Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-26 / 122. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. MÁJUS 26. Gyászhfrek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DOBÓ DEZSŐ 73. életévében elhunyt. Te­metése május 27-én 15.30-kor lesz a Munkásőr úti temető­ben. Gyászoló fiai, lányai, vejei, unokái és dédunokái. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk POLŰNYI sandorné született Tőkési Mária 1986. május 21-én elhunyt. Temetése f. hó 27-én 13.30 órakor lesz Szolnokon, a Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét azoknak a rokonok­nak, ismerősöknek, barátok­nak, a Karkecz Károly út 8— 10. sz. ház valamint az utca többi lakóinak, a Tiszamenti Vegyiművek vezetőségének és szállítási csoportja kollektí­vájának, a Szolnok Megyei Illetékhivatal és a SZUV munkatársainak, akik szere­tett férjem, édesapánk, apó­sunk, nagyapánk zahrAdka géza temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez­tek, részvétnyllvánltásukkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Köszönetét mondunk mind­azon rokonoknak, barátok­nak, ismerősöknek, szomszé­doknak, munkatársaknak, a MÁV Kórház és Rendelőinté­zet dolgozóinak, akik drága halottunk PAPP LAJOS temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez­tek, vagy együttérző soraik­kal mély gyászunkban osz­toztak. Külön kőszönetünket fejezzük ki a MÁV Járműja­vító Üzem Dózsa György és Május 1 Szocialista Brigádjá­nak, a párt- és szakszervezet vezetőinek, dolgozóinak, a búcsúztatásban részt vevő szervezőbizottságnak, kórus­nak, akik nagy fájdalmunk­ban segítőkészen mellettünk voltak. A gyászoló család, Szolnok. Kőszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik drága jó fiunk, testvérünk VOLTER MIHÁLY temetésén jelen voltak és fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, test­véreknek, sógoroknak és csa­ládjuknak, barátoknak, szom­szédoknak, a Béke Tsz dol­gozóinak, akik férjem SZABÓ KALMAN temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút helyeztek, rész- vétnyilvánitásukkal mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló felesége és fiai, Zagyvarékas. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, bará­toknak, munkatársaknak, is­merősöknek, a Tószegi Petőfi Tsz vezetőinek, dolgozóinak, mindazoknak, akik szeretett fiunk, testvérünk TONAI GYULA temetésén részt vettek, sír­jára virágot, koszorút helyez­tek, mély fájdalmunkon eny­híteni igyekeztek. Gyászoló szülei, testvérei, Tószeg. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen halottunk SZABÓ JOZSEFNÉ temetésén részt vettek és fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család, Kun- szentmárton. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, test­véreknek, családjuknak, is­merősöknek, jó szomszédok­nak, akik drága édesanyánk, nagymamánk, dédnagyma­mánk IVAN KAROLYNE sz. Papp Erzsébet temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez­tek, részvétnyllvánltásukkal fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család, Törökszentmlklós. INGATLAN KÉTSZOBÁS csa­ládi ház 300 négy­szögöl telekkel eladó. Alattyán, Szív út 3. Érdeklődni: Jánoshi- da, gátőrháznál. (5620)_________________ KÖZPONTI fütéses új családi ház 4 szoba, étkezős + garázs eladó. Kp f OTP. „Tószeg” jel­igére a kiadóba. (5770) ____________ C serkeszőlőn nagy családi ház eladó. Levélcím: Ball Fe­renc. Mezőberény, Kölcsey lkt 1. tsz. 2. (H. 1062)_____________ H AROMSZOBAS, fürdőszobás lakás, garázs + mellék­épületes, 400 négy­szögöles telekkel el­adó. Rákóczifalva, Petőfi út 17. alatt. Érdeklődni: Petőfi út 19. alatt. (5554) POROSZLÓN a sa- rudl elágazásnál sa­roktelek kis házzal 1073 m2 eladó. Ér­deklődni: Üjlőrinc­falva. Kossuth út 25 Madarász Károly­nál. (H, 6265) _______ D EBRECENBEN, az orvostudományi agrártudományi egyetem közötti la­kótelepen levő két­szobás, étkezős, összkomfortos, 54 m2-es erkélyes laká­som szolnokira cse­rélném. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: Szolnok, Gyökér út 7. Fogara- si (cukorgyári lakó­telep), (5457) _________ T iszaföldvári, Toldi Ferenc út 1/a sz. 2 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: Szandaszőlős, Vö­rösmező út 22/a. Klrják. (5287)________ S ZOLNOKON, a MÄV Járműjavítóhoz közel, Fenyő utca 3. szám alatt 3 szobás, családi ház nagy melléképülettel 510 ezer forintért eladó. (4963) __________________ K ERTVÁROSBAN 98 m2-es ház beköltöz­hetően sürgősen el­adó. Szolnok. Deb­receni út 41. (H. 1072)___________ J ÁSZBERÉNYBEN az Alkotmány út 14. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni: Huszár út 2/a. (6302)_______ O LCSÓN eladó 3 szobás családi ház, garázzsal, hagyomá­nyos központi fűtés­sel, Szolnok, Sorom­pó út 1. szám alatt. Érdeklődni lehet: egész nap, Szabad­ság tér 4. Regéné. (4902)_________________ J ASZAROKSZAL- LAS központjában (üzletek közelében) bármilyen szolgálta­tóiparnak, étterem­nek, üzletnek, rende­lőnek, munkásszál­lásnak. kétgenerá- clós családnak is alkalmas, néhai or­vos 160 m2-es csalá­di háza nagy telken eladó. Ipari áram van. Érdeklődni: Gyöngyös, (06) -37­11-374. Budapest 294-705. (5944)________ E ladó kis családi ház 175 négyszögöl telekkel. Mezőtúr, Fóti út 58 sz. Ér­deklődni: Hajó út 3. (6037)_____________ J ÁSZBERÉNY köz­pontjában, a belvá­rosban eladó 4 szo­bás, fürdőszobás családi ház. Megte­kinthető Lenin út 9. (5176) ________________ A BONYBAN a köz­ponttól 10 percre csa­ládi ház szőlőskerttel sürgősen eladó. Ér­deklődni lehet: Szol­nok, Batsányi út 50. 17 órától. (H. 1021) Eladó Szolnok köz­pontjában, vásár- csarnok mellett, 49 m2-es tehermentes öröklakás, ára 14 ezer Ft/m2. Cím: Ady Endre út 20. V. 9. Megtekinthető: hétköznap 18—20 óráig. hét végén egész nap. (H. 1102) SZOLNOK központ­jában 1,5 szobás la­kás eladó. „Családi házban” jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 1101) KERTES családi ház eladó. Irányár: 150 ezer forint Kisújszál­lás, Koronakert, Bó- lya György. (6360) JÁSZBERÉNY, Szá­razmalom út 13. alatt kertes családi ház eladó. (6306) ______ B eköltözhető tetőtér- beépltéses családi ház Jászjákóhalmán, köves út mellett el­adó. József Attila út 27. Érdeklődni a helyszínen. (6307) ZAGYVARÉKAS központjában kétszo­bás kertes családi házam elcserélném szolnoki málsfélszo- bás tanácsi lakásra. Érdeklődni: hétköz­nap 16.30 órától, szombat, vasárnap, egész nap. Cím: Zagyvarékas. Mester u 9. (H. 1090) Kisajátítás előtt álló szolnoki szoba, kony- hás gázfűtéses, ker­tes házam elcserél­ném hasonló házra. „Törökszentmiklós- ra” jeligére a szol­noki Hirdetőbe. (H. 117)_____________ F ÉL HÁZRÉSZ Új­pesten eladó, ebből egy szoba, konyha azonnal beköltözhe­tő. „Szanálás előtt” jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 1119) HOBBITELEK eladó Alcsisziget Strand u. 50. Érdeklődni: Szol­nok, Bozsó K. út 5. VI. 48. 18 órától. (H. 1120)_____________ H árom és félszobás (kétszintes családi ház eladó. Szolnok, Rákóczi út 37. (H, 1121)_____________ B ESENYSZÖG köz­pontjában jól menő virágüzlet eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen (H. 1126)______ K ÉTSZOBÁS családi ház, 1200 négyszögöl telekkel (fele szőlő) eladó. Tomajmonos- tora, Bajcsy-Zs. út 19 Sebők József (H. 112)______________ S ZOLNOK központ­jában 42 m2-es 1,5 szobás, összkom­fortos. öröklakás el­adó. „Beloiannisz út” jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 1128) BÉRBEADÓ 24 m2-es világítással ellátott pincehelyiség, mű­hely vagy egyéb te­vékenység céljára. „Főútvonal” jeligére a szolnoki Hirdető­be. (H. 1129)________ M artfű, Kölcsey út 10 szám alatti csalá­di ház eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen minden nap 16 óra után. (5316) SZOLNOK központ­jában másfélszobás házrész eladó vagy tanácsira cserélhető ,,Ráfizetést (kérek 896” jeligére a ki­adóba. (5321)_________ K ÉTSZOBÁS, tető- tér-beépftéses iker­ház fele eladó. Ér­deklődni Szolnok, Eper út 3/a. hétköz­nap 16 óra után, szombat, vasárnap egész nap. (5326) HÁZ eladó, csere is érdekel. Szolnok Vércse út 7. (5327) Szandaszőlősön, köz­ponti helyen levő gázos, kertes csalá­di ház, garázzsal el­adó vagy belváros­ban levő 2,5 vagy 3 szobás gázos, gará- zsos, OTP-s vagy szövetkezeti lakásra elcserélhető. ,ősz 527” jeligére a' ki­adóba (5281) NAGYKÖRŰBEN 320 négyszögöl gyümöl­csöskert eladó. Ér­deklődni Szolnok. Kuruc út 6. szám alatt. (5980) 3 SZOBA összkom­fortos, garázsos, ker­tes családi ház be­tegség miatt sürgő­sen eladó. Cím: Ba- dár László, Mezőtúr, Budai Nagy A. út 9. (6036) _________ T ÖRÖKSZENTMIK- LÓSON, Vörös Had­sereg út 25. szám alatti kétszobás, ker­tes ház eladó Ér­deklődni : Vörös Hadsereg út 27. (6095) CSALÁDI ház eladó Törökszentmlklós, Marx K. út 76. Gázra lehetőség van. Érdeklődni a hely- szlnen. (6093) Törökszentmlklós, Györffy út 27 alatti 3 szobás összkomfor­tos, gázközponti-fű- téses családi ház el­adó 1—1,5 szobás öröklakás beszámít­ható. (6092) __________ K ERTES családi ház eladó vagy lakótelepi lakásra cserélhető. Törökszentmlklós, Aradi út 38. Érdek­lődni : 15 órától. (6622) ______________ Ú J családi ház, 2 szoba, komfortos, melléképülettel, két család részére alkal­mas, eladó. Cserke- szőlő, Csokonai 3 Irányár: Egymlllió-i kettőszáz. (4866)_____ T ANYA eladó Kis­újszálláson kövesút mellett. Víz villany van, városhoz öt Dere. Érdeklődni: Kisújszállás, Arany J. 7. (6491)__________ K isújszállás, Honvéd út 28 alatt házrész két szoba, konyha, spejz, sok mellék- éDülettel eladó (6450)_________________ EATTHYANY Úti garázssoron garázs szerelőaknával, el­adó. Törökszentmik- lós. Varga. Szabó Rektor út 2. Érdek­lődni este. (64491 GÉPJÁRMŰ HÁROM és féléves rubinpiros Lada 1300- S eladó. Törökszent- miklós telefon: 297. Este. (6083) ZJ 1300-as Lada el­adó. Homok, Bányai Kornél út 13. Ér­deklődni 16 óra után. (H. 1067) _____ D ACIA 1310-es, há­rom és fél éves sür­gősen eladó. .Jászbe­rény, Sikló út 14/a. (6033) __ Z H írsz Polski Fiat 1500 műszaki vizsga nélkül eladó. Magda József, Jászszentand- rás, Felszabadulás út 26. (6303)______ Ü S WARTBURG de Luxe eladó vagy Trabantra cserélhető. Jászszentandrás, Vö- rösmarty út 6. (6290) JÓ állapotú UP írsz. Barkas mikrobusz friss műszakival sür­gősen eladó. Érdek­lődni: Karcag, Dózsa Gy. út 25. (6125) PM-ES, 63 ezer kilo­métert futott, ga­rázsban tartott zöld, 1200-as Lada eladó. Telefon: 14-113. _____ U E—28-AS Dutra tar­talék alkatrészekkel eladó. Kenderes Le­nin út 69/a., Töröcsik László bérfűrészes. (H. 1116)_____________ E LADOK K—25 U—E 28-as traktor, 350 IZS-motor, szalagfű­rész, különféle trak­torgumik új és hasz­nált, kétkerekű ké­zikocsi. 4272 Sáránd, Lenin út 22 Amb- rus Ernő. (5244) TJ 80—15 írsz. Skoda 105 S személygépko­csi eladó. Érdeklődni délelőtt Mészáros Jó­zsef. Tiszaroff 22-es telefon, délután Ti­szaroff, Dózsa Gy. út 11. (5324)_____________ 3 ÉVES 350-es Jáwa eladó Szolnok. Alcsi 10/a tanya, Beseny- szögi út (5325) Jó állapotban levő 350 köbcentis Jáwa eladó. Gulyás József, Jászárokszállás, Ar­pád tér 1. (5669) __ I D 100-AS Skoda friss műszakival el­adó. Kunszentmár- ton. Kisfaludy út 4. (5805)_________________ 1500-AS LADA igé­nyesnek eladó. Tele­fon Szolnok, 15-461, este 7 órától. (6670) HÁROMÉVES hasas AD AS-VETÉL Személygépkocsihoz utánfutó, házikészité- sü univerzális ker­titraktor billenős ko­csival, ekével eladó. Kisújszállás, Dózsa Gy. 41. Érdeklődni: 17 óra után. (6365) Vadászgörény és prémgörény eladó. Tajti Mihály, Jász­apáti, tanya 54. (6512)______________ Alumínium csónak­test kompletten fel­szerelve eladó. Ér­deklődni Szolnok. Fazekas út 42., egész nap. (5318)__________ H ÁROMÉVES hasas tehén sürgősen el­adó. Timkó István, Szolnok, Rétpart 5. Vegyiműveknél. (H. 1123)____________ Z SUZSI kötőgép eladó. Szolnok. Baj­csy-Zs út 16. IV. 23. 18 órától (H. 1125) Eladó egy fekete tarka és egy vörös­tarka fiatal vemhes tehén. Tószeg, Arany J. út 23. Fakan. (H. 1130) ____________ Négyszemélyes re- kamié, gyermekágy és sport babakocsi eladó Szolnok. Achim A út 6. (5327) ___________ E ladó 4 db anyabir­ka fiaival és 2 db igás szamár. Érdek­lődni : minden nap: Vezseny, Esze T. út 18. (5688)__________ B ILLENŐS gumis lovaskocsi két ló után eladó. Kun- szentmárton, Kisfa­ludy út 2. (5807)__ N EGYEDIK éves pej, heréit csikó eladó Kengyel, Béke út 5. szám alatt, Molnár. (5862)________________ W ARTBURGHOZ 5 db új Pneumat gu­miköpeny eladó. Tö­rökszentmlklós, Ady út 35. (6099) NAGY teljesítményű betonkeverőt olcsón bérbe adok. Török- szentmiklós, Balassa út 10 (6098)_________ E ladó egy 16 hóna­pos bernáthegyi kankutya, egy hat­éves hátasló, egy UF írsz. frissen mű­szakizott Zsizuli Combi Jó állapotú, egy kétszemélv«s nyeremény bolgár tengerparti repülős út 7 nap teljes pan­ziós, 8 KW-os hőtá­rolós kályha. Érdek­lődni lehet hétköz­nap 18 óra után, va­sárnap egész nap Törökszentmlklós. Lenin út 165. sz. (6495) EGYÉB ÖT helyiségből álló alsó épület kiadó lltartók sernyők íszmű 30-40% SZOLNOKON a Sztár Áruházban és a Páva Divatáru Szaküzletben, JÁSZBERÉNYBEN a Fantázia Di­vatházban, Törökszentmiklóson a Csillag Di­vatházban, Kisújszálláson és Ti­szafüreden a Sztár ruházati bolt dlvatosztályán. Szolnok Horgász út 7. (H. 1119) ___ K IS lakást bérelnék Szolnokon. „Ár- megjelöléssel” jel­igére a szolnoki Hir­detőbe^ JíU_U22)_ CIPZAROS, paten­tozás sportfelszere­lésekre Is a Pelikán Szálló előtt jobbra. (H. 1124)_____________ S ZERVEZÉSHEZ ér­tő fiatalember keres 4—6 órás elfoglaltsá­got. Jogosítvánnyal rendelkezem. „14554” jeligére a kiadóba (5328)________________ I rodahelyiségnek 62 m'l-es helyiség és ugyanennyi raktár­nak kiadó. Szolnok. Rákóczi út 73. (5275) A NYÁRI szünetben iskoláskorú gyere­kek alsós felügyele­tét vállalom teljes ellátással „7—16 óráig” jeligére a törökszentmiklósi tv-szervizbe. (6096) Törökszentmiklóson albérletet keres egyedülálló nő, két iskolás leányával, rövid időre. „Sür­gős” peligére a tö­rökszentmiklósi tv­szervlzbe. (6091) _____ F ESTŐK építkezők figyelem I Dekton homlokzatfesték minden színben kap­ható, megrendelést rövid határidővel teljesítek Galsiné festékkereskedő, Tö­rökszentmlklós László K. út 4/a. (6447)_______________ N EMRÉG üzemelő kisiparos pék vi­szonteladót keres l és 2 kg-os kenyérre 1 kg/10 Ft+péksüte- mény. Cim: Baczkó Antal, Tiszaföldvár, Kossuth út 151. (4904) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM 1,5 szobás, tanácsi össz­komfortos lakásomat egy kis kertes ház­ra, amibe fürdőszo­ba van, vagy a víz be van vezetve. Ér­deklődni minden es­te a következő cí­men : Szolnok Bozsó K. út 11. II. 17 sz. alatt. (5328) SZOLNOK, Szabad­ság téri kétszobás ta­nácsi bérlakást egy­szobásra cserélek. „Belváros. vasútál­lomás környéke” jel­igére a kiadóba. (5301) ELCSERÉLNÉM vagy eladnám Szol­nokhoz 25 km-re le­vő kétszobás csalá­di házamat. 300 négyszögöl telekkel, sok gazdasági épü­lettel szolnoki más­fél szobásért. „Tisza 993” jeligére a ki­adóba. (4898) _____ S ZÉCHENYIN 54 ml-es összkomfortos 2 szobás, ebédlős. tanácsi lakásom el­cserélném, garzon­ra vagy 1 szobásra (gázfűtésesre is’ „VII. emelet" jeligé­re a szolnoki Hir- detöbe. (H. 1063) KÉTSZOBÁS családi ház eladó vagy el­cserélhető meg­egyezéssel városköz­ponti 1,5 vagy két­szobás lakásra I. emeletig. Érdeklőd­ni Szolnok, Harmat u. 4. egész nap. 4H. 1096) HAZASSAG 45—55 ÉV között tár­sat keres lakással rendelkező, nem do­hányzó, házias, kar­csú elvált asszony. . Májusi randevű 964” jeligére a kiadóba. (5292)________________ M AGAS, ápolt, nem italozó, munkahelyét otthonát szerető, komoly életfelfogású, vidám alaptermésze­tű férfi bemutatkozó levelét várom 36—46 éves korig. Kizárólag fényképpel ellátott, kézzel irt levélre vá­laszolok!; Tartásdíj­fizetők is írhatnak. Magamról: 36 éves, 160/65 barna, elvált, modern felfogású, hlvatásszerető nő va­gyok, 8 éves kislá­nyom van Szolnok­tól 20 km-re kertes lakással rendelke­zem. „Leinformálha­tó” Jeligére a kiadó- ba. (5288) ­33/172 magas, szőke hajú, érettségizett, egyedülálló fiatalem­ber saját lakással várja komoly gon­dolkodású. korban hozzáillő lány vagy elvált asszony isme­retségét házasság céljából, 25—35 éves korig. „Júniusi ta­lálkozás” Jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 1131) Tiszafüred Városi Tanács pályázatot hirdet: A városi tanács városfejlesztési- és gazdálkodási osztályvezetői munkakör betöltésére Feltétel: Közgazdaságtudományi egyetem, vagy számviteli főiskolai végzettség, legalább 5 évi vezetői gyakorlat és erkölcsi feddhetetlenség A pályázat tartalmazza: A pályázó jelenlegi és előző munkahelyeinek nevét, beosztásának, besorolásának és jöve­delmének megnevezését, eddigi tevékenységé­nek leírását, szakmai-politikai és egyéb vég­zettségének ismertetését, részletes önéletraj­zát és végzettségét igazoló okmányainak má­solatát. Bérezés; A jogszabályi előírásoknak megfelelően, kö­zös megegyezéssel. Jelentkezni lehet: A lakásmegoldáshoz segítséget biztosítunk. Tiszafüredi Városi Tanács elnökénél. Az álláshely: 1986. július 1-től tölthető be. (5897) ^ ------- ------*»■ D olgozókat alkalmazunk ............... A SZOLTISZ felvételre keres munkaerőt az alábbi munkakö­rökre : előkészítő csoportvezetőt a vasipari részlegébe, főiskolai végzettséggel; technológust a vasipari részlegébe, gépipari technikumi végzettséggel. Je­lentkezni lebet: Patay Péter üzemegységvezetőnél, II. sz. Irodaház Rékasi út. Gépjármű- ügyintézőt: középfokú szakirá­nyú végzettséggel; főkönyvi könyvelőt és gépi anyagkönyve­lőt, közgazdasági szakközépisko­lai végzettséggel. Jelentkezni lebet: dr. Szabó Arpádné szem. vez.-nél Szolnok, Dózsa Gy. u. 5. Fizetés: mindegyik munkakör esetében megegyezés alapján. (H. 1006) A Beton- és Vasbetonipari Mü­vek szolnoki gyára felvételre keres dolgozókat az alábbi mun­kakörök betöltésére: tehergép­jármű-vezető, autódarus, akku­mulátortöltő, anyaggazdálkodó, udvari munkás. Jelentkezni le­het: BVM szolnoki gyára Szol­nok, Piroskai út, munkaügyi csoport. (5099) A TAURINA törökszentmiklósi szervizüzeme villanyszerelő és műszerész szakképzettséggel rendelkező hűtőgépszerelőket, adminisztratív munkakörbe érettségizett vagy közgazdasági szakképzettséggel rendelkezőket keres. (5365) Legalább 5 éves szakmai gya­korlattal rendelkező kőműves szakmunkásokat veszünk fel. Jelentkezni lehet a Törökszent­miklósi Afész kivitelező részleg- vezetőjénél, Törökszentmlklós, Kossuth L. út 159. Fizetés meg­egyezés szerint. (5571) A TOPÁN Kereskedelmi Válla­lat Szolnoki lerakata felvesz mintatermi számlázási munkára egy fő gépírót. Jelentkezni le­het: Szolnok, Rékasi út 1. sz. alatt. (5211) Szolnok Megyei Sütőipari Vál­lalat felvételre keres álló- és fo­gyóeszköz-nyilvántartót, SZTK- ügyintézőt, számlalikvidátort. Felvételi követelmény: szakirá­nyú középiskolai végzettség. Je­lentkezés a vállalat központjá­ban Szolnok, József A. u, 38. sz. (H. 1008) Üzemegységünk felvesz férfi munkavállalókat, betanított la­katosi és betanított revolver- esztergályos! munkakörbe. Bé- rezés: teljesítménybér. A fog­lalkoztatás egyműszakos mun­karendben történik. Jelentkezés: Gyógyászati Segédeszközök Gyá­ra kisújszállási üzemegysége, Kisújszállás, Északi ipartelep II. Pokorádi Béláné munkaügyi ügyintézőnél. Telefon: 112. (5915) Azonnali belépéssel programozó matematikust alkalmazunk, szá­mítástechnikai feladatok ellátá­sára. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezni lehet: Kelet­magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat Szolnok, Ságvári krt. 32. 14/24. ajtó személyzeti és ok­tatási osztály. Telefon: 18-881. 363-as mellék. (5390) Lőrinci Nagyközségi Közös Ta­nács a lakossági ellátás érdeké­ben kisiparosokat keres: férfi- fodrász, cipész, asztalos szak­mákra. A jelentkezők 5 éyr* adókedvezményben részesülhet­nek, szükség esetén tanácsi bér­lakást, műhelyt biztosítunk. Je­lentkezés a tanács elnökénél Lőrinci, Szabadság tér 26. Tele­fon: 273. (5604) Szakképzett, gyakorlattal ren­delkező munkaügyi előadót fel­veszünk. Fizetés megegyezés sze­rint. Kunságker-Füszért, Karcag, Fürdő út 5. (4837) KALOREX Tüzeléstechnikai Kö­zös Vállalat felvételre keres tü­zeléstechnikai szervizszerelőt vagy elektromos szakismerettel rendelkező műszerészt. Jelent­kezni: Szolnok, Csanádi krt. 15—17. sz. (5203) A SZOLNOKI INGATLANKE­ZELŐ VÁLLALAT anyag- és készletgazdálkodási osztálya szervezetébe a Thököly úti rak­tárába 2 fő raktári segédmun­kást keres. A jelentkezésnél előnybe részesülnek a targonca- vezetői vizsgával rendelkező munkavállalók. Jelentkezés: a vállalat Thököly úti telephelyén, Hackl Miklósné csoportvezetőnél. (5880) A VT KÖZTERÜLETFENNTAR- Tö INTÉZMÉNY SZOLNOK részmunkaidős gyors-, gépírót azonnali belépéssel felvesz. Je­lentkezni lehet az Intézmény tl- szaligetl központjában. (5878) ÉPÍTŐIPARI ifjú szakmunkások figyelem! Munkalehetőség a DUTÉP Vállalatnál az építőipar valamennyi szak-, szerelő-, és segédipari szakmában. Munka­végzés teljesítménybérben. Vidé­kiek részére munkásszállás biz­tosítva, 60 km-es körzeten belül napi személyszállítási lehetőség. Szociális Juttatások a kollektív szerződés szerint. Érdeklődés személyesen vagy írásban: DUTÉP Kecskemét, Klapka út 34. Kiskunhalas, Kossuth úti lakóte­lep, építésvezetőség. Kalocsa Vörösmarty út 113. Baja, Dr. Al­földi u. 2—4. (H. 6179) GWK-nál vagy kisiparosnál he­gesztő, lakatos szakmunkát vál­lalnék főállásban is. „Gyakor­lott” jeligére a törökszentmiklósi tv-szervizbe. (6097) A zagyvarékas! 602-es, 605-ös számú szabadkasszás élelmiszer- boltba vezetőt és helyettest al­kalmazunk. Jelentkezni lehet az ügyvezetői irodán, Zagyvarékas, Fekete L. út. (6388) Hirdetmények A MÁV Pályafenntartási Fő­nökség, Békéscsaba értesíti a lakosságot, a vasút menti földtulajdonosokat, az érde­kelt tanácsokat, a méhész­szövetkezeteket, hogy 1986. május 29—30-án a Szajol— Mezőtúr vasútvonalon vegy­szeres gyomirtást végez Ca- ragard Kombi A 50 WP + Bauvel M + Agropon -+- No- nit kombinált vegyszerrel. Vegyszerek lábas és szárnyas jószágokra, valamint méhek- re veszélyesek, ezért a vasút­vonal mentén a gyomirtást kővető 20 napon át a legelte­tés, fűbegyűjtés veszélyes és tilos! Kérjük a lakosságot, a vasút-menti földtulajdonoso­kat, hogy a fentieket tartsák be. A fentiek be nem tartása miatt jelentkező károkért a MÁV felelősséget nem vállal. MÁV Pályafenntartási Fő­nökség, Békéscsaba. * • • Közületektől, magánosoktól megvételre keresünk erdőt, különböző fatermékeket, va­lamint nyárfát, rönkklvágást és papírfát. Ajánlatokat: ÉFKISZ, Bp. XI., Budafoki út 83/b. kérünk. (2347)

Next

/
Thumbnails
Contents