Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-26 / 175. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JÚLIUS 26. I Arcképvázlat | Ha a vétség kétségtelen Vannak emberek, akik munkáséletük során sose mondhatják el magukról, hogy könnyű feladat, kellemes’ munka az övék. Varga Ferenc az ilyenek közé tartozik. Mielőtt találkoztunk, elgondoltam, hogy egészen biztosan egy fásult, fáradt, rossz kedvű emberrel fogok megismerkedni. Készítget- tem is magam jó előre: olyan emberhez megyek, aki munkája során nap mint nap emberi hibákkal, bizonyítható rosszasággal birkózik. Tudtam ugyanis róla, hogy Mezőtúr városában ő a szabálysértések előadója, a tanács hatósági osztályán. Kiegyensúlyozott, nyugodt, halk szavú barátságos emberrel ültem aztán négy- szemközt. Magatartásán, gondolatain nyoma se volt annak, amit vártam. Halkan, meggondoltan beszélt. Olyannyira, hogy rákérdeztem. — Nem vagyok, sose voltam nagyhangú, azt már mondták rám, hogy túlságosan szigorú vagyok, de azt is, hogy igazságos. Ezt az utóbbit módom volt sok-sok éven át ellenőrizni is, hiszen tavaly például 254 szabálysértési feljelentésemből, büntetésemből mindössze öt miatt fellebbeztek a megyei tanácsnál, és ott helybenhagyták az én végzésemet. Szó se róla, volt ideje gyakorlatot szerezni, eligazodni a törvények világában. Az idei a 32. éve a tanácsnál és bár elejétől kezdve nem szabálysértéssel foglalkozott, mégse mondhatja, hogy korábbi megbízásai kellemesebbek voltak. 1954-ben begyűjtési megbízottnak nevezték ki. Aki csak történe- lemkönyből tud a 32 év előtti magyar valóságról, most legyinthet, ugyancsak utálatos munka volt az. Aki élte azt a kort is, tudja: valóban nem volt közszeretett ember a begyűjtési megbízott, de — a helyenkénti és esetenkénti túlkapásoktól eltekintve — a háború nincs- telenségéből ocsúdott ország ellátásáért dolgozott! Még mondja valaki, hogy a történelem nem szól bele a kisemberek sorsába: 1956 után megszűnt a begyűjtési hivatal s ebből következően Varga Ferenc ú., feladatkört kapott Mezőtúr Város Tanácsánál. „Köszönöm szépen” — ez se volt kellemesebb! Pár évig ő volt a pénzügyi osztály végrehajtója. Tulajdonképpen az igazgatási — ma hatósági — osztály dolgozója 1959-ben lett. Akkor kezdődött ismerkedése a szabálysértésekkel, azokkal a kis emberi hibákkal, mulasztásokkal, amelyekkel még nem a törvény szigora elé idézik a vétőt „csak” a tanácsházára. Ki számított akkor szabálysértőnek? Akik nem irtották az arankát, akik nem védekeztek idejében a kukoricamoly ellen. Az első nagy változás (korábban a biciklilopás volt legfeljebb a divat) az önkiszolgáló boltok, áruházak megnyitásával kezdődött. Ott látta először a magyar elérhető közelségben a portékát, s ott próbálkozott nem a bevásárló, a ibolti kosárba, hanem a sajátjába rejteni. Varga Ferenc hiába próbál emlékezni, arról a régi világról se jut eszébe egy kenyérlopás sem. Nem éhségükben, nincsteienségükben loptak, és lopnak ma sem az emberek. A drágább luxus árucikkek — italok, kozmetikai szerek, márkás cigaretták — vezetnek az áruházi lopások listáján. Amíg régen a szabálysértési ügyintéző a 200 forint alatti értékeket el- tulajdonítókkal intézkedett, ma már 2000 forint a határ Mellesleg manapság találkozott néhány kispénzű nyugdíjassal is az elkövetők között. Szégyenkezve összetörtén állnak elébe, a elmondják: kicsi a nyugdíj várták haza a messzire távozott közeli rokont, könnyíteni akartak a beszerzés gondjain Varga Ferenc nem mondja ki, de ahogy erről a néhány esetről beszél, érthetem: az ilyen megtévedtek nem találkoznak egy eset után a szigorával. Nehogy elfelejtsem, a szabálysértési ügyekből jócskán van a listán. Számolni kell azokkal, akik vétenek a közrend, a köz- tisztaság, az építésrendészet szabályai ellen, és ha tetszik, ha nem el kell járni azokkal a szülőkkel szemben, akik a kötelező iskolai tanulmányok alól vonják ki gyerekeiket. Szomorú, ezek vannak a legtöbben... Varga Ferenc különben nemcsak Mezőtúr városában ismeri jól a szabálysértési ügyeket. Másodfokon hozzá tartozik Kétpó, Mezőhék és Mesterszállás is. Ügy tapasztalta a falvakban kevesebb a szabálysértő, vagy (kimondjam, ne mondjam) nem veszik észre akarattal, akarat nélkül?. .. Mondtam neki, nem irigylem! Lehet sokan ismerik Mezőtúron, de sokan nem a legszebb pillantásukkal mérik végig, amikor végig megy a városon. Nevet, de mondta már másoknak is: nyugodtan végigmegy a főutcán, nem tart attól, hogy megtámadják. Volt már, hogy megszóltak, de én nyugodtan a szemébe nézek mindenkinek. Varga Ferenc tulajdonképpen már egy éve nyugdíjas lehetne. A hatósági osztályon azonban (Túron se, máshol se) nem állnak sorba a szakemberek, a jogvégzett fiatalok, akik azért töltik az idejüket, hogy szabálysértési ügyintézők legyenek. Rengeteg munka, mindennapos vita, emberekkel való foglalkozás, akinek ez jut osztályrészül. És még sarokházat se vesz, munkásélete végére a becsülettel végigdolgozott évtizedek után a szabálysértési ügyintéző. Varga Ferenc annyit ért el, hogy sajátja a lakás, amiben családjával él. Máig van biciklije, mert valamikor azzal járta a végtelen túri tanyákat, s ma is szívesen végigkerekezik a városon. Eszébe se jutott, hogy saját autója legyen, neki nem kell. Búcsúzás előtt pár illatos, leveses körtével kínál. Kis kertje július végi termése. Sóskúti Júlia Gorsium — Herculia — Föveny Székesfehérvártól mintegy 20 km-re találjuk a római szabadtéri múzeumot. A területet 1866-ban Rómer Flóris a magyar régészet kiemelkedő Személyisége járta be és írta le. A múlt században a föld művelése közben rengeteg értékes anyag került múzeumokba és magángyűjteményekbe. A módszeres ásatásokat 1934-ben kezdték meg s azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal folytatják. Szólmolnárok emlékművei Nem is oly régen, még a század első harmadában is az alföldi táj jellegzetes építményei voltak a szélmalmok, amelyeket a néprajzi szakirodalom méltán nevezi a magyar népi építészet legmonumentálisabb alkotásainak. Vitorlázatok, tetőszékeik éppúgy messziről mutatták az irányt, mint a templomtornyok. Csupán egyetlen adatot a szélmalmok elterjedtségének érzékeltetésére: Hódmezővásárhelyen. ahol több nagy teljesítményű gőzmalom működött, még 1924-ben is 21 szélmalmot tartottak üzemben. A Szolnok megyei falvak, városok határában emelt magaslatokon is szép számmal kei epeitek, zúgtak a malmok, őrölték a kenyérnek valót. Ha úgy hozta a szükség, bármilyen szemes termést ledaráltak a szélmolnárok, hiszen az őrlőművek — nem kis műszaki hozzáértéssel — állíthatók voltak, némelyik még hánt.olásra is alkalmas volt. A hely szelleme A Szolnok megyében ma még álló malomépületek többsége elhagyatott, zsinde- lyes tetőszékeiket alaposan megtépázta az idő, a vitorlaműből a szeles tengő csonkja mutat az ég felé. A nem malterral, hanem sárral rakott vastag téglafalak portának, az ajtók deszkáin átfütyül a szél, a míves kovácsoltvas pántok, díszítmények hajlanak, vastagon áll rajtuk a rozsda. így mutatnak a kunszentmártoni malmok, így a kunhegyesi, a ti- szasasi. Mégis, ha megáll az ember nézelődni valamely elhagyatott malomnál, óhatatlanul meglegyi.nti a hely szelleme. Valaha szekerek sorakoztak a feljárón hajnaltól, hajnalig, s amíg a mester és a molnárlegények szorgoskodtak — vagy épp azt lesték, mikor lesz már egy kis szél — a várakozó szekeresek meghányták-vetették a világ dolgait, épp azt, ami a legfontosabb volt: háború készülődik, lesz-e sorozás?; hát, amarra volt-e jégeső?; kicsoda ugrott kútba, arra maguk felé?... És így tovább. Ha friss szél fújt és bő termésből, jó lisztet őröltek a malomkövek, biztosan vidámabb dolgokról forgott a szó, tán még énekszó is csendült. Őrizzük malmainkat! Félreértés ne essék, nem csupán nosztalgikus okokból sajnálkoztam föntebb a Szolnok megyei szélmalmok leromlott állapotán. A legfontosabb — mondhatni: praktikus — okról, ami miatt a szélmalmok igénylik a figyelmet, így szól a Magyar Néprajzi Lexikon szócikke: „A szélmalmok a múzeumi, műemléki gondozást is megérdemlik. Népünk technikai ismeretei sokoldalúan nyilatkoznak meg bennük. Készültek fa felépítménnyel, vályogból. sártapasztással. meszelve Belsejük, födémszerkezeteik, tetőszékeik szép ácsmunkák emlékei. Berendezéseik elkészítése nagy pontosságot igénylő faragótudást igényelt, de a kovácsoltvas, acél alkatrészek beépítéséhez is érteniök kellett a szélmolnároknak... A szélmalmok belsejének faszerkezeteit rendkívül szép, esztétikus formában, tudatos műgonddal készítették”. Vitás sem lehet: kulturális és technikatörténeti okok követelik, hogy — őrizzük malmainkat. A hazai műemlék- védelem filléres gondjai közismertek, s a tágabb értelemben vett műemlékvédelem hétköznapjaiban döntő szerepet játszó lakóhelyi közösségek számára is akad fontosabb feladat (szennyvízcsatorna, járda, út, víz. stb); mint egy-egy málló falú szélmalom megmentése. A megye legifjabb városa, Kun- szentmárton tanácsának vezetőivel beszélgettünk, nem is olyan régen, arról, hogy mi lesz, mi lehet a város két szélmalmával. Nem érheti vád őket. hogy tanácstalanul tárták szét a kezüket, mondván, hogy az épületek jelentőségével tisztában vannak. de... és sorolták mi mindenre van égetően szüksége a városnak. Ugyanakkor a felmérések és a látható kép is azt igazolja, hogy a megóvást (nem a teljes helyreállítást) nem lehet tovább halogatni. Karcagon, stílszerűen Karcagon a városi tanács tulajdonában volt éveken át a műemlékké nyilvánított szélmalom. Még a hetvenes évek utolsó éveiben hozzáláttak okosan előkészíteni a szélmalom helyreállítását (Igaz, az akkori gazdasági viszonyok között tökéletes rekonstrukcióról is álmodoztak.) Természetesen partnert kerestek. S jobb partnerre aligha akadhattak volna — a Szolnok Megyei Gabona- és Malomipari Vállalat és a tröszt, amelyhez tartozik, nem zárkózott el. A malmot átadták a GMV-nek — aztán hosszú csend. Éveken át. ha Karcag felé vitt az utunk, megnéztük, körüljártuk a malmot, s legföljebb bekukucskálva derült ki, hogy nem merült minden a feledés homályába. Néhány hónappal ezelőtt aztán jó hírt kaptunk: a GMV — a Szolnok megyei központ és a tröszt — mintegy 4—5 millió forintos ráfordításával megkezdődött a karcagi szélmalom felújítása. Mészáros Gyulát, a GMV karcagi üzemének műszaki vezetőjét — akinek szívügye a szélmalom sorsa — arról kérdeztem néhány napja, hogy vajon mi mindenre lesz elegendő az a pénz. illetve a felújítás után mi lesz az épület sorsa. — A Nagykunsági Építőipari Szövetkezet a megrendelt munkának mintegy a felét végezte el — kitűnően. Az eLporlott téglákat kicserélték, elkészítették a malom szintjeinek padozatát, vadonatúj zsindelyt kapott az épület, s hajtó- illetve őrlőmű néhány tartozékát is megjavították. A földszintet újrapadlózták, készül körben a járda, s hamarosan sor kerül az épület teljes bekerítésére is. — Játsszunk az eredeti tervek sugallta gondolattal. Elvileg elképzelhető volna a malom tökéletes helyreállítása — egészen addig, hogy a vitorlák forogjanak, a kövek őröljenek, mondjuk ünnepi alkalmakkor? — Elvileg igen, hiszen az egykori vitorlázat maradványait is mi szereltük le, ez bármikor rekonstruálható lenne. Nehezebb dolog volna az őrlőmű teljes helyreállítása, elsősorban a kövek rossz állapota miatt. Természetesen nem lehetetlen. Hozzáteszem — minderről csak „elvileg” eshet szó, a valóságban valószínűleg nagyon drága volna. Mielőtt bárki is fanyalogna: közreadjuk, amit a helyszínen tapasztaltunk, az épületen látszik a „megifjodás”, noha teljes egészében állványok ölelik körül. A téglák cseréjét Hegedűs János kőműves és társai végezték. — Végeredményben nagyon nehéz dolgunk nincs. Pontosan kivéstük a rossz téglákat és újat illesztettünk a helyükre. Egy nagy meglepetés azért igy is ért bennünket. Képzelje el, hogy ennek a hatalmas épületnek a tégláit nem malterral kötötték egymáshoz, hanem sárba rakták. Kőműves volt a talpán, aki ezt ilyen hibátlanul összerakta. mert gondolja csak meg, mit kellett ennek az épületnek kibírni, amikor forogtak a vitorlái, a malom tengelyei meg a kövek. — Most éppen mit csinálnak? — A lábazaton végezzük az utolsó simításokat, aztán a bejárót, meg a járdát betonozzuk. — Tudja mi lesz az épületből, ha végeznek a munkával? — Hogyne tudnám: malommúzeum lesz benne. Szabó Jáno&nét és Centeri Lászlót, a karcagi városi pártbizottság munkatársait arról kérdezem, miképp veszi hasznát a város a felújított malomnak. Szabó Jánosné: — Malomipari állandó kiállítás kap helyet az épületben, s a tervek szerint egy szolid vendéglátóipari egység is. Mindenképpen azt szeretnénk, hogy egy érdekes, látnivalókban bővelkedő, kulturált intézménnyel gaz. dagodjon a város. De ez a célja a GMV-nek is, hiszen Karcag nagy múltú malomipari központ. Centeri László, az idegen- forgalmi lehetőségekről szólt: — A városi pártbizottságnak van egy ma is érvényben lévő határozata a vár06 idegenforgalmának lehetséges továbbfejlesztéséről. Ennek egyik fontos területe a műemlékek, műemlék jellegű épületek helyreállítása. Már van miről számot adni, hiszen a Morgó csárda és a tájház után következett a szélmalom. Reméljük, hogy a folytatásban a város határában lévő Zádor-híd közelében — a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága közreműködésével — elkészül a nemzeti park déli fogadó kapuja. Baglmajor: madártani megfigyelő Méreteit tekintve az Alföld egyik legnagyobb szélmalma a kengyel—bagima- jori. A hatvanas években egyszer felújították, egy ideig műterem volt, de annak nem vált be, mert a magányosan álló épületbe be-be- törtek, hogy egyéb illetlenségek elkövetéséről ezúttal szó ne essék. Ez az építészetileg rendkívül értékes épület szintén okos és végiggondolt «gyüttműködés eredményeként valamelyest megújul a közeli hónapokban. A megyei műemléki bizottság anyagi támogatásával — 200 ezer forint — a Szolnokterv építészeinek közreműködésével, a Madártani Egyesület Szolnok megyei csoportja számára építenek ki megfigyelő állomást. Lesz tehát igazi gazdája. Még egy — szintén műemlék értékű — szélmalom sorsáról érdemes szót ejteni. A kunhegyesiről, amelyet a Szentendrén kiépülő szabadtéri néprajzi múzeumban fognak, a Közép-Tiszavidéket jellemző épületegyüttes egyik részeként fölállítani. 1978- ban legalábbis erről számolt be Kurucz Albert, a múzeum akkori igazgatója. Azóta nem történt semmi, csak az épület romlott tovább. Az említetteken kívül még jó néhány szélmalom van a megyében. Bármilyen kicsik is a pénzügyi lehetőségek — utaltunk erre — nem szabad sorsukra hagyni őket. A népi építészet e katedrálisai úgy hozzátartoznak szűkebb hazánk tájaihoz, mint Budapest városképéhez a Lánchíd. Szegényebbek lennénk — nemcsak anyagi értelemben — nélkülük. Vágner János