Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-28 / 176. szám
1986. JÚLIUS 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP X PAULINA ÉVA bnészballada (Részlet) 12. Halász Ferenc interjúkötetéből Megzsarolt természet Beszélgetés a Kiskunsági Nemzeti Park ürügyén „Társadalmilag nagy dolog, hogy egyre jobbak a „beszélgetések” országszerte. A nyitottság, nyíltság és nyilvánosság akkor is segíteni tud, amikor az akarat önmagában már tehetetlen” — írja Halász-Sztrapák Ferenc Arcunkon a történelem című interjú gyűjteményének, zárszavában. Halász-Sztrapák Ferencnek, a Petőfi Népe főszerkesztőjének a Forrás könyvek sorozatban jelent meg interjúkötete, amelyben Bács-Kiskun megyében élő, országos viszonylatban is megbecsülést, hírnevet szerzett vezetőket, tudósokat, alkotókat mutat be. Az alábbiakban a kötet egyik interjúját közöljük. Aradszky László: — A soksok őszinte kirohanása nem mindent fedett föl. Nem adta ki önmagát teljesen. — Voltak őszinteségi „rohamai”? — Sokszor. — Miket mondott? — Nézze, úgyse tudom elmondani. — A félelmeiről, a gátlásairól beszélt? — Igen. Tulajdonképpen volt is rá oka bizonyos fokig... Szécsi Katalin: — Bőrbetegsége volt. Pszoriázisnak hívják . .. Triviális neve pikkelysömör... „Psoriásis vulgaris: pikkelysömör: az egyik leggyakoribb chronikus bőrbetegség. Oka még tisztázailan, valószínűleg a szervezet több tényezője komplex összhatásán alapszik. Csecsemőn még nem mutatkozik, egyébként az élet bármely szakaszában kezdődhet és (vagy) ismétlődő kitörésekkel vagy permanens gócokkal évtizedekig fennáll. Alapjelensége a kölesnyi-lencsényi, gyer- tyaicseppszerű varakerotikus pikkelyekkel fedett psoriati- kus papula, ezt lekaparva, alatta vörös alap marad". „Jellemző a psoriatikus beteg bőrére, hogy ahol trauma, ütés, nyomás, szúrás éri, azon a helyen újabb psoria- sispapula jelenik meg”. (Orvosi lexikon) Szécsi Katalin: — A napfény használt neki. ö viszont nem mert strandra menni, mert szégyellte. Akkor még nekem se volt kertes házam, tehát nem napozhatott olyan helyen, ahol ne látták volna. Időnként rettenetes állapotban volt. Feküdt az István kórházban is tetőtől talpig bekenve kenőcsökkel. Egyedül az arcán nem látszott, és mindig reszketett, hogy rámegy. Nem jött az arcára, de a fejbőrére igen... — A betegség mennyire tette sebezhetővé? — Nagyon. Gondolj bele, hiú emberről van szó, aki ráadásul állandóan reflektorfényben él. Akinek arra kell vigyáznia, hogy ha megy az utcán, ne fújja föl a szél a haját, mert meglátják ... Ambrus Kyri: — A Balatonnál voltunk nyári turnén két hónapig. Egyszerűen nem volt hajlandó kijönni a strandra, hosszú ujjú, fehér ingben járt, mert szégyellte. Hiába mondtuk, hogy legalább itt, a kertben vetkőzzék le, senki se megy a közeledbe, a nap jót tesz neki. két hétig napozol, és elmúlik, mintha elfujták volna... Szerintem többet kellett volna foglalkoznia a betegségével, mert nem igaz, hogy nem lehet segíteni rajta. De mondom, arra se volt hajtandó, hogy napozzék . . Nem tudtuk rávenni, hogy feküdjön ki egyedül... Jó, ne jöjjön a strandra, persze, hogy nem akart 'kijönni, mert képzeld, el ha meglátják a rajongói. Én sem mennék hasonló helyzetben, és Temérdek néprajzi, ipar- művészeti, település- és egyháztörténeti tárgyak, írásos dokumentumot vett „leltárba” a Tisza II. vízlépcső üdülőkörzetében lévő húsz településen a Heves. Borsod, Hajdú-Bihar és Szolnok megye muzeológusaiból, levéltárosaiból alakult expedíció. A harmincöt tagú leletmentő csoport eddig ismeretlen emlékek után kutatott, amelyek közkinccsé tétele gazdagíthatja a terület múltjáról szóló ismereteket. A sarudi parókián például rábukkantak egy 18. század közepéről származó, nagyméretű bőrkötéses regesztára. Az értékes kötet a Károlyi család 1400 oklevelének kézzel írott hitenincs olyan ember, aki vállalná. De megpróbálnék tenni valamit... De ő nem, fehér, hosszú ujjú ingben töltötte az egész nyarat. — Es ha arctalan valaki lett volna? — Szerintem akkor sem... — Mivel ütötte agyon az idejét, amíg a többiek strandoltak? — Elment valahová vagy bent ücsörgött a szobában... Szűcs Judit: — Emlékszem, a házvezetőnője mennyit ápolta. Kit ne ziavama egy ilyen betegség? Ahogy elmúlt, végre föllélegzett, abban a pillanatban jött a másik helyen ... Ez is borzasztóan zavarta, meg a gyerekkori dolgok. Ambrus Kyri: — Tulajdonképpen nem értettem, miért volt lelki defektusa, hogy ő szerencsétlen... Már arra gondoltam —, nem is tudom — az volt a gyanúm, hogy beteg .. — Hogy érted ezt? — Szóval inkább ideggyógyászhoz kellet volnia for- nia, befeküdni valamilyen kúrára egy szanatóriumba vagy kórházba, hátha helyre pofozzák. Vagy pedig olyan nő, társ kellett volna mellé, aki lelket önt belé. Talán ez segített volna rajta. Valami defektje biztosan volt, mert ilyen sikeres embernek nem lett volna szabad öngyilkosnak lennie. A korábbi öngyilkossági kísérleteire azt mondhatom, hogy kilátástalannak tartotta az életét, de amikor már így befutott valaki ... aki ma is velünk lehetne, ma az élvonalban dolgozhatna és imádnák. Hallgatom a Slágermúzeumban a számait, amelyek jóval elmúltak tízévesek, és ma is ugyanúgy megállják a 'helyüket, nem érzem rajtuk a „port” sem a hangszerelésen, sem az előadásmódján. Csató Mária: — Nagyon könnyen elkeseredett, egy pillanat alatt, apró dolgok miatt. Nem kellett nagy eseménynek történnie, elég volt, ha valaki, akivel beszélgetni akart, nem ért rá — nem küldte el, csak nem ért rá, — attól ki tudott borulni. Azt hiszem, egy kicsit önző is volt, ha szüksége volt valakire, azt akarta, hogy az illető rögtön rendelkezésére álljon, és ha nem, akkor ösz- szetört. Ha én azt mondom neked, hogy most gyere ide, te nem haragszol rám. ha a*t válaszolód, hogy most nem érsz rá, hanem egyszerűen nincs időd. Ezt nehezen fogta föl. Labilis volt rettenetesen . .. Aradszky László: — Periódusonként volt rosszkedve Ha például nem úgy jött be egy nóta. ahogy szerette volna. És őt nem az érdekelte, hogy hány dal fut mellette, hanem az az egy, amelyik nem jött be, az bántotta. Sokszor magába roskadt, és semmi oka nem volt rá. A depresszió vagy menetrendszerűen jött. vagy ... a fene itnidja! Előfordult, hogy jó les másolatát, illetve kivonatát tartalmazza. Ugyancsak itt őriznek egy különleges egyháztörténeti ritkaságot, egy ökölnyi fagolyókból készített, három méter átmérőjű olvasót, amelyet elődeink a Vendel-napi szertartásokhoz használtak. A kuriózumok sorát gazdagítja egy tiszaderzsi család, a Papp dinasztia múlt század közepétől gondosan ösz- szerakott családi irattára. A ládafiából a hivatalos okmányokon kívül számos, a család tagjainak az ajkán született vers, világháborús történet, rigmus is előkerült. Több dokumentum tartalmazza a tiszai révek, vámok, átkelőhelyek történetét. hangulatban ebédeltünk va ■ liahol, utána beszálltunk a kocsiba, és nem lehetett lelket önteni belé, megmagyarázhatatlan, hogy miért. Mert valaki esetleg nem úgy nézett rá, ahogy szerette volna, vagy mit tudom én .. — Egyik pillanatról a másikra? — Nem mindig. Nem akarom túldramatizálni, ne értsen félre, hogy misztifikálom az ügyet, szó sincs róla. — Hogy lehetett „vissza- hdzni”? — Azt mondtam neki, hogy megiszunk egy pohár fröcs- csöt és le van sz .. .a az egész. És akkor megittunk egy fröccsöt. — És ez jó „gyógyszer” volt? — Mit tudom én! Lehet, hogy sört ittunk, hát ez lényegtelen. Nem is gyógyszer, hanem . .. akármi, csak elvigyem másfelé a gondolatait. Volt egy bizonyos metódusom, amely több-kevésbé bevált. Gyakran bevált. Száz- nyolcvan fokos fordulatot kellett venni, és abban a pillanatban ő is megváltozott . .. . .. Koós Jánostól is megkérdeztem: — ön szerint mi lehetett a depresszió oka? — Én mindig az italra vezettem vissza. Gondolom, az idegei is nagyon gyengék voltak, és ezért kis mennyiség is elég volt ahhoz, hogy baj legyen. — És ha mondjuk, belegondolt az életébe? — Csak mi vagyunk a világon olyanok, akiknek nincs anyja^apja? — Nem. Nem azt akarom állítani, hogy akiknek nincsenek szülei, annak el kell buknia. — Azért mondom. Sajnos, ő ilyen volt. Gyorsan összeomlott. A depresszió témájánál nyugtalanított valami. Kérdésemmel csak Szécsi Katalinhoz fordulhattam. — A Szécsi-testvérek közül, azt hiszem, Pali hasonlított legjobban édesanyátokra... Nem? — Elképzelhető, hogy hármunk közül ő örökölt legtöbbet anyám jelleméből. — Rokonságot vélek fölfedezni bizonyos tulajdonságokban. — Igen. (Nehezen) Ezen én még nem is nagyon gondolkoztam ... (Küzd a szavakkal) Tudod, nálam ez valami féle ... védekezés, mivel nem szeretem anyámat, és Palit annyira szerettem, hogy . .. ezért is nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, tudod? (folytatjuk) A tárgyak közül megvásároltak, illetve számbavettek több szobrot, kelyhet, tiszafüredi és mezőtúri motívumokkal ékesített ritka kerámiát, de ruhákat, főkötőket, hímzéseket, szőtteseket, a különféle egyesületek, olvasókörök, dalkörök írásos történetét kiegészítő emlékeket, lobogókat is. A feltárt anyagokat tematika szerint feldolgozzák és füzetekben megjelentetik. Az első kötet az iparművészeti és egyházi műkincseket dolgozza fel és adja közre. A tárgyaik egy részét a Hevesen nyíló városi múzeumban helyezik el. A lelet mentő munkát a jövőben tovább folytatják. A Kiskunságon akár öt önálló nemzeti park is lehetett volna: a védett területek közül ennyi külön-külön is megfelel a Nemzetközi Természetvédelmi Unió előírásainak, az ezer hektáros területi alapkövetelménynek. Az élő helyszínek néhól Petőfi alföldi verseit, Móra Ferenc történeteit, Nagy Lajos Kiskunhalomjának, Erdei Ferenc Fu t óhomok jának a leírását idézik. Annál erőteljesebb védekezésre kényszerülnek, minél kevesebb maradt meg belőlük. A szívós önfenntartó munkát, amely a mindennapi drámákat sem nélkülözi, nádfedeles székházból irányítják. A környező ligetekben telelnek át Kecskemét cinkéi, pintyei, miután a város egyik szeméttelepének a helyén sikerült visszaállítani a korábbi arborétumot Hankovszky Zsigmond egykori birtokán. Dr. Tóth Károly igazgató innen követi nyomon a környezetvédelmi viták fordulatait is. — Tudathasadás megkérdőjelezni azt a munkát, amely a hivatásunk. Mégsem véletlen, hogy összecsaptak az érvek és ellenérvek. Dönteni kell, hogy a jelenlegi társadalmi-gazdasági viszonyok között folytatjuk-e a természetvédelmet. Méghozzá a lehető legkomolyabban és következetesen, mert egyébként azt is leírhatjuk a listáról, amit eddig tettünk. Félő, hogy különben néhány éven 'belül nem sok természetvédelmi értékünk maradna. — Komolyan kell venni? Hol és kinek? — Különösen a végrehajtási megvalósítási szinteken. Mert minél messzebb távolodunk a törvényalkotó fórumoktól, annál inkább változik a helyzet megítélése. A bajok már a minisztérium vagy megyei tanács apparátusában megkezdődnek, attól függően, hogy ki melyik érdeket fogja föL A járásiban, községekben, üzemekben és gazdaságokban még kevésbé tapsolnak a környezet- és természetvédelmi törvénynek, mivel azok betartása ütközik saját üzemi-termelési érdekeikkel. — A természet autonóm rendszer. Nem tudja megvédeni magát? — Az embertől, sajnos nem. A mindenáron való termelési intenzitás, a felelőtlenség, de az ésszerű határokon túllépő idegenforgalom és vadászat is olyan károkat Okozhat, amelyeket nem lehet — vagy nagyon sokba kerülne — pótolni. — Tőlünk kell óvni azt, ami a miénk? — A biológiai törvények általában visszafordíthatatla- nok. Ha megsértjük őket, képesek arra, hogy megbosz- szulják magukat. Ha egyszer tönkreteszünk egy lápot, lecsapoljuk a mocsarat, fölégetjük, majd fölszántjuk a nádast, ha kipusztul egy növény- vagy állatfaj, ugyanazt még egyszer nem tudjuk életre hívni. Rengeteg mindent ki tud irtani az ember, de nem tud még semmilyen élőlényt létrehozni, az egyik washingtoni temetőben két- százhatvanegynéhány sírkő emlékeztet a véglegesen elpusztított állatfajokra. A hazai botanikusok is mintegy harminc értékes, ritka növényfajt tartanak nyilván, amely az utóbbi évtizedekben tűnt el a Kárpát-medencéből. Egyes fajokat nehéz külön-külön megvédeni. Hosszú távú eredményt csakis az élőhely védelme hozhat. — Csak tudományos érdek volna a számbavétel? — Alig tudom elképzelni, hogy annak, aki itt született, a hazájáról ne jutna eszébe egy szép jegenyefa- sor, borókás erdő, nádas, fásított tanya ligetes tő, vadvirágos 'kaszálórét, rekettye- füzes. A természetes táj a hazaszeretetnek is tárgyiasult jelképe, amely fiatalkori élményekből táplálkozik. Meg kell tartani az eredetiséget, mert nem lesz mire emlékeznünk. — Ennyire borúlátó? — Ellenkezőleg: hiszek abban a termelésben, amely nem teszi tönkre a természetes élővilágot. Lehetséges kialakítani a környezetkímélő gazdálkodást, életmódot. Egyébként van már példa a 'harmonikus szomszédságra. A svéd- és finnországi lakó. házépítésekre, városrendezésekre gondolok. Sokkal kiegyensúlyozottabbak az emberek ott, ahol nem meghódítani és föltétlenül átalakítani akarják a természetet, hanem együtt élnek vele. — Tehát az olyan gyakran hangoztatott vagy be sem vallott uralom helyett békés egymás mellett élésre van szükség? És ennek a mintája, modellje volna a Kiskunsági Nemzeti Park? — Az egyik föltétlenül. Nemzeti parkunkat környezetvédelmi minta területnek tekintjük, amely követendő példaként tágabb környékére is kisugárzik. Izlésformáló, erkölcsi és esztétikai szerepe is van. Hat éve, az alapításkor már nem leltük meg az érintetlen eredetiséget, amiről alig száznegyven éve olyan szépen írt Petőfi. Lényegében azt az állapotot helyeztük védelem alá, amit találtunk, s legalább ezt szeretnénk fönntartani. — Valahogy mégis be kellene avatkozni a folyamatokba, hiszen minden tavasz- szal megjelennek az alföldi belvizek, veszélyeztetve a vetéseket, épületeket. — Az újságok szerint. Pedig az a jó, hogy léteznek. A világ minden pontján tárolják az édesvizeket, mi viszont a tömegkommunikáció félrevert harangjai láttán, hallattán egy zsilip megnyitásával a Tiszán és a Dunán át elvezetjük a tengerbe. Utána pedig öntözünk. Azzal a szennyezett vízzel, amit a Duna és a Tisza hoz, tönkreteszi a talajokat, megindul a szikesedés, mérgezi a 'növényeket, állatokat, közvetve az embert is. Sok ezer hektárnyi, öntözéssel elcsapott területet kellene helyrehozni Magyarországon. — Groteszk helyzet. Mit lehet tenni? — Mindenesetre a nemzeti park egyes területein szabályozással visszatartjuk azt a természetes vízmennyiséget, amely nem veszélyezteti az emberi életet, kultúrát, épületeket, utakat. De például az égetéseket is ellenezzük, mert a tavalyi avas fűvel és bizonyos rovarkártevőkkel együtt megsemmisítik a hasznos élőlényeket. Köztük a szabad szemmel nem látható mikroorganizmusokat, amelyek a talaj felszínén vagy éppen a növényzetben bújnak meg. A hiányuk sokkal több kárt okoz a gazdaságnak, mint amennyi előny egyáltalán remélhető az égetéstől. Mert megbomlik a természetes egyensúly, az elszaporodott rovarok és gombák eliten vegyszert kell bevetni. Az adagok ráadásul túlzottak. A szántóföldi növények rendszerint nem igényelnek annyi nitrogént, foszfort, és káliumot mint amennyit kapnak. A fölösleg a talajvízbe, onngn a vízgyűjtőkibe jut Sőt, a vadászok is mérgeznek — a százezer számra kitett, injektált tojásokkal. A csalétket a ritka védett madarak sem kerülik el. Esetleg közvetett hatására pusztulnak: a róka, varjú, szajkó teteme mellett találunk védett sast, ölyvöt és sólymot is. Néhány veszélyeztetett növény- és állatfajunknak — például az ős- páfrányok közé tartozó Virginiai holdra tának, a Metel- ka medvelepkének, borznak, zöld gyíknak, parlagi viperának — már tényleg csak az ínmagja maradt meg a nemzeti parkban. — Érthető, hogy ezeket minden eszközzel: őrjáratokkal, szankciókkal, szabdly- sértési feljelentésekkel védik a mániákus gyűjtőktől és a csempészektől. De a többi élőlényre miért kell hasonló gonddal vigyázni? — Fenn kell tartani őket a későbbi keresztezések, nemesítések érdekében is, mivel értékes genetikai tulajdonságaik vannak. Nagyobb a tűrőképességük; például más, jobb az itteni szürke magyar szarvasmarha, racka- juh húsának vagy tejének az összetétele. A mai vadrozs évezredek alatt fejlődött ki a homokpusztán, az egész ökológiai egységből szívta magába azokat a tulajdonságokat, amelyeket génrendszere az utódokba örökít. —Vagyis a természetvédőknek is be kell avatkozniuk a természetbe. Nem ellentmondás ez? — Lehetetlen úgy elképzelni a természet megóvását különösen magasabb népsűrűséggel számolva, hogy teljesen magára hagyjuk. A tudomány segítsége nélkül végzetes hibákat követhetnénk el, mert a spontán beavatkozások következményei szinte beláthatatlanok. A kutatási eredmények birtokában viszont közibenyúlunk ott, ahol szükséges. A nemzeti parkot nem lehet bekeríteni, sőt, egyes területeken szeretnénk visszaállítani a száz évvel ezelőtti állapotokat. Ez gazdasági megfontolásból sem mellékes: például az egykori, tizenötezer holdas Bugac- puszta homoktalaja most is a régi, csakhogy hajdanán gyönyörű ősgyep takarta, amely több tízezer világhírű magyar szarvasmarhát tartott el. Könnyű belátni, hogy a három-négy mázsás rozstermés a töredékét sem fizeti annak; amit az állattartás hozna — A gazdasági érdekek viszont egyértelműen az intenzív eljárásokat helyezik előtérbe. — Ilyenkor kell mérlegelni a hosszú távra szóló természetvédelmi és a rövidebb érvényű, ám olykor szinte zsaroló gazdálkodási érdekeket A hatósági megtorlások mindig utólagosak és gyakran eredménytelenek. Belső meggyőződésre van szükség, pótolhatatlan természeti értékeink és a magunk — az emberek — érdekében. Részleges megoldást ígér, hogy csaknem 38 ezer hektárunkból — amely gazdaságok, vadásztársaságok tulajdonában, illetve kezelésében van, ipari üzemekkel határos — hatezret már átvehettünk saját céljainkra. Erre kötelez bennünket nemzetközi tudományos hivatásunk is, amelyet az UNESCO egyik bioszférarezervátumaként töltünk be. Persze, a többi területen is jó volna megelőzni, hogy a saját, közös kárunkon kelljen tanulnunk. (1981). Néprajzi, történeti emlékek „Leltár” a Tisza II. üdülőkörzetében
