Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-03 / 28. szám

1986. FEBRUÁR 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Sakk A vártnál gyengébb rajt OB I: Szolnoki Mezőgép—Hon­véd Mereszjev SE 6,5:7,5. Nem rosz- szul, de a várt­nál gyengébben rajtolt a Szolnoki Mezőgép sakk­csapata. A Me­reszjev elleni mérkőzés mindig kiélezett küzdel­met és nagy harcot hoz. Eddig nem sok szolnoki si­kerrel, amint ez az 1986. évi baj­noki nyitányon is megmutatkozott. Telve ambícióval és önbizalommal ült le egymással szemben a két csapat. A Mező­gép minimális győzelemben re­ménykedett — az ellenfélnek is ha­sonló reménye volt. Az ő szá­mításuk vált be, pedig a negyedik órában még úgy látszott, hogy vég­re megszületik a szolnokiak első győzelme a Mereszjev ellen. Az idő múlásával azonban szertefoszlottak ezek az álmok. Nagy királyszárnyi táma­dással biztosan érvényesítet­te előnyét, majd nem sok­A nemrég nemzetközi nagymesteri címet szerzett Mád! Ildikó Szolno­kon is igazolta tehetségét, dr. He- tényi ellen nyert előnvre tett szert a szolnn előnyre tett szert a szolnoki gárda. Ezután következett a nem várt fordulat: egymás után öt vereséget szenved­tek a szolnokiak, amelyre Helmrich és Szegedi -tudott már csak válaszolni. Győzött: Németh, Nagy, Szegedi, Helmrich, döntet­lent ért el: Kiss, Schrancz, Kádas, Berebora, Sápi. kai később Néméth átte­kinthetetlen, kétélű játékban pontosan bonyolított és érvé­nyesítette gyalogelőnyét.1 E kettős győzelemmel jelentős Az igen jó erőkből álló Mereszjev női csapata biz­tos 2:0 arányú győzelmet aratott a Mezőgép fiatal együttese ellen. Kosárlabda Ismót száz pont felett NB II. Női: Szolnoki MÄV MTE—Monori SE 147:19 (70:7). Szolnok, Véső út, ve­zette: Belley, Petró. MÁV MTE: Szalai (16), Czeglédi (15), Mohácsi (22), Vas (21), Rontó (21). Csere: Túróczi (8), Ölti (13). Belvaracz (16), Makai (11), Molnár (4). Ed­ző: Tapodi László. A hazai együttesben mindenki játék- lehetőséget kapott. Így is klasszis különbség volt a két csapat között. A MÁV MTE szinte tetszés szerint, min­den különösebb megerőltetés nélkül érhette el pontjait. Totóeredmények 1. Hannover—Bayern München 2 2. Hamburg—Bremen 2 3. Düsseldorf—Kaiserslautern x 4. Saarbrücken—Mönchengl. 2 5. Uerdingen—Bochum l 6. Osnabrück—Fort. K. törölve 7. Aachen—Stuttgarter Kiekers 1 8. Wattenscheid—Blau W. 90 x 9. Cagliari—Ascoli 2 10. Genoa—Lanerossi 1 11. Palermo—Empoll x 12. Pescara—Brescia 2 13. Sambenedettese—Cremonese x Pótmérkőzések: 14. Freiburg—FC Hotnb. törölve 15. Lazio—Bologna x 16. Catania—Arezzo 1 RÖPLABDA Helyén volt a lányók szíve Szemben a szolnoki csapat. Koválcsné ütése utat talált a sánc között NB I. Női: Szolnoki Ve­gyiművek— DUTÉP SC 3:2 (17, —20, —13, 9, 7). Kecs­kemét, vezette: Ribizsár, Papp. Szolnok: Fésűs, Ko- vácsné, Mészárosné, Sülyös- né, Lengyel, Vasicsek, Csere: Bónéné, Sipos A., Egervári. Edző: Vasicsek János. A szolnoki együttes kez­dett jobban, gyors támadá­sai ellen nem tudott hatá­sosan védekezni a DUTÉP. A játszma végére azonban kiegyenlítetté vált a küzde­lem és nagy ütéspárbaj ala­kult ki. A kecskeméti csapat jutott először játszmalabdá­hoz, melyet hárított a Szol­nok, sőt a későbbi öt lehető­séget sem tudták a hazai já­tékosok kihasználni. Ezzel szemben a vegyis lányok a negyedik játszmalabdájukat értékesítve nyerték. A kö­vetkező hasonlóan folytató­dott, egyik csapat sem tu­dott kétpontos vezetésnél többre szert tenni. Míg a hálónál Sülyösné és Lengyel hozta a pontokat, addig a mezőnyben Mészárosné és Vasicsek oldotta meg a le­hetetlennek látszó labdákat. A túlfűtött hangulatú csar­nokban a közönség 15 után minden labdamenetet óriási tapssal jutalmazott. A 40 perces játszmát végül 22:20- ra a DUTÉP nyerve egyen­lített. 1:1. A harmadikban, az előzőleg nagy csatát nyert DUTÉP irányított és 8:0 utári már győztesnek érez­hette magát. A határtalan lelkesedéssel küzdő Szolnok aáonban lassan ledolgozta hátrányát. A játszma meg­nyeréséhez ez kevés volt, de arra megfelelt, hogy átve­gyék a kezdeményezést. A negyedik játszmában már határozottabban játszottak és az elfáradó Kecskemét el­len sikerült egyenlíteni. A döntő játszmában Mészá­rosné nyitásai révén 8:l-es vezetéshez jutott a Szolnok, amit Kovácsné és Fésűs ré­vén 13:5 -re növelt és végül 3:2-re megnyerte a két és félórás mérkőzést. A szolno­ki csapat minden tagja di­cséretet érdemel lelkes, oda­adó játékáért. Szolnoki Vegyiművek— DUTÉP SC 3:0 (12, 14, 9). Tiszaligeti sportcsarnok. 200 néző, vezette; Varga, Újhe­lyi. Sz. Vegyiművek: Fésűs, Vasicsek, Lengyel, Sülyösné, Mészárosné, Kovácsné. Cse­re: Bónéné. Edző: Vasicsek János. A bentmaradás szem­pontjaiból rendkívül fontos mérkőzés visszavágóján ér­dekes módon az első’ és a második játszma elején szo­rosan alakult az eredmény. Az elsőben például váltott vezetéssel 7:7-ig együtt ha­ladt a két csapat, sőt 11:10 is volt az ,állás a Vegyimű­vek javára. A másodikban 4:0-ra, 8:5-re, majd 9:6-ra vezetett a kecskeméti gár­da, a Vegyiművek azonban 9:9-nél befogta. Bejöttek a húzások, az ütések, és már 11:9 volt az eredmény a szolnokiak javára. Három rossz nyitásfogadás után azonban megfordult az ál­lás és máris a DUTÉP ve­zetett 14:ll-re. Ekkor Vasi­csek edző pályára küldte Bónénét. akinek nyitásaival sikerült fordítani. Jó csere volt! A harmadikban, úgy tűnt, hogy kedvét vesztette a DtUTÉP, különösen amikor a Vegyiművek már 10:l-re, majd ll:2-re vezetett. Sü- lyösné „okos" labdái — mint a mérkőzés folyamán számtalanszor — „aranyat” értek. Aztán váratlan for­dulat következett. A kecs­keméti lányok mintha az életükért küzdöttek volna, elveszett labdát és lehetet­lent nem ismerve harcoltak. A Vegyiművek vette a la­pot, hirtelen felgyorsult, lendületes lett a játék, nagyszerű labdamenetek alakultak ki. A közönség et­től kezdve szinte végigtap­solta a mérkőzést, jogosan. mert izgalmas, jó játékot láthatott. A szolnoki lá­nyoknak helyén volt a szí­ve, minden egyes játszmá­ban, amikor erre szükség volt, tudtak újítani és 61 perc alatt megnyerték a mérkőzést. Jó: Sülyösné, Mészárosné, Lengyel, illetve: Bőtös, Bognárné. iRádió I SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Hétfői hullámhossz. Nyugdíjasok magazinja. Szer­kesztő: palatínus István. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.20: Mit üzen a rádió? — 9.00: Sztravinszkij: Agon. — 9.30: A hét költője: Takáts Gyula. — 9.39: Ki kopog? — 10.00: Nyitni - kék. —'10.35: de Falla: Pedro mester bábszínháza. — Egyfel- vonásos opera. — 11.05: Szente pohara. — Bogdán István Írása régi névnapokról. — 11.25: Bor­gulya András két feldolgozása. — 11.34: Indul a bakterház. — 12.30: Ki nyer ima? — 12.45: Há­zunk tája. — 13.00: Magyar elő­adóművészek albuma. — 14.10: Daloló, muzsikáló tájak. — 14.40: A budai öregúr. — 14.55: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Veszély­ben. — 15.30; Kóruspódium. — 16.05: Nyelvelő. — 17.00: Eco­mix. — 17.30' Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 19.15: A Rádiókabaré 1985. szil­veszteri műsora. — 21.45: Rek­lámkoktél. — 21.50: Pobper Dá­vid — Daróci Bárdos Tamás fel­dolgozása; Rapszódia. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót: Ber­Lmkdarúgúa Törökszentmiklós nyerte a Néplap Kupát C/OkésxUiot/ mérkőzések Tegnap nagy érdeklődés mellett Karcagon, a városi sportcsarnokban mintegy 300 néző előtt Soós István, a me­gyei labdarúgó szakszövet­ség elnöke nyitotta meg a Néplap Kupa döntőjének mérkőzéssorozatót. A Középtiszai Medosz jól kezdett és 2:0-ra vezetett Rákócziújfalu ellen, amikor az ellenfél fordított, és 3:2 arányban Rákócziújfalu nyerte az első összecsapást. A második találkozón Tö­rökszentmiklós és Tiszaföld- vár lépett a sportcsarnok parkettájára. Sokáig úgy tűnt, hogy egyenlő erők har­cát hozza a mérkőzés, aztán a törökszentmiklósi csatárok Lengyel Rudolf vezetésével nekilódultak és 6:0-ra elhúz­tak. A hajrában tette szoro­sabbá a mérkőzést Tisza- földvár. Rákócziújfalu és Törökszentmiklós a torna félidejében sem döntött el semmit, a 0:0-ás eredmé­nyük azt jelentette, hogy a további összecsapások hoz­zák meg a döntést. A K. Me­dosz ellen Tiszaföldvár 1:0- ra nyert, s ezzel a dobogó legalsó foka kelt el, amit csak megerősített a földvá­riak Rákóczi újfaluval szem­ben kivívott 6:l-es győzel­me. Az utolsó összecsapáson Ferencváros—Mezőtúri Honvéd 5:0 (1:0, 3:0, 1:0), Mezőtúr, 2000 néző, vezette: Bogyó. Ferencváros: Zsibo- rás (Pardi)—Hámori, Pintér, Strausz, Keller, Palkovics, Szántó, Kincses, Kvaszta, Szabadi, Pölöskei, csere: Ta­kács, Rab, Ebedli, Zsinká, Pogány, Jancsika. Mezőtúri Honvéd: Brockhauser— Rumszauer, Krecska, Halápi, Dávid, Oláh, Gergényi, Hü- ber, Dómján, Hídvégi, Ta­más. Csere: Zombori, Kéki, Kunhely, Andriska. Szépszámú közönség előtt a jó talajú, salakos pályán kezdődött a háromharma­dos mérkőzés. A Mezőtúri Honvéd többek között Lehö- tát és Tyukodit nélkülözte, akik az őszi fordulóban kulcsjátékosok voltak. A szurkolók árgus szemekkel figyelték az új szerzeménye­ket, örömre azonban nem volt különösebb okuk. Az első harmadban Palkovics pofozta Brockhauser hálójá­DVTK—Szolnoki MÁV MTE 3:0 (0:0). Diósgyőr, 300 néző, vezette: Lója. DVTK: Piel (Nagy)—Szlovák, Szűcs, a törökszentmiklósiak a K. Medosz ellen is győzni tud­tak, méghozzá 2:0 arányban és egyetlen pontveszteséggel végeztek az első helyen. A Néplap Kupa győztese Tö­rökszentmiklós 5 ponttal, 2. Tiszaföldvár 4, 3. Rákócziúj­falu' 3, 4. Kenderes 0 pont­tal. Gazdára találtak a külön- díjak is. A gólkirály a tö­rökszentmiklósi Lengyel Rudolf lett 7 találattal, aki­nek az ÁÉV trófeáját Kiss István KISZ-titkár adta át. A legtechnikásabb játékos a rákócziújfalui Bozsó József lett, míg a legjobb kapus­nak, a törökszentmiklósi Mészáros Istvánnak Varga Ferenc, a megyei labdarúgó szakszövetség főtitkára adta át a különdíjat. A Centrum Áruház vázáját Tiszaföldvár — mint a legsportszerűbb csapat — érdemelte ki. A kupa sikere a labdarúgó szakszövetség vezetői szerint szinte kötelezővé tette azt, hogy jövőre is meg kell ren­dezni, a jelenleginél valami­vel változatosabb, és ha le­het, színvonalasabb formá­ban. Mindenképp dicséretil­leti a döntő házigazdáit, a karcagi sportcsarnok veze­tőit, akik ideális feltételeket biztosítottak a mérkőzések lebonyolításához. ba Kvaszta beadását, ebben a 35 percben mindkét együt­tes betelt ezzel az egyetlen góllal. A második harmad­ban felpörgött a Fradi játé­ka. A végig nagy kedvvel játszó Palkovics fejelt a fel­ső sanikba. 2:0. Ezután Szán­tó egy rá igencsak jellemző gólt szerzett: a védők között átugorva bombafejest to­vábbított a Honvéd kapujá­ba. 3:0. Ezután Pölöskei cse­lezte ki a kapust és négyre növelte a vendégcsapat gól­jainak számát. A harmadik harmadban Pogány éles szögből lőtte Szabadi labdá­ját a hálóba. 5:0. Az NB II-ben a 18. hely­ről startol a Mezőtúri Hon-, véd csapata. Miközben az el­lenfelek már a csapatrészek összecsiszolásán dolgoznak, addig Mezőtúron a szakve­zetés az együttes tagjait ke­resi. Remélhetően ezt a hát­rányt a március 2-i rajtig behozzák Földesi Jánosék. — pb — Görgei (Mádi), Takács (Teo- doru)—Lippai, Oláh, Búza— Szlivka, Farkas, Balogh. MÁV MTE: Boros—Szilágyi, Ágh (Baran), Baran (Repka), Dobos (Molnár L.), Csábi (Tóth J.), Repka (Rózsavöl­gyi). Sugár—Szőke (Vadics- ka), Hegedűs, László (Szabó Z.). A csapadékos időjárás el­lenére száraz, de rendkívül göröngyös pályán került sor a múltheti edzőmérkőzés visszavágójára. Az első fél­időben a DVTK támadott többet, elsősorban Oláh ve­zérletével, de a lövések és a fejesek elkerülték a szolnoki kaput. A MÁV MTE szórvá­nyos ellentámadásai nem je­lentettek veszélyt a hazaiak hálójára. Fordulás után a szolnoki csapat több cseré­vel próbálta megakadályoz­ni a további hazai rohamo­kat. A második félidő 13. percében Tóth József feles­legesen szabálytalankodott az alapvonal és a 16-os ta­lálkozásánál. Búza ívelte be a szabadrúgást, s az állva maradt védők között Oláh a bal sarokba fejelt. 1:0. To­vábbra is a hazaiak irányí­tották a játékot. A szolnoki­ak Rózsavöleyi és Tóth J. révén veszélyeztettek, de lö­véseik elkerülték Piel kapu­ját. A 36. percben Szlivka élesen belőtt labdája Baran kezén csattant, s a megítélt 11 -est Lippai értékesítette. 2:0. Két perccel a vége előtt Farkas — Mádi a félpályá­ról indulva, kényszerítőkkel átjátszotta a szolnoki védel­met, s Mádi közelről nem hibázott. 3:0. A szolnoki csapat máso­dik szabadtéri edzőmérkőzé­sét játszotta. Az első félidő­ben viszonylag elfogadható teljesítményt nyújtott, de igazi gólhelyzetet nem tu­dott kialakítani. A második félidőre átszervezett csapat már sok hibával játszott, a technikai hibák sorozatát követte el, és elkerülhető gólokat kapott, összességé­ben a DVTK jobb és képzet­tebb középpályásai révén megérdemelten nyert. Lehel SE—Salgótarjáni Síküveggyár 5:1 (2:0). Jász­berény, vezette: Balázs. ®.: Mosonyi (2), Németh F„ Bukhár, Fényes. ^ A tömegsportmozgalom jegyében a Szolnoki IKV te­remlabdarúgó tornát hirde­tett, amelyet február 1-én. szombaton a tiszaligeti sportcsarnokban bonyolítot­tak le. A tornát a Kun Béla Lakóterületi SE nyerte a Ganz Villamossági Művek és a Víz- és Csatornamű Válla­lat előtt. A torna legjobb kapusa Haris István, a leg­technikásabb játékos Barna István volt. A mezőtúri együttes még nem alakult ki Megérdemelten nyert a DVTK I MŰSOROK i kés Kálmán klarinétozik. — 23.30: Szimíonikus miniatűrök. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjiéi után . . . PETŐFI: 8.05: Nötacsokor. — 8.50: Dél­előtti torna. — 9.05: Napköz­ben. — 12.10: Operettdalok. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Népi zene. — 13.05: Slá­germúzeum. — 14.00: Kettőtől — ötig. — 17.05: Újdonságaink­ból. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Zeneközeiben ... — 19.30: sportviláe. — 20.03: Minden hang­ra emlékezem. — 21.05: Egy óra Kováts Kolossal. — 22.95: Mezey Gvörgy társaságában. — 22.23: Rádiószínház: stufa, cu- lo, corridoio. — 23.20: zenés iá- tékokból. — 0.15-4.20: Éjié! után . . . 3. MOSOK: 9.08: Kamarazene. — 10.35: Szimfonikus könnyűzene. — 11.05: Zenekari muzsika. —12.38: A Liszt Ferenc kamarakórus énekel. — 13.05: Boszorkányok pedig vannak .. ^ — 13.35: Nép­dalfeldolgozások. — 14.00: Ope­rahármasok. — 14.30: Zenekari muzsika. — 15.50: Kamarazene. — 16.30: Az Asia együttes fel­vételeiből. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Régi magyar táncmu­zsika. — 17.50: Liszt Ferenc da­lki- — 18.20: Opera-művészle­raezek. — 19.05: XX. századi magyar politikusok. — 19.35: Otto Klemperer vezényel. _ 2 1.00: Rivaldafényben. — 21.55: Adrés Segovia gitározik. — 22.17: A hét zenemüve. — 22.47: Dzsessz. 1. MŰSOR : 16.45: Hírek. — 16.50: ope­retthajó. összeállítás Duna- jevszkij, Miljutyin és Blantyer műveiből (ism.). — 17.30: Kép­újság. — 17.35: Utazás a Holdba. Tévéfilmsorozat III/3. rész: A nagy utazás (ism.). — 18.35: Elvis Presley emlékkoncert. — 19.25: Tévétorna. — 19.30- Esti mese. — 19.45: Tv-hiradó. — 20.00: Ezüst maszk. Angol té­véfilm. — 21.00: A vállalati si­ker kulcsa — V/l. rész. —21.35: Legenda. Bulat Okudzsava dal- költeményei. — 22.OS: Hírek. _ 22.10: Himnusz. MOSZKyA: 12.39: Hírek. — 12.50: Koncert. — 14.15: Hírek. — 14.20: Tudd és csináld! — 14.50; A Sri Lan­ka Köztársaság nemzeti ünnepe elé. — 15.15: Gyerekeknek a kisállatokról. — 15.45: A Szov­jetunió kötöttfogású birkózó­bajnoksága. 16.15: Gyorsulás. — 16.45: Ma a világban. — 17.00: A józanság — az élet nor­mája. — 17.30: „Az ön Alek­szandra lánya” c. tv-játék. — 19.00: Híradó. — 19.40: Balett­művészek koncertje. — 20.40: Ma a világban. — 20.55: A hét sportja. — 21.40: „Az ifjú Orosz­ország" c. tv-film. — 22.48: Hírek. — 22.58: Filmszemle. — 23.59: Koncert. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.15: Hírek. — 16.20: Francia nyelv 14. lecke (ff). — 16.40: Gyerekeknek, felnőtteknek. — 18.25: Telesport. — 18.30: A hét eseményei magyar nyelven. — 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti me­se (ism.). — 19.39: Tv-híradó. — 20.00: Az idő sodrában — Dokumentumfilm.—29.30: Sport- tükör. — 21.30: Időszerű ese­mények. — V-5«: Időjárásjelen­tés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Színművészeti magazin. BUKAREST: 20.00: Híradó. — 20.20: Tudo­mányos horizont. —‘ 20.35: Néo- művószet. — 20.55: Sorell és fia 'C. folytatásos film. — 21.50: Tv-hiradó.

Next

/
Thumbnails
Contents