Szolnok Megyei Néplap, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-07 / 81. szám

1986. ÁPRILIS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 i Ti szafüreden és környékén Két ütemben fejlesztik a telefonhálózatot Két év múlva automata távhívási lehetőség a közép-tiszavidéki üdülőkörzetben Mit kall tudni az adózásról 7 1. flz üdülök, üzletek meg a többiek Nagyszabású terveket fo­gadott el a közelmúltban a Tisza II. víztározó és kör­nyéke fejlett üdülőkörzetté építése érdekében a Közép- tiszavidéki Intéző Bizottság. A távlati elképzelések kö­zött szerepel például az if­júsági és falusi turizmus le­hetőségeinek feltárása és a kezdeti lépések megtétele Ti­szafüreden és Abádszalókon a pihenés, a kikapcsolódás, a vízisportok további fejleszté­se. A fejlődés jelentős gátja napjainkban a környék tele­pülésein az infrastruktúra — út, csatornázás, vízvezeték­hálózat, szemétgyűjtés elma­radott állapota. Szándéko­san nem említettük az előb­bi felsorolásban a telefonvi­szonyokat, hiszen Tiszafüred és a Középtiszavidéki üdülő­körzet infrastrukturális fej­lesztésének jelentős állomá­saként az idén megkezdő­dik, és 1988-ban be is feje­ződik a térség telefonháló­zatának fejlesztése. Erről kaptunk tájékoztatást Csik (Folytatás az 1. oldalról) hogy minden igényt ki lehes­sen elégíteni. Erre pedig ma­napság nem nagy lehetőség mutatkozik. Hát innen a krónikusnak mondható al­katrészhiány. Ezt a helyzetet átérezve, a szolnokiak is belefogtak az alkatrész gyártásba és felújí­tásba. így például új üléshu­zatokat készítenek, s az, idén már fékpofák felújítását is vállalják. Különböző energiatakaré­kossági intézkedéseket ve­zettek be, s megszüntettek veszteséges tevékenységeket. Ezért tart zárva például szombat-vasárnap az autó­mosójuk is. Persze, az autójavitó ipar­ágon belül még így is kicsi a nyereséghányad. Hiszen az Alfa Autójavító Vállalat ta­valy 75 millió forintos árbe­vétel mellett 5 miliő 600 ezer forintos nyereséget ért el. Ebből az összegből, mire ki­fizették különböző kötele­Józsefíől, a megyei tanács közlekedési osztályának osz- táljyvezetó-helyettesétől. Szolnok megye nem büsz­kélkedhet fejlett telefonhá­lózattal, de még a megyei átlagnál is rosszabb a hely­zet Tiszafüreden és környé­kén, Karcagon és környékén, valamint Mezőtúron. E kör­zetek telefonhálózatának fej­lesztése a következő időszak fontos feladata. Tiszafüreden és térségé­ben 1988-ig két ütemben je­lentős fejlesztés valósul meg. A városban főközpont, a többi településen — Abád- szalökon, Tiszaszentimrén és Tiszaörsön alközpont épül, és ugyanehhez a fej­lesztéshez kapcsolódva javul a telefonálás lehetősége Ti- szaburán, Tiszaderzsen, To- majmonostorán és Nagyivá- non is. E települések bekap­csolódnak a hazai és nem­zetközi távhívó hálózatiba is. A fejlesztés anyagi háttere várhatóan társulati formá­ban jön létre, a szükséges zettségeiiket, mindössze 2 millió 200 ezer forint maradt. Ez az összeg csupán gépeik, berendezéseik műszaki ál­lapotának szinten tartására elég. Tehát újabb fejleszté­sek egyelőre nem lehetsé­gesek. Az Alfa Autójavító Válla­lat a hatékonyabb gazdálko­dás érdekében tovább bőví­ti szolgáltatásai körét, s et­től az évtől elkezdi a 0-tól 3 éves korú személygépkocsik forgalmazását. Ezt a tevé­kenységüket ki szeretnék terjeszteni a tehergépkocsik­ra is. Céljuk, hogy intenzívebb üzletpolitikával, kereskedel­mi tevékenységük további bővítésével, az alkatrészellá­tás megszervezésével segít­sék ügyfeleik jobb kiszolgá­lását. Hiszen ők is vallják a már közhelyként emlegetett mondatot, miszerint: rossz autó nincs, csak rossz szol­gáltatás van. összeget a Magyar Posta, a megyei tanács, a helyi taná­csok és a településeken mű­ködő gazdálkodó szervek együtt biztosítják. A fejlesztés első ütemé­ben, 1986-ban, elkészül egy konténer-telefonközpont Ti­szafüreden, amelynek segít­ségével a városban automa­tikusán kapcsol a központ — tárcsázni lehet a számokat, — a távhívást továbbra is kézi kapcsolású telefonköz­pont biztosítja. Ezzel párhu­zamosan tovább épül a tele­fonhálózat, hiszen ma mind­össze 312 készülék van Ti­szafüreden, a konténerköz­pont működésével háromszo­rosára bővülhet ez a szám. A hálózatépítés elkezdő­dött és folyamatosan halad. A második ütemben — amelynek terveit a posta most készíti, — automata távhívó központ épül Tisza­füreden, amelyet várhatóan az új szolnoki telefonköz­ponttal egyidőben, 1988-ban adnak át. — E — Űj munkarend a tatabányai bányákban Tegnaptól új munkarend­ben dolgoznak a tatabányai bányászok. Az eddigi há­romműszakos termelésről áttérnek a négyműszakosra. Mostanáig 6, 14 és 22 órakor kezdődtek a nyolcórás ter­melőműszakok, vasárnaptól viszont 6, 12, 18, és 24 óra­kor kezdődnek az ugyancsak nyolcórás időtartamú mű­szakok. A bányászok köz­vetlenül a munkahelyeken váltják egymást, s minden váltáskor egy ideig párhuza­mosan együtt dolgoznak. Több évtizedes gyakorla­tot változtattak meg Tata­bányán az új munkarend­del, amit azzal a szándékkal vezettek be, hogy jelentősen növeljék a teljesítményeket. Ilyen módon ugyanis lehe­tőség nyílik arra, hogy az eddiginél több időt fordítsa­nak a gépek, berendezések karbantartására. A négy mű­szak közül az egyiknek a dolgozóit kizárólag a gépek javításával,, karbantartá­sával bízzák meg. A válla­lat vezetői arra számítanak, hogy az új munkarend ered­ményeként csökken a mun­kaidőveszteség. A közvélemény előtt is­meretes, hagy az arányo­sabb közteherviselés kér­dése az állami irányítást hosszabb ideje foglalkoztat­ja. Elsősorban azért, mert az évek során a lakossági jövedelemarányok jelentő­sen megváltoztak. Korábban az esődleges elosztásnak — a béreknek — volt megha­tározó szerepük, viszont ma a magánvállalkozások elter­jedésével több területen igen jelentős a másod- és harmadlagos elosztás ará­nya, a magánosok közötti jövedelem áramlása. A jövedelemszabályozás eszközei e területeken je­lenleg nem megfelelően töl­tik be szerepüket. Ahhoz, hogy a közteherviselés job­ban igazodjék a jövedelem­arányokhoz, a szabályozást kellett megváltoztam, esz­köztárát bővíteni. A kitűzött célok elérésének egyik útja az általános jövedelemadó- rendszer reformja. A másik út a jövedelmek megjelenési formáját érinti, a vagyont kívánja bevonni az adózás körébe. Az utóbbi út kézen­fekvő magyarázatát az ad­ja, hogy a jövedelemkü­lönbségek döntően vagyon formájában jelennek meg. Megvalósítását, a végrehaj­tást a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa 1985. évi 23. számú törvényerejű rendeltével rendelte el. amely 1986. január 1-i ha­tállyal bevezette a nem lakás céljára szolgáló épít­mények adóját. Ez a gya­korlatban azt jelenti, hogy ettől az évtől az adóztatás az építmények funkciója szerint kettéválik. Az elsődleges életszükség­letet kielégítő állandó lakás Hazánk felszabadulásá­nak előestéjén a Szovjetunió magyarországi kereskedel­mi képviseletének öttagú delegációja látogatott el a Hűtőgépgyár jászárokszál­lási gyáregységébe. A Hű­tő- és Klímatechnikai Gyár­egység legnagyobb kereske­delmi partnere a Szovjet­unió. Évente 50—60 komp­lett áruházi berendezést szállítanak szovjet partne­rüknek, erre az évre 4 mil­lió rubeles forgalmat ter­veztek. Az SZKP XXVII. kong­resszusa tiszteletére kibon­takozott munkaversenyben céljára szolgáló építmények után fizetendő házadó a korábbiakhoz képest lénye­gesen nem változik. A széles körben elterjedt hírekkel el­lentétben a garázsok után — kivéve, ha üdülőhöz tar­tozik — az eddigi mértékű adót kell fizetni. Ha pl. a lakóházzal együtt eddig a garázs adómentes volt, to­vábbra sem keletkezik fize­tési kötelezettség. A nem lakás céljára szol­gáló építményekre vonat­kozóan az új alapokra he­lyezett adófizetési kötele­zettség 1986-tól lép be, és egyidejűleg az eddigi ház­adó ezeknek a létesítmé­nyeknek az esetében meg­szűnik. Az új adózási kötelezett­ség kiterjed: az üdülőre, az üdülővel egybeépült vagy annak telkén létesített gép­járműtárolóra, üzletre, műhelyre, rendelőre és vá­róra, műteremre és a céltól, az eredeti rendeltetéstől el­térő hasznosítású gazdasági épületekre. Rendeltetéstől eltérő használatnak minősül pl. a zártkerti szerszámos- kamrák esetében, ha 12 négyzetmétert meghaladó, pihenési célt szolgáló, (te­hát ennek megfelelően be­rendezett) helyiség is van az épületben. Ilyen esetben a használat jellege a meg­határozó, és adófizetési kö­telezettség jelentkezik. Nagyon lényeges szabály, hogy az üdülő és az üdülő­vel egybeépült egyéb épít­mények adókötelezettsége egymástól független. Tehát külön kell adót fizetni az üdülőért és pl. az üdülőga­rázsért, ha a garázs terüle­az elmúlt évben is kiemel­kedő eredményt ért el az árokszállási kollektíva, s idén is szeretnék november 7_re teljesiteni a szovjet megrendelést. Borisz Vladi- mirovics Kotov, a kereske­delmi képviselet osztályvei- zetője a kialakult jó gazda­sági kapcsolat elismerése­ként a látogatás alkalmá­val oklevelet adott át a gyáregység kollektívájá­nak. Ezután a vendégek üzemlátogatáson vettek részt, majd a nagyközség temetőjében megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét. az adóköteles építmény alap- területe. Az adó mértéke a település jellegétől függően négyzetméterenként 20— 120 Ft_ig terjedhet. A jog­szabály azonban a helyi ta­nácsoknak széles körű felha­talmazást ad arra, hogy a település jellegét figyelem­be véve, a helyi körülmé­nyeket mérlegelve, a fize­tendő adó összegét növelő, illetőleg csökkentő tényező­ket tanácsrendelettel hatá­rozzák meg. A növelő és csökkentő té­nyezők alkalmazásánál csak az építmény fekvése és jel­lemzői vehetők figyelembe, a teleknagyság közömbös. Ennek megfelelően, ha az építmény a település kedve­ző (központi) övezetében fekszik, továbbá igen nagy az értéke vagy fényűző a kivitelezési módja, lehetőség van maximum 75 %-kal emelt összegű adó meghatá­rozására a helyi tanácsren­deletben. A kedvezőtlen öve­zetben fekvő, közművesítet- len és alacsony értéket kép­viselő építmények esetében a jogszabályban meghatáro­zott alapadót csökkenteni le­het legfeljebb 90 %-kal. Mindez azt is jelenti, hogy nem lesz feltétlenül azonos mértékű az adó minden te­lepülésen. Lényeges f azon­ban az a kitétel, hogy az adó összegét csökkentő és növelő tényezők figyelembe­vétele mellett sem lehet 500 Ft-nál kevesebb az egy adó­köteles építmény után fize­tendő adó összege. Misurák Dénes a megyei tanács pénzügyi osztályának vezetője r Uj technológia Hatékonyabb műtrágya­felhasználás Tavaly szeptemberben kezdett termelni a Jászszent- andrási Haladás Tsz-ben a folyékony műtrágyát elő­állító üzem, amelytől a szö­vetkezet az évenként 10 millió forint értékű műtrá­gya hatékonyabb felhaszná­lását várja. A négymilliós beruházás eredményessé­gének megállapitására a tsz különböző minőségű és művelési ágú földjein kísér­letet indított, hogy a ko­rábbi, hagyományos alap- és fejtrágyázást összehason­lítsa a szuszpenziós techno­lógiával. Március végén megkezdték az őszi kalászo­sok — gyomirtással össze­kapcsolt — fejtrágyázását. Takarmányadalék az NSZK-ba Az NSZK-beli Hoechst Konszern a Pharmatrade Külkereskedelmi Vállalat­tól megvásárolta egy ma­gyar takarmányadalék ta­lálmány felhasználási jogát. Ezt az adalékot az általa előállított baromfitáp­szerbe keverve hozza majd forgalomba. Az NSZK-beli cég a későbbiekben sem ter­vezi az adalékanyag helyi gyártásának megszervezé­sét, azt továbbra is Ma­gyarországról fogja besze­rezni. A Pharmatrade az első szállítmányt már útnak indította: jövőre több millió márkás megrendelésre szá­mít. A Hoechst Konszern által megvásárolt a XAX jelű takarmányadalékot a Mate­rial Kisszövetkezet fejlesz­tette ki. n. rr. Munkanap volt! (?) Már ébredéskor észrevet­tem, hogy ez a nap nem olyan, mint a többi. Egye­di, máshoz nem hasonlít­ható. Hétköznapokon ugyanis ennél jóval na­gyobb zajt produkálnak a lakótelepen a munkába in­dulók. Április hatodika persze más. Munkanappá nyilvá­nított vasárnap. A valóság­ban azonban; mindkettő egyszerre és egyik sem. Hat órakor nem hallom ablakunk előtt a szomszéd házban lakó nő körömci­pőjének sietős kopogását. Fél hétkor nem tiltakozik nyögve a beindítás ellen a házunk előlit parkoló öreg Wartburg. De vasárnapi csönd sincs; néhányan sza­ladnak a buszhoz, az utcán el-elzúg egy autó. Ideges a bölcsődei gon­dozónő, amikor átadom a lányomat, ök teljes lét­számmal dolgoznak ma, nem így a mellettük levő óvoda. — Szörnyű — meséld, — egy csoportba terelték az összes óvodást. Amikor be­vittem a gyerekeket, csak egy óvónő volt a láthatá­ron. Öt nem is ismeri a lányom. így az egyik daj­kának adtam át a gyereket. Mégis, vegye már át vala­ki! Csak nehogy úgy jár­junk, mint a téli szünet­ben. Akkor is ugyanez volt a helyzet, és a gyerek — mert nem érezte jól magát az összevont csoportban — átszökött hozzám. Egy óra múlva visszavittem. Nem is vették észre, hogy el­tűnt! Indulok a munkába. A máskor oly zsúfolt autóbu­szon most még ülőhely '■» akad. Reggel bemondta a rádió; a MÁV mentesítő vonatokait indít Nyíregyhá­záról Budapestre. Akár­hogyan is; aki ma utazik, legfeljebb holnap áll mun­kába. Mindez arra vall, hogy a munkahelyeken ma többen voltak szabadságon, mint az átlagos munkanapokon. Vagyis . .. mégse volt tel­jes értékű munkanap ápri­lis hatodika. Tudok azon­ban ennél szomorúbb tényt is mondani. A dolgozók ma nemcsak szabadságon levő kollégáikat irigyellhet- ték: a kisgyerekes szülők némi lelkifurdalást is vit­tek magukkal a munka­helyre. Előfordult ugyanis, hogy az ünnepek előtt az óvodában így érdeklőditek arról, számítsanak-e a gye­rek jelenlétére vasárnap: — Ugye, nem jön a gye­rek hatodikén? — pé — Különböző kapcsolók és világítótestek műanyag alkatrészeit készítik és szerelik ösz- sze a Fegyvernek! Vörös Csillag Termelő-szövetkezet ipari ágazatában. A Kontakté­val harmadik éve fenntartott kapcsolat révén Idén 23 millió forintos árbevételre szá­mítanak Rossz autó nincs, csak rossz szolgáltatás let. Aó (Folytatjuk) Szovjet vendégek Arokszálláson

Next

/
Thumbnails
Contents