Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-30 / 25. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JANUÁR 30. Gyászhfr - köszönetnyilvánítások Értesítem a rokonokat, Is­merősöket, hogy felejthetet­len feleségem, BODi sAndorns ssandaszOlOsi lakos elhunyt. Temetése f. hó 11-én 12.30 órakor lesz a szolnoki Mun- kásör úti temetőben. Gyá­szoló család, szandaszölős, Kiss J. út SS. A gyászoló család kOszönetet mond a Szolnok Megyei Pol­gári Védelmi Parancsnokság­nak, a Szolnok Megyei Had­kiegészítő és Területvédelmi Parancsnokságnak, a Mező­túrt Várost Polgári védelmi Tflrzsparancsnokságnak, a Mezőtúri Városi Tanácsnak, valamint az intézmények, vállalatok vezetőinek és dol­gozóinak, s mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek, akik szeretett férjemet, édes­apámat, BEDE BELÁT a MezOtúrl Városi Polgári Védelmi TOrzsparancsnokság nyugállományú tOrzsparancs- nokát utolsó útjára elkísér­ték, emlékét OrzO, együtt­érző megemlékezésükkel osz­toztak bánatunkban. A gyá­szoló család, Mezőtúr. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, Jó szomszédoknak, Jó IsmerOsOknek, az OTP, az MNB Jászberényi fiók dolgo­zóinak, a posta megyei és helyi kollektívájának, akik szeretett férjem, édesapánk, ID. GUTÁI ANTAL temetésén részt vettek, virá­gaikkal, koszorúikkal fájdal­munkat enyhíteni Igyekeztek. Szerető felesége és a gyá­szoló család. Fájó szívvel mondunk kö­szönetét a kedves rokonok­nak, Ismerősöknek, Jó szom­szédoknak, mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem, édesanyánk, nagymamánk, KISS GABORNE született Márkus Erzsébet te­metésén részt vettelk, sírjá­ra virágot, koszorút helyez­tek el, vagy Írásban mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló család, Tt- saaföldvár. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett fele­ségem, édesanyánk, nagyma­mánk, dédmamánk, 1GRICZI GABORNE T. Nagy Erzsébet temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétük kifejezésével fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyá­szoló család, Kisújszállás. INGATLAN ELADÓ 1343 négy­zetméter (373 négy­szögöl) szőlő. jól termő gyümölcsfák­kal. Tiszaföldvárv— Homok Aranyhe­gyen. Érdeklődni lehet munkanapokon 7.30-tól 16.30 óráig Szolnok 11-100 tele­fonon. (733) SZOLNOK. Bercsényi út elején, szervezés alatt álló társasház­ban a 3. emelet -f tetötérben egy db 120 négyzetméteres, és a földszinten 1 db 37 négyzetméteres gar­zonlakás még le­köthető. Szolnokon, az Ottörő utcában 5—6 db nagy méretű lakás építésére al­kalmas Ingatlan el­adó. Szolnokon, a József Attila úton családi ház, társas- ház építésére is megfelelő, eladó. Szolnokon, a Kalász utcában 200 négy­szögöl Ingatlan tár- gasházépltők részére eladó. Szolnokon, a Csokonai úton 330 négyszögöl nagyságú terület, két család részére Is megfelelő méretű, összkomfor­tos házzal eladó. Rákóczlfalva köz­pontjában nagy te­rületű ingatlan négy­lakásos sorház épí­tésére eladó. Szol­nok. József Attila úton levő. leválasz­tott, kis kerttel ren­delkező családi ház­részemet elcserél­ném belvárosi, kis méretű, klskertes családi házra. Ér­deklődni lehet: Szol­nok, Sólyom út l. bz. alatt naponta 7—10 óra között, szombat, vasárnap kivételével. (513) ELADÓ Öcsöd köz­pontjában 360 négy­szögöl telken csalá­di ház, 2 szoba, konyha, üzlethelyi­ség és nagy gazda­sági épületek. Ér­deklődni : özv. Rác? Ferencné. Öcsöd. Táncsics M. út 1. C88» ______________ T ISZAPÜSPÖKI- BEN eladó hétvégi ház — kétszobás, kazánfűtéses, für­dőszobában villany­bojler és 300 négy­szögöl portával, azonnal beköltözhe­tően. Viz klnt-bent. ..Sürgős eladás” Jel­igére a szolnoki hirdetőbe. (H. 133) 2 szoba, konyha, fürdőszobás. kertes családi ház eladó Szolnok. Száva út 18/1. (679) CSALOGÁNY út 3. szám alatti ház el­adó. Érdeklődni Szolnok. Száva út 16/1. (678) 600 négyszögöl hob­bikért kis épülettel olcsón eladó. Érdek­lődni: Szolnok, Már­tírok út 45/a. (837) CSERKESZÖLO bel­területén szoba, konyhás családi ház 40o négyszögöl te­lekkel áron alul el­adó. Érdeklődni: Cserkésző lő. Bem út 0. (384) _______________ K ARCAG, Temető út 23. kis családi ház ház sürgősen eladó. (920) CSALÁDI ház 600 négyszögöl telekkel Rákóczifalva, Vö­rös Hadsereg út 77. szám alatt. Érdek­lődni lehet egész nap. Kelemen Bélá­nál. (637)_____________ KÖLTÖZÉS miatt sürgősen eladő Kar­cag, Honvéd út 9. számú családi ház. 322 négyszögöl te­lekkel. sok alsóén Il­lettel. Érdeklődni le­het: szombat. va­sárnap a fenti el­men. (529) 66 mJ-es kétszobás, tehermentes társas­házi lakás eladó. Ér­deklődni : 17 óra után, Szolnok. Cso­konai út 3B. IV/10. (695)__________________ S ZOLNOK, Kertvá­ros központjában nagy családi ház. nagy telekkel, mel­léképületekkel eladó. Ajánlatokat „gázbe­vezetés folyamat­ban" jeligére a kl- adóba kérem. (291) TISZAJENÖ. Vasút út 94. számú telek olcsón eladó. Érdek­lődni Szolnok. Attl- la út 20. (715) KISÜJSZALLA- SON. a Felszabadu­lás úton. tetőtér-be- épltéses ú1 lakó- eladók. Érdeklődni lehet: az OTP kis­újszállási fiókiánál. (370)__________________ T ISZA VARKONY, Endre kir. út 73. sz. alatti családi ház sürgősen eladó. Ér- deüclődni: Tarkó István, Tiszavár- kony, Endre kir. út 73. (982)______________ 4 lakásos társasház­ban 53 m’-es, két­szobás lakás garázs- zsal, kerttel, teher­mentesen eladó. Jászberény. Móra F. út 2. Telefon: 12- 492, 17 óra után. (698)__________________ JÁSZBERÉNY, Al­kotmány út 14. alatt ház eladó. Érdeklőd­ni lehet: Huszár út 2/a. (991)_____________ TETŐTÉR-BEÉPÍ­TÉSŰ. gázfűtéses családi ház eladó. Érdeklődni 16 óra után Szolnok, Ék út 19. szombat, va­sárnap egész ' nap. (909)__________________ K ERESEK megvétel­re vagy cserére 3 vagy 2,5 szobás la­kást. Szolnok, Cso­konai út 23. III/3. du. 18—20 óráig. (929)___________________ SZOLNOK belváro­sában eladó 3« m>- es lakás készpén­zért. Érdeklődni: Szolnok, Kun B. kxt. 5. VII/2. este 8 óra után. (930) 4 szobás, összkom­fortos, központi fű- téses családi ház el­adó. Jászberény, Bercsényi út 68. (907) MÁSFÉL szobás, összkomfortos, gáz­fűtéses házrész ga­rázzsal eladó. Szol­nok, Bástya út 9 (59) ________ Ü DÜLŐNEK is al­kalmas ház nagy kerttel eladó. Bo­gács, Kossuth u. 24. Érdeklődni: 26. szám alatt vagv Karcag, püspökladányi út 74. (H. 149)_______________ C SALÁDI ház el­adó. Jászberény, Ságvári Endre út 6. (903) ZAGYVARÉKASON, az állomási részén 350 négyszögöl építé­si teleik sürgősen el­adó. Víz, villany 5 m-re. Érdeklődni: Szolnok, Mártírok u. 24. T/3. 17—18 óra között. (H. 167) SZOLNOK központ­jában levő másfél szobás házrész el­adó. Érdeklődni a helyszínen; Koszorú út 9. (H. 168)________ A BONYBAN szoba- konyhás ház 360 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni Szolnok, Alma út 35/a. 17 óra után. (H. 160)______________ C IBAKHAZA. Hu­nyadi út 1. sz. alatti 3 szoba, fürdőszoba, pince, gazdasági épület eladó. Érdek­lődni a helyszínen szombaton, a hét többi napján Nagy­rév. Árpád u. 45. szám alatt. (H. 170) KÉT ház eladó 600 négyszögöl telekkel. Hétvégi háznak is alkalmas. Hunyad- íalva, Petőfi út 18. (H. 173)_______________ H AROMSZOBAS la­kás áron alul sürgő­sen eladó azonnal beköltözhetően. Szol­nok, Tompa M. u. 1. fsz. 3. Érdeklődni: naponta 17 óra után szombat, va­sárnap egész nan. (OTP-tartozás 70 ezer Ft.) (H. 177) 2,6 szobás, családi ház 200 négyszögöl telekkel (nagy Istál­lóval és ólakkal) áron alul eladó. Megtekinthető csak szombatonként 9—12 óráig. Szolnok, Cse­rép út 7. sz. (új víztorony mögött.) (H. 1781 ________________ K ÉT család keres egymáshoz közel családi ház építésé­re alkalmas telket. Minden megoldás érdekel. „Építkezés” Jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 180) JÁSZBERÉNYBEN. Hold út 6. alatt két szoba, komfortos családi ház kp.-ért eladó. Érdeklődni a helyszínen. Ilonká- né. (788)______________ J ÁSZBERÉNYBEN új. eltoltszintes ház garázzsal, műhely- lyel eladó. Tetőtér beépíthető. Eperfa út 2/a. (789)_________ VÁROSKÖZPONT­JÁHOZ közel, bővít­hető kis családi ház eladó. Jászberény, Róka út a- (791)___ H AROMSZOBAS. összkomfortos csalá­di ház eladó. Kar­cag, Varró út 22/a. Eladó egyéb ingóság is. Érdeklődni: feb­ruár l-től minden szombat-vasárnap 8 órától 16 óráig. (817) RÁKÓCZIT AL VAN, Bartók Béla 65. alatt összkomfortos ház Istállókkal eladó. J823)__________________ S ZOLNOK területén kb. 200 négyszögöl beépíthető telket vásárolnék, ahol gázbekötés lehetsé­ges. Ajánlatot a 18-188-as telefon­számra kérem. 17 óra után. (830) RAKŐCZIFALVAN beépítésre Is alkal­mas zártkert eladó. Levélcím: Martfű. Ifjúság út 11. 3/10. (897) ELADÓ Szolnok, Strand út 117. Holt­Tisza-parton 200 négyszögöl hobbite­lek faházzal, pincé­vel, termő gyü­mölcsfákkal. villany van. Érdeklődni: Szolnok, Vörös Csil­lag út 66. 1/4. vagy 14-321 telefonon 18 óra után. (909) 487 négyszögöl zárt­kerti szőlő, szorgal­mi úttal Cibakházán, Bánom-szőlőben el­adó. Érdeklődni: Szolnok, Arany J. út 18. szám alatt I/5-ös szobában. (1U7)__________________ TISZAFÖLDVÄR, Móricz Zs. út 5. sz. alatti két és fél szobás, összkomfor­tos családi ház üz­lethelyiséggel, ipari árammal, műhellyel, gazdasági épületek­kel eladó. Érdeklőd­ni lehet minden nap. (1116)_____________________ T ISZAFÖLDVAR központjában 120 m’-es, két családnak Is megfelelő. össz­komfortos családi ház olcsón, OTP-n, tanácson keresztül Is eladó. Nagyvállalat­nak, kisiparosnak. kiskereskedőnek, hosszabb időre ki­adó. Szolnoki csere is érdekel. Garam- szeg Anna, Bajcsy 46. (1115)_________ E LADÓ azonnal be­költözhető kétszo­bás családi ház mel­léképületekkel, fize­tési kedvezménnyel Is. Szolnok, Fürj u. 5. (1119) ____________ H OMOK, Ovirághegy I. 43. előtti 430 négy­szögöl építési telek, kevés szőlővel sür­gősen eladó. Érdek­lődni: Martfű, Móra Ferenc út 27. sz. (1114)__________________ TELEK eladó Tisza- földvár, P. Nagy Gá­bor 56. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Körösi Cs. 78/a. alatt, egész nap. (1113)__________ E LADÓ beköltözhe­tő családi ház Tö- rökszentmlklós, Kos­suth út 2M. szám alatt pincével, nagy méretű mellékhelyi­ségek, állattartásra alkalmas épületek, nagy telek, közmű­vesített. hőtárolós fűtés, Ipari áram van. Érdeklődni: Szécsi Imre, Török- szentmlklós, Hársfás út 3. (HOT)_________ S ZOLNOKON. Ko­lozsvári út 32. III/14. szám alatti, másfél szobás, 43 m’-es, OTP-s lakás kp. J- OTP-átvállalással el­adó. Érdeklődni: minden nap 9—18 óráig. (1106)________ K ÉT és fél szobás családi ház azonnali beköltözéssel sürgő­sen eladó. Tisza­földvár, Vásártér út 72/a. (1095) __________ E I.ADÖ 440 négv- szögöles zártkert Jászberényben. Ér­deklődni: Jászfelső- szenteyörgy, fő út 76. (1091)____________ K UNSZENTMAR- TON. Bajcsy-Zsi- llnszky út 30. számú ház azonnali befcöl - tözéssel eladó. (1099) JASZBFRÉNYBEN. a nagykátai ország­út mellett 6. dűlőben Grósz fogorvos:: ű- féle szőlő termő gyü­mölcsfákkal. 32 sor. soronként és oász- tánként is eladó. Kunyhó, kút. vil­lany van. Érdeklőd­ni levélben Bakonvi- né Dékánv Éva. Bu­dapest 1126, Böször­ményi út 42. 1/2. (320) __________________ J ÁSZBERÉNY bel­városában 4 szobás, összkomfortos, csa­ládi ház eladó, tár- sasházépitési lehető­séggel. Mészárosné. Táncsics út 10. (10300 JASZBER ÉNYBEN. Fürst Sándor utcá­ban 342 négyszögöl telek eladó. Érdek­lődni lehet: Szarka út 20. alatt (10291 BESENYSZÖGÖN, a Vásártér út 4. szám alatti családi ház melléképületekkel, beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: le­het szombatonként a helyszínen. Egyéb időben Szolnokon, Mátyás kir. út 5. fsz. 2. szám alatt. (1006)_________________ T ÖRÖKSZENTMIK- LÓS. Kossuth tér 3. III/ll. szám alatti kétszobás lakás őszi költözéssel. magas OTP-vel sürgősen el­adó. Érdeklődni egész nap. (1005) CSALÁDI ház eladó Karcag. Hajnal út 13. (984) NAGYIVAN. Jókai Mór út 24. szám alatti, 3 szobás, kom­fortos lakóház el­adó. Érdeklődni a helyszínen. (9421 TÖRÖKSZENTMIK- LOSON, a városhoz, közel, közvetlen mű- út mellett nagy ta­nya 900 négyszögöl telekkel 20 db jó­szágra való istálló, sok akácfa, gyü­mölcsfa, villany, víz van. Haláleset miatt eladó. Cím: özv. Molnár Pálné, Tü- rökszentmiklós, Ka- rancs dűlő 5. (969) 4 szobás, tetőtér-be- építéses, gázfűtéses családi ház eladó vagy szolnoki 2 vagy 3 szobás lakásra cse­rélhető. Törökszent- miklós. Templom út 17. (965) ______________ T ORÖKSZENTMIK- LOS, Rózsa Ferenc 3. sz. alatti két szo­ba, összkomfortos, központi fűtéses, kertes csaláll ház naev melléképülettel eladó. Állattartásra előnyös. Érdeklődni egész nap. (904) GÉPJÁRMŰ UB-s 1200-as Zsiguli kifogástalan állapot­ban eladó. Friss mű­szakival, Kenderes, Honvéd út 6. (90B) FELÚJÍTOTT Wart­burg, átíratható, 5 hónapos, eladó. Irányár: 95 003 Ft. Érdeklődni: Szol­nok, Ságvári krt. 35. 1/1. (940)___________ C U-s Ford Escort 1100-as, egyéves mű­szakival eladó. Kis­újszállás, Lomb út 6. (320) ______________ H OMLOKHAKODO- VAL felszerelt, jó állapotban levő 50-es MTz eladó. Kakó Gyula, Abádszalók, Jókai 2. (827)_____ U H-s Lada eladó ’89. novemberig vizsgáz­tatva. Tiszapüspöki, Lenin út 96. Ifj. Molnár József. (H. 148)____________________ MEGKÍMÉLT Dácia 1310 és KF friss mű­szakival eladó, sza­bó Lajos, Abádsza­lók, Alkotmány út 61/1, (797) ____________ 2 éves csukott Zsuk 15 OOO km-rel eladó. Érdeklődni: hétköz­nap 16 óra után. il­letve szombat, va­sárnap egész nap. Jászfényszaru. Kos- suth út 77. (522) PN frsz-ú Wartburg de Luxe 1988-ig vizsgáztatva eladő. Heves. Egri út 12. 600-as nyitott tetős Fiat lejárt műszaki­vaj és UH írsz. S 100-as Skoda lejárt műszakival eladó. Érdeklődni Rákóczi­falva, Vörös Hadse- reg út 121. (H. 171) ZLL 6—8 tonnás — áprilisig műszakizva eladó, vagy kisebb­re cserélném. Hu- nyadfalva, Petőfi út 18. (H. 174)__________ T O Polski Fiat 1500- as 1987-ig vizsgáztat­va és Wartburg le­járt műszakival el­adó. Csere is érde­kel. Hunyadfalva, Petőfi út 18. (H. 175) ELADÓ DT 75 RSZ 4-es panorámás lánctalpas erőgép újszerű állapotban, DT 54-es lánctalpas hidraulikával, 100%- os alkatrész-után­pótlással, MTz 50-es traktor UNHZ 500-as rakodógép, K 25-ös Zetor alkatrészeivel + motorblokk, P 21-es Pannónia ere­deti állapotban. Ér­deklődni csak sze­mélyesen 5340 Kun­hegyes, Kolbászszék 18 /a. Csorna Dániel. (H. 179) _______________ CR-es Wartburg le­járt műszakival, üzemképes állapot­ban eladó. Érdek­lődni : s/.nmbat-va­sárnan Jászberény, Kerékgyártó út 28. (902) __________________ J O állapotban levő 1961-es évjáratú Tra­bant Combi eladó. Érdeklődni lehet na­ponta 16 óra után, szombaton és vasár­nap egész nap. Tö- rökszentmiklós. Dió- fa út 35. Bóka. (912) NÉGYKEREKŰ kis traktor kormány­művel ellátott fél­kész utánfutóval el­adó. Érdeklődni: Tö- rökszertmiklós, Kos- suth KM. (813) ELADŐ 650 cxn3-es, felújított. érvényes műszakival, új gu­mikkal ellátott Urál oMalkocsis motorke­rékpár. Érdeklődni: Nagyrév, Menvóra telep. özv. Csokány Jánosné. (1112) TB írsz. 1200-as La­da első kézből sür­gősen eladó. Tószeg. Attila út 56. Kass Sándor. (1016) _______ 5 éves Trabant Com­bi eladó. Mattye- sovszky. Szolnok. Orosz Gy. út 13.1/4. (1015) ELADÓ jó állapot­ban levő, 40 mázsáig bíró' gumis k»es‘, iovasszánkó. lószer­számok. Alig hasz­nált teatűzhely, két- aknás kályha, két műbőr fotel. Szol­nok, Tóth Bucsoki út 13. Juhász (Land­ler J. útról nyílik.) (1105)________ M EGBONTOTT után­futó forgalmival 6000 Ft és Opelból átala­kított furgon eladó félkész állapotban 7000 Ft. Jászberény, Bajnok út 62. (10S9) FRISS műszakival Ifa, billenős, eladó. Fülöp István, Jász­berény, Vasvári Pál út 5. (Káposztás­kart). (1087)_________ 5 tonnás billenős pótkocsi vizsgára fel­készítve és 100 má­zsa széna eladó. Ti­szafüred, Arany Já­nos 20. (1042.)________ HIDRAULIKUS, egyhengeres kerti traktor ekével és kocsival eladó. Su- sányl János, János- hlda, Bem József út 18. Érdeklődni: egész nap. (1026)__________ S KODA 1000-es ér­vényes műszakival, üzemképtelen, bon­tásra Is eladó. Jász­berény, Lehel vezér tér 10. 17 óra után. (1025)________________ H ÁROMSZÖGRE vizsgázott jó álla­potban levő K 25-ös traktor 500-as hid­raulikára szerelt Bzalagijárösszel el­adó. Jászszentand- rás. Munkácsy út 16. 0023)__________________ F RISSEN műszaki­zott Wartburg meg­kímélt állapotban, reális áron eladó. Nagy Imre, 5310 Kis­újszállás, posta. (1018)_________________ 105 S Skoda eladó. Szolnok, Csokonai út 28. (1007)____________ 4 éves B 1000-es TR/ LK zárt dobozos Barkas friss műsza­kival eladó. vagy megegyezéssel 3 éves Ladára cserél­hető. Törökszemt- mlklős, Május 1. út 55/a. ___(963)__________ 5 100-as Skoda le­járt műszakival, üzemképes állapot­ban eladó. Érdek­lődni: hétvégén. Abádszalók. Madách út 13. (895) adas-vétel ELADOK: könyv­szekrény, vitrines té­vészekrény, ková­csoltvas virágtartók és asztal, középsző­nyegek. összekötő szőnyegek, valamint babakocsik. Szolnok. Orosz Gy. út 38. fsz. 2. (H. 160)____________ C IPÉSZIPARI stop- pológépet vennék. Ajánlatot kérek Csi­kós Lajos, Abádsza­lók, Vörös Hadsereg 27. (884)______________ J O állapotban levő konyhaszekrény el­adó. Karcag, Nap u. 2. (916) ____________ 6 50-ea elektromos keltetőgép eladó. Heves, Egri út 12. (924)________________ 2 db rokkantkocsi (utcai és szobai hasz­nálatra) eladó. Ér­deklődni : 17 órától, Kisújszállás, Nyár út 14. Tamásiné. (903) __________________ A MATI dobfelszere­lés eladó. Érdeklőd­ni : Törökszentmik- lós. Vörösmarty út 39. (879)___________ V ÁMKEZELI” 67 om képátmérőjű Blau- pont színes tv 6 hó­napos alkatrész-ga­ranciával eladó. Jászberény. Béke út 31. 17 óra után. (584) Öj dlsco-felvéteJeim rendkívül olcsón 50 Ft/óra, eladók. Ben- csllc István. 5331 Kenderes, Kunhe- gyesl út 19. (767) EGY magyar-tarka btkaiborjú eladó. Ci­bakháza, Bánom- szőlő I. út 9. Nád- udvarl. (H. 146) 2—3000 db csirke ete­tésére alkalmas lán­cos önetető 220 vol­tos motorral eladó. Karcag, püspökladá- n yl út 74. (H. 143) BERNÁTHEGYI és palotapincsi kisku­tyák eladók. Ka­nokkal fedeztetést vállalok. Medve. Jászberény, Nép­hadsereg ____út __59. N APOS. előnevelt csibe kapható és elő­jegyezhető. fehér húshibrid, vörös Fl­es. lengvárl István- né. 2740 Abony, Csi- ky G. 22. (13572) GÁZOSÍTÁS miatt eladó simplex 01 tío’csú 20 00o kcat-ás, széntüzelésű, 3 télen használt kazán. Szolnok. Körte út 73. (H. 185) SZÉCHENYI lakóte­lepi, VI. emeleti, 3 szobás, étkezős la­kásomat OTP-átvál- lalással eladnám, vagy szolnoki, 3 szo­bás, összkomfortos családi házra cse­rélném. Ajánlatokat „Napsugár” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérek. (H. 181) VÁGNI való tyúkok kaphatók. Szolnok, Pálma út 12. Sehef- tslk telep. (H, 131) CHAMPION apától, kitűnő anyától 12 hetes, csíkos dog szuka és egy 2 éves csíkos szuka eladő. Szilágyi Sándor, Törökszentmiklós, Eötvös út 8. (812) 2 db faragott antik éjjeliszekrény el­adó. Kisújszállás, Dózsa György út 107, (818) _____________ F OXTERRIER kis­kutyák kaphatók, Kisújszállás, Katyu­sa út 3. (819)_______ JO minőségű bálá­zott széna és HTF 01-es íejögép eladó. Tóth Gyula. Tisza­füred. Óbuda út 22/a. (1111)_________________ 2 db választott üsző és egy bika eladó. Törökszentmiklós, Szabadsajtó 33. (1104) MAGYAR óriás szür­ke és fehér nyulak Itíaphatók egész év­ben. Molnár András. Kunhegyes. Kákát út 1. (1097)__________ 50 mázsa jó minősé­gű réti széna eladő. Velkei Dezsőné, Por- telek 118. (1031) TETRA SL tojóhib­rid iérce 1000 db 4—5 hetes eladó. Jász­berény. Lövész út 1. (10284_________________ S ZIKVlZKÉSZlTÖ gépet vásárolnék tartozékokkal együtt. Mészáros István, Jászberény. Kórház út 38. (1027)________ 7 hónapos vemhes üsző és egy alig használt Simson Swalbe eladó. Jász­telek. Vörös Hadse- reg út 2. (1024) 48 K—S, vámkezelt ZX spectrum sze­mélyi számítógép el­adó. Vörös, Szolnok, (Bajosy-Zs. út 16. Vni/48. (1020)_______ E GYÉVES Rubin—C 202-es tip. színes tv eladó. Érdeklődni lehet: Tószeg, Arany J. út 14. szám alatt. (1017)__________________ NÉMETJUHÁSZ kö­lyökkutyák kapha­tók. elől egyezhetek. Hector Vd. Plati- mln KI-s győztes kantól KI-s kitűnő szukától. Patkós Tstván. 5461 Homok. Bánvai K. út 29. (1008)__________________ COMMODORE MPS 803 Matrix Pinter eladó. Bizományin keresztül Is. Benő József. Tószeg, D6- zsa Gy. út 6. (1004) KUNMADARASON ! db 2 éves és 1 db 3 éves kanoacsikő eladó. Móricz Zs. 26. (083)__________________ l iOO kéve kukorica­szár eladő. Török- szentmiklós. Kun Béla út 25. (967) _______EGYÉB_______ M INDENNEMŰ bi­tuminös tető Javítá­sát és új bitulax tetőszigetelés készí­tését rövid átfutási Idővel, garanciával vállaljuk közületek- nek is. Építőipari GMK Szeghalom. Pf.: 88. 5520. Telex: 63516. telefon: 118. (H. 784) KÖTETLEN, megbíz­ható női munkaerőt autószerelő műhe­lyembe felveszek. Jogosítvánnyal ren­delkezők előnyben. Szállás megoldható. Kenderes. Petőfi út 32. (664)______________ M ATEMATIKA, fizi­ka korrepetálást, fel­vételire előkészítést vállalok. Szolnok, Jósika út 9. 1/6. (340)__________________ S ZOLNOKON, Al- csiszigeten, 6-n* autóbusz végállomá­sánál üres szántó- terület kiadó. Ér­deklődni: Szolnok. Vágó B. út 20. (H. 164)___________________ H ASZNÄLTCIKK- kereskedésemben ál­landóan kapható csatos bakancs (sur­ranó) minden méret­ben, minőségtől füg­gően 100 Ft, 250 Ft plusz csomagolási, szállítási költség. 1 pár költsége 80 Ft. 4 pár költsége ma­ximum 120 Ft. Ér­demes egy csomag­ban többet rendelni. Félcipő 15o Ft, mun­kásnadrág 250 Ft. kertésznadrág 300 Ft. Baracskainé használtcikk-keres- kedő, 2060 Bicske. Deák F. u. 53. kedd szünnap. (1034) KERESEK olyan szolnoki nőt vagy férfit, akinek szük­sége volna délelőt­tönként gondozóra vagy segítőtársra. Egyedülálló 50 éve® nő vagyok. „Segít­séggel könnyebb” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 166) MŰHELY céljára 20 m3 körüli helyiséget bérelnék. „Kötődé” Jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 172) MATEMATIKÁBÓL közép- és általános iskolások korrepetá­lását vállalom. Szol­nok, Barta I. út 7. 11/19. (64) ____________ S ZOLNOK és kör­nyékén elhelyezked­nék új Aró teher­gépkocsimmal vál­lalatnál, gmk-nál vagy magánsze­mélynél főállásban vagy mellékfoglal­kozásban. „Minden megoldás érdeke!” jeligére a török­szentmiklósi tv-szer­vlzbe. (361)__________ D IVATÁRU üzle­temben nagy válasz­tókban kaphatók gyászruhák és ki­egészítők, valamint alkalmi és kismama­ruhák Szolnokon, a haromfipiao udva­rán, sólyom út 3­(845)__________________ T ÁRGYALÓKÉPES, telefonos, otthonülő nyugdíjas műszaki értelmiségi keres in­duló vállalkozást. „Elektromérnök” jeligére a kiadóba. (1118)_________________ T ISZAFÜREDEN. Táncsics út 3. szám alatt háromszobás családi ház kiadó. Érdeklődni lehet: Baross út 20. 6z. (1071)_____________ I PARI és háztartási varrógépek és sza­bászat! gépek javí­tását, felújítását vállalom közületek- nek Is. Nyitva: 8‘—17 szombat 8—12-ig. Kiss varrógépműsze­rész, Szolnok, Virág János út 7. (1009) 55 m3 helyiség rak­tárnak vagy műhely­nek kiadó. Török­szentmiklós. Somo­gyi út 3. Ugyanott 260 négyszögöl hob­bi is eladó. (968) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM két­szobás, ebédlős, összkomfortos, ta­nácsi lakásomat, házfelügyelői lakás­ra. „Március" jel­igére a szolnoki hirdetőbe. (H. 182) KÉT szoba + étke­zős, 58 négyzetméte­res, tanácsi lakáso­mat, két garzonra cserélném. „Május” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 159) ELCSERÉLNÉM 58 négyzetméteres, 3 6zoba -F étkezős, ta­nácsi lakásomat, szegedi, pécsi, mis­kolci, dunaújvárosi, egri cserék érdekel­nek. „Április” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. (H. 161) ELCSERÉLNÉM vagy eladnám OTP-s, kertes, 2 szoba, ét­kezős, összkomfor­tos, központi fűté- sas házamat 2 vagy 2% szobás, étkezős lakásra. Szolnok, Vi- rág út 7. (10.14) ELADNÁM vagy el­cserélném 2 szoba, fürdőszobás lakóhá­zamat 600 négyszög­öl telken. Megte­kinthető bármikor, Szolnok, Szilvás út 7. szám alatt. (1010) HÁZASSÁG 34 éves, 169 cm ma­gas, káros szenve­délyektől mentes, független szakmun­kás fiatalember meg- lsmerkedre hozzáil­lő, független nővel házasság céljából. Egy gyermek nem akadály. Lakás van. Az anyagiak rende­zettek. Fényképes levelek előnyben. „Szolnok 955” Jel­igére a kiadóba. (837)________________ M EGISMERKED­NÉK, kölcsönös szimpátia esetén há­zasság céljából, In­telligens férfival 28 éves korig. 166/22 éves, barna, admi­nisztratív munka­körben dolgozó lány vagyok. Fényképes leveleket: „Megér­tés” jeligére a Jász­berényi szerkesztő- ségbe kérek. (801) 24 éves, egyetemet végzett lány megis­merkedne hozzáillő fiatalemberrel. Szim­pátia esetén házas­ság lehetséges. „Vár­lak 663” jeligére a kiadóba. (829)_______ K ÖZÉPKORÚ, ma­gas fiatalember tár­saság hiányában megismerkedne 30 éves korig elvált asszonnyal vagy lánnyal házasság céljából. Egy-két gyermek nem aka­dály. „őszirózsa 981" jeligére a kiadóba. Fényképes levélre válaszolok. (1110) 38 éves, 176 cm ma­gas, elvált férfi meg­ismerkedne korban hozzáillő hölggyel házasság céljából. Lakás, kocsi van. Egy gyermek nem akadály. „Remény" jeligére a jászberé­nyi szerkesztőségbe. (1032)_________________ 2 9 ,/l7o szakmunkás vidéki házzal ren­delkező, elvált férfi, 5 éves kislányával keresi melegszívű, csinos lány vagy el­vált asszony Isme­retségét házasság céliából. Egy gyer­mek nem akadály. Minden fényképe« levélre válaszolok. „Várunk 86" jeligé­re a kiadóba. (1022) " --------V D olgozókat alkalmazunk V -ZZZ/ Karbantartó munkakörbe he­lyettesítőt, valamint félmüsza- kos kertészt keresünk. Bartók Béla Zeneiskola Szolnok, Réz Út 1. (934) Szolnok Megye! Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat karcagi körzeti üzeme felvételre keres gyakorlattal rendelkező műszaki ügyintézőt, technikumi (gép­ipari vagy elektro-) végzettség­gel, vagy kezdőt műszaki fő­iskolai végzettséggel. Főrak­tárost középiskolai végzett­séggel és szakirányú gya­korlattal, lehetőleg szaktanfo­lyami végzettséggel, villanysze­relőt szakirányú gyakorlattal. Fizetés: a kollektiv szerződés előírásai szerint. jelentkezés: Karcag, Vasút út 99. sz. alatt a körzeti üzemvezetőnél. (1092) Egészségügyi fertőtlenítő szak­munkásokat ég segédmunkáso­kat, valamint tűzoltókészüléket iavító részlegünkhöz saját gép­kocsival rendelkező ellenőrt fel­veszünk. Jelentkezni lehet az Afész ipari vállalkozójánál. Szol­nok, Sziglíget út 2. emeleti szo­bában. (1083) Sok szabadidővel rendelkező fiatalember munkát vállal. „Jo­gosítvány»» Jeligére a szolnoki hirdetőbe. (II. 176) Szakképzett bolti eladókat ét pénztárosokat felveszünk. je­lentkezni lehet a Barátság ABC- áruház vezetőjénél, Szolnok, Bajcsy-Zs. út 6. sz. alatt. (1084) A Geodéziai és Térképészeti Vállalat szakirányú (egyetemi, főiskolai), valamint középisko­lai végzettséggel rendelkező fia­tal férfi munkatársakat alkal­maz szolnoki és jászberényi iro­dájához. Érdeklődni: Szolnok, József A. út 48. 11/36. (13890) ,,A’» kategóriás Szolnokhoz kö­zeli állami gazdaság pályázatot hirdet üzemgazdászt munkakör betöltésére. Felvételi követel­mény: szakirányú felsőfokú vég­zettség és több éves szakmai gya­korlat. jelentkezés ,,Hatékonyság »85»* jeligére a kiadóba. (273) Érettségizett fiatalokat könyves­bolti eladónak felveszünk. Cím: 455-ös boltja, Szolnok, Vöröt Csillag út 34. (862)

Next

/
Thumbnails
Contents