Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-26 / 72. szám

1986. MÁRCIUS 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Röplabda „Eleve elrendelt” vereség? NB I Női: K. Vasas Izzó- Szolnoki Vegyiművek 3:1 (8,—12, 5, 8). Kaposvár, 200 n. V.: Szabó, Kováts. Szol­nok: Kovácsné, Mészárosné, Sülyösné, Lengyel, Vasicsek, Bónéné. Csere: Radies, Si­pos A. Edző: Vasicsek Já­nos. A hosszú utazástól kissé fáradtan, a csütörtöki edzé­sen kisebb húzódást szenve­dett Fésűs nélkül, kezdett a „Vegyi”. Az egész mérkőzés­nek rendkívül feszült volt a légköre, hiszen mindkét csa­pat számára az egyszerű si­kernél sokkal többet jelent­hetett a győzelem. Az első játszmában szinte mindenki sokat hibázott, de a me­zőnyben jobb Kaposvár nyert. A következő szettben NB II. Férfi: Nyíregyházi MGFSC—KVFSE 96:71 (47:41). Nyíregyháza. V.: Ve­res, Várady. KVFSE: Szalay (20), Sándor (3), Tóth (13), Molnár (13), Deák (4). Si­mon (8), Kassai, Várady A. (10). Edző: Várady Géza. A KVFSE játékosedzője, kény- szerűségből második játék­vezetőként (!) vett részt a mérkőzésen. Az így vezető­jét és játékosát vesztett csa­pat elszánt küzdelemben, viszonylag eredményes csa­patmunkát nyújtott az első Váratlan sikerekkel a tar­solyukban térhettek haza a fővárosból vasárnap néhá- nyan a Honvéd Kiilián FSE ifjúsági korú asztalitenisze­zői közül: a gyengébb ne­met Gyetvai Gabriella. az erősebbiket Gárdonyi, Máté, Szekeres, valamint a Szolno­ki Spartacusból Rátfai kép­viselte a kellemes meglepe­tést okozók soraiban. Gárdo­nyi és Rátfai egyéniben — három győzelemmel — föl­került a 32-es főtáblára! Gárdonyi a spartacusos Pig- niczfiátől (a felnőttválogatott feljavult a Szolnok, a pon­tos nyitásfogadásokból eredményes támadások szü­lettek; 14:7-es vezetés után a lelkes hazai csapat még próbálkozott, de ebben a játszmában a Szolnok min­den tekintetben felülmúlta ellenfelét. A későbbiekben minden vendégjátékos soro­zatban rontotta el a beját­szásokat. ezáltal a kezdemé­nyezést is átengedve ellenfe­lének. Esetenként a me­zőnyben egymást múlták fe­lül a vegyis lányok, de a pontatlan nyitásfogadásból szerzett tetemes előnyt már nem tudták ledolgozni. A szolnoki csapatból Bónéné, valamint a mezőnyben és a hálónál is igen jó teljesít­ményt nyújtó Kovácsné di­csérhető. félidőben. A folytatásban azonban hiányzott az igazi szakmai irányítás. Ziccer­helyzetek sorozatos elhibázá- sa, a váltott védekezés za­varai ideges feszült és he­lyenként kapkodó játékhoz vezettek, s ezt a hazaiak rendre kihasználták. A ha­sonló képességű nyíregyhá­ziak igy jelentős különbség­gel tudtak nyerni a mindvé­gig sportszerű mérkőzésen. Jók: Szalay, Molnár, Tóth, illetve Kiss (24), Üjhelyi (21), Jávorszki (16). szövetségi kapitányának a fiától), Szekeres pedig Lu- gossytól (Bp. Postás) kapott ki, de a többi szolnoki ver­senyzőt is fővárosiak bú­csúztatták el a tovább küz­delmektől. Gárdonyi páros­ban is a legjobb 16 közé jutott a békéscsabai Seres­sel az oldalán; egy Kőér ut­cai kettős ütötte el őket a följebb kerüléstől. Az öt szolnoki ifjúsági asztaliteni­szező kiharcolta a jogot a május 2—3-i országos kor- osztályos bajnokságon való induláshoz. Kézilabda Az Alföldi Olajbányász tavaszi sorsolása Az Alföldi Olajbányász NB I B-s férfi kézilabda­csapatnák hazai mérkőzé­seit a tiszaügetí sportcsar­nokban rendezik. Március 29. szombat, 15.30. A. Olaj­bányász—Újpesti Dózsa. Április 5. szombat: Újkí­gyós—A. Olajbányász. Ápri­lis 11. péntek, 17: A. Olajbá­nyász—Fóti SE. Április 20. vasárnap 15: A. Olajbá­nyász—'TFSE. Április 26. szombat: BHG—A. Olajbá­nyász. Május 10. szom­bat, 15.30: A. Olajbányász— H. Szondi SE. Május 14. szerda. 17: A. Olajbányasz- Ózdi Kohász. Május 17. szombat, 15: A. Olajbá­nyász—Bp. Spartacus. Május 21. szerda: H. Szondi SE)— A. Olajbányász. Május 25. vasárnap: Solymári PEMÜ A. Olajbányász. Június 1. vasárnap, 14: A. Olajbá­nyász—Tapolcai Bauxitbá­nyász. Június 7. szombat. Komlói Bányász—A. Olajbá­nyász. Június 15. vasárnao, 17: A. Olajbányász—Ceglédi Közgép. Június 21. szombat: Nyíregyházi VSSC—A. Olajbányász. Galambspor« Jászberényi röptetők az élen Az Észak I. kerületbe tar­tozó jászberényi galambá­szok tavaly jól szerepeltek. A röptetett utak közé tarto­zott a Jihlava I—II. a Mla- da Boleslav I—V., a Lip­cse I—II. és a Magdeburg I—II táv. A kerületben há­romszázhét tenyésztő ver­senyzett. Az összevont csa­patverseny végeredménye (10 út alapján): 1. Si- sa József (R—12 Jászberény) 67 helyezéssel 1090,94 ponttal, 2. Pádár Pál (R—12 Jászberény) 66 h., 1089. 80 p ..........5. dr. Nagy l ehel (R—12 Jászberényi 66 h., 1071,93 p. ESEMÉNY Vízilabda OB I.: Szolno­ki Vízügy SE—Szentes, Damjanich uszoda, 17 óra. Kosárlabda Bíró lett a játékosedzöből Asztalitenisz Szolnokiak az OB-n l MŰSOROK i I Rádió I SZOLNOKI STÜDIÖ: 6.15—6.30: Kísérleti műsor. Hí­rek. tudósítások, lapszemle. — 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Kulturális figyelő. Szer­kesztő : pálréti Ágoston. (A tar­talomból : Művelődéskutatók kö­zött — Színházi esték — Városi tv előtt — Folyóiratszemle.) — 18.00—10.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.05: Műsorismertetés. — Kb. 8.15: Mai kulturális programok. 8.20: Eco-mix. — 8.50: Gagllano: Dafne. Egyfelvonásos opera. — 10.05: Beatrice apródjai. — 11.06: Mi ez a gyönyörű? — 11.24: Nó­tacsokor. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Kósa György műveiből. — 13.42: Filmzene. — 14.09: A ma­gyar széppróza századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Népze­nei Hangos Újság. — 15.40: Ni­colai: Templomi ünnepi nyitány. — 15.49: Kritikusok fóruma. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Ízlés és tanítás. — 17.25: Rácz Aladár clmbalmozlk. — 18.15: Végesvé­gig csupa bolt. — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A Rádiószin- ház bemutatója. — 20.18: Buda­pesti beszélgetés Nicolai Geddá- val. — 21.05: András Béla nép­dalfeldolgozásaiból. — 21.30: Háttérbeszélgetés. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Népze­ne Bangladeshböl. — 22.40: Van benne ráció ... — 22.55: Az Amb­rosian énekegyüttes énekel. — 23.05: Debussy-felvételek. — 0.15 —4.20: Éjfél után. PETŐFI: 8.05: Dallamok, emlékek. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Zenés délelőtt. — 12.10: Ope­rettdalok. — 12.25: Néhány szó zene közben. — 12.30: Népi ze­ne. — 13.10: A tegnap slágerei­ből. — 14.00: Randevú a Jókai Klubban. — 15.05: Tánczene. — 15.32: A bűnös nö. — Részletek. — 15.59: Énekel a szerző: Hoaggy Carmichael. — 16.48: Diákfoci. — 17.08: Könnyűzene. — 17.30: Ötö­dik sebesség. — 18.30: Könnyű­zene. — 19.05: Rockföldről érke­zett. — 19.50: Georgisu Agricola. — 20.00: Közkívánatra! — 22.00: Nemzedékek. — 23.20: Gonda Já­nos szerzeményeiből. — 23.50: Régi magyar dalok és táncok. — 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MOSOK: 9.08: Karvezetők. — 10.05: Spá- nyi Miklós (csembaló) hangver­senye. — 11.07: pillanatkép. — 11.12: Szimfonikus zene. — 13.05: Szonda. — 13.35: Óperarészletek. — 14.20: Magnóról, magnóra. — 15.00: Új Melódia-lemezeinkből. — 15.42: Zenekari muzsika. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Disz- kotéka. — 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű műsora. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Az Oj Zene Nemzetközi Tanácsa (ISCM) fesz­tiváljának záróhangversenye. — 21.25: Hangszerszólók. — 21.40: Osztrák költők versei. — 22.00: Operaest. Régine Crespin, Rita Gorr és Flaviano Labo felvételei­ből. — 22.50: Bartók: Szvit. — 23.00: Kortárs zenei találkozó Budapesten. ITdevfadó I 1. MŰSOR: 8.55: Tévétorna (ism.). — 9.00 : Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 7. oszt.) Az egyszerű gépek. — 9.25: Angol nyelv. Follow Me! 22. Who’s that? — 9.40: Systéme In­ternationale 4. A sebesség, a gyorsulás, az erő és a tömeg mértékegységei. — 9.55: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 10.20: Sólyom a Sasfészekben. Tévéfilm — IV/2. rész (ism.). — 11.20: Képújság. — 15.55: Is­kolatévé. Orosz nyelv kicsiknek — 11. rész. — 16.05: Korok mű­vészete. Szimbolizmus, szecesz- szió Magyarországon. — 16.35: Ki kel korábban? (Az alsótago­zatos környezetismerethez) (ff). — 17.00: Hírek. — 17.05: Hajóra magyar! 140 éves a balatoni ha­józás. A pécsi körzeti stúdió mű­sora. — 17.45: Képújság. — 17.50: Reklám. — 18.00: Liszt Ferenc. Tévéfilmsorozat — VIII/8. rész (ism.). — 18.50: A Közönségszol­gálat tájékoztatója. — 18.55: Rek­lám. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradö. — 20.00: Századunk. Végjáték a Du­na mentén. 10. rész: Szeptemberi tárgyalások (ff). — 21.30: Felvi­déki Judit: Fabuland. Tévéjáték. — 23.00: Tv-híradó 3. — 23.10: Himnusz. 2. MŰSOR: líj.50: Képújság. — 16.55: Szov­jetunió—Anglia válogatott labda­rúgó-mérkőzés. Közvetítés Tbili­sziből. — A szünetben: Reklám. — 18.50: Sorstársak. A pécsi kör­zeti stúdió rehabilitációs maga­zinja (ism.). — 19.10: Nasa obra- zovka. A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi mű­sora. — 19.30: Farkasfalka. Ka­nadai rövidfilm (ism.). — 20.00: Igor Sztravinszkij. Angol do­kumentumfilm III/2. rész. — 20.55: Tv-híradó 2. — 21.15: Koc­kázat. A külpolitikai szerkesztő­ség világgazdasági magazinja. — 21.45: Én is ott voltam. Doku­mentumfilm. — 22.35: Képújság. MOSZKVA: 12.30: Hírek. — 12.50: Doku­mentumfilmek. — 13.40: M, Ah­Péiaáui Lányok, nők, anyák — pingpongban 1. eS élsportolók Évek óta foglalkoztat a kérdés: hogyan lehetséges „normális” életet élni az átlagot messze meghaladó képességekkel és elfoglailt- ságokkal, a többségétől elütő létfeltételeik között, éppen. séggel a bevett normákat ost­romolva, az eddigi kereteket szétfeszíteni igyekezvén? Mennyire lehet a szó közna­pi értelmében gyerek, mond­juk, egy csodagyerek? Mi­lyen erős lelkileg egy súly­emelő világbajnok? Tudja-e élvezni a diszkót egy ifjú zenészzseni? Hogyan érzi magát egy társastáncbajnok, ha házibulin felkérik? — „Én edzésen már min­den férfitársamat legyőz­tem” — mondta pár éve egy asztaliteniszezőnő a válogatot­takról, vagyis Klampárról, Jónyerről és Gergelyről. (!Van-e, ki e neveket nem is­meri?) Aki mondta, termé­szetesen szintén nem akárki: Szabó Gabriellának hívják. (Pillanatnyilag elég rossz passzban van, de én biztos­ra veszem, hogy még sok jót hallunk róla!) Az első bekezdésben föl­tett kérdésekből következik, hogy bizony tamáskodom. Nehezen hiszem, hogy ma­gas szinten és hosszú távon hiánytalanul összeegyeztet­hető az élsport a normális, kiegyensúlyozott élettel; Könnyű beteg-e a világhírű belgyógyász professzor? És így tovább. Nézzük a nőknél — de azért olyan szakterületen, ahol nemcsak a szebbik nem érvényesülhet: vegyük a sportot! Méghozzá azt az ágát, ahol nem mérhető konkrétan a teljesítmény; csak győztesek és vesztesek vannak (sérültek viszont alig). Adott egy asztal, közé­pen hálóval; egy labda és fejenként egy ütő, amely he­lyett ma már a leginkább rosszmájú férfiak sem ad­nának palacsintasütőt a höl­gyek kezébe. a nyugodt és fölösleges fe­szültségek (idegeskedés) nél­küli hétköznapokkal; hogy jut elegendő idő és energia az életkornak megfelelő szükségletek kielégítésére. Persze lehetséges, hogy megfelelő körülmények kö­zött, bizonyos emberi-alkati tulajdonságokkal, esetleg a szülők áldozatvállalásával (ez igazán természetes és magától értetődő?), szeren­csés esetben „összejöhet” a dolog valakinek. Ilyenkor viszont inkább kivételről le­het szó, amely ha nem is erősíti, de mindenképpen próbára teszi a szabályt. Nézzük, kiállja-e a gyakor­lat próbáját a tételem: az összeférhetetlenség ? Annak idején, amikor Szabó Gabival beszéltem, a róla készült írásnak ezt a cí­met adtam; Akinek nincs ve­szítenivalója. Azóta bizony lett — és el is veszítette. Ta­lán később, mostanra nyert helyette valamit, de (Rajkin- nal szólva) „nem az igazi” ez már. Túl egy váláson, kies­ve a válogatottból, a hazai és a nemzetközi ranglistáról leszorulva, csupán az egye­sületben ütögetni; ráadásul otthon immár három gyerek­kel ... Gabriella tizennyolc éve­sen volt már Európa-bajnok, világbajnoki helyezett csa­pat tagja, országos és Tízek- bajnok; akadt olyan versenye is. ahol minden számot meg­nyert, amelyben elindult (Budapest-bajnokság, 1978) és kik ellen? ö akkor mégis medov hegedül. — 14.00: Sakkis­kola. — 14.30: Hírek. — 14.35: Környezetvédelmi napló. — 14.55: Tudósítóink jelentik. — 15.25: Koncert. — 15.55: Szergej Miro- novics Kirov — dokumentum­film. — 16.45: Ma a világban. — 17.00: Józanság — az élet nor­mája. — 17.30: Béke és az ifjú­ság. — 19.00: Híradó. — 19.40: Nemzetközi labdarúgó-találkozó. Szovjetunió—Anglia. — 21.10: Ma a világban. — 21.30: Kentau­rok — film II. rész. — 23.40: Hí­rek. — 23.45: Igor Mojsáejev. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.35: Hírek. — 16.40: Taskent múltja és jelene — Dokumen­tumfilm. — 17.10: Robbanás — Gyermekfilm (ism.). — 18.20: Erről is, arról is — Magazin. — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti me­se (ism.). — 19.20: Időjárásjelen­tés. — 19.30; Tv-híradó. — 20.15: Fiatalok tv-klubja. — 21.30: Idő­szerű események. — 21.56: f&őjá- rásjelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: Miért nem kérdezték meg Evanst? — Angol filmsorozat 4. rész (ism.). BUKAREST: úgy fogalmazott, hogy az asztalitenisz neki mindössze játék, elfoglaltság, szórako­zás, bár jelenleg a legfonto­sabb az életében, mivel a legtöbb idejét ez köti le. Ak­koriban csak pingpongozott, tanult és aludt; ezen kívül csupán öltözködni szeretett. Kicsit nagyszájú, szemte­len, renitens lány volt; rit­kán táncolt úgy, ahogy má­sok fütyültek (volna) neki. Megvolt mindenről a maga véleménye, és el is mondta, ha kérdezték, függetlenül a kérdező személyétől, vélemé­nyétől. Nem szerették na­gyon a szakvezetői, mint ahogy ő sem kedvelte túlsá­gosan az edzéseket, az ala­pozást. De ha olyan kedve volt, bárkit felülmúlt még futásban és gimnasztikában is, nemcsak a zöld asztalnál. Szabó Gabi úgy tervezte nyolc évvel ezelőtt a jövőjét, hogy ha férjhez megy és gyereket szül, szívfájda­lom nélkül lemond a további sportkarrierjéről a családjá­ért. És ezt be is tartotta. Csakhogy azóta a pingpong olimpiai sportág' lett... ! De vegyünk más példát — mondjuk Szabó Európa- bajnoki párját: Magos Ju- ditot. A nyúlánk, szőke fia­talasszony itt volt Szolno­kon, az országos felnőttbaj­nokságon; akkor mondta el véleményét; Vízilabda Jobb volt Országos női bajnokság: Bp. Honvéd—Szolnoki Víz­ügy SE 12:5 (2:1, 3:1. 4:2, 3:1). Damjanich uszoda, V.: Tibai. SZVSE; Molnár — Dunai K. G. 1, Kelemen, Nagy G. I 4, Sebestyén. Gu­— Nézze, én úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy na­gyon szeretek játszani és edzeni is. Tudom, ez ma már ritkaság, de én így nevelőd­tem. Pontosan az idén 25. éve, hogy ütőt vettem a ke­zembe. Akkor indult a Köz­ponti Sportiskolában a ping­pongoktatás, és mivel a te­niszütő még túl nehéz volt, így döntöttem a kisebbik sportszer mellett. Több mint tíz évet töltöttem el az él­vonalban anélkül, hogy va­laha is hátrányát éreztem volna női mivoltamnak, vagy a magas szintű asztaliteni- szezésfhdz szükséges edzés­nek, elfoglaltságnak. Meg­érte a ráfordítás, amikor először léphettem itthon a dobogóra, aztán már a leg­tetejére is eljutottam, és maradtam is ott sokáig; majd a nemzetközi verse­nyeken, kontinensbajnoksá­gokon is a csúcsra jutottam. Érdekes, éppen a szülésem után lettem Európa-bajnok, amikor itthon már szinte „leírtak”, amikor selejtezőt kellett játszanom az OB-n a főtáblára kerülésért. Csak akarat dolga? — Ott volt előttem Kishá­zi Bea példája, aki a két gyerekéért abbahagyta a pingpongot, szinte a csú­cson, de talán már kicsit később is az optimálisnál. Aztán ugye a páros partne­rem, Szabó Gabi... Meg akartam mutatni, hogy igen­is lehet boldogulni ebben a sportágban egy gyakorló anyának is. Bérezik Zoltánra úgy néztem fel, mint egy istenre. Ha azt mondta vol­na erre a fehér falra itt mögöttem, hogy fekete, hát azt is elhiszem neki. ö állí­totta, hogy egy pohár sör többnapos edzésmunkát sem­misít meg. E szerint éltem! Ez végül is akarat dolga; aki tisztában van önmagá­val és eléggé akar valamit, azt el is érheti. Az már egyé­ni balszerencsém, hogy a kislányom beteges, és bizony ennek része lehet abban is, ha nem tudok eléggé össz­pontosítani döntő helyzetek­ben, meccs közben. Az jár a fejemben, hogy talán most is sikerül összehozni őt azzal a világhírű professzorral, aki még megmentheti, hi­szen egyik veséje sem egész­séges. És hogy milyen ta­nácsokat adnék a mai fiatal tehetségeknek az életvitelük­höz? A mostani tizenévesek mások mint mi voltunk. Én az idén voltam életemben $ször diszkóban, és úgy ér­zem, nem veszítettem sem­mit azzal, hogy eddig nem jártam. így is élveztem a dolgot! Várkonyi Ferenc (folytatjuk) az ellenfél lyás. Horváth, Csaj bók. Nagy G. II, Andrási, Fodor, Czakó, Bódis. Edző: id. Hasznos István. A Bp. Hon­véd gólszerzői: Raffael 5, Fekete 4. Kiss É. 2, Domo­kos 1. 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Gaz- dasági figyelő. — 20.35: Bangla­deshi képek. — 20.45: Fórum. — 21.05: Négy Robinson c. folytatá­sos film. — 21.45: Tv-híradó. ÜJVIDÉK: 16.55: Műsorismertetés. — 17.00: Tv-napló — magyarul. — 17.15: Reklám. — 17.20: Tv-napló. — 17.45: Bendzsi, Zex és a világ- úrfi fiú. — 18.15: Balettműsor. — 18.45: Az önigazgatás folya­mata. — 19.15: Rajzfilm. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Zenés est: Jazz- napok ’85. — 21.30: Tv-napló. — 21.50: Műsorzárás. A Néplap 13. heti totótippie 1. Frankfurt—Bayern München 2 2 2 2 2. Uerdi ngen—Leverkusen 1 1 1 1 3. FC Köln—Hamburg 1 1 X X 4. Bochum—VfB Stuttgart 1 X 1 X 5. B rau nschew i g—K assel 12 12 12 12 6. Herta BSC—Karlsruhe 12 12 12 12 7. Bologna—Brescia 1 X X 1 8. Campobasso—Cesena 2 X 2 X 9. Cremonese—Tri estina X 2 X 2 10. Em poli—Lanerossi 1 X X 1 11. Genoa—Ascoli 12 12 12 12 12. Monza—Catanzaro 2 2 2 2 13. Pescara—Palermo lx lx lx lx Pótmérkőzések: 2, 1, x, Veszíteni is lehet Tézis és antitézis

Next

/
Thumbnails
Contents