Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-17 / 64. szám

6 áOlNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. MÁRCIUS 17. Gvászhirek - köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk a rokonokkal és Ismerősökkel, hogy szeretett nagynénénk, ÖZV. FEKETE JANOSNÉ született Török Margit hosz- szú szenvedés után elhunyt. Temetése március 18-án 12.30 órakor lesz a szolnoki Mun­kásőr úti halottasházból. A gyászoló rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy KOMLOSI LAJOSNÉ szeretett drága testvérünk, feleségem, édesanya 6o éves korában 1986. március 12-én elhunyt. Temetése március 19-én .13.30 órakor lesz Szol­nokon a Munkásőr úti te­metőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama és dédike, ÖZV. KÖVÉR FERENCNÉ született: Füle Terézia éle­tének 88. évében március 12-én elhunyt. Temetése már­cius 19-én 12.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti te­metőben. Vajda .Tenőné dr. és Kövér Ferenc. Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, ÖZV. VARGA LAJOSNÉ Szolnok, Táncsics M. út 8. szám alatti lakos — 1986. március 13-án elhunyt. Te­metése Gyulán a gyulavári temetőben lesz március 20-án 13 órakor. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, volt munka­társaknak, akik szeretett fér­jem, édesapánk, nagyapánk, NAGY LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek és mély fájdalmunk­ban velünk éreztek. Gyá­szoló család, Karcag. INGATLAN ELADÓ 150 négy­szögöl gyümölcsös, kis téglaépülettel, pincével, villany van, vezetékes víz folyamatban. Szol­nok, Alosisziget, Békás part. 6-os buszvégállomástól S perc. Érdeklődni Szolnok, Kossuth L. út 16. rV/43. 17 órá­tól. (H. 534) _________ E LADÓ 400 négy­szögöl szántó és gyümölcsös Szolnok, Alcsiszigeten. Ér­deklődni : Április 4. út 11. (H. 535) ELADÓ Tiszavár- kony belterületén, műút mellett (Ár­pád u. 6. sz. alatt) 300 négyszögöl meg­osztható, építésre alkalmas telek. Ér­deklődni a fenti cí­men. (H. 536) GARÁZS eladó a vá­rosközpontban. Ér­deklődni : Szolnok, Mosonyi u. 10. II/5. 17 óra után. (H. 533) TISZA VARKONY, Somogyi B. út 2. alatti családi ház beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Szolnok, Liget út 15. 111/2. __(H. 540)_______ B UDAPESTTŐL 5 km-re Pomázon 2 szintes, panorámás, gázfűtéses, 60 m2-es, tetőtér-beépitésű öröklakás eladó. Tovább bővíthető. Telefon: 365-039 vagy 06-26—25-055) (H. 1912.)______________ Z AGYVARÉKASON, Aradi út 29. sz. ház eladó vízre nyíló, nagy telekkel. Ér- deiklődni lehet: Ara­di út 51. Bíró Gá­bornál vagy Szol­nok, Delta út 23. (H. 524) ~ KISÚJSZÁLLÁSON lakótelepen garázs eladó. Érdeklődni: 141-es telefonon Bar- ta. (2564) ELADÓ vagy elcse­rélhető Szandaszőlő- sön központi helyen levő 90 mJ-es, gázfű­téses családi ház + garázs. Csere szol­noki 3 szobás, OTP-s vagy szövetkezeti lakás 4- garázs + kp. „Széchenyi ki­zárva 445” jeligére a kiadóba. (1942) ____. E LADÓ Szandaszőlő- sön, 240 négyszögöl telken, 3 szobás 103 negyzetméteres, gáz. füteses, összkomfor­tos családi ház, tér. mő gyümölcsfákkal, pincével, garázzsal, műhellyel. Sport út 42. Ugyanitt 124 négyszögöl építési telek, viz. villany van. (2469)__________ R ÁKOCZIOJFALU, Felszabadulás út (főúti 61/a. alatt levő 878 m! területű beépíthető telek el­adó. Érdeklődni: Felszabadulás út 58. (2588)_______________ H ÁZ eladó Török- ezentmiklós, Tó­part út 29. Érdeklőd­ni szombat, vasár­nap. (2678)__________ JÁSZÁROKSZÁL- LÁSI házam azonna­li beköltözéssel áron alul eladó. Éliás út 29. Érdeklődni: Tö- rökszentmiklós, So­mogyi út 24. Buk- táék vagy Jászárok- száilás, Éliás út '22. Hldalék. (2980) ______ 4 szobás, összkom­fortos, tetőtér-beépí- téses, alápincézett új NAPFÉNY — SZOLÁRIUM Már most készüljön a nyárra! Vegyen napfürdőt a szolárium segítségével! A Ságvári körúton, a rendőrség melletti üzletünkben megtalálja fodrász—kozmetikai szolgáltatásainkkal együtt. VÁSÁROLJON SZOLÁRIUM-BÉRLETET! így kedvezményes áron veheti igénybe szolgáltatásunkat: bérlet 10 alkalomra: 500 Ft alkalmanként igénybevétel: 60 Ft Szolnok Megyei Fodrász Szövetkezet (H.529) A Szolnok Megyei Tanács Építőipari Vállalata (SZOTÉV) pályázatot hirdet munkakör betöltésére A munkakör betöltésének feltételei: — szakirányú felsőfokú műszaki végzettség — „A” kategóriás tervező és vezetői gyakorlat — erkölcsi feddhetetlenség. Bérezés: kiemelt fizetés + havi mozgóbér. Lakás megoldását elősegítjük. A pályázat tartalmazza: a pályázó részletes önéletrajzát, eddig végzett szakmai tevékenységét, jelenlegi munkakörét, munkahelyét* munkaköri besorolását és jövedelmét, valamint szak- képzettségét, iskolai, politikai végzettségét tanúsító okiratainak másolatát A pályázatokat 1986. már­cius 31-ig kérjük benyújtani a válla­lati személyzeti és oktatási osztály vezetőjének, 5000 Szolnok, József Attila u. 36. sz. 2659 a SZOTÉV ház melléképülettel eladó. Jászberény, Messzelátó út 1/a. (24i24) ________________ Ü J 2 szobás, össz­komfortos, központi fűtéses, kertes csa­ládi ház garázzsal, alsóépülettel kp. + OTP-átvállalással áron alul sürgősen eladó. Ugyanitt egy újszerű 3 ajtós szek­rény is. Tiszaföld- vár, Széchenyi út 41. Érdeklődni: szombat, vasárnap. (2536t ELADÖ 1 hold szőlő, kunyhóval, felszere­léssel együtt. Érdek­lődni: Tiszaföldvár, Baross krt. 36. (H. 466)__________________ C SALÁDI ház, alsó­épülettel, szép gyü­mölcsössel eladó. Érdeklődni: Tisza­földvár, Temető út 11. (H. 456) JÁSZBERÉNY, Se­regély út 15. alatt nagy családi ház el­adó. Érdeklődni: minden nap délután 4 órától 6 óráig, a helyszínen, szombat, vasárnap egész nap. (2422)________________ 3 00 négyszögöl gyü­mölcsös eladó. Szol­nok, Mátyás kir. út 9. 1/5. (2210)_________ Családi ház 530 négy­szögöl kerttel, zárt­kerti terület — ho­mokrész, 960 kvadrá- tos, eladó. Érdeklőd­ni lehet: Nagykörű, Sallai út 29. (2806) SZOLNOK, Kőműves utca 11. 2 szoba, komfort nélküli csa- ládl ház eladó. (2805) 3 szobás családi ház 140 négyszögöl te­lekkel eladó. Szan- öaszőlős, Babits M. út 5. sz. Érdeklődni lehet: 16—19 óra kö- zÖtt. (2804)__________ Ál lattartásra alkalmas ház olcsón eladó. Karcag, Apa­vár út 2, (2302)______ T ISZAFÖLDVÄR központjában két családnak is megfe­lelő, 120 m2-es csa­ládi ház áron alul eladó vagy hosszabb időre__ki adó. (2301) K ÉTSZOBÁS lakó­hoz 192, m- gazda­sági épülettel 200 négyszögöl telekkel, piachoz, kövesúthoz közel gazdálkodásra laikalmas, eladó. Karcag, Agyag út 15. Érdeklődni 16 óra után és hétvégén. (2797)________________ T ISZAFÖLDVARON, Fő út 6. számúnál helyiségből álló, jó állapotban levő. azonnal beköltözne to lakóház eladó. Ugyanott a Petőfi utcában 300 négyszög- öles és déli fekvé­sű, belterületi, épí­tésre alkalmas, jo lalfcjú telkek el­adók. Aszfaltos út, viz villany van. Ár­ajánlatot Kocsis Já­nos, 1172 Budapest, Gvöngytyúk utca 23. címre kérek. Tele­it n napközben: 217- 675. (176C) KÉTSZOBÁS, köz­ponti futeses csalá­di ház eladó. Szol­nok, zerge út 11. Érdeklődni a hely­színen_lehet.__(2090) T ISZAFÖLDVA­RON, Árvái J. 13. szám alatti 3 szoba, összkomfortos csa­ládi ház, kis telek­kel eladó. Érdek­lődni : hétvégén egész nap, hétköz- ben du. 5-től (2324) KŐTELKEN 3 szo­bás, fürdőszobás, családi ház, nagy gazdasági épületek­kel eladó. Jószág- tartásra kiválóan al­kalmas, 300 négy­szögöl jó minőségű szőlővel. Érdeklőd­ni : Kőtelek, Petőfi ut 13. vagy Szolnok, Krúdy Gy. út 154/a. (2823)________________ T ISZAFÖLDVÄR, Kossuth út 22. alatti egyemeletes, három­szobás lakóház, üz­lethelyiséggel együtt eladó. Érdeklődni: 8—16 óráig a 101-es, este és szombat, va­sárnap a 237-es te­lefonon. Györgyné. (2825)__________________ E LADÓ 1200 négy­szögöl lugasművelé- sü szőlő-gyümöl­csös Homok, ökin- csem i. út 114. Ér­deklődni : Szolnok, Kertész út 33. ugyan­itt 1 db 40 ezer cal. szovjet öntöttvas ka­zán. (2829)_______ T ISZAVARKONY. Endre kir. út 73. és 117. szám alatti csa­ládi házak eladók. Érdeklődni: Tarkó Istvánná, Tlszavár- konv, Endre kir. út 73. (2652)____________ T TSZAPÜSPÖK1- BEN, a Mező I. út 21. alatt levő 1200 kvadrát telek meg­osztva is eladó. Ér­deklődni: Tiszapüs- pöki, Lenin út 48. (2441)________________ T ISZAPÜSPÖKI zártkertben az élő- Tisza-parton 760 négyszögöl porta el­adó. Fele részben magas művelésű sző­lő és gyümölcsössel. Elcserélhető 3 évig Wartburg szgk.-ra. Ugyanitt 4 szemé­lyes alumínium csó­naktest extra kivi­telben és minőség- bein 16 ezer Ft-ért eladó. Cím: Pásztor József, 5200 T'vrök- szentmiklós. Kinizsi út 11. (2636) ________ G ÉPJÁRMŰ NULL kilométerrel platós zsuk eladó. Kunhegyes, Mali- novszkij út 8. (2239) 3 éves UAZ koffer megegyezéssel eladó. Szolnok, Gátőr út 21. (2098) ____________ Z R-es írsz. Trabant 601 Lim. Hycomat45 ezer km-rel eladó. Törökszentmiklós, Kossuth 125. II. lh. I. em. 6. (2450) BONTOTT 1200-as Zsiguli-alkatrészek, fő darab is eladó. Tó­szeg, Zrínyi út 2. Mata Ferenc. (2085) 160x240-es 5 mázsás utánfutó eladó, vagy Trabantra cserélhe­tő. Pusztataskony, Vituki, Bozsó. (2807) JÖ állapotban levő ZS Wartburg eladó. Öcsöd, Vágóhíd 5-. 150-es MZ lejárt műszaki vizsgával és 1500-as Polski egy­ben vagy alkatré­szenként eladó. Tö­rökszentmiklós, Sza­badságharcos út 71. (2637)________________ Z B rdsz. Skoda S 100-as nagyon jó ál­lapotban sürgősen eladó. Törökszent­miklós, Vécsei út 21/a. (2648) adásvétel JÖ állapotban levő villanytűzhely eladó. Érdeklődni: Szolnok, Ságvári krt. 53. fsz. 1. (H. 539)__________ 6 éves kanca szamár eladó, lehet ostorki­vágásig is. 5420 Túr- keve, Kenyérmezei út 14. (2515) ________ E LADÓ jó állapot­ban levő 600-as sza­lagfűrész és seprű- nyélmaró. Érdeklőd­ni: Rákóczifalva, Arany J. út 4/a. (2693)________________ K ITŰNŐ szülőktől arany cocker spániel kölykök kaphatók. Húsvéti elvitellel. Gonda Antal, Kisúj­szállás, Jókai út 10. (2236)________________ R ÉGI pénzérméket veszek. Levélcím: Gyűjtő, Budapest, 1365. Postafiók 665. (2147) ____ K ELTETÉSRE al­kalmas, vérvételezett tyúktojás eladó. Ti­szaföldvár, ö Nagy B. 15. sz., heti 800 db-ot tudnék kelte­tésre szállítani. (2285) 22 kg-os gázpalack eladó Szolnok, Hor­gony út 2/a. (Eve­zős csárdánál.) (2826) PANNÓNIÁBÓL ké­szített munkagép 250x140 méretben el­adó. Törökszentmik­lós, Szivárvány út 29. Ugyanott 420-as szalagfűrész is el­adó. (2448) 600-as szalagfűrész, és Pannónia blokk eladó. Törökszent­miklós, Jókai út 8/b. Kacsó. (2651) ELEKTROMOS kel­tetőgépet vennék 50—500-asig. Ajánla­tokat ármegjelölés­sel. Kóródi Ferenc Törökszentmiklós, Nagymarotva köz dűlő 1. (2650) EGYÉB KÜTFÜRAs garan­ciával FURADÉK GMK Szolnok, Bo­zsó K. út 7. VI/54. Telefon: 11-568. (1657) _____________ I GÉNYES kicsi gar­zonlakásomat áron iáiul kiadom, a köz­ponttól 5 percre, l fő részére, idegen- forgalmi vagy ibusz irodán keresztül. Te­lefon: 13-758 vagy Szolnokon 11-481. (1949)________________ H ETI két alkalom­mal- takarítást vál­lalok. „Megbízható 794” jeligére a ki­adóba. (2587)________ L AKÁSOMON érett­ségi tételek és más munkák gépelését vállalom. Érdeklőd­ni : Tóthné, Rákó­czifalva, Táncsics út 3. (2387)____________ S ZOLGÁLTATÁS. Beton aknák, me­dencék víz elleni szi­getelését, épületek talajnedvesség elle­ni utólagos falszi­getelését vállalja gazdasági munkakö­zösség, 10 év garan­ciával, Szolnok me­gyei kapacitással. CONSTRUM GM bu- dapest, I.. Csalogány út 6—10. Telefon: 06-1-154-400. (1945) BETEGSÉG miatt Holt-Tisza-p arton zártkert művelésre kiadó. Érdeklődni: Szolnok, dr. Durst J. út 41. szám alatt. (2830)_________________ SZÉCHENYI lakóte­lepi telefonos 2 szoba 4- étkezős la­kás augusztus hó­naptól bútorozva vagy üresen kiadó közület részére. 5002 Szolnok, pf. 74. (2950) GÁZFŰTÉSES la­kásban különbejára- tú bútorozott szoba fiatal hölgy részére kiadó. „Vosztok út környékén” jeligére a kiadóba. (2549) SZABADIDŐVEL rendelkező férfi jo­gosítvánnyal mun­kát vállalna. „Mun­kaidő után” jeligé- re a kiadóba. (2084) GMK keres garanci­ális bútorjavításhoz kárpitosokat és asz­talosokat. Formika g-m. 5002 Szolnok, r>f. 74. (2689) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM 56 m2 alapterületű, másfél szobás csa­ládi különbejáratú házrészem, egy- vagy másfél szobás lakásra belvárosi III. emeletig. Érdeklőd­ni : Szolnok, Tavasz út 8. 16—20 óráig. (H. 537) ELCSERÉLNÉM a vasútállomásnál le­vő, összkomfortos, 1,5 szobás házfel­ügyelői tanácsi laká­somat, hasonló taná­csi lakásra. Ajánla­tokat „Tavaszi cse­re” jeligére a szol­noki hirdetőbe ké­rem. (H. 450) HAROMSZOBÁS, komfortos, kertes családi házam el­cserélném másfél szobás, tanácsi la­kásra. ráfizetéssel. „Rákóczifalva” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. (H. 5081 HÁZASSÁG 30/160 cm, minden káros szenvedélytől mentes fiatalember keres olyan hölgyet, kivel társaság hiá­nyában ezúton meg­ismerkedne. A ma­gasság nem hátrány. Házasság lehetséges. „Együtt jobb” iel- igére a szolnoki hir­detőbe. (H. 541i VARJA A CENTRUMBAN nyitás: MA9órakor Centrum Áruház Húsvéti konyhabútorvásár 1986. március TJ-tőI 28-lg a Tisza Bútoripari Vállalat saját bútorboltjában. Egyes konyhabútorok 10—20 %-os árengedménnyel megvá­sárolhatók. Szolnok, Vörös Hadsereg útja 40—42. ’ Te­lefon: 18-250. Várjuk kedves vásárlóinkat! (2418) A Jászberényi Városi Tanács V. B. Kórház-Rendelőintézet fel­vesz mosodai munkára férfi dolgozót, bérezés megegyezés szerint. (2214) TIGAZ Budaörsi TöltS Üzem fel­vételre keres palacktöltő dolgo­zókat, lakatost, esztergályost, pneumatikus műszerészt, vil­lanyszerelőt. Szükség esetén IBUSZ-szobát biztosítunk gyer­mektelen házaspárnak, egyedül­állónak. Az üzem megközelíthető a Kosztolányi Dezső térről a 72-es autóbusszal (8 perc), a budaörsi benzinkút mögött, az M—7-es autópálya bevezető sáv- Jánál. Jelentkezés személyesen az üzemben vagy a 669-516-os tele­fonon. (1233) A Szolnok Megyei Allatforgalml és Húsipari Vállalat felvételre kieres szakirányú középiskolát érettségivel rendelkező szakem­bereket gépkönyvelői, anyag- könyvelőt adminisztrátort mun­kakörök betöltésére, jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osz­tályán, Szolnok, Vágóhíd út 60. (2173) DIÁKDISZKÚ SZOL­NOKON AZ ARANY­LAKAT DISZKÚBÁRBAN minden vasárnap 18— 22 óráig. Disc-jockey: Takács László és Mónus István. PLUSZ EGY AJÁNDÉK! A belépők sorszáma alapján ajándékokat sorsolunk ki: hanglemez, kazetta, stb. Béggel, gyakorlattal rendelkező gépírót vesz fel. Jelentkezni le­het a gyáregység Igazgatójánál. Bérezés megegyezés szerint. Te­lefon; 11. (2560) HBM Szolgáltatóipart Vállalat, szolnoki kirendeltsége (Szolnok, Ságvári krt. 20.), valamint a tö­rökszentmiklósi kirendeltsége (Törökszentmiklós, Kossuth út 150.) felvételre keres fiatal férfi munkaerőt szervezői munkakör­be. Felvételi követelmény: szak­középiskolai végzettség. Fizetés megeegyezés szerint, premizált munkakör. Építőipari végzettsé­gűek előnyben. (H. 525) A SZOLNOKI MEZŐGÉP VÁL­LALAT alkalmazásra keres: gé­pészmérnöki, gépészüzemmérnö. ki képzettséggel rendelkező szakembereket termelésirányítói, gyártmány- és gyártástervezést fejlesztési munkakörökbe, kül­kereskedelmi vagy kereskedelmi főiskolai végzettséggel és német nyelvtudással tökésexport elő­adót, gyakorlott gép- és gyors­írókat. Jelentkezéseket a válla­lati központ személyzeti és szó. ciálls főosztályra (Szolnok, Vö­rös Hadsereg út 63.) kérjük. (2335) A TAURIN A törökszentmiklósi szerviz üzeme elektromos szak- képzettséggel rendelkező hűtő­gépszerelőket keres „Jogosít­vány előny” Jeligére a kiadóba. (2331) MEZŐGÉP Szolnok tószegi gyá. ra, Tószeg, felvételre keres kö­zépfokú végzettséggel, gyakor­lattal rendelkező raktárvezetőt, művezetőt. Fizetés megegyezés szerint. Munkábajárás saját au­tóbusszal Szolnok felől is. Je­lentkezni lehet a gyár személy­zeti vezetőjénél. (2288) A Nagykátal Építőipari szövet­kezet felvételre keres gyártás- előkészftö munkakörbe vezetőt. Feltétel: építőipart egyetemi vagy főiskolai végzettség (építési vagy épületgépész) szakon. Keres asz­talosokat vagy asztalos brigádot azonnali belépéssel. Bérezés meg­egyezés szerint, jelentkezni lehet személyesen vagy írásban Ko­vács János elnöknél. 2160 Nagy- káta, Percei Mór út 5. (1858) Szolnok Megyei Tanács Hetényl Géza Kórház-Rendelőintézet élel­mezési osztálya keres 1 fó rak­tári dolgozót, szakképzett szaká­csokat és fiatal női dolgozókat tálalói munkakörbe. Jelentkezés: az élelmezési osztályvezetőnél. Szolnok, Vörös Hadsereg út 39— 41. (H. 499i Tisza Bútoripari Vállalat 4. sz. gyáregysége Szolnok, vörös Hadsereg út 40—12. felvételre keres képesített könyvelőt, for­galmi könyvelői munkakörbe. Jelentkezés a gyár személyzeti vezetőjénél. (H. 484) Gőngyöleggyártó és Forgalmazó Szövetkezeti Vállalat szajoll gyáregysége középfokú végzstt­Közlekedésl főiskolát végzett 23 éves férfi elhelyezkedne tanár­nak. Érettségivel rendelkező 20 éves felesége pedig napközis ta­nítónak Jászberényben vagy kör­nyékbeli falukban. Szeptembert kezdés. „Lakás szükséges” jel­igére a jászberényi szerkesztő­ségbe. (2820) 20 éves, érettségizett nő elhe­lyezkedne napközis tanítónak Jászberényben, vagy környék­beli falvakban. Szeptemberi kez­dés. „Tanítani szeretnék” Jel­igére a Jászberényi szerkesztő­ségbe. (2821) Faipari termékeket gyártó üzem főművezetőt keres felvételre. Munkakör betöltéséhez faipari technikumi végzettség és lega­lább 3 év szakmai gyakorlat szükséges, jelentkezéseket „Ter­melékenység’: Jeligére kérjük a kiadóba. (2703) A Tallinn Általános Iskola hi­vatalsegédet vesz fel. Szolnok, Balogh Béla út 14. (2713) A 2. sz. POSTAHIVATAL, Szol­nok MÁV Állomás, férfi dolgo­zókat alkalmaz levélirányító és csomagrakodó munkakörben — éjszakai elfoglaltsággal. Kere­seti lehetőség: 4800 Ft/hó. (2576) A megyei statisztikai hivatal gyakorlattal rendelkező számító- gép-nrogramozót alkalmaz. Ér­deklődés: Szolnok, József A. út 22—24. III. emelet. (2309) Hirdetmény Jászberényi Zagyvamenti Termelőszövetkezet árve­rést rendez: 2 db Zetor 5911 erőgép, 3 db MTZ—50 erő­gép, 1 db IFA KCR-rel fel­szerelve. Továbbá pótko­csik és munkagépek kerül­nek árverésre. Helye: a tsz. központi gépműhelye (Hű­tőgépgyár mögött) Ideje: 1986. március 22. 9 óra. Gépek megtekinthetők; 8 órától. (2419)

Next

/
Thumbnails
Contents