Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-11 / 9. szám

1986. JANUÁR 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Történelem és közgondolkodás Hol van az Európán kívüli világ? Munich Jakab álmaitól a jubileumi díszhangversenyig Húszéves a Szolnoki szimfonikus zenekar Ball József Irányításával próbál a zenekar Elsárgult újságlapokon ol­vastam a — mi tagadás, elég regényes — régi históriát, hogy Liszt Ferenc a Tiszán­túlról Szolnokra igyekezett hangversenyezni, de a betyá* rok elfogták a mestert, és csak egy teljes éjszakai zon­gorázás után engedték el. Nem teszem tűzbe keze­met a történet szó szerinti hitelességéért, sőt az egész história egyszerű hírlapi ka­csa. Liszt sajnos nem hang­versenyezett Szolnokon. Ha mégis így lenne, duzzadna Tisza-parti keblem: lám, a mi földijeink már akkor mennyire szerették a ko­moly zenét. De félre az anekdotákkal, szóljunk inkább a közel­múltról, napjainkról, ami­kor már szűkebb hazánkban valóban sokan szeretik az igényes muzsikát, a komoly zenét. Ennek egyik bizonyí­téka, hogy 20 éve szimfoni­kus együttese is van a me­gyének: Szolnoki szimfoni­kus zenekar néven. Először: Beethoven Semmi sincs előzmények nélkül. Az első szolnoki ze­nekart egy Münich Jakab nevű cseh karmester alapí­totta, 1887-ben. A derék cseh muzsikus a Tisza partján ta­nított, s gyerekzenekart szer­vezett. A korabeli újságok hírt adnak — az előzőnél meggyőzőbben — a fúvósze­nekar felvonulásairól. Mü­nich távozása után — pedig szimfonikus zenekart is akart alapítani — a gyer­mekegyüttes feloszlott. S ha azt kérdezné valaki, hogy pl. Beethoven mikor „szólalt” meg először sző­kébb hazánkban? Írásos do­kumentumok szerint teljes estén a nagy zeneköltő ha­lálának 100. évfordulóján. Berényi János karnagy 1927- ben a Megyeháza dísztermé­ben vezényelte a Millénium önképző Dal- és Zeneegylet muzsikásaiból verbuvált al­kalmi szimfonikus zenekart. De már 1904-ben megalakult a Szolnoki Zeneegylet, s a díszünnepségen az itteni születésű világhíresség, Mandel Laura zongorázott. 1907-ben muzsikált az első vonósnégyes a városban, majd az első világháború után Betkowszki Jenő, Breuer Géza, később Ke­mény László neves tanárok szorgalmazására diákzene­karok alakultak. Ezekben az évtizedekben adott hangver­senyt Szolnokon Jan Kube­lik, Szasa Kolbertson, Hu- bay Jenő, valamivel később Dohnányi Ernő és más ne­ves művészek. Az 1930-as évek elején ál­lamilag engedélyezett zene­iskola kezdte meg működé­sét — az első világháború előtt kettő is volt! — Gráber Lajos vezetésével, aki szim­fonikus zenekart is alapí­tott, — sajnos ez is tiszavi­rág-életű volt. Az 1930-as évek végén adtak hírt az újságok a „szolnoki csodagyerek”- ről, Kovács Dénesről, s a Deutch-féle tánciskola zene­karából indult a néhány éve külföldön elhunyt neves hegedűművész, Darvas György karrierje. Születésnap A felszabadulás után, 1947-ben alakult meg a Szol- ioki Szimfonikus Zenekar igyesület. Az első hangver­senyen az Egmont nyitányt j jeles zenepedagógus, Kó- jor Antal vezényelte. Ké- iőbb Bíró Attila vezette az :gyüttest, amely a karmes- er távozása után feloszlott. 2zt követően a szimfonikus :enekar „élesztősének” évei következtek. Az új szolnoki szimfoni­kus zenekar vezetésére egy riss diplomás ifjú zeneta­nár, Báli József kapott meg­bízást. A próbákat a Ságvá- ri Művelődési Központban tartották, majd 1966. január 30-án hangversennyel mu­tatkozott be a zenekar. A hangverseny igen jól sike­rült, a szakkritika elismerő­en írt a fiatal együttesről, — amely a nálunk jól ismert volt kicsinyeskedés, torzsal­kodás — kinek fütyül a ri­gó?! — miatt csak jó egy­éves kényszerszünet után tudott újabb hangversenyt adni. S a fiatal — meg a ta­pasztalt! — zenészekből ál­ló együttes 1967 őszén már szerződést köthetett az Or­szágos Filharmóniával, — pontosabban: az látott „fán- táziát” — s okkal, joggal — a szolnoki muzsikusokban. S itt szakítsuk félbe a kro­nológiát, hiszen méltányta­lan csupán szolnoki muzsi­kusokról szólni. Kétségtelen, hogy az együttes székhelye Szolnokon van — a megyei tanács anyagi támogatásá­val — de a zenészek a me­gye különböző városaiból, zeneiskoláiból verbuválód­tak. A szervezeti keretek kissé bonyolultak, de nem is ez a lényeg. Csak a veze­tő karmester, Báli József függetlenített, a zenekar tag­jai viszont olyan szakkép­zett, máshol főhivatású m'u- zsikusok, akik formailag az „amatőr” együttesben tiszteletdíjért — ez megfele­lő „szolgálat-szám” után jár — muzsikálnak. Tegyük hozzá, az első öt évben ho­norárium nélkül vállalták a próbákat, hangversenyeket. Ráadásul igen mostoha kö­rülmények között: az azóta lebontott Csarnok úti iskola egyik tantermében vasárnap délelőttönként voltak a pró­bák, s olykor esernyőket kellett tenni a kották fölé. Ma már az új Megyei Mű­velődési és Ifjúsági Központ a „hajlékuk”; a névleges gazdájuk viszont a Szigligeti Színház. Az igazsághoz tar­tozik, hogy a jelenlegi pró­batermük is teljességében alkalmatlan a nagy létszámú együttes befogadására. Nyílt titok ma már, hogy a szűk, zárt közegben a zenészek — sajnos! — halláskárosodást is szenvedhetnek! Mindenki „/ól/ár» A zenekar tagjai ma már — mindenféle túlzó, lokál­patrióta „szeretgetés” ellen tiltakozva — elvárják, hogy a végzett munka, a művészi teljesítmény alapján ítéljék meg őket. Repertoárjuk igen gazdag, több mint 200 teljes mű — az operaáriákat s hasonló rövidebb zeneszámokat nem jegyezték fel — a barokk zénétől keadve minden je­lentősebb stíluskorszakból bzármazó művet játszottak már. Körülbelül 30 szimfó­nia szerepelt eddig műso­rukban — Haydntól 11. IVfcí zárttól 6, Beethoventől 7, Schuberttól 3, és más szer­zőktől, — az Országos Fil­harmónia és a közönség igé­nye szerint tudják alakítani előadásaikat. Sokatmondó tény, hogy a koncertiroda egyre sűrűbben küldi Szol­nokra a legnevesebb karmes­tereket, szólistákat. Vezé­nyelte már a szolnoki zene­kart Kóródi András, Hans Reiner Förster (NDK) Wil­fred Koch (NSZK), Gulyás Béla (Svájc). Eino Haipus (Finnország), Liselotte Zeichner (Ausztria). A leg­nevesebb szólisták közül Szenthelyi Miklós, Onczai Csaba, Tusa Erzsébet. Kiss Gyula, Jandó Jenő voltak si­keres szolnoki koncertek vendégművészei. Az együttes nagy megtiszteltetésnek ér­zi, hogy a jövő szerdai ju­bileumi hangversenyen fel­lép Kovács Dénes és Kincses Veronika, s Petrovits Emil vezényli művét, a III. kantátát. „Jó kedvükben" muzsikáinak Felmerül a kérdés: a neves együttes miért nem függetlenített? Nagy kár lenne, mondták többen is! Megmagyarázták, hogy miért: a függetlenített zene­karoknál — tisztelet a kivé­telnek — egy idő után óha­tatlanul „jelentkezik” rutin, majd az unalom. A „szolno­ki” profi zenészek — mert azok! — a jelenlegi szerve­zeti keretek között mentesek a havi 30—31 „szolgálattól” — ez a próba, fellépés stb. — csak 12 szolgálatra kötele­zettek. A zenekar tagjai így „passzióból” muzsikálnak, — némi készpénzért. Báli József szerint a helyzet ideá­lis: azt a koncertszámot, amit elbírnak a „fielvevő- piac”, a megye, szívesen fo­gadja. Koncertszám: ez sem kevés ám! Az első években még csak két, három hang­versenyük volt, az utóbbi tíz évben — átlagban — nem volt kevesebb évente har­mincnál. sőt a közelmúltban már 45—48 hangversenyt is adtak egy-egy esztendőben. Tisztában vannak azzal is, hogy tevékenységük egy ré­sze — s ez nem lebecsülen­dő! — szolgáltatás. Elsősor­ban az ifjúsági hangverse­nyek. De ez is igen nemes misszió, hiszen a hivatásos nagyzenekarok kisebb tele­püléseken — pl. szakmunká­sok és általános iskolások számára — nem vállalnak előadást. Olyan közművelő­dési funkciót is ellát tehát a zenekar, amely az együttes hiányában pótolhatatlan lenne. Okvetlenül szót érdemel a zenekar létének közvetett társadalmi hasznossága is. Az együttesben muzsikáló fiatal zenepedagógusok ugyanis igazi műhelymunka részeseivé válnak, s tapasz­talataikat a zeneoktatásban jól kamatoztathatják. Együtt a zenekarral A most húszéves zenekar­ral együtt erősödött, színese­dett Báli József művész­egyénisége is. Ezt nemcsak karmesteri repertoárja mu­tatja, hanem az elismerő szakkritikák sora, és a kü­lönböző meghívások száma. A zenekarával együtt ven­dégszerepeit Ausztriában, fellépett Finnországban, az NSZK-ban: a közeljövőben Baselben és Nyugat-Berlin- ben lép a karmesteri pulpi­tusra. Tiszai Lajos A történelem és közgon­dolkodás viszonyát, kölcsö­nös egymásra hatását vizs­gálni bonyolult feladat. Ha e kérdéskör egészéről szól­nánk, számba kellene venni mindazokat a tényezőket, melyek történelmünk évez­redes folyamatai és a róla kialakított képünk, hozzá való viszonyunk között lét­rejöttek. Ehelyütt — vállal­va az egyoldalúság és a szubjektív látásmód vitatha- tóságának veszélyét — egyetlen szempontot közelít­sünk meg: korszerű-e törté­nelemszemléletünk, mennyi­re van benne a világtörté­nelmi folyamat egésze? Közgondolkodásunk erő­sen történelmi beállítottsá­gú — és ha azt nézzük, hogy melyik történeti-földrajzi ré­gióról szerzett ismereteink dominálnak benne, hozzáte­lhetjük : természetesen Euró- pa-centrikus. A közvéle­mény történeti érdeklődése, fogékonysága nem a világ- történelem folyamatos egé­sze, összessége iránt nyilvá­nul meg elsősorban, hanem szűkebb hazánk, Közép-kelet Európa, benne Magyaror­szág közelmúltjának olyan korszakaival kapcsolatos, amelyek szoros összefüggés­ben vannak a mai életviszo­nyokkal a szocializmus épí­tésének négy évtizedével. Ez magától értetődő, hiszen a közgondolkodás — a közna­pi tudat természetének meg­felelően — az egész társada­lom mindennapi életét tük­rözi, ezért érdeklődési terü­letétől annál messzebb he­lyezkedhet el egy adott tör­téneti tény, folyamat, minél távolabb van tőle az térben és időben. Ez a következte­tés nem törvényszerűen — csak tendenciaként érvénye­sülhet akkor, ha a jelenkor a távoli múltban nem pél­dázatszerű analógiákat ke­res, nem historizál, hanem Ok-okozati összefüggéseket tár fék Ez azt is jelenti, hogy tör­ténelmi tudatunkban időle­gesen háttéribe szorulhatnak egyes __ a ma eseményei m egértésének szempontjából is fontos — kérdések, míg mások bizonyos időre elő­térbe kerülhetnek. Ez vo­natkozik a történelmi fejlő­dés legáltalánosabb törvény- szerűségeire éppúgy, mint periférikus részletkérdések­re. Az természetesen nem tekinthető nagy hiánynak, ha ez utóbbiak ismeretle­Az MTA Regionális Ku­tatások Központja a Szolnok Megyei Tanács megbízásából 1984—1985-ben alapkutatás jellegű vizsgálatot végzett szűkebb hazánk falvairól. a települések fejlesztési lehe­tőségeiről. A kutatásban részt vett a tiszafüredi szár­mazású dr. Beluszkv Pál kandidátus és dr. Síkos T. Tamás aspiráns is. A vizs­gálatok eredményeiről Szol­nok megye falutíousai cím­mel tanulmányt készítettek, amelyet díjaztak a Debrece­ni Akadémiai Bizottság pá­lyázatán. A kutatás hiánypótló és újszerű vállalkozás volt. Először került sor egy me­gye falvainak olyan ..feltér­képezésére”, amely elemzi a települések közötti kapcso­latokat, a lakosság minden­napos mozgásterét, a helysé­gek infrastruktúráját. Új­szerű volt a vizsgálat abból a szempontból is, hogy egv intézmény kérte a tudomány segítségét munkájához, jelen esetben az új hosszú távú terület- és településfej­lesztési koncepció ki­dolgozásához. Dr. Beluszky Pál és dr. Sikois T. Tamás tanulmánya megbízható jó alapot nvúit a további mun­kához, de hasznos forrás le­het a társadalomtörténeti kutatóknak is. nek. Ha történelemszemléle­tünk Európa-középpontú- ságának megfelelően ennek régmúltját vesszük szemügy­re, megállapíthatjuk: szá­mos olyan terület, korszak, esemény — lényeges folya­mat — van itt is, amelynek nemismerete jelenkorunk politikai eseményeinek meg nem értéséhez vezet. Hogy csak egy példát említsünk: történelmi tudatunk képzelt kontinens-térképén Észak- Európa fehér folt lehet, hi­szen sem régmúltját, sem jelenét nem ismerjük kellő­képpen. Közgondolkodásunk, tör­téneti tudatunk még bizony­talanabb Európából kilépve, pedig a XVI—XVII. század­tól nyert teret — fokozato­san — földrészünk lakóinak tudatában: civilizációjuk csak egy, és nem az egyet­len. A XX. század tudomá­nyos-technikai forradalmá­ban már természetes: együtt és egyidőben nézhetjük egy­mást élni — és harcolni — más-más kontinenseken. De mondhatjuk-e, hogy látjuk is azt, amit már — kitágult világunkban — nézni va­gyunk képesek ? Néhány konkrét példa. Azt hiszem, nem szorul magyarázatra, történeti tudatunkból miért hiányzik Japán történelme. Az ország gazdasági csodáit a hozzáértők igyekeznek az európai kategóriáknak meg­felelően bemutatni, magya­rázni, de a 'köznapi tudat szintjén keveset tudunk mondani arról: hol vannak e hihetetlen gyorsaságú és minőségű fejlődés történel­mi gyökerei. A tőkés világ egyik vezető hatalmává lett Japán és az Amerikai Egye­sült Államok, valamint Eu­rópa mellett a világpolitika döntő súlyú tényezőjévé lép­tek elő a XX. század máso­dik felére az úgynevezett harmadik — negyedik — vi­lág országai —, köztük a gyarmati sorból felszabadult új államalakulatok. Ezek politikai színrelépése — pél­dául az ENSZ-ben —, vagy világgazdasági szerepük gyö­keresen változtatta meg a „földi méretű világrész” jö­vőjéről korábban kialakított elképzeléseiket. Afrika, La- tin-Amerika és a Távol-Ke­let napi eseményei európai — magyar — otthonunkba „költöztek” be, közgondol­kodásunk fontos elemei let­tek anélkül, hogy történel­mi tudatunk jelentőségük­nek megfelelően fogadta vol­A díjazott pályamunka szerzői felsorakoztatják mindazokat a történelmi eseményeket, amelyek hatá­saként alakultak megyénk falvai. A települések jel­lemzői számos területen el­térnek az országos jelensé­gektől. A településméretek differenciáló hatása például kisebb a Jászkunságban, mint az ország többi megyé­jében. így nem jelentkezik élesen a kisfaluprobléma. A megye lélekszámút tekintve legkisebb települése az 556 lakosú Tiszainoka is na­gyobb, mint a hagyományos értelemben vett kisfalu. Az intézmények körzetesítése így nem is volt olyan mér­tékű, mint más megyékben. A tanulmány szerzői négv típusba sorolják megyénk falvait. A települések két­ötödét az úgynevezett „ha­gyományos” falusi szerepkör jellemzi. Szabályos falusi múlttal rendelkeznek. a bennük élő lakosság fog­lalkozási átrétegződése cse­kély, a népesség csökkenése figyelhető meg. E típusba tartozik — többek között — örményes, Kuncsorba, Me- zflhék, Kétpó. A községek egyharmada — köztük Jász­apáti. Jászladány. Jászárok- szállás, Jászszentandrás — a na be e távoli földrészek mai jelenségekhez vezető histó­riai fejlődéstörvényeinek legfontosabb tényeit, a je­lenségek mögötti lényeg megértésének feltételeit. Azért kell az Európán kívüli világot történeti szempont­ból is megismernünk, hogy tudjuk és értsük a nicara- guai forradalmat: a közép­amerikai politikai földmoz­gások kiindulópontjait, ere­dőit, régmúltban gyökere­ző ok-okozati összefüggése­it; hogy legalább lényegi vo­násaiban lássuk azt is: ho­gyan, milyen úton jutott el Chile a fasiszta rendszerig, vagy miért gyakori és ter­mészetes kormányzási forma Latin-Amerikában a katonai diktatúra. Más kontinenst tekintve: milyen gyökerek­ből táplálkozik Líbia forra­dalma és Afrika jelenkori történelmének összes kín­ja: a függetlenség teljessé­gének hiánya, törzsi har­cok, korrupciók, éhezés, faj­gyűlölet — a haladás és a „maradás” minden térség­ben fennálló lehetőségének sajátos pontja? Sorolhatnánk tovább a történelmi fejlődés tudati képének hiányait, de talán elegendő annyit a példákhoz hozzátenni: szemléletválto­zásra van szükség a törté­nelmi folyamatok és a mai világ sokszínűségének jobb megértéséhez. Hitem szerint történelmi tudatunk felépí­tésének, szerkezetének átala­kulására is szükség lenne a mai világról szerzett, és majdan megszerezhető isme­retek korszerűsítésének — a történelem és közgondol­kodás viszonyának tartalmi gazdagítása — érdekében. Nemcsak a történettudo­mánynak kellene Európá­ból kilépnie, de az ember mindennapi tudatának — társadalmi szinten a köz- gondolkodásnak is — még inkább. Olyan kölcsönhatás­ban egymással, ahogy Ágh Attila fogalmazta meg: „a közgondolkodás sohasem helyettesítheti az elméleti tudatot, nem válhat rendsze­rezett társadalomismeret le­téteményesévé. de leleplez­heti. defetisizálhatja annak az élettől való elszakított vonásait, és sajátos történel­mi helyzetekben komoly kézé deményező szerepet tölthet be az új realitások felé való orientálásban”. Bálint Judit közepes falvak csoportjába tartozik. Legfőbb jellemző­jük, hogy a lakosság „ve­gyes” foglalkoztatottságé. A keresők mintegy kétötöde- fele ingázó. A harmadik tí­pusba 11 községet soroltak a szerzők. Többek között Fegyvernek, Kenderes; Ti- szaföldvár tartozik ebbe a csoportba. Ezeken a telepü­léseken erősek az agrárfalu­si múlt emlékei, de az infra­struktúrán, az intézményhá­lózatokon kimutatható az „urbanizálódás”. Úgyneve­zett lakóövi falvaknak neve­zi ezeket a településeket a szakirodalom. S végül rj, ne­gyedik típus a városiasodó községek, mint például a sajátságos helyzetű Martfű, amelyek több-kevesebb vá­rosi szerepkörrel rendelkez­nek. A tanulmány elkészü­lése óta — az ebbe a cso­portba sorolt — Kunszent- mártont várossá nyilvání­tották. Dr. Beluszky Pál és dr. Síkos T. Tamás részletesen jellemzi is a különböző tí­pusba sorolt települések in­frastruktúráját. demográfiai jellemzőit, a lakosság élet­módját. Így válik teljessé a „térkép” az olvasó előtt a megye falvairól. községeink lakóinak életéről, munkájá­ról, gondjairól. — tg — DÍJNYERTES TANULMÁNY Szolnok megye falutípusai \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents