Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-23 / 19. szám
1986. JANUÁR 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Elkészült a karcagi autóbusz-pályaudvar. Egyelőre utasra vár még az üres épület, de hamarosan a város legforgalmasabb közlekedési gócpontja lesz Városfejlesztésért Adókedvezmény kisiparosoknak Burkolt utak lászberényben Az alapot a lakosság, a záróréteget a tanács építtette A terveknek megfelelően Jászberényben tavaly 10 utcában, összesen 2500 méter útalap készült el. Többnyire a gyöngyössolymosi bányából szállított zúzott követ használták, egy utcában az aprítógépgyári öntvényhomokkal alapoztak. A lakók négyzetméterenként 130 forintot fizettek be anyagra, és tanácsi irányítással maguk végezték a földmunkákat, az úttükör kialakítását, majd a tereprendezést, a vízelvezetést. Terven felül is — a Háy, a Wienermann és a Reiner utcában — készült útalap, ahol a lakók összefogása a tanácstagi pályázattal nyert pénzzel is kiegészült. További tizenkét utcában a korábban lakossági összefogással készült útalapok kaptak itatásos hengerléssel teljes záróréteget. A 2200 méteres szakasz felületének lezárására a tanács 1,1 millió forintot költött. Adókedvezményben része- ßült a szolnoki városi tanács vb döntése alapján harminchét helybeli kisiparos és magánkereskedő, miután a tavalyi évben jelentős segítséget nyújtott a megyeszékhely kereskedelemfejlesztési illetve kommunális (céljainak megvalósításához. A kedvezményre az általános jövedelemadó végrehajtásáról szóló pénzügyminiszteri rendelet adott lehetőséget, amely a várospolitikai feladatokból részt vállaló személyek elismerését szolgálja Az adócsökkentést a KIOSZ városi alapszervezete és a KISOSZ megyei szervezete egyetértésével a városi tanács vb termelés- és éli átás felügyel éti osztálya kezdeményezte. A határozat szerint kedvezményt elsősorban az oktatási, kulturális és egészA Turini Százas Küldöttség Múzeumbaráti Kör díszközgyűlést tart ma délután fél hatkor a Ceglédi Városi Tanács dísztermében. A résztvevők megemlékeznek az úgynevezett Turini út — mint ismeretes száztagú magyar küldöttség kereste fel a szabadságharc bukása ségügyi intézményeknek huzamos ideig munkát végzett kisiparosok kaptak. Közülük többen — szobafestő-mázo- lók, gáz-, vízvezeték és villanyszerelők — az óvodák, iskolák nyári felújítását kedvezményes áron vállalták, s a megrendeléseket jó minőségben, határidőre teljesítették. Hasonló elbírálásban részesültek azok a magánkereskedők is, akik a város egy-egy ellátatlan részén nyitották meg üzletüket. Tevékenységükkel — étkeztetés, vegyes iparcikkek és élelmiszerek árusítása — nagy mértékben hozzájárultak a „szolgáltatásszegény” területeken a lakossági igények kielégítéséhez. A kedvezményezettek 1985. évi adóalapját 15 ezertől 50 ezer forintig terjedő összeggel csökkentették. után a Turinban élő Kossuth Lajost — 109. évfordulójáról. A díszközgyűlésen Dr. Szomorú István, a szabadságharc népszerűsítőiről, majd Erdődy Gábor történész Kossuth és a ’48-as külpolitika címmel tart előadást. Ezt 'követően a ceglédi Vasutas Énekkar Kossuth-dalokból ad műsort. Kossuth Lajosra emlékeznek 13 kérdés egy Egy hétig i3 éves lányhoz vo|, eszméletlen 1. Hogy hívnak? — Juhász Karolinának. 2. Hol laksz? — Tószeg környékén egy tanyán, négy és fél kilométerre a községtől. 3. A családod? — Anyu háztartásbeli, apu téesz-dolgozó. Négyen vagyunk testvérek: Erzsi a legöregebb nővérem 20 éves, már férjnél van. Erika 15. ő itt tanul a kereskedelmi iskolában Szolnokon, én 13 leszek. Melinda, a legkisebb pedig 6. 4. Hogyan kerültél a He- tényi Géza kórház gyermekosztályára? — Nem emlékszem semmire, csak mások elbeszélése után tudom elmondani, Tavaly. szeptember 25-én reggel kerékpárral az iskolába indultam. Benn a faluban, az orvosi rendelő előtt egv teherautó mögött figyelmetlenül haladtam át az úton a túloldalra, és egy gépkocsi elé kerültem, amelvik már nem bírt fékezni. Ide hoztak Szolnokra, a kórházba, és Szűcs doktor bácsi szerint egy hétig élet és halál között lebegtem. Utána már olykorolykor eszméletre tértem. 5. Beszéltél is? — Nem bírtam. Napok vagy talán hetek telhettek el, amikor már értettem, amit mondanak, de képtelen voltam válaszolni. Pedig sok mindent akartam kérdezni. 6. Mit mondtál először? — Éreztem, nagyon cserepes a szám. Az ápolónők szerint azt, hogy kérek egy kis teát. 7. Nem volt szokatlan a környezet? — Jaj, dehogynem! Megijedtem nagyon: a fehér világtól. az ismeretlen fehérköpenyes, hangtalanul közlekedő emberektől. Fogalmam sem volt. hogyan kerültem ebbe a csövekkel, műszerekkel teli szobába, amikor az iskolába indultam. Szerettem volna felülni, de nem volt annyi erőm. Látták az igyekezetem, és később az ágy végére kapaszkodókötelet szereltek. 8 . Felkelni nem akartál? — Képtelen voltam. Arra világosan emlékszem, hogy anyukám az ágyon ült, és én arra kértem, hogy vakarja meg a jobb talpam. Erre ő a balt simogatta, mire így feleltem: nem azt, a másikat. Ezt hallva sírva fakadt, és ennyit mondott: kislányom, nincsen jobb lábod, de ne félj, lesz neked még lábad is. meg taloacskád is. 9. Erre te? — Akkor hirtelen fel sem tudtam fogni az egészet: mi az, hogy nincs lábam? Nekem, aki annyira szerettem rohangászni a tanya körül az udvaron? Miért mond nekem ilyesmit az anyukám? Hirtelen kerestem a takaró alatt — és nem leltem. Adják vissza a lábam,, kiabáltam. Miért vették el, kérdeztem, ki tudja hányszor. Az eszméletem is elveszítettem, és alig bírtam felfogni az egészet. Később elmesélték, az ápolók, hogy már korábban is közölték velem, hogy a baleset után két héttel, térd alatt, nyolc törés és súlyos Félidő a fűtési idényben Nehéz kezdet után olcsóbb a gáz Elmúlt a tél, legalábbis a fűtési szezon fele. Ilyenkor mindenki számbaveszi a tüzelőkészletét, mennyi fogyott, kell-e kiegészítés. Idén a naptár merni ad valós képet, mert enyhe volt a november, a decembert pedig tavaszias idővel búcsúztattuk. Hátra lehet azonban még a tél zordabb fele, bizonytalan tehát minden számi tgatás, összehasonlítgatás, különösen ha a múlt évi rendkívüli hideg hónapokra gondolunk. A jászberényi távfűtők pedig a gáz bekapcsolása miatt nem is tudnak mihez hasonlítani. A Városgazdálkodási Vállalathoz 700 lakás és 130, nem lakás céljára szolgáló, bérlemény kezelése tartozik. Ezek egy részében a fűtésnek is gazdája a vállalat. A félidei mérlegről Tóth Albertet a vállalat műszaki vezetőjét és Polgár Lajost, az ingatlankezelési és fenntartó ágazat vezetőjét kérdeztem. Elmondták, hogy a 108 központi fűtéses lakásnál (3 épületben) olajfűtésről áttértek a gázra. A kivitelezési munkákból a lakók nem sokat érzékeltek, mivel csak a kazámházban volt felfordulás, vezetéképítés, kazán-, illetve égőfejcsere, elektromos kábelek átszerelése. Igaz, a lakások valóban érintetlenek maradtak, a szerelési munkák késedelme és az október közepén hirtelen beköszöntött nulla fok alatti hőmérséklet azonban riadalmat keltett a lakókban. A vállalat, mivel mást nem tehetett, azzal nyugtat- tő őket, hogy az egyedi (hősugárzóval, gáztűzhellyel...) fűtésből származó többlet- kiadásukat megtéríti. Tizenhétezer forintos igény érkezett hozzájuk. A három épületben végül október 15-e helyett 24-én kezdtek melegedni a radiátorok, de azóta gond nélkül telnek a napok. A lakók korábban légköbméterenként 60 forintot fizettek a fűtésért. Az átállással ez bizonyosan csökken, az értékét azonban még nem tudják, mert gázmérő óra híján a Tigáz az átlagfogyasztást még nem állapította meg. Az árcsökkenés teljes egészében a lakók pénztárcáját érinti, a vállalatot a gázfűtésből többletbevétel nem illeti, legfeljebb az évi félmilliós veszteség csökken némiképpen. A Víz- és Csatornamű Vállalat jászberényi üzemfő- mémöksége 35 lakást, a fürdőt, a Touring Szállót és még három intézményt fűt. Koksztüzelésről néhány napos késéssel október 28-ra sikerült a gázfűtésre átállni. A kezdeti bosszúságok után helyreállt a rend, és a fogyasztás alapján a fűtés költsége várhatóan kevesebb, mint kétharmadára zsugorodik. A hat fűtő helyett elegendő kettő. Sisa Jánosnak, a fürdő vezetőjének csak annyi gondja van, hogy Jászberényiben még nincs éjjel-nappali „gázos” ügyelet. Előfordult, hogy hajnalban Szolnokról kellett szerelőt kérni. A legnagyobb fogyasztás egyébként január 11-én volt, amikor a mínusz 5,5 fokos napi középhőmérsékletnél 1090 köbméter gázt nyeltek el a kazánok. Más napokon ez általában nem érte el az ezret sem. Lukácsi Pál Nyolcadikos fiúknak Várják a jövő katonáit Pályázati felhívás középiskolai honvédkollégiumi jelentkezésre Jelentkezésre hívjuk fel az általános iskolák 8. osztályos fiútanulóit, akik: — vonzódnak a katonai életpálya és a tiszti hivatás iránt; — szüleikkel (törvényes képviselőjükkel) egyetemben erkölcsi és anyagi kötelezettséget vállalnak arra, hogy a középiskola eredményes befejezése után tanulmányaikat katonai főiskolán folytatják, majd — annak eredményes elvégzése után — hivatásos tisztként teljesítenek szolgálatot. 1. A pályázók felvételüket kérhetik: az Egerben, Nyíregyházán, Tatán, Győrben, Szegeden, Balassagyarmaton, Zalaegerszegen, Pécsen és Székesfehérváron működő középiskolai honvédkollégiumok közül abba, amelyiknek a beiskolázási körzetébe lakóhelyük tartozik. 2. A kollégiumi elhelyezés és ellátás rendje: a felvételi követelményeknek megfelelt tanulók — szülői (gyámhatósági) egyetértéssel szerződést kötnek, ezzel a kollégium növendéki állományába kerülnek, egyúttal felvételt nyernek az adott város kijelölt középiskolájába. A kollégiumi növendékek teljes és ingyenes (kollégiumi elhelyezés, étkezés, ruházat, tanszer, egészségügyi, kulturális és sport) ellátásban részesülnek, zsebpénzt és — eredményüktől függően — tanulmányi pótlékot kapnak. 3. A jelentkezés feltételei: — magyar állampolgárság, — hivatásos katonai szolgálatra való egészségi alkalmasság és alkati rátermettség, — az előírt tantárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika és orosz nyelv) osztályzatait figyelembe véve legalább „jó” tanulmányi eredmény elérése. Azonos feltételek esetén a felvételnél előnyben részesülnek: — a nagycsaládos fizikai dolgozó szülők gyermekei, — az egyedülálló szülő által eltartottak, — az állami gondozottak, — a fegyveres erők és testületek hivatásos állományú tagjainak gyermekei. 4. A jelentkezés rendje: a pályázók a jelentkezési lapot iskolájuk igazgatójától szerezhetik be, és kitöltés után azokat az iskola útján a megyei hadkiegészítési és területvédelmi (Fővárosi Hadkiegészítő) parancsnokság személyügyi (iskoláztatási) osztályán adják le. A pályázók egyidejűleg más középfokú oktatási intézménybe is jelentkezhetnek. A honvédkollégiumi jelentkezést az általános iskolákban rendszeresített továbbtanulási nyomtatványra nem kell rávezetni. 5. A felvétel rendje: a pályázók a Magyar Néphadsereg Veszprémi Sorozó Központjában február hónapban kezdődő kétnapos felvételi vizsgán vesznek részt. A felvételi vizsga egészségi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokból, fizikai képességvizsgálatból, valamint bizottsági beszélgetésből áll. A felvételi vizsgára vinni kell: — az iskolai ellenőrző könyvet, féléves tanulmányi értesítőt, — a szülők jövedelmére vonatkozó hivatalos igazolásokat. A felvételi döntésről a kollégiumok igazgatói a pályázókat írásban értesítik. Pályázati határidő: — a jelentkezési okmányok beérkezése a megyei hadkiegészítési és területvédelmi (Fővárosi Hadkiegészítő) parancsnokságra — január 31. Honvédelmi Minisztérium roncsolódások miatt, le kellett vágni a jobb lábam. Én azonban ezekre nem emlékszem, csak az anyu zokogására. Tartogattam a kötés végét: nagyon fájt, pedig gyógyszereket is kaptam. Eleinte nem is tudtam, ml lesz így velem: talán jobb lett volna ha fel sem ébredek. Szerencsére az orvosok, az ápolók és a pszichológus nem hagyott magamra: biztattak, segítettek, úgy hogy egyre könnyebben mozogtam. Ahogy javult az állapotom, kaptam egv tolókocsit is, és az intenzív osztályról a gyerekek közé kerültem. 10. Otthon voltál-e? — Igen, karácsonykor egv hétig: hízóvágás volt nálunk, és a hagymát én tisztítottam meg. Hétvégeken Is hazaengednek!: szombaton jön értem egy kocsi, és hétfőn reggel hoz vissza. Naponta felkeres a gyógytornász is: kicsit megkínoz, de nem baj. hiszen így az izmok nem puhulnak el. 11. Mit csinálsz idebenn? — Sokat olvasok, tévézem, írok. Néha már unatkozom, szeretnék otthon lenni. Szerencsére van itt egy nyolc- hónapos gyönyörű kislány, neki vagyok a „pótmamája”. Pár napja voltunk Pesten a rehabilitációs kórházban, ahol azt ígérték, rövidesen értesítenek .mikor mehetek, mehetünk a műlábért. Szűcs doktor bácsi szerint pár hét alatt nemcsak lépni, de szaladni is bírok vele. 12. Mi szeretnél lenni? — Korábban titkos vágyam volt. hogy ejtőernyőzöm, de most már tudom, hogy erről le kell mondanom. Ápolónőnek készültem, és az itt töltött négy hónaD meggyőzött arról, hogy ez a legszebb. legcsodálatosabb szakma a világon. 13. Olykor nem vagy szomorú? — Lódítanék, ha azt állítanám, hogy mindig repesek az örömtől. De azután eszembe jut, mégis végtelen szerencsém volt, hogy a senki földjéről ennyi segítség, ápolás után nem a temetőbe, hanem ide kerültem. Mégpedig úgy, hogy jól látok, beszélek, olvasok, szóval a térd alatti jobb lábamon kívül nem veszítettem mást. Ezzel pedig ma már számolok. és tudom, hozzá kell szoknom és hozzá is fogok szokni. Ojra iskolába szeretnék járni. Tanulni, dolgozni, szórakozni, majd családot nevelni, és sokáig élni, hiszen még csak ezután leszek 13 éves ... D. Szabó Miklós