Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-28 / 50. szám
Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXVII. évf. 50. sz., 1986. febr. 28., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Folytatja munkáját az SZKP kongresszusa Újabb felszólalások — Testvórpártok üdvözlete Az SZKP kongresszusának harmadik napján folytatódott a párt Központi Bizottsága politikai beszámolójának és a Központi Bizottság jelentésének vitája, amelyben fölszólalt többek között Jegor Ligacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Mihail Szolomencev, az SZKP KB PB tagja, a KB mellett működő Pártellenőrzc Bizottság elnöke, valamint több köztársaság kommunista pártjának első titkára. Meghallgatták a kongresszus résztvevői a mandátumvizsgáló bizottság jelentését, amelyet Georgi; Razumovszkij, a bizottság elnöke terjesztett elő. Folytatódott a testvérpártok vezetőinek felszólalása is, tegnap Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB főtitkára, Nicolae Ceausescu, a Román KP főtitkára, Dzsambin Bat- mönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára. Jose Eduardo dos Santos, az MPLA- Munkapárt elnöke, Kaysone Phomvi- hane, a Laoszi Népi Forradalmi Párt főtitkára, Alvaro Cunhal, a Portugál KP főtitkára, Kang Szong Szán, a Koreai Munkapárt KB Politikai Bizottságának tagja és Dimcse Belovsz- ki, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB Elnökségének titkára üdvözölte a szovjet kommunisták kongresszusát. Az 5000 küldött tanácskozásának tegnap délelőtti ülésén az első felszólaló Jegor Ligacsov az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára volt. A stratégiai döntések kongresszusának nevezte a szovjet kommunisták tanácskozását. Hangsúlyozta, hogy az SZKP kidolgozta az ország fejlődésének meggyorsítását szolgáló stratégiai irányvonalát. Ennek megvalósítása során nem egészen egy év alatt olyan eredményeket sikerült elérni, amelyek joggal sorolhatók a kongresz- szust megelőző egész beszámolási időszak legnagyobb vívmányai közé. Az SZKP KB Politikai Bizottsága belpolitikai téren bátran, a szabványostól eltérően cselekedett, megnyitva ezzel az utat a gazdaság, a tudomány, a gazdasági mechanizmus tökéletesítése, a társadalmi erkölcs megszilárdítása előtt. Újító módon közelítette meg a politikai bizottság a nemzetközi élet kérdéseit is. Akár a kül-. akár a belpolitikáról. napi problémákról vagy stratégiai kérdésekről legyen is szó, a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság titkársága testületi szellemben, magas követelmények mércéje szerint, őszinte véleménycserében meghozott döntések alapján cselekszik — mutatott rá Ligacsov. Alkotó bírálat és önbírálat A továbbiakban a szónok káderpolitikai kérdéseket érintett. Ligacsov bírálta a káderek kiválasztásában és elhelyezésében a múltban elkövetett hibákat, s rámutatott arra, hogy a káder- állomány stabilitásának biztosítását szolgáló törekvés sokszor ennek az állománynak a megmerevedését eredményezte. Ez pedig megengedhetetlen egy soknemzetiségű országban, ahol folyamatossá kell tenni a helyi káderek kiválasztását, gondoskodni kell internacionalista szellemű nevelésükről. Ezzel szemben egyes helyeken felülkerekedett a rossz értelemben vett lokálpatriotizmus, ami hátráltatta, hogy valamennyi nemzetiség képviselői vezető beosztásokba jussanak, akadályozta az egyes területek közötti káderáramlást, a nagy tapasz- talatú kádereknek a köztársaságok és a központ közötti cseréjét. Ez sokhelyütt a helyi vezetés elszigetelődéséhez, munkájának megrekedéséhez vezetett. Sok példa volt arra is. hogy nem kaptak támogatást a próbálkozó szellemű, aktív gondolkodású emberek — állapította meg az SZKP KB titkára. — Minden lehetséges módon bátorítanunk kell az alkotó szellemű. önálló cselekvésre kész. saját véleménnyel rendelkező, a felelősséget bátran vállaló embereket. Ligacsov a káderkiválasztás legfontosabb szempontjának a jelölt politikai tulajdonságait nevezte. Hangsúlyozta. hogy a vezető tisztséget betöltő kommunista mindig politikai személyiség, akinek az a kötelessége, hogy kifejezésre juttassa a párt és a dolgozó tömegek akaratát Pontosan tudni kell a felelős tisztségekre jelöltekről azt is, hogy képesek-e meglátni döntéseik, lépéseik politikai következményeit A szónok külön is felhívta a figyelmet arra, milyen hatalmas szerepe van az alkotó bírálatnak és önbírálatnak a vezetők nevelésében. Emlékeztetett a politikai beszámolónak arra a megállapítására, hogy egyetlen pátszervezet, egyetlen pártmunkás sem maradhat kívül az ellenőrzésen. A szabad, nyílt, elvtársi bírálatnak a társadalom természetes állapota részévé, a mindennapi élet szerves elemévé kell válnia. „A múltban e téren voltak nálunk fagyok és felmelegedések, holott nekünk tartós jó időjárásra, az őszinteség; becsületesség, pártos elvszerűség és az igazság légkörére van szükségük. Csak ilyen légkörben tudunk igazán előrehaladni” — szögezte le Jegor Ligacsov. Másodiknak Jurij Szolov- jov, a leningrádi területi (Folytatás a 2. oldalon) MA: A cimbalom Liszt Ference 4. oldal 0 jövő heti rádiáés televízió- műsor 5—6. oldal Növelte termelését a Tószegi Petőfi Tsz orsózóüzeme, A múlt évben 5600—5800 kilogramm fonalat dolgozott fel havonta, az idei első két bónap átlagteljesítménye ennél mintegy ezer kilogrammal több TKL A tudományos kutatásról tárgyalt a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács tegnapi ülésén rendeletet hozott az építéstervezési jogosultságról. Az új jogszabály az eddigieknél jobban érvényesíti a szakmai felkészültség és hozzáértés követelményét, elősegíti az építéstervezési tevékenység színvonalának emelését, a vállalkozói szemlélet kibontakozását és versenyhelyzetet teremt az építéstervezés területén. Az építtetők érdekeit szolgálja, hogy bővülnek a kisvállalkozások és a magánszemélyek tervezési lehetőségei is. A kormány megerősítette a Tudománypolitikai Bizottságnak a tudományos kutatás és a műszaki fejlesztés infrastruktúrája fejlesztéséről hozott határozatát, amely a kutatói tevékenység segítését és a tudományos eredmények gyakorlati hasznosítását szolgálja. A VII. ötéves tervidőszakban a tudományos kutatás infrastruktúrája fejlesztésének súlypontjait az információs szolgáltatások kiépítése, a műszerellátottság javítása, a kísérleti műhelyek és üzemek létrehozása, a szabványosítás, az iparjogvédelem hátterének erősítése, az automatizált műszaki tervezés eszközellátottságának javítása képezi. Januári kiskereskedelmi forgalom A Belkereskedelmi Minisztérium áruforgalmi ösz- szesítése szerint az év első hónapjában a kiskereskedelem forgalma 38,7 milliárd forint volt, a múlt év januárinál folyó áron számolva 10,4 százalékkal több. A legdinamikusabban — 17,5 százalékkal — a ruházati cikkek forgalma növekedett az elmúlt évhez képest, 14.2 százalékkal fejlődött a vegyes iparcikkekből a kereskedelem bevétele, az élelmiszerek és élvezeti cikkek forgalma viszont csak 4,6 százalékkal, a vendéglátásé 5,4 százalékkal nőtt. A jelentés a januárni áruellátást összességében kiegyensúlyozottnak minősíti. Az országos átlagnál gyorsabb fejlődés Megbeszélés a megye iparának munkájáról Tegnap délelőtt a megyei tanácsnál megbeszélést tartottak Szolnok megye iparának munkájáról, a VI. ötéves terv végrehajtása során szerzett tapasztalatokról, a VII. ötéves tervi iparfejlesztési feladatokról az Ipari Minisztérium, az MSZMP Szolnok Megyei Bizottsága és a Szolnok Megyei Tanács vezetői. Az Ipari Minisztériumot Körtvélyes István miniszterhelyettes, a megyei pártbizottságot Simon József, a megyei pártbizottság titkára, a megyei tanácsot Bugán Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese képviselte. Az iparban a VI. ötéves terv idején végzett munkát értékelve kiemelték, hogy főként a megyei székhelyű nagyvállalatok munkájának köszönhetően, Szolnok megye ipara az országos átlagnál dinamikusabban fejlődött, 1986 első hónapjának termelési eredményei is biztatóak. A megyei nagyüzemek VII. ötéves terve általában a termelésnek és az exportnak a népgazdasági átlagnál lényegesen gyorsabb növekedését tűzte ki célul. A megbeszélésen megtárgyalták az ipartelepítésre a következő években a megyében kínálkozó lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseket is. Mérlegen a postai takarékszolgálat A Debreceni Postaigazgatóság, s a hozzá tartozó három megye — Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár és Szolnok — postai és takarék- pénztári vezetői mérlegelték tegnap megyeszékhelyünk Csomóponti művelődési házában az 1985. évi postai takarékszolgálat eredményeit és gondjait. Szolnok megye lakói tavaly 633 millió forintot takarítottak meg (116 millióval többet, mint egy évvel korábban), s a 7 milliárd 472 millió forintos betétállomány 28,7 százalékát a postahivatalok kezelték. Betétgyűjtési tevékenységük eredményesebb volt az előző évinél és az előirányzatnál is, hiszen a tervezett 60 millióval szemben csaknem 73,7 milliót írhattak jóvá a betéitkönyvekben — állapította meg beszámolójában dr. Szabó Gyula, a Debreceni Postaigazgatóság helyettes vezetője. — Igaz, a növekedés üteme náluk lassúbb volt, mint más betétgyűjtő helyeken (OTP 9,8, takarékszövetkezet 13,7, posta 4,4 százalék), de az állomány nagysága szerint három csoportba sorolt hivatalok versenyében úgyszólván fej-fej mellett zárták az évet. Az átlagosnál kedvezőbb volt a betétnövekedés a mezőtúri, a jászberényi, a szolnoki I-es és Il-es hivatal körzetében, viszont szembetűnő a kishivatalok lemaradása. A totó-lottószelvény eladásban is növekedés mutatkozott a postáknál, 19 millió 790 ezer szelvényt adtak el tavaly. A tanácskozás befejezéseként a szervezésben és a betétgyűjtésben élenjáró postai kézbesítőknek és takarékmegbízottaknak dr. Szilágyi Gábor, a Postaigazgatóság vezetője jutalmat adott át. Libanon Újra válsághangulatban Nyugat-Bejrútban a helyzet lassan kicsúszik az ellenőrzés alól, és az ellenségeskedések újbóli kirobbanása azzal a veszéllyel jár, hogy lángba borítja egész Libanont. A Libanoni Kommunista Párt Politikai Bizottsága tegnap közleményében a közte és a szélsőséges Irán- barát párt, a Hizbollah (Allah pártja) között kirobbant harcokról szólva megerősítette: a párt nem kíván elszigetelt módon reagálni az ellene irányuló provokációkra. A közlemény nem tesz említést a Hizbollahról, hanem a „sötétség erőit” vádolja, s önmérsékletre szólította fel tagjait. A párt azért harcol, hogy a vele szövetséges erőkkel — köztük az Amáliái és a Haladó Szocialista Párttal (HSZP) — együtt alkalmazza a közösen elfogadott biztonsági intézkedéseket. Folytatta munkáját az SZKP XXVII. kongresszusa