Szolnok Megyei Néplap, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-21 / 145. szám
6 Nemzetközi körkép 1986. JÚNIUS 21. Közép*amerikai válság Aláírás helyett találkozó Az 5t vezető Esquipulasban, balról jobbra: Costa Rica, Sál vadőr, Guatemala, Honduras és Nicaragua elnöke Aláírni vagy nem aláírni? — teszik fel a kérdést immáron harmadik esztendeje a közép-amerikai államok vezetőd, amikor a térséget megosztó válság .békés megoldását előirányzó Con- tadora-javaslatok kerülnek a napirendre. Az érintett országok — Nicaragua, Costa Rica, Honduras, Salvador és Guatemala — felváltva jelentkeznek igenlő, illetve elutasító álláspontjukkal. s ez a helyzet egyelőre kizárja a megegyezést. Ennek ismeretében nem is lepődött meg a világ azon, hogy a „végső” határidőként kijelölt június 6-án ismét csak elmaradt a várva várt aktus. Volt viszont helyette külügyminiszteri találkozó Panama városban a viszályban közvetítő Contadora- és limai csoport, valamint az érintettek részvételével. Helyi megfigyelők igen jelentősnek minősítették az itt elfogadott dokumentumot, a „panamai üzenetet” amelynek legfőbb erénye a kompromisszumkészség. Egyrészt Nicaraguának tesz engedményt, amikor arra szólít fel, hogy egyik közép-amerikai kormány se engedje területét felhasználni más országok elleni támadásra, inreguláris vagy felforgató erők támogatására. Ugyanakkor az új javaslatok nem említik, hogy a külföldi részvétellel tartott hadgyakorlatokat meg kell szüntetni, s ez nyilvánvalóan a Nicaragua szomszédai mögött álló Egyesült Államoknak kedvez. Managua joggal sérelmezheti, hogy például a közös amerikai- hondurasi manőverek állandó fenyegetést jelentenek, s egy esetleges agresszió próbáinak is tekinthetők I ÍVHegJlehetősen bizonytalan viszont egy másik kulcskérdés sorsa: hogyan korlátozzák a fegyveres erőket és a fegyverzeteket. Nicaragua a közelmúltban kidolgozott egy részletes, a támadó fegyvereket érintő tervet, a többi állam azonban egy kalap alá próbálja venni az összes — tehát támadó és védő — fegyvereket. Ez a koncepció sandinista vezetés számlára már csak azért is elfogadhatatlan, mert — tartva egy amerikai inváziótól — Ma- naguában nem akarnak s nem is mondhatnák le az önvédelmi háború stratégiájáról. A nicaraguai elképzelések katonai szempontból aligha fenyegetik a szomszédos országokat, ám ez a fajta rugalmasság nem illik bematot a május végén a gua- temalai zarándokhelyen. Esquipulasban tartott ötös csúcsértekezlet tetőzte be. Itt az elnökök egyet értettek abban, hogy saját maguknak, külső -beavatkozás nélkül kell dönteniük országaik, illetve a térség ügyeiben. Hogy eredménynek ez sok avagy kevés? Talán az elégséges jelzőt használhatnánk, hiszen a hét év után első ilyen találkozó létrejötte magában is örvendetes tény, ám nem feledtetheti a békefolyamat alapvető ellentmondásait Mert egyrészt a Contado- ra-kezdeményezéseknek nagy politikai érdeme ugyan, hogy Latin-Amerika gyakorlatilag első ízen keresi a megoldást egy térségbeli válságra az Egyesült Államok közvetlen diplomáciai részvétele nélkül, másrészről viszont javaslatai csak az öt középamerikai állam kapcsolataira irányulnak. Azaz nem veszi figyelembe, hogy az államok közötti feszültséget a washingtoni „politikai transzformátorházban” fokozzák, s éppen ezért alapkritérium lenne Nicaragua és az USA meglehetősen ellenséges viszonyát rendezni. Igaz, e ,»Dávid és Góliát-ellentét- ben” a legkevésbé Managua a hibás. Hiszen a Fehér Ház néz rossz szemmel a sandinista törekvésekre már a forradalom 1979-es győzelme óta, s töretlen lendülettel igyekszik a fiatal forradalmi rendszer megfojtására — kezdve az elleníorradalmárok támogatásától a gazdasági blokád meghirdetéséig. Magyarázza mindezt azzal, hogy a közép-amerikai válsággóc nem választható el a két társadalmi rendszer harcától, így a „marxista” Nicaragua tágabb értelemben az Egyesült Államok nemzet- biztonsági érdekeit fenyegeti. Mindenesetre nehéz döntés vár a sandinista vezetésre az aláírás mérlegelésekor. Hiszen -bármilyen halasztás vagy módosítási igény — mégha a nemzetbiztonsági okokból érhető is — az el-, lenfelek, s főképpen az Egyesült Államok malmára hajtja a vizet. Annál is inkább, mert a Reagan-kor- mány még nem mondott le nicaraguai kontárnak nyújtandó 100 millió dolláros segélyterv keresztülviteléről. Ehhez pedig nehezebb jobb érvet találni, mint hogy Nicaragua „megakadályozza” a -békedokumentum aláírását. Viszont hiába az aláírás, ha a dokumentumban foglaltak éppen Washingtonban találnak süket fülekre. Kétségtelenül, az eredmények mellett számos kudarc érte már a közép-amerikai békekezdeményezést, de elhalásáról mégsem beszélhetünk. Köszönhető ez annak, hogy a közvetíteni igyekvő államok — először négyen, majd pedig már nyolcán — felismerték: itt nemcsak Nicaragua sorsáról van szó. Hiszen a managuai rendszer megdöntése újabb bátorítást adna Washingtonnak a neki nem tetsző politikát folytató államok elleni erőszakpolitikájához. Ezt a felismerést tükrözi Alan Garcia perui elnök véleménye, amely a spanyol El Paísban jelent meg: „Megértjük, hogy nem lehet tökéletes demokrácia Nicaraguában, de azt is -tudjuk, hogy ami van, az sokkal jobb, mint ami korábban (Somoza alatt) volt... Sémi sem indokolhatja a fegyveres támadást, vagy az inváziót Nicaragua ellen, legkevésbé a világ legnagyobb hatalma részéről.” Daróczi László A sandinista hadsereg katonái... . . .akik a képen is látható ellenforradalmárok ellen harcolnak (Fotó: MTI Külföldi Képszerkesztését) le abba a politikába, amely a sandinista kormányt akarja belső engedményekre késztetni az ellenzékkel szemben. Washingtonnal teljes egyetértésben Costa Rica és Honduras a leghangosabb szószólói eme követelésnek. Többszöri nekifutás után ismét megtorpan -hát a küszöbnél a Contadora folyamat? Határozottan se igent, se -nemet nem mondhatunk még akkor sem, ha tudjuk: az utóbbi időszakban pozitív változásokat is megélt Közép-Amerika. Gondoljunk csak a guatemalai katonai junta bukására, és az újonnan választott államfők kezdeti békészólamaira. E folyaJugoszlávla A pártkongresszus előtt Eseményekben gazdag Jugoszlávia 1986. évi politikai naptára. Ezek sorából is kiemelkedik a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége június 25. és 28. között megtartandó XIII. kongresszusa. Előzőleg pártértekezletek voltak a hat köztársaságban és a két autonóm területen, .kongresszust tartottak a szakszervezetek, az ifjúsági szervezetek, a felszabadító háború egykori harcosaink szövetsége, a Jugoszláv Dolgozók Szocialista Szövetsége és más társadalmi szervezetek. Ugyanebben az időben választásokat rendeztek. Május 15-én a képviselőház újonnan választott 308 képviselője megválasztotta a jugoszláv kormányt, a Szövetségi Végrehajtó Tanácsot. A feladatok középpontjában az áll, hogyan küzdhet- nék le az utóbbi években a -belső és külső okok miatt felmerült gazdasági nehézségeket. A nehézségek között szerepel az ország több mint 20 milliárd dolláros külföldi adóssága, valamint a nemzeti össztermék 1965. évi nem kielégítő, mindössze 0,2 százalékos növekedése. Általános vélemény szerint a növekedés tempója dönti majd el, hogy az elkövetkező időben mennyire sikerül megszilárdítani az ország gazdasági helyzetét. A középtávú terv 1990-ig a nemzeti jövedelem évi 4 százalékos, az ipar 4,5 százalékos és a mezőigazdasági termelés 5,4 százalékos növekedésével számol. A növekedést mindenekelőtt minőségi eszközökkel kívánják elérni A technológiai fejlődés meggyorsításával akarjak javítani a hatékonyságot. További feladatok: az'infláció visszaszorítása, az ország külgazdasági helyzetének erősítése és a lakosság élet- színvonalának biztosítása. A 2,2 millió jugoszláv kommunista kongresszusának fő feladata az önigazgatás és az el nem kötelezettség Tito által kijelölt útjának megerősítése lesz. Mindenekelőtt a köztársaságok és tartományok együttműködésének és a hatékonyság érdekében hozott határozatok végrehajtásának javításával erősíthető meg az önigazgatás. A parlamenti választásokkal párhuzamosan a JKSZ- en belül az egység és a párt vezető szerepe erősítésének érdekében fokozták a politikai-ideológiai tevékenységet. A XIII. kongresszus feladata lesz a párt szerkezetének és munkamódszerének a fenti céloknak megfeleld átalakítása, a demokratikus centralizmus átfogó érvényesítése, a Központi Bizottság és a pártelnökség szerepének és befolyásának az egységes cselekvés érdekében való erősítése. Gáti István Spanyolország González, a külpolitikus Gonzálezt Moszkvában fogadta Mihail Gorbacsov is A június 22-re előre hozott spanyol választások előtt a kormányzó szocialista párt, a PSOE óriási erőfeszítéseket tesz, hogy külpolitikai szempontból is „bebiztosítsa” magát. Ebben a vonatkozásban döntő szerepe volt Felipe González miniszterelnök moszkvai látogatásának. Eredményes vizit Emlékezetes, hogy a március 16-án tartott népszavazáson Spanyolország úgy döntött: továbbra is a NATO tagja marad — anélkül, hogy részt venne a blokk katonai integrációjában. Felipe González korábbi álláspontjához képest fordulatot hajtott végre, és politikai sorsát a NATO-tagságokhoz kötötte. Már akkor érzékelni lehetett, hogy a Szovjetunió nagy megértéssel és realitásérzékkel közelíti meg ennek a „francia típusú” spanyol NATO-tagságnak az ügyét. Madridi szocialista politikai körökben március derekán megkönnyebbüléssel figyelték a referendummal kapcsolatos rendkívül visszafogott, bár természetesen elvi kompromisszumot nem tartalmazó szovjet magatartást. S az is figyelemre méltó, hogy Moszkvában a González tiszteletére adott díszvacsorán Rizskov szovjet miniszterelnök nem érintette Spanyolország NATO-tag- ságát González a maga részéről három olyan külpolitikai tézist fejtett ki, amelyek mindegyike pozitívnak minősíthető. 1. Spanyolország a jövőben sem engedi meg, hogy területén atomfegyvereket helyezzenek el, vagy területét ilyen fegyverek bevetésére használják. 2. A kö- zel-Kelet és a terrorizmus ügyében Madrid a békés eszközök és a gondos elemzés híve; ez értelemszerűen az amerikaiak Líbia elleni akciójától való elhatárolódást jelentette. 3. A spanyol kormány elítéli az erőszak alkalmazását a közép-amerikai válságban, lényegében Nicaraguával szemben, és az amerikai állásponttal ellentétben a Contadora-oso- port, tehát a latin-amerikai államok kezdeményezéseiben látja a kibontakozás lehetőségeit. Visszatérve a spanyol választásokra: azt lehet mondani, hogy González spanyol miniszterelnök moszkvai látogatásával nagymértékben csökkentette azokat a politikai károkat, amelyeket a NATO-népszavazással kapcsolatos márciusi kampány a következetes spanyol baloldal soraiban és a baloldali szavazók tömegeiben okozott a spanyol szocialistáknak. Támaszpont — tárgyalások A külpolitikai előkészítés másik frontján Madridnak szembe kell szállpia az Egyesült Államokkal. Ismeretes, hogy Spanyolországban 1953 óta az időközönként megújított kétoldalú katonai szerződés értelmében amerikai támaszpontok vannak. A madridi kormány már márciusban jelezte, hogy igényelni fogja az amerikai támaszpontokon állomásozó katonák és szakértők létszámának csökkentését. Felvetik azt a követelést is, hogy néhány támaszpontot helyezzenek spanyol fennhatóság alá. Ez utóbbiak közé tartozik mindenekelőtt a Madrid közelében lévő Tor- rejon légibázis, amely különösen irritálja az ország közvéleményét és magát a kormányt is, valamint a Zaragoza melletti támaszpont. Ismeretes, hogy Hispániában eredetileg csak októberben kellett volna választásokat tartani. Ha a választások előrehozását a Washingtonban éppen most folyó amerikai-spanyol megbeszélések szemszögéből vizsgáljuk, akkor azt rendkívül ügyes taktikai lépésnek nyilváníthatjuk. Októberig ugyanis a tárgyalások befejeződtek volna és Washingtonnak módja lett volna arra, hogy esetleges kemény magatartásával a spanyol szocialista kormányt nehéz helyzetbe hozza. Ilymódon növelhette volna ez őszi választáson a teljes (tehát katonai integrációval együtt járó) NATO-tagságért harcoló jobboldali ellenzék esélyeit. González akoló- szabadsága Ez a lehetőség most elesett. Néhány hét alatt a rendkívül bonyolult és sok részletkérdést, valamint technikai problémákat érintő kétoldalú konzultációk nem fejeződhetnek be. Így ebben a vonatkozásban Felipe González teljes akciószabadságot kap. Egyfelől úgy jelenik meg a széles középrétegek előtt, mint a miniszterelnök, aki „benn tartotta” Spanyolországot a NATO-ban. Másrészt a baloldali hajlandóságú szavazótömegek szemében ő az a kormányfő, aki a támaszpont-szerződések módosításáért harcol. A spanyolországi választások előtt Felipe González kormánya külpolitikai szempontból tehát az országon belül aligha támadható. Ez egyben azt is jelenül, hogy emberi számítás szerint nem lehet megakadályozni a június 22—i voksoláson a Spanyol Szocialista Munkáspárt győzelmét. Az 1982-ben hivatalba lépett szocialista kormány így minden bizonnyal további négy évre hatalmon maradhat. —ie—
