Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-13 / 10. szám

1986. JANUÁR 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kamarai közgyűlés Szolnokon Az ügyvédek munkája megfelel a társadalom igényeinek Január Möl ügyeletet tartanak a Széchenyi lakótelepen Szombaton délelőtt tartot­ta közgyűlését a megyeszék­helyen a Szolnok Megyei Ügyvédi Kamara. Dr. Séllei Imre, a kamara elnöke kö­szöntötte a megjelenteket, közöttük Ráibold Gábort, a megyei pártbizottság osz­tályvezetőjét, valamint a társszervek — így többek között a megyei bíróság, a megyei tanács és a megyei rendőr-főkapitányság — kép­viselőit. A kamara elnöke elöljá­róban röviden szólt a kül- és belpolitikai helyzetről, maid áttérve az elmúlt évi tevé­kenységük ismertetésére, a következőket mondta: — Jelenleg az ügyvédi kama­tra területén nyolc munkakö­zösségben hatvannégy ügy­véd tevékenykedik. Ebből huszonkilencen a megye­székhelyen, harmincötén pe­dig a vidéki munkaközössé­gekben látják el feladatai­kat. Az előadó hangsúlyozta, hogy társadalmi viszonyaink fejlődésével, a törvényesség erősödésével együtt növeke­dett az ügyvédi munka sze­repe, s tevékenységük a szocialista igazságszolgálta­tás szerves részévé vált. Megemlítette, hogy a me­gye ügyvédi szerveinek fel­építése 1985 január elsejével megváltozott. A közigazgatás korszerűsítése során a járá­sok megszűntével az ügy­védi munkaközösségek ille­tékességi területe megfelelő­en igazodott az igazságszol­gáltatási és tanácsi szervek működési területéhez. Az át­állás sikerült, az ügyvédi munka zavartalan, sőt a társszervekkel való együtt­működés javult. Ezután beszélt az utánpót­lás, a szakmai és politikai oktatás fontosságáról, majd beszámolóját így folytatta: — Az ügyvédi tevékenység fő területe a részvétel az igazságszolgáltatási ■ szervek munkájában. A jogi képvi­selet ellátása során kellő jogvédelmet biztosítunk a hozzánk forduló állampol­gároknak is. Emellett a me­gye ügyvédei huszonöt in­tézménynél, vállalatnál lát­ják el a jogsegélyszolgála­tot. Ugyanakkor folyamato­san foglalkozunk az ügyvé­di tevékenység területi kiszé­lesítésével is. Tavaly októ­bertől Martfűn, idén janu­ártól pedig Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen tar­tunk ügyvédi ügyeletet. Ha a lakosság igényei indokolt­tá teszik, akkor lehetséges, hogy önálló munkaközössé­get hozzunk létre Szolnok legnagyobb városrészében. Az előadó fontos feladat­ként jelölte meg hogy a megye ügyvédei továbbra is járuljanak hozzá az állam- polgári fegyelem és a szoci­alista törvényesség erősíté­séhez. Megkülönböztetett fi­gyelmet kell fordítani az ügyvédek etikai és fegyelmi helyzetének javítására, an­nak ellenére, hogy a kama­ra etikai és fegyelmi hely­zete szilárd. Az elmúlt év­ben a megye ügyvédeivel kapcsolatosan mindössze négy panasz érkezett, s egyetlen esetben sem került sor fegyelmi eljárásra, bün­tetés kiszabására. A kamara elnökének be­számolója után a résztvevők az ellenőrző bizottság je­lentését hallgatták meg, majd a közgyűlés a hozzá­szólásokkal és az azokra adott válaszokkal ért véget. flz Országos flnyag- és Arhivatal közleménye Az 1986. évi népgazdasági terv előirányzataival össz­hangban a hatósági áras ter­mékek és szolgáltatások fo­gyasztói árai, illetve díjai — szűk körben, nagyobb részt nem alapvető fogyasztási ja­vak esetében — emelkednek. Január 13-tól a követke­ző árintézkedésekre kerül sor: A déligyümölcsök az im­portárak változása miatt ki­logrammonként átlag 3 fo­rinttal drágulnak. A mazso­la ára kilogrammonként 72 forintról 80 forintra emelke­dik. Nem változik a citrom fogyasztói ára. A hazai előállítású tartós gépipari fogyasztási cikkek közül a hűtőgépek és fa­gyasztók ára átlagosan 5,6 százalékkal nő. A háztartá­si villamos forró víztárolók (bojlerek) ára átlagosan 5 százalékkal emelkedik. Ezen 'belül csökkennek a horgany­zott bojlerek és emelkednek a zománcozott bojlerek árai. A gáz-vízmelegítők és a konvektorok ára átlagosan 4 százalékkal, a lakásfűtő ké­szülékeké 3 százalékkal emelkedik. A konvektorok közül nagyobb mértékben — átlagosan 15 százalékkal — emelkedik a speciális kivite­lű típusok ára, míg a többi alaptípusé nem változik. Át­lagosan 5 százalékkal drá­gulnak a hazai gyártású au­tomata mosógépek. A személygépkocsik fo­gyasztói ára — az import beszerzési árak emelkedése miatt — a jelenleg forgal­mazott típusoknál a követ­kezők szerint alakul: a La­da, a Skoda és a Zastawa típusok ára 3—4, a Polski Fiat 126-é, 4.6, a Dácia 1310-é 1,5 százalékkal emel­kedik. Nem változik a Trabant és Wartburg típusú gépkocsik­nak ára. Az új árak a janu­ár 13-át követően kiértesí­tett és befizetett gépkocsik átvételénél érvényesülnek. A típusok szerinti árváltozá­sokról a MERKÚR Vállalat részletes tájékoztatásit ad. Az áztató-, mosó- és moso­gatószerek fogyasztói ára át­lagosan 4 százalékkal emel­kedik. Átlagosan 6 százalékkal emelkedik a fogtechnikai és gyógyászati segédeszközök ára Február 1-től havi 20 fo­rinttal emelkedik a televízió előfizetési díja. A páratlan hónapban díjat fizetők első ízben márciusban a páros hónapban fizetők első alka­lommal februárban fizetnek emelt díjat. Március 1-vel a nemzetkö­zi csomagszállítási díj átla­gosan 60 százalékkal emelke­dik. Április 1-től a nemzet­közi egyezményekkel szabá­lyozott szocialista viszonyla­té légi személyszállítási dí­jak emelkednek, mintegy 3 százalékos mértékben. Július 20-tól emelkednek a telefonbeszélgetések díjai. A belföldi előfizetői forga­lomban az időszámlálásba bekapcsolt készülékeknél hárompercenként, az idő­számlálásba be nem kapcsolt készülékeknél hívásonként 1,50 forintról 2 forintra emelkedik a helyi beszélge­tési díj. Átlagosan 30 száza­lékkal növekednek a távol­sági beszélgetések díjtételei. Változatlan marad a nyilvá­nos készülékekről folytatott beszélgetések díja. A díjeme­lésből származó többletbevé­tel a telefonhálózat bővítését szolgáló pénzügyi forrásokat növeli. A Magyar Posta az elszámolás és díjfizetés rendjéről július hónapban részletes tájékoztatást ad. A felsorolt hatásági árin­tézkedések 0,4 százalékkal növelik a fogyasztói árszín­vonalat. 2700 tonna fáradtolaj a Tiszántúlról Négy megye, Szolnok, Bé­kés, Csongrád és Bács-Kis- kun területén egy év alatt 2700 tonna fáradtolajat gyűj­tött be az Ásványolajforgal- mi Vállalat 4-es számú ti­szántúli tájegysége. Ez a mennyiség 300 tonnával el­marad a tervezettől, mert a tavalyi kemény tél idején a mezőgazdasági üzemek egy része a fáradtolajat maga használta fel, általában tüze­lőolajba keverve fűtöttek vele, csökkentve ezzel is a drága fűtőolaj felhasználá­sát. Az Áfor az egyszer már felhasznált olaj begyűjtését és újbóli hasznosítását pél­dásan szervezte meg Erre a célra hat tartálykocsit fog­lalkoztat, már ötven liter bejelentése esetén gépkocsi­val a helyszínre megy, az olajat tartálykocsikba, majd onnét vasúti tartályvagonok­ba szivattyúzzák, és úgy to­vábbítják a finomítóba. Intézkedtek a gépkocsitu­lajdonosok kis készleteinek az átvételéről is. A benzin­kutaknál, töltőállomásokon hordókat helyeztek el, azok­ba gyűjtik az elhasznált ola­jat Új év, új elképzelések Beszólgetós vállalatvezetőkkel 1985-ben gondosabb irányító, szervező- munkát követelt a feladatok sokasága és nehézsége a kereskedelemben és a közle­kedésben is. A tavalyi, a hatodik ötéves terv utolsó esztendeje volt, tapasztalatai, tanulságai a jövőre nézve is fontosak. S bár a tervidőszakban a kereskedelem esz­közeiben és árukínálatában egyaránt fej­lődést mutatott, s a közlekedés feltételei és körülményei is sokat javultak, van új munka, új feladat az idén is. Ezekről kér­deztünk két olyan munkahelyi vezetőt, akik a megyében, vagy annak egy jelentős részén irányítják a közlekedést, illetve a kereskedelmet Nem a szerencse, hanem a munka a siker alapja Sárosi Béla, a Szolnok és Vidéke Általános Fogyasztá­si Szövetkezet elnöke: — 1985 nálunk alapvetően jól sikerült, bár nem vol­tunk szerények, hiszen 1,6 milliárd forintos áruforgal­mat terveztünk. Teljesítet­tük. méghozzá úgy, hogy di­namikus fejlődésünk az or­szágos és a megyei átlagot is meghaladta. Gazdálkodá­sunk még kedvezőbb volt, az 1984 évi 40 millió forintos nyereségtervünk teljesítése után 1985-re 48 milliót ter­veztünk. A főkönyvek még készülnek, de már tudjuk, hogy 50 milliót sikerült elér­nünk. Mindez nem csupán véletlen szerencse, hiszen egész évi feszített munka, rengeteg változás és változ­tatás van mögöttünk. Elfo­gadtuk a dolgozók több ja­vaslatát, kezdeményezését, s nyugodtan kijelentem: meg­érte! A hatáskört például a boltoknak adtuk: ott döntse­nek. ahol kell. Változtattunk a belső szervezeten is: csak könyvelőink kapnak törzs­bért, mindenki más érde­keltségi bért kap. nincs la­zításra, dolgozgatásra lehe­tőség. — Meglehetősen nagv te­rületen dolgoznak a szolno­ki áfész kereskedői. — Tizenegy településen egyeztettük feladatainkat az ellátás első számú felelősei­vel, a helyi tanácsokkal. Egyúttal természetesen a he­tedik ötéves tervi elképzelé­sekről is szót váltottunk. Mindezt idejében csináljuk mindig, hiszen január máso­dikén már az új év, új fel­adatai szerint kell odlgoz- nunk. A tizenegy település — benne a megyeszékhely is — még pontosabban kétszáz áruházat, üzletet, vendéglá­tóhelyet, felvásárlót jelent. Ez utóbbit azért jegyzem meg, mert tavaly 100 millió forint értékű nyugati expor­tot bonyolítottunk felvásár­lásainkból; nyúlból, galamb­ból, libamájból, egyébből. 1986-ban változatlanul cé­lunk növelni a gazdálkodás eredményeit. Hozzáteszem, hogy a népgazdaság szigorú követelményei közepette, amelyek nemcsak pontos, gondos munkát, hanem új, fiatalos lendületet is köve­telnek. Lehet, hogy ebben nem mindenki ért velem egyet, de itt jegyzem meg: nagyon örülök, hogy szövet­kezeti dolgozóink ezres csa­ládjában mintegy 90 száza­lék a törzsgárdatag. Mindun­talan bizonyítják, hogy mi már egymás gondolatait is ismerjük, tudunk együtt dol­gozni, s együtt fiatalodni-is. — Mit terveznek újat. többet erre az évre? — Az eredménytervünket szeretnénk 55 millió forintra teliesíteni. Ehhez tovább ja­vítjuk az ellátás feltételeit. A gondos árukínálat mellett az idén hozzáfogunk a hete­dik ötéves tervi fejlesztések­hez. Tiszajenön és Zagyva­Állni a versenyt, fogadni a kihívást Máté János, a Jászkun Vo­lán Vállalat Igazgatója: — Az elmúlt évben a vál­lalat mintegy háromezer dol­gozója közel egvmilliárd fo­rint termelési értéket állí­tott elő. A nyereség százmil­lió forint volt. Hogy ebből mire futja? Fejlesztésre, az­az autóbuszok, teherjármű- vek, rakodógépek, taxik be­szerzésére, koftezerűsítésére. a szociális ellátás javítására, jutalmazásokra. Kezdjük a legtöbb megyei lakost érin­tő területtel, a személyszál­lítással ! Közel háromszáz autóbuszunk van, az idén 25 újat vásárolunk, de az állo­mányszám nem nő, mert ugyanannyit ki is selejte­A Martfűi Szövetkezeti Sörgyár palackozójában tönkrement tmk dolgozói alkatrészeket cserélnek a —nzs— zünk. Bár több is megérett erre, most ennyire futotta a nyereségünkből, hiszen egy­nek az ára átlagosan másfél- millió forint. A 25 közül 14 Szolnokra és a környékére jut ezek közül négy csuklós autóbusz. A jászberényi üzemegység hatot kap. a karcagi négyet, a mezőtúri egyet. Itt kell szólnom ar­ról is, hogy Karcagon ja­nuár 31-én avatjuk az új autóbusz-pályaudvart, amely sokat javít a városi közle­kedés színvonalán.; Hogy mást ne mondjak, az eddigi 3 helyi vonal helvett 6 lesz. — Hogyan alakul a sze­mélyforgalom a megyében? — Az áremelések ellené­re 1984-hez képest 1.5 szá­zalékkal növekedett. Tavaly 77 millió utast szállítottak a járataink, és ebből a szol­gáltatásból származott be­vételünk harmada. Az uta­sok jelzéseiből az tűnik ki. hogy a személyszállításban, ha nem is látványos, de érzékelhető minőségjavulás történt. Ezt az idén is sze­retnénk folytatni. — És a teherszállítás? — Jelenleg ezen a terüle­ten adódnak nagyobb gond­jaink, és az idén egyértel­műen színvonalasabbnak kell lenni azért, hogy a sze­mélyszállításból eredő vesz­teségeket a tavalyinál job­ban tudjuk pótolni. 1985-ben a magánfuvarozókkal nehe­zen álltuk a sarat. — Lemondtak a verseny­ről? i — Szó sincs róla, hiszen ez létkérdés a vállalatnál. Nagy kocsikkal, nagy töme­get, korszerűbb technikával, jobb szervezéssel, hozzáér­tőbb emberekkel kell az idén szállítanunk. Igyekszünk úgy szervezni a járatokat, hogy a kocsik mindkét irányban ki­használva fussanak. — Hol jó a pozíciójuk? rékason, a vasútállomás kö­zelében új kis ABC-áruhá- zakat akarunk nyitni. Feb­ruár elsején a szolnoki Szé­chenyi lakótelepen az építők munkához kezdenek. Egy Ü 040 négyzetméteres ABC- áruházat építünk a sok ezres lakótelepnek. Az építést a Kunhegyesi Kunság Népe Termelőszövetkezet építő­részlege vállalta. Későbbi feladatunk, de még idei, hogy Tószegen és Szajolban korszerűsítjük az elöregedett élelmiszerboltokat. Már a következő évek munkája lesz kis élelmiszerboltok nyitása Szandaszőlősön, Rá- kóczifalván és Rákócziújfa- luban. A boltok belső kor­szerűsítésére 10 millió forin­tot költünk, bár megjegy­zem, ezek a falusi boltok, áruházak hűtőpultokkal, egyéb berendezésekkel eddig se álltak rosszul. — Nyilvánvalóan mindez találkozik majd a szövetke­zeti tagság megértő támoga­tásával is. — Nagyon remélem, hi­szen a 11 településen élő 15 ezer szövetkezeti tagunk ér­dekében is fejlesztünk, kor­szerűsítünk munkánkon. — Néhány jelentős ipari vállalatot, céget teljesen mi szolgálunk ki. Így a jászbe­rényi Hűtőgépgyárat, a kar­cagi HAGE-t, a BVM-től te­tőelemeket szállítunk több megye Tüzép-telepeire, ma­radtunk a kereskedelmi áru- fuvarozás területén is. — Hogyan tervezik az elő­relépést? — Szigorodtak, meg eny­hültek is a szabályozók, de a változások összességében hátrányosan érintenek ben­nünket. Magyarul: növekszik az elvonás. Mindezek elle­nére a jövő évi nyereségün­ket öt százalékkal, azaz öt­millió forinttal szeretnénk növelni. A tartalékok feltá­rására intézkedési tervet, akcióprogramot dolgoztunk ki. Csökkentettük az im­produktív létszámot, a vál­lalati tervezésen már koráb­ban túljutottunk, ennek to­vábbi előnyei reméljük, hat­ványozottan jelentkeznek. Azután gazdaságosabb ener­giafajtákat alkalmazunk, a kereskedelemben fokozzuk reklámtevékenységünket. Reméljük mindezek követ­keztében az idén teljesülnek a terveink. Jónak tartjuk, hogy az előszállításunk most 40 százalékkal nagyobbnak ígérkezik az elmúlt évinél, és ez mindenképpen kedve­zőbb indulási alap. Márpe­dig a közmondás szerint a jó kezdet fél siker. S. J—D. Sz. M.

Next

/
Thumbnails
Contents