Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-03 / 52. szám

1986. MÁRCIUS 3. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 3 A veszély még nem múlt el Uelviz Tiszatenyőn Hadüzenet a „maffiának”? — Lefagytunk — mondta ma egy hete este a tanács­elnök, amikor az emberek keze már „odaragadt” a csö­vekhez. Abbahagyták a mun­kát. Legalábbis egyelőre. Küzdelem éijel-nappal „Csata” után érkeztünk Tiszatenyőre fotós kollégám­mal. A múlt vasárnap itt még vízben állva dolgoztak az emberek. öt napon keresztül folyt a küzdelem a belvízzel. A falu öregebbjei sem emlékeznek arra. hogy volt-e valaha is hasonló. A hétvégén több mint négyezer köbméter vi­zet vezettek el a község te­rületéről. Először tavaly a tavaszi esőzések idején jelentkezett a belvíz Tiszatenyő terüle­tén. Aztán az idén január­ban. De egyik se volt ahhoz fogható, amivel most. a na­pokban kellett, és az olva­dás után kell majd meg­küzdeni. — Azzal jöttek hozzám az emberek, hogy „a disznó már könyékig áll a vízben, a fáskamrában a szenet is ellepte” — emlékszik vissza a tanácselnök, Velkei Tibor. — Mások azt jelentették, hogy a lakóházukban áll a víz. A községben 650 lakóház van, negyven százalékukat veszélyezteti a belvíz. Az öt napon és két éjszakán tar­tó mentésben körülbelül száz ember vett részt, a Szol­noki Városi Tűzoltó Pa­rancsnokság munkásai, az önkéntes tűzoltók, a tisza- tenyői Gamesz dolgozói. a Béke téesz. a Tiszamenti Re­gionális Vízmű Vállalat és a tiszatenyőiek fogtak össze. Nemcsak az útárkok teltek meg, szinte minden udvaron állt a víz, elsősorban a hát­só épületeket, ólakat, kamrá­kat öntötte el. Néhol a la­kóházat is. Eleinte két helyre vezet­ték ki a község területéről a vizet, aztán a mintegy 1300 méterre lévő András-csator­nába, amely kanyargós út után a Tiszába torkollik. Így tudják biztosítani, hogy ne álljon, hanem elfollyon a víz. A tanácselnök megható és kesernyés pillanatokra em­lékszik. — Olyan emberek is jöt­tek, és felajánlották a segít­ségüket, akiknek a háza nem volt veszélyben. De előfordult az is, hogy a gaz­da nem vett részt a saját portája mentésében sem. Elsősorban a régi, vályog­ból épült házak károsodtak, amelyek kisebb értéket kép­viselnek. Azoknak azonban, akik összegürcölték, sokat ér. Belépünk az egyik vályog­ház kapuján, pálinkásék Le­nin utcai otthonába. Azt mondják, náluk állt. leg­magasabban a lakásban a víz. Féllábszárig ért a viz — Féllábszárig — meséli az asszony, és bevezet ben­nünket az alsó házba. A konyha piros mozaikkövé­nek repedésein most is mintha szivárogna a víz. A szobában vizes szekrények, felázott padozat. A falak nyirkos lehelete mellbevág­ja az embert. Szerencsére a felső ház szárazon maradt. Amíg az asszony beszél, öt­évesforma kislány sündörög oda, s megáll mellettünk. Kabátot, sapkát visel — es, szandált. Az asszony ráripa- kodik, elküldi, a gyerek bömbölni kezd. — A szomszédok — int fejével aztán az asszony, s a belvízre céloz. — Nem ők a hibásak, higgye el — mondja a ta­nácselnök. A talányos párbeszéd mö­gött a belvíz oka rejlik; a községben évek óta biztosít­ják a vezetékes ivóvizet. sok fürdőszoba épült. Elve­zető csatorna híján a szenny­víz a portánként kialakított ülepítőkbe kerül. Az ülepí­tőkből szivárgó víz miatt a talaj annyira telített, hogy a közelmúltban leesett csa­padékot nem tudta elnyelni. — Mennyi kárt okozott ed­dig a belvíz a községnek? — fordulok a tanácselnök­höz. Ha „elalszanak” a meggyfák — A veszteség nem mér­hető pénzben — magyaráz­za. — A víz elvezetése után meg kell nézni a szakembe­reknek a régi, alapozás nél­küli vályogházakat; lakha- tók-e egyáltalán. A kertek nemigen teremnek az idén, iszapréteg marad a termő­föld tetején. Segít a Béke téesz; kis parcellákat bizto­sít a bajbajutottaknak a köz­ség határában, hogy megter­melhessék a legszükségeseb­beket. A meggyfák „elalsza­nak” majd, kivirágzanak ta­vasszal, de termésük nem lesz. Soha többé. A védeke­zés — bár a segítők nagy­részt társadalmi munkában dolgoztak — pénzbe kerül. Könnyen lehet — véli az el­nök —, hogy a tanács ezévi pénzügyi terve felborul majd, valamiből fedezni kell ugyanis a költségeket. Az udvarokon, az utakon halomba fagyott jégdarabok, tükörre merevedett víztó­csák. Az olvadás újra pró­bára teszi az itt élőket. A veszély még nem múlt el, de az ember már fél­szemmel a jövőbe néz; mit lehet tenni azért, hogy ne kerüljön még egyszer ilyen helyzetbe a falu? — Nyíltárkos elvezető csa­tornát fogunk építeni — mondja a tanácselnök —. amely biztosítja az utcai ár­kok vizének elvezetését, így a talaj nem telítődik, be tudja fogadni a csapadékot. Paulina Éva Hiúság, férfi a neved AVAGY MIÉRT NE ILLATOZZUNK? Szinte történelmi korsza­konként változott a felfogás a tisztálkodásról: a kulturált ókorban sokat adtak a test ápoltságára, de később pél­dául a Napkirály udvarában, amely ugyancsak kulturált volt, ám csupán a szellem és az etikett kultúrájára figyel­tek, nem volt sikk tisztának, kellemes illatúnak lenni. Az illatszerek alighanem egyidősek a nővel, rava­szabbnál ravaszabb szereket kotyvasztottak, hogy elhódít­sák a férfiakat. Ez utóbbiak közül viszont évszázadokon át csak a leghiúbbak locsolí- ták-kenték magukra a mesz- szire szagló pacsulikat. Nagyot változott a világ, hiszen manapság senki se kapja fel a fejét, nem szima­tol bele gúnyosan a levegőbe, ha egy férfi körül kellemes és diszkrét illatszerfelhő len­gedez. Megszokottá váltak az ilyen-olyan szerek, amelyek használata — természetesen tisztálkodás után — úgyszól­ván illendő. Kellemesebbé teszi a társas együttlétet, emellett kellemes közérzetet is teremt. Férfitársaim között végzett röpke közvélemény-kutatás eredménye szerint mindenki rendszeresen „keni magát” valamilyen illatosítóval. (Más lapra tartozik, hogy akad, aki feleségével veteti meg azokat.) Tényleg, szemérmesen vá­sárolnak a férfiak kozmeti­kumokat? — Mindennapos vevőink, a férfiak, akik maguknak vá­lasztanak illatszert — mond­ja Szilágyi Sándorné, a szol­noki 21-es illatszerbolt veze­tője. — Meglehetősen széles skálán mozognak például a borotválkozáshoz ajánlott készítmények, a desodordk és a parfümök. Bár ez idő sze­rint főleg hazai gyártmányoj- kat találnak a polcon a fér­fiak, de azok is keresettek. — A válogatók milyen szempontok alapján keres­gélnek? — Elsősorban az illatot, az általuk vagy a nejük, hölgy­ismerősük által kedvelt illa­tot keresik. De vannak, akik a praktikusságot tartják e'- sődlegesnek, ezért kedvelik a borotvahabot, amely meg­gyorsítja a borotválkozást a szappanhoz vagy a krémhez képest. A borotválkozás után használatos illatszereknek pedig nem csupán illatosító, hanem pórusösszehúzó és vérzéscsillapító hatásuk is van. Azt gondolom, magától értetődik, hogy a desodoro- kat kizárólag az illatuk sze­rint válaszhatják. Előnyben részesítik az aerosolos, de méginkább a „pumpás” cso- magolásúakat. Rengeteg de1- sodoráló készítményt forgal­mazunk, ha időnként az ép­pen keresett illatú hiányzik is, helyette hasonló tulajdon­ságokkal rendelkezőt tudunk adni. És még egy mondat a parfümökről, amelyeket csak tőkés importból lehet besze­rezni: mint magánember is állíthatom, hogy például a színházban ülve felüdítően hat, ha a szomszéd férfiné­zők felől kellemes parfümil­latot érzek. Gondolom, ezzel máshol és máskor is így va­gyunk, mi nők . . — b — Akinek nem tollas a háta, m r r m MUKSÓM az logos Naponta tíz-tlzenkét bála tollat bsztályomiak az Özemben Lúdfeldolgozó kapacitását tekintve nagyságrendben a harmadik az országban a Zagyvarékasi Béke Tsz ba­romfiüzeme. A közös gaz­daság a tevékenység teljes vertikumának kialakítására törekedett az elmúlt évek­ben: tartanak törzsállo­mányt, keltetőt üzemeltet­nek, vágóalapanyagot nevel­nek, konyhakész baromfi- termékeket szállítanak a ha­zai üzletekbe és exportra. Egy láncszem tavaly ilyen­korig hiányzott a vertikum­ból, de ne vágjunk elébe a dolgoknak, hadd mondja el egy újabb melléktevékeny­ség kialakításának króniká­ját Faragó János, a baromfi- üzem kereskedelmi igazgató- helyettese. A gépsor nem vész kárba... — Hol is kezdjem? Talán ott, hogy az elmúlt év ele­jén, az exportkapcsolataink révén a tudomásunkra ju­tottak egy NSZK-beli tollfel­dolgozó üzem rekonstrukciós tervei. Korszerűbbre cserél­ték ki az ott már kiszolgált, de nálunk még használható gépsort. Ügy gondoltuk nem vész kárba, csak helyet cse­rél. ha megvásároljuk. Onnantól aztán gyorsan pörögtek az események: né­hány szövetkezeti dolgozó, asztalosok és lakatosok be­ültek a téesz Ladájába, és irány az NSZK. Szétszedték és két kamionra felpakolták a berendezést, majd itthon Rékason, a baromfiüzem szomszédságában ugyanúgy összeszerelték. — Előnyös vásárlás volt — folytatja Faragó János — különösen így, hogy a szét- és összeszerelésről, a szállí­tásról is mi gondoskodtunk. Tavaly májusban már nem a húspépüzembe, hanem a tolifeldolgozóba vitte a szállítószalag a kopasztó­ból a melléktermé­ket. Évente csaknem egy­millió libát dolgozunk fel, de nem csak ez biztosítja az új üzem kapacitásának kihasz­náltságát. Az üzemünket vágóalapanyaggal ellátó partnergazdaságoktól, áfé- szektől és szakcsoportoktól szerződéses alapon felvásá­roljuk a tépett tollat is. — Amolyan hadüzenet ez a magáról gyakran hallató tollmaffiának? A pihe se mindig könnyű — Mindig akadnak toliból megtollasodni akaró felvá­sárlók, viszonteladók. És olyanok is vannak, akik jobb árajánlatért megfeled­keznek szerződéses kötele­zettségükről. Végül is azért mi biztonságot jelentünk a li­batartóknak, mert dekon­junktúra idején nem biztos hogy a tollmaffiózók meg­keresik őket. Mi viszont mindig vevők vagyunk napi áron a tolira, akár jó " ára van a világpiacon, akár rak­tárra kell termelnie az új üzemnek. A tollfeldolgozóba lépve két dolog jut az eszembe. Először a párnacsatából te- tőtől-talpig tolipihésen kike­rülő Latabárék egy régi ma­gyar filmből, a Mágnás Mis- kából. Másodszor: a népsze­rű kabarészínész, Benedek Tibor itt biztosan megkér­dezte volna, hogy nem tol­las-e a háta? — Akinek itt nem tollas a háta — szögezi le az osztá­lyozógép kezelője, Balogh Lajosné — az lógós. Aki hoz­záfér a munkához, azon óha­tatlanul megtelepszenek a könnyű pelyhek. Amik nem is olyan könnyűek, ha negy­venöt kilónyi van belőlük egy ilyen zsákban. Elég a napi nyolcórás műszakban tíz-tizenkét ilyen bálát az etetőláda fölé emelni. Ahogy elnézem, a gépek kapcsolótábláját vigyázók- nak. az anyagmozgatóknak és Balogh Lajosnénak is ki­sebb dolga nagyobb annál. A toll útját követve, az üzem kis laboratóriumában folytatjuk a beszélgetést, a minőségi ellenőr. Murányi Sándorné társaságában. Üzemvezető férje sem ma került a toliszakmába, tud­ja jól, hogy egyszer hopp, máskor kopp. — Keresett cikk volt a toll amikor létrehoztuk az üzemet. Már meg is térült az ára bőven. Most éppen hul­lámvölgyben van a világ­ban a tolipiac, de a raktá­rakban nem kérnek enni a pihével teli zsákok. Kivár­juk, amíg újra megélénkül a piac, addig sem hagyjuk ve­szendőbe menni a baromfi­üzem melléktermékét. Sőt, az idén kacsafeldolgozással is bővül a profil, azt a tol­lat is hasznosítjuk. A meós, Murányiné ma­roknyi tollat mutat, magya­rázza mi dolga a válogató­mint hogy a pelyheket hes- segesse magáról. — A szemem állandóan az osztályozógépen. Minden bálából más-más összetéte­lű toll kerül bele, állandóan utána kell állítani a pelyhet és a tollat szétválasztó,, a különböző minőségű pelyhe­ket más-más kamrába tere­lő levegőt. A tolifeldolgozóüzem ve­zetője, Murányi Sándor mu­tatja a toll útját: a barom­fiüzem kopasztójából a mosóba, onnan fehérítés után a centrifugákba, a szá­rítókba, majd az osztályozó- ba kerül a baromfiipari mel­léktermék. — Korábban húspépbe dolgozva hasznosították, vagy egyszerűen szárítva ér­tékesítették a libatollat. Fel­dolgozva mennyivel értéke­sebb? — A minőségtől és a ke­reslettől függően érhet töb­bet ötven százalékkal is, de van úgy, hogy csak öt száza­lékkal. asztalon lévő hófehér kazal­lal. — A libatartóktól felvá­sárolt tépett tollat itt válo­gatjuk szét minőség szerint. A végtermék, az értékesítés­re szánt ipari toll minőségi mércéje a pehelytartalom. Legértékesebb a feldolgozás szempontjából a harmadik és a negyedik tépésű, a leg­gyengébb minőségű a kisli­bákról elsőnek tépett toll. Eléggé szemrontó munka ez a válogatás, dehát nagyon igényesek a megrendelők. Az NSZK-ha továbbértékesí­tésre vásárolják tőlünk a feldolgozott tollat. Ausztri­ába pedig konfekcionálásra, paplanok, dzsekik bélelésé­re. Már köszönnék el a feldol­gozó ajtajában, amikor utá­nam szól a meós: — Vigyázzon, tollas a háta! T. r. Egyszer hopp máskor kopp Az SZKP kongresszusának tiszteletére Munkaverseny, kommunista műszakok A Diósgyőri Lenin Kohá­szati Művek kollektívája az SZKP XXVII. kongresszusá­nak tiszteletére vállalt fel­adatait teljesítve a hét végéi­re jelentős termelési ered­ményeket ért el. A nagyol­vasztó gyárrészleg dolgozói eleget tettek annak a fel­ajánlásuknak, hogy a hazai öntészeti vállalatok részére több tétel nyersvasat kifo­gástalan minőségben határ­idő előtt legyártanak és ki­szállítanak, hozzájárulva ez­zel az öntödék, gépgyárak szovjet exportfeladatainak mielőbbi elvégzéséhez. Sike­resen teljesítették felajánlá­saikat a vasöntöde dolgozói is, akik azt vállalták, hogy a nagyvállalat más részleged­nek terven felül elkészítenek különféle berendezéseket, mintadarabokat. A Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat zalaeger­szegi gyáregységében szom­baton az SZKP XXVII. kongresszusát köszöntve mintegy 200 dolgozó tartott kommunista műszakot. Ezen a napon egyebek között a Paksi Atomerőmű IV. blokk­jához készítettek áramelosztó szekrényeket. A dolgozók e napi bérüket fiatal kollegáik lakásépítésének segítésére nyugdíjasaik anyagi támoga­tására ajánlották fel. Ugyan­csak kommunista műszakra gyűltek össze Nagykanizsán a Dunántúli Kőolajipari Gép­gyár dolgozói. A gyár több mint 1800 tagú kollektívája a szombati munkáért járó bé­rének egy részét a nagyka­nizsai városi kórház műszer- ellátottságának javítására ajánlotta fel.

Next

/
Thumbnails
Contents