Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-18 / 15. szám
to Fiatalokról-fiataloKnak 1986. JANUÁR 18. Tanácsadó tinédzsereknek Nem csak szexről van ám itt szó! Az elmúlt év októberétől plakát tudatja minden kecskeméti általános- és középiskolában, hogy tinédzser tanácsadó nyílt az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Az érdeklődők pénte— Jött, hogy úgy mondjam magától. Ifjúságnevelési előadó vagyok, úgyhogy elég sokat járok áltaíános- és középiskolákba, többek között úgynevezett „szexuáis felvilágosító” előadásokat is tartok. De nagyon nem szeretem ezt a kifejezést, hiszen inkább beszélgetések ezek. Onnantól kezdve érdekesek igazán, amikor véget ér az óra, a tanítás — merthisz általában a tanítás végére teszik az osztályfőnöki órákat —, és akkor együtt maradunk a fiatalokkal. Olyankor én is bátrabban beszélek esetleg azokról a dolgokról is. amiket a katedrán nem mondanék el. Tapasztaltam. hogv a gyerekek megnyílnak, minél kevesebben maradunk annál őszintébbek lesznek. Volt. aki megvárta, hogv a többiek elszivárogjanak, akkor avatott be legszemélyesebb titkaiba. Arra gondoltam, miért ne kaphatnának lehetőséget az effajta bizalmas beszélgetésre máskor is ezek a fiatalok. — Hogyan togadták a kezdeményezést a művelődési központ vezetői? — Örömmel. Ha úgy érti: nem gördítettek elé semmilyen akadályt. — Dehát kialakította a társadalom erre a maga intézményrendszerét; — A mai szülök többsége már meglehetősen felvilágosult szellemben nevelkedett. Velük nem osztják meg a fiatalok legbizalmasabb magánügyeiket? — Talán igen. Csakhogy a fiatal szülő — beszéljünk most az anyukákról — mondjuk 40 éves, és maga is nő a javából. Eleve nehezen veszi tudomásul, hogv az, akit nemrég még oelenká- zott, időközben férfivá serdült. Szerepkonfliktust okoz ken délutánonként kereshetik fel a tanácsadót, kérdéseikre pszichológus és népművelő válaszol. Hogyan jutott eszébe Szabóné Mikus Edit népművelőnek a szolgálat megszervezése? gondolok az egészségügyi ellátásra, a pszichológusokra, a nevelési tanácsadóra, nem utolsó sorban a leghagyományosabb intézményre, a családra. Fontos, hogy a közművelődés is csatlakozzon ezekhez? — Azt hiszem nem baj, ha a fiatalok újabb és újabb lehetőségeket kapnak, azaz bővíthető az intézményhálózat. Egy középiskolás kislány például súlyos pszichés problémával keresett meg. Elmondta, azért nem a pedagógiai tanácsadóba ment, mert az egy udvaron van az iskolával, és a társai előtt szégyellt keresztülsétálni az udvaron, mindenki látta volna. A megyei művelődési központba pedig bárki bejöhet, senkire nincs ráírva, hogy a bélyeggyűjtő kör érdekli, vagy valamelyik kiállítás. Itt kettesben, nyugodt körülmények között beszélgethetünk. Persze önállóan nem vállalkozhattunk volna még a tanácsadásra sem! Valóban segítenek az intézmények, megvan a lehetőségünk. hogv pszichiáterhez, nevelési tanácsadóba vagy a gyermeknőgyógyászhoz irányítsuk azokat, akiknek arra van szükségük. Ilyen háttér nélkül el se mertük volna kezdeni. az anya és a nő együttes jelenléte. A lányaikkal szintén nehezen váltanak szót éppen emiatt az anyukák. Az már joggal lenne várható, hogv az apák átadják tapasztalataikat a fiuknak. De legyünk őszinték: melyik apa meséli el a fiának a házassága előtti — uram bocsá’ a házasságán kívüli — tapasztalatait? Egyszerűen szégyellj, nem beszél róla. A konfliktust — a szülők és a gyerekek között — valójában az okozza, hogy a szülők képtelenek tudomásul veni; a gyerek már nem „gyerek”. Igazából csak az unoka megszületése után veszik emberszámba a saját gyereküket. — A tinédzser tanácsadó tehát valamiféle pótszer? — Félig-meddig az. Mert az ideális az volna, ha a szülő és a pedagógus beszélgető partnere lenne a gyereknek. Akkor tényleg nem lenne szükség ránk. De ki és hogyan kezdeményezze a beszélgetést? A szülőnek egyszerűbb elintézni azzal, hogy ..jobban tennéd, ha a tanuláson járna az eszed”. Pedig a gverekszerelrnek szép. mélv érzelmek, s komolyan kellene venni őket! Csak bizalommal — Ha ennyire fontos ez a dolog, nem volna érdemes még inkább elérhetővé tenni a fiatalok számára? Gondolom, a megye távoli településeiről nemigen utazik Kecskemétre egyik fiatal sem egy-két órás bizalmas beszélgetésért. — Fölmerült az ötlet, hogy tinédzser tanácsadó rovatot indítsunk a megyei lapban. Nem akartam, hiszen akkor főhivatásban válaszolgathat- nék. De rendszeresen megjelenik a nevemmel együtt a híradás a tanácsadás időpontjáról és helyéről. így keresett fel egv édesanya levélben, aki nagylányai gondját osztja meg velem. Megtisztelő, az abszolút bizalom, tulajdonképpen az ilyen ember lenne az ideális partner, hiszen az egész kérdéskört csak a családban, a családdal együtt érdemes tárgyalni. Mert nem csak a szexről van ám itt szó! Fordulnak hozzánk egyszerűen „kíváncsiskodó” kérdéseikkel a fiatalok, de igazából azoknak tudunk segíteni, akik önismereti, önértékelési gondokkal küzdenek, konfliktusba kerültek barátjukkal, társaikkal, szüleikkel. és a konfliktushelvzet feloldásához lenne szükségük tanácsra. — E — Együtt az Intézményekkel Anyában a nő, apában a férfi Szakma, mely a kezemhez áll A kinti hideg után jólesik a műhelyek jellegzetes olajszagú melege. Itt, a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában dolgozik Peré- nyi Mónika, baboskendője piroslik az esztergagép fölött. Előrehajolva a szoríltó- kulcs után nyúl. Hogyan engedelmeskedhet ez a több mázsás monstrum ilyen ma- dárcsontú kéznek? Amikor a lapban megjelent képét láttam, akkor is az érdekelt, ami miatt hozzá jöttem: miért ezt a férfiszakmát választotta. Volt ugyan idő, amikor az egyenjogúság látványos megnyilvánulásának tekintették, ha egy nő kifejezetten nehéz, férfias pólyát választott, de manapság fehér hollónak számít, ha egy fiatal lány, mint Mónika, beáll az esztergapad mellé. — Aligha emlékezhet arra az időre, de talán már hallott valamit róla. — Hallani hallottam, de ha most azt gondolja, hogy én ennek hatására döntöttem így, akkor téved — így a fiatalos lendületű válasz, majd a folytatás: — Sőt, még hallani se nagyon hallottam erről a szakmáról. Igaz, még általános iskolás koromban voltunk üzemlátogatáson a Mezőgépnél és a Vasipari Vállalatnál, s a forgó, zúgó gépek nagyon megtetszettek, de minden fiús dolog tetszett nekem! Amikor Nyíregyházán a katonaságnál jártak a fiúk, én is velük mentem. Szívesen lettem volna katona is. — Akkor gyermekkorában nemigen babázhatott. — Inkább a fiúknak való játékot kedveltem. Valahogy velük jobban megértem magam, a lányok előbb-utóbb mindig összekülönböznek. Elnézem Mónikát, termete, kedves mosolygós arca, szóval a látvány ellentétben áll az elmondottakkal. Ha nem láttam volna a gép mellett, aligha hinném el, hogy esztergályos. Mint kiderül mindössze 47 kilót „nyom”, a magassága sem több 160 centiméternél. — Amikor szakmát választott, még kisebb lehetett. Miért pont ezt? — Eredetileg az egészség- ügyi, majd a kereskedelmi szakközépiskolába jelentkeztem, de egyik helyre sem vettek fel — mondja, de a „múltidézés” semmiféle szomorúságot nem okoz. — Aztán az egyik kedves tanárom javasolta, hogy próbálkozzam ezzel a szakmával, így kerültem a 605. sz. Szakmunkástanuló Intézetbe. — Majd másfélezren tanulnak ott, de csak elvétve jelentkeznek lányok ebbe az iskolába. Nem tartott ettől? Üzemlátogatáson kezdődött — Az igazság az, hogy a barátnőmmel együtt szántuk rá magunkat. Akkor még nem is tudtuk, hogy rajtunk kívül még három lánytársunk lesz. Így öten indultunk, de csak én fejeztem be a suliit. — Mi történt a többiekkel? Nem tetszett nekik? Mónika a kezére pillant, s csak aztán fog bele: — Szerintem ezt a munkát a nők is el tudják látni, de a társaim nem szívesen olajozták össze a kacsójukat, a nők zöme félti a kezét. Nekem is — tartja elém — eléggé kérges már a tenyerem Meg aztán sok ember furcsállja, ha meghallja, hogy egy lány ezt a szakmát választotta. Magyarázkodni kell. — Tapasztalta már? — De hányszor! Sanyinak is — szólja el magát — leesett az álla, amikor megtudta, hol dolgozom. Sanyi — teszi hozzá magyarázatképp — szóval... vele járok. De most már azt hiszem, egy kicsit büszke is rám. Ügy látszik, Mónika vagy jól választott (szakmát is), vagy időközben megszerette. Vajon megtalálta-e a számítását, jobban járt-e anyagilag, mintha a konvencióknál marad. — Milyen összeg szerepel havonta a fizetési szalagon? — kérdezem — 17,50 az órabérem. Havonta 3300—3500 forint között mozog a fizetésem. Ugyanannyit keresek, minta fiú osztálytársaim nem tesznek különbséget csak azért, mert én nő vagyok. — A munkában sem? Egyáltalán hogyan fogadták a munkatársai? — Nincs különbség a munkában sem. Kezdő vagyok. Szerencsére volt szaktanáromtól, Syurcsik Mihály tói sokat tanulhattam, de azért akad itt olyan munkadarab, amilyet még nem készítettem soha. Ilyenkor elkél a szakmai segítség. Modla Matyi bácsitól — hozzá vagyunk beosztva — meg is kapjuk. A munkatársaim sem csinálnak ügyet a dologból. Tudomásul vették, hogy én dolgozom velük. Nem néznek le, úgy viselkednek, mint férfi a férfival. Időnként persze egy-egy tréfát megengednek. A múltkor egeret tettek a szekrényembe, de amikor megfogtam, abbahagyták a nevetést. Mónika elégedett a munkájával, a munkahellyel egyaránt. Tervei is vannak. — Szeretném az érettségit megszerezni, ezért beiratkoztam egy közlekedési szakközépiskolába. Most minden héten kétszer járok foglalkozásra. Szerencsére a munkabeosztásom ezt lehetővé teszi, mert egy műszakban dolgozom. Talán a szakmába illő főiskolára is futja majd az erőmből. — Más területen dolgozni? — töpreng el. — Nem, nem is tudnék olyan szakmát említeni, amely a kezemhez állna — szögezi le a megszokott határozottsággal. Sz. Gy. Caaba a kilencszeres országos bajnok Nem szereti nézni társai hátát Csík Csaba, a Szolnoki Vízügyi Szakközépiskola diákja noha mindössze még elsős, de máris 189 centiméter magasan hordja a sapkát, ami nem megvetendő testméret egv tizenöt éves legénytől. Ezenkívül Csabának akad még egv sajátossága: ifjú kora ellenére búvár- és uszo- nvos úszásból már kilencszeres országos bajnok. Bármilyen hihetetlen, de öt éve még a habok között mindössze a fuldoklásos technikát sajátította el. Focizott, birkózott meg- húzgálta a formá- sabb lányok .tincseit, néoi táncot járt: szóval mindenfélét csinált, amelyet egy eleven, tízéves lurkó szokott. Takács Zoltán, az MHSZ szolnoki Kötivízig könnyűbúvár klubja vezető edzőjének szeme egyszer a strandon megakadt a hirtelen- nőtt fiún. Tudod mit, öcs- kös: gyere közénk, megtanítalak becsületesen úszni, elvégre ekkora kezekkel, lábakkal még sokra viheted, csalogatta Csabát, ö boldogan mondott igent, bár ezt követően gondolatban ezerszer megátkozta azt a percet: miközben a medencékben fel és le rótta a hosszakat, kilométereket rohangált a Tisza partján, és afé- le levezetésként százszor fel- szökdelt a tribün lépcsőin, meg vissza. Szóval esténként ringatni sem kellett, amikor álomba merülve látta magát híres bajnokként. Mindez egyelőre csak az ébredésig tartott, mert az akkori eredmények ennek az ellenkező1- jét sugallták, hiszen 1983-ig — ahogy mondani szokták — még nem hogy babér, de lósóska sem termett neki. Ebben az évben azonban látszólag egycsapásra minden megváltozott, mivel Ba- latonfűzfőn. a gyermek korcsoportban 100, 200 és 400 méteren sző szerint elsöpört a többiektől. A három országos bajnokság díja az érmeken és okleveleken kívül az az édesanyja készítette rakott palacsinta volt, amelyből tizenhármat hazaérkezése után minden különösebb teketória nélkül, rövid idő alatt eltüntetett. A tizenöt éves szolnoki diák már kilencszeres országos bajnok. Az aranyérmek közül hatot novemberben Kecskeméten nyert. A következő idényben sokat betegeskedett, így az gyengébbre sikeredett, majd tavaly újabb változás következett az életében: középiskolás lett. Azóta reggel negyed hatkor pattan ki az ágyból, mivel hatra már fürdőruhában a Damjanich uszodában várja a színültig teli medence. Hétig a mindenkori edzői utasításoknak megfelelően rója a hosszakat, majd 3A 8 — */* 3- ig tanítás következik, utána ebéd. otthoni tanulás, amelyet 5 — Vá 8 között újabb edzések követnek.. Ez szaknyelven fogalmazva rendkívül változatos, hiszen ,JIa ennyire szorgalmas, szerény marad Csaba továbbra is, néhány év múlva komoly „rémületet” keltbet eredményeivel a felnőttek között” — mondja róla Takács Zoltán vezetőedző. az úszáson kívül erőitetet gimnasztika, töméntelen futás, lépcsőzés váltja egymást. Sőt még szombaton délelőttre marad pár órai „lubickolás”, hogy jobban essen a hétvégi ebéd. Ha ehhez hozzátesszük, hogy hazatérve, sokszor este újabb, könyvek fölötti órák következnek, igazán el lehet mondani, a tanuláson és az edzéseken kívül Csabának jószerével másra nincsen ideje. De ő ezt nem bánja. amit az is igazol, hogy a múlt év novembere végén Kecskeméten lasanként egyhangúvá vált az országos búvár és uszonyos úszás eredményhirdetése, amikor a serdülő kategória győzteseit szólították. Csaba nyakába összesen hat aranyérmet akasztottak, elvégre 100—800 méter között minden kirótt távon elsőként lapátolt a célba- Elnyerve ezzel a nem mindennapi bravúrral a Bács-Kis- kun megyei KISZ-bizottság legeredményesebb versenyzőnek ítélt különdíját. Otthon a sportegyesületénél ezt a kellemes érzést csak fokozta az a háromezer forint, amelyet diszkréten átnyújtottak az immár kilencszeres országos bajnoknak. Elmondása szerint a sikereit a temérdek munkán kívül annak is köszönheti, hogy legjobban az bosszantja,ha verseny közben egyetlen hátat is lát maga előtt. Nem csoda, hogy iziben tagja lett a magyar utánpótlás válogatottnak, s máris megkezdte a felkészülést a Magyarország—NSZK közötti versenyre, amelyet március végén tartanak. Előtte tíznapos, alapozó edzőtábor várja Balatonfűzfőn. és hogy ide megfelelő erőállapotban érkezik, arra biztosíték a heti 11 edzés, amit jelenleg is töretlen kedvvel teljesít. Hogy azért a másik nagy elfoglaltságáról, a középiskoláról is essék szó: itt Csaba még — finoman fogalmazva — nem ért el a búvár- és uszonyos úszáshoz hasonló eredményeket. De jó köze>- pes osztályzatai megfelelőnek látszanak arra, hogy ami késik, talán' itt sem múlik... D. Szabó Miklós Lány ax esztergapadnál
