Szolnok Megyei Néplap, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
1986. ÁPRILIS 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A színház a közönségé Beszélgetés Schwajda György igazgatóval II népkönyvtártól a számítógépig AVATÁS, ÉS AMI MÖGÖTTE VAN Schwajda György akkor lett igazgató ’85 augusztusában, amikor már kezdődött az évad, magyarán készen kapott programot, társulat tot. Tehát új direktor, régi színház — jóllehet az ő zenés darabjával kezd a Szigligeti, a Táncdalfesztivál ’66 jelenti a szezon nyitányát. Nem ismeretlen számára sem a város, sem annak színháza, sőt már igazgatta is egyszer a társulatot, amikor Székely Gábor Pestre távoztával ő vette át tőle a direktori pálcát. Aztán a körülmények alakulása folytán váratlanul megvált a színháztól. Néhány év múltán, most tehát másodjára vágott neki az egyáltalán nem könnyű feladatnak. Egyébként szerző és direktor egy személyben; nemcsak dirigálja, írja is a színházat, tanult szakmájaként — dramaturg „civilben” — ismeri a dráma minden csín- ját-bínját. Most, hogy terveiről, elképzeléseiről faggatom, már néhány hónapos tapasztalat birtokában van. A kérdés: hogyan tovább? — Azt nem tudom, hogyan kell, de azt már tudom, hogyan nem kell színházat csinálni. — Ez meglehetősen tömör és túlságosan általános. — Ennél konkrétabban? Nos, én mindenekelőtt a mában gondolkodom. És ez vonatkozik nemcsak a színházra, munkálkodásom minden területére. A művésznek, a művészetnek — vallom — nem szabad elfeledkeznie saját koráról, korának társadalmi problémáiról; azokról az alapvető erkölcsi kérdésekről, amelyek izgatják az embereket. — Az erkölcsi kérdések köre igen széles. Ki tudna emelni néhány olyan sajátos problémát, amely ma különösképpen időszerű? — Igen, sok probléma van, és sajnos a mai irodalom is nagy ívben kerüli el őket. Pedig szembe kell néznünk velük, akár írásban, akár filmen, akár színpadon, mindenütt. Izgalmasan új kérdéseket vet fel az ember viszonya a hatalomhoz, a pénzhez, az alkoholhoz. Mennyi feszültség forrása a családok széthullássá! De felvetődik a politikusok erkölcsi felelőssége, a fegyverkezési hajsza veszélye is, a tudósok felelőssége, és sorolhatnám korunk feszítőfenyegető problémáit. A színház dolga, hogy ezeket az erkölcsi kérdéseket sajátos eszközeivel úgy jelenítse meg, hogy szórakoztatva, szinte észrevétlen alakítsa a néző tudatát. — Vannak, akik a szórakozástól még ma is féltik a színház mint művészeti intézmény komolyságát... , — Én abban a színházban hiszek, amely szinte maradéktalanul hajlandó kiszolgálni a nézők igényeit. Ha szórakozni akarnak, nevetni vagy zenét hallgatni, vagy uram’ bocsá akár med- vetáncoltatást látni, mindezt kapják meg. — Tehát eszménye az a színház, amelyben a legnemesebb művészet a legpo- pulárisabb szórakoztatással párosul, azaz a kettő együtt van meg benne? — Igen, csakhogy elengedhetetlenül fontosnak érzem, hogy a nézők maradéktalan kiszolgálása után egy-egy előadás végeztével maradjon bennük valami — a világról, rólunk, önmagunkról; valami, amit annak előtte még nem tudtak. Sírjanak vagy nevessenek, érezzék jól magukat; egyik pillanatban szoruljon össze a gyomruk attól, hogy rádöbbennek, milyenek vagyunk, a másikban pedig akár szaladjon nevetésre a szájuk attól, hogy milyen ostobák is lehetünk. — Ezek szerint egyszerre vagyunk tragikusak és komikusak, fenségesek és nevetségesek? — Igen, s a színház szerintem akkor jó, ha ezt egyetlen előadáson, egyetlen hősön, sőt akár egyetlen mondaton belül is érzékeltetni tudja. Egyik pillanatban ugyanis mi is hősöknek érezzük magunkat, a másikban meg nevetségesnek, és ugyanúgy látunk másokat is. Ebből talán kiderül, hogy számomra a legkedvesebb stílus: a groteszk. Ami korántsem jelenti azt, hogy a színházban is csak groteszket játszunk, csak ilyen darabok szerepelnek majd a műsoron. Az emberekben ugyanis hatalmas vágy és igény él, jól tudom, ma is a romantika iránt, az eszményített hősök iránt, éppen ezért lesznek majd romantikus művek is színházunkban. És lesznek tragédiák, ahogy az idén is játszottuk már Szo- phoklész Oidipus királyát. Az emberekben él az igény a kizárólagos szórakozásra is, ezért színházunk vállalja, hogy minden évben bemutat egy-egy klasszikus nagyoperettet is. — Ügy tudom, most épp Kálmán Imre Tatárjárás című operettjének premierjére készülnek. — Méghozzá „megerősített” társulattal, hisz nincs elegendő énekes színészünk. Ezért vendégként Csonka Zsuzsa az Operából, Hűvösvölgyi Ildikó a Madách Színházból szerződött hozzánk egy-egy szerepre. Sokféle igényt szeretnénk kielégíteni, ami azonban mindenben egyformán követelmény: a művészi igényesség. Nem véletlen, hogy az operett megrendezését a Vígszínház volt igazgatójára, Horvai István rendezőre bíztuk. — Maradjunk még egy kicsit a zenés játékoknál, a Táncdalfesztivál 66 bemutatója ugyanis azt jelzi, hogy mai tárgyú zenés játék is arathat átütő sikert. — Valóban, az elért siker minden várakozásunkat fölülmúlta, minden néző — értelmiségi vagy fizikai munkás — egyaránt megtalálta benne örömét. Felbuzdulva e sikeren, mely még nem ért véget, hisz áprilisban felvételt készít a Táncdalfesztiválról a televízió, májusban pedig a Budapest Sport- csarnokban is bemutatjuk, azt hiszem, minden évadban érdemes máról szóló és mának szóló zenés játékkal is próbálkoznunk. — A sokféle színházi feladat megoldása természetszerűen veti fel a társulatépítés, -megerősítés gondolatát. — A régiekről, akik maradnak, most nem szólnék, csupán az újak közül említeném meg néhány művész nevét, akik hozzánk szerződtek. Közel nyolcvan jelentkező közül válogathattunk. A filmgyárból például hárman is, Meszléry Judit, Hunyadkürty István, Halmágyi Sándor (ő már volt tagja régebben a társulatnak), Egri Márta és Szerémi Zoltán a Vígszínházból, Andresz Kati Győrből, Császár Gyöngyi Zalaegerszegről, Dobák Lajos a Radnóti Színpadtól, Mertcz Tibor a József Attila Színházból, Balogh Judit Miskolcról, Vlahovits Edit. Bal József, Kocsó Gábor, ők hárman pedig a főiskoláról jönnek hozzánk. S még korántsem teljes az újak listája. Hogy mikor lesz a sok helyről verbuválódott művészekből egységes csapat, igazi közösség? Az csak a jövő évadban derül ki. A lehetőség megvan bennük, mert csak olyan művészek szerződtek, akik nagyon szerettek volna Szolnokra jönni, és azok maradtak, akik nagyon ragaszkodnak ehhez a színházhoz. — Híre járja, hogy egy egész színház „szegődött” vezető rendezőjével együtt a Szigligeti társulatához. — A Stúdió K-ra gondol? Valóság, Fodor Tamás rendezőként dolgozik majd a jövőben nálunk, ő vezette és vezeti továbbra is a Stúdió K-t, amelynek tagjai szobaszínházunkban tartanak majd bemutatót. De ugyanakkor a fővárosban is játszanak. S ha már Fodor Tamásról szóltam, hadd említsem meg, hogy Csizmadia Tibor vezető-rendező mellett félállásban nálunk dolgozik rendezőként Ács János és Szikora János is. A színház nemcsak művészeti intézmény, gazdasági vállalkozás is, illetve egyszerre mindkettő. Ennek főleg az utóbbi időkben nőtt meg a jelentősége. Továbbá közismert az is, hogy a vidéken dolgozó színészek jövedelmi viszonyai jóval elmaradnak fővárosi kollégáik keresetétől. Mostohább körülmények között, nagyobb feladatok, főleg több munka hárul rájuk. — Ami az utóbbit illeti, szeretnénk ha nem is teljesen feloldani, de mindenképp csökkenteni ezt a valóságos ellentmondást, amely kedvezőtlenül hathat ki a társulat közérzetére. Ezért új ösztönzési rendszerrel kísérletezünk, az országban egyedül bevezetjük a fizetésen túli úgynevezett fellépti díjat, amely bár nem túl magas, előadásonként 100— 500 forintig terjedhet, de talán kárpótolhatja színészeinket azért, hogy távol élnek családjuktól, rádiótól, televíziótól, szinkrontól. — A kérdés, honnan veszi a többletkiadásra a színház a pénzt? — Saját erejéből, bevételi többletünkből. Ebből a szempontból sem közömbös tehát, ha úgy tetszik anyagi okokból, hányán ülnek majd esténként a nézőtéren. — Mindez vonatkozik a szobaszínházra is, amely köztudottan a színházi kísérletek műhelye, de ugyanakkor természetes része a város színházi életének, vagy legalábbis annak kellene lennie? — A szobaszínház sem hagyhatja számításain kívül a közönséget. Ezért itt is izgalmas dolgokra készülünk. Most például a méltatlanul elfeledett Csáth Géza színművét, a Janikát visszük színre, igazán színházi csemege és remélhetően közönségdarab. De már ebbe az irányba mutatott a Deficit bemutatója is. A kísérleti színház megjelölés csak annyiban érvényes erre a stúdióintézményre, ameny- nyiben a kísérlet arra irányul. hogy miként lehet közelebbi. bensőségesebb kapcsolatot teremteni művészet és közönség között. Olyanfajta kísérletnek, amely a nézőt kizárja, nincs helye még egy szobaszínházban sem. — Beszélgetésünk végére valami csattanó illenék. — Csattanó! — Néz rám a szemüvege mögül, ravaszkás mosollyal a direktor, maid némi iróniával ennyit mond: — Ha mindaz, amiről most szót váltottunk, megvalósul, és én még mindig élek. az lesz az igazi csattanó. Valkó Mihály Könyvtárat avattak tegnap délután Kenderesen: 340 négyzetméter alapterületű, kívül, belül szépen megtervezett, tágas, otthonos könyvesházat, amely a puszta könyvkölcsönzésen túl alkalmas elmélyült helyben olvasásra, kutatásra, iskolai osztályok fogadására, de méltó színtere lehet író-olvasó találkozóknak, zenei eseményeknek, közösségek rendszeres összejöveteleinek is. Türelmetlenség és összefogás A könyvtár létesítéséhez szükséges mintegy hat és félmillió forintot a helyi és megyei tanács, valamint a Művelődési Minisztérium közösen teremtette elő, az épületet ifjú Mészáros János tervei alapján a Kenderesi November 7. Tsz építőágazata készítette el, a berendezés Blazsek Gyöngyvér tervei nyomán, a kunhegyesi Vegyesipari Szövetkezet kivitelezésében készült. Érdemes szólni — mert nem tanulság nélkül való — a könyvtáravatás időpontjának kijelöléséről. Volt tudniillik némi vita, amelynek alapjául az szolgált, hogy a kenderesiek, látva, hogy az épület már jó ideje kész, bizony nem értették, hogy miért nem nyit ki akkor a könyvtár. (A régi könyvtár a költözködés miatt zárva tartott.) Magyarán szólva: kissé türelmetlenül várták a könyvtár megnyitását, amibe valószínűleg belejátszott az új iránt megnyilvánuló természetes kíváncsiság is. így történt aztán, hogy a helyi vezetés (a lakosság nyomására) és a „szakma”, a megyei könyvtári központ, más-más időpontot javasolt a nyitásra: az előbbi a felszabadulás évfordulóját, az utóbbi a költészet napját. Vége jó, minden jó: voltaképpen a megyei könyvtári hálózatban dolgozók összefogása, közös munkája eredményezte, hogy április 3-ra a könyvek is a helyükre kerültek az új könyvtárban. Napokon át kunhegyesi, kisújszállási, szolnoki könyvtárosok dolgoztak a kenderesi bibliotéka polcainak, katalógusainak rendjén, a majdani olvasók könnyebb, jobb eligazodása érdekében. Ez a rend egyébként egy, a megye könyvtáraiban eleddig nem használt megoldást is magába foglal: a bal oldali kölcsönzőben a leggyakrabban igényelt műveket — szak- és szépirodalmat együtt — témák szerint csoportosították; szakmai ráadás, hogy ezeknek az állománycsoportoknak a népszerűségét folyamatosan figyelik — egy tanulságos elemzés reményében. A hálózat kezdetei Talán a fontiekből is kiderült: a kenderesi könyvtárépítés, avatás, majd „a beía- kás” nem pusztán a kenderesiek „belügye”, hanem — egy másik látószögből — fontos láncszeme a megye könyvtárügyének is. A könyvtárügynek, amely a megye művelődési életét, viszonyait elemző tanulmányokban nemegyszer — és méltán — az árnyékos oldalon jelenik meg. Mert hiszen tény, hogy a megye tanácsi közművelődési könyvtárhálózatának alapterülete nem éri el a szükségesnek előírt mennyiség felét sem, (összesen 12 ezer négyzetméter), s ezzel — mi tagadás — Szolnok megye az országos összevetésben meglehetősen lemaradt. Ugyanakkor tény az is, hogy ez a hálózat nagyon mélyről indult, következésképp a mércék is mások. Magyarországon először harminc esztendeje szabályozta az Elnöki Tanács magas szintű jogszabályban a könyvtárügy szervezetét, feladatait. Ennek talán legnagyobb vívmánya éppen a hálózatok létrehozása volt. A hálózat a hasonló feladatkörű és egyben azonos felügyeleti szerv irányítása alatt működő könyvtárak szervezetét jelentette. Ezzel megszűnt az egyes könyvtárak elszigeteltsége, és a kis könyvtárak olvasói számára is elérhetővé vált a hálózat egészének állománya. A Szolnok megyei könyvtári hálózat szervezeti rendje az ötvenes évek végére alakult ki, voltaképpen ez hatalmas ugrás is volt, hiszen a népkönyvtári ellátás helyét nagyságrendekkel korszerűbb forma vette át — a településeken önálló helyiségekbe költözhettek a könyvtárak, a tanácsok költségvetése biztosította az állománygyarapítást, és ami ugyancsak fontosnak bizonyult, számos helyen ekkor függetlenítették .a könyvtárosokat. Az olvasnivalótól a videóig S a szervezeti gondok mellett mi mindennel kellett még szembenézni a könyvtárügy felelőseinek! Elsősorban a leglényegesebb — mondhatni: napi — tennivalókkal, amelyeket a mindenkori olvasói igények határoztak meg. Ezek az igények pedig meghökkentő gyorsasággal változtak — jól tükrözik ezt az olvasmányvizsgálatok, reprezentatív statisztikák, felmérések. Nem is oly régen a közkönyvtár úgy élt az emberek tudatában — s ez jellemezte a gyakorlatot is — mint az a hely, ahol évi 1—2—3 forint évi tagsági díj ellenében estéket, hétvégeket megszépítő könyveket, elsősorban szépirodalmat lehet kölcsönözni. (Cseppet sem mellesleg: a könyvtár az a kulturális intézmény is, amelynek a szolgáltafásai látványosan bővültek, ugyanakkor ezért mindmáig csak szimbolikus összeget kérnek.) Majd az ország — és a szőkébb pátria — gazdasági- társadalmi-politikai életében végbement változások, az általános és szakműveltség emelkedése, a tudományostechnikai forradalom, újabb és újabb olvasmánytípusokra irányította a figyelmet, mi több, a könyv megszűnt egyedüli és kizárólagos dokumentuma lenni a könyvtárnak. Mindezt néhány jellemző megyei példával is il- „ lusztrálhatjuk; Tiszafüreden a városi könyvtárban — sok egyéb mellett — a helytörténeti kutatást szolgálja a mikrofilmeken rögzített, gazdag, jól rendszerezett anyag, Törökszentmiklóson a számítógép épült be magától értetődő módon a könyvtár életébe, Jászberény or-_ szágszerte híres grafikai, képzőművészeti különgyűjteményéről. A ’70-es évek közepén még ritkaságszámba mentek a kazettákat, hanglemezeket gyűjtő — és munkájukba beépítő — könyvtárak, tíz év alatt ezeknek nemcsak a rendszere épült ki, hanem sikerült gondoskodni a szakszerű fejlesztésről is — ma több helyen a lejátszó berendezések korszerűbbre való kicserélését fontolgatják. Folytathatjuk a sort egészen addig, hogy ez idő tájt a video és a számítógép van az érdeklődés homlokterében. De a könyvtár hagyományosnak tekintett keretei egyéb módon is fellazultak. Az olvasótáborok hasznát fölösleges bizonygatni, ehhez legfeljebb annyit kell a teljesebb kép kedvéért hozzátenni, hogy Szolnok megyében a könyvtárak az elsők között csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz — szakmai berkekben országosan jó hírük van e táboroknak. Az idén könyvtárak közreműködésével nem kevesebb, mftit huszonegy tábort rendeznek: a résztvevők életkora, foglalkozása igen változatos. Kiemelkedő jelentőségűnek ígérkeznek — oktatást segítő funkcióik miatt — a hátrányos helyzetű, illetve cigány- gyerekek számára szervezendő táborok, de valószínűleg folytatást igényel majd a középiskolások tehetséggondozó tábora is. A hely és szelleme Fontiek ismeretében érthető hát az a megkülönböztetett figyelem, amely egy új könyvtár megnyitásának szól. S ehhez a tényhez hozzá kell tenni, hogy ez az első, kifejezetten könyvtári célokat szolgáló, eredetileg is annak tervezett, a hely szellemét külsőségeiben is idéző épület a megyében. (Félreértés ne essék: a nagyvonalú, sikeres vagy kevésbé sikeres átalakítások, bővítések — Kunhegyes, Jászapáti, Tö- rökszentmiklós, Tiszafüred stb. —, a klubkönyvtárak — Kengyel, Kőtelek, Tiszaigar, Tiszaderzs, sjtb. — nem tartoznak ebbe a kategóriába.) örvendetes, hogy ehhez hasonló eseményre lesz példa a VII. ölté vés terv folytatásában is. Tiszaszentimrén a nyáron avatnak új könyvtárat, Jászkiséren pedig a tervek szerint új könyvtárral (Deák László tervei alapján, Makovecz Imre konzulensi közreműködésév.el) szeretnék tovább szépíteni a település központját. A városok közül Kisújszálláson készülnek könyvtárbővítésre, Karcagon a mostani épület magas tereinek galériás átépítése látszik kézenfekvőnek, míg Kunszentmártonban a volt járási, nagyközségi intézményeknek helyet adó létesítmények könyvtárként való hasznosításán érdemes töprengeni. Természetesen napirenden van továbbra is az új megyei könyvtár megépítésének ügye. Egy bizonyos ezzel kapcsolatban: ha egyszer megkezdődik az építkezés, azt nemcsak fokozott érdeklődés, hanem segítőkészség is fogja kísérni. Vágner János Képeink az új kenderesi könyvtár épületét és egy belső részletét ábrázolják
