Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-22 / 171. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JÚLIUS 22. TaRács és népfront közösen Az együttműködés eredményei I párhuzamos vonalak csak a végtelenben találkoznak. Vajon az azonos emberi törekvések, szándékok is? Aligha ‘szükségszerűen, hiszen adódhatnak olyan metszéspontok, amelyek az erőfeszítéseket egy irányba sűrítve viszik tovább. Az együttműködésről van szó. A fizikáiból vett példák pedig a legutóbbi szolnoki tanácsülésen jutottak eszembe. Részint már a téma miatt is. A város 2000-ig megfogalmazott fejlesztését vitatták meg. Másfélül a résztvevők összetétele is efféle gondolatokat keltett. Ott voltak ugyanis a HNF 'Városi bizottságának tagjai is. Az együttes ülésen értékelték az eddigi közös munka eredményeit, hoztak határozatot ennek kiszélesítéséről'. Aligha kell bizonyítani, a tanács és a Hazafias Népfront közős tevékenységének leglátványosabb, legérzékletesebb megnyilvánulási formája a településfejlesztő társadalmi munka szervezése. Az ebben elért sikerek önmagukban is minősíthetik a kapcsolatot. Elég csak arra utalni, hogy az előző ötéves tervben 235 millió forint helyett ennek csaknem kétszerese, 553 millió forint volt a társadalmi munka értéke, amit a HNF Országos Tanácsa a nemzeti zászló odaítélésével jutalmazott. Az utóbbi két évben a városok közül Szolnok nyerte el a területfejlesztés megyei versenyét. A városszépítésben, az értékek megóvásában elért eredmények is bizonyítják a városi tanács, a HNF városi bizottsága és a lakosság együttműködés étiek jelentőségét És ennek, a városért végzett tevékenységnek jó néhány ügyünket előmozdító érintkezési pontja van. A környezetvédelemben, a gazdasági feladatok megoldásában, az államigazgatási munkában egyaránt kiaknázhatok az erőegyesítés előnyei. Mindez pedig egyúttal azt is eredményezi, hogy mind többen vehetnek részt a közügyek intézésében. Erre épp a tanácsülésen megtárgyalt területfejlesztési elképzelések kidolgozása adott példát. A népfront és a tanács által szervezett vitafórumokon már a tervezés folyamatába is bekapcsolódhatott a város lakossága. Véleményt mondhatott, megismerkedhetett a lehetőségekkel és a célokkal. Részese lehet ezáltal a tervezésnek, a döntésnek és a megvalósításnak. A városi tanács és a Hazafias Népfront együttműködésének igazi értéke ebben rejlik: hozzájárul a szocialista demokrácia erősítéséhez, ezáltal további egyéni erőforrásokat tud mozgósítani a város társadalmi-gazdasági céljainak elérésére. Ezért jelképesnek is tekinthető az a korábbi ugyancsak közösen megrendezett fotókiállítás is, amely Szolnok múltját és jelenét mutatta be. A fejlődés „tárgyi bizonyítékait” láthattuk a képeken, a fejlődést, amelyet az itt élők együttes erőfeszítése hozott, s hozhat a későbbiekben is létre. Sz. Gy. Másodlagos forgalmazás Új kötvényiroda Jelentkezés párosén Ki akar szép kisbabát? Tovább szélesedik a hazai kötvénypiac, a közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank is bekapcsolódott a kötvények másodlagos forgalmazásába. Az MNB saját kötvényirodát hozott létre, amely két hónapja kezdte meg működéséit AS iroda vállalati kötvényeket vásárol, illetve hoz újra forgalomba, és új kötvénykibocsátás megszervezésével is foglalkozik. A későbbiekben — amint sikerül a technikai feltételeket megteremteni — a lakossági kötvények forgalmazásába is bekapcsolódnak. Az értékpapírok adásvétele mellett új befektetési lehetőségeket is kialakított az MNB kötvényirodája. A vállalati pénztulajdonosok igényeit figyelembe véve több, eddig még nem alkalmazott befektetési formát vezetett be. Az egyik a határidős kötvényvásárlási, illetve -eladási üzletág, amely, a vállalatok rövid ijdőre — három-hat hónapra — szabaddá váló pénzeinek befektetésére ad lehetőséget. Egy másik forma a kötvényvételi vagy -eladási jog előre történő megvásárlása. Cél a hálózat fejlesztése Pályázat kereskedőknek Az Állami Fejlesztési Bank pályázatot hirdetett a belkereskedelmi hálózat korszerűsítésére, rekonstrukciójára, valamint a műszaki színvonal fejlesztésére. A bank a ráfordítás 30 százalékáig kedvezményes hitelt nyújt ABC-áruházak létesítésére, ha az eladótér a 300 négyzetmétert meghaladja. Ugyanilyen feltételekkel kaphatnak támogatást azok a vállalatok, amelyek legalább 400 méternyi meglévő eladóteret korszerűsítenek, s a bolt kapacitását ezzel több mint 30 százalékkal növelik. Üj Tüzép-telepek létesítéséhez akkor igényelhető állami támogatás, ha nagyobb körzet ellátásában teremtik meg a jelentős javulás feltételeit. Ilyenek például a Fészek-rendszerű áruházak. Ugyancsak megpályázható az állami támogatás a nagy alapterületű üzletházak, áruházak építéséhez, a feltétel a bevásárló központoknál a 4000, áruházaknál pedig az 1500 négyzetméter alapterületű eladótér. Azok a vállalatok, amelyek a pályázatot elnyerik, a szerződésben rögzített idő alatt, de legfeljebb 15 éven 'belül fizetik vissza a kölcsönt. Az Állami. Fejlesztési Bank a belkereskedelmi hálózat műszaki színvonalának növelésére is kiterjesztette pályázatát. Ennek értelmében 1986-ban és 1987-ben hűtésgépesítésre, elektronikus árkijelzős mérlegek, elektronikus pénztárgépek és -rendszerek, a korszerű árumozgatást elősegítő berendezések vásárlására, valamint a boltok, üzletek technikai-technológiai rekonstrukciójára és új üzlethálózatok kialakítására kérhető a támogatás. A műszaki fejlesztésre vissza nem térítendő állami hozzájárulás igényelhető 150 ezer forint értékhatárig, a beruházás 35 százaléka erejéig, a kistelepüléseken azonban — ahol a lakosság lélekszáma az 1500-at nem haladja meg — a költség 50 százalékáig. Ha a műszaki fejlesztésre fordított összeg több mint 150 ezer forint, a hálózatfejlesztési támogatáshoz hasonlóan kedvezményes hitelt kapnak a vállalatok. A Belkereskedelmi Minisztérium elsősorban az alapellátó hálózat bővítését, valamint a technikai fejlesztést szorgalmazza. A benyújtott pályázatokat ősszel bírálják el. A kérdés természetesen teljesen felesleges. Ügy hiszem, mindenki egészséges kisbabát szeretne. Csakhogy ezeknek a szép kisbabáknak egy részére meglehetősen rossz idők járnak. Magyarországon a környező országokhoz képest magas a csecsemőhalandóság, és sok a koraszülés is- Valaha úgy tekintették ezeket a problémákat, minit az élet velejáróit. Pedig ez nem így van, ezek ellen1 egyre inkább lehet véTermészetesen a gyermekvállalásra rábeszélni senkit nem érdemes. Vannak, akiknek az életét egészen más jellegű örömök töltik ki. Akik azonban gyereket akarnak, azoknak érdemes alaposan felkészülni egy szép és egészséges kisbaba érdekében. Az újságolvasók, a televízió nézői, illetve a rádió- hallgatók már hallhattak egyet, s mást arról az optimális családtervezési programról, amelynek központja Budapesten van. Dr. Czeizel Endre vezetésével, és a WHO (az Egészségügyi Világszervezet) pártfogásával, a viláHogyan lehet részt venni a programban ? A jelentkezés az első találkozás az optimális modell munkatársaival. Ide párosán kell jönni, mert külön-kü- lön és együtt is kikérdezik a gyermekvárókat. A részletes adatfelvétel esetleg túl bizalmasnak is tűnhet, hiszen olyan kérdéseket is tartalmaz például, hogy mikor volt az első közösülés időpontja, milyen súllyal született a családtervező férfi, illetve nő, milyen örökletes betegségek voltak a családban, van-e ro- konházasság, milyen gyakorisággal élnek házaséletet, milyen gyógyszereket szednek, milyen egyéb szenvedélynek hódolnak: alkohol, gyógyszer, cigaretta. Az első találkozáskor a nőknél elFüstölgök magamban, mert sehogy se tudom eldönteni, hogy melyik nagyapámnak higgyek. A jó öreg szandai nagyapám ugyanis mindig azt mondta, hogy meg kell fogni a munkát, mert csak az boldogul, aki szorgalmasan dolgozik, a szolnoki nagyapám meg csak legyintett ilyenkor-. Hozzá kell tennem mindezekhez, hogy a dialektika törvényeit meg ne sértsem, sok víz lefolyt azóta a Tiszán, amióta nagyapáim már nem mondhatnak nekem semmit. — Egy éppen a lapunkban — nemrég megjelent cikk mégis felidézte bennem az emléküket. Egy kései Tiborc-ivadék, ugyanis arról .panaszkodott, hogy még 2 forintért sem veszi át a felvásárló a szép, méretes uborkáját. Megkerestem egy uborkatermesztő „gazdát”, s tételről, tételre számolva — attól, hogy 61 forint volt a mag dekája — kiderítettük, hogy neki — pedagógus óradíjban számolva, mert az illető tanár — a munkadíjával együtt 3 forint hét fillérbe került egy kiló uborka, amelyet négy forintért adott el egy szolnoki viszonteladónak Tőle én öt forintért vettem meg kilóját Mondtam: annyit adjon, amennyi belefér egy ötliteres üvegbe. Jó, mondta, s egy húszasért adott olyan bő 4 kilónyit. Hazavittem az Uborkát, kitettem a konyhaasztalra a stopperórámat, s „most!” dekezni. Nálunk az utóbbi időben nagy propagandája van a népességpolitikának, mint fogyó lélekszámú ország, egyre több gyerekkel szeretnénk a jövőt biztosítani. Kérdés, hogy felkészültünk-e erre, hogy mindent megteszünk-e a nagyobb gyermekáldásért, illetve, hogy az utóbbi időben használatos kifejezéssel éljek: növeljük-e a nők „szülési kedvét?” gon először szerveződött egy ilyen családtervezési központ, amely a fiatal házasok gyermekvállalását maximálisan segíti. Az optimális családtervezési modell olyan fiatal pároknak készült, akiknek még nincs ugyan* gyerekük, de az elsőt nem is hirtelen elhatározásból akarják, ahogy lesz úgy lesz alapon. Természetesen más megszorítások is vannak. A feltételek közé tartozik a 35 éves korhatár, az. hogy az aszonynak nem volt spontán vetélése, ellenben a műszeres abortusz nem kizáró okj, sőt egyes betegségek sem. végzik a terhességi alkalmassági vizsgálatot, a férfinál megvizsgálják a nemzőképességet. Ez mind nagyon fontos az utódok szempont- jálból. Ezután következik a háromhónapos felkészülési idő. Le kell szokni a dohányzásról, az alkoholról, és abba kell hagyni a fogamzás- gátló tabletták szedését. Erre az időre az optimális családtervezési központ 0,03-as vékonyságú japán gumióvszert biztosít. A nők részletes naptárt kapnak, minden reggel kell mérni az ébredé- si hőmérsékletet, amiből később pontosan meg lehet állapítani a peteérés napját. Hogy ez miért fontos? Azért, mert a terhesség nem a második elmaradt menstruáció felkiáltással elindítottam, az uborkát meg mosni kezdtem a csap alatt egy nagy lyukú szitán. Két percen belül az uborkákat olyan tisztára mostam, hogy no. De a stopper tovább járt, mert levagdostam a jobb sorsra érdemes zöldség végeit, sőt szakszerűen be is irdaltam majd beleraktam a szép, karcsú uborkákat az ötliteres üvegbe. Néhány nem fért bele, no, ez a „káló”, gondoltam. De el ne felejtsem, közben feltettem a gázra olyan liternyi vizet, egy csipetnyi sóval, felforraltam, ráöntöttem az üvegben sorjázó uborkákra. Ja! — beledobtam egy fél- tenyérnyi, karéjnyi száraz kenyeret is, meg egy szál kaprot, s kitettem az egészet a napra, a konythaaiblakba. Megállítottam a stoppert: 17 perc, 40 másodperc. 18 perc! Legyen az ember nagyvonalú. Kiszámoltam a munkadíjamat — 45 forintos órabért számoltam magamnak, szerény, óraadó tanári gázsit — jó: — az legyen 25 forint, mert az iskolai óra se egy óra* hanem 40, vagy 50 perc. Megnéztem a gázórát, „fogyasztottam” 3 forint nyolc fillér ára gázt. Kenyérdairab, só, kapor 2 forint. (Ma én vagyok a Csekonich báró!). Igen, ám, de ezzel még nincs vége a kovászos uborka „technológiájának”. Nagyanyám négy napon keresztül — a harmadik naptól kezdve .— mindig leöntötte az uboridején, hanem a fogamzás pillanatában kezdődik. A programiban résztvevő pároknak lehetőségük van arra, hogy a legoptimálisabb időben gondoljanak a gyer- meg nemzésére. Ma még kevéssé tudott tény, hogy a fogamzás utáni huszonnegyedik napon záródik a velőcső és a gerinccsatorna, ugyanakkor a nők rendszerint nem is sejtik!, hogy terhesek! Az optimális családtervezési központban már a tíznapos terhességet is képesek kimutatni Magzatvédő vitamin A második találkozásnál regisztrálják a terhességet, a kismamáit ultrahangos vizsgálatra küldik, esetleg megnézik, nem vérszegény-e, és elkezdik adagolni neki a magzatvédő vitamint. Ezt a kitűnő svájci gyógyszert a Hofmann—La-Roche cég bocsátotta tízezer magyar asz- szony rendelkezéséire. Az előnyeiről csak annyit, hogy szedésével kivédhető két rettegett születési rendellenesség: a koponyahiány és a nyitott gerinc. A fiatal anya a tizenkettedik hétig kapja ezt a magzatvédő vitamint. Természetesen, ha közben bármiféle komplikáció vagy rendellenesség lépne fel, a tanácsadó a preventív beteg- ellátást kihasználva tudia a terhes anyát fogadni, illetve szakorvoshoz irányítani. Mostanra már megkezdődött az optimális programban született újszülöttek útó- vizsgálalta is. Az optimális családtervezési központ szeretettel várja a családtervező fiatalokat. Személyesen vagy levélben lehet időpontokat kérni; a tanácsadó címe: Budapest, XIV. kerület, Vámos Ilonka utca 3, a 2-es Metró Fehér úti végállomásánál. Minden kedden és csütörtökön 14 és 19 óra között várják a jelentkezőket. S. A. ka levét, egy másik üvegbe majd visszaöntötte az eredetibe. Ügy mondta: kiszellőztette az uborkát. Ezt tettem én is, pontosan négyszer. Ez a munka az én tutyimutyi módszeremmel összesen igénybe vett 20 percet. Megint szoroztam, osztottam: újabb 25 forint munkadíj. összesen 75 forintba került a bő négy kiló kovászos uborka, — óradó gimnáziumi tanári áron számolva. Nem voltam megelégedve: sokalltam az élőmunka-ráfordítást, kifogásoltam a magas árfekvést De azZal vigasztaltam magam, ha nem ilyen pitiáner módszerrel dolgozom, ahogy tettem, hanem nagyobb tételekkel, akkor bizonyára csökkenteni tudom a ráfordítást, tehát termékenyebb leszek. Később aztán megnyugodtam. amikor láttam (látom) hogy a nagy termelési és kereskedelmi tapasztalatokkal rendelkező vállalati és szövetkezeti boltokban 40 forintért árulják a kovászos uborka kilóját. Nem kis büszkeséggel jegyzem meg: az én uborkám nemcsak olcsóbb volt, de valahogy ízletesebbre is sikerült. Azóta is eszegetem, igazán mondom, nagyon finom, de néha azért elveszi a szám ízét annak a bizonyos kései Tiborc-ivadéknak panasza, akitől két forintért sem vásárolták meg az uborkát. — ti — Tiszafüreden új létesítménnyel gyarapszik az idegenforgalom. Hamarosan átadják, a várhatóan nagy érdeklődésre számot tartó nemzetközi autós, horgászkempinget Fotói Mészáros Tíznapos terhességet is kimutatnak Füstölgők magamban Maszlagos uborka A világon először