Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-28 / 74. szám
Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! xxxvii. évf. 14.sz., 1986. mire. 28. péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA CSKP-kongrosszus A magyar küldöttség Észak-Csehországba látogatott Ismerkedés a dolgozók élet- és munkakörülményeivel, nagygyűlés Németh Károly mondott beszédet A csehszlovák pártkongresszuson jelen lévő külföldi küldöttségek tegnap az ország különböző vidékein a dolgozók élet- és munkakörülményeivel ismerkedtek, s nagygyűléseken vettek részt. A magyar pártküldöttség, élén Németh Károllyal, az MSZMP KB főtitkárhelyettesével az argentin, a máltai és a szenegáli testvérpárt küldöttségével együtt ÉszakCsehországba látogatott, ahol megbeszélést folytatott a helyi párt- és állami szervek vezetőivel, majd Novy Bor üveggyárában nagygyűlésen vett részt. Németh Károly ezen a többi között a következőket mondotta: — Országainkat a földrajzi közelségben megélt történelmi múlt tengernyi emlékén és eseményén túl a marxizmus—leninizmus eszméje. szocialista céljaink azonossága fűzi egybe. Önökkel együtt örülünk az elmúlt öt évben megtett jelentős előrehaladásnak, amit -kedvezőtlen külgazdasági viszonyok nehezítettek. A' XVII. kongresszus tervezetei és törekvései méltók népükhöz, a megalakulásának 65. évfordulójához érkező Cseh(Folytatás a 2. oldalon) MA: írháború kicsiben és nagyban 3. oldal ü tovatűnő Tabán 4. oldal B rádió és televizié jövő heti műsora 5—6. oldal A Karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tn berekf&rdél kertészetében tél hektáron termesztenek Bzegfűt, fréziát és zBldet. Ezen kívül paradicsomtermesztéssel is foglalkoznak. Az üvegházból 3 hét múlva megkezdik a paradicsom szállítását. Az itt termett mennyiséggel a városi lakosság jobb ellátását fogják javítani. T. Z. A juhtenyésztés — fekete bárány 7 Csökkent az állomány, nőtt a felvásárló cégek száma A OYTV szolnoki kirendeltségének munkája Manapság, ha gazdaság- politikai kérdésekről esik szó, gyakran hallani olyan kijelentéseket, hogy a magyar gazdaság leginkább egy pepita kabáthoz hasonlít: gondjai a fekete, eredményei pedig a fehér kockák. Ha csak a mező- gazdaságot vizsgálnánk, akkor mostanság az állat- tenyésztés, s annak is főleg egyik ága, a juhtenyésztés fekete kocka lenne. Pedig nálunk nagy hagyományai vannak a juh- tartásnak. Valamikor régen egyfajta takarító szerepet töltöttek be ezek az állatok, hiszen azokon a selejttakarmányokon, amelyeket más állatfajok már nem fogyasztottak el, a juh még jól megélt, mint ahogy a szikes legelőkön is. Való igaz, hogy az ágazat nyeresége nem rúgott túl nagyra. Ugyanakkor az elmúlt évek aszályos időjárása sok gazdaságot lépésváltásra késztetett, és csökkentették vagy felszámolták veszteséges ágazataikat. Sok helyen erre Vállalatvezetők a vgmk-ról Tegnap az Ipari Minisztériumban 15 iparvállalat vezetői a vállalati gazdasági munkaközösségek tapasztalatairól tanácskoztak. Egyöntetű volt a vélemény, hogy az ipar fejlődése szempontjából mind sürgetőbb a főmunkaidőben végzett munka hatékonyságának javítása s ehhez ösztönzőbb érdekeltségi rendszerek kialakítása. A munkaközösségek általában élénkülést vittek a vállalatok gazdálkodásába — állapították meg az eszmecsere résztvevői. Lehetővé vált a kapacitások jobb kihasználása, a munkavállalók pedig munkaidejükön túli többlet- munkájukért többletjövedelemhez jutottak. Ugyanakkor feszültségek is keletkeztek mindenekelőtt a munkaközösségekben és az azokon kívül dolgozók között. a sorsra jutott a juhágazat is. A csökkenés megmutatkozott a Gyapjú és Tex- tilnyersanyag-forgalmi Vállalat szolnoki kirendeltségének munkájában is. Hiszen tavaly a tervezett 92 vagonos gyapjúfelvásárlással szemben csak 87 vagon jött össze, mivel a megyében 10 ezerrel csökkent a juhanyaállo- mány. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy ma már több cég — így azÁHV, a FOTK — sőt újabban a Skála Coop is foglalkozik juh- felvásárlással. Szolnok megyében 39 juhtartó gazdaságot tartanak számon, s közülük a GYTV szolnoki kirendeltségével 12 nagyüzemnek hosszú távú, hét gazdaságnak pedig éves szerződése van. A konkurens cégek belépésének és az állományok csökkenésének egyértelmű következménye, hogy a kirendeltség forgalma is visszaesett. Idei terveiben mindössze 85 vagon szerepel. Az említett tényezők nemcsak a gyapjúfelA Magyar—Szovjet Baráti Társaság országos elnöksége tegnap ülést tartott a Parlamentben. A testület Apró Antal elnök megnyitó szavait követően meghallgatta Szűrös Mátyásnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának tájékoztatóját az SZKP XXVII. kongresz- szusáról. A Központi Bizottság titkárának tájékoztatójához hozzászólt Soós Gábor nyugalmazott államtitkár, Farkas Bertalan űrhajós ezredes, Drucker Tibor, a társaság kulturális bizottságának elnöke és Ábel László vezérőrnagy. a BM Határőrség Országos Parancsnokságának politikai csoportfőnöke. Ezután Bíró Gyula, a társaság főtitkára javaslatot tett az MSZBT VIII. országos értekezletének összehívásárlás, hanem a juh- forgalmazás visszaesésében is megmutatkoztak. Erre bizonyíték, hogy míg 1984- ben 70 ezer, addig tavaly már csak 59 ezer juhot vásároltak fel, az idén pedig 50 ezer felvásárlására számítanak. A kirendeltség 1985-ben több mint 200 millió forintos forgalmat bonyolított le. Ennek az összegnek nagy része a nyugati országokba szállított élőexportból jött össze. Az általuk felvásárolt juhok _eljutottak többek között Franciaországba, az NSZK - ba, Olaszországba, Svájcba, Görögországba, sőt egyes arab országokba is. Az élőexport mellett a húsexport is jelentős. A ki- rendeltség évente mintegy negyvenötezer juhot hizlaltat meg a gazdaságokban, s a ráhizlalt súly kilójáért 55 forintot fizet az érintett nagyüzemeknek. S amikor elérték a kívánt súlyt, az állatokat a vállalat hortobágyi húsüzemében feldolgozzák, s húsként exportálják a nyugati országokba. vására, az előkészítő munka fő politikai és szervezeti feladataira. Mint mondotta, a november 22-re tervezett tanácskozás feladata lesz a társaság által a magyar és a szovjet nép barátságának elmélyítése érdekében végzett tevékenység tapasztalatainak összegzése, a következő évek programjának körvonalazása. Az elnökség elfogadta az országos értekezlet összehívásáról szóló javaslatot, maid György Sándor titkár előterjesztésében meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a társaság idei munkatervét. Végezetül Apró Antal tájékoztatta a testületet az ügwezető elnökség döntéséről. amely szerint György Sándort, érdemeinek elismerése mellett. más fontos munkakörbe kerülése miatt, felmentette tisztségéből. Az MSZBT elnökségének döntése Országos értekezlet novemberben Az idei terv végrehajtásáról tárgyalt a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács tegnapi ülésén megtárgyalta az 1985. évi népgazdasági terv végrehajtásáról és az 1986. év eleji gazdasági folyamatokról szóló jelentést. Megállapította, hogy az elmúlt év gazdálkodására jellemző egyes kedvezőtlen jelenségek megszüntetésében nem kielégítő az előrehaladás. így többek között elégtelen az export árualapok termelésének növelése, lassan javul a hatékonyság, egyes gazdálkodó szervek a teljesítményeket meghaladó béremeléseket hajtanak végre. A kormány ebből kiindulva, és figyelembe véve a külgazdasági feltételek újabb módosulásait, pótlólagos intézkedéseket határozott el az 1986. évi tervben előírt követelmények érvényre juttatásának elősegítésére. A Minisztertanács elfogadta az 1986—1990. évekre szóló Országos Középtávú Kutatási-Fejlesztési Terv társadalomtudományi programjait. A kutatási feladatok a gazdaságpolitika és gazdaságirányítás, az államszervezet, a terület- és településfejlesztés, a társadalompolitika, valamint a művelődés- és oktatáspolitika további tudományos megalapozását szolgálják. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a pénzügyi ellenőrzésről, valamint a népi ellenőrzés 1985. évi munkájáról és ellenőrzési tapasztalatairól szóló jelentést. (A népi ellenőrzésről szóló kommentárunkat a 3. oldalon közöljük.) Losonczi Pál és Lázár György fogadta Dusán Cskrebicset Eltávoznak az amerikai hajúk Libia partjaitól A Pentagon szóvivője tegnap hivatalosan bejelentette, hogy az amerikai hadiflotta egységei befejezik „gyakorlatukat”, amelyet Líbia partjai közelében folytattak. A szóvivő szerint a gyakorlat célját megvalósították, s a flotta egységei egyebek között azért is hagyják el a körzetet, mert ott viharos időjárás várható. Egyes hírügynökségi jelentések a „gyakorlat” „felfüggesztéséről” írnak. Az amerikai flotta eddigi legnagyobb szabású felvonulása a térségben, amely három repülőgéphordozóra, mintegy harminc egyéb hadihajóra és 250 harci repülőgépre terjedt ki, súlyos fegyveres konfliktust váltott ki. Az összecsapások során az amerikai jelentések szerint megsemmisítettek két líbiai naszádot, súlyosan megrongáltak további két hajót, és két ízben intéztek rakétatámadást egy légvédelmi rakétaüteg radarrendszere ellen. Amerikai részről nem voltak veszteségek. A Fehér Ház azzal indokolta az amerikai erők behatolását a térségbe, hogy az nemzetközi vizeknek számít, s így az Egyesült Államok „a hajózás szabadságának elvét” kívánta érvényesíteni. A Pentagon tegnapi bejelentése nem tartalmazott részleteket a flottaegység további terveiről, azt azonban jelezte, hogy az Egyesült ÁllamoK továbbra is a Földközi-tenger térségében tartja hadihajóit. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tegnap a Parlamentben fogadta Dusán Cskrebicset, a Szerb Szocialista Köztársaság elnökségének elnökét, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A megbeszélésen részt vett Katona Imre az Elnöki Tanács titkára. Jelen volt Györke Sándor hazánk belgrádi és Milovan Zidar Jugoszlávia budapesti nagykövete is. Lázár György, a Minisztertanács elnöke tegnap hivatalában fogadta a Szerb Szocialista Köztársaság Elnökségének elnökét. A találkozón részt vett Katona Imre, jelen volt Györke Sándor és Milovan Zidar. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke tegnap az Országház Nándorfehérvár - termében fogadta az osztrák parlamenti küldöttséget, amely Anton Benyának, az Osztrák Nemzeti Tanács elnökének vezetésével a magyar Országgyűlés meghívására tartózkodik hazánkban. Véleményt cseréltek a két Dusán Cskrebics tegnap találkozott Mándity Marinnal, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkárával és Rusz Márkkal, a szövetség elnökével. Ezután kíséretével ellátogatott Szentendrére, ahol Színi István, Szentendre tanácselnöke tájékoztatta a vendégeket a város és az ott élő szerbek életéről. A vendégek megtekintették a Kovács Margit Múzeumot, a szerb templomot és az „Ikon és grafika” című kiállítást. A látogatásra a küldöttséget elkísérte Rátkai Ferenc, művelődési miniszterhelyettes. Dusán Cskrebics és kísérete tegnap a késő esti órákban elutazott Budapestről ország — mindenekelőtt a törvényhozó testületeik — együttműködésének helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről. A szívélyes légkörű megbeszélésen részt vett Cser- venka Ferencné, az Ország- gyűlés alelnöke, valamint Arthur Agstner, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete. Felzárkózási huzavona Külpolitikai kommentárunk a 2. oldalon Osztrák képviselők az Elnöki Tanács elnökénél