Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-01 / 27. szám
1 10 Szolnok megye múltjából 1986. FEBRUÁR 1, Választójog helyett katonai követelések? Szolnok megye a X—XIII. századokban falu néhány házból Szinte alig van forrásmunka, adat I jászberényi szociáldemokraták akciójá a szószegö kormány ellen MUKKlSOCt! PQELOÄROK1 . szociáldemokrata pártion- , 7 “ T .. radaimi rétege Jászberény- A népjogokért, Magyarország boldogulásáért és az elnyomatás ellen nagy választójogi lesz folyó hó 12-én, vasárnap délután 2 órakor a Lehel-szálló nagytermében. A* országos szociáldemokratapárt kiküldette ismerteti a napirendet. Legyetek ott mindnyájul, mert életbevágó dologról kill határoznotok A jászberényi szociáldemokrata pártszervezet Az 1911. június 12-i, jászbe rényi népgyűlés plakátja ben. Az országgyűlési választások időszakában országszerte szenzációnak számított, hogy Jászberényben, ahol a város korrupt, haladást gátló vezetői törvény- ellenes eszközökkel már közel 30 éven át kikényszerítették gróf Apponyi Albert képviselővé választását, a hírhedt arisztokrata ellenjelöltjeként ténylegesen felléphetett a választásokon a jászberényi parasztság képviselőjelöltje, Gyalog János földmunkás. Agrárszocialista, forradalmi demokratikus programjában többek között szerepelt a földkérés demokratikus rendezése, az általános, titkos választói jog törvénybe iktatása, a nemzeti függetlenség és tiltakozás a készülő véderő-törvényjavaslat ellen. Tisza és Apponyi helybeli párthívei a legképtelenebb rágalmakkal próbálták népszerűtlenné tenni a Gyalogpártiakat, csupán a szociáldemokraták keltek védelmükre. A Jászberény 1911. június 11-i számában a következőket olvashatjuk: „ ... mocskos szájjal, és tág lelkiismerettel minden rosszat rá lehetett fogni a Gyalog-pártiakra, de a leg- dühödtebb méreg sem talált a Gyalog-párt mögötti egyéni érdeket. S ez volt a legnagyobb benne: — elvi magaslaton állt ez a politikai mozgalom, talán eddig az egyetlen ebben a városban ... Gyalog személye méltón képviselte az elvet és a magyarság millióit.” A szűkkörű választói jog- gyakorlat miatt az agrárszocialista képviselő nem juthatott mandátumhoz Jászberényben. A szociáldemokrata pártszevezet baloldala azonban továbbra is elszántan folytatta a politikai küzdelmet, s Gyetvai János és Hajdú Árpád vezetésével széles körű agitá- ciót folytatott a választói jog kiterjesztéséért a Jászberény c. lap hasábjain. A Szociáldemokrata Párt jászberényi szervezete 1911. június 12-én nagy népgyűlést tartott, amelyen bátor hangú határozati javaslatot fogadtak el. „A szociáldemokrata pártnak Jászberényben tartottt népgyűlése — mint azt a Jászberény c. lap 1911. június 18-án közölte — megbotránkozással veszi tudomásul, hogy a kormány ahelyett, hogy az általános, egyenlő és titkos választójog törvényjavaslatát terjesztené a parlament elé, mint arra a trónbeszéd, saját politikai ígérete és a népnek számtalanszor megnyilvánult akarata kötelezné, — a már amúgy is elviselhetetlen katonai terheket akarja növelni, és a 2 éves katonai szolgálat hazug ürügye alatt a hadsereg újonclétszámát akarja felemeltetni. Az ország belső állapotai halaszthatatlanná teszik a demokratikus választól jog törvénybe iktatását. A külpolitikai helyzetben pedig egyáltalán semmi olyan esemény nem merült fel, amely megokolttá tenné a magyar nép erejét felülmúló fegyverkezést. Ennek oka és sürgőssége csak a néppel semmi kapcsolatban nem álló, a militarisztikus érdekeknek a világbékét veszélyeztető törekvéseiben lehet. S így a szociáldemokrata párt nemcsak az ország belső fejlődésének, hanem világbéke biztosításának érdekében is a legélesebb és minden megengedett eszközt kimerítő elszánt küzdelmet indít a katonai követeléseket keresztül hajszolni akaró és a választójogot elsikkasztó Munkáspárt és a szószegő kormány ellen.” Tóth János A 18—19. század fordulóján „Szöllö a virágos Hegyben...” Adalékok Tiszaföldvár gazdálkodásához Tiszaföldvár a török hódoltság idején többször elnéptelenedett. A megfutá- sok ellenére földesurai, a szalai Barkóczyak, For- gáchok a XVII. század végén számot tartottak az innen származó jövedelemre. 1701—1703. között Forgách Simon földesúr háromévi adómentességet biztosított a letelepedni kívánó jobbágyoknak. A Rákóczi szabadságharc alatt a település újra puszta lett. Podmaniczky János és neje, Osztroluczky Judit 1728- ban vásárolta meg Tiszaföldvár község felét kitevő birtokát Olasz Lászlótól. 1744-ben már 22 portája volt a Podmaniczkyaknak Tiszaföldváron, 1754-ben pedig az egész település a birtokukba került. A XIX. század elején a II. Podmaniczky János báró igazgatása alá került ti- szaföldvári uradalom 31 944 katasztrális holdat számolt. Mária-Terézia úrbérrendezése idején szántó-vető majorüzem működött a község határában. A kor gyakorlatának megfelelően a majorságban megtermelt javakat természetben kapták meg a birtokos család tagjai. A földvári uradalom gazdálkodási rendjében lényeges változás csak a XIX. század elején, 1808-tól következett be. II. Podmaniczky Jánosa meglévő juhállományt többszörösére gyarapította, jelentősen növelte a szarvas- marhák számát, az uradalom méntenyészetét híressé tette. A gabonatermelést 60 köbölről 100 köböl vetőmagig fokozta, szőlőt telepített a birtok homokos részeire. A gazdálkodás döntően külterjes volta nem jelentett túl nagy robotterhet a Podmaniczkyak jobbágyai számára. Bevallásuk szerint 1770-ben „Nádat, gyékényt épülettételre és fűtésre eleget vághattak. Szőlőskertünk is vagyon az uraságnak homoki pusztáján. Száraz malmok helységünkben vannak. Nyári legelőmezőnk vagyon, téli pedig egy kevés ideig tartható. Szántóföldünk kevés vagyon. Egész helyes gazdának — három vetőre lévén szántóföldeink —, vagyon három hold földje, akiben 19 posoni mérőt vetünk.” Olyannyira kevés a község szántóterülete, hogy egy jobbágyra csupán 6 kishold jut 1770-ben. A szőlőterme lés kiugró aránya viszont figyelmet érdemel: ebben az évben 602 kapás szőlőterületet tartottak számon. Ennél több szőlője a tiszai járásban csak Mezőtúrnak volt ugyanekkor. A tiszaföldvá- ri Tiszazugi Földrajzi Múzeum Adattárában található másolatban „Tisza Földvár Hellységének Protocolluma” az 1790—1815 közötti időszakból. A jegyzőkönyv végrendeleteket, adásvételi szerződéseket tartalmaz. Adatai alapján képet alkothatunk a határhasználatról, művelési ágakról, a jobbágygazdaságok méreteiről és felszereltségéről. A szántóföldi művelést a XVIII. század utolsó évtizedében elsősorban búza és árpa vetése jellemezte. P. Szabó István 1790-ben Nagy András árváinak tartása fejében nemcsak a szőlő használatát és a ház birtoklási jogát kapja, hanem ezenkívül erre az esztendőre „egy fertálly búza és 1/8 rész árpa vetést”’ is. Holicska Já- nosné és mostoha fia 2/3— 1/3 arányban osztozkodik 1791-ben a „még fel nem takartatott életen”. Balogh Andrásné 1798- ban tett testamentumában a gazdaság működtetéséhez szükséges valamennyi dologgal : jószággal, gabonával, szénával, szalmával, ur- bariális földdel ellátja fiát: 1. Adtam neki két ökröt 2. Egy tehenet szopós fiával 3. Egy harmadfű üszőt 4. Egy lovat '5. A Szérüs kertet úgy adtam által, hogy míg én élek, annak én is hasznát vészem: holtom után pedig azon Kert András fiamé lészen egészlen fi. Két Tavasz malatzot 7. Kotsíból esett Jussáért két köböl búzát 8. Búzát adtam 21 '/, köblöt, árpát 8 264 köblöt, zabot két köblöt 9. Szénát három boglyát, és egy vontatót, mellyek az Uraság Pusztáján vágynak 10. Tavaszi szalmát, melly oda kint a Váltott földön, melly is árpa szalma. egy ölet. Búza szalmát mely hasonló- képen oda kin vagyon 1 '/, ölet 11. Urbarialis Földnek '/< részét — van fél helly, ennek felét adtam: Váltott földnek, melly a Kutzotrgó Járásba vagyon V2 helyett. Több végrendelet alapján általánosnak tekinthetjük azt a gyakorlatot, mely szeA Kárpát-medencében megtelepedett honfoglaló magyarság a 10. század folyamán fokozatosan átalakult, a társadalom szinte minden területén. Géza fejedelem alatt megerősödött a központi hatalom. Az ő útját folytatta I. (Szent) István király, és befejezte az ország, a magyar állam alapjainak lerakását. A hatalom megszerzésének, a katonai, gazdasági uralom kiépítésének legfontosabb része volt a királyi vármegyék megszervezése, és ezzel együtt a kereszténység elterjesztése, az egyházi szervezet megalkotása. I. István király alapította Szolnok megyét is, és ennek a megyének a kiépülése országos jelentőséggel is bírt. A megyék, központjukban az ispáni várral, élükön a megyés ispánnal, sokrétűen tagolt katonai és gazdasági szervezetükkel biztosították a királyi hatalom helvi katonai és gazdasági bázisát. Szolnok megye kialakításában azonban még egy másik tényező is alapvető volt. a sószállítás. Az egész középkorban a sóbányászat és kereskedelem királyi monopólium, úgynevezett regálé volt. A királyi felségjogból következően a mindenkori uralkodó felügyelete alatt történt ennek az alapvető szükségleti cikknek a kibányászása. illetve a sókamarákon keresztül az országon belüli szállítása. Így egy igen jól kiénített központi szervezet látta el az országot sóval. Éppen a királyi ellenőrzés miatt a só így speciális szerephez jutott, csereeszközként, pénzként is funkcionált. Az egységes méretű sókockákat gyakran fizetési eszközként is használták, és a különféle összeírásokban vagyontárgyként kezelték. A magyarországi sóbányárint a házasuló vagy házas fiúgyermeknek a szülők örökségüket előre kiadják, biztosítva ezzel az önálló gazdálkodás feltételeit. Az osztozkodás külön tétele minden esetben a szé- rűs kert, amely nem elsősorban a takarmány és a gabona tárolására szolgált; a búza, árpa eltartására az istállót, a ház padlását, illetve a Tiszaföldváron általánosan elterjedt vermeket használták. A kertekben akiok és istállók épültek, gyakran kút is volt bennük. Előfordult, hogy egy-egy legény ki is telelt a kertben, de az tanyázóhelynek szintén alkalmas volt. A kerteket garádja kerítés választotta el egymástól. Az intenzívebb gazdálkodás színterei a tiszaföldvári szőlők voltak. Pénzbeli értékük az 1790-es évektől fokozatosan nőtt. Tiszaföldvár határának több részén műveltek szőlőt. Ilyen lehetett a legtöbbet előforduló Mir- hó nevű szőlőskert, de megkülönböztettek Földvári és Homoki szőlőt is. 1811-es bejegyzés a „virágos Hegyben lévő Szöllő” eladásáról tudósít. Az 1800-as évek elején megélénkülő szőlőtelepítésre utal a következő adásvétel: „...az ujj fogásban levő Szöllő földemnek, mellynek hossza 85, Szélessége pedig 13 ölet te- szen, és Napkeletre T. Kelvéts Mihály, Nap Nyugatra Kun György szomszédságokban vagyon, örök áron . . . 15 Rftokon eladtam.” A gyümölcsök közül alma termesztésére utal egy adat 1811-ből, de minden bizonynyal kerti vetemény is került a szőlőbe. A tiszaföldvári jegyzőkönyv adatai alapján korántsem rajzolhatunk kielégítő képet a 1 XVIII—XIX. század fordulójának földműveléséről; ez nem is állt szándékunkban. Annyi azonban bizonyos, hogy e forrástípus is fontos adalékot jelenthet a gazdálkodás rendjének megismerésében. Dr. T. Bereczki Ibolya szat központja Erdély volt, és innen két fő úton szállították el a kitermelt kockákat. A déli a Maros vízi útja volt Szeged végponttal, míg az északi Dés környékéről indult el, és a Körösöktől északra haladva Szolnoknál érte el a Tisza vonalát. Ezt az útvonalat foglalta magába védte, biztosította az ilyen módon igen nagy területen kialakult, Erdélytől a Tiszáig nyúló Szolnok megye. (Szolnok megyének a tiszai részesem esett egybe a mai határokkal, mivel délen és északon egy-egy rész Csongrád, illetve Heves megyéhez tartozott.) A korabeli ispáni székhelyről szinte alig van adatunk, így Szolnok város korai évszázadait is alig ismerjük. Az ispáni székhelyként funkcionáló földvár minden bizonnyal a későbbi vár terű- jg* létén fekhetett. hiszen a Zagyva Rgjl és a Tisza által körbezárt terület igen jól védhető, és egyben a tiszai révátkelőhely ellenőrzését is elláthatták. Ez a rév adta meg Szolnok város jelentőségét. Szolnok megye földraizi helyzete különösen kedvező volt a kereskedelem szempontjából, hiszen a vízi és szárazföldi utak kereszteződése minden esetben jó lehetőséget adott gazdasági központok kialakulásához. Szolnok, Ti- szakürt, Nagyrév stb. mind egy jelentős útvonal átkelőhelyei voltak. A királyi hatalom kiépítésével együtt megtörtént az egyházmegyék szervezése is. illetve az első kolostorok megalapítása. Szolnok megye egyházszervezetileg több egyházmegyéhez tartozott (egri, erdélyi, ill. a későbbi váci), és önálló esperessé- gek is létrejöttek (Szolnok. Kemej). Már az Árpád-korból is ismerünk a területről kolostorokat (Tétmonostor, Kürümonostora). A szolnoki egyházi központ létezésére utal a város területén előkerült két kereszt is. A megye gazdasági szerepét jó mezőgazdasági lehetőségei is emelték. Az 1075- ös garamszentbenedeki alapítólevélben a tiszai birtokok gazdaságáról. kiváló halászati adottságairól tesznek említést. Bizonyosan nagy szerepe volt az ártéri területeken folvó állattartásnak is. Mindemellett a földművelés, a gabonatermesztés előretörése is jellemző folyamat volt. Mindezekről azonban az írásos források 'alig tájékoztatnak ezekben a századokban. Még kevesebbet tudunk a falusi lakosság életéről, noha a korabeli népesség döntő többsége ilyen kis tele- oüléseken élt. Az oklevelek legfeljebb jogi események kapcsán tesznek ezekről említést, de ilyenkor is csupán határaikat, lakosaik társadalmi helyzetét írják le. A hétköznapi életről, az anyagi kultúráról csak a korabeli települések, temetők régészeti kutatás alánján kaphatunk képet. Szolnok megvében több területen folyt már tervszerű régészeti terepbeiárással összekötött. kutatás, Tiszaörvénverj. Nagyréven és Kengvelen pedig ásatás, illetve leletmentés. Ezek alapján a következő településszerkezetet, teleniilésrendet rekonstruálhatjuk az Alföldön végzett. ásatások eredményeinek a felhasználásával. Az Árpád-kori falvak igen sűrűn helyezkedtek el. gyakran cssupán 1.5—2 tore voltak egymástól. Más esetben viszont nagyobb területeken nem találunk faluhelyet. A korabeli vízrajzot ég növényzetet rekonstruálva azonban megoldódik ez a látszólagos ellentmondás. A Tisza szabályozás előtt ugyanis egészen mások voltak a megtele- pedési lehetőségek, a számos holtág, átömlés, vizenyős terület eleve meghatározta, hogy hol alakulhattak ki települések. A vízparti kedvező helyeken ezért sorakoznak olyan sűrűn a falvak, míg a belső részeken alig vannak. Egészen más volt a korabeli falukép is. Általában néhány házból állt egy telep, a település formája ezen á f m \:f fa % m Árpád-kori kőnneneti kereset — Szolnok, Tisza Szálló vidéken általában a kiemelkedés jellegéhez igazo- dot. Tiszaörvényen két egymással párhuzamos dombon húzódott a falu, és a kiemelkedések között haladt a 9 m széles kocsiút, amely a Tisza egy gázlójához vezetett. Egy harmadik kiemelkedésen állt a falu temploma, amely a XII—XIII. szárad fordulóján épült. Az Árpád-kori falvak jellegzetes házai a kis méretű, földbe mélyített kunyhók voltak. A feltárt cölöplyukak alapján ágasfák tartották a sátorformájú tetőszerkezetet. A házak sarkában agyagból vagy kőből kemencét építettek, amelynek azonban nem volt kéménye. A füst a kemencével szemközti bejáraton keresztül távozott el. és egyben az itt beszűrődő fény jelentette a házak világítását is. Belső berendezésről alig beszélhetünk, hacsak a házakban gyakori ülőgödröt, leterített gyékényt, fal melletti .padkát nem tekintjük annak. A háztartási eszközök közül a korszak legjellegzetesebb tárgytípusa a cserépbogrács, amely a házak közötti szabad tűzhelyek főzőedénye lehetett. Emellett durva anyagú fazekak tartoztak még egy család „vagyontárgyai” közé. Az épületek kis méretéből következik, hogy a hétköznapi élet a . házak között folyt. Csak éjszakára vagy rossz idő esetén húzódtak be a sötét kunyhókba de a férfiak még ilyenkor is valószínűleg az állatok mellett maradtak. A há/- rak között őrölték kézimalmokkal a gabonát, és szabadban álló sütör és füstölőkemencék is hozzátartoztak a falvak képéhez. Nagyréven és Kengyelen számos ilyet sikerült feltárni. A sütőfelület alá tapasztott cserép. kő, illetve vászon és fadaraboknak a kemencék speciális funkciójánál volt szerepük. A telepek és az anyagi kultúra vizsgálatánál sokkal összetettebb a korszakban bekövetkezett változások szellemi hátterének a vizsgálata. Laszkovszky József Összeállította: selmeczt László Tiszaföldvár határa
