Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-14 / 112. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. MÁJUS 14. Felvételi nélkül félig már főiskolás Szabó István, a Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola végzőse szerfölött szereti a változatosságot. Tükröződik mindez a jegyeiben is, és bizonyítványát, ellenőrzőjét még véletlenül sem csak. az unalmas, egyhangú jelesek dekorálják, hanem akadnak közöttük mindenféle, különböző irányba kunkorodó tanári vélemények, osztályzatok is. Szó se róla, azért a jó képességű fiú átlaga így is négyes körüli, ami egyúttal azt a sokszor hangoztatott észrevételt is igazolja, hogy a mindenhez magas szinten értő polihisztorok világa ma már inkább a képzeletben, mint a valóság* ban létezik. Két tárgyból: ételkészítésből és matematikából viszont a leggyengébb jegye is jeles, ami egyféle magyarázat arra, hogy ez a rövid írás éppen róla készült. Ugyanis pár hete vendéglátó ismeretekből olyan remek dolgozatot kanyarított, hogy ezzel a munkájával az országos elődöntőbe jutott. Itt már nehezebben boldogult, de sikerült a 'kilencedik helyen végeznie, és behívták az országos döntőbe, ahol húszán versenghettek a helyezésekért. Nem bízott semmit a véletlenre, naponta nyolc-tíz órát gubbasztott a jegyzetek, könyvek felett, mikorra beköszöntött a nagy megméretés napja. Ezt a tudáspróbát Sopronban, a hasonló nevű szállóban rendezték. Az első nap a vendéglátás gazdaságtanából valamennyiőjüknek programot kellett készíteni, ö azt húzta feladatúi, hogy egy százfős turistacsoportnak svédasztalt állítson össze a Lóvér Szállóban. Vegye tekintetbe a szálloda jellegét, hagyományait, számítsa ki az árkalkulációt, továbbá az egészhez egyéni észrevételeket, megjegyzéseket is fűzzön. Ez kiválóan sikerült, majd másnap a szakmai tárgyak érettségi anyagából kellett számot adnia, összesítésben egy pont hátránynyal, országos második helyezést ért el. Üvegtállal jutallmazták, illetve vendéglátásiból az első ötnek, így neki sem kell érettségiznie, valamint felvételiznie, mivel ebből már felvettnek számít a Kereskedelmi és Vendég- látóipari Főiskola Szolnoki Tagozatára, ahová korábban is készült. Itthon nagy volt az öröm: az iskolában igazgatói dicséretet, az osztályfőnöktől három puszit, felkészítő szaktanárától komoly gratulációt kapott. A puszik sora ezzel persze korántsem merült ki, és minden bizonnyal az esett legjobban, amellyel az a kislány jutalmazta, akivel már több mint egy éve jár. Otthon is határtalan boldogsággal fogadta sikerét szakács édesanyja, hegesztő édesapja és szakmunkás nővére. Kedvenc ételével a Csáki rostélyossal várták, ami bizony még akkor is felséges eledel, ha a szakmai tanulmányi versenyen az ember nem ér el országos második helyezést. Nem pihen a babérjain, minderre nincs idő. Készül az érettségire, majd utána a felvételire. Igaz, fél lábbal már a gólyák között érezheti magát, de felkészült arra is, hogy matematikából még alaposan megnyaggatják. Azért bízik a sikerben, annál is inkább, hiszen mint korábban már említettem: ebből a tárgyból (sokkal) gyengébb mint a vendéglátó ismeretekből. D. Szabó M. Kézi festéssel Zsolnay- porcelánok Különleges, kézzel festett porcelánfajansz készítményeket előállító manufaktúrát hozott létre a pécsi Zsolnay Porcelángyár. A már korábban is ezzel foglalkozó részlegeket összevonták, és egy helyre telepítették azokba az üzemcsarnokokba, amelyekben korábban műszaki porcelánokat készítettek. A közel- múltbah átköltözött végleges helyére a festő és £ra- nyozóműhely is, és ezzel befejeződött a gyár alapítójáról elnevezett Zsolnay-gyár- egység létrehozása. A kényes, terméket most jóval kevesebbet kell szállítani, mert a gyártási mozzanatok közelebb kerültek egymáshoz, az új festőműhely az ege tőkémé ncék szomszédságában van, így a selejt is számottevően csökkenthető. A korszerű, mikroprocesz- szorral vezérelt égetőkemencék üzembe helyezésével a Zsolnay gyár tavaly megkétszerezte a kézzel festett porcelánfajansz termékek gyártását. Az idén még nagyobb mennyiséget, több mint százmillió forint értékű díszes mökkáskészletet, bon_ honiért, tányért, tálat és dísztárgyat állítanak elő jórészt külföldi — amerikai, ausztráliai, jugoszláviai, kanadai, kuvaiti, NSZK-beli és svájci — megrendelésre. E márkás porcelánok különleges értékét a kézzel festett, jellegzetes virágszirom-motívumok adják, amelyeket nem közönséges porcelánfestékkel, hanem magas hőfokon kiégő mázzal visznek rá a vajszínű alapozóval fedett fajanszra. így azon nagy keménységű, kopásálló, és eredeti színét évszázadokig megőrző díszes, fénylő bevonat keletkezik. Dorozsmai vásár A vasárnap vásárnap volt a Szeged melletti Kiskundo- rozsmán, ahol az ország különböző részeiből érkezett árusok kínálták portékáikat a többezer vásárolni szándékozónak. Volt itt régiség, gyertya, szőttes, kard, papa- gály, edény, gyékény, papucs, mézeskalács, s kitudná felsorolni még mi! A szekszárdi kézművesek munkái iigen kelendőek voltak (Fotó: Korányi É.) H. Molnár László tiszasasi kádármester már öt éve árul itt virágedényeket, káposztás és borosbordókat A veszély nem megy vakációra! Gyermekek a közlekedésben Nem keli hozzé különösebben figyelmes újságolvasónak lenni, hogy feltűnjék: vannak a sajtóban minden évben megismétlődő témák, amelyeket folyamatosa és visszatérő aktualitásuk miatt ír meg újra és újra a krónikás. Ezek sorába tartozik a nyári vakációk előtti figyelemfelhívás : a veszély, — pontosabban a közlekedésben rejlő veszély — nem megy vakációra, sőt! Tavaly Szolnok megyében csaknem ötven közlekedési gyermekibaleset történt, és fájdalom, három gyerek áldozatául is esett figyelmetlenségének. Ugyanis azokban az esetekben, amelyek során öt-tizennégy éves kislányt, kisfiút ér baleset, túlnyomórészt ők, a szenvedő felek a hibásak. Legalábbis ami ezesetben közvetlenül bebizonyítható. Azt azonban már körülményesebb lenne bizonyítani. hogy a baleset előtti napokban, hetekben, években a szülők mennyire igyekeztek csemetéjüket megtanítani a közlekedés szabályaira, nem csupán elméletben, hanem a gyakorlatban is. Sokan vagyunk olyanok, akik utazás közben tapasztaljuk, hogy az országúton elhúz mellettünk egy autó, a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel, és az előző gépkocsi ablakán elégedetten vigyor- gó gyerek integet felénk: lám, az én apukám egy igazi Niki Lauda, aki any- nyira bátor, hogy még a szabályok megszegésétől sem fél! Vagy gyakran látunk az úttesten a forgalomra fittyet hányó anyukát, amiint — dühösen rángatva a kezébe kétség- beesetten kapaszkodó .,sze- mefényét” — lohol át a kijelölt gyalogátkelőhelytől tízegynéhány méterre. Lesz-e valaha is joga annak az anyukának ahhoz, hogy gyermekének a szabályos közlekedésről papoljon? Vagy a közutat versenypályának tekintő apukának arra, hogy fiát leszoktassa az agresszivitásról? Jó, jó, számtalanszor olvastunk már effélét — mondhatja most az, aki mindig szabályosan közlekedik gyalogosan és autóval is. Vagy azt, hogyan segíthetne többet az iskola, hogy a gyerekek ne hágják át a szabályokat? A harmadiktól a hetedik osztályig negyed százada tantervi anyag a közlekedés szabályainak tanítása, ezek a gyerekek évente hat órát töltenék a szabályok elméleti és gyakorlati elsajátításával. Csakhogy a tanóra nem elegendő a helyes közlekedés megtanulásához, különösen, ha aputól vagy anyutól azt látja a kisiskolás, hogy nem muszáj minden előírást szószerint betartani. Lassan itt a nyár, a szünidő. amikor a diákok szabadabbnak érzik magukat, mint az év bármely más időszakában, ám a szabadsággal, életkori sajátosságuk miatt, még nem tudnak élni. Legfeljebb visszaélni. A statisztika pedig szinte évről évre szomorúbb. Ezért hasznos az a tíz esztendeje ismétlődő kezdeményezés, hogy a szülői munkaközösségek vezetői számára közlekedési szakemberek előadást tartanak és gyakorlati tanácsokat is adnak a szabályok elmélyítéséhez. Tegnapelőtt az SZMT-szék- házban több mint száz szülő hallgatta meg Kiss Mihály rendőralezredes tájékoztatóját. Van okunk tehát abban bízni, hogy az idei vakáció — ha az előadáson részt vevő szülők tovább is adják a tudnivalókat szülőtársaiknak és gyermekeiknek — nem rontja tovább a statisztikát; s igy valóban gondtalanul telik el a három nyári hónap. — bj — Dísz- és kóbor macskák MacskatenyésztSk szakosztálya Szolnokén Január óta tevékenykedik a megyeszékhelyen a galamb- és kisállattenyésztők egyesületének új szakosztályaként a szolnoki macskatulajdonosok csoportja. Az alakulóban levő cicások köre jelenleg huszonnégy tagot számlál, közülük hatan- heten tenyésztéssel is foglalkoznak. A havonta egy alkalommal megtartott összejöveteleiket Pólyák Miklósné, a szakosztály titkára szervezi. Eddig négy alkalommal gyűlt össze a Vasutasok Művelődési Központjában a macskakedvelők köre. Előadásokra, vitákra, vélemény- cserékre, tapasztalatok áladására használják fel ezeket az alkalmakat. Az évi tagdíj 150 forint, ebbőr fedezik a különböző kiadványok, tájékoztatók költségeit. Decemberben mutatkoznak be a nyilvánosság előtt: a ga- launbtenyésztőkkel együtt rendeznek egy kiállítást, önálló versenyek rendezéséhez még túl fiatal ez a szakosztály, sok nehézséggel küzd. Kevés a szaklap, a tenyésztéssel, gondozással foglalkozó kiadvány. Persze ez nemcsak a szolnoki csoportra jellemző; Magyarországon nincs nagy hagyománya a „macskázásnak” Szerencsések azok a cicák, amelyek ilyen gondos gazdára (találtak. Gondtalan életük, gondozásuk biztosított. De mi a helyzet a gazdátlan egerészőkkel, amelyek az utcákon csatangolnak, „befészkelnek” a kapualjakba, pincékbe, s egyre több gondot okoznak, mert piszkot, betegséget terjesztenek? Szolnokon a Városgondnoksági Iroda foglalkozik a kóbor állatok befogásával. Lakossági bejelentések alapján két gyepmester végzi ezt a munkát. A városlakók — sajnos — nem segítik őket munkájukban. A befogott kutyát, macskát — rosszul értelmezett áliatszeretetből sokszor kiengedik a csapdákból, vagy elrejtik a gyep- mesterek elől — s nem is gondolnak arra, hogy éppen a kóbor macskák és kutyák terjesztik az egyik legveszedelmesebb betegséget — a veszettséget. Az állattulajdonosok egyébként elcsatangolt kedvenceiket visszakaphatják a gyepmesterektől, amennyiben az előírt tíz napon belül keresik fel őket. T. A.
