Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-17 / 64. szám
1986. MÁRCIUS 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Liszt Ferenc emlökóre Fiúkórusok első országos találkozója A nyitóhangverseny után a kórusok léptek színpadra, az országosan is ismert zsűritagok előtt szólaltatták meg műsorukat. Az ünnepélyes eredmény- hirdetéskor a karcagiak a Kodály-biciniumok; a szolnoki Kodály iskola a Tiszai dallamok megszólaltatásáért; a Gépipari Szakközépiskola pedig kiemelkedő énekkari teljesítményéért kapott nívódíjat. A kőszegieknek a jó hangzásért; a miskolciaknak a kortárs művek megszólaltatásáért; a Nyíregyházi 4. Sz. Általános Iskola fiú vegyeskarának az alkalomhoz illő, igényes műsoráért; a balassagyarmatiaknak a szép férfikari hangzásért ítélt oda a zsűri díjat. A budapestiek műsoruk sokszínűségéért; a nagykanizsaiak a szép, kiegyenlített, hajlékony férfikari hangzásért; a szerveknek jelenthessük; valami látványos rendezvényt csináltunk újfent!” A találkozó mindkét napján a résztvevő kórusok négytagú csapatai között műveltségi verseny zajlott. A döntőben a pécsiek vitték el a pálmát, utánuk sorrendben a nyíregyháziak kőszegiek és a nagykanizsaiak végeztek. Lukin tanár úr a tapasztalatokat így összegezte; „Kifejezetten magas színvonalúnak éreztem a versenyt, és minden tekintetben kiegyenlített volt a mezőny, pedig különböző iskolatípusokból jöttek a diákok. A vetélkedés során kellemesen érintett, hogy a gyerekek, ha a feladat úgy kívánta, tudtak énekelni Liszt-műveket, sőt némelyek több szólamban is. Tetszett, hogy nemcsak felismerni tudják a darabokat, hanem reproduSzínpadon a 'Kőszegi MÁV Nevelőotthon fiú vegyeskara Az Éneklő Ifjúság kórusmozgalom tavaszi esemény- sorozatához kötődve, a forradalmi ifjúsági napok első ünnepén Szolnok újabb alkalmat kínált a kóruskultúra művelői számára. A kamarakórusok, vegyes- és női karok színes világa mellett a hét végén a középfokú iskolák fiúkórusainak adott lehetőséget a bemutatkozásra. A kétnapos találkozó egyben emlékezés és tiszteletadás volt Liszt Ferenc művészete előtt. A zeneszerző születésének 175. évfordulója alkalmából műveltségi vetélkedőt is rendeztek, párhuzamosan az országos találkozóval. Nemzeti ünnepünkön az ország tíz különböző településéről érkeztek a középfokú iskolák fiúkórusai városunkba. a MÁV Járműjavító Művelődési Központjába — nem is annyira a ver-_ sengésért, mint inkább a bemutatkozás kedvéért. A szolnokiakat a Kodály Zoltán iskola fiú vegyeskara és a Szamuelv Tibor Gépipari Szakközépiskola kórusa képviselte. a mérvéből pedig a Karcagi Mezőgazda- sági Szakközépiskola küldte el énekkarát. A kétnapos találkozó nyitó hangversenyén az összkar — az ünnep hangulatához igazodva — 1848-as dalokat énekelt, majd előadták a külön erre az alkalomra írott Balázs Árpád—Baranyi Ferenc Hódolat Liszt Ferencnek című szerzeményét. Az ősbemutatónak mindkét művész fültanúja volt. A mű keletkezéséről vall Baranyi Ferenc költő; „A dallam már korábban megvolt, és erre írtam én a verset. Bár manapság mintha pejoratív íze lenne az ilyen alkalmakra készült daraboknak, de ha jól belegondolunk, a történelem hasonló helyzetekben - számtalan esetben produkált remekműveket. No, nem azt akarom ezzel mondani, hogy a miénk is valamiféle irodalom- vagy zenetörténeti gyöngyszem'.». Szívünk szerint megírtuk volna akkor is. ha nem lett volna Lisztévforduló”. pécsiek régi művek kiemelkedően stílusos előadásáért; a nyíregyházi 110. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet pedig a kiváló műsorválasztásért, a népdalcsokor előadásáért részesült nívódíjban. Tóthpál József, a KÖTA főtitkára; „Nagy öröm volt számunkra, hogy létrejött ez a találkozó, mellyel ismét bizonyítottuk hogy valóban épülésünkre született, nem pedig azért, hogy országos káilni is. Ünnepről lévén szó, külön öröm, hogy a gyerekek Lisz Ferenc magyarságát megfelelően el tudták helyezni az egyetemes zene- történetben”. A kétnapos rendezvény a fiúkórusok helyzetével foglalkozó országos konferenciával ért véget, melyen részt vettek a karnagyok, az iskolák vezetői és a megyék küldöttei. — jurkovics .— (Fotó: Korényl) Bankett a Petőfi Csarnokban Szolnoki résztvevők a Tavaszi Fesztiválon Március 14-én, pénteken megkezdődött a Budapesti Tavaszi Fesztivál mintegy száz kulturális eseményt magába foglaló programja. Már a fesztivál első napja is bővelkedett rangos eseményekben : a Kongresszusi Központban Gilbert E. Kaplan vezényelte a MRT Szimfonikus Zenekarát (Mahler; II. szimfóniáját adták elő), a Budapest Sportcsarnokban megtartották a Győri Balett új produkciója, a Jézus, az ember fia nyilvános főpróbáját, s premier volt a Nemzeti Színházban (Shakespeare: A velencei kalmár). A Petőfi Csarnok különleges „műfajú” közösségi eseménynek adott otthont, amelyről az est egyik rendezője, Arkosi Árpád még az előkészületek idején, így nyilatkozott a Magyar Ifjúságnak: „Célunk egyetlen estére szóló közösség létrehozása. Erre a néhány órára meg akarjuk szüntetni a szereplők és a közönség közti távolságot, már csak azért is, mert ami miatt itt egybegyűlünk, az mindkét fél számára azonos: Petőfi és március 15-e emléke. Nincs tehát színpad és nézőtér. Egy nagy terem van, melyben összegyűlünk, hogy találkozzunk egymással: szembenézzünk pillanatnyi helyzetünkkel, veszteségeinkkel és megmaradt hitünkkel. Az est műfaja tehát: Bankett.” Szép ünnepi est volt a Bankett. A nagyteremben ízlésesen terített fehér asztalok mellett foglaltak helyet a résztvevők; a közönség szó ezúttal nem volna A Széchenyi lakótelepi „piros" iskola vizuális köre grafikai műhelybemutatot rögtönzött a Petőfi Csarnokban helyénvaló, hiszen az asztal mellől olvasták föl írásaikat az írók, költők, vagy onnan léptek mikrofon elé a színészek, zenészek. Cseh Tamás énekelt miközben a helyfoglalás zajlott; ,,. . .és dal kéne arról, hogy énekelni jó, számos baráttal, nagy asztalok körül.” A kétrészes műsorban Petőfi, Nagy László Garaczi László. Illyés Gyula, Cseres Tibor, Sütő András. Szilágyi Domokos, Mészöly Miklós. Pilinszki János műveit interpretálták kitűnő művészek: Fodor Tamás, Dörner György, Tompa László, Darvas Iván, Tóth József (a Szigligeti Színház tagja), Kubik Anna. Ratkó József, Mándy Iván Esterházy Péter, Veress Miklós saját írásait olvasta föl. A Muzsikás és a Kaláka együttes, a Hobo Blues Band és a nagyszerű Szabados György zongorajátéka, továbbá filmbejátszások (Szegénylegények, Segesvár, Csontváry, Amerikai anzix) tették teljessé a programot, amelynek szünetében ki-ki megvacsorázhatott, választva a savanyú vetretze és az ormánsági töltött karmonádli között. Az est hangulatához szervesen hozzájárult a szolnoki Széchenyi lakótelepi dr. Mü- nich Ferenc Körúti Általános Iskola vizuális körének bemutatkozása is. A Szávai István vezette csoport tagjai hónapokon keresztül készültek az eseményre: a Petőfi Csarnok előterében és folyosóin kiállított alkotásaik egyrészt magas színvonalú pedagógiai munkáról tanúskodnak, másrészt arról, hogy a kör tagjai „megélték” kapott-vállalt feladataikat: „Mi lenne Petőfi, ha ma élne?”; „Mi történt volna vele a XX. században?”: „Hogyan látom Petőfit. olvasmányaim alapján?” kérdésekre keresve a választ, többszínű, vagy fekete-fehér linómetszetekben, ceruzarajzokban, vízfestményekben, képregényekben. Nagy érdeklődés, figyelem kísérte a gyerekek műhelybemutatóit és alkalmi grafikai boltjuk kínálatát. Mindent összevetve, a Bankett egy olyan formabontó módon rendezett ünnepség volt, amelynek egyetlen pillanatára sem sikkadt el: mit és miért is ünnepelünk. Vágner János Túl az ötödik születésnapon Fél évtizedet haladott már túl a televízió műsora, a Stúdió, ezért mérlegkészítésre kértük Érdi Sándor főszerkesztőt. A beszélgetés kezdetén azonnal kiderült, hogy ez az interjú duplán jubileumi, hiszen február 11-én volt a Stúdió 250. adása. Hogyan is kezdődött? A televíziónak természetesen már addig is voltak különféle kulturális műsorai, a becslések szerint mintegy háromnegyed millió nézővel. Felmerült olyan televíziós „hetilap”, magazinműsor szükségessége, amely sokszínűségével, rövid, kedvcsináló, igényfelkeltő riportjaival szélesebb közönséghez szólhat. így kapott az egyetem kezdete óta népműveléssel foglalkozó Érdi Sándor lehetőséget, hogy kitalálja, létrehozza a most jubiláló Stúdiót. Ő akkor tervezetében milliós nézőszámról beszélt. — Hogyan fogadták ezt a tervezetet? — Hitetlenkedve — hangzik a válasz. — Hiszen a kultúra nem lakás vagy kenyér, ami milliókat érdekel —• mondták. Talán elég annyi, hogy műsorunk nézőszáma 2—3 millió, némelykor több is. S bármilyen fontos mutató a nézettség, nem az egyetlen mérce. — Hanem mi még? — Hogy milyen értékeket közvetít és hogyan. Természetesen az, hogy ki mit tekint értéknek, különböző. Mi úgy érezzük, hogy bár az adások színvonala nem egyenletes, nincs mit szégyellnünk. Hogy nemcsak klasszikus zenével, drámák, filmek előadásaival, irodalmi művekkel foglalkozunk? Mi azt valljuk, hogy minden műfajban vannak, lehetnek értékek. Ezért nem engedünk a műfaji előítéleteknek, az arisztokratizmusnak. Egy kulturális magazinban helye van mindennek, ami sok embert érdekel. — Nem tartanak tőle, hogy előtérbe nyomulnak a népszerű művek, műfajok? — Nem, mert mi főleg jelenségekkel, nem egyes müvek elemzésével, kritikájával foglalkozunk. Beszéltünk giccsről, sci-firől, egyebekről. Ezekkel lehet milliókhoz kapcsolódni, s mert léteznek, beszélni kell róluk. Persze, igyekszünk az érdeklődést a kulturális . értékek felé terelni, de ez nem jelenti azt, hogy nem tévedhetünk. — Most, több mint öt év és 250 adás után, miben szándékoznak változtatni? — Alapfeladatainkat változatlanoknak tartom. De javítani, frissíteni mindig kell. Például a tájékoztatást. Jobban akarunk kapcsolódni az aktualitásokhoz. Mi történt a héten, mi várható Exkluzív interjú a közeli napokban? A nagy nézőszám azt mutatja, hogy igénylik ezt. Az ismeretterjesztés is fontos feladatunk. Vannak, akik szájbarágósnak érzik. Lehet, hogy néha ezen is a lehetőség szerint javítani kell. Mi mégis valljuk, hogy egy kulturális tömegműsornak jsok! mindenben az alapokból kell kiindulnia. Továbbá a Stúdió nem kritikai műsor. Mégis sokan várják, és mi is nagyon fontosnak érezzük, hogy egy-egy adásban véleményt mondjunk a kulturális élet bizonyos jelenségeiről. Nem egy-egy színházi vagy filmbemutatóra, megnyíló kiállításra gondolok, de olyan jelenségekről, mint például a könyvbezúzás, beszélni kell. Ezt a publicisztikai szálat erősíteni szeretnénk. A kultúrakép tágabb értelmezésére is törekszünk. Vannak elhanyagolt műfajok, a tánc, a fotóművészet, a báb stb. Helyet kell kapniuk a Stúdióban. De beszélni szeretnénk az oktatásról. a viselkedéskultúráról, a hétköznapok kultúrájáról is. Végül, de nem utolsósorban; állandóan figyelnünk kell, mi történik a világban. önmagunkat nemcsak önmagunkhoz, hanem a világhoz is kell mérnünk. Ha csak azt nézzük, hogy honnan indultunk, a kép túl szépre sikerül. Ha csak azt vizsgáljuk, meddig jutottunk, esetleg nem vagyunk elégedettek. Objektív képet akkor kapunk, ha tudjuk, mi van a világban. Ennek a törekvésünknek persze határt szabnak a lehetőségek. Viszonylag keveset tudunk utazni, és kulturális eseményekről külföldről sem kapunk elegendő anyagot. Ez csak néhány elgondolás. Némelyik olyan, hogy nagyobb szerkesztői leleménnyel tudnunk kell rajta javítani. Meglehetősen ismerem a világ televízióinak műsorát. Olyan jellegű,- mint a mi Stúdiónk, sehol sincsen. De ez nem a mi érdemünk, hanem ez egész televízióé. Már az időpont, amelyet kaptunk, ezt bizonyítja: minden kedden, fő műsoridőben, a nagy né- zettségű sorozatok után jelentkezhetünk. — És a konkrét tervek? — A kezdet óta van egy vágyam. Amikor a Stúdiót csak terveztem, egy háttérműsor tervét is kidolgoztam, még nevet is adtam neki: Nézőpont. A Stúdió felveti a kérdéseket, a Nézőpont pedig a 2-es programban kibontaná. Tematikus adások lehetnének, a kulturális élet egy-egy területét tekinthetnék át az adott pillanatban, mondjuk havonta egyszer. Ez már rétegműsor, azoknak, akiket érdekel. Gondolom, így elesne a felületesség vádja is, amivel nemegyszer illetnek bennünket. A másik vágy: fél- vagy negyedévenként, szintén a 2-es programban egy műsor. Közvetítőkocsik mennének, mondjuk, három vidéki zenés színházba, amelyeket összekapcsolnánk nézőkkel, kritikusokkal. Másik alkalommal három vidéki folyóirattal tehetnénk, aztán képzőművészeti táborokkal stb. Élő adások lehetnének, beszélgetésekkel, telefonálókkal. Ez mozgalmas, érdekes igazán tévészerű lenne. Nagyjából ezek a terveink. Kis csapatunk jól együtt van, és reméljük, telik erőnkből a megvalósításukra is. Hogy meddig maradunk így, nem tudom; változhat a főszerkesztő személye is. De hogy ilyen műsorra szükség van, az nem változik. Mint ahogy az sem, hogy jómagam a Stúdió főszerkesztőjeként is népművelőnek tartom magam. E. M» Ördögi kísértetek A hét filmjei Amikor a tv-bemondó konferálja pl., hogy most Billy Wilder Legénylakás című filmjét vetítik, többé- kevésbé minden néző tisztában van azzal, mozit lát a képernyőn. Az is nyilvánvaló, az élmény kevesebb, a tv csak ronthat az eredeti alkotáson, a mozifilmen. De ezt már világszerte tudomásul vették a tv-nézők, mert ki tudna annyi televíziós játékot- készíteni, hogy elláthassák a „műsorzabáló szörnyet”, vagyis a televíziót, így hát: eszi, nem eszi, nem kap mást. A fordított helyzet is csak kivételes esetekben ad teljességet. A tévéjátékok legalább annyira „elerőtlened- nek" a mozifilmen, mint az egész estés játékfilmek a képernyőn. Marad egy harmadik lehetőség, a szegényember vízzel főz elvétől vezettetve. Nevezetesen; rábírni a rendezőket. hogy „kettős fel- használásra” készítsenek filmet. Nem szívesen vállalják ezt az alkotók, hiszen a se hús. se hal veszélye kísért. Sajnos ennek tényéről győződhettünk meg a nagyszerű Maár Gyula ördögi kísértetek című se nem tv-, se nem mozifilmjének mozibemutatóján. Maár vállalása tiszteletreméltó. a magyar múltból olyan történetet a közönség elé tárni, -amelyen a „nagyérdemű” jól szórakozik; ugyanakkor ismerkedik — bőven ránk fér! — a magyar históriával. Ez pedig óhatatlanul feltételezi a korabeli jelzések teljességét. Kosztümös film lenne tehát az Ördögi kísértetek, de olyan szegényes megoldásokkal, hogy szinte minden képsorról kiszámíthatnánk, erre vagy arra a képre még mi kellett volna, netán egy jártas főkönyvelő még kasszát is csinálhatna; kiderülne, jó pár millió hiányzott a filmhez. A tévé képernyőjén a kor- hűség, környezetfestés hiányai nem tűntek annyira fel. Különben is éppen asztalnál ült a család, amikor vetítették. rosszalkodott a gyerek, a konyhában majdnem leégett a hús, a lecsó, stb... ösz- szességében kellemes tévéműsornak foghattuk fel a Maár Gyula jegyezte filmet. De a moziban jobban észreveszünk minden disszonanciát. így bizony kicsit fakó élménnyel távozunk a szándékában feltétlenül míves rendezésű film vetítéséről. A színészi alakítások alkati, szerepértelmezésbeni fogyatékosságait is felnagyítja a mozivászon. Jó, jó, tisztában vagyunk azzal, hogy a paráznaság fogalmának árnyalatai milyen sokat változtak a magyar széphistóriák kora óta, mégis úgy véljük, a kor legeszményibb asszonya is kinyílt, viruló rózsa lehetett szerelmével édeskettesben. Fehér Anna lírai, légies, eszményien gyönyörű. csak éppen végig annyira „szent asszony”, hogy szerintünk az ördög se tudta volna megkísérteni. Amolyan fekete, fehér, igen nem játék alakult ki, ha pl. a „parázna asszony” szende- ségét a túlfűtött jezsuita figurájával vetjük össze. A várurat alakító Kozák Andrásnak viszont az ágyjelene- ten kívül tulajdonképpen nincs szerepe. Valahogy úgy. érzi a néző: ez a „kettős hasznosítás” ezúttal valahogy nem vált be! Inkább kísérlet a film ha nem is ördögi, mint kísértet. — ti —
