Szolnok Megyei Néplap, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-17 / 141. szám
1986. JÚNIUS 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Megyei labdarúgó-bajnokság Mexikói koktél Pfaff legyőzte Belanovot a leóni drámában Meglepő eredmények a kiesés elleni harcban Törökszentmiklós—Tisza Cipő SE 1:0 (0:0). Török- szén tmiklós, 350 n. V.: Inges. TOE: Mészáros—Szebe- myi, Márton (Rupa), Molnár I, Rajt, Csontos. Sza'bó, Ka- zinczi, Lengyel, Sebők, Ramos I. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, egyik csapat sem állt be védekezni, hanem nyílt sisakkal játszott. Az első 20 percben főleg a két 16- os közt folyt a játék. A 20. percben tizenegyeshez jutott a hazai csapat, de a megítélt büntetőt Márton mellérúgta A 30. pereiben Palcsó szabadrúgását Mészáros bravúrral védte. A 31. és a 32. percben Lengyel és Szabó lövését védte Németh, majd Hegedűs lövését hárította Mészáros. A 60. percben megszületett az egyetlen gól, amely győzelmet jelentett a hazai csapat részére. Hamos I, a jobb oldalon három védőt kicselezett majd pontosan középre adott, és a jókor érkező Sebők a hálóba pofozta a labdát. 1:0. Ezután a Tisza Cipő még jobban ki- támadott, harcolt az egyenlítésért, de Csontossal az élen a hazai védelem biztosan állt a lábán, a jó iramú és küzdelmes mérkőzésen a TSE rászolgált a győzelemre. Jó: Molnár I, Csontos (a mezőny legjobbja) Ramos I, Kazinczi, Sebők illetve Németh, .Fürtös. Hábensusz. Hegedűs. Ifi: TSE—Tisza Cipő 1:5. Kunhegyes—Besenyszög 3:8 (2:1). Kunhegyes 500 n.: V.: Balázs. Kunihegyes: Szabó J. — Szabó G.. Borbély (Kontra), Lukács, Varga, Kiss L., Kovrig, (Futó), Kiss János, Kiss József, Juhász, Békési. Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak, az első 20 percben több gólhelyzetet alakítottak ki, de gólt csak egyet tudtak elérni. Ezt követően feljött a Besenyszög, és a 24. percben kiegyenlített. A 43. percben szerzett újabb vezetést Kunhegyes, A II. félidőben tovább folytatódott a küzdelmes, de közepes színvonalú mérkőzés. Kunhegyes fölényét újabb kapufák jelezték. A harmadik hazai gól túlságosan megnyugtatta a hazaiakat, a hajrában a vendégek szépíteni tudtak A változatos iramú mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. Gól: Juhász (2), Békési, ill. Varga T. Jók: Szabó J„ Juhász, Békési, Kiss János Hl. Varga T., Csajbók. Ifi: Besenyszög—Kunhegyes 4:3. Középtiszai Medosz—Szászberek 0:0. Kenderes 200 n. V.: Boros. K. Medosz: Gáli— Demeter, Szerencsi, Magyar. Szántó (Horváth), Csányi, Szilágyi, Herceg, (Süveges A.), Baktai T., Rapi, Baktai S., A kiesés ellen küzdő hazai csapat irányította végig a mérkőzést, gólhelyzeteket is teremtett, ám a gólszerzés nem sikerült. Szászberek a megszokott stílusban játszott, élőfalat vont a saját kapuja elé, és két gyors csatára előrevágott labdákkal próbált ellentámadásokat vezetni, ami egy-két meleg helyzetet teremtett a kende- resi kapu előtt. Végeredményben a vendégek elérték céljukat a mezőny legjobbjával, kapusukkal az élen egy pontot szereztek. Jók: Szilágyi, Magyar, Szerencsi, Rapi, ill. Farkas, Bezzeg, Nagy Z. Ifi: K. Medosz—Szászberek 6:0. Jászladány—Rákócziújfa- lu 2:1 (2:1). Jászladány, 300 n., V.: Asztalos. Jászladány: Kökény—Tóth I. Nagy L., Kállai, Göblyös—Tóth T„ Túri, Lázár—Czitoak, Pomá- zi, Nagy A„ Csere: Túri helyett Szűcs, Lázár helyett Bíró. A sérülések és sárga lapos eltiltások miatt tartalékos hazai csapat óriási feszültséggel várta a mérkőzést. Kicsiny lehetőség csillant fel a bentmaradáshoz, és ennek alapján nagy iramot diktálva az első félidő 25. percében már 2:0-ra vezetett. Mindkét gólt Nagy A. lőtte. A lelkes, de szintén tartalékos vendégcsapat a 28. percben szépített, egy beívelt labdát Dorkó fejelt a hálóba, 2:1. A második félidőben a hazai csapat számtalan helyzetet hagyott ki, még 2 —3 méterről sem tudta bevenni a jól védő Habara hálóját Alacsony színvonalú mérkőzésen Jászladány megérdemelten győzött a sportszerű vendégek ellen. Jók: Göblyös, Tóth T.. ill. Habara. Polgár, Zakar, Fekete. Ifi: Jászladány—Rákócziújfalu 3:0. Tiszafüred—Szolnoki Cukorgyár 4:1 (3:0). Szolnok, cukorgyári sporttelep. 50 n., V.: Tajthy. Sz. Cukorgyár: Csécsey—Keresztfalvi, Márkus, ©ulyás, Kovács Imre. Pászti, Pusztai, Nagy. Vágó, Kalmár, Tóth. Felszabadultan, frissen, ötletesen játszott a vendégcsapat a fegyelmezetlenül játszó zöld-fehérek ellen. Góllövő: Angi, Szatmári, Somogyi, Bállá, ilL Pusztai. Jók: Kovács J., Somogyi, Szatmári, Bállá. Kiss, J., ill. Márkus, Kovács I.. Vágó, Tóth. Ifi: Cukorgyár—Tiszafüred 5:1. Kisújszállás—Kunszcnt- raárton 1:1 (1:0). Kisújszállás, 300 n., V.: Aimiblánczki. Kisújszállás: Varga I. — Bíró Z., Varga L., Végh, Rácz,, Fazekas. Bíró L., S. Nagy (Tóth), Bartus. Földi, Deme. Az ifjúsági csapat sorozatos nagyszerű teljesítménye után fokozott érdeklődés előzte meg a felnőttek utolsó hazai mérkőzését. Az első félidőben fölényben játszott a hazai csapat és több ígéretes támadást vezetett. A 31. percben a kapu előtti kavarodásból Bartus megszerezte a vezetést 1:0. A második játékrészben a vendégek megpróbálták kiegyenlíteni hátrányukat, és ez a 74. percben Szarvak révén sikerült. A mérkőzés hajrájában kiegyenlített játék folyt. Jók: Deme, Varga L., Bartus ill: Kerekes, Pálinkás, Szarvák. Ifi: Kisújszállás—Kunszentmárton 5:1. Mezőtúri FSE—Sz. ÁÉV Szajol 3:3 (2:0). Mezőtúr 200 n. V.: Varga. A főiskolások egy órai eredményes, jó játék és 3:0 után sokadik fájó hazai pontvesztésükkel rendkívül ingatag pozícióba kerültek. Végső helyezésüktől függetlenül tény. hogy összességében mind kiváló őszi sorozatukhoz, mind valódi képességeikhez méltatlanul szerepeltek. Góllövők: Jegesi (2), Juhász M.. ill. Kántor (2), Pulgert. Szó. MÁV MTE Junior— Jászkisér 1:1 (1:1). Mátyás kir. út 50 n. V.: Remek. Junior: Antal—Hajdú, Kun. Földi, Matula, Sós, Szabó J. (Hosszú G.), Molnár, Vadics- ka M., Bojtok (Vincze). Dobos. A kánikulai hőség rányomta bélyegét a mérkőzés színvonalára és iramára. A hazaiak Bojtok révén a 38. percben megszerezték a vezetést, amit Nemes a 43. percben kiegyenlített. Végül is az eredmény igazságos. Jók: Antal Sós, Dobos, ill. Bérezési, Tóth L. Ifi: Szó. MÁV MTE—Jászkisér 8:2. Jászapáti—Tiszaföldvár 4:1 (2:0). Tiszaföldvár, 300 n., V.: Tóth S. TISE: NagyFarkas A., Makó, Hernek, Farkas I., Jakab. Vass Németh, Gál,, Szűcs J., Dutkon. A hazaiak gyenge, erőtlen játékkal nem tudták feltartóztatni a nagy kedvvel játszó és bátran lövő apátiakat, akiknek ilyen arányú győzelme is megérdemelt. Az idegenbeli pontszerzések után hidegzuhanyként jött ez a súlyosnak mondható vereség, a szurkolók is többet érdemeltek volna ennél. 6: Csőke (3), Urbán ill. Dutkon. Jók: az egész vendégcsapat, élén Csőkével, a hazaiak közül senki sem játszott kiemelkedően. Ifi: TISE—Jászapáti 2:2. Az V. magyar nemzetközi ifjúsági asztalitenisz-bajnokság egyetlen magyar győztesének a tiszteletére felcsendült a Himnusz: Bátorfi Csilla a dobogó legmagasabb fokán. Fotó: Novák A csoportküzdelmek lezajlása után vasárnap két mérkőzéssel megkezdődött a több szövetségi kapitány által is „élethalálharcnak” beharangozott újabb szakasz a labdarúgó VB-n. Mint ismeretes, most már nem lehet a csoporton belül játszadozni, nincs három mérkőzésből álló vizsga, javítási lehetőség, 90 — vagy ha úgy tetszik 120 percben, esetleg tizenegyesekkel, de el kell dönteni a továbbjutást. A vasárnapi két mérkőzés mindjárt két nagy meglepetést hozott. Az egyik hazai idő szerint este 8 órától megszületett, mégpedig azért, mert Mexikó kivételesen játékvezetői segítség nélkül nyert meg egy mérkőzést. A másik a leóni stadionban történt, ahol a világbajnokság történetének 20. hosszabbításos mérkőzésén, az esélyes Szovjetunió nyert helyzetből veszített Belgium ellen (4:3). így az újabb továbbjutók: Mexikó és Belgium, a 9. és a 10. búcsúzó pedig Bulgária és a Szovjetunió. Mexikó öröme leírhatatlan. A vasárnapi hatalmas esőzés sem tudta szétverni az ország külöböző városaiban a győzelmet ünneplő tömegeket. A mexikói tv- ben szinte percenként ismétlik a különböző csatornákon a hazai szurkolók örömmámorát, s azt is mutatják a képernyőn, amint Miguel de la Madrid, Mexikó államelnöke is együtt tapsol a lefújás után a zászlót lobogtató, ujjongó nézőkkel. Leónban sokáig úgy tűnt, hogy a Szovjetunió folytatva korábbi sikereit, Belgiumot is egykönnyen elintézi. Ismét villámstartot vettek, s ha csak feleannyira kihasználják a helyzeteket, mint a magyar válogatott ellen, akkor már az első negyedóra után gólokkal vezethettek, volna. Belgium kétszer volt vesztett helyzetben, mégis „feltámadt”, és a csapatban lévő hihetetlen erőt mutatja, hogy a 69. perc után, amikor a Szovjetunió 2:l-re vezetett, a 90. perc előtt, majd a hosszabbításban egymás után 3 találatra voltak képesek. A NYOLCADDÖNTÖ MŰSORA A hétfői mérkőzések (Brazília—Lengyelország és Argentína—Uruguay) után a mexikói labdarúgó vb nyol- caddöntőinek további programja, magyar idő szerint: Kedd, 20 óra: Olaszország—Franciaország, 24 óra: Marokkó—NSZK; Szerda, 20 óra: Anglia— Paraguay, 24 óra: Dánia— Spanyolország. A találkozókat a Magyar Televízió egyenes adásban közvetíti. A szombat-vasárnapi negyeddöntők műsora ma és holnap alakul ki. Táblázatok Kézilabda Röplabda. NB I. Női, az 5—16. helyért 5. Vasas 47 35 12 120 : 70 82 6. BSE 47 21 16 113 : 73 78 7. ATSC 47 30 17 106: : 76 77 8. Bp. Sp. 47 29 18 105 : 77 76 9. DMVSC 47 26 21 96 : 79 73 10. BVSC 47 24 23 93 : 88 71 11. DUTÉP 47 18 29 74 :104 65 12. Eger SE 47 18 29 69 :107 65 13. KGKSC 47 17 30 69: :104 64 14. Kaposv. 47 16 31 77: : 105 63 15. Szolnok 47 15 32 72: :108 62 16. CSDSK* 47 2 45 21 :137 48 Megjegyzés. * = ki nem állásért pont levonva. A megyei labdarúgó-bajnokság állása 1. Tisza C. 2. Jászkisér 3. Jászapáti 4. Besenyszög 5. Szászberek 6. SZMAV j. 7. AÉV Szajol 8. T.-földvár 9. T.-miklós 10. Mez. FSE 11. K.-hegyes 12. K. Medosz 13. Sz. Cukor. 14. T.-füred 15. Jászladány 16. KuTE 17. R.-újfalu 18. Kisújszáll. 33 20 7 6 69-33 47 33 19 7 7 61-25 45 33 15 7 11 44-34 37 33 14 9 10 58-54 37 33 11 14 8 27-22 36 33 14 6 13 63 54 34 33 10 14 9 57-48 34 33 13 7 13 40-34 33 33 12 9 12 53-58 33 33 10 12 11 40-42 32 33 12 8 13 61-67 32 33 10 12 11 42-48 32 33 10 12 11 50-61 32 33 10 10 13 44-63 30 33 10 10 13 32-51 30 33 9 11 13 47-46 29 33 9 3 21 39-61 21 33 5 10 18 26-52 20 A 34. fordulóban, június 22., vasárnap 17 óra: Tisza Cipő SE—Kunszentmárton, Rá- kócziújfalu—Kisújszállás, Besenyszög—Jászladány, Szászberek-Kunhegyes, Tiszafüred—Középtiszai Medosz, Jászapáti—Szolnoki Cukorgyár, AÉV Szajol—Tiszaföldvár, Jászkisér—Mezőtúri FSE, Törökszentmiklós— Szolnoki MÁV MTE junior. Nem várt pontvesztés hazai pályán NB I. B. Férfi: Alföldi Olajbányász—Ceglédi Közgép 29:29 (12:14). Szolnok 150 n. v.: Gőg, Horváth. Alföldi Olajbányász: Túróczi—Szántai, Kocsis 3, Danyi 11, Mester, Laki 8, Rigó, Rátkai, Bodnár, Sipos 2, Berényi 3, Takács 1. Edző: Horváth József. Kiállítás: Olajbányász 4, Cegléd 4 perc. 7 méteres: 5/4, ill. 5/5. A fülledt levegőjű, meleg teremben a bá- gyadtság a játékban is megmutatkozott 7:7-ig felváltva estek a gólok; ekkor kétgólos előnyt szerzett a ceglédi csapat, amelyet a félidő végéig meg is tartott Berényi két szép megmozdulásával kezdődött a második játékrész. Lábra kapott a bányász, és a 36. percben átvette a vezetést. Danyi most is remekül játszott, Laki pedig átlövésekből volt eredményes. A szép kombinációk mellett azonban bosszantó hibák is becsúsztak. Az ellenfél csapatában Tiha feltartóztathatatlan volt. Egymaga vitte a csapatot. Hiába szerzett 3 gólos előnyt a szolnoki együttes, a vendégek egyenlítetek. Tiba őrzése megoldhatatlan feladat elé állította a hazaiakat. így értékes pontot vesztettek a táblázat utolsó helyezettje ellen. A ceglédi csapat legeredményesebb játékosa és a mezőny legjobbja Tiba Imre volt, aki 15 gólt szerzett. Dicsérhető még Danyi, Berényi, Laki, ill. Nagy, Dér. Női: TFSE—Jászberényi Lehel SE 35:27 (18:15). Jászberény, 100 n. V.: Kiss, Ólmán. Jászberény: Nagy— Koczkásné (3), Tolnai (3), Csala (9), Gál (5), André (2), Hadházi (3), Csere: Berzsenyi, Darázsmé (2), Agócs, Palotai, Kocsmár. Edző: Csan- kovszki Pál. A bajnokesélyes főiskolások kitűnő játékkal fölényesen nyerték a rangadót. A berényi csapatból Csatát és Gált lebet kiemelni, míg a vendégeknél Séczi, Kovács, Páris és Lázár játéka érdemel dicséretet. XXXV. Falusi Spartakiád nyári megyei döntő Az összetett pontverseny legjobbja Szolnok körzet Az idén az országos sportnapok évében fokozott érdeklődés nyilvánul meg a XXXV. Falusi Spartakiád rendezvényei iránt, hiszen ezúttal országos döntőre is sor kerül. A megyében a községi rendezvényeken közel 10 ezren, a körzetközponti döntőkön ezerháromszázán vettek részt. A sportágak legjobbjai pedig a megyei döntőre jutottak, melyre szombaton került sor a Megyei Testnevelési és Sporthivatal rendezésében a tiszali- geti stadion létesítményeiben, a Vegyiművek lőterén és a besenyszögi országúton, öt körzet és egy összevont terület (Szolnok, Jászberény, Törökszentmiklós, Tiszafüred, Kunszentmárton, valamint Kunhegyes, Karcag, Mezőtúr, Kisújszállás, Kenderes, Kunmadaras összevont terület) több mint félezer képviselője vetélkedett kispályás labdarúgásban, kézi- és röplabdában, kerékpárban, kispuskalövészetben, valamint atlétikai számokban, a július 26-án Szolnokon, a Bács-Kiskun, Csongrád és Szolnok megyei döntők labdajátékokban győztes csapatai részére rendezendő területi, illetve az augusztus 23 —24-i kecskeméti országos döntőre jutásért. Labdajátékokban a területi döntők legjobbjai, míg atlétikai versenyszámonként a győztesek indulnak majd az országos döntőn. Kerékpárban és lövészetben a megyei döntőig jutottak a résztvevők. A megyei döntő ünnepélyes megnyitójára felsorakozott résztvevőket Szaibó József a Szolnok Megyei Tanács VB. Testnevelési és Sporthivatalának elnöke köszöntötte. Lelkes hangulatiban, sportszerű keretek között, kiélezett küzdelmekben tisztázódtak a helyezések. A dobogós helyeket tekintve, kiemelkedtek az összevont területek részéről Kunhegyes, valamint Szolnok, Jászberény és a Törökszentmiklós körzet képviselői. Az egyes sportágak dobogós helyezéséi: kispályás labdarúgás férfi (6): 1. Kunhegyes, 2. Nagyiván, 3. Cibakháza, női (6): 1. Kunhegyes, 2. Kuncsorba, 3. Cibakháza. Kézilabda férfi; (6): 1. Martfű, 2. Kunhegyes, 3. Tisza - püspöki, női (6): 1. Jászberény, 2. Besenyszög, 3. To- majmonostora. Röplabda férfi (4): 1. Kunhegyes, 2. Ti- szarofí, 3. Besenyszög, női (3): 1. Kunhegyes. 2. Üjszász, 3. Jászkisér. Lövészet férfi (6); 1. Kunhegyes 269, 2. Ti- szasüly 248, 3. Tiszabo 215 köregységgel, női (5): 1. Kunhegyes 240, 2. Tiszaföldvár 166. 3. Jászárokszállás 152 köregységgel. Kerékpár férfi csapat 60 km (3): 1. Űj- szász 1.14, 2. Jászkisér 2.03, 3. Kunhegyes 2.30 óra, női 30 km (2): 1. Üjszász 1.14, 2. Kunhegyes 1.40 óra. Az atlétikai számokiban a dobogós helyezések figyelembevételével elsősorban Kunhegyes. Szolnok és Kunszentmárton területek résztvevői jeleskedtek. A nyári és elteli spartakiád területek közötti összesített megyei pontversenye az alábbiak szerint alakult: 1. Szolnok 424. 2. összevont 358. 3. Jászberény 317, 4. Törökszentmiklós 178. 5. Kunszentmárton 139, 6. Tiszafüred 128 ponttal. — Vincze —