Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-06 / 105. szám

1986. MÁJUS 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hyperion igézete Cziráki Lajos festőművész kiállításáról Első a TRV és a Jászsági Áfész Művelődés sokféle formában a munkahelyen Átadták az Alkotó emberért pályázat dijait Tegnap Szolnokon, a Ság- vári Endre Művelődési Köz­pontban adták át az 1984— 85-re meghirdetett Alkotó emberért közművelődési pá­lyázat megyei díjait. A munkahelyi művelődést segítő pályázaton a legjobb eredményt a Tiszamenti Re­gionális Vízművek és a Jász­sági Áfész érte el: egyenként huszonötezer forintot nyer­tek, amelyet Tóth László, az SZMT titkára nyújtott át a vállalat illetve a szövetke­zet képviselőjének. A TRV hét megyére kiter­jedő tevékenységet folytat, több mint háromszáz mun­kahelyén kétezren dolgoz­nak. A vállalat jól szervezi meg a munkáját és gyümöl­csöző kapcsolatot épített ki a művelődési és társadalmi szervezetekkel. A munkahe­lyi művelődés bázisát a szo­cialista brigádmozgalom je­lenti amelyre az elmúlt két esztendőben is építettek a művelődési szakemberek. A pályázat feltételei közül min. denekelőtt azt teljesítették sikeresen, hogy sokféle for- ■ máját találták ki és alkal­mazták a művészeti nevelő- munkának. Azon kívül nép­szerűsítették dolgozók tar­talmas együttlétét szolgáló A TRV nevében Somogyi Attila szb-titkár.. családi sport- és szabadidős programokat. A Jászsági Áfésznál emel­kedett a képzésben, és to­vábbképzésben részt vevők száma, a dolgozók szakmai felkészültsége, végzettsége meghaladja a megyei átla­got. A főállású szakképzett népművelő munkáját okti­Jáenági Áfész nevében Bárt na Pál dijat elnök vette át a visták, választott tisztségvi­selők, a művelődési bizottság mellett működő agitációs és propagandabizottság tagjai is segítik. Rendszeresen be­neveznek a különböző téma­körben meghirdetett vetél­kedőkre, pályázatokra, ér­deklődésre számot tartó szö­vet keze ttörténeti kiállítást rendeztek, jó kapcsolatot épí­tettek ki a lakóterületi mű­velődési intézményekkel A szövetkezet anyagilag és er­kölcsileg támogatja az ama­tőr művészeti mozgalmakat. A tegnapi ünnepségen a második helyért járó húsz­ezer forintot a Tisza Cipő­gyár mezőtúri gyáregysége valamint az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat képviselője vehette át. A két harmadik helyezett, a Víz- és Csatorna­mű Vállalat és a Kisújszál­lási Kunszöv egyaránt tizen­ötezer forint jutalmat kapott. Az Alkotó emberért pályá­zatot leginkább segítő nép­művelők egyéni díjazásban részesültek. Egyenként ezer­ötszáz forintot kapott Szaba- dy Magdolna a kisújszállási, Sass István, a jászberényi és Medgyesi Ferencné, a mező­túri művelődési ház dolgo­zója. Ifanncuéri lllyés-emlékkötet Párizsban Cziráki Lajos festményein hol távolodnak, hol közeled­nek az alakok. A rejtőzködő magány képei ezt ugyanúgy érzékeltetik, mint a varázs­latos tájakon megjelenő fi­gurák. Még ha drapériák mögül bukkannak is elő, vagy a tájékozódást segítő síkok határtalanságában, új­ra és újra a „valami elve­szett" élményét sugallják. Maga a tájélmény sem az oldott színek kavargásaként rögzül a nézőben, hanem az ember és a természet viszo­nyában fellelhető örök kör­forgás megjelenítőiéként. S bármily meglepő, nem el­mosódásokból és áttűnések- ből épülnek fel kompozíciói. A borongós hangulatok és érzések sem többet, sem ke­vesebbet nem érzékeltetnek annál, amit egy távolodó hajó látványa vagy egy víz­part a maga teljességében kifejezhet. Ehhez elegendő akár néhány alkotást emlé­kezetbe idéznünk a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pont nemrég megnyílt tár­latából1, s ez az érzés bárki számára bizonyossá válhat. A táj, a természet mindig intim környezetként jelenik meg, melyben a virágcsok­rok a színes leplek, a köz­vetlen élményt kiváltó relik­viák sem elsősorban díszí­tő elemek, hanem a vissza- hozhatatlan idő kifejezői. Nem tudhatjuk, hogy ezek a motívumok többet és mást mondhatnának-e el annál, amit az adott kompozícióban betöltenek. Eldönthetetlen: egy beállítható jelenet vagy egy „életkép” szemlélői va­gyunk-e? A kételyre nem ad választ az alkotó, legfeljebb saját élményeink alapján követ­keztethetünk a szándékra. Ám erre nem is biztos, hogy szükség van. Annál kevésbé, mert olyan képi világ jele­nik meg előttünk, mely minduntalan a szemlélődés, a meditáció, az emlékezés elkerülhetetlenségét erősíti Élénk arcú öregasszony ül velem szemben, a vonaton. Izeg-mozog, ide-idepillog: „Hogy lehetne szóra bírni ezt az újságolvasót?” Hol egy víztoronyra tesz megjegyzést, hol valami új házon csodál­kozik, ami még nem létezett, amikor utoljára erre járt... Hátha én se állom meg szó nélkül. Végül igy próbálko­zik. — Jaj, csak utazni ne ké­ne — sóhajt, és két kezével — derekától a térdéig — vé­gigsimít kínosan vasalt, tisz­ta szagú kartonruháján. — Nem ilyen vénségeknek ta­lálták ki ezeket a ménkű­magas vonatlépcsőket — int a fejével a kocsiperon irá­nyába. — Ha nincs ez a jó- ravaló fiatal kalauz, magam fel se tudtam vóna mászni, meg. S ezzel együtt a más­ként értelmezés lehetőségét is, mely éppúgy hordozhat­ja magában a tévedés, mint a megértés bizonyosságát. Még olyan alkotásainál is nyilvánvaló ez, mint példá­ul a Tavaszi szél című fest­mény. A művészet történe­tében számtalanszor feldol­gozott — bár századunkban s napjainkban igencsak rit­ka — bibliai téma szokatlan interpretációja ez a kép. A szokatlanság persze más műveire is jellemző. Jelleg­zetes motívumai — hajó, er­nyő, lepel, virágcsokor — a látható világ sajátos össze­függéseit villantják fel. Mindenekelőtt abban a vi­szonyban, ahogyan az em­berhez kötődnek. Szinte ész­revétlenül a merengés kép­zeteit idézve fel, de mindig oly módon, hogy a szemlélő is részesévé válik az emlé­kezésnek. Nincs szó itt vala­miféle elvont ábrázolásról, hiszen a jelszerűen elvont formákat is tárgyias utalás­sal látja el, keresve az egyensúlyt az érzékletes megjelenítés és a dekoratív fogalmazás határmezsgyé­jén. Rendkívül fontos szere­pe van ebben a képcsoport­ban a távolodással kapcso­latos mozzanatoknak (Táj fehér hajóval, Utolsó hajó), s ezzel összefüggésben az el­szakadásnak. Ennek is kö­szönhető, hogy az érzelmi, asszociatív elemek — a tár­gyi világ jelenségeinek ré­szeként — közvetlenül nyil­vánulnak meg. A dekoratív megjelenítés is inkább csak a keretét ad­ja egy gondolat megfogal­mazásának, mintsem magát a gondolatot. Cziráki Lajos az emberi lét kérlelhetetlen veszendősógét ugyanolyan csöndes rezignációval képes megfogalmazni, mint a láto­másokban testet öltő életvá­gyat. Nagyrészt ugyan a nyolcvanas években készült alkotásaival ismerkedhetünk most meg (csupán az igen Ö segített... Elegem volt az esztékából is... (Az öregek fe­jében már így rögződött meg a különböző előnevű rende­lőintézetek titulusa). — Mi a baj néni? Ezt a kérdést várta nehe­zen. A lába mozgatásával mutatja. — Nagy keményedések let­tek a talpamon. Sokat szen­vedtem velük... Másodjára jártam bent. Először kivág­ták a keményedést, oszt be­kenték olyan szurokszerű valamivel, meg bekötözték... Máma levették róla a ta­paszt, kötést, mert már jó­szerivel begyógyult... Mon­dom a hölgyi kének, aki ke­zelte. és értésemre adta, hogy mostmár elmehetek: „Hát nem tetszik bekötni? szuggesztív Hegytetőn című festmény született 1970-ben, a Vonzalmak pedig 1976- ban), a rá jellemző motí­vumértelmezés mégsem te­kinthető előzmény nélküli­nek. Színhasználatában ugyanúgy következetesség érzékelhető, mint — a mind­végig mesterének tekintett — Szőnyi István festői vilá­gának elfogadásában. Nem epigon módjára, hanem szu­verén alkotóként. És ez nem is lehet másként, hiszen azokban az alkotásaiban is, melyekben sorra megjelen­nek a mesterénél már sze­replő motívumok, egészen más jelentéstartalmat köz­vetítenek. Tragikusságot ép­pen úgy (Ébredés virágeső­ben, Kék madár), mint meg­értő bizakodást. S ugyanak­kor mozgás és belső feszült­ség rejlik az ismétlődő, va­riálódó formák, a pozitív és negatív olvasaté motívu­mok, a kontrasztos felületek között. Külön-külön vehet­jük szemügyre a szorongás és számvetés egymástól elsza­kíthatatlan élményeit; a rej­tőzködés, az átváltozás, a magány, a közeledés és tá­volodás hol testet öltő, hol csak utalásszerűén megfo­galmazott jeleit. S ha a meg­jelenített gondolatok olykor valóságon túlinak (azaz szürreálisnak) is tűnnek, azt mindenképp tudatják a szemlélővel, hogy a múlttal igazából sohasem szakítha­tunk. Mert az egyszer már meg­talált és saját lényegünktől el nem választható dolgok, érzések kitörölhetetlen nyo­mot hagynak bennünk. S miközben a visszahozhatat- lanság nyomasztó érzésével küszködünk, a világ újra és újra változik, másik oldalá­ról mutatja magát, új ösz- szefüggések felvillantásával kérdőjelezi meg a korábbia­kat. Ezért is írhatta joggal vallomásában Cziráki Lajos, hogy festészete „a valóság­ból nyer indíttatást, de igyekszik annak fölélje ke­rekedni.” Csakhogy nem a távolságtartás, hanem éppen a dolgok megragadásának, a hovatartozás-tudat kifeje­zésének eszközeivel. S ez a szemléletmód logikusan kö­vetkezik korábbi munkáiból, abból a kutató-szemlélődő magatartásból, identitáske­reső attitűdből, amely ko­rábban is jellemezte. Bár a mostani kiállítás egy pálya- szakasz bemutatására vál­lalkozik, így is nyomon kö­vethetjük Cziráki Lajos fes­tői pályájának változását. Egy olyan összegzésnek, egyszersmind nyitásnak le­hetünk tanúi, amely nem csupán arról beszél, hogy egy alkotó miként tudja vál­lalni korunkat, hanem arról is, hogy az elveszettnek hitt múlt — akárcsak a Hölder­lin látomásában szereplő Hyperion — újra és újra megigéz bennünket. Kerékgyártó István Hiszen még olyan vékony rajta az új bőr. Megint ki­kezdi a cipőtalp elmérgesed­het”... Azt mondja erre: „Mindegy az már néni, a magáé úgy se lesz mégegy- szer p i s kó t a 1 á b.” Na szóljon hozzá!... Mikor a parasztembert annyi sérülés érheti... Erre én mindig ké­nyes voltam. Sose engedtem a gyerekeimet se mezítláb a tarlóra... Siheder lánygyerek koromban a tanyaszomszé­dok is rám bízták a pulyká­ikat. Az volt az első, hogy rájuk parancsoltam: torzsra, nádra, trágyára mezítláb ne menjenek... Ha a család ösz- szejön a nyári munkákra, ma is intek mindenkit: — Vigyázzatok, a tetanusz nem játék! — És akkor ez a nőcs- ke azzal vigasztal, hogy az én lábom már úgy se lesz többé piskótaláb.. Nahisz’ nem maradtam adósa. Mon­dom neki. — Tudja-e. ked­ves, hogy hány esztendőn ke­Kaposvári fesztiválsiker García Lorca darabj ának színreviteléért a sitgesi fesz­tivál nagydíját kapta a Ka­posvári Csiky Gergely Szín­ház együttese. A Barcelona melletti Sitges üdülőhelyen az idén 18- alkalommal rendezték meg a nemzetkö­zi színházi élet rangos fesz­tiválját. resztül tömtem én harmin­casával libát, kacsát a be­szolgáltatásba? Még bikabor­jút is hizlaltam a beadásra. Mit gondol, kik ettek ab­ból?... Kiknek volt módja szép piskótalábakat pátyol- gatni, míg én a trágyát ta- pisgáltam?... Jól megadtam a szájaízét, ugye? — Ami azt illeti, csak­ugyan... Gondolom, ott is szüntelen sok a várakozó, mint a mi rendelőintézetünk­ben... Rögtön megérti, mire cél­zok. Közelebb hajol, és bölcs jóindulattal fűzi az iménti- ekhez. — Persze hogy... Belátja azt az ember, hogy túlter­heltek. türelmetlenek. Ám­bár mindenki tudia, mit vál­lal... De vajon könnyít rajta az ilyen piskótázgatás, jó­uram? (T) Illyés Gyula költői és pró­zai munkáiból szép kiadá­sú kötet jelent meg a pári­zsi La Barbacane költészeti sorozatban, a francia kultu­rális minisztérium közremű­ködésével, Gara György szerkesztésében. Az ezer pél­dányban kiadott könyv Illyés Gyula 35 versét adja a leg­kiválóbb francia műfordítók tolmácsolásában irodalom- kedvelők kezébe. Jobbára franciául először olvasható versek. A költeményeket két prózai szemelvény egészíti Legutóbb Hajdúböször­ményben rendezték meg a szövetkezeti színjátszók or­szágos fesztiválját. Az im­már tizenötödik alkalommal tartott találkozónak ezúttal az impozáns Sillye Gábor Mű­velődési Központ adott ott­hont. A kiváló technikai fel­tételekkel rendelkező intéz­mény biztosította, hogy a bemutatkozó együttesek meg­felelő körülmények között tudják előadni produkciói­kat. Három napon keresztül az ország különböző részéből ér­kezett tizenhét együttes húsz­nál több előadása került színre. Szolnok megyét a ki, és számos magyar grafi­kus rajza, valamint egy Illyés-kézirat fakszimiléje il­lusztrációként. A kötet bevezetőjében Illyés öt francia fordítója és barátja vall a francia nyelv- területen legismertebb ma­gyar 'költő életművéről, és olvasható Patrick Sabatier „Kristály vagyok” címmel Illyés emlékére írt verse. Ä kötet végén Illyés francia nyelven megjelent bibliográ­fiája és életrajzi vázlat ta­lálható. Híd Amatőirszínház társula­ta képviselte, két bemutató­val. A megnyitó estjén John Whiting Miért? című egyfel- vonásosát játszották, Rigó József rendezésében. Másnap délelőtt Schwajda György — F. Baum Óz a nagy varázs­ló című mesemusicaljét lát­hatták az érdeklődők, Lász­ló Béla rendezésében. A bemutatkozás az együt­tes számára szép sikert ho­zott. Varga Sándor a gyer­mekdarabban nyújtott telje­sítményéért, Toto kutya meg­formálásáért színészi külön- díiban részesült. Ugyanak­kor a zsűri mind a két be­mutatott előadást ezüst mi­nősítéssel jutalmazta. Cziráki Lajos: Tavaszi szél „Piskóta " Szövetkezeti színjátszók találkozója A Híd Amatőrszínház sikere

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents