Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-29 / 24. szám

1986. JANUÁR 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Asztalitenisz Jó közösségi szellem jellemzi a Spartacust A január 18-i fordulóval befejeződött az NB Il-es asz­talitenisz csapatbajnokság őszi fordulója. A két nagy egyesület tartalékcsapatai megérdemelten vezetik a táblázatot. Utána szorosan következik a fővárosi, „ide­genlégiós” játékosokkal te­letűzdelt Bátonyterenye és a Kiskunfélegyháza csapata, majd a véghajrában igen feljavult Szolnoki Spartacus. A Spartacus egységével ér­demelte meg, hogy a tava­szi fordulót, az első hat kö­zött folytathatja február 8- tól. A legeredményesebb já­tékos Skumáth István 82 százalékos teljesítményével, majd Molnár László 58, Ba­rátit László 42, Szarvas és Rátfai pedig 40—40 százalék­kal következik. Bajnoki mérkőzésen szerepelt még az igen tehetséges Csajbók Ti­bor is. A csapat igen fiatal játékosokból áll, az átlag­életkor 22 év. A jó technikai felkészültség mellett egyre jobban jellemzi a Spartacust a küzdeni akarás, és a csa­patmérkőzés kritikus helyze­teiben nélkülözhetetlen :ó összpontosítás. A csapatszel­lem jó, segítik és buzdítják egymást a játékostársak. A bajnokság az első és a második 6 csapat között kü- lön-külön folytatódik. A to­vábbi jó szerepléshez a Szol­noki Spartacus SK vezetősé­ge és a bázisszövetkezetek a feltételeket megteremtették, és az együttestől továbbra is becsületes helytállást vár­nak. Az őszi végeredmény NB II. Gárdos csoport 1. BVSC II 10 9 1 18 2. CVSE II 10 9 1 18 3. Bátonyterenye 10 8 2 16 4. Kk.-félegytfiáza 10 8 2 16 5. Szó. Spartacus 10 5 5 10 6. Dec. 4. Drótmű 10 4 6 8 7. Medicor 10 4 6 8 8. Szeged Móra Tsz 10 3 7 6 9. MALÉV 10 3 7 6 10. Borsodi Kinizsi 10 2 8 4 11. Hajdúszoboszló 10 — 10 — 12. Bp.2. Építők visszalépett A sorrendet az egymás elleni eredmény határozta meg. A csapat, balról Szarvas, Molnár, Skumáth, Csajbók, Rát­fai, Baráth, Lesskó László vezető edző Nagy háromszoros megyei bajnok A Szolnok Megyei Asztali- tenisz Szakszövetség vasár­nap a Killián Főiskola tor­natermében rendezte meg az 1986. évi megyei felnőtt egyéni bajnokságot, melyen 9 sportegyesület 51 férfi és 21 női versenyzője emelke­dő színvonalú mérkőzéseken küzdött a bajnoki címekért. Külön párharcot vívott a Honvéd Killián FSE és a Szolnoki Spartacus SK gár­dája, a döntőben igen élve­zetes magas színvonalú tel­jesítményt nyújtottak. Saj­nálatos. hogy a megye asz­talitenisz sportjában elis­mert helyet elfoglaló Mező­túr és Kisújszállás nem in­dította versenyzőit. Eredmények: Férfi egyes: I. Nagy Miklós (HKFSE). 2. Skumáth, 3. Molnár (Szó. Spartacus), és Gárdonyi (HKFSE). Női egyes: 1. Ba­logh Júlia, 2. Török, 3. Fan­csali és Padányi (mind HKFSE). Férfi páros: 1. Nagy M„ Gárdonyi Z., 2. Szabó G.. Molnár J., (mind HKFSE), 3. Molnár L., Var­ga J„ és Skumáth I., Szarvas J. (mind Sz. Spartacus). Női páros: 1. Padányi B.. Terék E., 2. Török A., Árkosi A., 3. Csabai E., Mátyus M., és Balogh J., Fancsali I. (mind HKFSE). Vegyespáros: 1. Nagy M., Török A., 2. Somo­gyi S., Terék E., Molnár J., Gyetvai S. (mind HKFSE). és Katona A., Padányi B. (Szó. 605. sz. DSK HKFSE). A megyei bajnokság üde színfoltja volt Gárdonyi Zol­tánnak. a Honvéd Killián FSE 15 éves ifjúsági ver­senyzőjének teljesítménye, korszerű játéka sok felnőtt­nek kellemetlen meglepetést okozott és megérdemelten jutott egy arany- és egy bronzéremhez. NB III: Volán-Rákóczi— Nagykálló 10:6. Szolnok. A kiesés elkerülése érdekében Nagykálló több volt NB li­es játékost is csatasorba ál­lított. Kiélezett küzdelemben szoros mérkőzéseken dőlt el a két pont sorsa. A Volán- Rákóczi csapatában Bálint nagy formában minden mér­kőzését megnyerte, de a töb­biek is eredményesen ját­szottak. Gy.: Bálint 4, Bodor, Abel 3—3, ill. Vajda J., Vajda L„ 2—2, Vajda I., Horváth 1—1. A Néplap 5. heti totótippje í. Hannover—Bayern München 2 2 2 2 2. Hamburg—Bremen 12 12 12 12 3. Düsseldorf—Kaiserslautern x2. x2 x2 x2 4. Saarbrücken—Mönchengladbach 2 2 2 2 5. Uerdingen—Bochum 12 12 12 12 6. Osnabrück—Fortuna Köln 12 12 12 12 7. Aachen—Stuttgarter Kickers 1 1 X X 8. Wattenscheid—Blau Weiss 90 1 1 1 1 9. Cagliari—Ascoli 1 X 1 X 10. Genoa—Lanerossi 1 X X 1 11. Palermo—Empoli X 1 X 1 12. Pescara—Brescia X 2 X 2 13. Sambenedettese—Cremonese Pótmérkőzések: 2, 1, 1, 1 X X i Táblázatok kosárlabda NB i. Férfi. B-csoport A bajnokság állása 1. Dombóvár 2. Pécs 3. SAÉV 4. OroszJány 5. Ganz-Mávag 6. Alföldi Ob. 7. BSE 8. AR Építők 9. Eger 10’. Sopron 13 3 1579-1500 .29 13 3 1563-1465 29 12 4 1524-1396 28 11 5 1494-1389 27 8 8 1363-1328 24 7 9 1433-1449 23 6 9 1344-1324 21 3 13 1402-1502 19 4 11 1175-1364 19 2 14 1387-1552 18 Február 2., vasárnap: Álba Regia Építők—Alföldi Olajbá­nyász, Székesfehérvár, 11. RÖPLABDA NB I. Női. Az 5—16. helyért Az állás 5. Vasas 6. A.-füzitő 7. DMVSC 8. BSE 9. Bp. Spart. 10. BVSC 11. Dutép SC 12. KGK SC 13. Kaposvár 14. Szolnok 15. Eger SE 16. Cs. DSK 22 16 6 53:34 38 22 14 8 46:33 36 22 13 9 42:39 35 21 12 9 45:36 33 20 12 8 43:28 32 22 8 14 37:49 30 22 8 14 32:50 30 21 8 13 31:45 29 20 6 14 29:48 26 22' 4 18 27 :56 26 21 5 16 25:55 26 21 120 11:6122 Január 31., péntek: Dutép— Szolnoki Vegyiművek, Kecs­kemét, 17.30. Cselgáncs Erősödött a Killián FSE szakosztálya Erősödött a Honvéd Killi­án FSE cselgáncs szakosz­tálya. A Budapesti Sparta­cus vezető edzője, Kroner Ferenc, megkereste Ferencz Attilát, akivel a két szak- íjsztály ’együttműködésének a lehetőségeit vitatták meg. Az első megbeszéléseket több követte, amelyben a két egyesület elnökségének megbízottjai is részt vettek. A szerződés létrejött, és a Spartacus sorköteles fiatal­jai Szolnokon folytatják cselgáncs-pályafutásukat. A felnőtt I. osztályú vidék cselgáncsbajnokságon már a Killián színeiben szereztek érmeket. A 71 kg-ban Nagy Ernő, a 86 kg-ban Fekete József, mindkettő I. osztályú ver­senyző, utóbbi a felnőtt cselgáncs válogatott tagja, a 95 kg-ban pedig Havolda Endre ugyancsak I. osztá­lyú erősíti a Killián FSE-t. A szépen fejlődő, saját ne­velésű versenyzőkkel együtt a szakosztály képes lesz az NB I mezőnyében gyökeret ereszteni. Ez régi álma egyébként a szakosztálynak, mert eddig csak a „páter- noszter” szerep jutott. — Továbbra sem hanya­goljuk el az utánpótlás ne­velését — hangsúlyozta Tö­rök Ferenc vezető edző. — Bizonyos átcsoportosításokat hajtottunk végre: az ifikés a serdülők együtt edzenek 5—7 alkalommal. Ezenkívül megalakítottuk az edzői gárdát. Molnár Károly a BHSE volt nemzetközi szin­tű versenyzője is a HKFSE- hez igazolt. Egyelőre csak az edzőtáborban történő fel­készítésben segít, illetve a magyar I. osztályú és a csapatbajnokságon való sze­replést vállalta. Budapesten lakik, a Testnevelési Főis­kolán jövőre végez szaked­zői szakon utána számítunk edzői munkájára. A szakosztály vezetése is erősödött. Nagy Imre főhad­nagy, aki a Killián Gy. Rep. Műszaki Főiskolán dolgozik, elvállalta a technikai veze­tői beosztást, ami nagy se­gítség a 130 fős szakosztály­nak. Szeretnék eredménye­ikkel tovább erősíteni Szol­nok megye cselgáncssport­ját. Serdülő ifi I. és ifi II. kör­zeti rangsorverseny, Mis­kolc. Eredmények. Serdülők. 40 kg: 3. Lőrincz, 44 kg: 2. Rábczai, 48 kg: 1. Gellérfi, 56 kg: 2. Garabuczi. Ifi II. 49 kg: 1. Borhi, 2. Szűcs, 3. Kovács, 5. Barta, 57 kg: 1. Földi, 62 kg: 1. Dóra, 3. De- mecs, 5. Tóth. 75 kg: 3. Laj- kó. 5. Tóth. Ifi I. 65 kg: 3. Horváth, 78 kg: 3. Csényi, 5. Fekete. +95 kg: 2. Sánta. Mozgalmas hétvége Jákóhalmán Röplabda Nem sikerült a hajrá A tömegsport szempontjá­ból mozgalmasan zajlotf le az elmúlt hét vége Jászjó- kóhalmán. A művelődési házban rendezték meg a falusi spartakiád községi döntőjét asztaliteniszben és sakkban. A körzeti dön­tőbe jutottak közül kiemel­kedő eredményt ért el Kir­NB II. Férfi: Szolnoki MÁV MTE—Egri Spartacus 7:1 (2562:2325 fa). Szolnok, Munkásőr u. Három év óta nem látott népes nézősereg előtt került sor a találkozó­ra. A MÁV MTE az első perctől az utolsóig kezében tartotta az irányítást. Pil­lanatnyi esélyt sem adva el­lenfelének aratta „kiütéses” győzelmét. A hazai játéko­sok ezúttal is igazolták ra­gyogó formájukat, taktikai fegyelmüket, amely eredmé­nyes játékkal is párosult. A szurkolók élvezték az él­ményszámba menő hazai teljesítményt, melyet a mérkőzés során sokszor ju­talmaztak nyíltszíni tapssal. A szolnokiak sok jó egyéni teljesítményének is az élé­tyán János, Baranyi Béla és Agócs Zoltán. Ugyanak­kor a tornateremben az ál­talános iskolások lövészete zajlott le, a versenyben az úttörők közül első lett Lu­kácsi Viktor és Bognár Mar­git, a kisdobosok közűi Nagy János szerezte meg az első helyezést. re kívánkozik Kántor Sán­dornak a 3—4-es pályán el­ért 465 fás új egyéni pá­lyacsúcsa. Ezzel a MÁV MTE továbbra is 4 pontos előnnyel vezeti a Keleti csoport tabelláját. Szolnoki MÁV MTE: Kántor 465, Má­tyás 438, Rigó 437, Dedrák 420, Mészáros 401, Baláti (ifj) 401. Edző: Biró Jó­zsef. Eger legjobbjai: Szép­hegyi 433, Tóth T. 397, Mol­nár 386 fával. Esemény Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Lehel SE—Salgó­tarjáni Síküveggyár, Jász­berény, 13. NB I. Női: Kaposvári Va­sas Izzó—Szolnoki Vegyi­művek 3:1 (13,-14, 7, 12). Kaposvár. V.: Szekér, Husz- ti. Szolnok: Fésűs, Kovács- né, Mészárosné, Sülyösné, Lengyel, Vasicsek. Csere: Bónéné, Radics, Sípos A. Edző: Vasicsek János. A szolnoki csapat kezdett job­ban, 12-ig irányította a já­tékot, de a jól hajrázó ka­posváriak nem bizonytalan­kodtak, és megnyerték a játszmát. A következőkben már a hazai csapat kezében volt a kezdeményezés, a szurkolók biztatása mellett 14:6-os vezetéshez jutottak. A Vegyiművek lelkes játék­kal fokozatosan ledolgozta hátrányát, és 16:14-re nyer­ve egyenlített. 1:1. A har­madik játékrészben érthe­tetlenül ismét kapkodóvá vált a Vegyiművek játéka, és a kaposvári csapat biztos vezetéshez jutott. Az utolsó játszma ismét kiegyenlített játékot hozott. Mindkét ol­dalon, a mezőnyben és a hálónál is, a játékosok szép labdameneteket produkál­tak. 12:12-nél még teljesen nyílt volt a mérkőzés sor­sa, de egy pillanatnyi ki­hagyás elég volt, hogy a hazai csapat megszerezze ezt az értékes győzelmet. A szolnoki csapatból Bónéné és Vasicsek nyújtott az át­lagnál többet. Magyar Népköztársasági Kupa, női: Jászberényi Le­hel-Miskolci VSC 3:2 (11, —8, 12, —9, 11). Miskolc, V.: Bodrogi, Seres. Lehel: Berényi, Moldván, Páncsics, Cséke, Agócs, Bugyi. Cseré: Zircher, Nagy A., Nagy E. Nagy küzdelemben a lelke­sedés hozta meg a tovább­jutást a jászberényi lányok­nak. Férfi: Gödöllői EAC— Kunhegyesi ESE 3:2 (—11, 4, 7, —12, 9). Gödöllő, 150 n. V.: Zsillé. KESE: Tamasi, Tóth I., Felső, Szabó, Eper­jesi, Pál. Csere: Bodó: Ed­ző: Csapó Ferenc. Fordula­tokban gazdag, maratoni 117 percig tartó mérkőzésén megérdemelten győzött a felkészülésben előbb tartó GEAC. Jó: Pál, Eperjesi. Teke Bajnokjelölthöz méltó játék----* 1 ÍMU SOROK I s zolnoki 17.00: Műsorismertetés. Híreit. — 17.05: Két dal, egy előadó. A Dzsingiszkán együttes énekel. — 17.15: Hozai holmi. Körmendi Lajos jegyzete. — 17.20: Új fel­vételeinkből. A martfűi női és a tiszaföldvári férfikar énekel. — 17.30: zenés autóstop. Közle­kedési magazin. Szerkesztő: Tamási László. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Mai kulturális programok. — 8.20: Világablak. — 8.50: Kis magyar néprajz. — 8.55: Otto Klemperer vezényli a Philbar- monia Zenekart. — 9.47: Be­szélni nehéz. — 10.05: Rádió színház. Terelücm halála. — 11.23: Mi ez a gyönyörű? — 11.40: Szovjet fúvószene. — 12.45-.Tör­vénykönyv. — 13.00 : Falvai Sán­dor' és Székely István zongora négykezes felvételeiből. — 13.38: Régi magyar dalok és táncok. — 14.09: Vértesi Arnold: A ten­geri rák. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Népzenei Hangos Új­ság. — 15.40: Oper etthárm ások. _ lfi.05: MR 10—14. — 17.00: Egy életút állomásai. — 17.30: Két szimfonikus költemény. — 18.02: Kritikusok fóruma. — 13.15: Hol volt. hol nem volt ... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A pa­raszt-leány. — 20.13: Új opera­lemezeinkből. — 20.54: Borsody László népdalfeldolgozásaiból. — 21.30: Háttérbeszélgetés. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Könnyűzene. — 22.44: Az ener­getika nagy ígérete. — 22.59: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. — 0.15—4.20; Éj­fél után. PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Film­zene. — 12.30: Nóták. — 13.10: A tegnap slágereiből. — 14.00: Betűtenger. — 15.05: Tanár és tanítványa. 16.00: Rákostól Feri­hegyig. 17.05: Ullimann Ottó tánc­dalaiból. 17.20: Diákfoci. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Ritmus! 19.05: Közvetítés bajnoki jég­korongmérkőzésről. — 19.15: Zentai Anna és Marczis Deme­ter nótafelvételeiből. — 19.40: Abrahám Pál operettjeiből. — 20.05: Rockföldről érkezett. — 20.50: A magyar sajtó története. 1—2. kötet. — 21.05: Közkívánat­ra! — 23.20: örökzöld osztrák dállamok. — 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR: 9.08: Muzsikáról versben, pró­zában. — 9.39: Operettrészletek. — 10.25: Szimfonikus zene. — 12.29: Bizet operáiból. — 13.05: Szonda. — 13.35: Kamarazene. — 14,20: Magnóról magnóra. — 15.00: Operaáriák. _ 15.35: Eugen Jochum vezényel. — 17.00; Isko­larádió. — 17.30: Annie. —18.00: Kamarazene.-----18.30: A Ma­g yar Rádió szlovák nyelvű mű­sora. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Sztravinszkij: Szimfónia c-ben. — 20.04: A cimbalom tör­ténete. — 20.50: ,,Adj’ isten, drá­ga szépségem”. — 21.16: Új le­mezeinkből. — 23.05: Follmann- művek fúvósokra. iTdevfaÉö I 1. MŰSOR: a. 5»: Tévétorna. — 9.00: is­kola-tv. Fizika (ált. isk. 1. oszt.) (ff). A légnyomás. — 9.30: Angol nyelv. Follow Me! 14. It’s on the first floor. — 9.45: Élet a közép­kori Európában. Városi hét­köznapok. — 10.00: Delta. Tudo­mányos híradó (ism.). — 10.25: Illés Béla: Honfoglalás. Tévé­film — I. rész (ism.) (ff). — 11.33: Magyarország kisvasútjai (ff). A hanyi vonat (ism.). — 12.05: Képújság. — 15.30: Is­kolatévé. .Orosz nyelv kicsiknek 3. rész. — 15.40: Testünk. 5. Az agyam csodákra képes. — 15.55: Korok művészete. A magyar klasszicizmus (ff). — 16.30; Hí­rek. — 16.35: Vasárnapi séta a National Galeryben. — NSZK rövidfilm. — 17.00: Képújság. — 17.05: Ütravaló. Veszélyhely­zet (ism.). — 17.40: A 6-os szá­mú kórterem (ff). Tévéfikn Cse­hov elbeszéléséből (ism.). — 13.50: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. — 18.55: Reklám. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — Jfl.OO: Kék fény ... A belpoliti­kai föszerkesztőség riportműso­ra. — 21.15: Színházról néhány percben. Főszerep — epizódsze­rep (Szoboszlai Sándor). — 21.35: Műkorcsolyázó Európa- ba.inokság. Párosok versenye. Kiizvetiés Koppenhágából, fel­vételről. — 22.25: A hét mű­tárgya. Rosso Fiorentino köve­tője: Apollz. fogata és a négy évszak. (Szépművészeti Múze­um). — 22.30: Tv-hiradó 3. — 22.40: Himnusz. 2. MŰSOR: 17.35: Képújság. — 17.40: A kamasz. Szovjet tévéfilmsorozat VI/3. rész. —» 18.50: Sorstársak. A pécsi körzeti stúdió rehabili­tációs magazinja (ism.). — 19.10: Nasa Obrazovka. A szegedi kör­zeti stúdió szlovák nyelvű nem­zetiségi műsora. — 19.30: J. S. Bach: I. (F-dún brandenburgi verseny. A müncheni Bach ze­nekart Karl Richter vezényli (ism.). — 19.50: Ünnep Tbili­sziben. Szovjet rövidfilm. — 20.00: Kockázat. A külpolitikai szerkesztőség világgazdasági ma­gazinja. — 20.30: Fény-arc-kép. Jovánovics György kiállításán. — 21.00: Tv-híradó 2. — 21.20: Esz­tergályos Károly: A végtelenek a párhuzamosban találkoznak — Tévéfilm. (16 éven felülieknek!) — 22.45: Képújság. MOSZKVA 1.: 12.30: Hirek. — 12.50: Moszkva és a moszkvaiak. — 13.50: M. E. Szaltikov—Scsedrin színháza — II. rész. — 14.25: Hírek. —14.30: Tudósítóink jelentik. — 15.00: A Besedy népdalkórus műsora. — 15.15: Az SZKP XXVH. kong­resszusának küldötte. — 15.30: Vidám startok. — 16.15: Aszót tett követi. — 18.45: Ma a vi­lágban. — 17.00: A béke és az ifiúság. — 17.35: Hírek. — 17.40: Nemzetközi ökölvívótalálkozó — Szovjetunió—USA. — 19.00: Hír­adó. — 19.40: Szépfiú — film Hl. rész. — 22.53: Hirek. — 22.58- Kálmán Imre operettjei­ből. — 0.09: .Taroszlávi arckép — dokumentum film. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.30: Hírek. — 16.35: Gyer­mekeknek, felnőtteknek. — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese Osm.l. _ 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Fiatalok tv-klubja. —21.30: Időszerű események. — 21.56: Tőötárásjelentés. — 22.00: Ez tör­tént 24 óra alatt. — 22.10: Rend­őrigazolványok — Bűnügyi film­sorozat: ..A gyilkos Mercedes". — 22.40: Éjszakai hangverseny.

Next

/
Thumbnails
Contents