Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-02 / 154. szám
1986. JOLIUS 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 [A tévé 'képernyőié előtt Szeressük egymást Az elmúlt hét eseménye, utólag is figyelemre méltó történése: az immár hagyományos veszprémi tévétalálkozó. Aki szombat este látta a veszprémi szemle díjkiosztó ünnepségét — a televízió egyenes adásban közvetítette, bár ezúttal szokatlanul korai időben, este negyed hétkor, tekintettel a Mun- dial eseményeire — az hallhatta summázva a versenyben részt vevő 21 film alapján leszűrhető tapasztalatokat. Huszár Tibor, a szakmai zsűri elnöke „gondolattöredékekben” bár, de mély alapossággal elemezte a látottakat, utalva nemcsak az elért eredményekre — nem fukarkodván az elismeréssel — de szólván a műfaj, a tévédráma jövőjéről is, rávilágítva a különböző törekvések sajátosságaira, a műalkotás törvényszerű követelményeinek megemlítésével. Az elhangzottakkal általában egyet lehetett érteni. Egy dologra azonban felhívnám a figyelmet: ezúttal az értékelésben elsőként a szórakoztató művek, a szórakoztató műfaj szeretjeit; az a kategória, amelybe a humor tartozik, amelybe az úgynevezett „nevettető” művek sorolhatók. Régebben' ugyanis fordítva történt, az elnöki zárószóban előbb a komoly tévédrá- ■ mák „mérettek” meg, most azonban az általános elismerő szavakból először annak a nyolc alktotásnak jutott, amely a verseny szórakoztató mezőnyében indult. Kétségtelen, jó színvonalú munkákat illetett a dicséret; Kellér Dezső, Hofi Géza, a humoristák fiatalabb nemzedéke, Parkashá- zi Tivadar és Verebes István is felvonult egy-egy összeállításban, televíziós filmben, sőt akadt munka, a Bednai Nándor rendezte burleszk, a Mennyei hang, amely már külföldön is babérokat szerzett — szóval rangos munkák versenyeztek egymással. Ebből azonban azt a következtetést vonni le, hogy a televízió szórakoztató munkáinak színvonala általában is magas, úgy vélem, inkább csak ünnepi alkalomra illő, udvarias túlzás. Ami tehát az elhangzott feltétlen zsűrielnöki dicséretet illeti: kétségtelen, a televíziós értékek rendjében felértékelődött a szórakoztatás, a közvetlenül szórakoztató műsorok ázsiója alaposan megnőtt, de ugyanakkor egy év legjobb terméséből, sőt nem is egy, két év legjavából válogatva, mert hát ennyi időt ölelnek fel a szórakoztató kategóriában szereplő versenyfilm, szóval néhány kiemelkedő alkotásból a televíziós szórakoztatás egészére vonatkozva általános dicséretet formálni, ismétlem, elhamarkodott dolog. Egyszerűen nem fedi az igazságot. Hisz egy-egy humorosnak szánt program láttán hányszor megesik, hogy inkább bosszankodunk, mintsem elöntene bennünket, nézőket a látottakon érzett gyönyörűség. örvendetes, hogy Veszprémben most ilyen hangsúlyt kapott a szórakoztatás, de igazán akkor örülhetünk, ha a látott és díjazott művek színvonala valóban meghatározóvá és általánossá válik a televízió ilyen irányú tevékenységében; ha az* ami most a kirakatban volt látható, kapható lesz bent az üzletben is mindig — hétköznapokon is, nemcsak kivételes alkalmakkor. A másik megjegyzésem a Veszprémben ilyenkor rendszerint működő társadalmi zsűrik „ítéletével” kapcsolatos. A tíz társadalmi bíráló bizottság hetven tagja a város különböző vállalataitól, üzemeiből és intézményeiből, ők hetvenen a Krízis című tévéfilmet jutalmazták, egy riportból készült, mai témájú tévéfilmnek adták a közönség díját. Emlékeztetőül csak annyit a Krízisről — bár ezt a filméit is, miként a többit, bárki megtekinthette újra a televízió második csatornáján, hisz ebben az értelemben a veszprémi szemle teljesen nyitott, a versenyfilmeket láthatja a közönség is —, hogy egy orvosnőről szól, aki hivatásának feladásával és egy butiknyitás gondolatával foglalkozik, és hogy a rossz társadalmi közérzetről beszél, pontosabban olyan problémákat feszeget, amelyek ezt a közérzetet kialakíthatják, illetve erősíthetik. Nos, az a tény, hogy ez a társadalmi zsűri egy mai, izgalmas, kényes témákat érintő, őszinte hangvételű film mellett tette le a voksát, ez a tény egyértelműen sugallja: a nézők széles köreiben „felértékelődött” (vagy tovább tartja értékét az a művészet, amely mai gondjainkra, problémáinkra hívja fel a figyelmet, mai kérdésekre keresi a választ. S ha a televízió azt szeretné, hogy minél nagyobb hatást gyakoroljon tévédrámáival is nézőire — erről külön is szakmai Adtát rendeztek, amelynek bevezető előadását Almási Miklós tartotta —, akkor megtartva egyéb erényeit, például klasszikusok bemutatását, főképp ebben az irányban kell erőteljesebb lépéseket tennie, a mai tematikájú drámák irányába. Nem új keletű tanulság ez, de most a társadalmi zsűri döntése és e döntést követő „társadalmi vita” újfent ráirányította a figyelmet, határozott igényt is támasztva a mai problematikájú tévédrámákra. Egyébként talán az sem véletlen, hogy Veszprém város díját is egy közéleti töltésű, a demokrácia gyakorlatának ellentmondásait feltáró, egy megtörtént esetre épülő tévéfilm kapta, a Nógrádi Gábor dokumentumai alapján készült Egységben az erő; egy olyan munka, amely esettanulmány három tételben — lakóhelypártoló egyesületet kívánnak létrehozni egy fővárosi kerület fiataljai —, s amelyben a spontán társadalmi kezdemények és a bürokrácia „szabályai” ütköznek meg És végül egy „töredéknyi” megjegyzés ahhoz, amit zárszavában az ünnepi díjkiosztáson a televízió főrendezője, Szinetár Miklós mondott. Ténylegesen ahhoz a kéréséhez, amelyben a te- levízió alkotóinak kért sze- retetet a nézőktől, az általános megbékélésre az összhangzó szeretetre felhívó mondatához. Bár szívesebben vettem volna, mi tagadás, ha arról hallok, hogy a jó, az értékes televíziós munkák szeretetére ösztökél a főrendező. Hisz régi nóta: a dal teszi a dalnokot, és nem pedig fordítva. Ahhoz tehát, hogy bennünk „kiépüljön” az alkotók iránti szeretet, igényeink szerinti jó filmekre, tévéjátékokra van szükség. Ezek híján hiába is kérné bárki tőlünk, hogy becsüljük, szeressük a televízió alkotó művészeit, nem lenne tartalma és értelme a meleg vonzalomnak. A szeretet egyébként is kölcsönös dolog, ha a televízió szeret bennünket, mi is szeretjük őt — alkotóival egyetemben. Szerencsére az erre való hajlam — a veszprémi szemle talán legáltalánosabb tanulsága — kölcsönösen megvan mindkét félben: a nézőkben és a televíziósokban egyaránt. VM. Miskolcon II. Rákóczi Ferenc útikárpitja Nagyértékű műtárggyal, II. Rákóczi Ferenc 6x4 méteres nagyságú eredeti útikárpitjával gazdagodott a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteménye. A kurucversek szerzőjeként ismert jeles múlt századi történész, Thaly Kálmán írja: „A fejedelemnek fal- és padlóborító mindenféle szőnyege annyi volt, hogy ha az udvar utazott, az udvarmester társzekereken küldötte előre a munkácsi, pataki tárházakból az ilyen háziöltözeteket, melyeket aztán ott, ahol a fejedelem megszállni kívánt, előre felfüggesztették a szobák falaira, bevonták velük a lépcsőket, a padla- tot, úgy, hogy pár óra alatt a legegyszerűbb nemesi udvarház, fejedelmi fényű palotává volt átvarázsolva”. A gobelinek olyan értékesek voltak, hogy azokat a régi világban mididig fennálló úti veszélyeknek még fejedelmi személyek sem tehették ki rendszeresen. Ezért erre a célra külön útikárpitjaik voltak. Ezek a szövetekre, vászonra festett kárpitok az utazás, sátorozás viszontagságainak kitehető, köznapi célra igen alkalmas dekorációként szolgáltak. Szerencsés módon fönnmaradt a régi magyar kárpitfestők alkotásai közül egy olyan mű, amelynek származási helye is megállapítható: a gobelinszövés textúráját hűen utánzó pamutvászon alapra temperával festett, /színedben erős olasz hatás alatt álló útikárpit hajdan hat más darabbal együtt II. Rákóczi Ferenc zborói vadászkastélyában függött. Ezeknek sajnos nyomuk veszett, annak az egy darabnak a kivételével, amelyet 1900-ban vásárolt meg Olgyay Viktor festőművész. Az ő Budapesten élő leszármazottainál lelte fel és vásárolta meg jelentős anyagi áldozattal a miskolci múzeum. Az újságolvasók egy része kifejezetten utálja a különböző régészeti témájú közleményeket. A másik része mohón keresi ezeket. Az előbbieknek annyiban van igazuk, hogy tudván tudják: amit a sajtó szenzációként tálal — nem szenzáció. Az utóbbiak pedig azért szeretetre méltók, mert hiszik, hogy a föld, melyen nap nap után járunk, a múltunkról árulkodik, tehát tényleg szenzációról van szó. A laikusokat kétségkívül jobban érdekli a régészet, mint a humán műveltségű embereket. Tegnap volt szerencsém látni — fotós kollégámmal együtt — közelről egy leletmentést. Szolnoktól jó egy Hétfőn este nyolc órától a Széchenyi lakótelepi barna iskola „Hold Udvara” újabb rangos vendégeket fogadott, ám a hangulatosnak ígérkező programba beleszólt a mostanában igencsak szeszélyesnek mutatkozó idpjárás is, következésképp az iskola szépen berendezett átriumában az eső miatt ezen az estén üresen tátongott a kamaraszínpad. E kényszérű ok miatt az egyébként kiváló akusztikájú ebédlőben lépett a szolnoki zenebarátok elé a finnországi testvérvárosból, Riihimákiből érkezett Riihi- mäen Naislaulajat női kar. Északi barátainkat a Szolnoki Bartók Béla kamarakórus látta vendégül Vájná Katalin vezetésével. A finn kórus műsorában főleg nemzeti zeneszerzőik dalait és észt népdalokat szólaltatott meg, Kostia Risto vezényletével. Az ékes, dallamos finn nyelven felcsendülő kórusművek új színt kölcsönöztek a már magyarul is ismert daloknak, de igazán szívet melengető volt hallani például Bárdos Lakilométerre a zagyvarékasi trafóháztól jobbra, a Zagyva árterén nagyszabású földmunkát kezdett a Középti- szavidéki Vízügyi Igazgatóság. A törvényeket, az idevágó írott és íratlan szabályokat betartva a munkálatokat végző vállalat idejekorán meghívta a megyei múzeumigazgatóság régészeit terepbejárásra. A térképek alapján kiderült, hogy a földmunkagépek feltételezhetően elmúlt kultúrák rétegeibe hatolnak. Innen egyszerű a képlet: a földmunka- gépek nyomában (mellett, előtt, mögött,) ott járnak a régészek és segítőtársaik. E hét eredményei a következők. A régészek: Cseh Já-, Testvérvárosunk nfiikarának koncertje jós Virágok című szerzeményét finnül. A Bartók Béla Kamarakó- r\us kitűnően láttál el a házigazda feladatát, derűs jókedvei nyújtott ízelítőt sokszínű repertoárjából. A hangverseny végén a mieink a Széchenyi lakótelepen dolgozó felnőtt amatőr fafaragó és tűzzománc tábor alkotóinak néhány művével kedveskedtek, majd kötetlen beszélgetésre invitálták a testvérvárosból érkezett vendégeket. Közben Marja Estlandert, a kórus elnökét arra kértük, hogy néhány szóval mutassa be lelkes „csapatát”. — Énekkarunk 35 évvel ezelőtt alakult, s azóta általában harminc-negyven taggal iárjuk az országot, de nemjcsak otthon szoktunk nos, Kriveczki Béla és Kovács Gyöngyi vezetésével működő csoport a rézkor tiszapolgári kultúrájával azonosítható leleteket talált: a késő ókorban itt élő kelták nyomaira bukkantak, avar házhelyeket tártak föl (8—9. sz., késő avarkor), s vallottak a földből előkerült cserepek a rejtélyes szarmaták egykori itt tartózkodásáról is. Sőt egy Árpád-kori dénár is előkerült a földből. A régészek és a Kötivizig dolgozóinak elismerésre méltó közös, kulturális indíttatású munkájáról, annak eredményeiről a későbbiekben részletesen is beszámolunk. V. J. Fotó: T. Z. fellépni. több külföldi út is van mór mögöttünk, így megfordultunk Norvégiában, Svédországiban, Dániában, Magyarországon pedig többször is. Nemzetközi minősítő versenyekre is eljárunk, ahol mindig jó eredményeket érünk el. A mi kórusunk — a minősítések ellenére is — amatőr női kar marad, hiszen a tagság kizárólag háziasz- szonyokból, óvónőkből, tanárokból, tisztviselőkből áll, akik csupán hobbiból kedvtelésből énekelnek. Próbálni hetente egyszer jövünk ösz- sze, s ilyenkor két és fél órát szánunk repertoárunk felfrissítésére, bővítésére. Üjabban eredménynek tartjuk, hogy kórusunk átlagélet- korát 52 évről 38-ra sikerült leszorítanunk. Magyarországra, különösen pedig Szolnokra mindig szívesen jövünk, és természetesen ugyanúgy őszinte örömmel látjuk önöket is vendégül, mert fontosnak tartjuk a magyar—finn barátság ápolását, s azt hiszem, a közös éneklésekkel hozzájárulunk e kapcsolatok erősítéséhez. (Címképünk a barna iskolában készült. Fotó: TZ.) — jurkovics — Nemzetközi anyanyelvi tábor Nemzetközi anyanyelvi- honismereti olvasótábor nyílt tegnap Nagycenken, a Széchenyi Emlékmúzeumban. A tábort ezúttal harmadik alkalommal rendezte meg a Hazafias Népfront Győr- Sopron Megyei Bizottsága, a Magyarok Világszövetsége, illetve a TIT országos és megyei szervezete támogatásával a szomszédos Ausztria, Csehszlovákia és Jugoszlávia magyar lakta területein élő, valamint Győr-Sopron megyei középiskolások számára. A negyven diák másfél hetet tölt a tábornak otthont adó Sopronban, a szlovákiai Nagymegyeren és a szlovéniai Lendván. Mindhárom helyszínen a magyar történelem jelentős sorsfordulóinak emlékeivel, egyebek között a reneszánsz, a reformok és a szabadságharc relikviáival ismerkednek. Emellett kutatják a népi hagyományokat a Rábaköz, a Csallóköz és az őrség népdalkincsét, népszokásait. A táborlakók ezen kívül anyanyelvi témájú előadásokon és játékos nyelv- gyakorlatokon mélyítik el magyar nyelvi ismereteiket. Diákhotel Keszthelyen Tegnap diákhotel nyílt Keszthelyen, az Egri József Általános Iskolában. A hotel szolgáltatásait kedvezményes térítés ellenében július végéig vehetik igénybe a Balaton körül túrázó, szállást kereső diákok. Cseh János és Kovács Gyöngyi, a Damjanich Múzeum régészei egy avar ház alapjait tárják föl Leletmentés — szenzációk nélkül ■ ...ji * f A 1
