Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-21 / 118. szám

1986. MÁJUS 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 | A tévé * | 1 képen nyőie előtt 1 Mit szeret a néző? Mit szeret a néző? — hang­zott el nyilvánosan is néhány hete Miskolcon, a rövid tévé- üknek illetve tévéműsorok fesztiválján, az egyik szak­mai tanácskozáson. S ha válasz, egyértelmű nem is született a kérdésre — amely­re ki-ki akár naponta is másként adhatná meg a fele­letet változó igényei és talán kedve szerint is — az azért bizonyossá vált: a néző a változatosságot kedveli; s amit sokan gondolnak, egy­általán nem műfajokat pre­ferál, hanem a tartalmakból ítél. Azaz nem kell azt hin­ni, hogy a néző például fel­tétlenül bolondul a bűnügyi filmekért, de azt sem, hogy egy heti műsor attól lenne ió, ha fő műsoridőben csak fil­met vetítenének — akár mo­zifilmet, akár televíziós fil­met. Ahogy sajnos az utóbbi időben némileg már gyakor­lattá vált, s ami ott „kísér­tett” az elmúlt hét program­jában is. És főleg azt ne higgye senki, hogy egy úgy­nevezett szórakoztató mun­ka mindenképpen eleget tud tenni akár hétvégi szórako­zási igényeinknek is. Mielőtt a műsorszerkesztés bonyodalmaiba tévednék végleg, az iménti véleményt szeretném közelebbről i6, „kézzelfogható” példával megvilágítani. A Linda-soro- zat példájával, amely újra feltámadt, s ahogy hírelte- tett, az efféle filmekre jel­lemző profizmus jegyeit vi­seli immár magán, ami ma­gyarán jól megcsinált, ügyes, izgalmas és mozgalmas fil­met jelent. No6 abból, amit szombat este láttunk a Lin­dából, nehezen lehet az al­kotók megnövekedett „profi” becsvágyára következtetni. Épkézláb történet híján — vázlatos, olykor már-már zavaros cselekmény — egy­szerűen élvezhetetlenné vált az egyébként már sikert elért sorozat legújabb darabja, A tizennyolc karátos aranyhal. Legfeljebb a változatlanul dinamikus Sörbe Nóra har­ci üvöltéseire riadhattunk fel a film álmosító pillanatai közepette. Mekkorákat tud rikoltani ez a csöppnyi te­remtés! Erről ennyit. Vissza­térve a kiinduló gondolathoz és a szórakoztatás szorító igényeihez a televíziónak alighanem fel kell hagynia a hagyományos kategóriákkal, s akár rendhagyó módon fő műsoridőben is nagyobb te­ret kellene engednie a fik­ciós alkotásokkal szemben, illetve azok mellett a nem fikciós, azaz a valóságot köz­vetlenül, dokumentáris igénnyel bemutató progra­moknak; hisz ha élet duzzad ezekben, legalább annyira képesek szórakoztatni, mint a valóságot a képzelet segít­ségével visszatükröző gyá­moltalanabb művészi mun­kák. Uram bocsá’, egy riport- műsor, akár a Hínháttér is, az is szórakoztathat, és így előbbre is rukkolhatna a mű­sorok időrendjében. Csütör­tökön este vajon nem lett volna-e szerencsésebb, ha e belpolitikai program s az előtte vetített közepes kana­dai tévéfilm egyszerűen he­lyet cserél? Az említett szempontból figyelemre mél­tó egyébként a sajtótörvény­nyel foglalkozó Jogi esetek péntek esti nyolcórás kezde­te, különös tekintettel a_köz- érdekű törvény fontosságára Lám, nem is döngetek telje­sen zárt kapukat kívánsá­gommal. Mit szeret a néző? A vál­tozatosságot, fő műsoridőben is, de ugyanakkor van igé­nye bizonyos állandóságra is. Ma már bizony nehéz volna megszokni valamilyen soro­zat nélkül a kedd estéket. Most például ismét csehszlo­vák film járja a képernyőn, a méltán népszerűvé vált Kórház a város szélén című sorozat édestestvére, hisz hasonló szellemben fogant ez a film, mint említett elődje, csak itt a színhely kórház he­lyett egy csemege ABC, orvo­sok, ápolók, betegek helyett pedig bolti eladók és vevők sokasága nyüzsög. De ami a lényeg: a hétköznapok fe­szültségei, konfliktusai szó­lalnak meg benne is. Az első két rész láttán nyugodt lé­lekkel állítom: a szerző ügye­sen bonyolítja a történése­ket, apró cselekvésekből épí­ti fel a bolt mikrovilágát, de ugyanakkor a kis emberi dol­gok jelentősége túlmutat, il­letve túlnő e „városszéli ABC” falain. És milyen érde­kes Anna figurája, aki új emberként állt a pult mögé, bár gazdag tapasztalattal, melyet előző munkahelyein szerzett, nos Anna, a sorozat főszereplője egy valójában átlagos külsejű nő, se nem csúnya, se nem szép, és még­is hogyan válik egyre rokon­szenvesebbé, sőt talán már sokan szívükbe is zárták őt, mert jelenetről jelenetre egy­re szebb és szebb lesz a sze­münkben. És ez kétségtele­nül a film varázsa, a jó filmé mely széppé tudja avatni még azt is, ami netán rút. Azt hiszem, jól jártunk ezzel az új sorozattal. fis mit szeret még a néző? Ha tiszteli őt a televízió, pél­dául azzal tiszteli meg, hoTv őszintén beszél hozzá hogy felnőtt partnerként fogad ia el, és e szerint cselekszik, akár ha csak tájékoztat is. Szereti azt a fajta őszintesé­get, ahogyan a hosszabb ide­je tartó, több részből álló sorozat végén a Mexikóba induló magyar labdarúgó­csapat kapitánya is beszélt a vele készült riportban, örö­mei mellett nem titkolván el aggodalmait sem, sőt felfed­vén előttünk az utóbbi idők nyugtalanító híreinek szub­jektív hátterét is. (Lásd a Nyilasi körüli bonyodalmak). Knézy Jenő tapintatos kér­déseire meglepő nyíltsággal szólott a kapitány, mintha egyszerűen meg akarta volna velünk osztani nem kicsi és nem könnyű gondjait. Sport­műsorról ritkán beszélek té­véjegyzetemben, hadd húz­zam most alá kétszeresen: a Mexikó ’86 című beszámoló­sorozat jól kísérte végig a magyar csapat készülődésé­nek útját, vakmerő reménye­ket alaptalanul nem keltett, tárgyilagosan és folyamato­san számolt be mindarról, ami történt, s ami fontos. Az őszinteség ereje sugár­zott a szerda esti Messzi fé­nyek című dokumentumfilm­ből is, mely a szociografikus érdeklődésű Moldova Ágnes újabb munkája, s melyben ez öregség problémáit fesze­geti, őszintén szembenézve olyan kérdésekkel, amelye­ket nemigen teszünk fel sem magunknak, sem másoknak. Végül): a közönségtisztelő televízió csak értéktisztelő intézmény lehet, amely min­den tevékenységében, meg­mozdulásában a minőségre ügyel. Azt a televíziót szere­ti a néző is, amely minden egyéb szempontot a minőség követelményeinek rendel alá; az idő szempontjait i6, mert jóllehet a képernyőn egy té­véjátéknak, tévéfilmnek ál­talában megvan a kialakult időtartama, hatvan—nyolc­van perc „lehet”, állítólag ennyit bírunk el szoros fi­gyelemmel, az ennél még rő- videbb tévédráma nem le­het erény, különösen ha egy többfelvonásos drámából ké­szült, és az eredeti mű gon­dolatainak alapos megcson- kulásával jár együtt, ahogy ez Gorkij Ellenségek című alkotásával történt meg, amelyet Havas Péter zanzá- sított, zsugorított össze 55 percre. Ebben az esetben a közönség „tisztelete” — ne fárasszuk őt agyon súlyos drámával — az ellenkező végletbe csapott át, a szerző és a néző elleni merénylet­nek minősült. Mit szeret a néző? Tehát mindenben a jót — vagy a legjobbat. Karcagon látható Szabó Iván kiállítása A Karcagi Déryné Műve­lődési Központ Galériájában hétfőn nyitották meg Szabó Iván Munkácsy-díjas, kivá­ló szobrászművész kiállítását. A tárlatot megnyitó Győrfi Sándor Munkácsy-díjas szob­rászművész méltatta Szabó Iván munkásságát, eddigi életművét. Az impozáns kiállítás, amely szemelvényekben mu­tatja be Szabó Iván művé­szi korszakait, közel fél- száznyi, értően válogatott szoborból, kisplasztikából, domborműből áll. Hűen visz- szaadja a szobrászművész­nek a magyar néptánchoz való több évtizedes kötődé­sét. A bemutatott alkotások jelentős része a tánc szépsé­gét sugallja, Szabó Iván ere­deti látásmódjával. A szépségével, művészi ér­tékével lenyűgöző erejű tár­lat június 10-ig tekinthető meg, naponta 10—12 illetve 15—19 óráig, szombaton és vasárnap -pedig délután 3 és és 7 óra között Jászfényszarui siker Mosonmagyaróváron A Népművelési Intézet, a Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsa és a Győr-Sop- ron Megyei Tanács az elmúlt hétvégén Mosonmagyaróvá- rott rendezte meg a falusi színjátszók második orszá­gos fesztiválját. A rendezők 11 színjátszó csoportot hív­tak meg az ország különböző pontjairól. Közöttük a Jász­fényszarui Fortuna Színpa­dot is, amely művészi tel­jesítményéért együttes díjat és a fesztivál vándorserlegét kapta. A zsűri több különdíjat adott az együttes tagjainak, így Bordás Ferencet, Dobozi Imre a „Szélvihar” című drámájának főszereplőjét ki­váló színészi teljesítményé­ért, Kis Zoltánt kimagasló színészi alakításáért, özv. Kovács Andrásnét pedig a darab rendezéséért jutalmaz­ta. A zsűri külön kiemelte a tsz-közgyűlés című jelenetet, ahol egyszerű, de hiteles esz­közökkel, jellemformálással, tökéletes színházi esménnyé varázsolták az epizód sze­replői az összeütközés pilla­natát. Tavaszi Múzeumi Esték Jászberényben A Jászberényi Jász Múze­umban H. Tóth Imre, a nyelvtudományok doktora tartott előadást a napokban Cirill és Metód Pannóniában címmel, a szláv apostolok térítőmunkájáról, a zalavá- ri ásatásokról. Az előadás a Tavaszi Múzeumi Esték so­rozat keretében sok érdek­lődőt vonzott H. Tóth Imre életpályája Szolnok megyéből indult a jászberényi főiskolához kö­tődik tudományos munkás­ságának első szakasza. 1961 után a Szegedi JATE oktatói karában tovább bővült tudo­mányos munkássága. Egyik kiemelkedő kutatási terüle­te a szláv írásbeliség kiala­kulásának vizsgálata, a szláv áoostolok működéséhez kötődő magyar vonatkozások feltárása. A hazai és nem­zetközi szakmai körök szá­mára is jelentős eredménye­ket bemutató könyve a téma első hazai tudományos ösz- szefoglalása. Szolnoki zenészsiker Nyugat-Berlinben Báli József vendégszereplésének sajtóvisszhangjából Lapunk hasábjain a kö­zelmúltban megjelent egy rövid hír, amely tudtul ad­ta megyénk zenerajongói­nak, hogy a Szolnoki szim­fonikus zenekar karmes­tere, Báli József, a nyu­gat-berlini Filharmóniá­ban Mendelssohn Paulus című oratóriumát kiugró sikerrel dirigálta. A zenei berkekben járatosak jól tudják: az említett hír nem mindennapinak szá­mít, hiszen a karmesteri diadalt olyan világhírű koncertteremben aratta megyénk zenei követe, ahol nevesebbnél nevesebb mesterek adták és adják ma is egymásnak a kiílin- cset. A nyugat-berliniek szelle­mesen, de természetesen nem gúnyos éllel „Karajan- cirkusznak” nevezik a hang­versen yépü letet — célozván a terem belső kiképzésére, amelyet olyanra terveztek, hogy a fellépő zenekart kö­rülülheti a mintegy kétezres közönség. Itt nem „bújhat­nak” el a zenészek, mert nincsenek hátsó sorok, és nincsenek rejtett sarkok sem, amelyek elnyelnék a hangot; a kiváló akusztiká­jú helyiségben szinte magá­tól értetődően mindenütt egyformán jól lehet hallani a felcsendülő muzsikát. Ebben a forró hangulatú katlanban lépett porondra Báli József, hogy az ünnepé­lyes környezethez méltókép­pen megidézze a Berlini szimfonikus zenekar segít­ségével Mendelssohn világét. — Mondanom sem kell, a legapróbb részletekig menő­en felkészültem erre a da­rabra, mert tisztában vol­tam vele, hogy a világ egyik leghíresebb koncertermé- ben lépek színpadra. Tud­tam: a hely szelleme kötelez. A fokozott várakozás külö­nös feszültséggel keveredett bennem: itt idegen volt a Zenekar, a kórus és m,ég a közönség is. De igazából az nyomasztott leginkább, hogy. a főpróba elég gyatrán si­került. Ez a darab majd’ há­romórás, minden részletét nem tudtuk átvenni a zene­karral — idő hiányában. A kétszáz tagú énekkart iigyan kitűnő formában hallhattam, mégis maradt néhány kér­dőjel a generálpróba után. Szó, ami szó: aggodalomra volt éppenséggel ok. A be­mutatkozásomon azonban a kellemes meglepetések egész sorát éltem át. Már a mü elején néhány taktus után megnyugodtam, s végig zök­kenőmentesen uraltam az előadást, amely várakozáson felüli sikert hozott. Hogy mennyire? Báli Jó­zsef vendégszerepléséről így ír a Berliner Morgenpost kritikusa: „A szolnoki váro­si szimfonikus zenekar veze­tő karmestere, Báli József, ügyes, egyéni vezényletével a Berlini Oratóriumkórus (betanító: Gert Sell) Filhar­móniában tartott hangver­senyén érzékelhetővé tette, milyen erősen támaszkodik Mendelssohn a barokk kor­ra anélkül, hogy csupán má­solná azt... A Berlini szim­fonikus zenekart Báli Jó­zsef a legjobb értelemben vett rutinnal vezette végig a partitúrán. A siker a szép hangzásnak és a gördülé­keny, lendületes tempóknak volt köszönhető.” Ez év januárjában Ball József a svájci Baselban járt, ahol ugyancsak lelken­dezve írtak róla a lapok: „Ez a Magyarországról szár­mazó, de a nemzetközi ze­nei életben is tevékenykedő művész ízelítőt nyújtott a zenetörténet három stílus­korszakából (barokk, klasz- szikus, romantikus), nagy­fokú tehetségéből. Tehetség tehát még manapság is fel­fedezhető! Ez örvendetes tény.” Remélhetően a sikersoro­zat tovább folytatódik a nyá­ron, amikor is a Szolnoki szimfonikus zenekar Balt József vezetésével ismét fel­kerekedik, hogy határainkon túl is — az ausztriai Klaua- ban és az NSZK-beli Sands- hutben — megismertesse és öregbítse a saját és Szolnok nevét. —jur kavics— A tanúk-kal Budapesten Tegnapelőtt este az Operett Színházban mutatta be a Szolnoki Szigligeti Színház társulata Déry Tibor sokáig feledésre kár­hoztatott A tanúk című darabját. A Csiz­madia Tibor által felfedezett, színpadra állított és rendezett szolnoki előadás alap­ján a kritika és a közvélemény elmondta a maga elmondani valóját. Néhány mondatban tehát aligha lehet többet elmondani: a Déry-darab előadása ismeretében érdemes beszélni a színház­ról, a Déry-életműről — amely nem e múltnak íródott. A színházi találkozó zsű­rijének nem lesz könnyű dolga a július 6-i eredményhirdetésen... (Képünkön egy je­lenet az előadás második felvonásából). A magyar—szovjet ba­rátsági hét tegnapi ese­ménye a Tallinn Körzeti Általános Iskolában zaj­lott. Luzsanovszkij Al­bert Vaszlljevics, a Pus­kin Orosz Nyelvintézet budapesti kihelyezett ta­gozatának tanára szak­köri foglalkozáson vett részt, szót váltott orosz szakos tanárokkal. Ké­pűnkön a nyelvi tagoza­tos ötödik osztályosok között (Mészáros János) V. M,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents