Szolnok Megyei Néplap, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-28 / 151. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JÚNIUS 28. Harmincnégy év az igazgatói székben „Minden változásnak, még annak is, amelyet leginkább óhajtunk, megvan a maga szomorúsága, mert az, amitől megválunk önnönmagunknak egy része: az egyik élet számára meg kell halnunk ahhoz, hogy egy másikra lépjünk”. (Amatole France) A névtelen levél természetrajzáról A feladó „ismeretlen" Bodon Béla iskolaigazgató ezekben a hetekben búcsúzik Tiszarofftól, és zavarban van mit is vigyen magával? Akad-e olyan óriási bőrönd a kamrában, de talán a világon is, amelybe életének sokezer emléke, megható, vidám vagy éppen kevésbé derűs mozzanata egyaránt belefér? Aligha. A számvetésre pedig szükség van, mivel hatvanéves múlt február 6-án, és ebből összesen 40 évet és 20 napot dolgozott. Ez is az emlékei közé tartozik. Meg az is, hogy huszonéves ifjúként hagyta ott a kun- hegyesi Kossuth iskolát, és érkezett 1952 június 15-én Tiszaroffra, ahol ő lett az iskola igazgatója. Ebben még semmi rendkívüli nincsen, de abban már igen, hogy ezt a tisztséget azóta is ő tölti be. Hivatalosan az őszi becsen- getés első napjától, szeptember elsejétől lesz nyugdíjas. — Miért hagytam ott Kunhegyest és választottam ezt a gyönyörű, isten háta mögötti helyet? A Tiszáért, a csendért, az emberekért és a nyugalomért. Igaz az utóbbiról kiderült, olyan, akár a boldogság kék madara: szinte elérhetetlen. Tévedés ne essék, nem a roffiakkal, a mujikával, a gyerekekkel akadt olykor bajom. Nem, nem. De még leírni sem egyszerű, hogy hány központhoz tartoztunk ez alatt a harmincnégy esztendő alatt. És az is tény, ahány vezetés, annyi elképzelés. 1965-ig a kunhegyesi járáshoz, majd egy évtizedre Törökszent- miklóshoz csatoltak bennünket. Miért, miért nem, itt éppen csak megmelegedtünk, és máris Fürednél találtuk magunkat, majd a járások megszűntével ismét Török- szentmiklós az egyik gazdánk. Ez az idetesznek, odaraknak volt a sok, hiszen bármennyire is hihetetlen, eddig tizenhat osztályvezetőm volt. Akadt közöttük nem kevés segítőkész, jóindulatú, meg olyan is, aki engem is le akart váltani. A sors iróniája: ő távozott, én pedig maradtam, és innen kerülök nyugdíjba. Bodon Béla ebben a faluban több volt, mint iskolaigazgató. Hozzátartozott a településhez, hovatovább fogalommá vált. Változtak a vezetők, a főnökök, ő azonban maradt. Agitált, érvelt, vitatkozott, ha az iskoláról volt szó. Bárhol adódott — szaknyelven szólva — egy kis pénzmaradvány, jelentkezett érte: „Adjátok a mi iskolánknak! Kifestetem a termeket, lefestetem a kopott padokat, lambériáztatom a folyosót” — indokolta. — De sokat kilincselt a faluért is: óvodaépítés, a művelődési ház csinosítása, orvosi rendelő és váró kialakítása, és még ki tudná elsorolni, hogy miminden megvalósításában segített. Amit kötelességének is tartott, hiszen hosszú-hosszú esztendőkig társadalmi tanácselnökhelyettesként is dolgozott, és hallatlanul mozgékony, közéleti ember hírében állt. Mondják: a falu, az iskola volt a családja. Szerencséje van, a felesége is pedagógus, aki tudja: ez olyan hivatás, amely nem szorítható napi nyolc órai elfoglaltság közé. Pedig nem egy csábító', jóval magasabb beosztással járó ajánlatot kapott az ország különböző részéről. Néhány óráig, napig játszott a gondolattal, hogy megy — azután nemet mondott. — Miért, miért? Nehéz ezt észrevételekkel indokolni, de talán Radnóti sorai segítenek: tudom merre mennek, kik mennek az úton. Kalapot emelnek előttem vagy én emelem meg a magamét, egy remegy. Ismernek és mindenkit ismerek, szinte ház sincs a faluban, amelyben ne fordultam volna meg a családlátogatások során. Közben arra is maradt ideje, ereje, hogy képezze magát. Esténként a szakkönyveket bújta és sikeresen elvégezte a pedagógiai főiskolát is. — A tudás megszerzése nemcsak örömmel, hanem nagyon sok fájdalommal is jár, hiszen temérdek lemondás szükséges hozzá. Ezt mindig elmondtam a tanítványaimnak is, hozzátéve: az ismeret kamatostól kárpótol az áldozatokért. És igaz a régi bölcsesség is: minél többet osztunk el magunkból, annál gazdagabbá válunk. Kitüntetést kettőt kaptam a közel negyven év alatt. Az egyiket még a kunhegyesi járástól, a másikat pedig búcsúzásképpen ... Tévedés ne essék, ezt nem panaszként említem, hiszen a mi pályánkon szolgálni és nem tündökölni kell: önmagunkat szétosztani a gyerekek között Azt hiszem az a feladatunk. Azért egy kicsit arra is büszke vagyok, hogy ez az iskola sok pedagógust nevelt. Közöttük nem egy jelentős beosztásban tevékenykedik az oktatás, a mozgalmi munka területén. Levélköteget húz elő. Volt diákjai, -már felnőtt egykori tanítványai keresik fel soraikkal. Olykor tanácsokért, máskor pedig oldalakon keresztül csak a szívüket öntik ki egykori kedves nevelőjüknek. A legdöbbenetesebb közülük a börtönből érkezett, a huszonéves, megtévedt fiú lopásba keveredett, és nem a családjától, hanem tőle kért tanácsot: mitévő legyen szabadulása után, mert azt a világot ezentúl el szeretné kerülni. Bizonyára ez a le- vélköteg is majd a képzeletbeli nagybőröndbe kerül, hiszen ezek is az életéhez tartoznak. Búcsúzóul még hozzáteszi: — Ketten vagyunk a feleségemmel, úgy alakult az életünk, hogy gyermekünk nincsen. Azt mondják a régi görögök, hogy a tanító a tanítványaiban él tovább, hiszen utánozzák jó vagy rossz szokásait, gesztusait. Ügy gondolom, mivel nagyon szerettem a tanítványaimat sokuk emlékében, viselkedésében, mozdulatában, de talán még a munkájában is egy kicsit tovább élek. Nem tudom, mit hoz a jövő. meddig élvezhetem pesti házamban a nyugdíjamat, de ugye hihető, az olykor adódó esetenkénti kudarcok ellenére én Tiszaroffon dolgozhattam, harcolhattam, taníthattam, így a bőrönd tetejére az kerül, hogy ebben a faluban túlzás nélkül nagyon boldog ember voltam! A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság nemrégiben tette közzé a közérdekű bejelentésekről és javaslatokról valamint a panaszokról szóló múlt évi országos adatokat. Mint 'kiderült, jelentősen megnőtt a bejelentések száma, s ezzel párhuzamosan a névtelen bejelentőké is. Ez utóbbi tény feltétlenül elgondolkodtató, hiszen köztudott, hogy társadalmunk védelmet biztosít a közérdekből bejelentést tévőknek. E védelem ellenére azonban egyre több — esetleg jószándékú —, szavát felemelő ember kívánja megőrizni in- kognitóját. Voltunk már lovasnép, tituláltuk magiunkat fooinem- zetnek, s most úgy tűnik, hogy lassan (névtelen) levélíró nációvá is előlépünk. (Persze némi túlzással). Divat lett a levélírás, vagy ettől sokkal több is történt? Netán aikalmazikodás bizonyos realitásokhoz? Miért levél, és miért névtelen? Miért nem vállaljuk a kimonBuczkó András, a Szolnok Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese közel két évtizedes tapasztalatai alapján fogalmazta válaszát: — Ha valakit közérdekű bejelentése, miatt jogsérelem ér, akkor megvan a módja, hogy elégtételt, esetleg kártérítést kapjon. De az utóbbi 8—10 esztendőben nálunk mindössze egy jogvédelmi eljárásra volt példa. — Ez azt jelzi, hogy gazdasági vezetőink ilyen jól tűrik a 'bejelentésekbe burkolt kritikát? — Inkább azt mondanám, hogy az érintettek „okosan” rendezik az ilyen ügyeket. A direkt módszerek helyett számtalan közvetett eszközük van, ami hatásos lehet Nevetségesen kicsi vagy erőt meghaladó feladatok, kevesebb pénz... Az áttételes eszközök igen sokfélék. Alkalmazásukat egyértelműen bizonyítja, hogy információink szerint nagyon sok bejelentő munkahelyet változtat viszonylag rövid időn belül. Az összefüggést bizonyítani nehéz, védelmet nyújtani pedig olykor szinte lehetetlen. Hankiss Elemér szociológus írja, a Diagnózisok című tanulmánygyűjteményében. az értéktorzulásokkal kapcsolatban: „A hivatalos értékrend és a mindennapi gyakorlat közötti szakadás létrehozott egy sajátos érték- romboló mechanizmust is, A kettős kötés mechanizmusát. — Anyagbeszerzőként dolgoztam a cégnél. Egyszer szóltak, hogy néhány számlát és bizonylatot alá kellene írnom... Mivel ezekről, s a bennük szereplő anyagokról semmit sem tudtam, természetesen megtagadtam az aláírásukat. Köziben elég széles betekintésem nyílt a szövetkezetben folyó kétes ügyekbe, s ezekről előbb az üzemi, majd a községi párttitkárnak szóltam. Mivel semmi sem változott, megírtam mindent a NEB-nek. Később kiderült hogy nemcsak én, hanem mások is. A vizsgálat során az elnök tudomást szerzett a bejelentők kilétéről. Dühöngve leteremtett, és megígérte, hegy nemcsak a szövetkezetben, hanem a környéken sem fogok megmaradni. érvényesülni. Ígéretének hatását azóta is érzem. Legutóbb például a dott szó felelősségét, s választjuk inkább a biztonságos Anonymus-szerepet? Lehet hogy a jogi biztosítékok nem igazán hatékonyak? Két levélrészlet Mindkettőt a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság aktáiból illusztrációs céllal, a névtelenség okainak kereséséhez. „A NEB több millió forint visszaélést megállapító vizsgálata a bejelentés alaposságát bizonyítja, de mint alapító tag, kérem nevem titokban tartását, mert úgy kinyírnak, mint legutóbb, ahogy még a párttitkárt is kinyírták". „A főkönyvelőnő úgy nyilatkozott, hogy ha emiatt bukik a férje, akkor az egész szövetkezet bukik. Azt a javaslatot is tette, hogy az egész témát, ha muszáj, ha kitudódik, nyomják rá egy strómanra. A közérdekű bejelentést tevő levelemre titoktartást kérek, mert hogy ki fedte fel az ügyet, ki volt a helyszínen jelen, az a kevés személy miatt kiszűrhető”. Kettős kötésről beszélünk akkor, ha például a szülők valamilyen érték szerinti magatartásra ösztönzik gyereküket, ám ha a gyerek ténylegesen e szerint az érték szerint viselkedik, akkor megbüntetik érte. Beléneve- lifc például az igazmondást, mint erkölcsi parancsot, aztán ha őszintén megmondja a véleményét, durván lehordják, megszégyenítik, megbüntetik. Ha az ösztönzésnek és a büntetésnek ez a kettőssége tartós gyakorlattá válik, akkor az ember sziki - zoid állapotba hajszolódha- tik bele, vagy arra kényszerülhet. hogy a kínzó (tudat)- hasadás elleni védekezésképpen kiégesse magából a szóban forgó értékeket... Működik e kettős kötés mechanizmusa társadalmi szinten is...” A megyei népi ellenőrzésnél, az egyik szövetkezet ..szaftos” ügyének vastagra duzzadt iratcsomóját böngészgetve, egy 1981-ből származó jegyzőkönyv akadt a kezembe. Ebben említik az egyik bejelentőt, N. L. motorszerelőt, aki időközben „félelmében fel is mondott”. Kíváncsi lettem, hogy is működik a gyakorlatban a kettős kötés másik szála. Hogyan büntetik a „gyereket”, ha a belénevelt — társadalmilag hasznos és elfogadott — elvek szerint cselekszik? A jegyzőkönyvi mondat szereplőjét T.-n kerestem meg. s a lakásán beszélgettünk az öt éve történt dolgokról. helyi téeszben dolgoztam, s egy létszámcsökkentéskor elküldték, bár a munkámmal semmi baj nem volt. A té- eszelnök, négyszemközt azzal indokolta, hogy a másik szövetkezet elnöke felhívta rám a figyelmét. Mivel én szeretek a vezetők ügyeiben váj- kálni, hát mehetek... Pedig ez nem vájkálás volt! —• Megbánta? — Nem, viszont sokat tanultam az esetből. Ha valaki egy munkahelyen érvényesülni akar, ne szóljon egy szót sem, bármit lát is. Többé én sem szólok. Jószándékkal, nem kerülve meg senkit, közérdekből a népi ellenőrzéshez fordultam, még a nevemet sem titkoltam el Eredménye alig volt,, inkább csak következménye... Így nincs értelme... lFelfoghatjuk-e a névtelen leveleket úgy, mint egy közbenső állomást a közéletiség s a politikai aktivitás tagadásához, a .,ne szólj szám, nem fáj fejem” — állapothoz vezető úton? Attól tartok, igen! S ha ez így van, akkor sürgősen át kell értékelnünk azokat a gyakorlati módszereket, amelyek a már említett „tudathasadást”, a saját szavunk következményeitől való félelmet előidézték. Csak így lehet kitörölni a névtelenség önvédelmi reflexét, csak így tompítható az a kialakult és tartósan rögződött kényszerképzet, ami a néhány köztudatba került retorziós példa nyomán eluralkodott. A negatív élményeknek ugyanis éppen az az egyik legfőbb sajátosságuk, hogy mélyen rögzülnek, s nagy területen rontják a helyes értékrend érvényesülési esélyeit. Jelen esetben éppen a szocialista demokrácia fórumainak hitelét. A modell egyszerű: aki egyszer nyilvánosan elmondta véleményét, s kapott a fejére. az legközelebb már legfeljebb csak névtelen levelet ír. Am, ha látja, hogy annak nincs foganatja, akkor már azt sem. S ez a modell csak egy ellentétes folyamattal enyhíthető! Csak így vesztheti aktualitását a régi jó mondás: „Mond meg az igazat, betörik a fejedet” A gyökerek... Persze, biztosan vannak, ákík máshol keresnék a névtelenség terjedésének okait. Nem a társadalomból, hanem az egyénből indulnának ki, s az emberi hibákat, a jellem gyengeségeit tekintenék alapvetőnek. Kétségtelen tény, hogy ezek is ott találhatók a mozgatórugók között, de hogy meghatároznák a folyamatot, az kétséges, Buczkó András mindenesetre a névtelen bejelentéseknek még, egy közös vonására felhívta a figyelmet: — A tapasztalatom az, hogy a bejelentések nagy részét közvetlenül valami egyéni vagy csoportos sérelem motiválja. Erre vall az, hogy ezek a levelek általában nem egy kérdéssel foglalkoznak csak, hanem egész listákat felsorolnak, gyakran évekre visszamenőleg. A hozzánk érkezett bejelentéseknek legalább a 90 százaléka mögött látni, vagy legalább sejteni lehet a sérelmet, ami „eszébe juttatta” a bejelentőnek a teljes bűnlajstromot. Kevesen ragadnak manapság tollat igazán önzetlenül! Érdekes egyébként még, hogy az utóbbi években egyre csökken a társadalom tűrőképessége. Ma már két-háromszáz forintos ügyekben is tollat ragadnak az emberek, s korábban ez nem. volt jellemző. Az előző éveikben nagyobb volt a tűréshatár... Az újságíró természetesen nem hiszi azt, hogy teljes képet sikerült rajzolnia, miként azt sem, hogy a leírt jelenségek és vélemények automatikusan általánosíthatók. Tünetekről van csupán szó, lazán egymáshoz illesztett mozaikdarabkákról, amelyekből azonban, remélhetőleg következtetni lehet az egészre is. A mindennapi gyakorlat e disszonáns vonásai kétségtelenül léteznek. Megszüntetésük — a második kötés kikapcsolása! —' elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az emberek elfelejtsék évtizedes beidegződéseiket, s mind többször adják szavuk, véleményük mellé a nevüket is. A „gyermeknek” így szűnhet csak a tudathasadásos állapota, s ha az ellentmondások tompulnak. nem kényszerül arra (újra és újra), hogy kiégessen magából társadalmilag fontos erkölcsi értékeket. L. Murányi László D. Szabó Miklós A Szolnoki Közúti Igazgatóság jászberényi üzemegységének feladata mintegy 300 kilométeres! úthálózat karbantartása. A javításokhoz szükség» hidegaszfaltot jászárokszállási telepükön állítják elő (T. K. L.) Félelmében felmondott így nincs értelme...
