Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-27 / 22. szám

1986. JANUÁR 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hót filmjeiből Poszeidon katasztrófa Előadóként tért vissza az egykori szolnoki diák Sokan, sokáig kutatták elemezgették a katasztrófa- filmek sikerét. S a tanulmá­nyok — nagyon egyszerűsít­ve megfogalmazásukat — Olyasmit állapítottak meg, hogy az emberek szeretnek félni, — a moziban. De ez még nem teljes magyarázat a Pokoli torony, a Cápa, és a többi ilyen film sikerére. Az előző félelemeffektus­hoz az a tudat is hozzátar­tozik, hogy tulajdonképpen amitől félek, attól nem kell félnem. Vége a filmnek, fel­állók a zsöllyémből, beme­gyek a kiskocsmába és ké­rek két decit tisztán.... felol­dódott a feszültségem. A Ronald Neame rendezte Poszeidon katasztrófa után nem csoda, ha esetleg három decit kérünk tisztán, — mert a vizet egy ideig látni sem bírjuk. A történet ugyanis tengernyi víz hátán játszó­dik, egy New Yorkból At­hénba tartó hajón. Áll a bál, szilvesztereznek az utasok. S ekkor megmagyarázhatatlan földmozgások következtében a hajó félelmetes vízfalba ütközik és felborul. A ka­tasztrófa tehát kész. De ez­úttal nem a tűz — lásd Po­koli torony — hanem a víz veszélyezteti az embereket. A téma nem túl eredeti: ki hogyan viselkedik, hogyan lesz úrrá páni félelmén. A cselekmény, a gondolat megjelenítése — talán emlí­tenünk se kellene — pokoli­an nehéz. Katasztrófahely­zetben minden pillanatokon múlik, s minél fenyegetőbb Üj év — új hírek. 1986. első heteiben az országos napi-, heti- és szaklapokban Szolnok megyéről számos érdekes írás jelent meg. Lapszemlénk élére kívánko­zik az a tudósítás, amely ja­nuár 16-án minden lapban megjelent; több mint egy- milliárd forint értékű társa­dalmi munkát végeztek 1985-ben Szolnok megye la­kosai. Szintén gyarapodásról, a megye idei terveirő1, laká­sok, egészségügyi és szociá­lis létesítmények építéséről van szó a Népszabadság elő­ző napi számában. Felépült egy postás női szálló Szolno­kon, jelentősen javítva ezzel az ott dolgozók életkörülmé­nyeit. Erről, és még a töb­bi postai tervről a Népszava január 8-i száma ír. Még mindig az újdonságokról... A megyeszékhelyen új derítő­medencét létesítettek, így a nyári csúcsfogyasztás idején sem lesz gond, nem lesz nyo­máscsökkenés, — tudjuk meg a Népszava január 7-i számából. A Szolnoki Cukorgyár há­rom rossz év után 1985-öt nyereséggel zárta. Erről a Magyar Hírlap január 6-i számában található írás. Ki fizet a kibicnek? — kérdi a címben a Nők Lap­ja (jan. 18.) újságírója. Nem marad megválaszolatlan a szokatlan kérdés, a cikk a Martfűi Tisza Cipőgyár munkacipőinek funkcióelem­zéséről, a költségekről, a jobbítás szándékáról szól. Antal Anikó, a Népsza­badság munkatársa Mező­túrra, a Ruhaipari Szövetke­zetbe látogatott. Január 13- án megjelent riportjának cí­me: Csak minden hetedik nap. Szintén a párt központi a helyzet, annál gyorsabban kell cselekedni. Oscar-dila- sok arzenálja jelenik meg a gyorsan változó, viliódzó képsorokon, mégsem ők az igazi főszereplők, hanem a féldlem. Minden, ami tör­ténik, a félelem nyomasztó terhét viseli magán, nem is szólva a háttérről, amely egyenesen a pánik tablója. Nincs idő — a közönség elé került képeken — a játék .felépítésére, kidolgozására, ebben a helyzetben egy pil­lanatfelvétellel rögzített szí­nészi arcnak kell kifejeznie a lényeget, — amelyre más filmek esetében képsorok jutnak, esetleg helyszínvál­tozások, kiegészítői mozgá­sok. A rendező a lehető leghatá­sosabban érzékelteti a helyze­tet, Ronald Neame nagymes­tere szakmájának, mindent tud, amit egy katasztrófa­film elkészítéséhez egyálta­lán elképzelhetünk. Harold Stinie a film operatőre pe­dig egyenesen virtuóza a ka­merának, az elképzelhetet­lent is lefényképezi. A remek színészek .‘órá­ból — helyzetéből is követ­kezően — elsősorban Gene Hackman emelkedik ki, egy- egy mozdulatával Paul Gf l- lio — ő az alapmű írója — regényének sok-sok oldalát eljátssza. A maga nemében nagysze­rűen megcsinált film a Po­szeidon, — csak szeretni kell az ilyesmit.. lapjában — január 9-én — jelent meg egy másik, szű- kebb hazánkat érintő írás a karcagi arborétumról. A kör­nyezetvédelmi cikk címe: Leleplező, áruló jelek. (A címmel ellentétben: nem el­marasztaló írásról van szó). A Szövetkezet című lap idei első száma a Jászsági Skála-Coop áruházat dicséri. Nyugodt tanévre számí­tanak Szolnok megyében — írja a Köznevelés január 3-i száma. Az újságíró interjút készített Vincze Sándorral, a megyei tanács osztályvezető­jével. Szolnok megyében folyta­tódnak a korábbi ©sztendők tradíciói, ami a múzeumi és műemléki hónap eseménye­it illeti. Erről olvashattunk a Népfront idei első számában. Érdekes írást találtunk a Magyar Nemzetben január 4-én „Pendzsikentől Szol­nokig” címmel a honfogla­lás előtti magyarság ke­reskedelmi kapcsolatainak tárgyi bizonyítékairól. A 20 éves Szolnoki szim­fonikus zenekar ünnepi hangversenyéről emlékezett meg a Népszava január 16-i száma, míg a Kóta 1985. 10. számában arról olvashat­tunk, hogy a tiszaföldvári férfikar sikeresen vendég­szerepeit Finnországban. Végül egy sporttémájú hír: a Honvéd Szabó Lajos SE (Mezőtúr) labdarúgói na­pi kétszeri edzéssel készül­nek az idényre, szeretnének bennmaradni az NB II-ben. Minderről a Néphadsereg január 18-i számában talá­lunk képekkel illusztrált be­számolót. A Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár olvasószolgálata Berzsenyi Dániel tiszteletére Országos vers- ós prózamondó verseny Az idén ünnepeljük Ber­zsenyi Dániel születésének 210. halálának pedig a 150. évfordulóját. A költő nevét viselő irodalomi és művé­szeti társaság többek között a Művelődési Minisztérium­mal, a Magyar írók Szövet­ségével és a KISZ-szel kö­zösen ebből az alkalomból országos vers- és prózamon­dó versenyt hirdetett, amely a tervek szerint majd rend­szeresen megismétlődik. Az első versenyre az idén •tavasszal kerül sor, méghoz­zá két kategóriában. Külön mérik össze tudásukat a középfokú oktatási intézmé­nyek diákjai, s ugyancsak külön időpontban más-más színhelyen tartják meg a fel­nőtt amatőr vers- és próza­mondók versenyének elő­döntőjét. Mindkét korcsoportban öt lírai vagy prózai alkotást kell megjelölni a nevezési lapon; hármat Berzsenyi Dá­niel munkáiból, kettőt pe­dig a régi magyar irodalom­ból kell választani. A felhí­vás értelmében a középfo­kú iskolákban háziversenyen dőlhet el a továbbjutás. A felnőtt korcsoportba tarto­zók pedig a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központba küldhetik el nevezéseiket. Iskolánként két-két .diák képviselheti alma materét a megyei döntőn, amelynek határideje március 31. A megyei versenyről két középiskolás, egy szakmun­kástanuló, s két felnőtt vers- és prózamondó juthat to­vább az országos elődöntő­be, amelyet április 18-án tar­tanak meg Egyházashetyén illetve Niklán. Az erőpróba győztesei másnap, április 19- én az egyházashetyei műve­lődési házban a döntőn küzdhetnek a helyezésekért, díjakért. flz idei első találkozó Érdeklődőket vár a honismereti klub Idei első foglalkozását február 1-én, délelőtt 11 óra­kor tartja a megyei honis­mereti klub, a szolnoki Ko- marov-teremben (Költői A. út). A Hazafias Népfront Szolnok Megyei Bizottsága és a Megyei Múzeumi Szervezet erre a találkozóra a helytör­téneti kutatással foglalkozó társadalmi gyűjtőket, a hon­ismereti szakkörök vezetőit, tagjait, a honismereti tábo­rokban járt fiatalokat. és mindazokat az érdeklődőkéi várják, akik szívesen kapcso­lódnának be a megye törté­nelmi múltjával foglalkozó klub munkájába. Aki ott volt — és sokan voltak — a TIT, a megyei könyvtár és a Galériabará­tok Köre által szervezett irodalmi szabadegyetem január 20-i előadásán, bizo­nyára sokáig emlékezni fog arra a sudár termetű, feke­te hajú fiatalemberre, aki olyan átéléssel, a szakszerű­ségen is átsütő szenvedél­lyel elemezte Nagy László: Himnusz minden időben cí­mű gyönyörű versét. Néhány perces beszélgeté­sünk során alkalom adódott pályájáról, szolnoki kötődé­séről is szót váltani. Kecs­kés András kandidátussal. — Könyvtárunkat több al­kalommal megtisztelte az Irodalomtörténeti Közle­ményekben megjelent dol­gozatai különnyomatai­nak, majd könyveinek dedi­kált példányaival. Tudjuk, hogy erős szálak kötik ide. Kérem, szóljon szolnoki em­lékeiről ! — Itt születtem, itt jár­tam iskolába, s itt, a Ver­seghy Ferenc Általános Gimnáziumban érettségiz­tem 1958-ban. Édesapám a megyei tanács dolgozója volt, édesanyám pedig peda­gógusként nemzedékek sorát nevelte Szolnokon. — írásai, könyvei egyér­telműen tükrözik tudomá­nyos érdeklődését, kutatá­sának fői rányát, a magyar vers ritmikájának, hangzás­szerkezetének feltárását. Mi adta az ösztönzést arra, A Hallássérültek Országos Szövetsége minden évben megrendezi tagjainak kul­turális seregszemléjét, amelynek második területi bemutatóját szombaton es­te az SZMT Ságvári Endre Művelődési Házban tartot­ták. A művelődési ház régen fogadott már olyan nagy szá­mú közönséget, mint ezen az igen hosszúra nyúlt sereg­szemlén. (A kulturális mű­sorokat egyébként hajnalig tartó bál követte). A Hallás- sérültek Országos Szövetsé­gének Szolnok Megyei Szer­vezete jó házigazdának és rendezőnek bizonyult, amit a rendkívüli érdeklődés is mutatott, hiszen akik a színházteremben nem jutot­tak ülőhelyhez, hátul szo­rongva állták végig a bemu­tatót. Személyes dolog ugyan, mégis megkockáztatom le­hogy a magyar irodalomnak éppen ezt a meglehetősen kevesek által művelt rész­területét válassza kutatási programjául? — Egykori magyartaná­rom, Csanád Vilmos adta a kezembe annak idején Hor­Exkiuzív interjú váth János verstanát, hogy ismertessem az önképzőkör­ben. A téma akkor annyira megfogott, hogy érdeklődé­sem előterében maradt egyetemista koromban is, és mint írásaim bizonyítják, elkísért máig. Visszarémlik egy diák- színjátszóköri előadás az 50- es évek végéről, amikor a Bánk bán főszerepét játszot­ta. Vajon ez a hajlam is kí­sérője maradt? — Ezt aligha mondhat­nám. Igaz, később is szíve­den szavaltam, majd éne­keltem az egyetemi ének­karban, de sokkal inkább vonzoOt a magyartanítás, amelyhez viszont a kedvet volt osztályfőnököm keltette fel bennem. — Mostani előadásán is érezhető volt a pedagógiai gyakorlat. Mennyi időt töl­tött a katedrán? — Tizenegy évig tanítot­tam Várpalotán, s 1977-ben kerültem az MTA Iroda­lmi, hogy gondban vagyok. Egy, bármiféle eseményről szóló tudósítás akkor felel meg igazán a műfaj követel­ményeinek, ha tárgyilagos, elfogultságtól mentes. Ez al­kalommal hadd tegyek kivé­telt, bár tudom, hogy a hal­lássérültek legkevésbé a csodálkozást kedvelik, va­gyis azt, hogy „Lám, lám, az egészségük nem tökéletes, és mégis...” A bemutató során mégis ezek a kifejezések motoszkáltak bennem, és az első pillanattól az utolsóig csodálattal vegyes tisztele­tet éreztem a színpadra lé­pők iránt A budapesti hallássérül­tek csoportja mutatkozott be először: Farkas Ferenc Jókai novellájára komponált Furfangos diákok című tánc­játékát, pontosabban annak pantomimváltozatát adták elő. A vidám diáktörténet humoros bája végig jelen lomtudományi Intézetébe, ahol jelenleg is dolgozom. — Könyveit, verselemzé­seit szívesen forgatják ná­lunk is a magyarszakos ta­nárok. Járt-e már köztük előadóként is? — Az ország nagyon sok városában tartottam, és tar­tok ma is előadást, de Szol­nokon most járok először előadóként. — Az érdeklődés és az általános tetszés nem igazol­ta a régi szólás igazát, mi­szerint senki sem lehet pró­féta. .. Remélem adandó al­kalommal újra hallhatjuk majd szülővárosában is. — Ha hívnak, s időm en­gedi, szívesen jövök, hiszen szeretem ezt a várost, s benne volt iskolámat. Ed­dig minden érettségitalálko­zón is voltam. — Végezetül még egy kérdés. Pusztán szolnokisá- gának köszönhetjük a be­szélgetésünk elején említett, könyvtárunk iránt megnyil­vánuló kedves és ismétlődő figyelmességet? — Nemcsak annak. Min­dig hálásan emlékezem ar­ra a kedvességre, gondosko­dó szeretetre, amelyet kö­zépiskolás koromban tanul­mányi versenyre készülve Dévai Rezsőnétől, még a régi helyen működő könyv- jtár akkori csoportvezetőjé­től kaptam. — Köszönöm a beszélge­tést. völt a színpadon, sodró len­dületéből egy percre sem veszített. A fővárosiak emellett két táncot, botost és dunántúlit is bemutattak, az általuk alig vagy egyáltalán nem hallható zene ritmusát hi­bátlanul követve. A Debrecenből érkezett csoport Moliére Botcsinálta doktor című egyfelvonáso- sával szerepelt. A komédiát a színpadon lévők kifejező mozdulatokkal adták elő, a hallók számára pedig a szín­falak mögül hangszórókon át „szinkronizálták” az elő­adást. Ezután következtek a sze­gediek, akik a Hófehérke és a hét törpe meséjét „bur- leszkesítették”. Olyan önfe­ledt komédiázással nyűgöz­ték le a közönséget, amelyet manapság csak a film hős­korából származó, — kopott celluloidszalagokról látha­tunk Nincs rá jobb szó: fre­netikus bohóckodás folyt a színpadon. Különösen a fő­szereplő, — aki egyszemély- ben volt gonosz mostoha, törpe és herceg, — aratott sikert Buster Keaton-i faar­cával és artisztikus mozgá­sával. A kecskemétiek Móricz A sátán című egyfelvonásos népszínművét mutatták be, ugyancsak nagy sikerrel. A hallássérültek kulturális seregszemléje kitűnő alkal­mat adott arra, hogy az Al­föld különböző helységeiből érkezett „sorstársak” talál­kozzanak egymással, és arra is, hogy bemutassák tehet­ségüket halló embertársaik előtt. De ha már a bemutató kí­nálta lehetőségekről esett szó; bizonyára szép számmal akadtak a közönség sorai­ban Szolnok megyéből érke­zett hallássérültek, akik ta­lán kedvet kaptak — „meg­irigyelve” a szomszéd me­gyéket képviselő társaik si­kerét — színjátszó csoport, táncegyüttes megalakítására. — bj ­A jás-zladányi könyvtárat 3 éve újították fel rendezett helyiség is várja az érdeklődőkel lógathatna! — ti Lapszemle Hírünk az országban Szurmay Ernő Csak a mozdulatok beszéltek Hallássérültek kulturális seregszemléje Szolnokon . Az olvasótermen kiviil zenehallgatásra be- Húszezer kötet és 70 féle folyóirat közül vá- ( az olvasók

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents