Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-17 / 115. szám
xxxvH. évi. 115. az., 1986. május 17., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Fanfár jelek—Zászlók a vízről, a levegőből és a földről A nyíregyházi majorettek műsora Megnyitották Szolnokon az országos szakmunkástanuló napokat II Népfront és művelődés A Hazafias Népfront kongresszusát a szó legszorosabb értelmében számtalan — mert megszámlálhatatlan — megbeszélés, találkozó, értekezlet, tanácskozás, választói és küldöttgyűlés előzte meg, készítette elő. Mindezeken éppúgy, mint az ösz- szegező kongresszuson újra meg újra elhangzott az a gondolat, aminek ma már mindnyájan tudatában "Vagyunk, amit voltaképpen ismételni sem kellene, mégis újra meg újra szükséges elmondanunk, hogy ne csak tudatossá, hanem mindennapi cselekvésünk alkotó részévé váljék: az ország jövője, s vele mindnyájunk életének alakulása a gazdasági előrelépéstől, a hatékonyságtól, a több de főként a jobb, a minőségi termeléstől függ, csakhogy ez nem képzelhető el mind teljesebb demokratizmus nélkül. 'És e kettő — mármint a gazdasági kibontakozás és az elmélyülő demokratizmus — sem lehet élő valósággá nagyobb, mélyebb, általánosabb kultúra híján. Ügy hiszem, a népfrontnak nem feladata a közvetlen közművelődési tevékenység, bár sok helyütt alkalomszerűen ezt is végzi. Az ilyenfajta kulturális tevékenységnél azonban fontosabb az elvi kérdések tisztázása, mondjuk az egymással másutt kevéssé érintkező hivatali-szerv ezeti - intézmény i vezetők és a közvetlen közösségi véleményt kifejező népfirontaktivisták között. Mindebben s mindez által a távolabbi cél, amelyről nem mondhatunk le: olyan iro- dlalmi -műVésze ti közvélemény, alkotói és befogadói közhangulat kialakítása, amely minden tekintetben az érték szolgálatát végzi. Mik lehetnek a népfront művelődéspolitikájának eszközei ? Egyrészt mindenütt és minden szinten a művelődéspolitikai munkabizottságok, amelyek kiváló szakemberek és társadalmi munkások együttesei, ezért önmagukban is képesek elvi- esamei állásfoglalásra, s annak nemcsak a népfrontban való gyakorlati alkalmazására. Másrészt együttműködés a különféle hivatali, tanácsi, művelődésügyi, oktatási s egyéb szervekkel, meg a népfront egyéb munkabizottságaival. Művelődéspolitikai eszköz a baráti körök, egyesületek, klubok, így az anya- nyelrvvédők, versbarátok, versmond ók, műgyűjtők köreinek patronálása is. De talán ezeknél is fontosabb a nyilvános és szakmai fórumok létrehozatala, amikor is élénk eszmecserében tisztázódnak a nézetek és feladatok. Azután itt van a közművelődési, illetve olvasótábori mozgalom. E táborok egyre inkább a művelődés egészére adnak — szerencsés esetben életre szóló — indítást. Az olvasótáborok mindinkább a közművelődési tábor jellegét veszik fel, ahol esetleg a vizuális kultúra épp oly központi szerepet kap, mint a könyv. A népfrontban a közművelődésért már eddig is sok minden történt, de a jövőben még szervezettebb munkára van szükség, arra, hogy a fóru- mok-viták elvi eredményei egyrészt szervezetileg is realizálódjanak, másrészt a népfront legkisebb egységeiig általánossá váljék a kultúrával való korszerű, igényes foglalkozás. K. ff. J. Az időjárás kegyes volt az országos szakmunkástanuló napok résztvevőihez, meghívott vendégeihez és persze a házigazdákhoz, mert tegnap kora este kellemes napsütésben várakoztak a tarka egyenruhákba és természetesen az elmaradhatatlan jókedvbe öltözve a fiúk és lányok. A megnyitó hivatalos aktusa előtt a Folt-együttes teremtett vidám hangulatot. A sportcsarnok mellvédjéről Déri János tévériporter a tőle megszokott könnyed hangnemben köszöntötte az országos találkozóra össze- sereglett ezeregynéhány szakmunkástanulót, a rendezők nevében is kellemes és hasznos napokat kívánt a fiataloknak. Ezután megszólaltak a nyíregyházi fúvósok fanfárjai, hogy köszöntsék azt a motorcsónakot, amely a Tiszán két másik csónak kíséretében a helyszínre szállította az országos szakmunkástanuló napok zászlaját, amelyet ifjúgárdisták vettek át, hogy felhúzzák a Szolnok város zászlaja melletti rúdra. Déri János ekkor köszöntötte a meghívott vendégeket, köztük Fábián Pétert, a megyei pártbizottság és Berki Ferencnét, a szolnoki városi pártbizottság titkárát, valamint Lengyel Boldizsár tanácselnök-helyettest. Ezt követően érkezett meg Haladéktalanul megállapodást kell kötni az atomfegyverkísérletek teljes tilalmáról — jelentette ki csütörtökön este Neil Kinnock, a brit Munkáspárt vezére. Felszólította Margaret Thatcher konzervatív kormányfőt, hogy — Mihail Gorbacsov megismételt javaslatára adandó válaszként — hívja meg Londonba a szovjet vezetőt és Reagan amerikai elnököt, s ezen a háromhatalmi csúcs- találkozón kössenek megállapodást az atomfegyverkísérletek betiltásáról, még mielőtt sor kerülne az idén esedékes második Gorbacsov— Reagan csúcstalálkozóra. Az angol napilapok többa találkozó megnyitójának egyik kedves színfoltjaként, a nyíregyházi majorettek csoportja. A csinos, fiatal lányok q pattogó indulók feszes dallamaira könnyed, kecses bemutatót tartottak, rendkívül fegyelmezetten, de mindvégig mosolyogva. Üjra felharsantak a fanfárok, hogy tisztelegjenek a levegőből, helikopteren érkezett KISZ-zászló előtt, amely a szolnoki és az OSZN-zászló mellé került. Az immáron negyedik zászló. amelyet a SZOT emblémája díszített, a földön jött: a szolnoki lovasklub ifjúsági szakosztályának tagjai hozták el a sportcsarnok elé. A négy szászló felvonása után a több száz fiatal együtt elénekelte a DlVSZ-indulót. Hogy a rendezvény résztvevői valóban fiatalos köny- nyedségre törekedtek, az is mutatja, hogy elmaradt a hivatalos ünnepi szónoklat, helyette Déri János a mellvéden megszólaltatta a szakmunkástanulók, a házigazda KISZ-esek és a SZOrr képviselőjét. Először Molnár Zoltán autószerelő tanulót faggatta arról, hogy mit vár a találkozótól. A politikai szövegmondó verseny idei győztese sok új barátra, új ismeretekre számít. A röpke interjú után 'kapott szót Zá- vóczki Istvánné, a Szakszervezetek Országos Tanácsa ifjúsági bizottságának elsége tegnap vezércikkben fűz megjegyzéseket Gorbacsov szerda esti tv-beszédéhez. A The Times, amely csütörtökön eldugott helyen ismerte be, hogy a baleset következményeit mértéktelenül eltúl- zó híresztelések megalapozásául szolgáló amerikai műholdfelvételek technikailag hibásak voltak, s a belőlük levont következtetések nem feleltek meg a valóságnak, pénteki vezércikkében mégis a Szovjetuniót hibáztatja a szerencsétlenség következményeinek „némiképpen szenzációs tálalásáért”. Továbbra is számos támogató és egyetértő értékelés lát napvilágot világszerte nőké, aki azt reméli, hogy a fiatalok a tanácskozásokon és a szekcióüléseken bátran elmondják a véleményüket a SZOT képviselőinek és a megyei-városi szakszervezeti vezetőknek: milyen fejlődési lehetőségeket látnak a szakmunkásképzésben. Harmadikként Iváncsik Imre, a megyei KlSZ-bizott- ság első titkára „került mikrofonvégre”. A házigazdák nevében köszöntötte a tanulókat, a meghívottakat, és kérte a fiatalokat, hogy az országos találkozón a megjelent KISZ-vezetőknek adjanak gyakorlati ötleteket, hogyan lehet majd érvényt szerezni a KISZ közelgő kongresszusa határozatainak. A megnyitó után a szakmunkástanulók megtekintették az Evita című rockoperát, amelyet a Rockszínház fiatal művészei adtak elő a sportcsarnokban. Ma rendkívül gazdag, egésznapos programmal folytatódik a szakmunkásjelöltek találkozója. Kilenc óra- ke a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban tanácskozást tartanak a mozgalmi munka korszerűsítéséről, az SZMT-székházban pedig a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségeiről. A tanácskozásokat szekciófoglalkozások követik. A témák közül néhány: az egészséges élet(Folytatás a 3. oldalon) Mihail Gorbacsov szerdai beszédéről, amelyben az SZKP KB főtitkára a csernobili atomerőműben történt balesettel és következményeivel foglalkozott, valamint bejelentette, hogy a Szovjetunió augusztus 6-ig meghosszabbítja a kísérleti nukleáris robbantások egyoldalúan vállalt moratóriumát. Az ENSZ környezetvédelmi ügynöksége (UNI5P) a nukleáris energetika biztonságos fejlődésének nemzetközi rendjére tett javaslatot üdvözölte, ezen belül is azt, hogy meg kell teremteni a gyors tájékoztatás rendszerét az atomerőművi szerencsétlenségek esetére. Nagy tapsot kaptak a majorettek Gorbacsov beszéde a nemzetközi érdeklődés középpontjában Jurij Dubinyin sajtóértekezlete New Yorkban 11 világpiaci rangért Az ébredő Ecsegpusztán Műszerellátás a gyógyászatban A hely szelleme Múzeumi világnap Előzetes a BNV-röl Több, mint százezer négyzetméteren harminc ország Tegnap a Hungexpo és az Ipari Minisztérium' képviselői sajtótájékoztatót tartottak a május 21-én nyíló tavaszi BNV előkészületeiről. Körösvölgyi László, a Hungexpo vezérigazgatója elmondotta, hogy harminc ország és Nyugat ^Berlin több mint 2000 kiállítója vesz részt a beruházási javak szakvásárán. A Hungexpo — az Ipari Minisztérium és a MTESZ javaslata alapján — az idén 14 árucsoportban szervezte meg a termékbemutatót. A budapesti nemzetközi vásárok történetében először a kiállítási terület meghaladja a százezer négyzetmétert, de ez is szűknek bizonyult, a magyar vállalatok igénye ennél jóval több lett volna. A kiállítói terület 37 százalékán külföldi cégek mutatják be kínálatukat. A szocialista országok közül a legnagyobb kiállítók: Lengyelország, a Szovjetunió és Csehszlovákia. s ielen/tősen növelte részvételét Jugoszlávia. A tőkés országok közül az idén Ausztria és az NSZK szervezi meg a legnagyobb bemutatót, öt év után ismét kiállít a BNV-n Luxemburg. Szabó Imre ipari államtitkár elmondotta hogy az ipari vállalatok számára a vásár kedvező lehetőséget nyújt a hatékony, széles körű marketingmunkára, a hazai és a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére, a piac jobb megismerésére. Ezért is évről évre mind több hazai iparvállalat vesz részt a tavaszi BNV-n. Az idén 354-en mutatják be kínálatukat. A vállalati bemutatók tükrözik a termék- és termelési szerkezet korszerűsítésében, a külpiaci versenyképesség javításában elért ágazati eredményeket. Űj jelenség, hogy mind több vállalat nem egyedi berendezéseket, részegységeket, hanem termékcsaládokat, rendszereket alakít ki, és ezt kínálja a vásáron is. A vaskohászati kiállítók az idei BNV-n számos olyan •gyártmányt kínálnak, amelyet korábban csak a külpiacokon lehetett beszerezni. Ilyenek azok a különleges hengerelt lemezek, amelyekből a Rába—Steiger traktoroknál alkalmazott ekék készülnek. A legnagyobb bemutatót a gépipari vállalatok szervezték meg, szemléltetve a szerszámgépgyártás, a közúti, vasúti és vízi közlekedés, és az általános gépgyártás újdonságait, exportkíná- latát. A vegyipar 43 vállalata széles skáláját vonultatja fel a legújabb műanyagoknak, szerves és szervetlen viegyi anyagoknak, agrokémiai és gumiipari termékeknek. Az idei BNV-n is számos szolgáltatás segíti az üzletemberek munkáját és a vendégek könnyebb eligazodását. A vásár legfrissebb híreiről, eredményeiről a helyi tv-stúdió tájékoztat, amelyet a Hungexpo a Pannónia FiImfettúdióval közösen üzemeltet.