Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-16 / 166. szám

1986. JÚLIUS 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Emlékek, vélemények Kortársak és volt népi kollégisták a NÉKOSZ-mozgalomról Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1622-ben alapít­ványt tett évenként negyven szegénysorsú, főként job­bágygyermek kollégiumi éllátására. Gyulafehérvárott az idő tájt 10—15 százalékra rúgoitt a jobbágykollégisták száma. A Horthy-korsaakban — három évszázad múltán — annak ellenére, hogy fennhéjázóan hirdették a j,kul- túrfölény’’ hamis tanát, a magyar egyetemeken tanulók­nak 1,3 százaléka volt szegénypanasztszülőífc gyereke... — Jófejű volt; sőt, egy kis izleti érzékkel is rendelke- ett, ahogy visszaemlékszem gyerekkori csereberékre, 'esőbb zenét tanult — trom- ntált —, de az is nagyon osszul ment neki. Ennek el­mére kitartóan gyakorolt, ía mostan, később az anyja ;mét cserélni akarta a gye­skeket, de Mar i már tizen- égy éves volt, vagy tizenöt, s F. néni nem vállalta. Elég önnyelmű, nehezen kezel- ető volt a lány. —Rendesen. — Hány. gyerekük volt? — Kettő, de idősebbek. Mikor Pali úgy tízéves le­hetett, ők húsz körül. — F.-ék azért válllalták Palit mert szükségük volt a pénzre? — Igen. — Szerették? — Szerelték. — Es Pali? — ö is... ragaszkodott hozzájuk. F. bácsi többször viccelődött vele a tanulást illetően, hogy „nem baj, jó leszel utcaseprőnek!”. — Milyen gyerek volt? — Hogy mondjam... se szolid, se izgága. Szeretett bandavezér lenni. — És a többiek elfogad­ták? — A hasonlókorúak igen. — Sok baj volt vele? — Nem. A tanuláson kí­vül nem. — Szót fogadott? — Amit mondtak neki, megfogadta, mert rá volt utalva. Tudta; nincs hová mennie. Elég szabadon is nevelték. Jóformán azt csi­nált, amit akart. Ha azt mondta, hogy ide vagy oda kell mennie, elengedték. — És hazudott? — Nem tudom. A zeneok­tatásra szorgalmasan járt. Nyilván szerette, mert annak ellenére, hogy rettentő nehe­zen tanulta meg — ha meg­tanulta egyáltalán —. kitar­tóan járt, hetente egyszer... — A ruháit az édesanyja vásárolta? — Igen. Elég rendesen öl­töztette. Néha egy kis nya­lánkságot is küldött. Több­ször elvitte magához egy­két napra, de aztán igyeke­zett is visszahozni. — örült, ha jött az édes­anyja? — Inkább annak, hogy Pestre megy. — Napokkal előtte nem beszélt róla, nem várta? — Általában nem tudtuk, mikor jön, egyszer csak be­állított. Olyankor Palit min­dig a pesti nagymamához vitte, és ott találkozgattak, mert Anyuka Zoli bácsinál lakott, meg a nemtudomki bácsinál. Pali mindig a nagy­mamánál töltötte azt a pár napot. (folytatjuk) SÜTŐ ANDRÁS: Bethlen Gábor nyitotta meg nekem az utat a kollégium felé. Ugyanis meg’tiltotta a fő­uraknak, hogy a jobbágyfiak tanulását bárminő formában is megakadályozzák. Akkor tisztázódott, hogy még püs­pök is lehet belőlem; annak előtte — a rendiség ismert tiltása szerint — nem lehet­tem volna. S imé. háromszáz és tizenegy esztendő múltán ez az idő is bekövetkezett; első követét a má famíliánk is indította. Leendő iskola­társaim is: sármási, köbölku- ti, ölvesi tanítójelöltek. Né­melyik, zsírozott bakancsán, s a kinyúlt fülén kívül, zab­szalmával tömött szalma­zsákjáról Lehetett fölismerni. GYENES ANTAL: Kezdet­ben — mi kollégisták — propagandamunkát végez­tünk. 1944. őszétől pedig va­lamennyi akciócsoport fegy­veres, trikettös és kézigráná­tos akcióban is részt vett. Főként német katonai autó­kat semmisítettünk meg, s nyilasházakat kézigránátoz- tunk. nem elsősorban azért, hogy kárt okozzunk a fasisz­táknak, hanem, hogy a la­kosság előtt jelezzük létün­ket. Kézigránátokhoz és egyéb robbanóanyagokhoz katonai kapcsolatunk. Ke­rékgyártó Elemér, volt Eöt­vös-kollégista révén jutot­tunk. SZABÓ PÁL: Február vé­gén az idő mégegyszer havat lökött, takaros tél lett,, s dél­tájban egy motorbiciklis ci­vil, egy fiatalember jött be a faluba a Gátvég felől... — A debreceni kormány... ko­alíciós kormányzás... demok­rácia— — hullanak a szavak, mint a forgácsok, szinte csil­lognak, fehérlenek mögöt­tük a havon. A fiatalembe­ren viseletes bőrkabát van, s szinte tejfeles a szája. Ezek a fiatalemberek, ezek a Győrffy-kollégisták, jöttek Debrecenből vagy a pesti romházakból, s nekivágtak az országnak egyenest. Re­ménységet hoztak a csügge­dőknek, hitet a hitetlenke- dőknek, tavaszt hoztak az ir­galmatlan télbe. (Isten mal­mai — regény. 1950). HEGEDŰS GÉZA: A Győrffy-'kol lé giumi — majd NÉKOSZ-beli — oktatómun­ka határozta meg 1945 és 1948 között egész elméleti­ismeretterjesztő tevékenysé­gemet... Én magam saját fej­lődésemben is nagyon sokat köszönhetek a NÉKOSZ-él- ménynek Ott tanultam meg tanárnak lenni, ott bontako­zott ‘ki pedagógiai gyakorla­tom, ott kapcsolódtam él- ményszerűen korunk törté­netéhez... PÁL LÉNÁRD: 1945 őszén kerültem a Petőfi-kollégium­ba, amelyik — legjobb tudá­som szerint — a Győrfify- kollégium után a második ■népi kollégium volt az or­szágban. Valahányszor eszembe jutnak az akkori idők, az első, ami megfogal­mazódik bennem: egy bizo­nyosfajta nosztalgia az iránt az őszinteség egyenesség iránt, amely nagy ragaszko­dásokban és jól meghatáro­zott elutasításokban nyilvá­nult meg... Jól tesszük, ha megőrizzük a régi erényeket, és azokat az új követelmé­nyekhez nemesítjük. A népi kollégiumi mozgalomnak pe­dig sok megőrzésre méltó erénye van. SZIRTES ÁDÁM: Mit kö­szönhetek a kollégiumnak? Ebben a romos épületben, a kollégium közösségében let­tem én igazán emberré. Nap­számosként, sommásként, cséplőmunkásként közössé­gekben éltem addig is; de ez a közösség szabadított feL Itt kezdtem figyelni a világ­ra, itt kezdett kiegyenesedni bennem a lélek... Ez a kö­zösség ajándékozott meg két tündért ember és pályatárs — Soós Imre és Horváth Té­riké — barátságával is. Sose felejtem el a napot, amikor Soós Imre megérkezett Ak­kor már jó idő volt. Soós Im­re a hosszú gyaloglás után •vállára akasztott csizmával lépett a kollégiumba, s úgy állt ott előttünk mezítlábasán, kicsit szorongva, kicsit hety­kén, mint egy népmeséhős, Amíg élek, nem tudok kitö­rölni emlékezetemből egy ké­pet; a poros, izzadt lábnyo­ma ott maradt a parkettán. JUHÁSZ FERENC: A kol­légiumban mi költők annyi­ra egymással éltünk, annyira egy csoportban,, és egy világ­nak vagy egy leendő eszmél- kedésnek vagy egy költésze­ti létnek a csíráit próbáltuk ott kibontakoztatni vagy megvalósítani, hogy ez az önmagunkban élés kevés le­hetőséget hagyott nekünk ar­ra, hogy másra is figyeljünk. HORVÁTH MÁRTON: 1949 nyarán a Politikai Bizottság határozatot hozott a NÉKOSZ feloszlatására. A határoza­tot Révainak kellett volna képviselnie és indokolnia, de a közgyűlés időpontjában a betegsége akadályozta. Így került rám a sor egy rög­tönzött felszólalás erejéig. . Nyers formájában árulko­dóbb a felszólalás, akaratla­nul hívebben fejezi ki a kor politikai atmoszféráját... ACZÉL GYÖRGY; Az egy­kori népi kollégiumok társa­dalmi érdemeit ma már sen­ki sem vitatja. A felszabadu­lás után jelentős szerepük volt abban, hogy a nevelés­ügyben a népi értelmiség megteremtésében olyan de­mokratikus-plebejus hagyo­mányok alakuljanak ki, ame­lyek beépülnek fejlődésünk­be KÁDÁR JÁNOS: A kollé­gium megalakulása része volt azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket a hatalomra jutott dolgozó nép tett az uralkodó osztályok műveltségi mono­póliumának megtörésére, a munkás- és paraszt fiatalok tanulási, művelődési lehető­ségeinek biztosítására. A kollégium megalapítása fon­tos politikai tett volt, mert tömörítette azokat a mun­kás- és parasztfiatalokat, akikre a népi hatalom tá­maszkodni kívánt. (Részlet Kádár János leveléből, ame­lyet a József Attila Népi Kollégium megalakulásának 25. évfordulóján, 1971. IX. 9-én írt). összeállította: Ruttkay levente PAULINA ÉVA enészballada (Részlet) 2. Szécsi Katalin: — Nagy­anyámhoz költöztünk, aki a Rákóézi tér sarkán Lakott. Anyám a nővéremet és en­gem a Vöröskeresztre bízott, úgyhogy Orosházára kerül­tünk libát őrizni. Palit, mi­vel ő pár hónapos volt, ott­hon .tartotta. A nagybátyám — apám bátyja, aki Temes­váron élt az apai nagya­nyámmal — Pestre jött, hogy anyámat és a három gyere­ket átsegítse Romániába. De akkor már olyanok voltak a viszonyok, hogy nemigen tu­dott volna egy egész család átmenni. Anyám azt mond­ta* vigye a két lányt,', ő pe­dig utánunk jön Palival. Közben a nővérem és én Orosházáról Mezőtúrra ke­rültünk. Nem tudom miért, apám ott vett egy kis házat, az Eper utcában. Amikor dolgozni akart, oda vonult könyvet írni. F.-ék a szom­szédban laktak. Apám min­dig rájuk bízta a házat, amikor Pesten volt. F.-ék megtudták, hogy Szécsi Feri meghalt, és a gyerekei libát őriznek Orosházán, maguk­hoz vettek bennünket. A nagybátyám Románia felé jövet megkeresett bennün­ket. De két gyereket nem mert vállalni. És a sors na- gyon-nagyon szerencsés vé-. letlene folytán engem vá­lasztott. Az én habitusom, életvitelem ugyanis azért normálisabb vagy más, mert elkerültem Romániába, mert más kezek formáltak. Nad­rágszíjjal kötözve egy teher­vagon tetejére 1945. május 9-én — aznap, amikor véget ért Európában a háború —, érkeztem meg Romániába. Tetvesen, mocskosán, de megérkeztem. Én ott marad­tam: Pali, anyám, Mari pe­dig itt.. Pali és Marti sorsa meglehetősen ködös ezekben az években; Ittmaradtak anyámmal és nagyanyám­mal, akit szintén nem érde­kelt a gyerekek sorsa. Ami­kor anyám éppen férjhez ment, elküldte őket Mező­túrra, F.-ékhez, fizetett ér­tük. Ha véget ért valamelyik házassága, akkor rájött a nagy anyai érzés, és hazapa- terolita a gyerekeket. Pali és Mari ilyen zaklatottan éltek, és haí ‘belegondolsz, valószí­nűleg akkor volt jobb soruk* amikor Mezőtúron nevelked­tek. Otthon ugyanis botrány botrányt követett. A gyere­kek elől mindent elzártak, pedig idegen nem élt a la­kásban, mégis minden kulcs­ra volt zárva, az ennivaló s. . . Fabó János mezőtúri por­tás:— A háború alatt Szé- 3siék a bombázások elől meg pondolom a zsidótörvények niatt, Mezőtúrra jöttek az Dper utcai házba. 'Na mos- an; az édesapja visszament ’estre, nem sokkal később neghalt. Az édesanyja — ■lörebocsátom, nagyon szép isszony volt — a háború itán a szomszédjukra, F.-ék- •e bízta Marit. Palit magá­rai vitte. Kati Temesvárott lit. Később —.' az évet nem udom pontosan — az asz- ;zony Palit hozta Mezőtiúr- ■a. Marit pedig elvitte. — Hány éves volt akkor ’alt? — Ügy négy-öt körül. Ale­xáiban volit itt egy katoli- ons iskola. Pali oda járt. Ta- mlni nem nagyon szeretett, nevelőszülei sokat vesze- editek vele emiatt. Amúgy em volt rossz gyerek, de a múlással hadilábon állt. — Nem szeretett tanulni agy nem volt jófejű? — Pali egyfolytában itt la­kott, vagy az édesanyja időn­ként visszavitte? — Visszavitte. Arra biz.o- san emlékszem, hogy amikor az általános iskolát befejez­te, egy évig Pesten élt. Körülbelül ’52-‘ben vihette vissza, de a gimnázium első osztályát már itt végezte Pali. Az édesanyja általában jól szituált öregurakkal élt. Emlékszem egy Zoli bácsi nevűre. Pali akkor ismerte meg, amikor az édesanyja visszavitte Pestre. Zoli bá­csi gyakran mondogatta ne­ki: ^Palikám, kapsz tőlem öt-tíz forintot, de nem tu­dom, viszonozod-e, ha idő­sebb leszek”. Pali nem ér­tette, sokszor megkérdene tőlem: „Jani bácsi, mit kell énnekem viszonozni?” Mon­dom; majd el kell tartani. — Az édesanyja milyen volt? — Amikor először talál­koztam vele, rögtön feltűnt a külseje; elég magas, ará­nyos, kicsit kreolos bőrű. Egyszer F.-éknél voltam — F.-ék fiával barátkoztam —, amikor bejött az asszony. Félbundát viselt. Azt mond­ta: Én vagyok Pali anyukája. Beszélgettünk egy kicsit, és akkor jobban megnéztem. Palinak kiskorában három mostohaapja volt. Arra is emlékszem, hogy egyszer az édesanyja elhozta az édes­apja nyelvészeti könyveit Palinak, de őt nem nagyon érdekelték. — F.-ék pénzt kaptak a nevelésért? — Igen. Pali édesanyja fi­zetett. Bár egy időben nem dolgozott, csak háztartást ve­zetett. — Pali vágyott az anyja után? — Nem. — Nem emlegette? — Szóval. .. hogy mond­jam? Emlegette, szerette, de. . . — Milyen volt a kapcsola­tuk? — Nézze, ez a két-három- szori találkozás... Ennyiből nem tudok ítélni. Ritkán járt ide az édesanyja* — Visszatérve arra a jele­netre, amikor bejött F.-ék- hez félbundában... Pali hány éves volt akkor? — Hat. — ő is bent volt a szobá­ban? — Nem. — Amikor meglátta az anyját, hogy viselkedett? — Nem tudom, akkor én nem voltam ott. Arra vi­szont emlékszem, hogy Pali inkább „Zoli apuká”-t emle­gette. A férfi teljesen úgy nevelte, hogy később táma­sza legyen. Ha Pali Pestre ment, és utána viszajött, mu­tatta, hogy Zoli apuka ezt vette, azt vette; filléres dol­gokat. De az ajándékhoz mindig hozzátette, „nem tu­dom, hogyan fogod viszo­nozni.” — Ha beszélt az anyjáról, mit mondott? Hogy jó lenne hazamenni? Hozzá? — Nem. Soha nem vágyott haza. Még a nagymamájáról is többször beszélt, mint az édesanyjáról. — F.-éknél jól érezte ma­gát?' — Jól. — Rendesen gondját visel­ték? A veszprémi Kossuth utcában egy különös muzsikus tűnt fel. Tóth Sándor Pécsről érkezett a városba kis szekrénnyi hangszerével, ami nem más, mint egy régi tekerőorgona, azaz sípláda. A muzsikus ezzel a felújított, egyébként 89 éves zeneszerszámmal járja az országot, és gyűjt az új Nemzeti Színház javára (MTI Fotó: Arany Gábor — KS) Interjú a szövetkezeti mozgalomról Megfelont a Pártólat 7. száma A folyóirat közli Havasi Ferencnek, a Politikai Bi­zottság tagjának, a Közpon­ti Bizottság titkárának a Központi Bizottság 1986. jú­nius 18-i ülésén elhangzott előadói beszédét. Havasi Fe­renc a többi között hangsú­lyozta: 1986-ban eddig nem tapasztaltunk, és ezután sem várhatunk olyan kedvező ra­dikális változásokat a külső körülményekben vagy a gaz­dálkodás egyéb feltételeiben, melyek lökésszerűen lendüle­tet adhatnának fejlődésünk­höz. Ugyanakkor van néhány olyan tényező, melyet úgy tekinthetünk, hogy segít cél­jaink megvalósításában. Látos István áttekinti a tartalmas pártélet jellemzőit. A szövetkezeti mozgalom fejlődéséről készített inter­jút Kovács Imrével, a Köz­ponti Bizottság gazdaságpoli­tikai osztályának helyettes vezetőjével Mihók Sándor. Ez év májusában tartotta XI. kongresszusát a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség. A Pártáiét rövidítve közread néhány felszólalást, valamint részleteket közöl Hámori Csabának, a KISZ Központi Bizottsága első tit­kárának vitaösszefoglalójá­ból. Klement Tamás az 1985- ben megválasztott új Or­szággyűlésre, képviselőkre váró feladatokat összegzi. A népgazdaság 1985. évi fejlődése és az 1986-os év első hónapjai a terveinktől való elmaradásról tanúskod­nak. Ennek okain gondolkod­va a szerkesztőség körkérdést intézett pártmunkásokhoz, gazdasági vezetőkhöz: miiben látják az elmaradások leg­főbb okait, és a tennivaló­kat saját területükön: mit tesznek a helyzet javítása ér­dekében? Az 1970-es évektől kezdve érezhetően, majd az 1980-as évektől gyorsuló ütemben gyarapodott azoknak a szá­ma, akik különböző okok miatt megváltak szakmájuk­tól, elhagyták pályájukat. Kutas János szemügyre ve­szi ennék okait, negatív és pozitív következményeit, ki­hatásait. Különböző vizsgálatok sze­rint egy egészséges felnőtt embernek legalább heti 180 percnyi izzadtságig végzett mozgásra van szüksége fizi­kai állapotának szinten tartá­sához, a keringési rendszer károsodásának megelőzésé­hez. Gyakorlatunk azonban ennek a követelménynek nem felel meg. Tibor Tamás áttekinti a sportmozgalom megújhodásának feltételeit (KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents