Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-04 / 29. szám
1986. FEBRUÁR 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Juniorok a iágon Berényben kudarc, Fehérváron győzelem A korosztályos bajnokságok közül Utolsóként kezdődött el a juniorok küzdelme. Három csapat rajtolt így, érthetően nem sürgette őket az idő, mivel a játékosok többsége szerepel a felnőtt vagy az ifi csapatban, volt lehetőség játékba lendülni a bajnokság kezdetére. A Lehel eddig két alkalommal lépett jégre, egy ízben hazai pályán, egyszer pedig idegenben. > Volán—Lehel 8:2 (1:2, 3:0, 4:0). Jászberény. V.: Tikász, Neumann, Kocsis. Bállá és Gubicz góljaival még vezetett a hazai csapat az első harmad végén, de a második játékrész derekán kettős emberhátrányba kerültek a herényiek, ami után nemcsak kiegyenlített az ellenfél, hanem a vezetést is megszerezte. A Lehel teljesen szétesett, míg az ellenfélnek a felnőtt válogatott Mayer vezetésével minden sikerült. Megérdemelt volt a vendégsiker. Lehel—Volán 6:3 (2:1, 2:1, 2:1). Székesfehérvár. V.: Szajcz, Németh. A juniorok mind eredményességben, mind játékban lekopírozták a felnőtt csapatot. A jászberényi kudarc után alaposan összeszedték magukat a fiatalok, és nem várt biztos győzelmet arattak a visszavágón. A gólokat Réd- ler, Bállá 2—2, Sipos és Bakó ütötte. Ifjúsági bajnokság. Lehel—Dunaújváros 3:2 (1:1, 1:1, 1:0). Dunaújváros. V.: Dór:, Bellus, Németh. Jó színvonalú, küzdelmes mérkőzésen a hazai 2:2 után meglepetésnek számít a jászberényiek sikere. Mindkét oldalon számtalan helyzet kimaradt, a győzelmet jelentő gólt egy perccel a befejezés előtt ütötte a Lehel. A herényiek közül Szerdahelyi, Szajka és Gubicz volt eredményes. Jászberényben a pálya használhatatlansága miatt egy hét leforgása alatt három első osztályú mérkőzés maradt el. A Dunaújvárossal) szemben elhalasztott összecsapásnak, valamint a KSI és a Miskolc elleni bajnoki találkozóknak egyelőre nincs új időpontja. Jó hír viszont, hogy ismét van jég és február 4-én sor kerülhet az eredeti kiírás szerinti találkozóra a Dunaújvárossal. Az időjárás kegyeire is szükség lesz a zökkenő- mentes folytatáshoz. LABDARÚGÁS Események Jégkorong. OB I: Lehel SE— Dunaújvárosi Kohász. Jászberény, műjégpálya, 17. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés : Tisza Cipő SE—Miske, Martfű, 14. Táblázatok kosárlabda NB I. Férfi. B-csoport A bajnokság állása 1. Pécs 2. Dombóvár 3. Oroszlány 4. SAÉV 5. Gainz-Mávag 6. BSE 7. Alföldi Ob. 8. AR Építők 9. Eger 10. Sopron 14 3 1661-1555 31 13 4 1689-1606 30 12 5 29 12 5 1594-1439 29 9 8 1448-1389 26 7 10 1526-1508 24 7 10 1516-1540 24 4 13 1493-1585 21 4 13 1327-1541 21 3 14 1493-1642 20 Február 9., vasárnap: Alföldi Olajbányász—Oroszlányi BSK, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, il. RÖPLABDA NB I. Női, az 5. Vasas 6. BSE 7. A.-fűzitő 8. DMVSC 9. Bp. Spart. 10. BVSC 11. KKSC 12. DUTÉp 13. Eger 14. Kaposvár 15. Szolnok 16. CSDSK 5—16. helyért 24 17 7 58:37 41 24 15 9 54:39 39 24 15 9 49:38 39 24 15 9 48:39 39 23 13 10 48:26 36 24 9 15 41:52 33 24 9 15 35:53 33 24 8 16 34:56 32 24 7 17 31:59 31 23 7 16 36:54 30 24 6 18 33:58 30 24 1 23 11:70 25 Megjegyzés: A Kaposvár—Bp. Spartacus mérkőzést február 5-én rendezik meg. Február 7., péntek: Szolnoki Vegyiművek—DMVSC, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 17.30. Lengyel Rudolf, a törökszentmiklósiak gólkirálya akció közben Móg egyszer a karcagi „találkozóról” Néplap Kupa képekben ) A rá kócai újfalutok edzője taktikai utasítást ad Farsangi torna Gyöngyösön Vasárnap rendezték meg a Gyöngyösi SE Farsangi Kupa teremlabdarúgó-tornáját, amelyen a rendező egyesületen kívül a Hatvani Kinizsi Vasutas, a Jászberényi Lehel és a Bélapátfalvai Építők csapatai vettek részt. Palánk nélküli kézilabda pályán 2x25 percet játszottak a csapatok. A mérkőzéssorozatot a Jászberényi Lehel—Hatvani Kinizsi mérkőzés nyitotta meg. A Lehelnél a Havasi. Bukhár, Szántai, Gémesi, Fejérvári, Mosonyi sor kezdett, majd á Sulyok, Fényes, Gephart, Pecha, Németh F. sor következett. A Salgótarjánban tornát nyert Lehel játékosok nehezen tudtak alkalmazkodni a palánk nélküli vonal játékhoz. így a hatvaniak 2:0-ás vezetéshez iu- tottak^ Gephart és Szántainak még sikerült az egyenlítés, de a hatvaniak úiabb góljaira csak egy Feiérvá- ri-gől volt a válasz. így a végeredmény 5:3 a hatvaniak javára. A folytatásban Gyöngyös 3:2-re nyert Bélapátfalva ellen, majd következett a Gyöngyös—Jászberényi Lehel találkozó, amelyen a Németh M., Sulyok, Fényes, Gephart, Pecha, Németh F„ sor kezdett. A Lehel játékosai fergetegesen rohamoztak, az ellenfél pedig rúgta a gólokat. 2:0-ás gyöngyösi vezetés után Fejérvári szépített, majd szünet után Pecha egyenlített. Mosonyi megszerezte a vezetést. Fényes pedig két perccel a befejezés előtt beállította a 4:2-es végeredményt. Délután a Bélapátfalva—Hatvan mérkőzés 2:2-re végződött, hetesekkel 7:6 a hatvaniak javára. A Lehel—Bélapátfalva mérkőzés következett. A Lehelnek győzni kellett ahhoz, hogy az első helyért versenyben maradjon. A játékosok ennek megfelelően játszottak, Gémesi (2), és Németh F. góljaival 3:2-re nyertek. A Gyöngyös—Hatvan találkozó eredményétől függőt, hogy ki lesz egy évig a Farsang Kupa védője. A szerencse a hatvaniaknak kedvezett. 5 másodperccel a mérkőzés lefújása előtt sikerült egyenlíteniük, így a 3:3-as döntetlennel ők nyerték a tornát a Jászberényi Lehel előtt. Harmadik a Gyöngyös négy, 4. Bélapátfalva 1 ponttal. Jászalsószentgyörgyön nagy sikert aratott az általános iskola tornatermében megrendezett II. Focifarsang, amelyen négy csapat vett részt. Élénk érdeklődés mellett, mintegy kétszáz néző előtt, sportszerű mérkőzéseken tisztázódtak a helyezések. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttek, hogy a jövőben minden évben megrendezik. A végeredmény: 1. Jászalsó- szentgyörgy, 2. Szajol, 3. Szolnoki Cukorgyár, 4. Szászberek. A legjobb kapus Torna László (Jászalsószent- györgy), a legtechnikásabb játékos Szabó Gyula (Szajol) volt. Gólkirály Molnár Sáú- dor (Szajol). A mérkőzéseket Czifra Sándor és Ferge Lajos vezette, jól. Tr „Szedd ki!” Kellemes találkozás részesei lehettek a karcagi sportcsarnokban azok. akik akár nézőként, akár játékosként, akár pedig szervezőként végigszurkolták a Néplap Kupa tornát. A futballistákat személyes szál kötötte össze, hiszen a játéktérről küzdőtársakként ismerik egymást, a megyei labdarúgó Égy elegáns belépd Soós István, a szakszövetség elnöke Mészáros Istvánnak, a törökszentmiklósiak kapusának adja át az oklevelet Fotó: TKL szakszövetség sportvezetőinek stábja több évtizede teszi felmérhetetlen haszonnal a dolgát, a szurkolók pedig lapunk olvasóiként érezhették valamifajta közösséget a rendezvénnyel. Egyszóval sportrovatunk szereplői, tudósítói és olvasói töltötték meg — méghozzá szinte zsúfolásig — a pompás karcagi csarnokot. E családias légkör a produkciók miatt is emlékezetes marad, hiszen mind a négy, döntőbe jutott csapat kitett magáért. A legnagyobb közönségsikert természetesen a kupagyőztes Törökszentmik- lós aratta és közülük is a Ma- radonát idéző, robbanékony, erőszakos Lengyel Rudolf, aki a torna gólkirálya lett. Ugyanlcsak jó benyomást keltett a tiszaföldvári gárda, hiszen egy kiütéses vereség után tudott talpraállni. s ezi^gtérmes lenni .De a taps gyakran felcsattant akkor is. amikor a rákócziújfaluiak voltak a porondon. E tornának alighanem ők voltak az igazi felfedezettjei, ha pedig egyetlen játékost kell megnevezni, akkor mindenképp a közelmúltban Kőtelekről átigazolt rákócziújfalui futballista, Bozsó József neve kívánkozik az élre. A Középtiszai Medosztól szép fegyvertény volt már a négy közé jutás is, ám alighanem más lett volna a mérlegük, ha az első összecsapáson 2:0- ás vezetésük után nem szenvednek balszerencsés vereséget Rákócziúifalutól. A torna sikere szinte megkövetelte, hogy a szervezők máris beígérjék a jövő évi „repetát”. I MŰSOROK I Az Amadeus vonósnégyes játszik. — 0.10: Himnusz. — 0.15— 4.20: Ejfél után ... PETŐFI: I Rádió I Magyar Állami Hangversenyzenekar kamaraegyüttesének hangversenye. — 20.25: Eszmecsere. — 20.55: Dzsessz. — 21.30: Oj lemezeinkből. — 22.37: Operaest. 2. MOSOK: 17.35: sJTv-basic tanfolyam. XVI/5. rész: Elágazások, ciklusok (ism.). — 18.05: Autó-motorsport. A Telesport turisztikai magazinja. — 18.25: Képújság. — 18.30: Körzeti adások. — Budapest. TEHO-napló. — Pécs. — Szeged. — 19.35: Üdvözlet Nde- beleföldről. Osztrák rövidfilm (ism.). SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Két dal, egy előadó. A Divine együttes énekel. — 17.15: Zsibongó. Gyermekműsor. Szerkesztő: Arany Katalin. — 17.30: Üj felvételeinkből. A szolnoki Abonyi úti és a kisújszállási Arany János általános iskola kórusai énekelnek. — 17.40: Üzemi lapszemle. — 17.45: ötven év táncmelódiáiból. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.20: Társalgó. — 9.44: Éneklő Ifjúság. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Dallal üzen Ázsia. —10.51: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 11.32: Indul a bak- terház. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Hangverseny délidőben. — 13.50: Francia madrigálok. — 14.10: Magyarán szólva. —14.25: CXnrosi tanácsok. — 14.30: Dzsessz. — 15.00: Arcképek a lémet irodalomból. —15.17: Operettfinálék. — 16.05: Hallgatózó. — 17.00: Vüágablak. — 17.30: Beszélni nehéz ... — 17.45: A Szabó család. — 19.15: Gondolat. — 20.00: Nótaest. — 20.40: Mi a titka? — 21.30: Záróvonal — avagy egy megszűnt vállalat új élete. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Könnyűzene. — 22J50: „Rögeszméim”. — 23.24: 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Fúvósszólisták. — 12.30: Népi zenekarok műsorából. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00: Verdi- áriák. — 14.15: Leszler József nótáiból. — 14.40: Kapaszkodó szerviz. — 15.05: Könnyűzene.— 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30-: Csúcsforgalom. 17.30: Tini- tonik- — 18.30: Talpaiávaló. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: ,,A másik ember a határ”. — 20.24: Olasz slágerek. — 21.05: Cserebogár, sárga cserebogár. — 21.35: Népdalkörök pódiuma (ism.). — 22.00: zeneközeiben a hallgató. — 0.15: Éjfél után... 3. MŰSOR: 9.08: Zenekari muzsika. — 10.23; Kamarazene. —11.35: Beatrice di Tenda — Részletek. — 12.40: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 13.05: Külpolitikai arcképcsarnok. . — 13.20: Láng István műveiből. — 13.59: Népballadák. — 14.15: Szimfonikus zene. — 15.25': Zenei tükör. —' 16.00: Cár és ács — Részletek. — 17.00: Iskolarádió: Történelmi kalandok, -r- 17.30*: Hangverseny Debussy műveiből. — 18.30: Á Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű műsora. — 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű műsora. — 19.35: A Budapesti Madrigálkórus és a 1. MŰSOR: 8.55: Tévétorna (ism.). — 9.00: Iskolatévé. Magyar nyelv (ált. isk. 1. oszt) Szórakaténusz. Tekereg a szél (A természet hangjai) (ism.). — 9.15: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat) Játsszunk mesét! (ism.). —0.35: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) Energiamegmaradás (ism.) (ff). — 10.00: A magyar puszta. XIII/l. rész: A Tiszától elzárt Hortobágy. XIII/2. rész: sHortobágyi szikesek (ism.). — 10.50: A vasrács. A Magyar Televízió és a Pathé Cinema koprodukciója íism.). — 11.45: Képújság. — 14.55: Iskolatévé. Mesélj, rajzolj, játssz velünk. Útvesztőben. — 15.15: Tudományos? Fantasztikus! 4. A levegő (ism.). — 15.30: Tündér Erzséböt. (Az alsótagozatos magyar irodalomhoz.) — 16.00: Hírek. — 16.05; Három nap tévéműsora. —16.10: Elnök. Francia film. — 17.15: Képújság. — 18.00: Reklám. — — 18.05: Diagnózis. — 18.30: A belpolitikai foszerkesztőség műsora. — 18.50: Reklám. — 19.05: Mini-stúdió ’86. — 19.10: Tévétorna.- — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Az Aphrodite örökség. Angol tévéfilmsorozat VIJI/5. rész: Térj be hozzám. — 20.55: Stúdió ’86. A televízió kulturális hetilapja. — 21.55: Felkínálom — népgazdasági hasznosításra. — 22.45: Tv-híradó 3. — 22.55: Himnusz. MOSZKVA: 12.30: Hírek. — 12.50: A munka és a tudomány szövetsége. — 13.30: Koncert. — 14.10: Hírek. — 14.15: Iskolásoknak a kenyérről. — 14.45: ,,A Pique dáma” c. tv-film. — 16.15: A szót tett követi. — 16.45: Ma a világban. — i7.00: Az Uzbég SZSZK televíziójának műsora. — lfl!t)0: Híradó. — 19.40: ,,Az irodalom és a színház” 3. film. — 21.05: Ma a világban. —21.25: ,,Az ifjú Oroszország”. Tv-film 2. rész. — 22.30: Hírek. — 22.40: Rajzfilmek felnőtteknek. — 23.18: Sportműsor. — 23.48: „Uszmáni erdőben.”. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ; 17.05: Hírek. — 17.10; Az acél- utak építői — Riportfilm (ism.). — 17.25: Gyerekeknek, felnőtteknek. — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Fiatalok tvklubja. — 21.30; Időszerű események. — 21.56: Idő járás jelentés. — 22.00: Ez történt 2:4 óra alatt. — 22.10: A szakadár — NSZK filmdráma (ism.). BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Gazdasági figyelő. — 20.30: Büszkeség — Mircea Enescu színműve. — 21.50: Tv-híradó. Nehéz helyzetbe került az Olajbányász NB I. Férfi: Alba Regia Építők—Alföldi Olajbányász 91:83 (50:40). Székesfehérvár, 300 n. V.: Faidt, Elmauer. Olajbányász: Szalay, Mi- kóla, Molnár, Tóth, Smolnic- ki. Csere: Pál Szabó, Kékesi, Kiss, Hász, Zágráb. Edző: Táskái Gábor. Kapkodva kezdett az Olajbányász. Sorozatban maradtak ki ,a ziccer helyzetek, elképzelés nélküli volt a támadójátéka- A második félidőben egészpályás letámadással próbálta csökkenteni hátrányát a szolnoki csapat, de nem sikerült. A jó napot kifogó ellenféllel - szemben a mérkőzés háromnegyed részében nyújtott mérsékelt teljesítmény kevés volt a győzelemhez. Vereségével, a rájátszást illetően, nehéz helyzetbe került az Olajbányász. Továbbképzés segédedzőknek A Szolnok Megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala kötelező továbbképzést szervez az 1981-ben végzett és az 1981-ben továbbképzésben részt vett segédedzők részére, akik valamilyen sportegyesületnél alkalmazásban állnak, társadalmi munkában is. Részt vehetnek a továbbképzésen azok is, akiknek jelenleg nincs szerződésük, de a jövőben esetleg szerződést kívánnak kötni és 1981. előtt végezték a tanfolyamot. A tanfolyam önköltséges. Részvételi díj 500 forint. A továbbképzésre 1986. március 8. és 29. között kerül sor, szombati napokon. A gyakorlati foglalkozások időpontját menetközben ismertetik. A továbbképzésről való távolmaradás esetén »a sportedzői igazolvány érvénytelen és a sportegyesület a szerződést felbontja. Jelentkezés az érintetteknek megküldött jelentkezési laDok visszaküldésével 1986. február 6-ig, esetleg levélben a megyei testnevelési és sporthivatalnál.