtt, mint a többiek. Egy fiú- és egy lánytestvérem van. A fasizmus idején nem volt olyan szervezet vagy hely, ahol gondoskodtak vol­na rólunk, ahol jól éreztük volna magunkat. Szomorú idők voltak. Ahogy fölcsepe­redtem kitanultam a kerá­miaszakmát, de valahogy nem voltam elégedett, töb­bet szerettem volna Később, ez már jóval a felszabadulás után történt, beiratkoztam a nápolyi Szépművészeti Aka­démiára. — Milyen szakra? — Díszletfestést tanultam. — Miért pont díszletfes­tést? — Ez tetszett a legjobban. Elvégeztem az Akadémiát, de nem dolgoztam színház­ban, mert nem volt protekci­óm Úgynevezett alsó közép­iskolába kerültem, rajzot ta­nítottam 11—14 éves gyere­keknek, először Avellinóban, aztán áthelyeztek a szardí­niái Nuoróba. — Szardínia Olaszország talán legszegényebb, legfej­letlenebb tartománya. Úgy tudom oda büntetésből is he­lyeznek embereket. — Ez igaz, talán ok is lett volna rá. az iskola vezetése nem rokonszenvezett velem, mert mindkét helyen szer­veztük a CGIL, a kommunis­ta-szocialista szakszervezet iskolai csoportját. Ez akkor nagy szó volt, 1968 előtt a CGIL inkább az üzemekben dolgozott, az iskolákban ne­hezen tudta megvetni a lá­bát. Szóval esetleg arra is lett volna ok, hogy büntetés­ből helyezzenek Szardíniára, de nem azért történt. Avelli­nóban helyettesítő tanár vol­tam, fölajánlottak Nuoróban egy állást végleges kineve­zéssel, hát elfogadtam — Hogyan kezdődött a kapcsolata Magyarországgal? — Ügy, hogy a feleségem túristaúton járt Olaszország­ban, és Firenzében megis­merkedtünk. Leveleztünk vagy hat-hét évig, közben tanult meg olaszuL Ma már jobban beszéli az anyanyel­vemet. mint én a magyart. Meglátogattam Szolnokon, aztán 1973-ban összeházasod­tunk. Azóta itt élek. — Gyakori eset, hogy ma­gyar lányok olasz férfihez mennek feleségül, de az an­nál ritkább, hogy nem a fe­leség megy Olaszországba, hanem a férj költözik ide. — A feleségem nem akart Olaszországba menni. Min­den ideköti: itt éLnek az idős szülei, szereti a munkáját a Centrum áruházban, ahol többször is kitüntették, szere­ti ezt a várost. Én könnyeb­ben mozdultam. — Mielőtt ideköltözött, biz­tosan volt valami elképze­lése Magyarországról. Iga­zolódott a várakozása? — En kommunista vagyok, párttag voltam otthon, álta­lában rokonszenwel és vára­kozással tekintettem a szoci­alista országokra, és nem is csalódtam. Persze sok min­denről kiderült azért, hogy másképpen van, mint ahogy képzeltem. — Példáiul miről? — Például azt hittem, hogy az emberek itt sokkal lelke­sebben dolgoznak, hogy min­denki örömet talál a munká­jában. Aztán hamar rájöt­tem, hogy ez itt sem így van. Meg hát, hogy is mondjam, sok a gondatlanság, a nemtö­rődömség. Pedig a szocializ­musban mindenki tulajdono­sa a gyárnak, üzemnek, úgy kellene irányítani a közös­ség javára, ahogyan a tőkés a maga javára irányítja az üzemét, olyan céltudatosan és felelősséggel. Valahogy jobban kellene ügyelni az aprónak tűnő részletekre, a munká­ban, de az egész életiben is. Van a nagy nekigyűrkőzés, hogy felépítünk egy új társa­dalmat, és az apróságok, a kis dolgok nem számítanak. Régi új gyógyszertár Egy múlt századvégi szép patikabútorhoz tervezték, s elkészülte után azzal is ren­dezték be Mecseknádasd új gyógyszertárát A diófából faragott eklek­tikus, mívesen megmunkált üvegezett ajtós, polcos szek­rénysort és a hozzá tartozó afficinát — a gyógyszerek elkészítésére és kiadására szolgáló pultszerű asztalt — a beléje faragott évszám ta­núsága szerint 1899-ben ké­szítette egy feltehetően Sely- lyén vagy a környékén mű­ködő asztalos. Az Ormánsági községiben szolgált csaknem fél évszázadon át, majd on­nan a közeli Magyarmecské­re került, ahol a legutóbbi időkig használatban volt. Minthogy a ritka szépségű patikaibútor restaurálása már halaszthatatlanná vált, s ez­zel egyidejűleg napirendre került az új mecseknádasdi gyógyszertár építése, szeren­csés ötletként vetődött fel az értékes berendezés és a leen­dő épület „összeházasításá­nak” gondolata. Pedig a részletek is nagyon fontosak, a legnagyobb egész is apró részietekből áll ösz- sze. — Nem csodálkoznak né­ha az emberek, hogy áttele­pült ide Olaszországból? — De, gyakran előfordul. És vitatkoznak velem, hogy ott mennyivel jobb, azután kiderül, hogy alig tudnak va­lamit az ottani viszonyokról. A múltkor azt mondta vala­ki, hogy ő nem érti, miért olyan nagy baj a munkanél­küliség, szerinte éppen az a jó: az ember csak sétál, nem dolgozik, és kapja a segélyt. Nem is tudtam hirtelen, ne- vessek-e vagy bosszankod­jam. — Ha így volna — mondtam —, nem harcolna mindenki foggal-körömmel a ■munkahelyéért, ott sem hü­lyék a munkások. Sok ember teli van mítoszokkal, vagy nem is tudom... hogy a mun­kanélküliség jó, a sztrájk meg vidám népünnepély, és mellékesen egy csapásra minden nehézséget megold. — Hogy telnek itt a nap­jai? — Csendben, egyszerűen, Dekoratőr vagyok az Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalatnál, a szabad időmben kirándulunk a feleségemmel, színházba, koncertre járunk. Sajnos nincs gyerekünk. — Fest is, látom a falon a képeit. — Igen, festek is, ha rá­érek, de csak magamnak, kedvtelésiből. — Elégedett az életével? — Igen. Szerényen élünk, de amire szükségünk van, arra telik. Most már meg­szoktam az itteni életet. — Nehéz volt? — Csak az elején. Nápoly­ban jó szórakozás volt, hogy vasárnaponként kiültem egy presszó teraszára, ahol vad­idegenek pillanatok alatt szóba elegyednek, és egy perc múlva már nyakig van­nak a sportban vagy a poli­tikában. Itt zárkózottabbak az emberek, inkább befelé fordulnak. Ez az elején za­vart, azután megszoktam. — Szokott Nápolyról ál­modni? — Gyakran, és olyankor olaszul beszélek álmomban. Tíz éve nem voltam otthon, de azért nápolyi vagyok most is. A múltat nem lehet, de nem is kell elfelejteni. A csa­láddal tartom a kapcsolatot, gyakran jönnek ide, de né­ha elfog a honvágy: hiány­zik Nápoly, az ottani konyha, az ottani beszéd... talán azért is nem megyék, mert utána rosszabb lenne visszajönni... és már véglegesen eldöntöt­tem, hogy itt maradóik. B. A. Fölnevelni-ha szűkösen is- tisztességgel Nagycsaládosok Tlszakürtön Marosi Béláné anyagbe- Két éve Kiváló Dolgozó ki­szerző Tlszakürtön, a Kecs- tüntetést kapott. Hat éve keméti Konzervgyár telep- egyedül neveli négy gyerme­helyén. Ott találkoztunk. két. Minden forintnak helye van — Mennyi idősek a gye­rekek ? — Kétszer születtek ikre­im. A lányok már elmúltak tizennyolc évesek, a két fiú most töltötte be a tizenné­gyet A lányok Nagykőrö­sön végezték el a gimnáziu­mot Klári munkát keres, a Kecskeméti Konzervgyár­ban szeretne elhelyezkedni, Györgyi pedig a rendőrség­nél. A fiúk ősztől tanulnak tovább a szolnoki 605-ös számú Szakmunkásképző­ben. Bár a gyermekek már nagyocskák, a megélhetés így is nehéz, hiszen ahogy mondják: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. — Mennyiből élnek ha­vonta? — Körülbelül nyolcezer forint jön össze, a fizetéssel, segéllyel, családi pótlékkal együtt. — Hogyan osztják be ezt a pénzt, hogy ötüknek elég legyen? — Mióta egyedül nevelem a gyerekeket, nagyon meg kell néznünk, hová tesszük a forintokat. Úgy gazdálko­dunk, hogy például az élel­miszert nagy tételben, hó­nap elején megvásároljuk, így nem kell mindig szalad­gálni. az üzletbe, és a hónap végén is van Uszít, cukor. Van egy kis .háztájink” is: pár tyúk, zöldséges, egy-két gyümölcsfa: persze ezzel sok a dolog, de a gyerekek mindig segítenek. Tartózko­dunk a nagyobb adósságok­tól, mert ha táppénzre megy az ember, könnyen kibillenti a családi kasszát egy na­gyobb összegű tartozás. A gyerekek egymástól örök- lik a ruhákat, átalakítom a lányok nadrágját, hogy a fiúk is el tudják hordani pár évig. Az biztos, hogy ná­lunk semmi nem mehet po­csékba, mindennek megvan a helye. Még szerencse, hogy majdnem egyforma a méretem a lányokkal, így körbejár egy-egy ruha, pu­lóver, mindhárman osztoz­kodhatunk rajta. — Milyen támogatást kap a munkahelyétől, a tanács­tól? — A fiúk után rendszere­sen kapok nevelési segélyt, iskolakezdés előtt rendkí­vüli juttatást, iskolaszerek­re, táskákra, köpenyre. A munkahelyen szinte pillana­tok alatt elintézték az emelt családi pótlékot, s azt, hogy a válásunk után én kapjam kézhez ezt az összeget. Egy műszakban dolgozhatok, ami nagyon jó, mert regge­lente el tudom indítani a gyerekeket az iskolába. Hat gyerekkel — egyedül Csorna Antalné egy éve él külön a férjétől, azóta tizen­kilenc éves nagyfiával „igaz­gatja” a héttagú családot. — A fiam lépett a család- fenntartói szerepbe, a helyi téeszben dolgozik, én most váltom ki a magángazdál­kodási engedélyt, mertdiny- nyét, paradicsomot terme­lünk itthon. Fuvarozást is vállalok — főleg télen — így próbáljuk a népes csa­ládot ellátni. A kis, kétszobás családi házban mindenütt patyolat­tisztaság, az aprónép is tiszta, vasalt ruhában, a leg­kisebb csemete, Éva hófe­hérben alussza délutáni ál­mát. — Nagyon sok munkával jár ennyi gyerek? — Hát, dolog akad bőven, télen is, nyáron is. Hacsak a mosást nézzük, szinte ál­landóan ázik, szárad vala­milyen ruhanemű, a vasa­lásról nem is beszélve. Nem is győznék mindent egyma­gám — a gyerekek sokat se­gítenek — így szoktatom őket kiskoruktól kezdve. Vagy a kisebbekre vigyáz­nak, vagy a fóliában segíte­nek. Persze amikor iskolá­ban vannak, itöbb a dolog, hiszen előbb az ottani fela­datokat kell elvégezniük, de mind napközis, így mire ha­zaérnek, többnyire már kész a házi feladat, itthon nem sokat kell bajlódniuk. — Mennyiből élnek meg havonta? — Ez változó., mert nyá­ron több jön össze a kertből, télen a fuvarozás hoz in­kább a konyhára. Az állan­dó „biztos” pénz a fiam fi­zetése, de az nem sok, úgy négyezer-négyezerötszáz fo­rint körül van. Sokszor ajánlották már, hogy adjam állami gondozásba a gyere­keket, de ezt nem akarom. Hiszen ha én szültem meg, én is szeretném fölnevelni, elindítani őket az életbe, s ha szűkösen is, de tisztes­séggel. — Kapunk rendkívüli se­gélyt, nemrégiben vettem öt pár szandált a gyerekek­nek, el is ment kétezer fo­rint. A napköziben is kap­nak térítést az ebédért a gyerekek, ez is segítség. — Van-e valamilyen ter­vük a jövőre? — Terveink vannak, de- hát a megvalósításhoz össze kell szedni egy kis pénztj A házat szeretnénk kibővíteni, a tetejére, oldalára is ráfér egy kis javítás, ehhez sze­retnénk majd a tanács se­gítségét kérni. A tanács is segít A két család már évek óta nem volt nyaralni. Elég fur­csán néztek rám, amikor er­ről érdeklődtem, s azt hi­szem ez érthető. Egy nagy létszámú családnál minden fillér számít, egy-egy nyara­lás pedig anyagi csőd lenne. A kikapcsolódást ki-ki a maga módján tervezi meg, Marosiék otthon, a kertben dolgoznak, Csomáék úgy­szintén, így telik el a — pi­henésre szánt idő. Tiszakürtön 25 nagycsalá­dos él. Ebből 16 családban egyedül neveli valamelyik szülő a gyermeket. A tanács munkáját dicséri, hogy a felmérések szerint a nagy- családosok minden gyerme­két fel tudják venni a böl­csődébe, óvodába, az isko­lákban differenciáltan fog­lakoznak velük. Ennek is köszönhető, hogy tanulmá­nyi eredményeik nem rosz- szabbak, mint a többi gyer­meké. Lakás, házvásárlás so­rán előnyben részesítik á nagycsaládosokat, s pénzzel is segítik őket. így tavaly 7 család (tizenöt gyermek) rendszeres nevelési segélyt kapott, rendkívüli segélyre pedig 41 ezer forintot fizetett ki a tanács. Idén rendkívüli segélyre 61 ezer forintot, s a szociális segélykeretből — amely 1 millió forintnál is több —, a folyamatos neve­lési segélyre is több ezret szánnak Tiszakürtön. S. Tóth Aliz A Szolnoki Patyolat Vállalat Ságvári kör úti 3. sz. üzletében a hagyományos szol­gáltatások mellett árusítással is foglalkoznak. Az üzlet 150 ezer forintos raktár­készletében megtalálhatók többek között a készruhák, kötöttáruk, fonalak, táskák ég női szandálok is (Fotó: H. L.) Oetker­fagylaltpor Győrből Oetker-licenc alapján meg­kezdték a fagylaltpor gyár­tását a Győri Keksz és Os­tyagyárban. Az új terméket vanília- és csokoládé-ízesí­téssel hozzák forgalomba. Előállításához gépi beruhá­zásra nem volt szükség: gyár­tása a Gála pudingot, illet­ve az Aranka krémport ké­szítő gépsoron megoldható. A tervek szerint az idén mind­két fajta fagylaltporból egy- egymillió tasakkal adnak át a hazai kereskedelemnek. Az NSZK-beli cég és a győri gyár közötti kapcsolat már évtizedes múltra tekint vissza. Kezdetben főzőpudin­gokat gyártottak Oetker-el- járással, a későbbiekben a kínálat kibővült az instant, azaz hideg tejjel, főzés nél­kül készíthető Gála pudin­gokkal, majd az Aranka krémporral.

Next

/
Thumbnails
Contents